IPOLYSZAK�LLAS SZEDER HERMINA (1932) IPOLYSZAK�LLAS – PO�TOVICE

„Minden�nk itthon maradt.”

Szeg�ny csal�db�l sz�rmazom, igen sok szenved�sen mentem kereszt�l. Kis koromt�l fogva dolgoztam, 5-6 �ves koromt�l libap�sztork�nt kerestem meg azt a ruh�t, amibe õsszel iskol�ba mentem. J� gazd�k lib�it õriztem tavaszt�l eg�sz arat�sig, legelõre j�rtam vel�k, arat�skor pedig a tarl�ra hajtottam.

Minden reggel n�gy �ra, f�l �t volt, amikor keltem, mert addig kellett vel�k kimenni, am�g hûs volt. Amikor hazaj�ttem vel�k, akkor meg fõzn�m kellett, mert a sz�leim aratni voltak a testv�remmel egy�tt, igaz, m�r akkor 8-9 �ves voltam. Meg az eb�det is el kellett vinnem. Akkor volt j�, hogyha a m�sik faluba mentek arat�st p�rtolni, mert akkor n�kem csak magamat �s az �llatokat kellett ell�tni.

K�sõbb a testv�remmel nyaranta elj�rtunk az uras�ghoz dolgozni napkelt�tõl napnyugt�ig. T�len pedig t�sk�t csin�ltunk, meg l�bt�rlõket kukoricalev�lbõl. Ap�m meg szakajt� kosarakat. Amikor �sszegyûlt vagy tizen�t darab, elvitt�k Esztergomba a piacra. P�rk�nyig vonattal, a p�rk�nyi �llom�st�l meg gyalog ment�nk eg�szen az esztergomi piacig. Az volt a j�, hogy nem voltak nehezek, de �gy is el�gg� kif�radtunk, mire oda�rt�nk.

Amikor eladtuk az �rut, szeg�ny any�m nekem �s mag�nak is vett egy kiflit. De mire a h�dra �rt�nk, megettem. Gondoltam, hogyha P�rk�nyba �r�nk, ott is vesz egyet, de azt mondta, hogy ennek a p�nznek m�g nagyon sok helye van. Akkor kezdett m�r kicsit javulni a helyzet�nk, de �gy sem engedhett�k meg magunknak, ami m�soknak megvolt. Nagyon v�rtuk a kar�csonyt, pedig nagyon szeg�ny volt a mi J�zusk�nk.

Kar�csonyf�ra sem tellett, csak bor�kabokorra, amit a gerend�ra sz�geltek, hogy mi, gyerekek el ne �rj�k azt a p�r szem szaloncukrot. Ak�rmilyen is volt, mi nagyon �r�lt�nk neki. Amikor elj�tt a V�zkereszt, leszedt�k r�la a cukrot, �s n�gyfel� osztott�k. Ha j�l viselkedt�nk, megkaptuk a sz�leink r�sz�t is.

Nagyon �r�lt�nk, amikor bej�ttek a magyarok. Sz�p magyar ruh�ba �lt�zt�nk, �s szavaltuk a Talpra magyart. Nagyon sz�p volt az a p�r �v, csak nem sok�ig tartott, mert azt�n el�rkezett az a borzalmas h�bor�. Faluhelyen csin�ltak a f�ldbe olyan L alak� s�ncot, amit bunkernak h�vtak, oda menek�lt�nk, amikor j�ttek a rep�lõk.

A legnagyobb hidegben �rkeztek hozz�nk az oroszok. Ami azt illeti, el�g sok�ig voltunk a bunkerban, sokat szenvedt�nk ott, mert az Ipoly vid�k�n nagy harcok voltak. Amikor megszûnt a l�v�ld�z�s, kiment�nk a friss levegõre, de megl�ttak a katon�k, �s elhajtottak minket dolgozni. A katon�k el�g rosszak voltak, mert a nõknek el kellett tõl�k b�jni, no meg, amit a szem�k megl�tott, a kez�k nem hagyta ott.

Amikor ez is elm�lt, kezdt�nk egy kicsit jobban �lni. Annyira ment�nk, hogy lett egy teh�nke, borj�, anyadiszn�, malacok. A h�z, amiben laktunk, el�g kicsi volt, a nagyobbat az �rv�z �sszed�nt�tte. A falu sz�l�n laktunk, akkort�jt az Ipoly el�g gyakran kij�tt a medr�bõl, �s el�nt�tte az eg�sz falut. Mi �gy voltunk ott, mint egy kis sziget, �s volt �gy, hogy k�t h�tig nem tudtunk kimozdulni onnan.

1946. december 16-�n hurcoltak el benn�nket: tehervagonokba rakt�k a holminkat, ahol fûteni nem lehetett. �t napig utaztunk Csehorsz�gba. Slanyban �lltunk meg, ott v�logattak benn�nket mezõgazdas�gi munk�ra. Szomor� kar�csonyunk volt, t�vol az otthont�l. Mi Po�tovic�re ker�lt�nk. Amikor a helysz�nre �rkezt�nk, borzaszt� l�tv�ny fogadott: a nek�nk kijel�lt h�zban sem ajt�, sem ablak nem volt, s teljesen �res volt. Nagyon megijedt�nk, hogy mi lesz vel�nk. �n m�g kiskor�nak sz�m�tottam, ennek ellen�re a testv�remmel egy�tt dolgoznunk kellett.

Ap�m kocsis volt, de lovai engedetlenek voltak: a lucerna kasz�l�sakor ap�m leesett a kasz�l� g�prõl �s elt�r�tt a l�ba. F�l �vig nem dolgozhatott, s persze p�nzt sem kapott. Any�m teheneket fejt, s h�ztart�st vezetett. Nagyon sokat szenvedt�nk. Ezt az elhurcol�st sohasem tudom m�r elfelejteni.

Minden�nk itthon maradt. Anyadiszn� a malacaival, teh�n a borj�val, a rengeteg takarm�ny, b�torok.

Ap�mnak volt egy bar�tja, õ �tvitt mindent, amikor megkaptuk a pap�rt a kitelep�t�sre. Õ akkor elj�tt hozz�nk, azt mondta, mindent elvisz, �s ha visszaker�l�nk, visszaad mindent. De bizony nem �gy t�rt�nt, 85 nem adott vissza semmit. Azt mondta, minden elpusztult. Az �res lak�sba �rkezt�nk vissza. Szerencs�nkre j�tt egy vagon b�tor, amit a n�metektõl szedtek el, ebbõl siker�lt venni valamennyit.

Csehorsz�gban �sszeismerkedt�nk a f�rjemmel, 1949 õsz�n �sszeh�zasodtunk. Akkor megint mindent �jra kellett kezdeni, mivel az egyik sz�lõ sem tudott seg�teni. Az �rend�s h�zba k�lt�zt�nk, akkor �gy mondt�k az alb�rletet. De onnan hamarosan el kellett menni. Be�lltunk a sz�vetkezetbe, hogy kapjunk lak�st. Ott szenvedt�nk egy p�r �vig, k�zben megsz�letett a fiunk. H�l’ Istennek, r� egy �vre m�rtek ki h�zhelyeket a faluban. Az uram is elment �ratni, de azt mondt�k neki, hogy nem ideval� sz�let�sû, �gy az ap�m �ratott ki h�zhelyet. Szerencs�re, a f�rjem testv�re Kom�romban a haj�z�sn�l szerzett �ll�st, �s akkor megint kezdt�nk egy kicsit fellend�lni. �n is dolgoztam gazd�kn�l, harmados kukoric�t meg r�p�t.

�gy nekem az �letben mindig csak a sp�rol�s jutott. Csak azt k�rem a j� Istentõl, hogyha elj�n az idõ, ne legyen hossz� a betegs�g �s a szenved�s. No, ezt b�zzuk a sorsra, mert ami r�nk van m�rve, azt nem ker�lhetj�k el, hiszen ez �gy van �r�k idõktõl, meg �gy is lesz ezut�n is. 86