SAJ�G�M�R SZ� JULIANNA (1920) SAJ�G�M�R – DVÙR •ABOVREZKY

„Nem vertek, de csel�dsorban �lt�nk.”

122. Egy Saj� menti kis falub�l �rok, ahol a reg�k szerint a r�gm�lt idõkben M�ty�s kir�ly az urakat lefel� kap�ltatta a szõlõhegyen. Bronzszobra ma is itt �ll eml�knek. Szeg�ny csal�db�l sz�lettem. A sz�leim f�ldmunk�sok voltak. �n mint tizen�ves le�nyka j�rtam szolg�lni, hogy beseg�tsek a csal�dnak. Ha szeg�nyek voltunk is, j� visszagondolni azokra az �vekre, gyermekkoromra. Szerettem dalolgatni, ami eg�sz �letemen elk�s�rt a mai napig is. 1939-ben f�rjhez mentem Saj�g�m�rre, az akkori uras�g par�d�s kocsis�hoz, k�t gyerekem sz�letett. Sokat dolgoztunk az akkori vil�gban is. K�sõbb a f�rjemet elvitt�k katon�nak, �gy a k�t gyerekkel egyed�l maradtam, m�g a front �tvonult. Nagyon keserves volt.

Most 83 �ves vagyok, egyike a k�nyszermunk�ra deport�ltaknak. Nagyon f�jdalmas visszagondolni, �s eml�kezni arra a napra: 1946. december 13-ra.

Elõtte val� napokban suttogt�k a faluban, hogy leesik egy csillag. Valami jelens�gnek mondt�k. H�t bizony leesett a mi csillagunk, a magyarok�, akiket kijel�lt a bizotts�g. Este oda�llt a katona a kapunkba, �s reggelig szolg�lt. Akkor j�tt a teherkocsi, 2-3 ember rajta, akik a holminkat felpakolt�k, de csak ami felf�rt. Ami meg nem, az maradt bez�rva (am�g sz�t nem lopkodt�k). Bevittek Tornalj�ra az �llom�sra, ahol hossz� szerelv�ny v�rt r�nk, �s beraktak egy vagonba, k�t csal�dot egy�tt. Az egyik oldalra az egyiket, a m�sik oldalra a m�sikat, az �llatokat is egy vagonba vel�nk.

A szerelv�ny estefel� indult el az �llom�sr�l. Ki sem lehet mondani, mit k�nl�dtunk, am�g mindenkit bevagon�roztak. A szerelv�nyt v�gig katonas�g õrizte. Nagy s�r�s-r�v�s k�zt v�rtuk az indul�st. Elindult a szerelv�ny a nagy hideg �jszak�ban. A gyerekek egy fapados kup�n, az egyik l�c�n mi �lt�nk �ten, szembe vel�nk egy m�sik csal�d, õk hatan, az egyik gyerek felfek�dt a csomagtart�ra. Nagyon nagy h� volt, csak lassan ment a vonat. Volt olyan hely, ahol csak d�c�gve ment, �s elõtte viharl�mp�val vil�g�tott egy ember, mert nem l�tszott a s�n a h�ban. Akik a vagonban maradtak, k�lyh�t �ll�tottak, �s t�zeltek. Ennival�nk nem volt, mert nem tudtuk, ki megy, ki marad. Az �tkozott levelet (�tipasszust), amire r� volt �rva a hely, ahova vittek, csak d�lut�n adt�k �t. Ut�na m�r õrizt�k a h�zat.

Zsoln�n m�snap meg�llt a szerelv�ny, a katonas�g adott levest �s krumplis t�szt�t. J�l esett, mert �hesek voltunk, ut�na el�rt minket a hasmen�s, eg�sz �jszaka vedren �lt�nk. Bizony m�skor, m�r ahol m�sodszor is meg�llt a vonat, nem nagyon mert�nk enni. Amikor meg�llt a vonat, szaladtunk a v�d�rrel a mozdonyhoz melegv�z�rt az �llatoknak. Volt �gy, hogy nem �rt�nk vissza a saj�t vagonunkba, ez�rt ismeretlenekhez bekopogtunk, �s a k�vetkezõ �llom�son ment�nk a hely�nkre.

K�sõ este �rt�nk a „tetthelyre”: a vas�t�llom�son h�rom-n�gy egyenruh�s ember volt, akik megn�zt�k a pap�rokat. A spr�vca �s a �af�ø (azaz a gondnok meg az int�zõ) k�tlovas szek�rre pakolt�k a kev�ske holminkat �s t�z �r�ra �rkezt�nk a nek�nk kirendelt helyre, ami h�t kilom�terre volt az �llom�st�l. Behordtuk az �gyat a f�ldre, �s mivel az ablakban nem volt �veg, szalmazs�kot tett�nk a hely�re. A szek�ren a holmink ott maradt reggelig. Valami �llami gazdas�g volt Bene�ov mellett: Dvùr •abovrezky. A k�t gyerek megbetegedett veress�gben, �n otthon maradtam vel�k. A f�rjemet hajtott�k t�rdig �rõ h�ban l�ket v�gni a halast�ra. J�rtunk dolgozni az �lba, a mezõre, �p�tkez�sre, mikor hov� kellett a munkaerõ. J�rtam takar�tani Bene�ovba, a spr�vc��khoz.

Nagyon szerettek benn�nket a csehek. De hi�ba, a honv�gy h�zott haza. �rdeklõdt�nk egym�s ir�nt, kit hova, milyen messze vittek. A testv�rem nem akarta v�llalni az �li munk�t, ki sem hagyta pakolni a holmij�t, ink�bb megfizette a fekb�rt a vagon�rt. K�sõbb idej�ttek, a mi puszt�nkra, itt volt a falub�l h�rom csal�d. Mindig �sszej�rtunk egym�shoz.

Pr�g�ba is el kellett menni komisszi�ba. A gyerekek itt kezdtek el iskol�ba j�rni. Reggel kor�n, t�rdig �rõ h�ban mentek a faluba. Nem �rtett�k a tan�t�t, hogy mit besz�l, csak mutogattak, m�g hossz� idõ ut�n valami tapadt r�juk. (Hi�ba, otthon csak magyarul besz�ltek.) J�tt a kar�csony, ami nagyon keserû �nnep 123 volt. Kerest�k a rokonokkal egym�st. Az egyik megtal�lt, �s itt maradt n�lunk. Ez volt az �nnep. Vas�rnaponk�nt is ment�nk a magyar ismerõs�kh�z. Voltak, akik hazasz�ktek, a pap�rokat k�sõbb k�ldt�k ut�nuk. Sz�val, keserves �let volt az, nem is lehet le�rni. Levelezt�nk az otthon maradt rokonokkal.

Nem vertek, de csel�dsorban �lt�nk, ganajt ter�tett�nk nagy h�ban, kap�ltunk, meg mindenf�le kem�ny munk�t csin�ltattak vel�nk. Gondoltuk, hogyha egy kis p�nzt gyûjt�nk, hazavitethetj�k magunkat.

Voltak olyanok is, akik saj�t k�lts�g�k�n hazamentek.

Mi megv�rtuk a szabadul�s idej�t. 1949. febru�r 28-�n �jra transzport vonat hozott haza. Katon�k vittek ki az �llom�sra, �s pakoltak be �jra a hossz� szerelv�nyekbe. De a szabadul�s m�r boldogabb volt.

A nagys�ga, akihez j�rtam takar�tani, kij�tt ut�nunk, �s rim�nkodott, hogy maradjunk, mert õ bevitet mag�hoz a v�rosba. Mi azonban semmi p�nz�rt sem maradtunk volna.

Csak azt nem �rtem �reg fejjel sem, megszomorodva lelkileg, �s k�t k�ny�k-mank�ra nyomorodva, mit akartak ezzel el�rni az akkori �llamhatalmak? Minden eszk�zzel arra t�rekedtek, hogy a lakoss�gcser�vel, a csehorsz�gi k�nyszermunk�val �s a reszlovakiz�ci�val sz�thajig�lj�k a magyar kisebbs�get. Mi�rt csin�lt�k ezeket a magyarellenes dolgokat? Figyelmen k�v�l hagyva minden nemzet jog�t, amely csakis a vesztesnek mondott magyarokat nem illette meg. Nem k�rdezt�k meg a magyar embert sem, akar-e csehszlov�k �llampolg�r lenni. Igyekeztek tudatosan a deport�ltakat min�l messzebb sz�tsz�rni egym�st�l, de hi�ba, mert kerest�k egym�st.

Rem�lem, hogy ez a sz�rnyûs�g m�g egyszer nem ism�tlõdhet meg, mert Eur�p�ban most m�r az a szab�ly: „Egyik ember olyan, mint a m�sik, b�r a bõre barna vagy feh�r.” �s mi, magyarok akkor mi�rt �nekelj�k, hogy „Haz�dnak rend�letlen�l l�gy h�ve, � magyar.” Mi azt�n igaz�n megtapasztaltuk, hogy milyen hontalanul �lni.