HATODIK FEJEZET. Megmutat�sa annak, hogy az elveszett embernek Krisztusban kell keresnie a megv�lt�st.

1. Mivel �d�m szem�ly�ben az eg�sz emberi nem elveszett, annyira mitsem haszn�lna nek�nk eredet�nk ama kiv�l�s�ga �s nemess�ge, amelyet eml�tett�nk, hogy s�t ink�bb nagyobb gyal�zatunkra v�lna, m�g egysz�l�tt fia szem�ly�ben megv�lt� gyan�nt meg nem jelenik Isten, aki a b�n �ltal megfert�z�tt �s megromlott embereket saj�t munk�j�nak nem ismeri el. Miut�n teh�t az �letb�l hal�lba est�nk, haszontalan volna a teremt� Istennek az az eg�sz ismerete, amelyr�l fentebb sz�lottunk, ha hozz� nem j�r�lna a hit, amely Istent Krisztusban aty�nk�l �ll�tja el�nk. A dolgok term�szetes rendje ugyan az volt, hogy a vil�g alkotm�nya legyen sz�munkra a kegyess�g megtanul�s�nak iskol�ja, hogy ebb�l az �r�k �letre �s a t�k�letes boldogs�gra �tmehess�nk. Az elp�rtol�s �ta azonban b�rhov� ford�tjuk is szem�nket, fent �s alant Isten �tka �tlik el�nk, amely m�g b�n�nk miatt az �rtatlan teremtm�nyeket is elbor�tja �s hatalm�ba ejti, kell, hogy sz�ks�gk�pen k�ts�gbe ejtse a mi sziv�nket.

Mert b�r Isten m�g most is azt akarja, hogy ir�ntunk val� atyai szeretete sokf�le m�don kit�nj�k, a vil�g szeml�let�b�l m�gsem gy�z�dhet�nk meg arr�l, hogy � Aty�nk, mid�n bens�nkben lelkiismeret�nk gy�t�r s megmutatja, hogy b�n�nk igazs�gos okot szolg�ltat Istennek arra, hogy minket kitagadjon s gyermekeinek ne tartson t�bb�. Ehez j�rul �gy a renyhes�g, mint a h�l�tlans�g; mivel sem el�nk, miut�n megvakult, nem l�tja, hogy mi az igaz; m�sr�szt miut�n �sszes �rz�s�nk megromlott, Istent gonoszul megfosztjuk dics�s�g�t�l. Enn�lfogva P�lnak eme mond�s�hoz kell t�rn�nk (I. Kor. 1:21): „Minekut�na Istennek b�lcs teremt�s�ben nem ismerte volna meg a vil�g Istent az � b�lcses�g�b�l, tetsz�k az Istennek, hogy a bolond pr�dik�l�s �ltal tartsa meg a hiv�ket”. Isten b�lcses�g�nek nevezi az �gnek �s f�ldnek eme nagyszer� szinpad�t, amely tele van sz�mtalan csod�val s amelynek szeml�let�b�l Isten b�lcsen meg kellett volna ismernie az embernek; de mivel abban oly kev�s el�menetelt tett�nk, a Krisztusban val� hitre hivogat, melyt�l a balgas�gnak l�tszata miatt a hitetlenek oly igen irt�znak. B�r teh�t az emberi szellemnek nem felel meg a kereszt hirdet�se, mindamellett sz�ks�ges, hogy al�zattal elfogadjuk azt, ha Istenhez, a mi teremt�nkh�z s alkot�nkhoz, kit�l elidegenedt�nk, vissza akarunk t�rni, hogy nek�nk ism�t aty�nk kezdjen lenni. Mert bizonyos, hogy az els� ember esete ut�n Istennek semmi ismerete nem volt el�g hathat�s az �dv�ss�gre a k�zbenj�r� n�lk�l, mivel Krisztus nemcsak a maga kor�r�l besz�l, hanem minden id�ket egybefoglal, mid�n �gy sz�l (J�n. 17:3): „Ez az �r�k �let, hogy t�gedet egyed�l ismerjenek lenni igaz istennek �s akit elbocs�tott�k a J�zus Krisztust”.

S ann�l rutabb azoknak ostobas�ga, kik az eget mindenf�le istentelen s hitetlen ember el�tt kit�rj�k, annak kegyelme n�lk�l, akir�l a Szentir�s l�pten-nyomon azt tan�tja, hogy � az egyetlen ajt�, amelyen kereszt�l az �dv�ss�gre bemehet�nk. Ha valaki Krisztus id�zett mond�s�t csak az evang�lium kihirdet�s�re akarja szor�tani, k�nny� c�folatot tal�lnunk, mivel minden id�ben �s minden n�pn�l k�z�s volt az a meggy�z�d�s, hogy engesztel�s n�lk�l nem tetszthetnek Istennek azok, akik elidegenedtek t�le s ki �tkozottaknak �s a haragfiainak mondatnak. Vegy�k e hely�tt azt is figyelembe, amit Krisztus a sam�riai asszonynak mondott (J�n. 4:22): „Ti azt im�dj�tok, akit nem tudtok; mi azt im�djuk, akit tudunk, mivel az �dv�ss�g a zsid�k k�z�l t�madott”. E szavakkal egyr�szt a pog�nyoknak b�rmin� vall�s�t hamiss�ggal v�dolja, m�sr�szt jelzi az okot is, mivel t. i. a megv�lt� egyed�l a kiv�lasztott n�pnek ig�rtetett meg a t�rv�ny alatt. Ebb�l az k�vetkezik, hogy Istennek sohasem tetszett m�s tisztelet, csak az, amely a Krisztusra volt ir�ny�tva. Ez�rt mondja P�l is, hogy az �sszes pog�nyok Isten n�lk�l voltak s megvoltak fosztva az �letnek rem�nys�g�t�l (Ef. 2:12). Mivel pedig J�nos (1:4) azt tan�tja, hogy az �let kezdett�l fogva Krisztusban volt s hogy az eg�sz emberi nemzets�g att�l elszakadt, sz�ks�ges eme forr�shoz visszat�rn�nk. Ez�rt Krisztus is arra val� tekintettel mondja mag�t �letnek, amennyiben � engesztelte ki az Aty�t hozz�nk. �s val�ban a mennyei �r�ks�g sem illet m�sokat, hanem csak Isten fiait. Azokat pedig, kik az egysz�l�tt fiu test�be be nem oltattak, helytelen dolog a fiaknak hely�be �s rendj�be sorozni. Vil�gosan bizony�tja J�nos is (1:12), hogy akik az � nev�ben hisznek, Isten fiaiv� lesznek. De mivel m�g nem sz�nd�kom alaposabban fejtegetni a Krisztusba vetett hitet, megel�gszem azzal, hogy e t�rgyat fut�lag �rintem.

2. Ez�rt a r�gi n�phez Isten soha mag�t kegyelmesnek nem mutatta s kegyelm�t m�g csak rem�lni sem engedte k�zbenj�r� n�lk�l. Mell�z�m a t�rv�ny szerint val� �ldozatokat, melyekb�l tiszt�n s vil�gosan megtanult�k a hiv�k, hogy az �dv�ss�get sehol egyeb�tt nem kell keresni, mint az engesztel�sben, mely egyed�l Krisztus �ltal hajtatott v�gre. Csak annyit mondok, hogy az egyh�z nyugodt s boldog �llapota mindig Krisztus szem�ly�n alapult. Mert b�r Isten �brah�m eg�sz ivad�k�t bele foglalta sz�vets�g�be, mindamellett okosan v�lekedik P�l, mikor azt mondja (Gal. 3:16), hogy tulajdonk�pen Krisztus ama mag, akiben meg kelle �ldatniuk a f�ld minden nemzets�ginek, mivel tudjuk, hogy nem mindazokat tartott�k az � magj�nak, akik test szerint t�le eredtek. Mert hogy Ismaelr�l s egyebekr�l ne sz�lja, hogyan van az, hogy Izs�k k�t fia, �zsau s J�k�b, e k�t ikertestv�r k�z�l, mid�n m�g anyjuk m�h�ben egy�tt voltak, egyiket elv�lasztv�n, a m�sikat elvet� Isten? S�t, hogyan van az, hogy az els�sz�l�tt elvettetv�n, egyed�l a fiatalabb l�p annak hely�be? Mint t�rt�nhetett az is, hogy a nagyobbik vettetett el? Nyilv�nval� teh�t, hogy �brah�m magva f�k�pen egy f�ben becs�ltetik meg s hogy a megig�rt �dv mindaddig nem bizonyos, m�g Krisztushoz nem jutunk, kinek tiszte �sszegy�jteni azokat, amelyek sz�t voltak sz�rva. Enn�lfogva a v�lasztott n�p fiuv� fogad�sa is a k�zbenj�r� kegyelm�t�l f�gg�tt. El�gg� bizonyos, hogy ez, b�r M�zes nem oly vil�gos szavakkal fejezi ki, mindamellett az �sszes kegyes lelkek el�tt ismert volt. Mert m�g miel�tt kir�lyt v�lasztott volna a zsid� n�p, m�r Hanna, S�muel anyja, a kegyesek boldogs�g�r�l sz�lva, �nek�ben �gy besz�l (I. S�m. 2:10): „Az �r az � kir�ly�nak hatalmad ad �s felemeli az � megkent kir�ly�nak szarv�t”. E szavakkal azt �rti, hogy Isten gy�lekezet�t meg fogja �ldani. Ennek felel meg az a j�slat is, am�t kev�ssel k�s�bb ad hozz�: „A pap, akit �n rendelendek, az �n felkentem el�tt fog j�rni”. Nem k�ts�ges az sem, hogy a mennyei Atya D�vidban s marad�kaiban Krisztus �l� k�p�t akarta szeml�ltetni. Ez�rt mid�n D�vid a hiveket istenf�lelemre akarja biztatni, azt hagyja meg nekik (Zsolt. 2:12), hogy cs�kolgass�k a fiut, aminek az evang�lium eme kijelent�se felel meg (J�n. 5:23): „Aki nem tiszteli a fiut, nem tiszteli az Aty�t sem”. Enn�lfogva, b�r a tiz t�rzs elszakad�sa k�vetkezt�ben a kir�lys�g �sszeomlott, mindamellett a szerz�d�snek, melyet D�viddal �s az � ut�daival k�t�tt Isten, er�sen meg kellett �llania, amint a pr�f�t�k �ltal ki is jelent� (I. Kir. 11:12.34.39): „Nem szak�tom az orsz�got mindenest�l fogva el D�vid�rt, az �n szolg�m�rt �s Jeruzs�lem�rt, amelyet v�lasztottam, hanem a te fiadnak megmarad egy nemzets�g”. Ez a kijelent�s m�sodszor s harmadszor is el�fordul az id�zett helyen. Ez is hozz�csatoltatik eg�sz hat�rozottan: „Megsanyargatom D�vid magv�t, de nem mind�r�kk�”. N�mi id� eltelt�vel azt�n ez mondatot: „D�vid�rt, az � szolg�j��rt, ada az � Ura Istene n�ki sz�v�tneket Jeruzs�lemben, felmagasztalv�n az � fi�t � ut�na �s Jeruzs�lemet meger�s�tv�n” (I. Kir. 15:4). Mikor a dolgok v�gveszedelemre fordultak, a szentir� ism�t ek�pen sz�l (II. Kir. 8:19): „Nem akar� mindaz�ltal az �r elveszteni Juda orsz�g�t D�vid�rt, az � szolg�j��rt, amik�pen megig�rte vala n�ki, hogy sz�v�tneket adna n�ki �s az � fiainak mind�r�kk�!” A dolog r�viden oda j�n ki, hogy az �r, a t�bbieket valamennyit mell�zv�n, egyed�l D�vidot v�laszt� el, hogy j�tetsz�s�t abban nyugtassa meg; amint egyeb�tt mondatik (Zsolt. 78:60 �s 67): „Elhagy� a Sil�nak hajl�k�t, a s�tort, melyet helyezhetett vala az emberek k�z�tt; azt�n megut�l� a J�zsef v�ros�t �s az Efraim nemzets�g�t nem v�lasztotta; hanem v�lasztotta a Juda nemzets�g�t, a Sion hegy�t, melyet szeretett; v�lasztotta D�vidot, az � szolg�j�t, hogy legeltesse J�kob az � n�p�t �s Izrael az � �r�ks�g�t”. Egysz�val: egyh�z�t ak�nt akarta megtartani Isten, hogy annak �ps�ge �s �dv�ss�ge ett�l a f�t�l f�ggj�n. S ez�rt ki�lt D�vid �gy (Zsolt. 28:8): „Az �r az � n�p�nek er�ss�ge �s az � felkentj�nek megtart� ereje”. Kev�ssel k�s�bb ek�pen im�dkozik: „Tartsd meg a te n�pedet �s �ldd meg a te �r�ks�gedet”. Ezzel azt jelzi, hogy az egyh�z �llapota feloldhatlan k�tel�kkel van �sszek�tve Krisztus hatalm�val. Ugyanily �rtelemben sz�l egyeb�tt (Zsolt. 20:10) �gy. „Uram, tarts meg minket: Ama kir�ly hallgasson meg minket a napon, melyben seg�ts�g�l hivjuk”. E szavakkal vil�gosan azt tan�tja, hogy a hivek nem m�s bizakod�ssal menek�ltek Isten seg�ts�g�hez, hanem csak azzal, hogy a kir�ly oltalma al� rejt�ztek. Egy m�sikzsolt�rb�l is erre k�vetkeztethet�nk(Zsolt. 118:25–26): „K�rlek, Uram, tarts meg most! K�rlek, Uram, adj j� el�menetelt most! �ldott, aki j�tt az �rnak nev�ben”. El�gg� bizonyos, hogy a zsolt�rir� e hely�tt Krisztushoz hivogatja a hiveket, hogy Isten keze �ltal leend� szabadul�sukat rem�lj�k. Erre ir�nyul az a m�sik k�r�s is, mid�n az eg�sz egyh�z Isten irgalm��rt esd (Zsolt. 80:18): „Legyen a te kezed a te jobb kezednek f�rfi�n �s az embernek fij�n, akit magadnak meger�s�tett�l”. Mert b�r a zsolt�rir� az eg�sz n�p elsz�r�d�sa felett kesereg, mindaz�ltal azt kiv�nja, hogy annak meg�jhod�sa egyed�l e f� alatt t�rt�nj�k. Mid�n Jer�mi�s a n�p sz�mkivet�se, az orsz�g elpuszt�t�sa �s mindennek megsemmis�l�se ut�n az egyh�z szerencs�tlens�g�n kesereg, legink�bb az�rt panaszkodik, hogy a kir�lys�g veszt�vel a hivekt�l elv�tetett a rem�nys�g (Jer�m. Sir. 4:20). „Krisztus – �gy sz�l – a mi sz�junknak lelke megfogat�k a mi b�neinkben, ki fel�l azt mondottuk, hogy az � �rny�k�ban �l�nk a pog�nyok k�z�tt”. Mindebb�l most m�r el�gg� vil�gos, hogy, mivel Isten az emberi nemhez irgalmas nem lehet a k�zbenj�r� n�lk�l, a t�rv�ny alatt mindig ott volt a szent aty�k el�tt a Krisztus, hogy � re� ir�ny�ts�k hit�ket.

3. Ahol tov�bb� a nyomorus�gok idej�n a Szentir�s vigasztal�st ig�r, legf�k�pen, ahol az egyh�z szabadul�s�t irja le, a bizalomnak �s rem�nys�gnek z�szl�j�t mag�ban Krisztusban emeli fel. „Felt�madott az Isten az � n�p�nek szabad�t�s�ra az � felkentj�vel egyetemben”, mondja Habakuk (3:13). S valah�nyszor a pr�f�t�k az egyh�z meg�jhod�s�r�l tesznek eml�t�st, a n�pet mindig arra az ig�retre hivogatj�k, melyet Isten D�vidnak tett uralkod�sa �r�kk�val�s�g�r�l. Nem csoda, hiszen egy�bk�nt a sz�vets�gnek semmi �lland�s�ga nem lett volna. Erre vonatkozik �zsai�snak ama jeles v�lasza. Mert mid�n l�tta, hogy az istentelen Akh�z mindent megvet, amit neki Jeruzs�lemnek az ostrom al�l val� felszabad�t�s�r�l s a n�p k�zeli megment�s�r�l kijelentett hirtelen �s v�ratlanul �tt�r a Messi�sra: „Ime sz�z fogan �s sz�l fiat” (7:14) s ezzel k�zvetve azt is kifejezi, hogy b�r a kir�ly �s a n�p �lnoks�g�ban megveti a neki felaj�nlott ig�retet, mintha mindensz�nd�kukkal csak azon voln�nak, hogy az Istenben val� hitet megingass�k, a sz�vets�g m�g sem veszti �rv�ny�t, mert a maga idej�ben elj� a megv�lt�.

V�g�l minden pr�f�t�nak volt gondja arra, hogy Isten engesztelhet�s�g�nek felt�ntet�s�re megrajzolja el�tt�nk D�vidnak ama kir�lys�g�t, melyt�l a megv�lt�s �s az �r�k �dv�ss�g f�gg�tt. �zsai�s ily �rtelemben sz�l (55:3): „Szerzek tiv�letek �r�kk�val� sz�vets�get, a D�vidnak ig�rt �lland� iraglmass�gimat. Im�, a nemzets�gnek bizonys�gul adtam �t”. Mivel t. i. a hivek k�ts�gbeesett helyzet�kben m�sk�nt nem rem�lhett�k, hogy Isten ir�ntuk kiengesztel�dik, hanem csak ennek a tan�bizonys�gnak k�zvet�t�se �ltal. �pen �gy Jer�mi�s, hogy a k�ts�gbeesetteket talpra �ll�tsa, �gy sz�l (Jer. 23:5): „Ime elj�nek a napok, azt mondja az �r, �s felt�masztom D�vidnak igaz magv�t �s annak idej�n megszabadul Juda, �s Izrael csendesen lakozik”. Ez�kiel meg �gy sz�l (34:23): „�s t�masztok n�kik egy p�sztort �s legelteti �ket, D�vidot, az �n szolg�mat: � legelteti �ket, � l�szen nekik p�sztoruk. �n pedig, az �r, leszek �n�kik Isten�k �s vetek vel�k �r�k b�kess�gnek frigy�t”. �s ism�t m�sutt, miut�n a hihetetlen meg�jul�sr�l sz�lott, ezt mondja: „D�vid, az �n szolg�m l�szen fejedelm�k �s lesz egyed�li p�sztor mindny�juk felett, �s a b�kess�g �r�kk�val� frigy�t k�t�m velek”. A sok k�z�l csak egyet-kett�t eml�tek, mivel az olvas�kat figyelmeztetni akarom arra, hogy az �sszes kegyesek a maguk rem�nys�g�t sohasem vetett�k m�sba, mint Krisztusba.

Igy sz�lnak a t�bbi pr�f�t�k is valamennyien. H�se�s pl. �gy besz�l (1:11): „�sszegy�lnek a Juda �s Izrael fiai egyenl�k�pen �s egy f�t tesznek maguknak”. Ezt a gondolatot k�s�bb vil�gosabban megmagyar�zza (3:5): „annak ut�na megt�rnek Izrael fiai �s megkeresik az � Urukat, Isten�ket �s D�vidot kir�lyukat”. Mike�s is, mikor a n�p visszat�r�s�r�l besz�l, vil�gosan kimondja (2:13): „Az � kir�lyuk � el�tt�k megyen s az �r leszen az � fej�k felett”. �mos, a n�p meg�jhod�s�t akarv�n megig�rni, �gy sz�l (9:11): „Abban az id�ben felemelem D�vid leesett s�tor�t �s meg�p�tem annak repedez�seit �s felemelem annak roml�s�t”. Mivel t. i. a megszabadul�s egyetlenz�szlaja s gy�zelmi jele az volt, hogy D�vid nemzets�g�ben ism�t felt�madjon a kir�lyi dics�s�g, mely Krisztusban t�ltetett be. Enn�lfogva Zakari�s, mivel kora Krisztus elj�vetel�hez k�zelebb is volt, m�g vil�gosabban ki�lt (9:9): „�r�lj er�sen Sionnak le�nya, �rvendezz er�sen Jeruzs�lemnek le�nya: ime a te kir�lyod elj�, te n�ked igaz �s szabad�t� �”. Ami annak a fentebb id�zett zsolt�rhelynek felel meg (28:8): „Az �r az � felkentj�nek megtart� ereje. Tartsd meg a te n�pedet �s �ldd meg a te �r�ks�gedet”, mely helyen a zsolt�rir� azt jelenti ki, hogy az �dv�ss�g a f�t�l terjed ki az eg�sz testre.

4. Ezekkel a j�slatokkal ak�nt akarta oktatni Isten a zsid�kat, hogy, ha szabadul�st keresnek, szemeiket egyenesen Krisztusra vess�k. S bizony�ra noha felette r�tul megromlottak, m�gsem veszhetett ki teljesen elm�j�kb�l annak az �ltal�nos igazs�gnak eml�kezete, hogy Isten, amint D�vidnak megig�rte, Krisztus keze �ltal lesz az egyh�znak szabad�t�j�v� s hogy v�g�l ily m�don er�s�dik meg az az ingyenval� sz�vets�g, mely �ltal Isten az elv�lasztottakat fiaiv� fogadta. Ez�rt t�rt�nt, hogy mid�n kev�ssel hal�la el�tt Jeruzs�lembe ment J�zus, a gyermekek ajak�r�l hangzott f�l amaz �nek(M�t� 21:9): „Hos�nna a D�vid fi�nak!” Mert vil�gos, hogy �ltal�nosan ismert s a k�zszok�ssal megegyez� volt az, amit �nekeltek, hogy t. i. Isten irgalmass�g�nak egyetlen z�loga van r�juk n�zve a Megv�lt� elj�vetel�ben. Ez�rt maga Krisztus azt parancsolja tan�tv�nyainak, hogy, ha tiszt�n s t�k�letesen akarnak hinni Istenben, � benne higyjenek: „Hisztek az Istenben, higyjetek �n bennem is” (J�n. 14:1). Mert b�r a hit a sz� szoros �rtelm�ben Krisztusr�l emelkedik az Aty�hoz, Krisztus e szavaival m�gis azt jelzi, hogy e hit, ha Istenre t�maszkodik is, lassank�nt elhalv�nyul, ha el nem j� a k�zbenj�r�, ki azt szil�rd erej�ben megtartja; egy�bk�nt Isten fens�ge magasabb, semhogy a haland�k, akik csak �gy csusznak-m�sznak a f�ld�n, mint a f�rgek, ahoz f�lemelkedhetn�nek. Ez�rt megengedem ugyan, hogy �ll ama k�zmond�s, mely szerint a hit t�rgya Isten, de azzal a kijelent�ssel, hogy jav�t�sra szorul; mivel Krisztust a Szentir�s nem ok n�lk�l nevezi a l�thatatlan Isten k�p�nek (Kol. 1:15). E dics�ret azonban arra figyelmeztet minket, hogy Istent, ha Krisztusban nem mutatkozn�k szemeink el�tt �dv�ss�g�nkre meg nem ismerhetn�nk.

Noha pedig a zsid�kn�l az ir�stud�k hamis hazugs�gokkal hom�lyos�tj�k el mindazt, amit a pr�f�t�k a Megv�lt�r�l mondottak, Krisztus mindamellett k�zismert s k�z�s egyet�rt�ssel elfogadott dolognak vette azt, hogy a k�ts�gbeesett helyzetnek nincs m�s orvoss�ga, az egyh�z megszabad�t�s�nak nincs m�s m�dja, mint ha a k�zbenj�r� megjelen. Nem volt ugyan oly �ltal�nosan ismeretes, mint kellett volna, az, amit P�l apostol tan�t, hogy t. i. Krisztus a t�rv�nynek v�ge; mindaz�ltal, hogy mily igaz �s k�ts�gtelen ez, vil�gosan kit�nik mag�b�l a t�rv�nyb�l �s a pr�f�t�kb�l. A hitr�l ezuttal nem �rtekezem, mivel erre egyeb�tt lesz alkalmasabb hely. Csak azt tarts�k meg er�sen az olvas�k, hogy a kegyess�gre els� l�pcs� Istent aty�nk�l ismern�nk s tudnunk, hogy oltalmaz, korm�nyoz, gondoz, m�g kir�lys�ga �r�kk�val� �r�ks�g�be nem gy�jt s hogy ebb�l nyilv�nval� az, amit fentebb mondottunk, hogy Isten ismerete nem lehet idvez�t� a Krisztus n�lk�l; s hogy ez�rt adatott Krisztus a vil�g teremt�s�t�l fogva minden elv�lasztottak el�, hogy re� tekintsenek s bizakod�suk benne nyugodj�k meg. Ily �rtelemben irja Irenaeus, hogy az Atya, ki v�gtelen, a Fiuban v�ges, mivel mag�t csek�ly tehets�g�nk m�rt�k�hez alkalmazta, hogy dics�s�ge v�gtelens�g�vel elm�inket meg ne semmis�tse. N�mely vakbuzg�k ezt nem gondolva meg el�gg�, a hasznos �ll�t�st istentelen k�ltem�nny� torz�tj�k, mintha csak az a r�sz volna meg Krisztusban, mely a teljes t�k�letess�gb�l lefoly, noha Irenaeus semmi m�st nem akar jelezni, mint hogy Isten egyed�l Krisztusban foghat� f�l. Mindig igaz volt J�nos ama kijelent�se (J�n. 2:23): „akin�l a fiu nincs, az Atya sincsen ann�l”. Mert b�r hajdan sokan dicsekedtek azzal, hogy �k a fels�ges Istent, a mennynek s f�ldnek teremt�j�t, tisztelik, de mivel senki k�zbenj�r�juk nem volt, lehetetlen volt, hogy Isten irgalmass�g�t a maga igaz mivolt�ban tapasztalj�k s �gy meggy�z�djenek arr�l, hogy Isten nekik atyjuk. Mivel teh�t a f�h�z, azaz Krisztushoz nem tartoztak, Isten ismerete is eleny�szett n�luk. Ez�rt t�rt�nt az is, hogy v�g�l durva s r�t babon�kba s�lyedve tuldatlans�gukat el�rult�k; amint manaps�g a t�r�k�k, nagy fenh�j�z�ssal dicsekesznek, hogy a menny �s f�ld teremt�je az isten�k, mindazon�ltal Krisztust�l val� iszonyod�suk k�vetkezt�ben az igaz Isten hely�re b�lv�nyt �ll�tanak.