X. Van embered!

 Akarsz-é meggyógyulni - kérdezi Jézus a harmincnyolc éve beteg embertől.

- Nincs emberem - feleli neki a beteg.

Ha meggondoljuk, hogy az Emberfiának feleli ezt, aki ott áll, föléje hajolva, össze kell, hogy szoruljon a szívünk. De az igazán szomorú az, hogy sokan még ma is így érzik ezt. - Jaj, mi cselekedte, jaj, ki cselekedte ezt velünk, hogy "hallván ne halljuk és látván ne lássunk"?! Ki cselekedte velünk azt, hogy így megkeményedett a mi szívünk?

És a harmincnyolc éve beteg embernek még csak nem is kellett magát Jézushoz vitetnie, hanem az kereste fel őt.

- Ez ma is így van. Ne higgyük, hogy mi keressük fel Őt, ha pl. elmegyünk a templomba! Nem kereshetted volna, ha Ő nem keresne. Sőt, nem kereshetnéd, ha már meg nem talált volna. Mert ebben a keresésben mindig Isten a kezdeményező. Jézus Krisztuson keresztül lép ki szüntelen Isten a világmindenség "kereteiből", és Jézus Krisztuson keresztül indul szíved felé.

Miért? Mert szeret! "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,16)

Nagyon rossz, komisz, de nagyon szeretett gyermekére jött egyszer valaki hozzám panaszkodni és tanácsot kérni. A beszélgetés végén róla, a panaszkodó szülőről is szó esett és Isten szeretetéről is.

Elmondottam neki ezt az Igét, az evangéliumok evangéliumát. Keserűen ingatta a fejét és szinte gúnyosan kérdezte: - "Ezt" a világot szereti az Isten? Na ne tessék mondani! Ezt a világot?

Csendesen visszakérdeztem: - Ezt, pont ezt a gyermeket szereti, Testvérem, aki miatt hozzám jött?

Elhomályosuló szemmel rám nézett és nem szólt semmit, de láttam a szemén, hogy megértett. Hogy van "annak ellenére" való szeretet! Van tékoZló szeretet: és ez az Isten szeretete Jézus Krisztusban: irántunk. Mert nemcsak tékozló fiú van - hadd merjem kimondani: van "tékozló apa" is. Aki úgy tékozolja szeretetét hogy egyik fiának elébe fut, a másiknak utána fut.

Egy őszinte szavú, kedves hívemmel arról beszélgettünk, milyen a jó prédikáció. Ő ezt mondta: - Vannak szenvedő, bűnös lelkek, akik nem elégszenek meg a tejnek italával, udvarias beszéddel. Én magam is ilyen vagyok. Kemény, ostorozó, a bűnöket felbolygató, szívet tépő, kemény szavakat várok, amik térdre roskadni kényszerítenek...

Hát én nem tudom, tudnék-e szívet tépő, térdre roskasztóbb szót, igét mondani, mint a Jn 3,16-ot. Lehet-e szívet tépőbb valami, mint amikor Isten szinte kitépi a szívét, elibénk és értünk adja: Fiában, a Jézus Krisztusban?! Aki ettől a szívet tépő szeretettől nem roskad térdre, azt bizonyára senki mélyen zengő, prófétai hangú prédikátor nem tudja térdre roskasztani.

Egy fejét egyre inkább ivásra adó fiatalember már második napja itta keresetét a kocsmában. Érte ment az apja és kemény szavakkal ostorozva hívta haza. A fiú csak ennyit mondott: - Hagyjon békén, a magamét iszom. Az apa üzent a fiú konfirmáló lelkészéért, akire régebben hallgatott a fiú. A pap elment a kocsmába, kemény szavakkal intette és a kárhozatra emlékeztette volt konfirmándusát. A fiú csak anynyit

felelt: - Ne fárassza magát tiszteletes úr, nem is való nekem más hely, csak a kárhozat. Végül nyílt az ajtó, és a kishúga lépett be a pálinkaszagú helyiségbe. Szó nélkül átölelte bátyja nyakát, borostás arcához szorította arcát és megcsókolta. A fiú húga hajába temette arcát, és zokogni kezdett. Aztán megfogta a kezét és hazaindultak.

Nos: Jézus Krisztus Isten csókja a mi dühös, durva, kemény, bűnös arcunkon. Isten csókja, nem pedig Isten ostora. Ne akarjunk hát bűneinkre ostorozást, mert ilyen "eszköze" nincs Neki. Valaki egyszer megkérdezte: miért nem Isten maga jött a mi megváltásunkra, miért "csak" küldött valakit?

- A kérdés feltevése téves, mert Ő maga jött egyszülött Fiában. Egy németalföldi festő úgy festette le Jézus szenvedését a kereszten, hogy az égből lenyúlik egy kéz, és az is át van verve Jézus keze mögött.

Jézus Krisztusban értem és érted szenved az Isten.

Egy iskolában, ahol megalakult a diákkormányzat, a diákok szabályzatot hoztak, hogy aki meglopja a másikat, azt szíjjal megverik. Egyszer egy púpos fíú ellopta a másik vacsoráját. Amikor kiderült, hogy ki volt a tolvaj, körülvették és felszólították, hogy vesse le a kabátját, mert a törvénynek eleget kell tenni. Az szinte vinnyogva könyörgött, hogy csak azt ne tegyék vele, mert rettegve félt, hogy csúnya nyomoréksága akkor teljes egészében láthatóvá válik. Ekkor előlépett az, akit meglopott és megkérdezte:

- Van-e arra szabály, hogy más nem veheti magára a büntetést?

- Arra nincs - mondották kissé tétován a fiúk.

- Nos, akkor verjetek meg engem - mondotta és levetette kabátját. S míg verték, a kis púpos átélte élete legnagyobb megrázkódtatását – és megértett valamit: nem attól törik össze a szív, hogy engem vernek, korbácsolnak, hanem attól, ha miattam mást büntetnek, aki ezt önként vállalja.

"Aki hisz őbenne." Ez a szó: aki - Isten szélesre kitárt karja. Olyan szélesre kitárt karja, hogy belefér az ég, a föld, a világmindenség, és beleférsz te is.

Igen, te is, akit ma arra indított a Lélek, hogy kezedbe vedd ezt a könyvet.

Egyszer keserű gúnnyal és fojtott lázadással azt mondotta valaki: - Ki vagyok én? Egy nagy senki, semmi! Akivel senki sem törődik!

Lelkipásztora elibe nyitotta ezt az igét, mint ahogy én is itt: - Íme, mégis valaki vagy... Olyan nagyon is valaki vagy, hogy érted szenvedett és halt meg az Istennek Fia: Jézus Krisztus. Valaki vagy, aki hihet Isten egyszülött Fiában. Ám ebben a pár szóban igazán ez a szó hangsúlyos: Őbenne. Mert valamiben, valakiben mindenki hisz. Ha másba nem: önmagában. Ha másban nem, abban hogy "nincs igazság ezen a földön", (ahogy mondani szokták). Még az ördögök is hisznek – mondja az Ige (Jak 2,19).

Nem, nem elég hinni! Őbenne hiszel-e?

Ez a kérdés, ez a döntő kérdés! Ő benne, Jézus Krisztusban, az érted szenvedőben? Megváltódban?

"Hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. " Ebben a sorban mindíg azt szoktuk hangsúlyozni: Örök. Márpedig ki szeretne örökké úgy élni, ahogy él? Ki szeretne örökké bűnben, félelemben, fojtott haraggal, felemás élettel, beteg képzeletvilággal élni, örökké élni? Isten mentsen engem, hogy örökké ilyen Gyökössy Endre maradjak, mint amilyen vagyok, elég, túlságosan is elég erre a rövid életre is!

De hogy Életem legyen, azt szeretném. Életem Jézus Krisztusban, már most, s egyszer az örökkévalóságban - áldozata által megtisztított Életem, azt nagyon szeretném. Ha van imádságom magamért, családomért, a Nagy Családért, akkor ez az, hogy Életünk legyen!

Nos, ez az élet, ez az isteni Élet állt meg egyszer a harmincnyolc éve beteg ember ágya előtt. És ez az Élet van most is miközöttünk, hiszen megígérte: "Én pedig tiveletek vagyok a világ végeZetéig minden napon" (Mt 28,20).

Ma is itt van Igéje és Szentlelke által. És ez az isteni élet, az élő Lélek ad ma nekünk is: parancsot, utasítást.

A parancs így hangzik: kelj fel!

Te tétova, elgyöngült ember: kelj fel!

Az utasítás ez: vedd fel a te nyoszolyádat és járj!

Vedd csak fel - és járj...

Amin eddig elhevertél, tétova, akarat nélküli életedet, negatív gondolataidat, félelmeidet, indulatos szívedet, felemás kereszténységedet vedd fel: Hozd ide... Hozzám... De ne heverj rajta... Járj ! Mozdulj ki ... MÉGIS!

- Nos jöjj!

Nekünk is, egyen-egyenként meg kell találnunk rendelt helyünket a Renden belül, mégpedig naponként, sőt napszakonként, hogy ki-ki típusának, lelki alaphangjának megfelelően együtt lüktessen a rendelt rend ritmusával, hogy idő előtt "ki ne essék" belőle.