NAGYK�LNA JAKAB ENDR�N� B�RA VIOLA (1927) NAGYK�LNA – DUBENICE – NAGYK�LNA

„...amit ide le�rtam, csak kis t�red�ke a sok szenved�snek, ami�rt magyarok vagyunk...”

114. Egy p�r sorban le�rom, hogy mit kellett elszenvedni a deport�l�skor, 1947. febru�r 11-�n Nagyk�ln�n, a l�vai j�r�sban. Nagyk�ln�ra 1947. febru�r 9-�n katonas�g j�tt a faluba. Febru�r 10-�n k�r�lz�rt�k a falut, csak igazol�ssal lehetett kimenni vagy bej�nni. Azok sz�m�ra, akik tudt�k, hogy el kell hagyni az otthonukat, borzalmas volt az �jszaka. Mi m�r egy h�nappal elõbb megtudtuk, hogy nek�nk is menni kell, mert a kocsm�rosn� kipuhatolta a kocsm�j�ba j�r�, a kitelep�t�ssel foglalkoz� szem�lyektõl, hogy mi is rajta vagyunk a list�n.

Az �desap�m neki�llt l�d�kat csin�lni: egy m�ter hossz� �s 70 centim�ter magas l�d�kat, n�gy darabot. Ezekbe a l�d�kba csomagoltuk az ed�nyt, zs�rt, lisztet, ruhanemût, szem�lyes dolgokat, �s v�rtuk, hogy mi lesz vel�nk.

Azt�n elj�tt az a borzalmas febru�r 11-e. Hideg, t�li reggel k�sz�nt�tt r�nk. Nyolc �ra k�r�l k�t fegyveres katona j�tt hozz�nk, az �desap�mat az egyik elvitte, a m�sik ottmaradt vel�nk, be�llt az ajt�ba �s nem lehetett kimenni. F�lt, hogy megsz�k�nk. Az �desany�m k�rdezte tõle, hogy hov� vitt�k az uramat? Elõsz�r nem akart v�laszolni, de v�gre azt felelte, hogy a k�zs�gh�z�ra.

�lomlass�s�ggal teltek a percek. Egyszer csak hallottuk a neh�z teheraut� z�g�s�t. Elõtte j�tt �desap�m a fegyveres katon�val. A katona kinyitotta a kaput, �desap�m ezzel a f�j� sz�val kezdte: kedveseim, el kell hagyni az otthonunkat. Ez borzalmas perc volt. Az aut�val �rkezõ h�rom f�rfi pakolni kezdte a l�d�inkat. A n�gy l�d�b�l csak h�rmat engedtek felrakni, azt mondt�k, t�bbet nem lehet. Amikor bez�rult ut�nunk az otthon kapuja, borzalmas volt. M�g most is az, ha r� gondolok ennyi �v ut�n is. Otthon maradtak az �llatok – egy anyadiszn� malacokkal, k�t teh�n, k�t n�vend�k szarvasmarha, lib�k, ty�kok.

Hogy ki� lettek, ezt soha nem tudtuk meg.

Amikor a vas�t�llom�sra �rt�nk, m�r t�bb csal�d volt ott. �regek, gyerekek egy�tt. A katon�k itt is fegyvert viseltek. Nem lehetett a marhavagonokb�l kisz�llni annak, akit oda m�r beraktak. Hideg, fagyos nap volt, mi k�t csal�ddal voltunk egy vagonba z�rva, mint az �llatok. Nem volt az emberhez m�lt�. K�sõ d�lut�n m�r azt hitt�k, hogy befejezõd�tt a telep�t�s, ami 43 csal�dot �rintett. �s akkor m�g egy nyomor�k, r�vidl�t� 28 �v k�r�li f�rfit hoztak oda, ahol mi voltunk. K�ny�rg�tt a katon�knak, hogy vigy�k õt vissza. Nem v�laszoltak, r�nk z�rt�k a vagont �s k�zben szidt�k a magyarokat.

Ez a nyomor�k ember az �desap�mhoz fordult: „Gyula b�csi, mi lesz velem?”. Az �desap�m azt mondta neki: „Ne f�lj, te itthon maradsz, te nem fogsz Csehorsz�gba j�nni!” El�rkezett az indul�s ideje, �gy este f�l hat k�r�l megsz�ml�ltak benn�nket, mint az �llatokat, s azt mondt�k a katon�k, hogy most m�r mi is z�rjuk be a vagonokat. Ez a szerencs�tlen f�rfi s�rt, zokogott, az �desap�m mondta neki: „Ha megmozdul a vonat, oda�llsz az ajt�ba �s kiugorsz!” �gy is t�rt�nt. Ez este hat �rakor lehetett, mert amint a vonat elindult, megsz�laltak a harangok az esti mis�re.

Eg�sz �jjel utaztunk, nem tudtuk, hol vagyunk. Egyszer csak meg�llt, kint a hat�rban. Ott m�r volt egy szerelv�ny magyarokkal, õk azt mondt�k, hogy est�tõl ott �llnak m�r. Azt�n elindult a vonat, m�g febru�r 13-�n reggel meg�rkezt�nk Pr�g�ba. Ott a szerelv�ny fel�t leakasztott�k. Ezen huszonegy csal�d volt. Azut�n �jb�l elindult a szerelv�ny vel�nk, d�lut�n �gy h�rom k�r�l be�rkezt�nk a v�g�llom�sra, aminek Dobr�� volt a neve. Ott m�r v�rtak a szekerek. �gy v�logatt�k az embereket, mint az �llatokat. Az �regek nem kellettek, azok maradtak. Mi is k�sõ este kelt�nk el, mivel a sz�leim idõsebbek voltak. �n akkor h�sz�ves voltam, a b�ty�mr�l annyit tudtunk, hogy orosz hadifogs�gban van, de azt nem tudtuk, hogy �l-e? A katon�k azonban kerest�k õt, hurcolt�k is ap�mat, mert azt hitt�k, hogy megsz�k�tt.

Most kezdõd�tt a haddelhadd. �jszaka �rkezt�nk egy kis faluba, Dubenic�be az �desany�mmal, az ap�m ott maradt m�g a vagonban. Hideg szoba v�rt r�nk, majd megfagytunk. S�rva �lt�nk any�mmal, amikor hajnalban n�gy �ra k�r�l z�rgetett a gazda, hogy menj�nk etetni. Az ist�ll�ba ment�nk, ott h�rom lovat, h�sz n�vend�k�llatot, �t tehenet kellett etetni. Mire megetett�k, az any�mmal reggelit kaptunk: egy kis szelet vajas kenyeret.

115 Befogtuk a lovakat �s ment�nk az ap�m�rt a v�rosba. Mikor oda�rt�nk, az ap�m k�rdi tõlem: „No, kedves, mi van?” �n s�rva mondtam: nek�nk nagyon rossz lesz. Teltek a napok, hetek, azt�n dolgozni ment�nk a hat�rba. �n egy l�val dolgoztam, az �desap�m kettõvel. J�tt a m�rcius elseje, fizet�s nem volt.

Sem �prilisban, sem m�jusban. Mi h�rom �s f�l h�napra nem kaptunk fizet�st. P�nz n�lk�l m�r nem tudtunk l�tezni, mert amit itthonr�l magunkkal vitt�nk, m�r fogy�f�lben volt. A faluhoz k�zeli majorban is voltak magyarok. Mondt�k, hogy õk mindj�rt kaptak fizet�st. De ez rajtunk nem seg�tett. Hi�ba mondtunk ak�rmit.

�desap�m egy kicsit besz�lt t�tul. K�zzel-l�bbal magyar�zta a gazd�nak, hogy p�nz kellene. V�gre meg�rtett�k egym�st, de a gazda azt mondta, hogy az�rt nem fizet, mert õ mi�rt�nk szem�lyenk�nt 2 000 koron�t fizetett m�r, �s am�g ezt le nem dolgozzuk, nem j�r fizet�s. A kettõnk fizet�se az ap�mmal 1500 koron�t tett ki. Teh�t az itteni szlov�k vezetõs�g eladott minket, mint az �llatokat.

�gy teltek a napok, hetek, h�napok, j�ttek a levelek az elveszett otthonb�l, �s olyan h�rek is, hogy minket Magyarorsz�gra fognak vinni. M�r akkor �desap�m egy kicsit t�bbet besz�lt t�tul, �s sz�lt errõl a h�rrõl a gazd�nak. A feles�ge azonban kinevetett, hogy mit gondolunk, mi, magyarok, hogy õk mennyit fizettek �rt�nk, ebbõl semmi sem lesz. �gy is t�rt�nt. Maradtunk. Teltek a keserves napok, m�r egy kicsit megismert�k a k�rny�ket �s sok m�s magyart. Akivel csak tal�lkoztunk, az volt az elsõ k�rd�s: hov� val� �s hogy mikor megy�nk haza?

J�nius elej�n �rtes�tett�k a reform�tusokat, hogy j�nius 16-�n, innen h�sz kilom�terre, Pø�bram v�ros�ban �rvacsoraoszt�s lesz. El is ment�nk: a kult�rteremben volt a tal�lkoz�, ahol k�r�lbel�l sz�z�tvenen j�tt�nk �ssze. Amikor bement�nk, akkor j�ttek a fegyveres csendõr�k. Kettõ meg�llt az ajt�ban �s a t�bbiek k�r�lvettek benn�nket, mert att�l f�ltek, hogy fell�zadnak a magyarok. Ilyen �llapotban t�rt�nt az �rvacsoraoszt�s. A kik�ld�tt lelk�sz T�th K�lm�n tiszteletes �r volt.

A h�vek nyugodtak voltak. S�r�s k�zepette zajlott le az istentisztelet is, ami azt�n k�t �v alatt k�tszer ism�tlõd�tt, de m�r csendõr�k n�lk�l. Egym�st l�togatt�k a magyarok, ott szerett�k az emberek egym�st.

Az �desap�m azon volt, hogy mi menj�nk el errõl a helyrõl. Nem lehet elmondani, milyen rossz helyen �lt�nk. N�ha be kellett menni a v�rosba, Dobr��ba. Ott volt egy kik�ld�tt magyar tolm�cs, �s õ azt mondta, v�rjunk legal�bb a k�vetkezõ �v elsej�ig, akkor tal�n meg lehet pr�b�lni, hogy otthagyjuk ezt a helyet.

Ez meg is t�rt�nt. 1948. janu�r elsej�n nem ment�nk etetni. Nagy csetepat� lett. D�lut�n bej�tt a gazda a csendõr�kkel egy�tt, hogy menj�nk dolgozni. �n nagyon megijedtem, de �desap�m mondta, hogy nem! Reggel �jb�l j�tt a gazda: ha nem dolgozunk, azonnal menj�nk ki a lak�sb�l. Volt ott a faluban egy kis, elhanyagolt h�z. Ennek a tulajdonos�t k�rte meg ap�m, hogy oda k�lt�zhess�nk. �s õ megengedte. Ki is hurcolkodtunk a kis holminkkal. Este, gyertyaf�ny �s v�z n�lk�l, hideg szob�ban, janu�r 3-�n. �jjel �jb�l j�ttek a csendõr�k, hogy ki a h�zb�l, mert ha nem, baj lesz. Reggel j�tt a tulajdonos is, hogy menj�nk, mert õt megb�ntetik. Az �desap�m bement a v�rosba a tolm�cshoz elmondani, hogy mi t�rt�nt vel�nk. Õ visszak�ldte ap�mat, hogy majd reggel k�ldeni fog �rt�nk egy aut�t, az behoz benn�nket a v�rosba. Adott egy igazol�st, ha a csendõr�k zaklatn�nak, ami ism�t meg is t�rt�nt az �jjel. A tulajdonosn�l is j�rt az �desap�m, hogy legyen nyugodt, reggel mi elmegy�nk.

Reggel j�tt az aut�, bevitt a v�rosba. Egy kis szob�t kaptunk, de itt m�r nem kellett a csendõr�ktõl f�lni. Az �desap�mat a v�rosban alkalmazt�k �t�p�t�sn�l, ahol t�bb magyar is dolgozott. �n az �desany�mmal a v�rosi kert�szetben dolgoztam. Itt sem volt r�zs�s a helyzet. De azt�n j�tt 1948 febru�rja: Gottwald eln�k a magyarok sors�n egy kicsit enyh�tett. V�gre Bene� kim�lt ebbõl a vil�gb�l. Mi, magyarok nagyon �r�lt�nk �s v�rtuk a szabadul�s �r�j�t, ami nehezen j�tt, mert ki kellett t�lteni a k�t �vet.

K�zben j�ttek olyan h�rek a hivatalokb�l, hogy haza lehet menni, csak le kell szlovakiz�lni, ami azt jelentette, hogy szlov�knak kell vallani magunkat �s nem magyarnak. Sajnos, voltak k�z�tt�nk, akik ezt megtett�k, megtagadt�k magyars�gukat, �s m�gsem mehettek haza, csak akkor, amikor letelt a k�t esztendõ.

Ezek az emberek azt siratt�k, hogy eladt�k magyars�gukat, �s m�gis maradniuk kellett.

Azt�n a sok szenved�s ut�n j�tt a szabadul�s �r�ja. 1949. m�rcius 9-�n ism�t a marhavagon lett az otthonunk. Este indult el a vonat Pr�g�b�l az �hajtott otthon fel�. D�lelõtt �rt�nk Pozsonyba. Itt a cseh vezetõs�g �tadott az itteni szlov�k vezetõknek, akik ny�jasan fogadtak. A csehek mindenkitõl elb�cs�ztak, kezet fogtak �s j� eg�szs�get k�v�ntak.

Na, m�g csak most j�tt, amire nem sz�m�tottunk. N�v szerint olvastak benn�nket, �s megmondt�k, ki hova fog menni lakni. Csak haza nem. Mi is k�z�j�k tartoztunk. Este 11 �rakor �rt�nk t�bb csal�ddal a nagyk�lnai �llom�sra, vagyis haza. Ezek a h�res vezetõk azt mondt�k, hogy reggelig lesz�nk a vagonokba, 116 azt�n elvisznek a szomsz�d faluba. H�la Istennek ez nem t�rt�nt meg, mert itt a faluban egy �ttag� csal�d kihurcolt a vagonokb�l, �s mire j�tt a szlov�k vezetõs�g, m�r nem tal�lt ott. De ezzel nem z�rult le a hercehurca, �jb�l kezdõd�tt a k�lv�riaj�r�s. Aki a mi h�zunkba bek�lt�z�tt, am�g mi Csehorsz�gban voltunk, az nem akart kimenni. A b�ty�m hazaj�tt a fogs�gb�l, ahol n�gy �s f�l �vet t�lt�tt. Ism�t a hurcolkod�s kezdõd�tt. Egy �zvegyasszony adott kev�s idõre szob�t m�rciust�l szeptemberig, õ is sokszor mondogatta, hogy j� volna, ha menn�nk m�r. Sok huzavona ut�n �n addig veszekedtem a h�zunkban lak�val, hogy v�gre r�sz�nta mag�t, szeptemberben kik�lt�z�tt. �gy v�gre bek�lt�zhett�nk �hajtott otthonunkba.

Ez, amit ide le�rtam, csak kis t�red�ke a sok szenved�snek, ami�rt magyarok vagyunk, �s azok is maradunk, �s am�g �lek, nem tagadom meg. A sok szenved�st elfelejteni nem lehet, de le�rni sem.