CSAL�D- �S TELEP�L�ST�RT�NETEK

BENKÕ T�MEA TARDOSKEDDI MAGYAR SORSOK

140-141 A V�g als� foly�s�n�l, �rsek�jv�rt�l tizenhat kilom�terre fekszik Tardoskedd. A helys�g 5280 lakos�val Szlov�kia legn�pesebb faluja. Az itt �lõ emberek 78 sz�zal�ka ma is magyarnak vallja mag�t. A k�zs�g n�gy �vod�t mûk�dtet: k�t magyart, k�t szlov�kot. Van k�t teljes szervezetts�gû �ltal�nos iskol�ja: a magyar �s a szlov�k. A helyi �nkorm�nyzat negyed�vente k�tnyelvû �js�got ad ki Tardoskeddi H�rmond� c�mmel.

A telep�l�s k�beltelev�zi�ja vas�rnaponk�nt k�t�r�s mûsorban k�zvet�t a helyi esem�nyekrõl – ugyancsak mindk�t nyelven. A hivatalos feliratok, az utcan�v-t�bl�k szint�n k�tnyelvûek. A Szent Istv�n nev�t viselõ r�mai-katolikus templomban h�romszor annyi magyar mis�t tartanak, mint szlov�kot, s nagy �nnepeken K�lcsey Himnusz�t �neklik a h�võk. A falu k�zpontj�ban Szent Istv�n kir�ly bronzba �nt�tt szobra d�sz�ti a r�la elnevezett teret, a templom m�g�tti parkban a magyar szabads�gharc h�rom tardoskeddi v�rtan�ja eml�k�re kopjaf�t emeltek. A temetõben 1906 �ta R�k�czi-eml�kmû �ll.

Az egykori fi�iskola fal�n egy fekete m�rv�nyt�bl�n a k�vetkezõ felirat olvashat�: „Az ember elmegy, de a sz�lõf�ld �r�k. A  Tardoskeddrõl kitelep�tettek �s deport�ltak eml�k�re.”

Csal�dunk

Vanya J�nos mûb�torasztalos-inask�nt szerzett mesterlevelet, �m szersz�mait por lepte, mivel ink�bb 24 hold f�ldj�n gazd�lkodott. Major Ann�val k�ttetett h�zass�g�b�l kilenc gyermeke sz�letett, de �ten p�r hetes csecsemõk�nt meg is haltak. A n�gy „t�l�lõ” egyike: Ilona, az �n anyai nagyany�m, akit a falu m�sodik legm�dosabb gazd�j�nak fia, Lajos, vett feles�g�l. Idõsebb Szalay Lajos ereiben anyai �s apai �gr�l is k�k v�r cs�rgedezett. Kurtanemes felmenõm k�tszer nõs�lt. Elsõ feles�ge, Szõgy�nyi J�lia, h�rom le�nygyermekkel aj�nd�kozta meg, de az asszony fiatalon elhunyt, �gy az �zvegy �jra megnõs�lt. M�sodik feles�ge, Szl�vik Erzs�bet, h�t gyermeket hozott a vil�gra, k�zt�k az �n nagyap�mat.

Munk�mban t�lnyom�r�szt �zvegy Szalay Lajosn� Vanya Ilona memorj�ra hagyatkozom. Nagy seg�ts�gemre volt 1987-ben – az akkori tardoskeddi esperes-pl�b�nos, Drozdy Gyula k�r�s�re – �rott visszaeml�kez�se, amelyet a helyb�li pap a falu kr�nik�j�ba is bem�solt. Tov�bbi adatk�zlõim Benkõ J�zsef, Fekete Ir�n, Labai Julianna �s T�th Matild voltak. Matild n�ni 1933 �ta napl�t vezet, sz�mos adatot neki k�sz�nhetek.

Ir�nke, a hõs 1946 forr� nyar�n m�r nagyban folyt az arat�s Szalay d�dsz�leim hetven holdj�n, amikor a kitelep�t�si bizotts�g tagjai a kitelep�t�si paranccsal betoppantak port�jukra. A gazdasszony a konyh�ban �ppen t�lalta fel az eb�det, a t�ny�rokban savany� bableves gõz�lg�tt. A h�vatlan vend�gek elõsz�r a munk�sokat sz�l�tott�k fel, hogy azonnal hagyj�k el gazd�juk h�z�t, majd tudatt�k a csal�ddal, nyomban szedelõzk�djenek õk is, c�km�kjukat egy huszon�t kil�s csomagba pakolj�k. Mit tehettek? �sszekapkodt�k hirtelen  a legsz�ks�gesebb holmit, s csak annyit k�rdeztek, amikor az utc�n v�rakoz� teheraut�ra kiskor� gyermekeikkel egy�tt felparancsolt�k õket: – Hov� visznek? J�tt is a keresetlen v�lasz nyomban:
– Ahov� az ilyen h�bor�s bûn�s�k val�k: Maïari za Dunaj! Magyarok a Duna t�ls� oldal�ra! Kom�romba, a Duna partj�ra sz�ll�tott�k õket.

Szalay�k k�t felnõtt gyermeke: Lajos, az �n nagyap�m �s Ida tehetetlen�l n�zt�k, amint a csendõr�k lepecs�telik a sz�lõi h�z valamennyi ajtaj�t, hogy oda be m�r senki ne mehessen. Õk az�rt nem ker�ltek a kitelep�tettek list�j�ra, mert m�r csal�dosok voltak, vagyonuk nem volt, s egy�bk�nt is m�r k�l�n h�ztart�sban �ltek.

142. A nagy siets�gben az egykori K�rolyi-vad�szkast�ly ablakai nyitva maradtak. Igaz, mindegyiken r�cs volt. A k�t testv�r �sszen�zett. Mire bes�t�tedett, kitervelt�k, hogyan mentik ki legal�bb r�szben kul�k sz�leik vagyon�t. Kital�lt�k, hogy Lajos h�t�ves kisl�ny�t, Ir�nk�t, bedugj�k az ablakon a r�csok k�z�tt.

„Nagyon f�ltem �jszaka a koroms�t�t h�zban – eml�kezik vissza keresztany�m, Fekete L�szl�n� –, ugyanakkor rettenetesen b�szke is voltam magamra, hogy �n most hõs vagyok. Anyu k�v�lrõl ir�ny�tott, merre menjek, mit hol tal�lok. S �n sz�p sorj�ban kiadogattam neki a csal�di ez�st�t, a porcel�nt, a nagymama arany �kszereit. Nehogy feltûn�st kelts�nk, anyu lassank�nt a holmit elõbb a p�r h�zzal od�bb v�rakoz� apuhoz hordta, õ pedig tov�bb vitte testv�r�hez a szomsz�d utc�ba.

Ezalatt a f�rfiak a magt�rb�l a k�m�nyen kereszt�l kilopt�k a 17 m�zsa �rp�t �s �thordt�k a szomsz�dokhoz. A b�za veremben volt... Nagypapa Kom�romban nagyon bel�zasodott, szerencs�re h�rom napon bel�l visszahozt�k õket.

D�dsz�leim hazaj�ttek, befejezt�k az arat�st, kics�pelt�k a gabon�t. Elõvigy�zatoss�gb�l a lovakat �s a teheneket a szomsz�dok �s j� ismerõs�k ist�ll�iba k�t�tt�k be. Nekik lett igazuk, mert szeptemberben �jra menni�k kellett, ez�ttal negyvenkil�s csomaggal. Nem jutottak messzire, egy �rsek�jv�ri iskol�ban tartott�k õket fogva. A k�t �llam nem tudott egyezs�gre jutni, �gy egy h�t m�lt�n megint visszahozt�k Tardoskeddre a vagyonos gazd�kat.

A deport�l�s h�re

F�l �v m�lt�n, 1947 elej�n, a faluban sz�rnyra kelt a h�r, hogy viszik a munkab�r� magyar csal�dokat Szud�tavid�kre. Csak azok maradhatnak Tardoskedden, akik reszlovakiz�ltak vagy feh�r c�dul�juk van, azaz arra v�rnak, mikor telep�tik �t õket Magyarorsz�gra. Anyai nagysz�leim nagyon szorongtak, mivel nem reszlovakiz�ltak �s a sz�lõk feh�rlapj�n sem szerepeltek. A jegyrendszer miatt ugyanis k�l�n�ll� csal�dk�nt tartott�k nyilv�n õket, annak ellen�re, hogy a Vanya sz�lõkn�l laktak. Mind�ssze n�gy hold f�ldj�k volt, szeg�nyeknek sz�m�tottak. Esz�nkbe sem jutott reszlovakiz�lni, amikor dobsz�val hirdett�k m�g 1946 augusztus�ban. „Nem h�vjuk a vit�zeket, az õsmagyarokat, csak az elmagyarosodott szlov�kokat!” – eml�kszik vissza nagyany�m a reszlovakiz�ci�s propagand�ra. Hallott�k, hogy a L�va k�rny�ki magyarokat m�r vagon�rozz�k �s viszik cseh f�ldre dolgozni. Janu�r v�g�n m�r deport�ltak el csal�dokat az �rsek�jv�ri j�r�sb�l is.

„F�rjem Pozsony mellett egy kõt�rõben dolgozott – mondja T�th Matild. – Õ m�r decemberben azzal j�tt haza, hogy Dunaradv�nyb�l elvitt�k a magyarokat. Gyan�s volt az is, hogy a k�zeli szlov�k falvakb�l, D�g�srõl �s B�torkeszirõl, vetõgabon�t j�ttek v�s�rolni hozz�nk a szlov�kok. Õk m�r akkor sz�m�tottak r�, hogy a mi f�ldjeinken fognak gazd�lkodni, a mi h�zainkban fognak lakni. M�gsem foglalkoztunk a r�mh�rekkel, mert az uram azzal nyugtatott, munkahely�n az igazgat� meg�g�rte, felment�st k�r sz�munkra, ha esetleg mi is megkapn�nk a deport�l� levelet. Igen �m, de arra nem sz�m�tottunk, hogy a falut k�r�lz�rj�k! P�nteken este hazaj�tt munk�b�l a f�rjem, szombaton m�r nem hagyhatta el senki a k�zs�get. Amikor m�r tudtuk, hogy baj van, telefon�ltunk az igazgat�nak, de hi�ba j�tt el int�zkedni Tardoskeddre, be sem engedt�k a faluba.”

K�zs�g�nkbe febru�r hatodik�n �rkezett meg a deport�l� bizotts�g, kilencedike vas�rnapra esett. „A k�ts�gbeesett emberek siettek isten h�z�ba. A legt�bben �gy gondoltuk, utolj�ra j�rulunk templomunk olt�ra el�, hogy vigaszt vegy�nk a teremtõtõl f�jdalmunkban. P�r h�ttel kor�bban helyeztek hozz�nk egy tehets�ges fiatal k�pl�nt, mert Dr. Halicky B�la, az idõs pl�b�nos, betegeskedett. A nagymis�t õ, Hars�nyi Gyula k�pl�n, celebr�lta. Azt hiszem, mi�ta templomunk �ll, olyan f�jdalmas zokog�s m�g nem r�zta meg falai k�z�tt a lelkeket, mint akkor, a pap �s a h�võk b�cs�zkod�sa k�zben.” Nagyany�m szem�be m�g ma is k�nny sz�kik, amikor arr�l a napr�l mes�l. L�nya, Ir�nke, akkor m�g nyolc �ves sem volt, de õ is tiszt�n eml�kszik az eml�tett szentmis�re: „Az �, M�ria, halld meg esdekl�sem kezdetû �neket �nekelt�k. S az�ta is, ha ez a k�ny�rg�s felcsend�l a templomban, mindig eszembe jut az a vas�rnap �s bizony s�rok. Elcsuklik a hangom, nem tudom �nekelni: ...mert, ha elhagysz, ki seg�t majd rajtam?...”143

Csal�di dr�ma

Nagysz�leimnek kedd reggel hozta a kisb�r� a deport�l� levelet. Nagyany�m f�lidõs terhes volt m�sodik l�ny�val (az �n �desany�mmal), r�ad�sul epebajjal is kezelt�k. A sok izgalom k�vetkezt�ben nagyon le is fogyott. Egyet biztosan tudtak: nem akarnak Csehorsz�gba menni. Felment�st k�rtek az orvosi diagn�zisra hivatkozva, de a k�relmet elutas�tott�k. El kell b�jni! De hov�? Nagyap�m sz�leinek h�z�ban n�gy szoba ny�lt egym�sba, a legutols� ajtaj�t �gy torlaszolt�k el a nagy ruh�sszekr�nnyel, hogy az�rt ki-be lehessen j�rni a rejtekhelyrõl. Itt h�zt�k meg magukat.

Amikor nagyany�m sz�lei �szrevett�k, hogy a deport�land�k eltûntek, d�dap�m rendesen begyulladt. B�r õ volt a falu alb�r�ja, el�g ijedõs lehetett az �reg, hiszen p�ld�ul sz�les csal�di k�rben egyetlenk�nt reszlovakiz�lt. Most megfenyegett�k, hogy õket vagon�rozz�k be a fiatalok helyett. Addig unszolta d�dany�mat, m�g az elment Szalay n�sz�khoz, mert azt sejtett�k, hogy õk b�jtatj�k nagyany�m�kat. – Itt vannak?– �llt meg Vany�n� a k�sz�b�n. – Egyed�l vagyok, l�thatja! – sz�lt vissza foghegyrõl n�szasszonya.
– Volt n�lunk a deport�l� bizotts�g ... Minket visznek el, ha Ilk�m�k nem ker�lnek elõ.. Nem kapott v�laszt. Folytatta h�t ezerszer �tgondolt mond�k�j�t:
– A Janink menyasszony�t is Magyarorsz�gra telep�tik �t... Szakadjanak el egym�st�l? Meg azt�n...  Mi menj�nk az urammal a cseheknek dolgozni?

Ezt m�r Szalayn� nem tûrhette sz� n�lk�l, v�szj�sl�an villant a szeme, s nyomban villant kez�ben a konyhak�s peng�je is, amint felkapta az asztalr�l: – Van mag�nak sz�ve? Ink�bb az Ilk��kat k�lden�? V�rt h�ny! H�t milyen anya maga?

Nagyany�m�k odabent, a rejtekhely�k�n hallott�k az eg�sz sz�v�lt�st. N�m�n egym�sra n�ztek, d�nt�ttek. Az apa megfogta jobbj�val a kisl�nya kez�t, balj�val a beteg asszony�t, s �gy l�ptek elõ h�rmasban a szekr�ny m�g�l. – Nem fogj�k elvinni helyett�nk magukat...– mondta alig hallhat�an nagyany�m.

Szalayn� a konyhak�st nagy lend�lettel az asztal lapj�ba �ll�totta. Konok asszony volt. Soha t�bb� nem �llt sz�ba n�szasszony�val. H�za k�sz�b�t sem volt hajland� �tl�pni. �gy halt meg, hogy kib�k�ltek volna.  A katon�k lõttek

Volt a deport�land�k k�z�tt kis- �s nagygazda, munk�s csal�d, sõt m�g kommunista p�rttag is. N�vsor szerint 1947. febru�r 10-�n, 11-�n, 12-�n �s 13-�n �sszesen 280 csal�dot vagon�roztak be a m�nusz 15-17 fokos hidegben. „Sokan �gy gondolt�k, m�gis itthon maradhatnak, hiszen sz�p �sszegekkel vesztegett�k meg az arra hivatottakat. M�gsem volt ments�g: az utols� pillanatban mindig elõ�llt a teheraut�...” – tudom meg nagyany�mt�l. �gy eml�kszik, t�bb olyan csal�d is akadt viszont, akiknek siker�lt elb�jniuk.

T�th Matild napl�j�ban egy konkr�t n�vre is r�bukkantam: Hegedûs Lajos. Az illetõ m�g leg�nyember volt, sz�lein�l lakott, nem l�tezõ h�z�ra a k�sõbb idetelep�lõ szlov�koknak nem volt sz�ks�ge, �gy amikor napok m�lt�n elõj�tt, nem esett b�nt�d�sa.

Benkõ Istv�nnak is felaj�nlotta egykori szlov�k katonat�rsa, hogy n�luk, Csik�n, sz�vesen elb�jtatja õket. „Ap�m f�lt szembesz�llni a hatalommal, nem volt elegendõ b�tors�ga elb�jni, ink�bb �gy d�nt�tt, figyelmen k�v�l hagyja a parancsot. A megadott idõpontban meg�rkezett h�zunk el� a katonai teheraut�, hogy elsz�ll�tson holminkkal az �llom�sra. Mi fogtuk magunkat �s egyszerûen bez�rtuk a kaput �s a bej�rati ajt�t. A katon�k azonban nem sokat teket�ri�ztak, a j�rmûvel �tt�rt�k a deszkakaput, s �gy tolattak a bej�rati ajt�hoz, hogy odabentrõl csakis az aut� plat�j�ra tudtunk fell�pni, amikor fegyverrel a kez�kben kiparancsoltak a h�zb�l... Kol�nn�l reggel ap�m lesz�llt a vonatr�l, hogy megpr�b�ljon tejet szerezni nekem �s az �cs�mnek. Az egyik katona haboz�s n�lk�l ut�na lõtt ord�tva, hogy a szerelv�nyt nem lehet elhagyni.” – Id�zi fel f�rjem �desapja a h�tborzongat� eml�keket. 144

Szomor� farsang „Kedden lev�gtuk a sz�z�tven kil�s diszn�t, a m�sikat a borj�val egy�tt siker�lt eladnunk. A kacs�kat, ty�kokat magunkkal vitt�k Csehorsz�gba. A diszn�h�st a bedeszk�zott teknõben, a kiscsib�ket a bedeszk�zott b�lcsõben sz�ll�tottuk. Vanya J�zsef�kkel osztoztunk meg egy vagonon” – mondja Matild n�ni.

„Minket a harmadik napon vittek el – folytatja a mes�l�st nagyany�m. Szikora J�nos csal�dj�val raktak be k�z�sen a marhavagonba. Na, meg a lib�kkal �s a k�t harminckil�s malack�nkkal... Egy-egy �gyat �ll�tottunk be, meg k�lyh�t, mert rettentõ hideg volt. S�t�ted�skor katonak�s�rettel indult el a transzport.

Pozsony elõtt, Vajnoryban meleg te�t kaptunk, �jszaka Br�nnben a katon�k guly�st osztottak. Mi nem vacsor�ztunk, el voltunk telve a b�cs�z�s keserv�vel, amit a szeretteinktõl val� erõszakos elszak�t�s miatt �rezt�nk. Rettenetesen f�ztunk, reggelre a gõz�lgõ dunna, amivel takar�ztunk, a vagon oldal�hoz ragadt. A f�rfiak le sem fekhettek, eg�sz �jjel t�zeltek �s vigy�ztak a r�gt�nz�tt tûzhely cs�veire. Minden egyes z�kken�sn�l azon rettegt�nk, hogy sz�t fog esni az eg�sz. Volt, akinek Kol�nn�l ki is kellett dobnia a k�lyh�t, mert f�lõ volt, hogy egy�bk�nt minden�k oda�g.”

K�t nap, k�t �jjel tartott az �t, m�g a sz�mûz�ttek �j lak�hely�kre �rtek. Cs�t�rt�k�n reggel 9-10 �ra k�z�tt �rkezett a tehervonat Kol�nba. Ott m�r v�rt�k a szerencs�tlen csal�dokat a munkaad�k �s megkezdõd�tt a k�ny�rtelen emberv�s�r. A cseh f�ldbirtokosok sorra nyitogatt�k a vagonajt�kat, mustr�lgatt�k az �rut. A nagy �s munkab�r� csal�dok voltak kelõsek. Szalay�k nem tartoztak k�z�j�k. „Mi, bizony, nem voltunk j� �ru. Igaz, f�rjem 34 �vesen igen j� erõben volt, de egy beteg terhes anya �s egy gyenge kisl�ny – rossz pontnak sz�m�tott. Egy vid�ki gazda fogadott fel benn�nket. M�snap Z�smukyba csak amolyan

l�tr�s kocsival j�tt �rt�nk, nagyon nehezen tudtuk a h�l�- �s konyhab�tort r�rakni. Mikor megindult a kocsi Soboèice fel�, gyalog ment�nk ut�na, dermedten, f�radtan. Gondoltuk, ha leesne valami a holminkb�l, legal�bb felvessz�k. Nagy h�vihar d�lt, alig l�ttunk. Farsang volt, a v�ros k�zep�n est�lyi ruh�s ifj� h�lgyek �s eleg�ns fiatalemberek kacagva siettek mulatni �s ez m�g jobban elkeser�tett. Azt gondoltam, l�m, ezek az emberek gondtalanul �s v�gan mulatnak, mi meg, szerencs�tlen magyarok, milyen keserû �r�kat �l�nk �t...” „Hov� hoztatok?”

A Z�smukyt�l k�t kilom�terre fekvõ falucsk�ban m�r volt h�rom deport�lt naszvadi csal�d �s t�z Ipoly k�rny�ki magyar, akiket a h�bor� ut�ni szeg�nys�g vitt oda. A naszvadiak �dv�z�lt�k az �jonnan j�tteket �s seg�tettek nagysz�leimnek a kirakod�sn�l is. „Gazd�nk h�za mellett volt a mi lak�sunk: k�t szoba egy kis bel�põvel. Nagyon sz�pen fogadtak, a k�lyh�ban �gett a tûz. Kisl�nyunkat a h�ziasszony elvitte a saj�t lak�sukba, ahonnan egy csomag naranccsal �s �dess�ggel m�r j�ttek is t�z perc m�lt�n vissza, mert Ir�nke f�lt az idegenektõl – mondja nagyany�m. Nagyj�b�l elrakodtunk, megvetettem az �gyakat, hogy a kicsi lefekhessen...” Keresztany�m veszi �t a sz�t: „K�r�ln�ztem, �s s�rva toporz�kolni kezdtem: Hov� hoztatok? Vigyetek haza! – k�veteltem. Anyu, apu egym�sra n�ztek �s õk is s�rva fakadtak. Ekkor l�pett be Urban gazda vacsor�hoz h�vni...” A cseh gazda nem �rtette, mi�rt zokog egym�s v�ll�ra borulva a h�rom magyar. A legt�bb munkaad�nak nem volt tudom�sa r�la, hogy a felvid�ki embereket akaratuk ellen�re hurcolt�k el, hiszen a propaganda �gy h�resztelte, hogy m�g s�rtak is azok az �nk�ntesek, akik lemaradtak a tehervonatr�l.

„Benn�nket a f�lm�teres h�ban Tachovba vittek – mondja ap�som. Sokkal szebb h�zat jel�ltek ki sz�munkra, mint amilyet otthon voltunk k�nytelenek elhagyni. Ez gy�ny�rû emeletes �p�let volt, s tartozott hozz� egy asztalosmûhely. Minket a f�ldszinten helyeztek el, az emeletre szint�n tardoskeddiek k�lt�ztek: Brenkus�k. Az elsõ pillant�sra vil�gos volt, hogy az elõzõ lak�k, a n�metek, ugyanolyan sebt�ben k�nyszer�ltek elhagyni otthonukat, ak�rcsak mi. A pinc�ben befõttek sorakoztak a polcokon, a t�k�letesen felszerelt mûhelyben f�lig k�sz �llapotban ott maradtak a d�szes faragott b�torok. Eml�kszem, sz�leim nem mertek a k�lyh�ba befûteni, att�l tartottak, hogy esetleg valamilyen gr�n�t vagy bomba van belerejtve, s az felrobban. Csak akkor nyugodtak meg, amikor a szomsz�db�l �tj�tt �dv�z�lni benn�nket egy Rimaszombatb�l valamivel kor�bban deport�lt csal�d.” 145

Cseh iskol�k, orvosok, boltosok...

A Szalay csal�d feje Soboèic�n m�r m�snap reggel munk�ba is �llt, ment az �llatokat etetni, s m�g aznap be�ratta l�ny�t az iskol�ba. Keresztany�m j�l eml�kszik kisiskol�s �veire: „Tardoskedden elsõsk�nt magyar tan�t�si nyelvû iskol�ba j�rtam, de mivel bez�rt�k a magyar iskol�kat, a m�sodik oszt�lyt m�r szlov�k iskol�sk�nt kezdtem. Nagyon fura dolog volt ez, hiszen nem besz�ltem szlov�kul, a tan�t� b�csi pedig nem �rtett magyarul. Lem�soltuk, amit fel�rt a t�bl�ra, megtanultuk �nekelni a szlov�k himnuszt – k�r�lbel�l ennyi tud�ssal ker�ltem f�l�vben cseh iskol�ba Z�smukyban. Egyetlen magyar gyerek voltam az oszt�lyban, de az iskol�t t�bben is l�togatt�k a k�rny�krõl. A v�rosi gyerekek r�csod�lkoztak hossz� copfjaimra, amelyekbe anyu minden reggel szalagot k�t�tt. A masnijaimnak k�sz�nhetõen el is neveztek az oszt�lyt�rsaim cseh�l Ma�lonk�nak. Gyûl�ltem a cs�fnevem, mindig �sszeverekedtem azokkal, akik �gy sz�l�tottak.

A tanul�ssal nem voltak k�l�n�sebb probl�m�im. Olyannyira nem, hogy f�l �v m�lva az apu lev�lben k�rte a nagysz�leimet, k�ldjenek magyar k�nyveket, mert �szrevette, hogy a cseh �b�c� szerint olvastam a konyhai falv�dõre h�mzett magyar n�pi b�lcsess�get: Hogi �leted niugodt legien, munk�lkodj szzer�nien!

(Hogy �leted nyugodt legyen, munk�lkodj szer�nyen! – a cseh nyelvben az ypszilont i-nek olvass�k, az s-t pedig sz-nek.) Postafordult�val j�tt is a Petõfi-k�tet, a Magyar n�pmes�k �s mond�k, valamint a Magyar t�rt�nelmi arck�pcsarnok. M�ig hûen õrz�m azt az imak�nyvet is, amit Szalay nagymama k�ld�tt eml�kbe, amikor kitelep�tett�k õket Magyarorsz�gra.”

A deport�ltak napok, sõt hetek ut�n tal�lkoztak csak a t�bbi Tardoskeddrõl elhurcolt magyarral, �s �gy �r�ltek egym�snak, mintha egy nagycsal�d lettek volna. „Legnagyobb vigaszunk az volt, ha vas�rnap Z�smukyban mis�re mehett�nk, ott �rtes�lt�nk r�la, milyen h�reket �rnak otthonr�l, kik is vannak m�g a k�zelben, akikrõl addig nem tudtunk. T�th Matild�k a v�rosban laktak, mise ut�n mindig n�luk j�tt�nk �ssze. M�sr�l nem tudtunk besz�lgetni, csak arr�l, hogyan is fogunk mi Csehorsz�gb�l haza jutni” – fog bele �jra a mes�l�sbe nagyany�m. Nagyon neh�z volt magunkat meg�rtetni az �zletekben. A nagy kapkod�sban nagyap�d borotvapamacs�t otthon felejtett�k. H�napokig magyar�ztam az el�rus�t�nõnek, mire lenne sz�ks�gem, de nem �rtett meg, m�g egyszer a kirakatban fel nem leltem a holmit. Kir�ngattam magam ut�n az utc�ra �s addig b�k�dtem a kirakat�veget, m�g meg nem lett a v�s�r... – nevet j��zûen.

Rosszabb volt a helyzet az orvosn�l: v�rt h�nytam, ki�jult a gyomorfek�lyem, de nem tudtam elmagyar�zni az orvosnak, mi a panaszom, s õ is hi�ba besz�lt hozz�m, nem �rtettem egy szav�t sem.”

Hasonl� �lm�nyekrõl sz�mol be nagyany�m m�ig hû bar�tnõje, – Labai Julianna is: „S�tni szerettem volna, elmentem h�t �lesztõ�rt a boltba. Hi�ba mutogattam k�zzel-l�bbal, hogy azt k�rek, ami a kenyeret is megemeli, nem akart �rteni a magyar�zatb�l egy kukkot sem az elad�. Szerencs�re a gazd�nk nagyon j�indulat� volt, otthon vele k�z�sen k�sz�tett�nk egy list�t, amire fel�rtuk az alap�lelmiszerek neveit magyarul �s cseh�l. T�bbet azt�n nem volt probl�m�m a bev�s�rl�sn�l ... Az orvosi rendelõben is voltak nyelvi gondjaink. L�nyom 1947 november�nek elej�n sz�letett meg ott, Csehorsz�gban. K�thetesen k�toldali t�dõgyullad�st kapott. Tachovba vitt�k orvoshoz a f�rjemmel, aki �ll�totta, hogy szlov�kul majd meg�rteti mag�t a doktorral. A kis Kat�t kivizsg�lt�k, gy�gyszert �rtak, kiv�ltottuk a receptet. Odahaza k�rdezem az uramt�l, melyik orvoss�got hogyan adjam a kicsinek. Elmagyar�zta. Akkor lett nekem gyan�s, hogy valamit nagyon f�lre�rthetett, amikor a l�zcsillap�t� k�pokat fel akarta olvasztani �s sz�jon �t beadni a gyereknek. Addig ellenkeztem, m�g k�nytelen volt tolm�ccsal visszamenni, csak ut�na ismerte be, hogy t�vedett.”

Matild n�ni napl�j�b�l tudom, hogy Z�smukyban kedvesek voltak hozz�juk a csehek. „Ha kimentem v�s�rolni a v�rosba, mindig �sszefutottam valamilyen ismerõssel. Rajtunk k�v�l Madarr�l, Naszvadr�l, Marcelh�z�r�l �s Dunaradv�nyb�l hoztak oda magyarokat. Az �zletesek m�r j�l ismertek benn�nket, sz�pen k�zen fogtak �s beh�ztak a pult m�g�, hogy mutassuk meg, mit szeretn�nk venni”– olvasom.

Erzsi kis h�j�n vonaton sz�letett Az elsõ hat h�napban m�g k�thetente ellenõrizt�k a csendõr�k, hogy a sz�mûz�ttek a kijel�lt helyeken tart�zkodnak-e, k�sõbb ezek az ellenõrz�sek teljesen elmaradtak.

„J�nius k�zep�re v�rtam a bab�t, nagy volt a forr�s�g azokban a hetekben – avat be �desany�m sz�let�s�nek k�r�lm�nyeibe nagyany�m. Nagyap�d szerette volna, s a sz�leim is ragaszkodtak hozz�, 146 hogy itthon sz�ljem meg a kicsit. Nagyon f�ltem a f�raszt� utaz�st�l, s eleinte tiltakoztam is ellene, de att�l m�g jobban f�ltem, hogy esetleg cseh �llampolg�r lesz a gyermek, ha nem Tardoskedden j�n a vil�gra. Tudtuk, hogy mindenk�ppen vissza fogunk egyszer k�lt�zni, ha m�sk�pp nem megy, hazasz�k�nk.

Akkor viszont csak gond lesz a gyerek keresztlevel�vel... Egyik reggel bek�sz�nt�tt hozz�nk egy falunkb�l sz�rmaz� fiatalasszony, Boros Ter�z, aki sz�leim megb�z�s�b�l j�tt. B�ztatott, hogy ne t�tov�zzam tov�bb, k�sz�ljek el a hossz� �tra, Pozsonyig elk�s�r: �desany�d sz�ve meghasad, ha nem j�ssz velem! Ki tudja, l�tod-e m�g õket, mikor telep�tik �t õket Magyarorsz�gra... Elint�ztem a hivatalos dolgokat, Ir�nk�t kivettem az iskol�b�l, m�snap reggel elindultunk. Kol�nb�l gyorsvonattal utaztunk Pozsonyig. Ah�nyszor elmentem sz�ks�gre, Teri d�r�mb�lni kezdett a WC-ajt�n, f�lt, hogy esetleg megsz�l�k. D�lut�n �t �r�ra �rt�nk a fõv�rosba. Teri f�rje ott dolgozott vas�ti hivatalnokk�nt, arra k�rtek, aludjak n�luk, az asszony megfõz a csal�dnak, reggel tov�bb utazunk. Ne v�gjak egyed�l neki a h�tra marad� 80 kilom�teres �tnak. Nem egyeztem bele, arra k�rtem õket, csomagjaim rakj�k �t a szem�lyvonatra, seg�tsenek gyermekemmel a felsz�ll�sn�l, s onnan m�r elmegy�nk egyed�l is, hiszen odahaza az �llom�son v�rni fognak.

A szem�lyvonat nagyon zs�folt volt, rettenetesen meleg �s levegõtlen. Nem volt arra sem erõm, hogy �tmenjek egy m�sik kocsiba, mivel ott nem tudtam ablakot nyitni. Percrõl-percre rosszabbul lettem, mindenem csuromvizes lett, f�l�ton Pozsony �s Tardoskedd k�z�tt elfolyt a magzatv�z... Odahaza leseg�tettek, j� ismerõs�k cipelt�k a bõr�ndjeimet. Az izgalomt�l �s a vonatr�z�st�l be�lltak a sz�l�si f�jdalmak. Nagyon nehezen, csak m�snapra lett meg a baba, egy nagyon gyenge kisl�ny. De m�giscsak itthon voltam...”

�pp azokban a napokban tart�zkodott idehaza szabads�gon k�t Tachovba deport�lt asszony: T�th Gizella �s Boros Vilma. Felaj�nlott�k, hogy sz�vesen visszak�s�rik a kismam�t a k�t gyerekkel Csehorsz�gba. B�r mind�ssze k�thetes volt csak a csecsemõ, Erzsi, akit szoptatni, pelenk�zni kellett, Szalayn�nak nem volt m�s v�laszt�sa, elindultak. Ez�ttal Kol�nig k�s�rt�k, ahov� tizen�t �rai utaz�s ut�n reggel hatra �rkeztek meg. „Az eredetileg h�feh�r p�ly�s baba csupa szenny �s korom volt, a koszt�m�m �t�zott az anyatejtõl, s r�ad�sul a nyolc�ves Ir�nke is az utaz�st�l kimer�lve ott nyûg�sk�d�tt rajtam. A z�smukyi szem�ly meg csak k�t �ra m�lva indult...”– s�hajt nagyany�m. F�rj�nek dolgoznia kellett, �gy Z�smukyban az �llom�son �jra csak ismerõs�k v�rt�k: T�th Matild �s Vanya Roz�lia. Elõzõ nap õk takar�tott�k ki soboèicei h�zukat is, hogy tiszta otthonba �rkezzen a kis j�vev�ny.

„Vas�rnap nagyon nagy meglepet�sben volt r�sz�nk – mosolyodik el az egykori kismama. Ilyen meghat� szeretet t�nyleg csak mostoha sors�ak k�z�tt l�tezik! A k�rny�kbeli magyar csal�dok megegyeztek, hogy valamennyien egy idõpontban l�togatnak meg a gyerek�gyban. Nem akartak engem terhelni a vend�gl�t�s f�radalm�val, hoztak lib�t, ty�kot, �tven �veg s�rt. Tort�t, s�tem�nyt s�t�ttek. Mi tulajdonk�ppen csak a bort �s t�m�ny italt adtuk. Igazi kis lakodalmat csaptunk, m�g daloltunk is, keseredett magyarok. A sz�vek �s a nyelvek megold�dtak... Csak este ment mindenki haza a saj�t faluj�ba. Huszonvalah�nyan valami t�z k�zs�gbõl j�tt�nk �ssze. Nekem �gy is f�raszt� volt, ugyanakkor j�l esett a megbecs�l�s �s �r�ltem, hogy annyira j�l �rezte mag�t mindenki.”

V�ndorl�s

Az 1947-es esztendõ nagyon sz�raz �v volt, rossz term�st hozott. A soboèicei gazd�nak h�sz hekt�r f�ldje volt, de sokallta a munkahivatal �ltal kiszabott b�rt, tov�bb nem tudott fizetni, felmondott nagyap�mnak.

�gy azt�n a csal�d augusztusban �tk�lt�z�tt Beèvaryba, a szomsz�d k�zs�gbe. Anton�n Rokos vagyonosabb, 40 hekt�ros gazda volt. „F�rjem kocsis lett n�la. Fizetett is rendesen �s sz�p �j lak�st is kaptunk. Õ azt idõs sz�leinek �p�tette, de azok m�r meghaltak. A lak�s manzardj�r�l nagyon sz�p volt a kil�t�s: kis erdõk, dombok, szertesz�t apr� falucsk�k, elõtt�nk a Kutn� Hora �s Pr�ga k�z�tti mû�tvonal...

Gy�ny�rû t�j volt. Mivel k�zel laktunk az �llom�shoz, nem volt olyan vas�rnap, hogy ne lett volna magyar vend�g�nk.”

Ugyanekkor v�ndoroltak �t Benkõ�k is Èeèkovic�be. „Az egyik cseh csal�d vetett szemet a tachovi sz�p emeletes h�zra, �gy nek�nk menn�nk kellett. Ez�ttal nagyon szeg�ny k�r�lm�nyek k�z� ker�lt�nk, egy szoba-konyh�ba. Itt is egy �llami birtokon kapott munk�t az ap�m” – mes�li ap�som. 147

„Havonta 1200 koron�t kapott a f�rjem, ami nagyon kev�s p�nz volt, meg kommenci�t: krumplit, vajat, daralisztet, gabon�t, jegyet keny�rre, amit �gy v�ltottunk be a p�ks�gben. Hatvan holdja volt a gazd�nknak, f�rjem a lovait gondozta, sz�ntott, vetett, �n ritk�tottam, kap�ltam. A huszonn�gy tehenet harmadmagammal fejtem”– mes�li Matild n�ni, akit gazdasszonya k�rt meg, Vici fi�t adja �vod�ba, hogy az �desanya nyugodtan dolgozhasson a birtokon. A mind�ssze h�sz�ves cseh gazdasszony (f�rje 45 �ves volt), a magyar asszonyt�l megk�vetelte, hogy beseg�tsen neki az õ h�zuk takar�t�s�ba is.

A kitelep�t�s

1948 febru�rj�ban �jra „utaz�si l�zban” �gtek a tardoskeddiek. Ez�ttal d�lnek, Magyarorsz�g fel� indultak a vonatok. Sz�z�tven csal�dot telep�tettek ki Baranya �s Tolna megy�be. A kitelep�t�sre v�r� falubeliek eg�sz t�len pr�selt�k a szalm�t �s a sz�n�t, õk ugyanis, a deport�ltakkal ellent�tben, gazdas�gi szersz�maikat, �llataikat, minden ing�s�gukat magukkal vihett�k. Szalay nagygazd��k imm�r harmadik alkalommal csomagoltak. Igaz, ez�ttal m�r õk sem 25 vagy 40 kil�s csomagba, mint 1946-ban. A b�torokat, h�sz tehenet, hat lovat, j�sz�got �s gabon�t huszonn�gy vagonnal sz�ll�tott�k Bonyh�dra. A hatalmas h�z �s a hetven hold f�ld persze maradt. Azt az �llam a „h�bor�s bûn�s�ktõl” elkobozta.

„F�rjem szabads�got k�rt Rokos gazd�t�l, hogy hazautazhasson Tardoskeddre seg�teni sz�leinek a berakod�sn�l” – �rja nagyany�m visszaeml�kez�s�ben. Szalay d�dsz�leim nem sokkal �lt�k t�l elûz�s�ket.

1955-ben m�r mindketten a bonyh�di temetõben fek�dtek. Nagyap�m legnagyobb sz�vf�jdalma az volt, hogy sz�lei temet�s�n nem lehetett ott. Akkoriban csak v�zummal lehetett Magyarorsz�gra utazni. „Az �n sz�leimet egy Bonyh�d melletti tany�ra, Ladom�nyba, vitt�k, hi�ba reszlovakiz�lt �desap�m. 1963-ban baleset �rte, leesett a szek�rrõl, p�r napon bel�l belehalt a h�tgerincs�r�l�sbe. P�cs v�ros�nak temetõj�ben pihen – mutatja az ott k�sz�lt f�nyk�pet nagyany�m. �zvegy �desany�m enged�lyt kapott a visszatelep�l�sre, mivel J�zsef �cs�m �s feles�ge is meghalt, akikkel õ egy�tt volt Magyarorsz�gon. Any�m idehaza 1975-ben hunyt el. Amikor rosszul lett, �pp r�d, az akkor m�g kicsi gyermekre vigy�zott. Mell�d zuhanva tal�ltunk r� a konyha padl�j�n...”

A mi csal�dunkat a k�vetkezõk�ppen �rintett�k a bene�i dekr�tumok: a fiatalok, akik szeg�nyebbek, de munkak�pesek voltak, Csehorsz�gba ker�ltek. Az idõs m�dos gazd�kat pedig, akik ing�s�gaikat magukkal vihett�k, de ingatlan vagyonukt�l megfosztott�k õket, Magyarorsz�gra telep�tett�k.

Sz�k�si k�s�rlet 1948 febru�rj�ban hivatalos lev�lben tudatt�k a Csehorsz�gba deport�lt felvid�kiekkel, hogy f�l �vvel meghosszabb�tott�k a munkaviszonyukat. F�l �v m�lt�n �jabb �rtes�t�s j�tt a kol�ni munkahivatalt�l, hogy �jabb f�l �vvel toldott�k meg ott tart�zkod�sukat. A magyarok k�zt az 1949 janu�rj�ban az �t�ves tervidõszak kezdet�n elterjedt az a r�mh�r, hogy ki hol lakik, odaval� �llampolg�r lesz majd �s elk�lt�zni onnan t�bb� nem lehet. �gy azut�n azok, akiknek gazd�t kellett cser�lni�k, nem kerestek m�r �j munkahelyet, hanem sorra hazasz�ktek.

„Meghalt Bene�, a csehek fekete szalaggal gy�szolt�k a mell�k�n. Gottwald lett az �j �llameln�k, h�listennek, mert k�l�nben ki tudja mikor ker�lt�nk volna haza... Megjelent az �j Sz�. Minden magyarnak k�ldtek ingyenp�ld�nyt a lapb�l. Azt �rta az �js�g, ne k�v�nkozzunk haza, kapunk f�ldet, meg fic�nkol� lovakat. Az �m!

Sz�ks�ge volt az �llamnak a munkaerõre, mert a n�metektõl elkobzott, �llamos�tott birtokokon nem volt ki dolgozzon – magyar�zza Matild n�ni. Papp J�zsef k�k-z�ld foltokkal j�tt vissza Csehorsz�gba, amikor Moravsk� Tøebov�b�l hazaj�tt k�r�ln�zni Tardoskeddre. Ki akarta puhatolni, visszak�lt�zhetn�nek-e. A szlov�k, aki a h�z�ban lakott, m�r nagyon otthon �rezte mag�t. Este kileste �s a pl�b�nia mellett nagyon cs�ny�n �sszeverte J�zsit. Azt mondta, az õ haz�ja m�r Cseszk�ban van. El is ment J�zsinak a kedve a hazasz�k�stõl...”

„Engem egy utcab�li mozdonyvezetõ, Boros Pali b�csi, elõsz�r csup�n vak�ci�zni hozott haza k�t h�tre a nagymam�mhoz, majd sz�leim v�gleg hazak�ldtek vele, hogy itthon j�rjak iskol�ba. Nemsok�ra hazasz�k�tt �desany�m is az �cs�mmel, tulajdonk�ppen csak ap�m v�rta ki a hivatalos enged�lyt, �gy õ hozta vissza a b�torainkat is” – mondja ap�som.

Szalay�k elõbb hivatalos �ton pr�b�lt�k a visszatelep�l�st elint�zni. „Nagyap�d vagy tizen�t magyarral elment a kol�ni munkahivatalba. Mikor elõadt�k, hogy tudni akarj�k tov�bbi sorsukat, a hivatalno148 kok csendõr�ket h�vtak. Nekik is elmondt�k k�v�ns�gukat, erre ott hagyt�k õket azzal, hogy joguk van inform�ci�t k�rni. K�t nap m�lva azonban h�vatt�k Lajcsimat a laktany�ba, �s figyelmeztett�k, nem szabad egym�st bujtogatni, mert ez b�ntetendõ cselekm�ny. Azut�n õ szem�lyesen elment Pr�g�ba a magyar konzul�tusra, de ott se kapott semmilyen vigasztal� v�laszt. Hallottuk azt�n, hogy egyre t�bben sz�kd�snek haza, �s otthon nem esik b�nt�d�suk. Eld�nt�tt�k, hogy mi is k�s�rletez�nk a sz�k�ssel, de pr�b�lkoz�sunk nem j�rt sikerrel. Az �llom�sfõn�k�t hi�nycikkekkel: ty�kkal, kolb�sszal, zs�rral, cukorral fizett�k le. Gazd�nk tudom�s�ra jutott a terv�nk �s feljelentett, mert att�l f�lt, õt b�ntetn�k meg.

Rengeteg munk�mba ker�lt a csomagol�s, amit j�form�n magam v�geztem, mivel f�rjem dolgozott. M�r minden l�d�kban volt, �n a k�t gyerekkel az esti gyorssal sz�nd�koztam j�nni. A szekr�nyeket k�t�zt�k le �ppen, hogy ha bes�t�tedik, berakodunk egy m�sik magyar h�zasp�rral az �llom�son sz�munkra f�lre�ll�tott vagonba, amikor j�ttek mondani, hogy ne f�radozzunk, mert a vagon m�r nincs ott, a csendõr�k visszak�ldt�k Uhlick� Janovic�be, ahonnan rendelt�k. Nagyon nagy volt a csal�d�s, szomor�ak voltunk, de azt�n r�j�tt�nk, j� p�r ezres�nk a zseb�nkben maradt, mert egy h�nap m�lt�n ingyen vagon�roztak be �s hoztak haza v�gleg a falunkba. A gazd�t�l viszont el sem b�cs�ztunk, haragudtunk r� a meghi�s�tott sz�k�s miatt...”

A hazafel� �t

Minden magyar deport�ltnak jelentenie kellett a munkahivatalban, hogy melyik faluba, milyen h�zsz�m al� akar visszatelep�lni.

„Nem volt lakc�m�nk, mert elõzõleg sz�leimn�l laktunk, akiket addigra kitelep�tettek Magyarorsz�gra �s addigra mindkettõnk sz�lõi h�z�ban m�r Magyarorsz�gr�l j�tt szlov�kok laktak. Az a szlov�k testv�r, aki az ap�som h�z�ban lakott, ugyan k�szs�gesen meg�g�rte, hogy õ hajland� arra az idõre befogadni, am�g valahogyan elint�zõdik a lak�shelyzet�nk, de idõk�zben meggondolta mag�t. Hi�ba k�rt�k h�t ide a visszatelep�t�s�nket, kit�r�ltek benn�nket a tardoskeddiek n�vsor�b�l �s a k�rny�kbeli falvakban kerestek sz�munkra lak�st. Tov�bbi tizenn�gy csal�d volt m�g ilyen helyzetben, �s az volt a sz�rnyû, hogy csak akkor tudtuk meg, mit d�nt�ttek felõl�nk, amikor a szerelv�ny az �llom�sunkra �rkezett” – id�zi fel az utols� megpr�b�ltat�sok egyik�t nagyany�m.

Az estefel� �rkezõ vonatot rengeteg ember v�rta a tardoskeddi �llom�son. „Kit a szeretet, kit a k�v�ncsis�g hozott ki a fogad�sunkra. A mi vagonunkat tov�bbi nyolc vagonnal egy�tt lekapcsolt�k a szerelv�nyrõl �s le�ll�tott�k az �llom�st�l h�romsz�z m�terre. A t�bbieket elõre terelt�k a kirakod�ba, negyven csendõr fel�gyelete mellett katonai teheraut�kra rakt�k a magyarok holmij�t �s vitt�k az otthonokba.

Ez j� idõbe telt, mi t�tov�n j�rk�ltunk a vonat mellett, arra v�rva, vel�nk vajon mi lesz. J�ttek a rokonok �s ismerõs�k, õk mondt�k, hogy minket visznek tov�bb Nagysur�nyig, s onnan reggel B�torkeszire.

Borzaszt�an megijedt�nk... Az egyik sz�k�tt deport�lt azt aj�nlotta, a holminkat rakjuk ki, a vagonokat pedig vigy�k, ahov� akarj�k. Elõsz�r vonakodtunk, mert tiszt�ban voltunk vele, hogy a hatalommal nem lehet szembehelyezkedni, de ezek az emberek vel�nk �reztek, pillanatok alatt sz�tszedt�k a tûzhelyet �s rakt�k is ki a holmit. Persze a t�bbiek is ugyanezt tett�k, �gy n�zett ki a vas�ti t�lt�s, mint valami kirakod�v�s�r. Senki sem akart idegen, szlov�k faluba menni, ez�rt tett�k a tiltottat. A gyerekeket a rokonok elvitt�k magukkal, hogy ne f�zzanak. A szekerekre is raktunk a holmib�l, amikor valaki h�r�l vitte a csendõr�knek, hogy mi t�rt�nik. Azok ott teremtek �s k�vetelt�k, hogy rakodjunk vissza. Valamennyien f�lre �lltunk, le a pang�t mell�. Erre a katonas�g seg�ts�g�vel dob�ltak vissza mindent a vagonokba, mint az õr�ltek, nem t�rõdve azzal, hogy a l�d�k �sszekeverednek. Nyolc l�d�ba csomagoltuk a t�r�keny �s �rt�kesebb holminkat, p�ld�ul a r�di�t meg az ed�nyeket. Amikor l�ttam, hogyan v�gj�k az eb�dszervizes l�d�t a vagon oldal�hoz, nem tudtam uralkodni magamon, jelentkeztem a parancsnokn�l. K�ny�r�gtem, legyen irgalommal, hiszen itt van minden �rt�k�nk. �sszeestem, õ felemelt, mert csak volt sz�ve neki, �s azt mondta, �jjelre a faluban maradhatok, menjek a gyerekeim ut�n, de reggel jelentkezzem a nagysur�nyi �llom�son.” 149

K�t �v ut�n otthon Koll�r Vikt�ria, nagyany�m�k r�gi j� szomsz�dja, p�r h�ttel azelõtt meg�zvegy�lt, h�vta h�t Szalay�kat, lakjanak a k�nyszerhelyzetben n�la. „N�la aludtam azon az �jjelen. Nem lehet elmondani, mit �reztem, amikor megpillantottam a sz�lõh�zam. Velem egy�tt s�rtak hangosan mind azok a j� szomsz�dok is, akik odasereglettek...”

M�snap reggel T�th K�rollyal szek�ren ment az asszony a nagysur�nyi �llom�sra. Titokban az õ kocsij�ra is rakodtak, a katonai teheraut�ra m�r tulajdonk�ppen csak a b�tor ker�lt. Az aut� csendõr�k k�s�ret�ben ment nagyany�m�kkal B�torkeszire, a szek�r dûlõutakon Tardoskeddre. „Meg�rkezt�nk a kijel�lt h�z el�, a lak�k nem nyitottak kaput. A h�ziasszony s�rva szaladg�lt valami �gynemûvel az udvaron, mert õt is csak akkor �rtes�tett�k, hogy k�sz�tsen helyet sz�munkra. �rthetõ, hogy neki sem volt mindegy, hiszen vadidegen embereket kellett volna befogadnia a lak�sba. Lerakt�k a b�torunkat, magunkra hagytak. Azonnal sz�ltunk a szlov�k n�ninek, ne hurcolkodjon, mi itt nem maradunk, s azon nyomban haza is ment�nk Tardoskeddre. M�snap dûlõutakon visszament�nk a b�tor�rt. A fõ�ton persze nem mert�nk menni... Sokat kellett gyalogolni, a rakom�nyt is f�ltett�k minden egyes z�kkenõn�l. �gy eml�kszem, ez az �t m�gsem volt m�r f�raszt�, mert sz�v�nkben m�r ott f�szkelt a rem�ny, hogy v�gre haza t�r�nk magyar sz�lõfalunkba. Ak�rmilyen idõk is v�rtak r�nk, tudtunk �r�lni, hiszen k�t eg�szs�ges gyerek�nk volt... Az elsõ k�t h�napban Koll�r Vikt�ria n�nin�l laktunk, azt�n �tk�lt�zt�nk Juli n�nihez, az ap�som testv�r�hez, majd 1950-ben negyvenezer koron��rt vett�nk saj�t h�zat.”

„Amikor m�r minden magyar visszaj�tt Csehorsz�gb�l, azoknak a èadcai szlov�koknak, akik a h�zaikban laktak, az �llam egy �v alatt �j csal�di h�zakat �p�tett. 1950-ben m�r be is k�lt�zhettek”– �rja napl�j�ban Matild n�ni. A szlov�kok az �llom�shoz k�zel egy eg�sz �j utc�t kaptak, ami m�ig a Slovensk� ulica (Szlov�k utca) nevet viseli.

�tven�t �vvel k�sõbb F�l �vsz�zad t�vlat�b�l keresztany�m �gy �sszegzi a h�bor� ut�n �t�lt borzalmakat: „Mit akart az �llamhatalom el�rni a deport�l�ssal? Diaszp�ra, mi m�s lett volna? Sz�tsz�rt�k a magyars�got, fõleg a fiatalabbj�t, annak rem�ny�ben, hogy õk ink�bb hajlamosak asszimil�l�dni. Vel�nk azonban hi�ba pr�b�ltak bar�tkozni a cseh gyerekek, lehettek ak�rmilyen kedvesek – mert t�ny, hogy azok voltak –, mi, magyarok, harminc kilom�teres k�rzetben is �sszetartottunk. Minden vas�rnap �sszej�tt�nk, hol itt, hol ott. Sz�lõk �s gyerekek k�z�sen ment�nk gy�ngyvir�got szedni az erdõbe, f�r�dni a k�zeli t�ra. A vak�ci� alatt eg�sz h�tre elmentem Vanya Rozi n�ni�khez, a szomsz�dos falucsk�ba, majd az õ l�nyuk, Emike j�tt hozz�nk. Tardoskedden ilyen nem volt sem elõtte, sem ut�na. Odahaza vas�rnap sem ment�nk kir�ndulni.

Csehorsz�gban a felnõtteket nem k�t�tte le annyira a munka, mintha a saj�tjukon gazd�lkodtak volna, t�bb idõt tudtak szentelni a csal�dnak. Õk azt az idõszakot csak t�l akart�k �lni, nem hajtotta õket meggazdagod�si v�gy. �lm�nynek sz�momra m�g gyerekk�nt is rettenetes volt, amikor elindultunk a bizonytalanba, ugyanakkor mag�t az ottani tart�zkod�sunkat pozit�v tapasztalatokkal is j�r�, tanuls�gos t�rt�netk�nt �rt�kelem.”

Keresztany�m ma m�r nosztalgi�val emlegeti, hogyan tanult meg Csehorsz�gban f�rfi ker�kp�ron a v�z alatt biciklizni, hogyan gyakoroltak Beèvaryban a falu tornaterm�ben a celosokolsk� slet elõk�sz�letek�nt, ami tulajdonk�ppen a k�sõbbi orsz�gos szpartaki�d elõdje volt. Szeretettel eml�kszik Hamplov� n�nire, aki gyermektelen asszony l�t�re elhalmozta a kis magyar l�nyt �dess�ggel. Ir�nke hordta haza a kuncsaftoknak az �j ruh�kat, amelyeket �desanyja varrt, s ilyenkor Hamplov� asszony mindent megtett, hogy min�l hosszabb ideig n�luk tartsa a kisl�nyt. „Eleinte a gazda gyerekeinek varrt anyu, azt�n hamar h�re ment, milyen �gyes. P�nzt sosem fogadott el, de egy ing�rt, mondjuk, �t kil� m�kot adtak.” A hatvanas �vek v�g�n Feket�n� f�rj�vel ell�togatott egykori iskol�j�ba Z�smukyba. Tal�lkozott r�gi tan�t� n�nij�vel:

Anna S�korov�val, aki m�g mindig eml�kezett a valamikori „Ma�lonk�ra”. A soboèicei gazda gyerekei is sz�v�lyesen fogadt�k õket. M�g mindig abban a hiszemben �ltek, hogy annak idej�n seg�tettek a nincstelen magyarokon azzal, hogy munk�t adtak nekik.

�vekkel ezelõtt Feket��k otthonukban fogadt�k Kun•vart urat, a pr�gai K�roly Egyetem professzor�t �s tan�rseg�deit. Õk szint�n �gy tudt�k, hogy a csehek akkor seg�ts�get ny�jtottak a felvid�ki szeg�150 nyeknek. „Erre �n elõvettem a m�sodik oszt�lyos bizony�tv�nyomat, amit apu kik�rt az elhurcol�sunk elõtti napon a tardoskeddi iskol�b�l, s az igazgat� r��rta, hogy az�rt l�ptem ki az iskol�b�l, mert sz�leimet Csehorsz�gba telep�tett�k. A bizony�tv�ny h�toldal�n ez a sz�veg szlov�k nyelven olvashat�: Odhl�sila sa z tunaj�ej �koly, lebo jej rodièov vys•ahovali do Èiech. A professzor �s koll�g�i d�bbenten adt�k k�zrõlk�zre a bizony�tv�nyt” – keresztany�m most is nyomban elõkeresi az okm�nyt, mintegy bizony�t�kul.

„B�r k�nyszerûen t�lt�tt�nk k�t �vet Csehorsz�gban, nem mondhatok a csehekre semmi rosszat. Megbecs�ltek minket. Nagyap�dat csak �gy h�vt�k: hezk� Maïar, a sz�p magyar. De felejteni neh�z, mert csal�dunkat sz�tszak�tott�k. A t�rt�nelemnek olyan sz�gyenfoltja volt az 1947-es �v, amit a h�bor� okozott. Im�dkozzon mindenki a b�k��rt, hogy soha senkinek ne lehessen m�r ennyi szenved�sben r�sze, csak az�rt, mert hû magyar!” –fejezi be a visszaeml�kez�st 86 �ves nagyany�m.

Tal�lkoz�s a sz�lõf�lddel 1995. �prilis 29-�n �s 30-�n Tardoskedd k�zs�g tal�lkoz�t szervezett a falub�l kitelep�tettek �s deport�ltak sz�m�ra. Sokan negyvenh�t �v ut�n akkor j�rtak otthon elõsz�r. K�t aut�busszal �s sz�mos g�pkocsival j�ttek Magyarorsz�gr�l az egykor sz�lõf�ldj�krõl elûz�tt testv�rek, rokonok �s bar�tok. A falubeliek a sportp�ly�n fogadt�k õket. Az egyik t�p�r�d�tt b�csika mellettem a nyak�t ny�jtogatta, leg�nykori legjobb cimbor�j�t kereste az �lelkezõ t�megben. Egy idõs f�rfi v�llon veregette: – Pali, h�t nem ismersz meg? – Te vagy az Pista...? A Janit keresem, de hi�ba tekintgetek, nem l�tom sehol.– Nem tudott j�nni.  – Beteg tal�n? – Nem, h�l� istennek, csak azt mondta, õ nem j�het..., mert ha megl�tn� a tardoskeddi templom torny�t, megszakadna a sz�ve...

Huszonk�t �vesen akkor l�ttam elõsz�r �letemben s�r� f�rfiakat.

A tardoskeddi lakodalmakra vagy �ppen a temet�sekre a vend�gek, illetve a gy�szol�k egy r�sze ma is �tlev�llel �rkezik haza a hat�ron t�lr�l. A mai fiatalok tal�n nem annyira lok�lpatri�t�k, mint õseik voltak, kev�sb� �rdeklik õket a m�lt esem�nyei, a h�bor� okozta sebek. A Duna az õ sz�mukra tal�n m�r nem a hat�rt fogja elsõsorban jelenteni, hanem a kapcsolatokat, a foly�n egyre nagyobb sz�mban �t�velõ hidakat…. 151.