12./ IDŐS, GONDOLKODÓ - TANÍTS MEGFONTOLNUNK, HOGY MEG KELL HALNUNK

”Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk… Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt 90,10.12).

Elköltözött testvérünk rendkívül magas életkort ért meg. Ebben az esztendőben lett volna …… éves. Mégis, ahogy egyre hosszabb lett élete, annál inkább korlátoznia kellett élettere igényeit. Ő, aki szívesen kelt útra és szeretett gyalogtúrázni, hirtelen házhoz és végül ágyhoz kötött állapotba került. Igen különös egyéniség volt. Nagyon barátságos és szeretetre méltó embertől veszünk most búcsút. Figyelemre méltó ember volt, aki tudott foglalkozni mások kérdéseivel, de szívesen vissza is húzódott és gondolkodott az életen. De nem csak az életen, a halálon és gondolkodott. Ez igen figyelemre méltó, mivel gyakran kitérnek az emberek a halál valósága elől. Testvérünk elébe akart menni ennek az utolsó útszakasznak. Nyilvánvalóan nem akart kitérni az utolsó kérdések elől. Erre tanít az ige is minket: ”Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk… Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt 90,10.12).

Főrész

Elköltözött Testvérünk tehát tudatában volt annak, hogy a halál próbatétel, és hogy akkor már nem elmélkedhet az ember az életről, ha elhalványul az utolsó állomás. Azért vagyunk tehát itt, hogy búcsút vegyünk Szerettetektől. De nem csak egyszerűen elbúcsúzunk egy kedves és értékes embertől, hanem azt is érzékeljük, hogy az meg a mi feladatunk, hogy megálljunk az élet mulandóságának valósága előtt. Mert egyszer mindnyájunknak meg kell tenni élet az utolsó szakaszát is. Így Testvérünk halála által hétköznapjaink lázas tevékenységében hirtelen szembesülünk az életünk értelmét és célját illető kérdésekkel. Mi értelme van az életünknek, minden igyekezetünknek, minden küzdelmünknek és ínségünknek, minden boldogságunknak és örömünknek, ha a végén mégis mindent hátra kell hagynunk? Mi hát akkor az életünk? Erre a kérdésre is a Bibliában találjuk meg a választ. Mi az életetek? A válasz így hangzik: „Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik” (Jak 4,14).

Sehol nem szembesülünk olyan nyomatékosan és kikerülhetetlenül az élettel, mint amikor a halállal találkozunk. Ezért olvassuk a 90. zsoltárban Mózes kérését: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt 90,12). Salamon, a bölcs király írja a Prédikátor könyvében: „Jobb olyan házba menni, ahol gyászolnak, mint olyanba, ahol mulatnak, hiszen így lesz vége minden embernek. Szívlelje meg ezt, aki él! / Többet ér a bánat, mint a nevetés, ha a szomorú arc mellett jobbá lesz a szív. / A bölcsek a gyászolók házára gondolnak, az ostobák pedig a vigadozók házára” (Préd 7,2-4). Nem kell életünknek állandó szomorúságban történnie. De nem térhetünk ki az életünk célját illető kérdések elől. Alaposan foglalkoznunk kell mulandóságunkkal, hogy bölcsek legyünk és helyesen szabályozzuk életünket. Nem nyugodhatunk meg, amíg nem ismerjük meg az életünkre vonatkozó választ, és azokat az értékeket, amik fontosak a halálon túl is.

Ezeket az értékeket Jézus által kaphatjuk meg. Ő mondja magáról: „Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe” (Jn 5,24).

A Jézus Krisztusba vetett hit teszi lehetővé, hogy legyőzzük a halált. Mert azért jött Jézus a világba, hogy magára vegye a bűneink miatt minket illető büntetést. Ezt a kereszten végbement halálával érte el. Aki tehát Jézusban hisz, örök életet kap. Ebben van Jézus küldetése értelme a világban. Az emberek iránti szeretete ösztönözte Istent arra, hogy értünk áldozza fel Fiát. Így van a Bibliában: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16).

És Jézus mondta Máriának, aki nagyon szomorú volt testvére halála miatt: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?”” (Jn 11,25k.). Ezek a reménység és öröm szavai, amik a halál felett is érvényesek. A mi egyetlen feladatunk, hogy higgyünk Jézusban és tőle függő életet éljünk.

Erre figyelmeztet egy igeverset Hóseás könyvéből: „Térj hát meg Istenedhez, tartsd meg hűségesen a törvényt, és reménykedj szüntelenül Istenedben!” (Hós 12,7). A 2Kor-ból való igevers pedig arra utal, hogy mi történik akkor, ha az ember Jézus Krisztusba vetett hittel Istenhez fordul: „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre” (2Kor 5,17).

Befejezés

Nem maradt más hátra, mint hogy elbúcsúzzunk Testvérünktől. Mindenki, aki ismerte, szeretetre méltó embernek őrzi meg emlékezetében. Családtagjai és a mi életünk is tovább halad. Azonban Jézus hívása mindenki számára érvényes: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek” (Mt 11,28k.) áMEN