52. SZALKA CZDERN SZR ILONA (1941) SZALKA – PODBOØANY „ ...egy volt a sorsunk a kiteleptett nmetekve
SZALKA CZDERN SZR ILONA (1941) SZALKA – PODBOØANY
„ ...egy volt a sorsunk a kiteleptett nmetekvel.”
124. A Bene-dekrtumnak n is szenvedõ alanya voltam. Igaz, hogy akkor mg csak hatves voltam, de a trtntekre jl emlkszem. Mert a mltat nem lehet elfelejteni, sem kitrlni annak az emlkezetbõl, aki ezt tlte. Igen, 1946. decembert rtak akkor, amikor a msodik vilghbor borzalmai utn azt hittk, bkben nnepelhetjk a msodik karcsonyt, Jzus szletst. A vrakozs csak remny maradt. Mert az akkori nagyhatalmak dntttek sorsunk felett. Aztn csak ksõbb tudatosult bennem, hogy mirt. A szleim parancsba kaptk, hogy minket is visznek Csehorszgba.
Nhny napot adtak a csomagolsra. Ami lelem, ruhanemû, takar (dunyha, pokrc) volt, egy katonai teherautba felpakoltk. A rokonoktl, ismerõsktõl srva bcsztunk el. A prknyi vastllomsra vittek, ahol egy teherszllt vagonba raktak fel bennnket a szerny holminkkal egytt. A vagonban nem volt fûts, a meleget csak a leheletnk adta. Hogy ne rezzk magunkat egyedl, mg egy csaldot raktak oda hrom kicsi gyerekkel. Mi ten voltunk testvrek, s abbl ngyen tz ven aluliak.
Az t sokig tartott, mert a szerelvnyt tbbszr mellkvgnyra toltk, gy rkig lltunk, vesztegeltk a nagy hidegben. Szmunkra egy rkkvalsgnak tûnt, amg odartnk, nem emberhez mlt krlmnyek kztt – ngy-t napon t tizenkt ember szmra a vagon volt a hl, az ebdlõ! A kis- s nagydolgainkat is ott vgeztk el. Mai szemmel nzve a legszigorbb eltltnek is klnb sora volt.
Aztn vgre megrkeztnk a vgllomsra, Podboøanyba, ami szudtanmet terlet volt. Ott mindenkinek ki kellett szllni a vagon mell, ahol a gazdk mr vrtak rnk. Mi is ott lltunk a trdig rõ hban, 20- 25 fokos hidegben, olyan ltzkben, mint amilyen akkor, a front utn kerlt. Azokat a csaldokat vlasztottk ki elõszr, ahol tbb volt a munkaerõ. Mert olyan volt az, mint a vsr, ahol a rabszolgkat vlogatjk. A sokgyerekes csaldok maradtak utoljra. gy mi is.
Azta mr eltelt nhny vtized, de azt a telet nem felejtem el soha. Fõleg azt, hogy mennyire fztam, s mr majdnem csontt fagytunk, amikorra mi is sorra kerltnk. Minket, gyerekeket egy lovas kocsiba raktak, s egy kis faluba vittek, Podboøanytl tizent kilomterre. Ott desapm s legidõsebb testvrem, aki akkor tizenhat ves volt, llatokat gondoztak, nyron a mezõgazdasgban dolgoztak. desanym nemigen tudott munkt vllalni, neki otthon kerlt dolog. n ott lettem volna tankteles, de mivel a faluban nem volt iskola s a cseh nyelvet sem rtettk, gy nem jrtunk iskolba. Sokig gy tûnt, mintha msik bolygn lnnk. Ha zletbe vagy orvoshoz mentnk, gy mutogattunk, mint a sketnmk.
Nmi vigaszt csak az otthonrl kapott levl vagy csomag adott. Sok idõ kellett ahhoz, hogy fldolgozzuk magunkban a traumt. Fõleg, ha arra gondoltunk, hogy a nmetek, akiket szmûztek onnan, visszajhetnek. Mert minket az õ hzukba helyeztek, s fltnk, hogy majd bosszt llnak rajtunk. Pedig egy volt a sorsunk a kiteleptett nmetekvel. Egy klnbsggel. Õk soha nem jhettek vissza hazjukba.
Ezt csak ksõbb tudtuk meg, de mgis fltnk!
Sokan nem is tudtk megszokni a tvolltet, hazaszktek. Mi azonban nem mertnk, mert kockzattal jrt. Prbltunk megbklni sorsunkkal, s megvrtuk, amikor majd hazavisznek. Az ott eltlttt idõ alatt sok j bartsg szvõdtt a magyarok kztt. Sokan voltak Galnta krnykrõl, akikkel mg hazajvetelnk utn is sokig tartottuk a kapcsolatot.
Egy kormnyvlsg kellett ahhoz, hogy hazajhessnk. 1949 tavaszn kln szerelvny vrt rnk, s akkor mr rendes szemlyszllt vonaton utaztunk.
Az idõsebbek mr nem lnek, de akik mg vagyunk, nhny ezren, arra vrnak, hogy ezrt a meghurcolsrt valami mdon krptoljanak minket. Mert amit lertam, az tny s val. Ez trtnt sok ezer magyarral 1946-ban. Nagyon remlem s bzom abban, hogy soha tbb nem rhet minket nemzetisgnkrt s magyarsgunkrt ilyen srelem. Adja Isten, gy legyen!
|