„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.”Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16
Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik szívem. Zsoltár 28,7
… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti." Karl Barth
A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...
Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .
E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben, a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal
2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó
„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
- Dr Bustya Dezső Temetési beszédek I. Ószövetségi textusok
Gy.T.! Az ige egy özvegyasszonyról beszél, aki Isten kegyelmének eszközévé lesz. Kezében a kevés megsokasul; elég lesz a maga és fia számára, sőt másnak is jut belőle, hosszú időn át. Naponta átélt egy csodát: nem fogyott el sem az olaj, sem a liszt, sem karjából az erő, sem szívéből a hit. Aki Istenre bízza magát, mindezt megtapasztalja. - Mi most egy olyan özvegyasszonytól búcsúzunk, aki maga is ebből a boldog tapasztalásból élt. Szép élete mindannyiunknak tanulságul szolgál.
Kora ifjúságában oda kellett hagynia szülőfaluját, Siklódot. Ki kellett mennie a város kapujához. A bibliai özvegynek fát szedegetni, - F. B.-né szül. K. L. -nak pedig Kolozsvárra a mindennapi kenyeret megkeresni; emberként megállni az életben, a küzdelmek között.
Ama sareptai özvegyasszony a kapuban találkozott valakivel, aki megszólította őt. Tudjuk, Illés próféta volt az. Aztán együtt tértek haza és az asszony megosztotta azt, amije volt az Isten emberével…
K. L.-nak is küldött az ÚR egy férfiút, egy gondviselőt, akivel sorsát egybekapcsolta, s akivel 52 éven át megosztotta a falatot, az örömet, a küzdelmet és a gyötrelmeket. Aztán növekedett a család, 5 drága gyermeknek a táplálásáról, ruházatáról, szükségleteiről kellett gondoskodni. Az édesapa keményen dolgozott, s az otthon nehéz terheinek hordozását átvállalta az édesanya. Ám a csodát naponként tapasztalta: nem fogyott el az asztalról a kenyér, se a szívből a remény, sem a lélekből a buzgóság. A keveset, az egyszerűt nagyon meg tudta áldani az ÚR.
Az a sareptai özvegyasszony a halál révén állott. Ínséges idő volt akkor (12.v.), készen kellett állni a halálra. - F. B.-né testvérünk is sokszor állott a halál révén. Szerettei sorra előre mentek: a szülők, majd a testvérek közül is többen. Az lehetett a legfájdalmasabb elválás, amikor 19 éves asszony-leányát kellett elsiratnia. Aztán meg 37 éves fiát veszítette el, aki két árvát hagyott, s 8 hónap elteltével elszakadt élete hű társától, gondviselőjétől is. Akik mellette voltak, láthatták: egyik bánat a másikat érte, - nem csodálatos az, hogy Istenbe vetett hitét, bizalmát töretlenül meg tudta őrizni e próbák közepette?
Isten embere ezt kérte a sareptai özvegytől: nékem süss abból először… és az özvegy így cselekedett. Özv. F. B.-né testvérünket is olyan hívő özvegyasszonyként ismertük, aki először mindig másra gondolt, csak azután önmagára. - Látom őt, amint keze munkájának gyümölcséből ereje feletti adományát hozta az ÚR oltárára. Talán nem volt úrvacsoraosztás, szeretetvendégség, hogy az adakozók névsorából kimaradt volna. Hisszük: nemcsak mi láttuk ezt, hanem Urunk is ott ült, mint egykor a jeruzsálemi templomban, a persely mellett. Nem a fölösleget hozta, hanem az áldozatot, - és örömmel, hálás szívvel. Örvendett, hogy adhatott.
És ahogy igénkben a sareptai özvegyet munkában találta az Isten embere, - fát szedegetett ugyanis, - a mi asszonytestvérünket is mindig munkában találtuk. Pedig öreg napjaiban pihenhetett volna. Szerető szívek lánca, gondoskodása vette körül. De ő nem tudott meglenni munka nélkül, egészen az utolsó napig. Életének utolsó délutánján is, virágaival a kosarában, szolgálni akart; nem maradhatott otthon, mindent el akart végezni…
És most - a földi élet végeztetett el. Döbbenetes volt eltávozásának híre is, a módja is. És mégis: mintha ebben is imádsága talált volna meghallgatásra. Azt kérte gyakran „a jó Atyától”, ahogy Urát nevezte, hogy ne kelljen sokat szenvednie, ne legyen másoknak a terhére. Hát így is történt. A számára kimért idő elfogyott, - de nem fogyott el a remény. Aki Istennek drága eszköze volt a földön mások gondviselésére, vigasztalására, az nem veszhet el örökre.
Szegényebbek lettünk: egy drága lélek nem lesz ott többé kicsiny templomunkban. De gazdagabbak is lettünk egy drága élet tanúságával, amely által üzen a mi Istenünk: mi, az Ő megváltott gyermekei a naponkénti csodából élünk. Ő ad mindent: kenyeret, erőt, hitet, reménységet, vigaszt és e földi lét nyomorúságai után boldog örök életet.
Ezzel a reménységgel vegyetek búcsút: fiai, menyei, testvérei, sógornője, 9 unokája és 8 dédunokája, anyatársai, valamint összes közeli és távolabbi rokonai városunkból, Siklódról, Somosdról, Székelycsókából, Dicsőszentmártonból, Magyarországról… azzal a hittel, hogy egykor lesz viszontlátás abban az örök országban, ahol az öröm állandó lészen. Ámen.
Szabolcska Mihály Uram, maradj velünk!
Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?
Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?
Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?
…tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!
Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!
Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.
A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát.
A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal Oldal tetejére
AJÁNLOM AZ OLDALT
