TIZENHETEDIK FEJEZET. - Helyesen �s igaz�n mondjuk, hogy Krisztus Isten kegyelm�t �s �dv�ss�g�t �rdemelte ki sz�munkra.

1. Ezt a k�rd�st is mintegy r�ad�s gyan�nt meg kell fejten�nk. Mert vannak n�mely helytelen�l okoskod� emberek, akik j�llehet elismerik, hogy az �dv�ss�get Krisztus �ltal nyerj�k el, az �rdem sz�t mindamellett nem akarj�k hallani, mert azt gondolj�k, hogy igy Isten kegyelme elhom�lyosul �s ek�nt Krisztust csak valami eszk�znek s szolg�nak �s nem az �let szerz�j�nek, vez�r�nek vagy fejedelm�nek akarj�k tartani, aminek P�ter nevezi (Csel. 3:15). Elismerem ugyan, hogy ha valaki egyszer�en �s puszt�n mag�ban akarn� szembe �ll�tani Krisztust Isten it�let�vel, nem lenne helye az �rdemnek, mivel az emberben semmi oly m�lt�s�g nem tal�lhat�, mely Istenn�l valamit �rdemelhetne; s�t, amint Augustinus* irja, az eleve elrendel�snek �s kegyelemnek legf�nyl�bb vil�goss�ga maga a megv�lt� ember Krisztus J�zus, aki, hogy ilyen legyen, azt nem a cselekedetek, sem a hit megel�z� �rdemeivel, hanem azzal az emberi term�szettel szerezte meg, amely benne van.

Feleljen meg nekem valaki: mivel �rdemelte meg ez az ember, hogy az ig�b�l, mely az Aty�val egy�tt �r�kk� val�, a szem�ly egys�g�be felv�tess�k �s egysz�l�tt fia legyen Istennek? Jelenj�k meg teh�t a mi fej�nkben a Krisztusban maga a kegyelemnek forr�sa, ahonn�t kinek-kinek m�rt�ke szerint minden tagj�ra sz�t�rad. Annak a kegyelemnek k�vetkezt�ben lesz mindenki, mihelyt hinni kezd, kereszty�nn�, melyn�l fogva amaz ember mihelyt emberr� kezdett lenni, Krisztuss� lett. M�sutt �gy ir Augustinus*: „Az eleve elrendel�snek nincs vil�gosabb p�ld�ja, mint maga a k�zbenj�r�. Mert az, aki ezt D�vid magv�b�l igaz emberr� tette, hogy soha ne legyen nemigaz az � megel�z� akarat�nak minden �rdeme n�lk�l, az azokb�l a nemigazakb�l is igazakat csin�l, kik ennek a f�nek tagjai �s akik ezut�n k�vetkeznek”. Mid�n teh�t Krisztus �rdem�r�l foly a sz�, a kezdetet nem � benne �llap�tjuk meg, hanem fellebb haladunk Isten rendel�s�hez, amely az els� ok, mivel puszt�n j�tetsz�s�b�l adott k�zbenj�r�t, hogy az nek�nk az �dv�ss�get megszerezze. �s �gy tudatlanul �ll�tj�k szembe Krisztus �rdem�t az Isten irgalmass�g�val. Mert k�z�ns�ges szab�ly az, hogy az egym�snak al�rendelt dolgok nincsenek ellent�tben egym�ssal s ez�rt semmi akad�lya sincs annak, hogy b�r az ember megigazul�sa ingyenes, puszt�n Isten irgalm�b�l van, m�gis egyuttal k�zre ne m�k�dj�k Krisztus �rdeme is, mely Isten irgalm�nak van al�vetve. Cselekedeteinkkel pedig �pen oly helyesen van szembe �ll�tva Isten ingyen val� kegyelm�, mint Krisztus engedelmess�ge. Mindkett�r�l azonban a maga rendj�n besz�lek b�vebben. Mert Krisztus csak Isten j�tetsz�se folyt�n volt k�pes b�rmit is meg�rdemelni, de mivel arra volt elrendelve, hogy �ldozat�val Isten haragj�t kiengesztelje �s engedelmess�g�vel elt�r�lje v�tkeinket, egysz�val mivel Krisztusnak �rdeme puszt�n Isten kegyelm�t�l f�gg (mely r�nk n�zve az �dv�ss�g eme m�dj�t �llap�totta meg), ez is �ppoly helyesen �ll�that� minden emberi igazs�ggal szembe, mint ama kegyelem.

2. E megk�l�nb�ztet�s a Szentir�s igen sok hely�b�l k�vetkezik. „�gy szeret� Isten e vil�got, hogy az � egysz�l�tt fi�t adn�, hogy minden, valaki hiszen � benne, el ne vesszen” (J�n. 3:16). L�tjuk, hogy els� helyen �ll Isten szeretete, mint legf�bb ok �s eredet, azt�n k�vetkezik a Krisztusban val� hit, mint m�sodik �s k�zelebbi ok. Ha valaki azt veti ellen, hogy Krisztus csak eszk�z (causa formalis), erej�t �s hatalm�t kisebbnek �ll�tan�, mint azt a szavak �rtelme megengedi. Mert ha az igazs�got a benne megnyugv� hit �ltal nyerj�k rneg, �dv�ss�g�nk ok�t benne kell keresn�nk, amit t�bb szentir�si hely vil�gosan bizony�t. „Nem hogy mi szerett�k az Istent, hanem hogy � szeretett volna minket �s elbocs�totta volna az � fi�t, hogy lenne engesztel� �ldozat a mi b�neink�rt” (I. J�n. 4:10). Ezekkel a szavakkal vil�gosan be van bizony�tva, hogy Isten az�rt, hogy szeretete el�l minden akad�lyt elh�r�tson, rendelte a megengesztel�snek ezt a m�dj�t Krisztusban.

Nagy s�lya van a megengesztel�s sz�nak, mivel Isten valami kimondhatatlan m�don, amely id�ben szeretett minket, egyuttal haragudott is r�nk, mig v�g�l megengesztel�d�tt a Krisztusban. Erre vonatkoznak az ily mond�sok: „� a mi b�neink�rt engesztel� �ldozat” (I. J�n. 2:2); „Tetszett Istennek, hogy az � keresztj�nek v�re �ltal b�kess�get szerezv�n, b�k�ltetne meg mindeneket mag�val” (Kol. 1:20) stb. „Isten a Krisztusban vala, ki megb�k�ltette mag�val e vil�got, nem tulajdon�tv�n nekik az � b�neiket” (II. Kor. 5:19). „Minket ingyen magnak kedvesekk� tett ama szerelmes fiuban” (Ef. 1:6). „Hogy mindakett�t megb�k�ltetn� Istennel egy testben a keresztfa �ltal” (Ef. 2:16). Ennek a titoknak ok�t az ef�zusiakhoz int�zett lev�l els� fejezet�ben kell keresn�nk, ahol P�l, miut�n arra tan�tott, hogy mi a Krisztusban v�lasztattunk el, egyuttal azt is hozz� teszi, hogy ugyancsak � benne nyer�nk kegyelmet. Hogyan kezdette Isten szeretettel karolni mag�hoz azokat, akiket a vil�g teremt�se el�tt szeretett, ha nem az�ltal, hogy szeretet�t megmutatta, mikor Krisztus v�re �ltal megengeszteltetett? Mivel ugyanis Isten minden igazs�gnak forr�sa, sz�ks�ges, hogy az ember, ameddig b�n�s, ellens�g�nek �s bir�j�nak tartsa �t. Ez�rt a szeretet forr�sa az oly igazs�g, amin�t P�l ir le (II. Kor. 5:21): „Isten azt, aki b�nt nem tud vala, tev� mi �rett�nk b�nn�, hogy mi lenn�nk Isten igazs�ga � benne”. Mert megmutatja, hogy mi igazs�got kegyelemb�l Krisztus �ldozata �ltal nyert�nk, hogy Isten el�tt kedvesek legy�nk mi, akik term�szet szerint a harag fiai vagyunk s a b�n k�vetkezt�ben el�tte idegenek. Egy�bk�nt ez a megk�l�nb�ztet�s akkor is mindig jelezve van, valah�nyszor Krisztus kegyelme Isten szeretet�hez van csatolva, amib�l az k�vetkezik, hogy � a mag��b�l r�szeltet minket, amit � keresett, mivel m�sk�nt nem volna helyes elj�r�s az Aty�t�l elk�l�n�tve neki tulajdon�tani azt a dics�retet, hogy a kegyelem �v� �s � t�le sz�rmazik.

3. Hogy pedig Krisztus val�ban megszerezte �s meg�rdemelte az Aty�n�l engedelmess�g�vel a kegyelmet sz�munkra, a Szentir�s t�bb hely�b�l tiszt�n �s biztosan k�vetkeztethet�. Mert azt �n megd�nthetetlen igazs�gnak tartom, hogy, ha Krisztus b�neink�rt eleget tett, ha a nek�nk j�r� b�ntet�st elszenvedte, ha engedelmess�g�vel Istent megengesztelte s v�g�l, ha igaz l�t�re a b�n�s�k�rt szenvedett, igazs�g�val �dv�ss�get szerzett sz�munkra, ami �pen annyit jelent, hogy azt meg�rdemelte. De P�l tanus�ga szerint (R�m. 5:11) megengeszteltett�nk �s a megengesztel�d�st az � hal�la �ltal vett�k. Megengesztel�d�snek azonban csak ott van helye, ahol el�bb gy�l�ls�g volt. A dolog �rtelme teh�t az, hogy Isten, aki el�tt a b�n miatt voltunk gy�l�letesek, fi�nak hal�la �ltal megengeszteltetett, hogy ir�ntunk kegyelmes legyen. �gyelj�nk szorgosan arra az ellent�tre, amely ez ut�n menten k�vetkezik. „Mik�pen egy embernek engedetlens�ge �ltal sokan b�n�s�kk� lettek, azonk�pen egynek engedelmess�ge �ltal sokan igazakk� lesznek” (R�m. 5:19). Mert ezeknek a szavaknak az �rtelme a k�vetkez�: Amik�pen �d�m v�tke �ltal Istent�l elidegenedt�nk s a veszedelemre rendeltett�nk, ak�nt Krisztus engedelmess�ge �ltal �pen �gy szeretetbe fogadtatunk, mintha igazak voln�nk. A j�v� id�, amelyben az ige itt van, nem z�rja ki a mi jelenlev� megigazul�sunkat, amint a sz�vegb�l kivil�glik. Mert el�bb is mondotta, hogy a kegyelmi aj�nd�k sok b�n�kb�l szolg�l megigazul�sunkra.

4. Egy�bk�nt, mikor azt mondjuk, hogy sz�munkra a kegyelmet Krisztus �rdeme szerezte meg, ezen azt �rtj�k, hogy v�re tiszt�tott meg minket s az � hal�la engesztel�s a mi v�tkeink�rt. „Az � v�re tiszt�t meg minket minden b�neinkt�l” (I. J�n. 1:7). „Ez az a v�r, mely a b�n�k bocs�nat�ra kiontatik” (Luk. 22:20). Ha a kiontott v�rnek hat�sa az, hogy nek�nk v�tkeink nem tulajdon�ttatnak, ebb�l k�vetkezik, hogy Isten it�let�nek ezzel a d�jjal el�g t�tetett. Erre vonatkozik Keresztel� J�nosnak ama mond�sa: „Ime, az �rnak b�r�nya, ki elveszi a vil�g b�neit” (J�n. 1:29). Mert a t�rv�nynek minden �ldozat�val Krisztust �ll�tja szembe, hogy egyed�l � benne tan�tsa mindannak beteljes�l�s�t, amit azok a p�ld�zatok mutattak. Tudjuk pedig, hogy mit mond M�zes gyakorta: „Az �lnoks�g kiengeszteltetik, a b�n elt�r�ltetik �s megbocs�ttatik”.

V�g�l a r�gi p�ld�zatok igen j�l oktatnak minket arra, hogy Krisztus hal�l�nak mi az ereje �s hat�sa. S ezt a dolgot az apostol a zsid�khoz irt lev�lben (9:12) megmagyar�zza, helyesen indulva ki abb�l, hogy a b�nbocs�nat v�r kiont�sa n�lk�l nem t�rt�nhetik. Ebb�l azt k�vetkezteti, hogy Krisztus egyszer megjelent a b�n�knek az � �ldozata �ltal leend� elt�rl�s�re. M�sutt pedig: „Meg�ldoztatott hogy sok ember b�n�t elvegye” (Zsid. 12). El�bb pedig azt mondta, hogy � nem a borjak �s bakok v�re �ltal ment be a szent�lybe, hanem saj�t v�re �ltal, miut�n az �r�k v�lts�got megtal�lta. Az�rt, mikor �gy okoskodik: ha a borj�nak v�re megszentel a testnek tisztas�ga szerint, Krisztusnak v�re sokkal ink�bb megtiszt�tja lelkiismeret�nket a holt cselekedetekt�l: ebb�l k�nnyen meg�rthetj�k, hogy Krisztus kegyelm�t felette meger�tlen�tj�k, ha nem ismerj�k el, hogy �ldozat�nak ereje van az engesztel�sre, b�k�t�sre �s el�gt�telre; amint nem sokkal k�s�bb hozz� teszi: „Ez az �j-sz�vets�gnek k�zbenj�r�ja, hogy meghalv�n azok megel�z� b�neinek v�lts�g�ra, akik a t�rv�ny alatt maradtak, elvegy�k az �r�kk�val� �r�ks�gnek ig�ret�t azok, akik elhivattak”. K�l�n�sen pedig azt a hasonl�t�st kell m�rlegeln�nk, melyet P�l hoz fel, hogy t. i. Krisztus �rett�nk �tokk� l�n stb. (Gal. 3:3). Mert felesleges, s�t k�ptelens�g lett volna Krisztust �tokkal terhelni, ha csak az�rt nem, hogy m�sok tartoz�s�t lefizetv�n, ezeknek az ad�soknak szerezzen igazs�got. Vil�gos �zsai�s bizonys�ga is (53:5), hogy a mi b�kess�g�nk b�ntet�se r� vettetett �s az � sebei �ltal gy�gy�ltunk meg. Mert ha Krisztus b�neink�rt eleget nem tett volna, nem mondatn�k, hogy az aty�t megengesztelte, mid�n a b�ntet�st, mely al� mi voltunk vetve, mag�ra vette. Ennek felel meg az is, ami ugyanott k�vetkezik: „Az �n n�pemnek b�ne�rt volt rajta a veres�g”. Ide tartozik P�ter magyar�zata is (I. P�t. 2:24), mely semmi k�telyt nem hagy fenn: „A mi b�neinket hordozta az � test�ben a f�n”. Mert azt mondja, hogy a k�rhozatnak terhe, melyt�l mi megmenekedt�nk, Krisztusra vettetett.

5. Az apostolok is vil�gosan hirdetik, hogy v�lts�gunk �r�t lefizette, hogy minket a hal�lnak terh�t�l megszabad�tson. „Megigazulunk Isten kegyelm�b�l a J�zus Krisztusban tett v�lts�g �ltal, kit az Isten rendelt engesztel� �ldozat�l, az � v�r�ben val� hit �ltal.” P�l Isten kegyelm�t magasztalja ebben (R�m. 3:24), mivel a v�lts�g d�j�t megadta Krisztus hal�l�ban, azut�n azt parancsolja, hogy az � v�r�hez menek�lj�nk, az�rt, hogy igazs�got nyerve Isten it�lete el�tt biztons�gban �lljunk. Ugyanezt jelenti, amit P�ter mond (I. P�t. 1:18): „Nem ez�st�n, vagy aranyon, hanem a szepl� n�lk�l val� b�r�nynak dr�ga v�r�n v�ltattatok meg”. Ez az ellent�t nem �llhatna meg, ha nem b�neink�rt t�tetett volna el�g ezzel a dijjal. Ez�rt mondja P�l, hogy mi dr�g�n v�tett�nk (I. Kor. 6:20).

Nem �llana meg ama m�sik mond�sa sem (I. Tim. 2:5), hogy „egy a k�zbenj�r�, aki adta �nmag�t v�lts�g�l”, ha az a b�ntet�s, amelyet mi �rdemlett�nk meg, nem � r� vettetett volna. Ez�rt ugyanez az apostol a Krisztus v�r�ben val� v�lts�got �gy hat�rozza meg, hogy az a b�n�k megbocs�t�sa (Kol. 1:14). Mintha csak azt mondan�, hogy mi megigazulunk vagy felmentet�nk Istennek szine el�tt, mivel ama v�r el�gt�tel gyan�nt szolg�l. S ennek megfelel ama m�sik hely is, melynek �rtelm�ben az a k�zir�s, mely ellen�nk vala, a keresztf�n elt�r�ltetett (Kol. 2:14), mert ezzel az a fizet�s, vagy kiegyenl�t�s van jelezve, mely minket a v�d al�l felold. Nagy s�lyuk van P�l eme szavainak is: „Ha a t�rv�ny �ltal vagyon az igazs�g, teh�t a Krisztus ok n�lk�l halt meg” (Gal. 2:21). Mert ebb�l azt k�vetkeztethetj�k, hogy Krisztust�l kell v�rnunk, amit a t�rv�ny megadott volna, ha valaki azt teljes�tette volna; vagy (ami ugyanaz), hogy mi Krisztus kegyelme �ltal vessz�k el, amit Isten a t�rv�nyben a mi cselekedeteinkre ig�rt: „Aki ezeket megcselekszi, �l ezek �ltal” (III. M�z. 18:5). Ugyanezt �pen ily vil�gosan meger�s�ti az Antiochi�ban tartott gy�l�sen (Csel. 18:38), mid�n azt �ll�tja, hogy a Krisztusban vetett hit �ltal mindabb�l megigazulunk, amib�l M�zes t�rv�nye �ltal nem tudtunk megigazulni. Mert ha a t�rv�ny ir�nt val� engedelmess�g igazs�g, ki tagadhatja, hogy Krisztus mid�n ezt a terhet mag�ra v�v�n, minket Istennel �pen �gy kiengesztel, mintha a t�rv�ny megtart�i voln�nk, meg�rdemelte sz�munkra a kegyelmet. Erre c�loz az is, amire azt�n a galat�kat tan�tja (4:4): „Kibocs�t� Isten az � fi�t, ki a t�rv�ny al� adta mag�t, hogy azokat, akik a t�rv�ny alatt val�nak, megv�ltan�”. Mert ez az al�rendel�s mire ir�nyulhatna m�sra, mint arra, hogy Krisztus megszerezte nek�nk az igazs�got, mikor mag�ra v�llalta azt, aminek teljes�t�s�re mi k�ptelenek voltunk? Inn�t van az igazs�gnak cselekedetek n�lk�l val� ama besz�m�t�sa, melyr�l P�l sz�l (R�m. 4:5): mivel t. i. az az igazs�g tulajdon�ttatik nek�nk, amely egyed�l csak Krisztusban tal�ltatott. Bizony�ra Krisztus teste sem neveztetik m�s okn�l fogva a mi �tel�nknek (J�n. 6:55), hanem csak az�rt, mivel � benne tal�ljuk azt, ami �let�nket megtartja. Ez az er� pedig sehonnan m�shonn�t nem j�, hanem csak onnan, hogy Isten fia a mi igazs�gunk dij�ul keresztre fesz�ttetett. Amint P�l azt mondja, hogy Krisztus mag�t �ldozat�l adta kedves illatoz�sra (Ef. 5:2) s m�sutt, hogy meghalt b�neink�rt �s felt�madt megigazul�sunkra (R�m. 4:25). Ebb�l az k�vetkezik, hogy nek�nk nemcsak az �dv�ss�g adatott Krisztus �ltal, hanem az � kegyelme folyt�n irgalmas most az Atya ir�ntunk. Mert k�ts�gtelen, hogy benne teljesen val�ra v�lt, amit �zsai�s �ltal Isten p�ld�zatosan mond: „�n �rettem �s az �n szolg�m�rt, D�vid�rt teszem” (�zs. 37:35). Ennek a dolognak legjobb tan�ja az apostol, mikor ezt mondja: „Megbocs�ttatnak n�ktek a ti b�neitek az � nev��rt” (I. J�n. 2:12). Mert b�r nincs kit�ve vil�gosan a Krisztus n�v, J�nos m�gis szok�sa szerint az autoV n�vm�ssal �t jelzi. Ilyen �rtelemben mondja Urunk is: „Amint �n �lek az Atya �ltal, �gy aki engemet eszen, �l az is �n �ltalam” (J�n. 6:57). Ennek felel meg P�l eme mond�sa is (Fil. 1:29): „Nektek adatott Krisztus�rt – upeo Coistou – ne csak hogy higyjetek � benne, hanem, hogy szenvedjetek is � �rette”.

6. Azt k�rdezni pedig, hogy Krisztus mag�nak szerzett-e �rdemet, (amint ezt Lombardus* �s a skolasztikusok teszik), �pen oly balga kiv�ncsis�g, mint amily vakmer� meghat�roz�s az, ahol ugyanezt �ll�tj�k. Mert mi sz�ks�g lett volna arra, hogy Isten egyetlen fia lesz�lljon, hogy valami �jat szerezzen mag�nak? �s Isten mikor az � v�gz�s�t kijelenti, minden k�telyt megsz�ntet. Mert nem az mondatik, hogy az Atya Isten fia haszn�r�l gondoskodott volna (R�m. 8:32) az � �rdemeiben, hanem, hogy �t a hal�lra adta �s nem kegyelmezett neki, mivel szerette a vil�got. S meg kell jegyezn�nk a pr�f�tai kijelent�seket is: „Gyermek sz�letett nek�nk” (�zs. 9:6); „�rvendj Sionnak le�nya, ime a te kir�lyod elj� n�ked” (Zak. 9:9). Erej�t veszten� m�sk�nt a szeretetnek ama meger�s�t�se is, melyet P�l magasztal, hogy Krisztus az � ellens�gei�rt szenvedett hal�lt (R�m. 5:10). Ebb�l meg�rtj�k ugyanis, hogy nem saj�t mag�ra volt gondja s ezt vil�gosan kifejezi e szavakkal: „�n �rett�k szentelem meg magamat” (J�n. 17:19). Mert bebizony�tja, hogy mag�nak mit sem szerez, mikor megszenteltet�s�nek gy�m�lcseit is m�soknak ny�jtja. S bizony�ra a legnagyobb m�rt�kben �rdemes megfigyeln�nk, hogy Krisztus csak az�rt, hogy eg�szen �dv�z�t�s�nkre szentelje mag�t, mag�r�l mennyire megfeledkezett. Ide azonban fon�kul vonatkoztatj�k P�l bizonys�g�t „Annakok��rt Isten �t felmagasztal� �s aj�nd�kozott neki m�lt�s�got” (Fil. 2:9) stb. Mert min� �rdemekkel nyerhett� volna el ember, hogy it�l� bir�ja legyen a vil�gnak, feje az angyaloknak, hogy birtok�ban legyen Isten legf�bb hatalma �s benne lakozz�k az a fens�g, melynek ezredr�sz�ig sem k�pes fel�rni az angyaloknak �s az embereknek �sszes ereje? De k�nny� �s teljes felelet erre az, hogy P�l itt nem Krisztus felmagasztaltat�s�nak ok�r�l sz�l, hanem csak a k�vetkezm�nyre mutat, hogy az p�ld��l szolg�ljon el�tt�nk. Egy sz�val P�l csak azt akarja �rteni e hely�tt, ami m�s helyen is meg van irva, hogy t. i. Krisztusnak szenvednie kellett s �gy kellett bemennie az Atya dics�s�g�be (Luk. 24:26).

   - V�ge a m�sodik k�nyvnek. –