VII. Akarsz-e meggyógyulni felemás életedből?

Sok mindent elmondottunk már erről a harmincnyolc év óta beteg emberről. Sok mindent kielemeztünk szavaiból, magatartásából. Megtudtuk, hogy össze volt törve az akaratereje; gondolatai, képzeletvilága tele lehettek ún. negatív töltéssel: félelemmel, gyűlölettel. Így jellemezhetjük: felemás életű ember volt.

Ott volt a tó partján, mégsem volt ott. Úgy volt ott, mintha ott sem lett volna. Várta a vizek megmozdulását, és lényegében már nem várt senkitől semmit. Hitt a lehetséges csodában, hiszen különben nem lett volna ott; "hívő" létére mégis tele volt panasszal, félelemmel, gyűlölettel, negatív gondolatokkal. Ő a félig megtért emberek tipikus példája: megtért valami csodavárásra, de nem tért meg igazán Istenhez.

Bizony, nem ő az egyetlen a fél-megtérésben. Sokan voltak és vannak, akik megtérnek pl. valami Jézust körülvevő dologhoz, jelenséghez, de nem térnek meg soha magához Jézushoz.

A mágusok például megtértek a betlehemi csillaghoz, amely el is vezette őket Jézushoz, de azután kisétálnak a Biblia lapjairól. Vagy a pásztorok megtértek "Jézuska" jászlához, aztán mégsem ők lesznek Jézus első pásztortársai, hanem a halászok. De sokan megtértek már egy-egy egyházhoz vagy közösséghez, egy szenthez vagy egy paphoz, prédikátorhoz - de nem tértek meg Jézus Krisztushoz! Vagy megtértek régi vallásos szokásokhoz, de nem az Úrhoz. A fél-megtérés pedigfél-kereszténység. A fél-kereszténység pedig rosszabb, mint a semmilyen, mert feszültséget, ingerültséget okoz. "Fél-elmes" kereszténység ez.

Képzeljünk el csak valakit, akinek fél lába az egyik, másik fél lába a másik csónakban van! Nos, ez valószínűleg némi feszültséget okozhat az illető közérzetében. Valami ilyes feszültséget okoz a fél-megtérés eredményezte fél-kereszténység.

Ha a kereszténység teljessége erő, akkor a fél-kereszténység csupa bonyodalom, zűrzavar és eredménytelenség, mint amilyen a harmincnyolc éve beteg ember élete volt a Bethesda tavánál.

Gyakori, hogy életünk tele van zűrrel, bajjal, bonyodalommal, lelki betegséggel. Mintha kissé olyanok volnánk, mint a félig gyógyult emberek. Ha pedig ez így van, ennek legtöbbször fél-megtérésünk, fél-hívő voltunk, fél-tanítványságunk, fél-kereszténysé-günk az oka.

Ideje hát ráébrednünk: minden nyavalyánk lelki gyökere: felemás életünk, fél-megtérésünk.

Hogy milyen is a fél-megtérés, következésképpen a felemás hívő élet, arra egyszer a nagy indiai misszionárius, Stanley Jones hívta fel a figyelmemet egy könyvében, Jákob életén keresztül.

Bizonyára emlékszünk, hogyan csalta meg anyja, Rebeka segítségével apját, hogyan csapta be Jákob Ézsaut, egy tál lencséért kicsalván az elsőszülöttségi jogot. Majd hogyan csapta be apját Ézsau ruhájába öltözve és szőrös bőrbe csavarva kezét, hogy vak apja megtapogatván őt: összetévessze Ézsauval.

Semmi sem volt olyan fontos számára, mint önnönmaga, és a haszon: mindenáron, testvére és apja becsapása árán is. Amikor pedig ebből baj kerekedik, anyja gyors éghajlat-változást ajánl neki: menjen Lábánhoz, anyai nagybátyjához. Rebeka azzal a kegyes megokolással menekíti fiát a bajból, hogy "menj és nősülj meg".

Nos, Jákob elmegy. Útközben Mezopotámia felé vezető úton álmában látomása támad. Angyalokat lát egy lajtorján fel s le járni, s az Úr hangját hallja.

Jákob akkor egy megtérés félén megy át. Így mondom: megtérés-félén, de így is mondhatnám, fél-megtérésen. Bár minden külső jel azt mutatja, hogy ez egy tökéletes és teljes megtérés, hiszen még a tizedet is megajánlja és sok közösség ezt már az egész megtérés jeleként könyveli el. Ám fogadalmát, Istennek tett ígéretét mintegy feltételes módba teszik az Úr felé támasztott elvárásai: "Ha velem lesz Isten, és megőriz ezen az úton, amelyen most járok, ha ad nekem ételül kenyeret és öltözetül ruhát, és békességben térek vissza apám házába, akkor az Úr lesz az én Istenem. " ( 1Móz 28,20-21)

Emellett Jákob további élete és magatartása is azt mutatja, hogy megtérése csak fél megtérés volt. Hiszen a fa gyümőlcseiről ismerhető meg, Jákob gyümölcsei pedig még elég furcsa gyümölcsök.

Mert mi is történik vele tovább? Az apósa Lábán, bár megígérte, hogy nekiadja Rákhel lányát, ha hét évig becsülettel szolgálja, becsapja őt és az esküvő éjszakáján az öregebb és vaksi Leát csempészi be sátrába.

A csalót íme megcsalják. Mert valahogy így van ez: ha hamis világot építünk fel magunk körül, valamiképpen az emberek is hamisan kezdenek viselkedni körülöttünk. Valószínüleg azért, mert van egy belső reZonancia is. Ha én hamis hangot adok, hamisan rezonálnak rá.

Valamiképpen úgy van ez, hogy külső világunk belülről épül ki, belőlünk.

- Nos, Jákob lénye, belseje, Én-je, lelke lényege a félmegtérésben érintetlen maradt. Továbbra is csak önmaga maradt saját középpontja.

Csaló maradt, önző - és megcsalattatik.

Csak természetes, hogy erre ő újabb ügyeskedéssel és fondorlattal válaszol, amikor szolgálatának béréről egyezkedik Lábánnal (1Móz 30,29-43).

Olyan ügyesen és ugyanakkor olyan kegyesen ügyködik a pettyegtetett, foltos és csíkos juhokkal, hogy nemcsak Lábánt, hanem még sok ezer esztendő múlva a gyanútlan bibliaolvasót is becsapja. Mintha valaki "itt a piros, hol a piros"-t játszana és hozzá még kegyes szavakat is mormol! Mert ezt teszi Jákob: még önmaga előtt is fenntartja a becsületesség látszatát. "Az a kevés, amid volt jövetelem előtt, sokra szaporodott, mert megáldott téged az Úr a lábam nyomán. De mikor tehetek már valamit a magam családjáért is?" (1Móz 30,33)

Csak természetes, hogy ez az álszent ügyeskedő magatartása előbb-utóbb lelepleződik. "De Jákób meghallotta Lábán fiainak a beszédét, akik ezt mondták: Elvette Jákób mindazt, ami apánké volt, apánkéból szerezte minden gazdagságát. Lábán arcán és látta Jákób, hogy nem olyan hozzá, mint azelőtt. (1Móz 31, 1-2)

Nem lehet soká büntetlenül csalni Isten erkölcsi világát! Ha csalni akarok, mindig magamat csalom meg. Amikor Jákob látja, hogy szorul a hurok: újból menekül. Először Ézsau elől menekül Lábánhoz, most Lábántól menekül Ézsauhoz.

De hogyan? Hogyan menekül ez a "megtért" ember? Az ige ezekben a versekben csak úgy vibrál a "lopás" szótól. (1Móz 31,20. 27. 30) - Íme, egy kegyes "megtért" ember, aki mindent megengedhetőnek tart, ha a maga érdekéről van szó! Közben lehetetlen észre nem venni a történetben, ahogy bűnei bekerítik ezt az embert, "megtérése" után való bűnei. Talán így is mondhatnám: "hívő bűnei". Fél! - Jó, ha észrevesszük ebből a történetből is, hogy Isten nem annyira a bűnért, mint inkább a bűnnel fizet. Legtöbbször az elkövetett bűn maga a büntetés. Jákobnak most együtt kell lennie önmaga reszkető lelkével.

Most éppen Lábán elől fut Ézsau karjaiba.

Íme: elől és hátul körülzárták a bűnei. Ez az, amire azt kell mondanunk: a fél-megtérés eredménye. De még mindig nem adja meg magát. (1Móz 32,11)

"Szabadíts meg kérlek az én bátyám, Ézsau kezéből, mert félek tőle. "

Isten segítségével még mindig csak bűne következményeiből szeretne kikecmeregni, és nem bűneiből. Még mindig csak kifele néz és nem befelé. Azt nézi, mi a rossz és nem azt, ki a rossz.

Végül a kör bezárul. Bűnei, fél-megtérése és mindennek következményei minden "fegyvert" kiütnek a kezéből. Pontosabban: Isten ezeken keresztül üt ki mindent a kezéből, és saját bűneivel és fél-megtérésével keríti be. Mégpedig úgy, hogy végül is egyedül marad.

Rettenetesen egyedül.

Mögötte Lábán, előtte Ézsau - de fölötte az Isten. Aki teljes körülzártságában, és a totális magára maradottságában és magányában megjelenik: benne. Vagy mellette? Nem a forma, a "hogyan" itt a lényeg, hanem a Tény! Hogy egy isteni küldött birkózó az, aki megjelenik, vagy a "birkózó Isten teríti le belűlről - szinte mindegy, de leteríti, s ebben a birkózásban végül is elhangzik egy döntő kérés: áldj meg! - és egy döntő kérdés: Mi a neved?

Minden életek legdöntőbb kérdése - Isten felől. Ma talán ártatlannak látszóbb kérdés ez, de akkor lényegbevágó, Én-be vágó kérdés volt, mert a név mindig az ember lényegét, jellemét fejezte ki.

Mai módon azt kérdezné az angyal: most valld be, ki vagy? Mi a te igazi valód?

És Jákob kimondja, bevallja a nevét: Jákob, ami annyit tesz magyarul: csaló, bitorló. Ez volt Jákob első, igazi, meztelen, becsületes szava Istenhez. Itt nincsenek feltételek és elvárások Istennel szemben, és nincs semmi fogadkozás tizedről és egyebekről. Itt csak a régi "tartásából", álláspontjából" teljesen kificamított és lemeztelenített lélek didereg Isten színe előtt, néven nevezvén lénye magját: csaló és birtokló vagyok.

Lehet, hogy már sokszor és sokféleképpen megtértünk. Megtértünk felszólításra. Megtértünk Jézus csillagához vagy jászolához.

Egyházunkhoz « vagy közösségünkhöz, vagy egy emberhez. És megtértünk talán Jézus keresztjéhez is, csak magához az élő Jézus Krisztushoz nem, következésképpen bennünk maradt jó néhány elvárás Istennel szemben. Megtértünk, csak éppen lényünk, énünk magja maradt annak, aki volt. És még soha, de soha igazán meg nem neveztük magunkat.

(Legfeljebb csak úgy általánosságban mondottuk, vallottuk magunkat.)

És most a fél-megtért, fél-keresztény énünkhöz hangzik a kérdés:

Mi a te neved ?

Én? Nagy én?

Beteg képzeletvilág?

Félelem?

Aggodalom?

Indulat? Gyűlölet?

Mária Magdaléna? Tamás?

Tagadás? Büszkeség?

Érzékenység? Egy nagy könyök?

Képmutatás? Meghasonlás? Pénzsóvárság?...

Elcsuklik a hangod? Nem baj. De egyszer mondd már ki! Amíg ki nem mondod, Isten nem tud új névvel megajándékozni! Ezt a gyónást nem lehet megspórolni.

Mihelyt Jákob kimondja és bevallja nevét, az angyal azonnal új nevet ad neki: Izráel! Ami azt teszi: Isten uralkodik. És valóban, ettől a perctől kezdve a Jákobból lett Izráel életében Isten uralkodik. Mert most már valóban megtért.

Aki csak félig tér meg, jobb volna, ha félig sem tért volna meg.

Hogy a teljes megtérése most történik, azt nemcsak új neve, hanem új körülményei, életének új gyümölcsei is mutatják:

1. Megbékél Istennel.

2. Kiderül számára az ég is és felragyog a nap. Addig is sütött a nap, de ő mindent sötétnek látott.

3. Megbékél Ézsauval. Mihelyt Jákob-Izráel belül megváltozik,

körülményei is megváltoznak. Ézsau, addigi fő ellensége testőrévé változik.

4. Végül mindezt erkölcsi és szellemi nagytakaritás, a múlt bálványainak a kidobása követi (1Móz 35,2-4).

5. S mindez kihat az egész háza népére.

 Megismertük hát az utat, ami a fél-megtérésből vezet a teljességre.

Gyűrkőzzünk neki, s birkózzunk mi is az áldásért, az új névért - lényünk legbensejében, saját magunkkal.

Nem hitetlenség az még, ha valaki megsiratja édesanyját vagy édesapját, gyermekét. Ha nem szégyen a könny egy pályaudvaron, ahová visszafelé is befutnak vonatok, miért lenne szégyen ott, ahol csak kifelé vezet az út ebből az életből? Hiszen "Boldogok a sírók, mert ők megvigasztaltatnak" (Mt 5,4).

Inkább az a kérdés: tudunk-e vigasztalni és vigasztalódni - az Úrban?