6. EREDMÉNYES ÉLETÚT Alapige: 1Móz 24,56.

Gy.T.!
Istentiszteletre gyűlt össze a család és a rokonság, az elöljárók és a gyülekezet. Abból az alkalomból, hogy Istennek egy szolgája, nekünk pedig szolgatársunk, Sz. S. alsóvárosi presbiter aa. 74 évi földi vándorlás után hazatért. Itt a földön gyász és szomorúság van, de Isten angyalai között örvendezés. Itt elválás történik, odafönt megérkezés az elkészített hajlékba. Ezt a vigasztalást írja szívetekbe Isten igéje, Gyászoló Testvéreim!
I.
Alapigénk is egy szolgáról beszél. Idegen földön jár, megbízója parancsának engedelmeskedve. Isten kegyelméből küldetése sikerrel jár. Most éppen haza készül. Vendéglátói tartóztatnák. Erre a szíves marasztalásra feleli azt, amit fölolvastunk: „ne késleljetek meg engem, holott az Úr szerencséssé tette az én útamat; bocsássatok el azért engem, hogy menjek az én uramhoz”. Ennek a rövid mondatnak három fontos üzenete van a keresztyén életre nézve.

Először is: Van Gazdánk, Urunk. Tőle indul el az életünk, és hozzá térünk haza, ha megbízatásunk ideje letelt. Ebből az is következik, hogy ezt az életet felelősen kell élnünk, mert egykor majd számot kell adnunk róla Urunknak.

Másodszor: van küldetésünk e földön. Sorsunk tehát nem esetleges, hanem Istentől elrendelt. Örömben és bánatban egyaránt tudnunk kell, hogy nem magunknak élünk. Megbízatásunkat kell teljesítenünk. Bibliai leckénk szolgájának az volt a megbízatása, hogy menyasszonyt keressen és vigyen haza gazdája fiának. A keresztyén ember feladata, hogy Krisztus Urunknak, a mennyei Vőlegénynek szerezzen menyasszonyt: hívő, szolgáló lelkeket. Ez a mi küldetésünk, ez ad az életünknek felülről való rendeltetést, értelmet.
Harmadszor: van eredménye a küldetésünknek. A bibliai szolga így szólt: „az Úr szerencséssé tette az én útamat”. Mi vajon mondhatjuk-e ezt? Tudjuk, hogy a „szerencse” pogány szó; mi Isten gondviselését mondjuk helyette. Szerencsés életút alatt azt értjük, ha Isten áldásában gazdag az életünk.

Folyóiratokban, meg a rádió adásában gyakran találkozunk ún. „sikeres életekkel”. Riport-sorozatokat készítenek sikeres életű emberekről. Azt keresik, hogy ki hogyan építette meg, kovácsolta ki a maga életét. Hívő emberekként mi azt valljuk, hogy nem mi tőlünk van az életünk sikeres volta, eredményessége, hanem Istentől. Miénk a hittel végzett szolgálat, de Ő adja az áldást; így lesz aztán jó eredményű az életünk.

II.
A keresztyén életnek ezeket a vonásait látjuk Sz. S. testvérünk földi életútján is.
Élete Istentől indult el, s most elmondjuk hittel: Hozzá tért meg. Ismerjük a külső életrajzot: pár szóban elmondható. Keretét Székelyvaja és Marosvásárhely adja. Istennél megtetszik a belső életút: Krisztustól Krisztusig. A dolgos, szorgalmas 5 gyermekes család úgy kerül be a városba, hogy a szőlészet kínált munkát és megélhetést. Aki csak megfordult Sz. S. udvarán, láthatta, hogy testvérünk mindvégig szerette a szőlőművelést. De Isten egy másik szőlőskertben is munkássá tette őt. Egyházközségünknek önállósulásától kezdve hűséges munkása, presbitere volt. Azon buzgólkodott, hogy Isten szőlőskertjében is mindenek olyan ékesen és szép rendben legyen minden, mint a saját szőlőjében.

Mesterséget tanult, munkálkodott, verejtéke gyümölcséből házat épített az általa vásárolt telekre. Családot alapított és nagyon boldog volt, amikor maga mellett tudta szeretteit: hitvestársát, akivel 55 évet élt csendes boldogságban, leányát, vejét és az unokákat, aztán immár ősz fejjel a kis dédunokát. Kell-e több a meghitt, csendes boldogsághoz? Egy önző, csak önmagára gondoló embernek bizonyára elég. De a keresztyén embernek nem! A hívő egy másik házat lát maga előtt: az Isten házát! Hazatért testvérünk azt is építgette mindvégig, pontos, hozzáértő módon. Hogyan volt erre is ideje, ereje?

Úgy, hogy az életét küldetésként, megbízásként fogta föl. A hívő ember tudja, hogy nem önmagának él. Feladatunk: szolgálni mindenütt. Szolgálatunk Istentől adott keretei: családunk, szomszédaink, az utcabeliek, a közvetlen környezetünk, a munkatársaink. És mindenek fölött: Isten nagy családja, a keresztyén gyülekezet. Hogy munka közben elkopik nemcsak a szerszám, de az életünk is? Hiszen ezért vagyunk e világon! A meggyújtott gyertya is elemésztődik, de közben másoknak világosságot, fényt áraszt.
Az Úr szerencséssé tette küldetését. Amikor ezt mondjuk, nem a földi eredményre, a hátrahagyott örökségre gondolunk. Isten más mércével mér, mint az emberek. Életének tanítása: mindent teljes odaadással, egész szívvel végezni! Istenünk eszköze volt e világban. Tudta, hogy az idő betelt, s neki mennie kell. Így vette föl utolsó alkalommal az úrvacsora szent jegyét. Utolsó szavai, amiket hallhattam tőle, ezek voltak: kérem az én Uramat, hogy nyissa meg a kaput.

Szerettei: bocsássátok hát el őt engedelmesen, hittel és alázattal.… (Búcsú).