A Dunántúli Református Egyházkerület

17. századi zsinatainak protokolluma

(1612–1658).

A protestáns egyházak legfontosabb dokumentumai közé tartoznak a zsinati jegyzőkönyvek. Különösen azok az elsőrangú, néha pótolhatatlan források, amelyek a reformáció első évszázadaiban keletkeztek. 16. századi zsinati végzéseket tett közzé Kiss Áron.[1] Az evangélikus egyház zsinatairól az egyik legrégibb jegyzőkönyv a „Protocollum Synodale Superintendentiae Transdanubianae 1608–1642”;[2] az erdélyi református zsinatokról a „Consistorialia”,[3] a dunántúli reformátusságról a most ismertetendő jegyzőkönyv. Többnek „különleges” sorsa volt, hiszen a századok során sokat hányódtak, megsérültek. Például az erdélyi zsinatok végzéseit tartalmazó eredeti jegyzőkönyv elégett Nagyenyeden, amikor 1848 januárjában kigyulladt a püspöki levéltár,[4] csak másolatban maradt fent. A Dunántúli Református Egyházkerületnek, bár sokáig elveszettnek hitték, megmaradt e fontos irata. A dokumentum jelenleg az esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár Batthyány-gyűjteményében található.[5]

A jegyzőkönyv 912 lapból áll, nincs mind teleírva, az utolsó bejegyzés az 504. lapon található. 18. századi tartalomjegyzéke 44 lap, ez nincs befűzve. A címlapon a következő olvasható:

Anno MDCXII: 19 et 20 die mensis Junii post meam (J. Canisai) in ecclesiam Papensem commigrationem quatriduo celebrata est synodus in civitate KEÖRMEND in qua Venerabilis Vir D. Stephanus Pathainus aulicus tum temporis Spectabilis ac Magnifici D. d. Francisci de Batthian concionator in Szalonoc (loco admodum Venerandi superintendentis D. Stephani Beythe post mortem) in Superintendem Ecclesiarum.

Az utolsó zsinatot, amelyről bejegyzés készült, 1658. június 15-én tartották Pápán.

A kötet láthatólag több kéz munkája. Több zsinati feljegyzés első lapja díszes. A jegyzőkönyv nem a zsinatokon készült, hanem az ott írt jegyzeteket másolták utólag a könyvbe. Az 1640-es és 1650-es években tartott egyházkerületi gyűlések iratai közül sok hiányzik, ezek számára üresen hagytak több lapot. Az 1657. április 24-én tartott zsinat összehívólevele és a november 1-jén lezajlott tanácskozás eredeti feljegyzései is megtalálhatók a Főszékesegyházi Könyvtárban.[6]

A jegyzőkönyvet Kanizsai Pálfi János kezdte el vezetni Pathai István püspöksége alatt.[7] Az első feljegyzés az 1612-ben június 19-én és 20-án tartott körmendi zsinatról való. Bár Kanizsai már 1612-től írta az eseményeket, hivatalosan csak az 1617. május 1-jén, a Köveskúton tartott zsinaton bízták meg a jegyzői feladatok ellátásával. Utána Czeglédi Szabó Pált tették meg jegyzővé, majd Gál Imre írta tovább a kötetet, aki – mint két elődje –, püspök lett (1649–1655), de az ő püspöksége alatt csak az 1649-es és 1655-ös zsinatokat jegyezték be. A kötetet a jegyző, majd az 1650-es években már a püspök őrizte.

Kanizsai feljegyzései kezdetben szűkszavúak, később egyre részletesebbé válnak. Minden esetben leírta a zsinat helyét és pontos idejét. Ezután következett a zsinaton résztvevők névsora. A lelkészeket egyházmegyénként sorolta fel. Ez alapján nyomon követhetjük az egyházkerület változásait, amit Thury Etele a dunántúli superintendentiáról írt művében részletesen bemutatott. A prédikátorok mellett feltüntették szolgálati helyüket is, így könnyen ki lehet következtetni, hogy ki hol mennyi ideig volt lelkész, vagy volt-e betöltetlen állás. A jelenlévők után a hiányzók nevei következnek. A zsinatokról csak indokoltan és igazoltan lehetett távol maradni. Végül a lelkésznek avatandók neveit találjuk meg és azokat a tételeket, amelyekről vitatkozniuk kellett felszentelésük előtt.

Lejegyezték a zsinatok különféle határozatait, áthelyezéseket, intéseket. Mivel a zsinat az egyházi bíróság legfőbb fóruma volt, itt került sor a házassági perek elintézésre is. Érdekes, hogy a gyűléseken hozott törvényeket sem Kanizsai, sem a többi jegyző nem írta bele a jegyzőkönyvbe. A protokollumban nemcsak a zsinatok eseményeit jegyezték fel, hanem olyan eseményeket is, amelyek az egyházkerületben történtek vagy a superintendencia életét érintették. Így „annalesként” is működött a dokumentum, és ezért kerültek bele 1619-es pozsonyi országgyűlés eseményei vagy 1646-os szatmári nemzeti zsinatról küldött levél.

A zsinatok nagy részét Pápán, Németújváron, Körmenden, Köveskúton, Komjátiban és Szentlőrincen tartották.

Amint már említettük, a jegyzőkönyvet Esztergomban őrzik. A katalógusban található feljegyzés szerint Batthyány Lajos körmendi birtokáról került az esztergomi érsek birtokába.[8] Ám ez a feljegyzés valószínűleg téves, mert a Csáky Miklós érsek halálakor felvett jegyzékben már a következő tétel található: Synodi Calvinistarum in Hungaria celebratae in manuscripto.[9]

A protokollum vagy a gályarab prédikátorok idején kerülhetett katolikus kézbe, amikor két vizsgálat is volt Pápán, 1671-ben és 1674-ben, vagy 1725-ben, amikor az Esterházyak elvették a pápai gyülekezet anyakönyvét.[10] 1671 elején még Pápán lehetett a jegyzőkönyv, mert Kocsi Csergő Bálint, aki akkor a református iskola rektora volt, így írt: „Este hét óra után a ház asztalánál két könyökére támaszkodva olvasta a zsinatok végzéseiről szóló könyvet.”[11]

A dunántúli zsinatok jegyzőkönyvével Thury Etele foglalkozott a század elején, ő látott neki a kiadásának. A közléssel – szinte kizárólagosan a Protestáns Egyháztörténeti Adattárban – az 1628. június 27-én Pápán tartott zsinatig jutott el. Az 1908-ban megjelent VII. évfolyamban adta ki az 1612 júniusától az 1617 szeptemberéig tartott zsinatok iratait. Ebben az időszakban összesen 12 konzisztóriumot tartottak: Körmenden, Komjátiban, Pápán, Köveskúton, Szécsényben és Szentlőrincen. A VIII. évfolyamban az 1618 januárjától az 1622 novemberéig terjedő időszak feljegyzéseit találjuk. A IX. évfolyamban három feljegyzést találunk az 1619-es pozsonyi országgyűlésről, itt található továbbá az 1623 augusztusától 1628 júniusáig rendezett gyűlések anyaga is. Ezek mellett Thury még kiadta az 1630. június 18–19-én Pápán tartott zsinat kánonjait, az 1633. május 8-i zsinat katalógusát és az 1643. évi május 19-én és 20-án tartott csöglei zsinat jegyzőkönyvét.[12]

Az 1630-as pápai zsinat végzéseit Mokos Gyula is megjelentette.[13] Ezek a kánonok Kanizsai Pálfi-törvények néven is ismeretesek lettek: Articuli Ecclesiarum Orthodoxorum per Joannem Paulidem Caniseum.[14]

Függelékként közöljük a protokollum tartalmát, s jelezzük, hogy melyik rész kiadott (és hol), illetve melyiknek nincs még szövegkiadása.