XV. RÉSZ

A hívők valóságos megigazulásáról

l. Az apostolnak a megigazulásról szóló fejtegetése szerint, megigazítani annyit jelent, mint bűnöket megbocsátani, bűn és büntetés alól felmenteni, kegyelembe fogadni és igaznak nyilvánítani. Ugyanis a rómabeliekhez írott levelében így szól az apostol: Isten az, aki megigazít, kicsoda, aki kárhoztatna? (Róm. 8,33) Az apostolok cselekedeteiről írott könyvben ugyancsak ő így szól: Krisztus hirdeti nékünk a bűnök bocsánatát, és mindazokból, amikből a Mózes törvénye által meg nem igazulhattok, ez által mind, aki hiszen megigazul. (Csel. 13,38-39) Mert a törvényben is, a prófétáknál is ezt olvassuk: Ha per támad férfiak között és törvény elé mennek és megítélik őket: igazat adnak az igaznak és bűnösnek mondják a bűnöst. (5 Móz. 25,1) Ésaiás meg így szól: Jaj azoknak, akik a gonoszt ajándékért igaznak mondják. (Ésa. 5,23) Az pedig bizonyos dolog, hogy mindnyájan természet szerint bűnösök, hitetlenek és Isten ítélőszéke előtt a gonoszság miatt bűnhödésre és halálra méltók vagyunk; azonban megigazulunk, azaz bűn és halál alól feloldoz ama Bíró, Isten, egyedül Krisztusért, minden mi érdemünk, vagy reánk való tekintet nélkül. Mert ugyan micsoda világosabb, mint amit Pál apostol mondott eképpen: Mindenek vétkeztek és az Isten dicsőségétől elmaradtak. Megigazulunk pedig ingyen Isten kegyelméből a Jézus Krisztusban lett váltság által. (Róm. 3,23-24)

2. Mert Krisztus a világ bűneit magára vette és elhordozta s eleget tett Isten igazságának. Isten tehát egyedül a szenvedett és feltámadott Krisztusért kegyelmes a mi bűneink iránt és azokat nem tulajdonítja nekünk, (Róm. 4,25 2 Kor. 5,19) hanem a mi igazságunknak tulajdonítja a Krisztus igazságát; úgy, hogy mi immár nemcsak a bűnökből megtisztultak azaz szentek, hanem a Krisztus igazságával is megajándékozottak és így bűn, halál és kárhozat alól feloldozottak, ennélfogva igazak és az örök élet örökösei vagyunk. Tulajdonképpen tehát egyedül Isten igazít meg, még pedig csupáncsak Krisztusért, nem tulajdonítván nekünk a bűnöket, hanem tulajdonítván nekünk a Krisztus igazságát.

3. Mivel pedig mi ezt a megigazulást nem valamely cselekedetek, hanem az Isten irgalmasságában és a Krisztusban való hit által nyerjük meg: ez okból az apostollal együtt tanítjuk és hisszük, hogy a bűnös ember egyedül a Krisztusban való hit által, nem pedig a törvény, vagy bármely cselekedetek által igazul meg. Mert az apostol így szól: Azért úgy gondolkozunk, hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekedetei nélkül. (Róm. 3,28) Más helyütt így: Ha Ábrahám cselekedetekből igazult meg, van mivel dicsekedjék, de nem Isten előtt. Mert mit mond az írás? Hitt Ábrahám az Istennek és tulajdoníttatott neki igazságul. Úgyde aki nem cselekszik, hanem hisz Abban, aki megigazítja az istentelent, annak tulajdoníttatik az ő hite igazságul. (Róm. 4,2-5) És ismét: Kegyelemből tartattatok meg hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez; nem a cselekedetekből, hogy senki ne dicsekedjék. (Eféz. 2,8-9) Tehát, mivel a hit Krisztust fogadja el a mi igazságunknak, és mindent Isten kegyelmének tulajdonít a Krisztusban: ezért tulajdonítjuk mi a megigazulást a hitnek, főképpen Krisztusért, de nem azért, mintha az a mi munkánk volna. Mert Isten ajándéka az.

4. Egyébiránt az Úr sokféleképpen bizonyítja a János evangéliomában, (Ján. 6,27.47.58) hogy mi Krisztust hit által fogadjuk be, amidőn például az evést a hívés, a hívést pedig az evés helyett említi. Mert amiképpen az eledelt evés által vesszük magunkhoz, azonképpen hívés által leszünk Krisztus részeseivé. Mi tehát nem osztjuk szét a megigazulás jótéteményét és nem tulajdonítjuk azt részben Isten kegyelmének vagy Krisztusnak, részben önmagunknak, vagy szeretetünknek és cselekedeteinknek, vagy saját érdemünknek, hanem igenis egyesegyedül az Isten kegyelmének a Krisztusban való hit által. De nem is lehetnének kedvesek Isten előtt a mi szeretetünk és cselekedeteink, ha azok tőlünk, mint igaztalanoktól származnának; tehát előbb igazaknak kell lennünk, hogy szeressünk, vagy igaz cselekedeteket teljesítsünk. Valósággal igazakká leszünk pedig, amint mondók, a Krisztusban való hit által, Isten ingyen kegyelméből, aki nem tulajdonítja nekünk a mi bűneinket, hanem a Krisztus igazságát és így a Krisztusban való hitet tulajdonítja nekünk igazságul. Ezenkívül az apostol a szeretetet is nyilván a hitből származtatja, midőn így szól: A parancsolatnak vége a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és igaz hitből való szeretet. (1 Tim. 1,5)

5. Azért is mi ennél a tételnél nem valami képzelt, hiábavaló, tétlen vagy holt hitről beszélünk, hanem az élő és életet adó hitről, amely élő, és élőnek mondjuk a Krisztusért, aki élet és megeleveníti azt, akit Ő magához fogad; és ez a hit cselekedetek által bizonyul be élő hitnek. E szerint éppen nem ellenkezik ezzel a mi tudományunkkal Jakab, aki arról a hiábavaló és holt hitről szól, amellyel némelyek dicsekedtek ugyan, de Krisztus nem élt bennök hit által. (Jak. 2,24-25) Ugyanő, mikor azt mondotta, hogy cselekedetekből igazul meg az ember és nem csupán hitből: nincsen ellenmondásban Pál apostollal, (különben rosszalnunk kellene őt), hanem arra mutat rá, hogy Ábrahám a maga élő és megigazító hitét cselekedetekkel mutatta meg. Így cselekszenek a hívők mindnyájan, akik mindazáltal egyedül Krisztusban bíznak, de nem a saját cselekedeteikben. Mert ismét így szól az apostol: Élek többé nem én, hanem él bennem Krisztus és amely életet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem. Nem törlöm el az Isten kegyelmét, mert ha törvény által az igazság, tehát a Krisztus ok nélkül halt meg. (Gal. 2,20-21)