Szent Ágoston

A numidiai Tagaszté-ban született 354. november 13-án. Szülei valószínűleg nem római származásúk voltak, hanem punok. Apja, Patricius, városi tanácsos és kisbirtokos volt. Ő csak a halálos ágyon keresztelkedett meg, anyja, Monica viszont keresztény volt, és kezdettől fogva annak nevelte Ágostont is. Szülővárosában megkezdett tanulmányait 371-től Karthágó-ban folytatta Ágoston. Itt feleségül akart venni egy nőt, akinek a nevét nem ismerjük. Monica azonban ellenezte a rangon aluli házasságot, amelyet egyébként a római törvények is nagyon megnehezítettek. Ebből a kapcsolatból Ágostonnak fia is született, Adeodatus.
Monica azért is neheztelt fiára, mert kapcsolatba lépett a manicheusokkal, és beiratkozott az auditores osztályába. A manicheusok szellemi szabadságot kínáltak, amelytől a katolikusok szerintük megfosztják híveiket. Ágostont Cicero Hortensius című művének olvasása serkentette a bölcsesség kutatására. Mani vallásának főleg három jellegzetessége vonzotta gondolkodását. Racionalizmusuk szükségtelenné tette a hitet, "tiszta" és "lelki" "kereszténység"-ük elvetette az Ószövetséget, végül pedig a rossz problémájának megoldására kínált radikális javaslatuk igen vonzó volt a számára. Érdekes, hogy soha nem lett meggyőződéses manicheus, hanem mindig arra várt, hogy egyszer majd részese lehet a beígért bölcsességnek. Filozófiai tanulmányai azonban a manicheizmus belső ellentmondásainak felismerésére vezették. Végső lökést a nagy tekintélynek számító Faustus manicheus "püspök"-kel folytatott párbeszéde adja meg neki. Csalódása azonban nem vezette vissza az egyházba, hanem mélységes szkepszisbe taszította. 383-ban otthagyja karthágói tanári állását és Rómá-ba költözik. Ide már Monica is elkíséri. A következő évben Symmachus szenátor állást szerez neki Milánó-ban. Az Akadémia reménytelenségéből Szent Ambrus prédikácói kezdik kivezetni. Ezek eloszlatták az Ószövetség értékével kapcsolatos aggályait. Azt is felismerte, hogy a bölcsesség elnyeréséhez szükséges a hit. A hit pedig a Szentírás tekintélyén nyugszik, amelyet viszont az egyház garantál.
A hitre motiváló erő tehát kibontakozott benne, viszont hitének tartalmi megértéséhez szüksége volt az újplatónizmusra is. Ez abban segített neki, hogy a materializmusnak és a rossz természetének két nagy filozófiai problémáját megoldja. Fölfedezi magában az igazság fényét és felismeri, hogy a rossz privatio boni. Végül Szent Páltól megtanulja, hogy Krisztus nemcsak tanító, hanem megváltó is. Felismeri, hogy a keresztény életeszmény megvalósítása érdekében le kell mondania minden földi reménységről, tehát a karrierről és a házasságról is.
Életének második szakasza 386-tól 396-ig tart. Megkeresztelkedése előtt visszavonult Cassiciacum-ba, majd Milánó-ban beiratkozott a katekumenok közé. 387 húsvéti vigíliáján barátjával, Alypiusszal és fiával, Adeodatusszal együtt felvette a keresztséget. Hamarosan visszaindultak Afrikába, de útközben, Ostiá-ban meghalt Monica. Ekkor Ágoston visszatért Rómá-ba, ahol 388-ig a szerzetesi élet foglalkoztatta és könyveket írt. Hazatérése után Tagaszté-ban barátaival együtt átültette a gyakorlatba az aszkétikus élettel kapcsolatos elképzeléseit. 391-ben Hippo-ba ment, hogy kolostora számára helyet keressen. Püspöke váratlanul pappá szentelte. Ezután már szónokként is hírnévre tett szert. 395-ben vagy 396-ban püspökké szentelték, és valószínűleg 397 augusztusában lett a város püspöke. A püspöki épületben a klerikusok számára szerzetesi közösséget alapított.
Püspökként óriási munkát végez. Minden szombaton és vasárnapon prédikál (sokszor hétköznaponként is), az audientia episcopi-n igazságot szolgáltat, gondoskodik a szegényekről, a betegekről és az árvákról, neveli a klerikusokat, szerzetházakat alapít férfiak és nők számára, tartja a kapcsolatot a világi hatóságokkal. Időnként hosszú utakat tesz meg, hogy részt vegyen az afrikai zsinatokon. Harcol a manicheusok, a donatisták, a pelágiánusok és a pogányok ellen. Rengeteg levelet ír a hit védelmében. A vandál ostrom idején hal meg, 430. augusztus 28-án. Valószínűleg püspöki templomában, a Basilica Pacisban temették el. Később az arabok elől Szardínia szigetére menekítették hamvait, majd 725 tájékán Páviá-ban temették el.²¹⁹
Az élete vége felé írt Retractationes-ban felsorolja saját műveit. Ebből a listából kiderül, hogy 232 könyvet írt. Önéletrajzi írása a Retractationes-en kívül még a Confessiones, amely egyszerre filozófiai, teológiai, misztikus és költői alkotás. Két részben íródott: először a 1-9., majd a 10-13. fejezet. Egységét az adja meg, hogy mindkét részből Isten dicsérete (confessio) hangzik fel.²²⁰
Filozófiai műveinek első csoportja a Cassiciacum-ban íródott 386 novemberétől 387 márciusáig. A Contra Academicos a szkepticizmus cáfolata. A Beata vita liber I azt bizonyítja, hogy a boldog élet titka Isten ismerete. A De ordine libri II-ban a rossz és a gondviselés problémáját boncolgatja. A Soliloquiorum libri II a lélek halhatatlanságát azzal bizonyítja, hogy megtalálható benne a halhatatlan igazság.
Milánó-ban íródott a Disciplinarum libri, amely enciklopédikus mű, és azt mutatja be, hogyan emelkedhet fel az ember az anyagi dolgoktól Istenig. Már Rómá-ban íródott a De quantitate animae liber I, amely a kontempláció felé emelkedő lelket mutatja be. A De libero arbitrio libri III-t már Hippo-ban fejezte be. A rossz eredetéhez kapcsolódó problémákkal foglalkozik, mint például a szabadság, az erkölcsi törvény, Isten léte és előretudása. Tagaszté-ban íródott a De magistro liber I, amelynek keretét az Adeodatusszal folytatott dialógus adja meg, és arra tanít, hogy a bölcsességet csak a belső tanítótól, Istentől nyerhetjük el.²²¹
Apologétikai művei közül meg kell említenünk a De vera religione liber I-t, amely azt bizonyítja, hogy a háromszemélyű egy Istent azzal az igaz vallásossággal kell imádnunk, amely csak a katolikus vallásban található meg. Kimutatja a manicheus dualizmus tarthatatlanságát. A De utilitate credendi liber I első könyve pappászentelése után. Bizonyítja, hogy a katolikus hit nem vakhit, mivel vitathatatlan észérvekre alapozódik.
Gigantikus mű a De civitate Dei libri XXII, filozófiai, teológiai és politikai gondolatainak szintézise. 413-tól 426-ig írta és több részletben adta ki. A pogányok azzal vádolták a keresztényeket, hogy a birodalmat sújtó csapások az istenek haragjának következményei, amelyeket azért zúdítanak Rómá-ra, mert elhagytaősi isteneit a keresztény hit kedvéért. Bemutatja a pogányság terméketlenségét és szembeállítja egymással Isten és a világ városát. Az isteni gondviselés átjárja az egész történelmet, amely olyan, mint egy ötfelvonásos dráma. Részei a teremtés, az angyalok és az ember bűne, felkészülés Krisztus eljövetelére, a megtestesülés és az egyház korszaka, végül pedig a beteljesedés. Minden egyes felvonásban az értelem és a hit fényével világítja át az emberi történelem nagy kérdéseit: a kezdeteket, a gonoszság jelenlétét, a jó és a rossz küzdelmét és a jó győzelmét a rossz felett. Isten városa nem az önszeretetre, hanem Isten szeretetére épül. Ez a műve óriási hatást gyakorolt a középkor társadalomszemléletére.²²²
Dogmatikai művei közül megemlítjük a De fide et symbolo liber I-t, amelyben megtalálhatjuk szentháromságtanának kezdeteit. A De diversis quaestionibus ad Simplicianum libri II-ben elismeri korábbi kegyelemtani tévedéseit és kijelenti, hogy már a hit kezdetéhez és a megtéréshez szükségünk van az ingyenes kegyelemre. A De fide et operibus liber I-ban leszögezi, hogy a hitnek együtt kell járnia a cselekedetekkel.
Legfontosabb dogmatikai műve a De Trinitate libri XV, amely döntően befolyásolta a nyugati szentháromságtani nézeteket. Szerkezete: az 1-4. könyv biblikus teológia, a 5-7. könyv spekulatív teológia, a 8. könyv a misztikus istenismeret alapjait tartalmazza, 9-14. könyv a Szentháromság képét vizsgálja az emberben, 15. könyv pedig összefoglalást nyújt. Vizsgálja a Szentlélek személyes tulajdonságait, valamint a Szentháromság titkának és a kegyelmi életnek összefüggését.²²³
Pasztorális művei közül megemlíthetjük a De catechizandis rudibus liber I-t, amely pedagógiai meglátásokban gazdag katekétikai kézikönyv. A De bono coniugali liber I a Jovinianus által kirobbantott vitára reagál, és a házasság méltóságát hangsúlyozza. Rögtön utána írta a De sancta virginitate liber I-t, amelyben pedig a szüzesség méltóságát emeli ki.²²⁴
A szerzetességgel kapcsolatos művei közül megemlíthetjük a De opere monachorum liber I-t, amelyet 401-ben írt a karthágói szerzeteseknek. Az imán kívül előírja a fizikai munkát is, és ezzel megveti az ora et labora teológiájának alapjait, amely később olyan nagy hatást gyakorolt a nyugati szerzetességre.²²⁵
Exegétikai művei közül általános jellegű a De doctrina christiana libri IV, amely dogmatikai szintézist is ad és a középkori Sententiae műfaj mintájává lett.
Négy kommentárt írt a Genezishez, kettőt allegórikus módszerrel, kettőt pedig a szó szerinti jelentésre figyelve. A De Genesi adversus Manichaeos libri II Tagasztéban íródott 389. táján, a De Genesi ad litteram liber imperfectus pedig 393-ban. Legfontosabb művei közé tartozik a De Genesi ad litteram libri XII, amely 401. és 415. között íródott. Antropológiai nézeteit, valamint a szimultán teremtéssel és a rationes seminales-szel kapcsolatos tanítását fejti ki benne.
Számos újszövetségi kommentárja közül megemlíthetjük a De consensu Evangelistarum libri IV-t, amely az evangéliumok közötti eltérések problémáját tárgyalja és az evangélisták szavahihetőségét védi.²²⁶
A manicheusok ellen írt polémikus írásainak fő témája Isten változatlan mivolta, a teremtés és a rossz, valamint az Ó- és Újszövetség harmóniája. A De duabus animabus liber I cáfolja a kétféle lélekről szóló tanítást, amely lényegében az emberi szabadságról való tanítás tagadása. A Contra epistolam Manichaei quam vocant fundamenti liber I megtagadja Manitól azt a jogot, hogy Krisztusra hivatkozzék. Ágoston feltárja benne a manicheizmus abszurditásait is. A De natura boni liber I-ban azt tanítja, hogy a rossz csak privatio boni.²²⁷
A donatisták ellen számos művet írt. Nevezetes közülük a De baptismo libri VII, amelyben az eretnekek által végzett kereszteléseket érvényesnek tartja, és tagadja, hogy a donatistáknak joguk lenne Cyprianus-ra hivatkozniuk. A De unitate ecclesiae liber I fő mondanivalója, hogy az egyetemes egyház Krisztus igazi egyháza.²²⁸
A pelágiánizmussal kapcsolatos számos műve három csoportra osztható. Az első csoport hangneme nyugodt. Ide tartozik többek között a De natura et gratia liber I, amely Pelagius De natura című művére írt válasz. Ágoston véleménye szerint nem a természetet vagy a kegyelmet kell megvédeni, hanem a kettőt együtt. A kegyelem szabadítja fel és gyógyítja meg a természetet. A De perfectione iustitiae hominis epistola sive liber az előzővel egyidőben íródott, válaszképpen Caelestius Definitiones című könyvére, amelyben Pelagius nyomán tagadta a kegyelem szükségességét. 418-ban íródott a De gratia Christi et de peccato originali libri II, amelyben kimutatja, hogy se Pelagius, se Caelestius nem fogadja el az eredeti bűnről szóló tanítást, ami pedig alapvető hitigazság. A De anima et eius origine libri IV-ben elveti a manicheus emanációelméletet és az órigenista elméletet a lélek preegzisztenciájáról.
A második csoportba azokat a műveket soroljuk, amelyeket Eclanumi Julianus ellen írt. A Contra duas epistolas pelagianorum libri IV kemény hangon cáfolja az ellene felhozott vádakat, miszerint tagadná a szabad akaratot, elítélné a házasságot és a manicheizmus újjáélesztésére törekedne. A Contra Iulianum libri VI a pelágiánus vita legnagyobb jelentőségű műve, amelyben pontról-pontra megcáfolja azokat a vádakat, amelyeket az eredeti bűn, a házasság, a concupiscentia, és a gyermekkeresztelés kérdésében felhozott ellene Julianus.
A harmadik csoportba azokat a könyveket soroljuk, amelyeket a hadrumetumi és massiliai szerzetesekhez írt. A De gratia et libero arbitrio liber I-ban a Szentírásból bizonyítja, hogy mind a kegyelem szükségességét, mind pedig a szabad akarat létezését el kell fogadnunk, mégha nem is értjük, hogy a kettő hogyan egyeztethető össze. Érdemeink megkoronázásával saját ajándékait koronázza meg Isten. A De correptione et gratia liber I-ban tagadja, hogy fölösleges a correptio fraterna. Az emberi szabadság kérdését tárgyalva különbséget tesz Ádám szabadsága, a mi szabadságunk és az üdvözültek szabadsága között. A massiliai szerzeteseknek írta a De praedestinatione sanctorum-ot és a De dono perseverantiae-t, amelyekben kimutatja, hogy a hit kezdetéhez és a jóban való kitartáshoz egyaránt szükséges Isten ajándéka.²²⁹
Írt még polemizáló műveket az ariánusok, a priszcilliánusok, a markioniták és a zsidók ellen is. Quodvultdeus diákonus kérésére írta a De haeresibus-t, amelyben Simon Mágus-tól Pelagius-ig és Caelestius-ig 88 eretnekséget sorol fel. Tanácsokat ad, hogy miként lehet felismerni az eretnekségeket és hogyan kell küzdeni ellenük. A könyv befejezését halála akadályozta meg.²³⁰
A maurinusok 270 levelet publikáltak levelezéséből, amelyből 53-at hozzá intéztek. Később még 6 másik levél is előkerült. Némelyikük olyan terjedelmű, mint egy értekezés. A kortörténeti viszonyok megértéséhez nélkülözhetetlenek.²³¹
Értekezéseit három csoportra oszthatjuk. Az első csoportba János evangéliumához írt művek tartoznak. A Tractatus in evangelium Ioannis 124 beszédből áll és elsősorban pasztorális célzatú. A Tractatus in epistolam Ioannis ad Parthos tíz szép beszédet tartalmaz a szeretetről.
A második csoportot alkotja az Expositio psalmorum, amelyik Ágoston leghosszabb műve és a patrisztikus irodalom egyetlen teljes zsoltárkommentárja. 392-ben kezdte el és 416-ig vagy 422-ig írta. Nem történeti és filológiai szempontból fejti ki a zsoltárokat, hanem mindenütt a Christus totus-t keresve, tehát Krisztus, az egyház és a hívő ember szavát kihallva belőlük. A mű felöleli a keresztény doctrina valamennyi fontos elemét, leginkább kidolgozva a misztikus testről, a két városról és a léleknek Istenhez való emelkedéséről szóló tanítását.²³²
Az értekezések harmadik csoportjának tekintik beszédeit. A maurinus kiadásban 363-at találunk. A további kutatások eredményeként már több, mint 500-at ismerünk.²³³
Tanításának főbb témáit csak felsorolni tudjuk. A filozófia terén alapelvei az interioritas, a participatio és az immutabilitas köré csoportosíthatók. A megismerő alanyban levő igazság transzcendálja a szubjektumot. Ez az igazság nem ragadható meg az érzékszervek segítségével, hanem csak az intellectus-szal és jellemző rá az objektivitás, a szükségszerűség és az egyetemesség. A participatio következménye, hogy Isten a lét oka, a megértés fénye és a szeretet forrása. Az immutabilitas elve teszi lehetővé, hogy megkülönböztesse a lényegi létet a részesedő léttől, vagyis a Teremtőt a teremtett létezőktől. A különböző létfokozatok a változékonyság és az Istenhez való emelkedés fokozatai is.
Az alapelvekből következik, hogy Isten a legfőbb létező, az első igazság és az örök szeretet. Az ember Ágoston számára grande profundum és magna quaestio. A lélek nem isteni természetű szubsztancia, ahogyan a manicheusok állították és nem is valamilyen más természet átalakulásával jött létre, hanem semmiből teremtetett. Időnként azonban hajlik a szellemi traducionizmus elfogadására is. Az ember nemcsak capax Dei, hanem indigens Deo is. Pszichológiai nézeteinek később is óriási hatása volt.
A világ teremtése in tempore történt, sőt cum tempore. Isten semmiből teremt a benne levő eszmékből való részesedés által. A rationes seminales-t Isten egyszerre teremtette, de nem egyforma módon. Némelyiket végleges formára, mint például az anyagot és az emberi lelket, másokat pedig csíraszerűen. A rossz nem szubsztancia. A rossznak két fajtája van: az egyiket az ember akarata ellenére elviseli, a másikat pedig akarata révén előidézi. A rossz meglététől nem lehet érvet kovácsolni Isten ellen. Az idő valójában nem a dolgokban, hanem az elmében létezik.
Tanítása az illuminatio-ról participatio-tanának egyik aspektusa: ha Isten a lét forrása, akkor a megértés fénye is. Tagadja azt a platóni tanítást, hogy a lélek visszaemlékezik az előző létében átélt dolgokra. Hangsúlyozza, hogy Istent nem ismerhetjük meg közvetlenül, hanem csak per speculum. Ebből következik az is, hogy az emberi szellemben nincsenek előre megalkotott ideák, hanem a szellem csak birtokába jut ezeknek. Végül lehetővé teszi, hogy egyetemes és szükségszerű ítéleteket alkothassunk.²³⁴
Teológiai módszerének alapelve, hogy ragaszkodni kell a hit tekintélyéhez, amely azonos Krisztus tekintélyével, és a Szentírásban, a szenthagyományban, valamint az egyházban tárul fel. A Szentírás áll teológiájának középpontjában. A nagyközönségnek szánt magyarázatokban az allegorikus módszert követi, tudományos értekezésekben viszont a szerző által szándékolt jelentést kutatja. További alapelve a keresztény tanítás eredetisége. Nem haszontalanok azonban azok a támadások, amelyek érik az egyház tanítását, mert elősegítik mélyebb megértését. Tiszteli a misztériumot, amely előtt meg kell hajtani a fejünket. A teológiát alá kell rendelni a szeretetnek vagyis az egyház életének. A teológia nyelvét nagy gonddal kell művelni, hogy a szavak szabadsága tévútra ne vigyen bennünket.²³⁵
Trinitológiája hangsúlyozza, hogy az isteni személyek tevékenysége ad extra közös. A Szentlélek az Atyától és a Fiútól mint közös princípiumtól származik, de principaliter az Atyától. A Szentháromság képe az ember belsejében található meg. Két hármasságot is használ ennek érzékeltetésére: mens, notitia és amor, valamint memoria, intelligentia és voluntas.²³⁶
Krisztológiája a hagyományos tanítást követi és világosan megfogalmazza: una persona in utraque natura. Alkalmazza és megvédi a communicatio idiomatum tanát, például "a megfeszített Isten" kifejezést használja. Krisztus a legragyogóbb példája a kegyelem ingyenességének.²³⁷
Mariológiája azt tanítja, hogy Mária Isten Anyja, mindörökké szűz, minden bűntől mentes, az egyház modellje és anyja.²³⁸
Szótériológiája hangsúlyozza, hogy Krisztus istenemberként közvetít Isten és valamennyi ember között. Azért is közvetíthet, mert ő a megváltó. Arra a következtetésre jut, hogy mindenkinek szüksége van a megváltásra. A megváltás objektív tény és nemcsak Krisztus erényeinek követését jelenti. A megváltás egyetemes, mert Krisztus kivétel nélkül mindenkiért halt meg. A megváltás univerzalitásából következik az eredeti bűn egyetemessége és nem fordítva. Sokan pesszimizmust véltek fölfedezni a massa damnata kifejezés mögött, pedig számára az emberiség massa redempta is, éppen krisztológiájának optimizmusa miatt. Krisztus azért is megváltó, mertő egyszerre pap és áldozat.²³⁹
Természetfölötti antropológiájának fő vonalai a pelágiánizmus és a manicheizmus elleni harcban rajzolódnak ki. A pelágiánusok ellen hangsúlyozza az eredeti bűn egyetemességét, a manicheusokkal szemben pedig a teremtett létezők jóságát. Az eredeti bűn létét határozottan állítja, viszont mindig óvatosan nyilatkozik arról, hogy mi az eredeti bűn természete. Rámutat arra, hogy a rossz problémája nem oldható meg az eredeti bűn elfogadása nélkül. Helytelen nézet, hogy azonosította volna a concupiscentiá-val. A megigazulásról szóló tanításának megértéséhez tudnunk kell, hogy megkülönbözteti a bűnök megbocsátását és a belső megújulást. Az utóbbi fokozatos folyamat és soha nem lehet teljes, csak az örök boldogságban. A segítő kegyelemről kidolgozott tanítása miatt joggal kapta a Doctor gratiae címet. A kegyelem nem azonos a természettel, a törvénnyel vagy a megigazulással. Szükség van erre a három megközelítési formára, de társul hozzájuk a negyedik, vagyis a törvény parancsainak teljesítését segítő kegyelem. A kegyelem további jellemzője, hogy abszolút szükségszerű, nem szünteti meg a szabad akaratot, mert miris modis vonja magához a kegyelem révén Isten az embert. A kegyelem továbbá ingyenes, tehát nem szükségesek hozzá előzetes érdemek, illetve már ezeket sem hajthatjuk végre kegyelem nélkül. Ágoston kegyelemtanát később sokan egyoldalúan magyarázták. A kutatók mostanában felhívják a figyelmet arra, hogy kijelentéseit lelkipásztori elkötelezettségének fényében kell értelmeznünk.²⁴⁰
Ekkléziológiája a manicheusokkal és a donatistákkal vívott küzdelemben formálódott ki. Mindig szem előtt tartja, hogy az egyház egyszerre történelmi és eszkatológiai valóság, hierarchikus és spirituális, látható és láthatatlan közösség. Védi az egyház egységét, egyetemességét, apostoli alapítását és szentségét. Az utóbbinak nem akadálya, hogy bűnösök is vannak az egyházban, mert ők nem szennyezik be a jók erényeit. Christus totus mindig jelen van testében, az egyházban. Az egyház dimenziói túllépik az intézmény korlátait. Minden korszakot átjár és az örökkévalóságban teljesedik be, ezért lényegében eszkatológikus testület. A kiválasztottak közössége, amelyben helye van a jelenlegi bűnösöknek és a későbbi elbukóknak is.²⁴¹
Szentségtanának néhány kijelentését sokan egyoldalúan értelmezik. Például annak ellenére, hogy a keresztség szükségességét hangsúlyozza, nem zárja ki a vágykeresztség hatékonyságát.²⁴²
Eszkatológiai nézetei csak rövid ideig voltak millenaristák és elvetette Órigenész eszkatológiai tanítását is, viszont vallja a purgatorium létét.²⁴³
Spirituális tanítása döntő mértékben befolyásolta a nyugati egyházat. Lelkiségének központjában a Szentháromság, Krisztus, az egyház és a Szentírás áll. Krisztus emberként számunkra via, Istenként pedig patria. Az embert, a bűn által eltorzított istenképmást a Szentlélek tisztítja és világosítja meg újra. Isten mindenkit szentségre hív. A szeretet dinamikus jelenléte elválaszthatatlan az alázatosságtól: ubi humilitas ibi caritas. A szeretet növekedéséhez szükséges a belső megtisztulás és az ima, amely során a lélek fokozatosan fölemelkedik Istenhez. Az imaélet csúcsa a kontempláció. Az aktív élethez való viszonyát három elvvel világítja meg. Elsődleges a caritas veritatis, vagyis a kontemplatív élet. Erről azonban le kell mondani, ha az egyház érdekei úgy kívánják, tehát a papi szolgálat: necessitas caritatis. A cselekvő életforma mellett sem szabad elveszíteni az embernek az érzékét a kontempláció iránt, vagyis meg kell maradnia a dilectio veritatis-nak.²⁴⁴

Ex Enarratiónibus sancti Augustíni epíscopi in psalmos:I/184-185, 242-244; II/66-68, 132-133, 288-289, 676-678, 1378-1379; III/371-372, 385-387, 1160-1161; IV/70-71, 402-404
Ex Sermónibus sancti Augustíni epíscopi: I/210-212, 308-309, 425-426, 436-437, 1005-1007, 1084-1086, 1170-1171; II/328-330, 497-498, 558-559, 719-720, 1396-1398, 1445-1446, 1543-1545, 1639-1641; III/338-339, 341-343, 363-364, 1076-1077, 1116-1117, 1178-1179, 1228-1229, 1243-1245, 1295-1296, 1325-1326, 1420-1422, 1504-1505; IV/93-94, 132-133, 413-414, 465-466, 1309-1310, 1404-1406, 1488-1489
Ex Tractátibus sancti Augustíni epíscopi in Ioánnem: I/412-413, 928-930; II/167-168, 216-217, 342-344, 618-619, 746-748, 1360-1361
Ex Tractátibus sancti Augustíni epíscopi in Epístolam Ioánnis: I/970-971
Ex Tractátu sancti Augustíni epíscopi contra Faustum: I/945-946
Ex Expositióne sancti Augustíni epíscopi in Epístoli ad Gálatas: III/132-133, 146-148
Ex Tractátibus sancti Augustíni epíscopi in Epístolam primam Ioánnis: III/171-173
Ex Confessiónum libris sancti Augustíni epíscopi: III/211-213, 215-216, 227-229, 434-435
E libro sancti Augustíni epíscopi De praedestinatióne sanctórum: III/354-355
Incipit Sermo sancti Augustíni epíscopi De pastóribus: IV/181-182
Ex Sermóne sancti Augustíni epíscopi De pastóribus: IV/184-185, 188-190, 192-193, 195-196, 199-200, 203-204, 206-208, 210-211, 214-215, 217-218, 220-221, 224-225
Ex Tractátibus sancti Augustíni epíscopi in Ioánnem: IV/290-292, 451-452
E Libris sancti Augustíni epíscopi De Civitáte Dei: IV/294-295
Ex Epístola sancti Augustíni epíscopi ad Probam: IV/302-303, 306-307, 309-310, 313-314, 316-317, 320-321