VI. RÉSZ

Az Isten gondviseléséről

1. Hisszük, hogy ennek a bölcs, örökkévaló és mindenható Istennek gondviselése tartja fenn és kormányozza mindazt, ami a mennyben, földön és minden teremtményben van. Erről tesz tanúbizonyságot Dávid, mondván: Felmagasztaltatott az Úr minden pogány nép felett; dicsősége túl van az egeken. Kicsoda hasonló az Úrhoz, a mi Istenükhöz, aki a magasságban lakozik? Aki magát megalázva tekint szét mennyen és földön. (Zsolt 113,4-5) Viszont így szól: Minden utamat jól tudod. Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram. (Zsolt 139,3-4) Pál apostol is erről tesz bizonyságot, így szólván: Ő általa élünk, mozgunk és vagyunk (Csel. 17,28) és Őtőle, Ő általa és Ő benne vannak mindenek. (Róm. 11,36) Nagy igazán és a szentírás szerint hangoztatta tehát Augustinus, (De agone Christi, c. 8) hogy az Úr mondá: Nemde vesznek két verebecskét egy kis filléren? de mégis csak egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül. (Máté 10,29) E szavaival azt akarta bebizonyítani, hogy még amit igen csekélynek tartanak is az emberek, azt is az Isten mindenhatósága kormányozza. Úgy szól továbbá az igazság is, hogy Ő táplálja az ég madarait és ruházza a mező liliomait, sőt még fejünk hajszálait is mind számon tartja. (Máté 6,26) 2. Kárhoztatjuk tehát az Isten gondviselését tagadó epikureusokat és mindazokat, akik káromlólag azt mondják, hogy Isten messze távol az égsarkok körül él és sem reánk, sem a mi dolgainkra nem tekint és nem ügyel. Elítélte az ilyeneket ama királyi proféta Dávid is, eképpen szólván: Uram, meddig még, meddig örvendeznek még a hitetlenek? Ezt mondják: Nem látja az Úr és nem veszi észre a Jákób Istene! Eszméljetek ti bolondok a nép között! És ti balgatagok mikor tértek eszetekre? Aki a fület alkotta, avagy nem hall-e? és aki a szemet teremtette, avagy nem lát-e? (Zsolt. 94,3.7-9) 3. Mindazáltal nem becsméreljük mint haszontalanokat, azokat az eszközöket, melyek által az isteni gondviselés munkálkodik, sőt inkább tanítjuk, hogy azokhoz alkalmazkodnunk kell, amennyiben Isten igéje ajánlja. Ez okból helytelenítjük azok vakmerő beszédeit, akik azt mondogatják, hogy: ha mindent az Isten gondviselése intéz, akkor legalább is hiábavaló minden igyekezetünk és szorgalmatoskodásunk; elegendő, ha ráhagyunk mindent az isteni gondviselés kormányzására, nem szükséges, hogy ezentúl bármivel is törődjünk, vagy valamit cselekedjünk. Mert ámbár Pál apostol tudta, hogy az Isten gondviselése alatt hajózott, ki így szólt hozzá: Rómában is bizonyságot kell tenned, (Csel. 23,11) aki ezenfelül ezt is ígérte neki: Közületek egy is el nem vész, közületek senkinek még csak haja szála sem hull le fejéről, (Csel. 27,22.34) mindazáltal ugyanazon Pál, midőn a hajósok menekülésre gondoltak, így szólt a századoshoz és a vitézekhez: Ha ezek a hajóban nem maradnak, ti meg nem szabadulhattok. (Csel 27,31) Mert Isten, aki minden dolognak a végét elhatározta, egyszersmind rendelkezett a kezdetről és az eszközökről is, amelyek által a célhoz el lehet jutni.

4. A pogányok az eseményeket a vaksorsnak és a bizonytalan véletlennek tulajdonítják. De Jakab nem akarja, hogy így szóljunk: Ma vagy holnap elmegyünk ama városba és kereskedünk; hanem hozzáteszi: Holott ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarandja és élünk, ím ezt vagy azt fogjuk cselekedni. (Jakab 4,13.15) Augustinus is így szól: Mindaz, ami a dolgok folyamatában, a léha emberek előtt, véletlenül történőnek látszik, csakis az Ő igéje által történik, mert semmi sem lesz az Ő parancsolata nélkül. (Enarrat. in Psalm. 148.) Ilyen véletlen történetnek látszott az, hogy Saul, midőn az apja szamarait kereste, Sámuel prófétával találkozott; de már azelőtt mondotta az Úr a prófétának: Holnap ilyenkor küldök hozzád egy embert a Benjamin földéről. (1 Sám. 9,16)