ELSŐ RÉSZ.

AZ EMBER NYOMORÚSÁGÁRÓL.

II. ÚRNAPJA.

3. Kérdés. Miből ismered meg a te nyomorúságodat ?

Felelet. Az Isten Törvényéből.

Magyarázat A nyomorúság szó itt nemcsak a bűnt jelenti, hanem a bűn következményeit is. Ezt a nyomorúságot az Isten Törvényéből, tehát a szent Tízparancsolatból ismerhetjük meg. Isten szabta meg a világ, a természet, s igy az emberi élet törvényeit is. Az embereknek szólót erkölcsi tőrvénynek nevezzük. Ádám szivébe bevolt irva már ez. Tehát ismerte a Törvényt. Ezért olyan borzalmas az ő vétkének következménye. A bűn azonban megpróbálta elhomályosítani a a Tízparancsolatot. Azért adta azt ki Isten: Izrael népének. (II. Móz. 20. rész.) De adott e mellé polgári és más árnyékértékü törvényeket is (lásd Mózes Könyveit), melyek ma már nem vonatkoznak mindenben az Uj testámentumi (tehát a református) gyülekezetre (Róm. 3.:20: Gal. 3:10; I. Ján. 3:4; Róm. 7:7).

4. Kérdés. Mit követel tőlünk Isten Törvénye?

Felelet. Rövid összefoglalásban igy tanit meg minket erre Krisztus, Máté ev. 22. rész 37-40. verseiben: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szivedből, teljes lelkedből és teljes elmédből Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.

Magyarázat. Egész nyomorúságunk megismeréséhez szükséges Isten összes követeléseinek a tudása, S mit követel Isten tőlünk? Nem a Tízparancsolattal felel erre a Káté, mert mint a gazdag ifjú (Mt. 19:16-24), sokan azt gondolják, hogy megtarthatják azt. A szeretet a válasz erre a kérdésre. Mert szeretet a Törvény betöltője. Lehet hitem, áldozhatok sokat, de ha szeretet nincs bennem: semmit se érnek azok. (I. Kor. 13.) Az Ur Jézus szájából veszi Káténk ezt a választ, Ő meg viszont az Ó Testamentumból idézte azt (V. Móz. 6 : 5). Ebből is látszik, hogy nincs különbség a két szövetség között. - Isten szeretetet követel maga iránt. De nemcsak szóval, hanem egész eszünkkel, minden munkánkban. Istent tehát egész lényünkkel szeretnünk kell. - Minden ember felebarátunk (Csel. 17:26.) igy mindenkit szeretni kell. Különösen azokat, kikkel naponta érintkezünk. És pedig ugy, mint önmagunkat. - Az első a nagy parancsolat, mert a többi fölött áll, A másik hasonló ahhoz, mert aki felebarátját gyűlöli, az az Istent sem szeretheti.

5. Kérdés. Megtarthatod-é tökéletesen mindezeket ?

Felelet. Semmiképen nem. Mert természetem miatt hajlandó vagyok Istent és felebarátomat gyűlölni.

Magyarázat. A hitetlen, a beképzelt hitű igennel felelne erre a kérdésre. Mert az ilyenből nem a lélek, hanem a sátán szól. Káténk azonban igazán református, tehát megtért keresztyénekhez fordul a kérdéssel. S igy a válasz csak nem lehet. Mert mindezeknek tökéletes, tehát önkéntes szeretetből folyó megtartásáról van szó. És erre képtelen az ember, mert természeténél fogva csak gyűlölni tud. (Róm. 8:7; Tit. 3:3; Ef. 2:3; I. Móz. 8:21.) Isten kegyelme azonban nem engedi meg, hogy a hitetlen sziv gyűlölete, Isten és ember elleni haragja, mindenkoron egész mértékben napvilágra jusson. Gondoljunk csak a háború előtti, s a háborús időkre; meg az irigykedő, gonosz hirt stb. keltő emberekre! A „divat", a „nem illik", az emberektől való félelem sokakat visszatart. Még nagy szerep jut e téren a lelkiismeret szavának is. De hány édes testvér veszett már össze az apa koporsója mellett az örökségen?! Meg mért szereti olvasni a külsőleg szép életet élők közül is oly sok az erkölcstelen leírásokat? Hány borzalmasan bűnös titkot rejtegetnek a sötét éjszakák? S még mer valaki beszélni arról, hogy szereti Istent és felebarátját?

 III. ÚRNAPJA.

6. Kérdés. Hát ilyen gonosznak és romlottnak teremtette Isten az embert?

Felelet: Semmíképen nem. Sőt inkább jónak és a maga képmására teremtette Isten az embert, azaz valóságos igazságban és szentségben. Azért, hogy Istent, az ő Teremtőjét igazán megismerje, Őt szívből szeresse és hogy Vele örökkétartó boldogságban éljen, hogy így Őt dicsérje és magasztalja.

Magyarázat. Isten nem teremthette gonosznak az embert, mert Ő szent és tökéletes, igy távol van tőle minden gonoszság (Jób 34: 10). S mert Isten, igy csak jónak teremthetett mindent, tehát az embert is. Sőt az Ő saját képére alkotta azt. Tágabb és szűkebb értelemben vett „Isten képét" Szokás megkülönböztetni. A tágabb értelemben vett Isten-képére teremtés felöleli mindazt, ami az embert megkülönbözteti az állatoktól (az ember okos lény, van esze, akarata, továbbá, hogy halhatatlan, vagyis hogy lelke él a halál után is és a teste is feltámad). A szűkebb értelemben vett Isten-képéhez tartoznak az ismeret, igazságosság és szentség. Az ember ismerte Istenét, a legfőbb jót, tudta a dolgok igazi lényegét. Igazságossága abban tűnt ki, hogy teljesen betöltötte Isten törvényét a bűneset előtt. Szentsége pedig abban állt, hogy nem volt benne semmi bűn. (Kol. 3:10; Ef. 4:24). - Az első ember igazán ismerte az. Istent, igy másnak hirdethette Őt (ez volt Ádám prófétai tiszte). Szívből szerethette Öt. Szeretet pedig áldozás, mert a szeretettel önmagából adta a legértékesebbet másnak (ez volt Ádám papi tiszte). S végül azért teremtetett Isten képére, hogy Vele örökkétartó boldogságban éljen; tehát együtt is uralkodjon Vele, mint Isten munkatársa: az összes teremtményen (ez volt Ádám királyi tiszte). És igy tökéletesen szolgálhatta Isten dicsőségét! Ugy-e milyen mérhetetlen boldogságot veszített el az első ember, s mi is vele: a bűneset által?! (I. Móz. 1 : 26, 27, 31., II. Kor. 3:18; Példabeszédek 16:4).

7. K. Hát akkor honnan ered ez a megromlott természete az embernek?

F.: Első szüleinknek, Ádámnak és Évának paradicsombeli esetéből és engedetlenségéből, ami miatt a mi természetünk ugy megromlott, hogy mi mindnyájan bűnben fogantatunk és születünk.

Magyarázat. Boldog és kiváltságos állapotba teremtette Isten az embert. De az ember elesett, mert vétkezett. És pedig saját akaratából: engedetlenségből. A boldogságból nyomorúságba jutott. És ez nem költői képzelet, hanem borzalmas szomorú valóság. - Ebből láthatjuk, hogy olyan szabad akarattal ruházta fel Isten az embert, mellyel vétkezhetett, is. A sátán kétkedést támasztott az ember szívében, melyet a bűnös tett követett. S mert Ádám az emberi nemzetség feje, az ő megromlásával mindnyájan vétkesekké lettünk. Ha a vadvesszőbe almagalyat oltunk bele, az almát fog teremni. Igy származik át minden emberbe a bűn, melyet eredendő bünnek nevezünk. (I.Móz. 3. rész; Zsolt. 51:7; Róm. 5 : 12, 18, 19).

8. K. De hát annyira megromlottunk-é, hogy teljességgel alkalmatlanok vagyunk minden jóra és hajlandók minden rosszra?

F. Bizony úgy van. Ha csak a Szentlélek nem szül ujjá bennünket.

Magyarázat. A feleletből megtudhatjuk, hogy meddig terjed a mi romlottságunk. Teljes az ! Az Isten képének szűkebb értelemben vett áldásait (l. 6 kérdés) mind elveszítettük. Csak a tágabb értelemben vett istenképűsége maradt meg; ami azt jelenti, hogy az ember már csak természeti jóra (enni), polgári jóra (valami hivatalt betölteni), külsőleges erkölcsi jóra (tisztességes életet élni) és külsőleges vallásos jóra (Bibliát olvasni, templomba járni) képes. De teljesen képtelen a lelkijóra, tehát ami Istennek tetszik, mert hiányzik belőle a tökéletes szeretet. - S mert a Káté a mi Hitvallásunk is, igy mi is tagadjuk a: jóra való szabadakaratot. Az igazi hitünk felőli tudatlanság miatt pedig igen elterjedő ez a felfogás: a híveink között. Isten előtt nem kedves az ilyen vélemény. S bár valljuk mi is (mert a Biblia tanítja azt), hogy a hitetlenek, meg hamis hitűek között sem mindenki egyformán gonosz, mert az Isten általános kegyelme megfékezi a bűnt teljes kitörésében azért minden ember lelkileg megromlott, lelkileg halott. Itt nem használ a műveltség, a fejlődés, se a kultura. Csak a teljes megújulás. A Szentlélek által való újjászületés. Maga az Ur Jézus is azt mondotta (Ján. 3:5): Ha valaki nem születik (ujjá) viztől és lélektől, nem mehet be a Isten országába! (I. Móz. 6:5; 8:21; Jób. 14:4; 15:14, 16; Ézs. 53:6; Ján. 3: 3, 6. I. Kor. 12: 3 II. Kor. 3:5).

 IV. ÚRNAPJA. 

9. K. Nem igazságtalanul bánik-é Isten az emerrel, hogy olyat kivan tőle az Ő törvényében, amit képtelen az megtenni?

F. Semmiképen nem. Mert olyanná teremtette Isten az embert, hogy azt megtehetné. De az ördögnek sugallatára és tudatos engedetlensége által ugy magát, mint utódjait megfosztotta az ember azoktól az ajándékoktól.

Magyarázat. Tehát ugy áll a dolog, hogy Isten parancsol, követel, de az ember képtelen, nem tud engedelmeskedni, Isten pedig távolról nem igazságtalan vele szemben. Mert jónak teremtette őt. De mert tudatosan, tehát akarva vetkezett az Isten ellen, igy az ember maga volt oka saját vesztének. Nem az Isten változott meg tehát, hanem az ember. Isten a bűneset után is csak azt és annyit követel, mint az előtt. Hogy az ember nem tud megfelelni feladatának, annak igy nem az Isten az oka, hanem az ember. - S hogy mért bűnhődünk mi is az első ember vétkéért? Ez is igen egyszerű! Ádám mindnyájunknak atyja (lásd 7. K.), Igy a mi természetszerinti fejünk, elődünk is. Meg az Isten mindig szövetség utján kötelezte az embert az Ő szolgálatára. (V.ö. Ó-Szövetség, Uj-Szövetség). Ádámmal a cselekedeti szövetséget kötötte meg. Cselekedet utján nyerhette el az életet, de a halált is : „amely napon ejendel abból: bizony meghalsz." (I. Móz. 2: 16, 17). Igy Ádám feje volt ennek a szövetségnek. Mert vele kötötte meg azt az Isten. A szövetség pedig nemcsak Ádámra vonatkozott, hanem az ö utódaira is. Ha tehát Ádám vétkezett: megszegvén a szövetséget, vele az ő utódai is viselik a szövetség megszegésének büntetését. Igy van ez az emberek között is. A békeszerződések büntetéseit azoknak is viselni kell, akik a háború alatt még gyermekek voltak, vagy még mégsem születtek. Igy veszítettük el mi is a paradicsomban megigért ajándékokat, tehát az üdvösséget. (I.Móz. 3:6, 13. Róm. 5:10, 12; Eféz. 4:24; I.Tim. 2:13, 14, Prédikátor. 7: 29).

10. K. Büntetlenül hagyja-e Isten az ilyen engetdetlenséget és elszakadást?

F. Bizony semmiképen nem. Sőt inkább rettenetes az Ő haragja ugy a velünk született, mint az elkövetett bűnökért. És azokat igazságos ítélet által ideig- és örökkétartó büntetéssel sújtja; amint maga is megmondotta: Átkozott minden, aki meg nem marad mindazokban, amik megírattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje. (V. Móz. 27:26; Jer. 11:3; Gal. 3: 10).

Magyarázat. Isten nemcsak Törvény adója, hanem Bírája ís az embernek. Ő szabja meg, hogy mi a jó és mi a rossz. Minden ellenszegülést szent megvetéssel fogad, s ilyenkor mondja Róla a Szentírás, hogy rettenetes az Ő haragja. (I. Móz. 20:5 ; Zsolt. 5:6; 50:21 ; Róm. 1: 18)., A bün miatt haragszik Isten. A legkisebb miatt is. Nemcsak a velünk született (eredendő) bünt bünteti meg, hanem azokat is, melyeket már e földi életünkben követtünk el: és pedig akár tettben, akár szóval, akár gondolatban (I. Móz. 2:17. Róm. 5:12; 5:14. És igazságosan itéli meg mindezt az Isten. (Zsolt. 7. 12.) A büntetés pedig kétféle: ideig tartó és örökké tartó. Ideig tartó büntetését e földi életben osztja ki. Ilyenek : betegség, szenvedés, balsors, sikertelenség, stb. Örökké pedig az a büntetés tart, melyet e föld élet után kell lelkében s majd testében is elszenvedni az istentelennek. És hogy ez így van és így lesz, annál is inkább bizonyos, mert Isten jelentette azt igy ki. (V. Móz. 27: 26). Isten mondása pedig igaz és szent.

11. K. Hát nem irgalmas az Isten?

F. Isten igenis irgalmas, de igazságos is. Ezért azt kívánja az Ő igazsága, hogy az Istennek legfelségesebb dicsősége ellen elkövetett bűn is: a legnagyobbal, vagyis az örökké tartó esti és lelki kárhozattal büntettessék meg.

Magyarázat. A hitetlen ember itt is kételkedve rázza a fejét. Nem azért, mintha nem Érezné, hogy ez az igazság, hanem mert a bünvezette esze nem akarja ezt elfogadni. Minden megért reggelünk, minden születésnapunk, minden falat kenyerünk Isten irgalmasságát hirdeti. (III. Móz. 20:6; 34:6 7). De nemcsak irgalmas az Isten. Igazságos is. (Zsolt. 5:5; 7:10; Náhum 1:2, 3). Aki nem ismeri igazán és egészen a mi tiszta vallásunkat, az csak az irgalmas Istenről szeret hallani. Az igazságos Istent nem szereti az ilyen, mert akkor be kellene ismernie, hogy ő is méltó az Isten haragjára. Aki egy földi király ellen követ el bünt, azt felségsértésért büntetik meg példásan. Hát csak az ne bűnhődjön, aki a Királyok Királya, a legfelségesebb Isten ellen vétkezik? Ha nagy büntetést érdemei a földi király ellen vétkező, akkor a legnagyobb büntetés a része annak, aki az égi Király, az Isten ellen támad. Istennel szembe pedig a bűn a legnagyobb vétek. Igy a bűn méltó a legnagyobb büntetésre. Az pedig az örökké tartó testi és lelki kárhozat. (Zsid. 10 : 31).

Igy biztosan elveszett volna az első ember s vele együtt mindenki, te is, ha közbe nem lép Isten a kegyelmi szövetséggel, s annak fejéve aki a Megváltó Ur Jézus Krisztus. A következő Úrnapokból boldogan érthetjük meg, hogy Isten nemcsak igazságos, hanem irgalmas is. Annyira irgalmas, hogy az Ur Krisztusban: kegyelmes és bűnbocsájtó Atyánkká lett.