1./ CSECSEMŐ TEMETÉSÉRE -  ENYÉM VAGY

 „De most így szól az ÚR, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs 43,1).

 Isten vezetését és Szentlelke útmutatását kérve adok tovább néhány gondolatot Ézsaiás próféta könyvének erről a verséről:

„De most így szól az ÚR, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs 43,1).

1./ Ez vigasztaló és megnyugtató ige.

Isten kijelentése ez, ami megmutatja, min múlik az élet. Nem a sikertől függ, nem is a hosszú élettől. A hovatartozás fontos az életünkben: kihez tartozom? Kinek jelentek valamit?

Kedves Szülők! Gyermeketek hozzátok tartozik, akkor is, ha nem élhet veletek. Életetekben megmarad a jelentősége.

De nem vagytok tulajdonosai ugyanúgy, ahogy ti sem voltatok szüleitek birtokában. Ez igen fájdalmas ebben a pillanatban, mivel szívből szeretnénk megtartani ezt a gyermeket. Vigasztaló módon közli velünk ez az igevers, hogy gyermeketeket Isten a legmagasabb helyről hívta el. Gyermeketek fontosabb Istennek, mint ahogy elképzelhetnénk. Isten hívta el, mert hozzá tartozik: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs 43,1). Bizonyos értelemben Gyermeketek szabadítást, az ige szavaival „megváltást” tapasztalt meg. Akadályoztatásából való felszabadulást. Jóllehet ti szülőkként akadályoztatásával együtt szívesen köszöntöttétek volna Gyermeketeket, Isten azonban nyilvánvalóan ezt másként akarta.

„Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs 43,1).

2./ Az a feladatunk most, hogy búcsút vegyünk drága Gyermeketektől.

Hiszen az élet megy tovább.

Dávid király is hasonló helyzetet élt át. Gyermeke született, aki súlyosan megbetegedett. Dávid böjtölt és küzdött Istennel, hogy tartsa meg a gyermekét, - mégis meghalt. Barátai nem is merték neki megmondani, hogy a gyermek eltávozott.

De amikor észrevette, felkelt, evett és ivott. Barátai teljesen elcsodálkoztak ezen, és megkérdezték viselkedéséről. Azt mondta a kérdezőknek: „De most, hogy meghalt, miért böjtöljek? Vissza tudom-e még hozni őt? Én megyek majd őhozzá, de ő nem tér vissza hozzám” (2Sám 12,23).

Dávid két fontos dolgot tudott:

1./ Semmit sem tud a helyzeten változtatni. Fia elvesztése tudatával kell élnie, mert élete folyatódik.

2./ Reménysége volt, hogy találkozik fiával az örökkévalóságban. Hogy ő fog hozzá menni.

Ezt szeretném most én is mindkettőtöknek útravalóul adni:

Semmit sem változtathatunk a jelenlegi helyzeten.

Mégis, ő a Gyermeketek, és egy napon ti fogtak hozzá menni. – Ámen.