A katekumeneknek fejből meg kellett tanulniuk egy hitvallási formulát és el kellett mondani a közösség előtt. Ezt a rítust hívták traditio és redditio symbolinak. Az alapos kutatás feltárta, hogy kezdetben két formula létezett. A krisztológiai formula megtalálható például az Ap. Csel. 8,37-ben: Fülöp megkereszteli az etióp főembert, miután az megvallotta, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia. Később a "Megváltó" titulust is belevették ebbe a formulába, így alakult ki a népszerű ICQUS rövidítés, amiről az Aberkiosz-féle felirat és Tertullianus is tanúskodik. Ebbe a csoportba sorolható Antiochiai Szent Ignác hitvallása is a Trall. 9-ben. A szentháromságos formula eredete szintén az apostoli korra megy vissza. A keresztelési parancs visszhangzik Jusztinosz beszámolójában is (1. Apol. I.61) 150 körül. Az ebből a korból származó Epistula Apostolorum a Szentháromság személyeinek felsorolása után már az Egyházról és a bűnök bocsánatáról is említést tesz. A kombinált formula már nyolc vagy kilenc cikkelyt tartalmaz. A római keresztelési rítusban szereplő hitvallást Hippolütosz őrizte meg a számunkra a Traditio Apostolica-ban, amely a 200 körüli állapotot tükrözi:

Credo in Deum patrem omnipotentem

Et in Christum Jesum, filium Dei

Qui natus de Spiritu Sancto ex Maria Virgine

Et crucifixus sub Pontio Pilato et mortuus est et sepultus

Et resurrexit die tertia vivus a mortuis,

Et ascendit in caelis,

Et sedit ad dexteram patris

Venturus judicare vivos et mortuos

Et in Spiritum Sanctum et sanctam ecclesiam,

et carnis resurrectionem.

Ezt a formulát már Tertullianus is ismerte. Alapos kutatás kimutatta, hogy a Credo-nak a római változatából alakult ki valamennyi nyugati hitvallás. A keletiek azonban valószínűleg nem származtathatók le a római változatból. A közös ősi változatra különböző rétegek rakódtak, mivel a katekumenok oktatása megkövetelte, hogy az alapvető dogmákat rövid formában belefoglalják a hitvallásba. A sokféle keresztelési szertartáshoz hasonlóan számos változata volt a hitvallásoknak is. Legnevezetesebbek a jeruzsálemi és a caesareai. A kutatók még vitatkoznak azon, hogy a niceai melyikből eredeztethető. A sokféle krédó tehát eredetileg az egyes püspökök saját hitszabálya, regula fidei-je volt, amelyeket azonban végül elnyomott a konstantinápolyi hitvallás. A római misébe csak 1014-ben került, mégpedig császári parancsra.¹⁰

 

Didakhé

A tizenkét apostol tanítása (Didach; tou' kurivou dia; tw'n dwvdeka ajpostovlwn toi'" e[qnesin) sokáig csak idézetekből volt ismert. Szerzőjét nem ismerjük, Duchesne véleményével ellentétben azonban nem valószínű, hogy valamelyik apostol lett volna a szerzője. Csak 1873-ban találta meg Philotheosz Brüenniosz nikomédiai metropolita jeruzsálemi zarándokútján azt az 1057-böl való kódexet, amelyben a teljes görög szöveg van.

Az első tíz fejezet liturgikus instrukciókat tartalmaz. A második főrészben (11-15. fejezet) egyházfegyelmi utasításokat találunk. Az utolsó fejezet Krisztus második eljövetelére irányítja figyelmünket. Az első hat fejezet a kor szokása szerint a "két út" mintája szerint erkölcsi tanítást ad a katekumenoknak. Az élet és a halál útjának szembeállítása a hellenisztikus kor zsinagógáinak bevett módszere volt a prozeliták oktatásában. A 7-10. fejezet a liturgiatörténészek számára nélkülözhetetlen: a keresztelés elsősorban alámerítéssel történik, de kivételesen megengedett a leöntés is. A keresztelendőnek és a kiszolgáltatónak egyaránt kell böjtölnie. A zsidó szokástól eltérően szerdán és pénteken böjtöltek a keresztények.

A kor liturgiájáról és imádságairól még egyebeket is megtudunk. Az Úr imáját naponta háromszor kell elmondani. A 9. és 10. fejezetben találjuk a legrégibb ismert eucharisztikus imát. A keresztség és az eucharisztia szorosan összetartozik: a megkereszteletlenek nem részesedhetnek az eucharisztiából, amely lelki étel és ital (pneumatikh; trofh; kai; potovn).

A monarchiális episzkopátus létezéséről nem értesít bennünket. A közösség vezetői ugyan ejpivskopoi kai; diavkonoi, de nem világos, hogy az előbbiek egyszerűen papok lettek volna vagy püspökök. Presbiterekről ugyanis nem tesz említést. A helyi hierarchia mellett nagy szerepük van még a vándorprófétáknak, akiknek joguk volt az eucharisztiát megünnepelni.Őket bírálni bűn a Szentlélek ellen.

A Didakhé egyházképe az egyetemesség jegyeit hordozza. Az ejkklhsiva nemcsak az imára egybegyűlt helyi közösséget jelenti, hanem a keresztények új népét is. Az egység és a szentség különleges hangsúlyt kap. Az egységet jól szimbolizálja a sok búzaszemből összegyűjtött kenyér.

Az eszkatológiai várakozás érezhető az arám Maran atha vágyakozó felkiáltásból is. Az Úr eljövetelének órája azonban bizonytalan, és ennek minden keresztény a tudatában van. A parúzia közelsége arra serkenti a hivőket, hogy gyakran gyűljenek össze és lelkük javán munkálkodjanak. A parúzia előjelei gyakran megpróbáltatást jelentenek a közösség számára. Akik azonban kitartanak hitükben, azok üdvözülnek.

A Didakhé első hat fejezete nagyon hasonlít Barnabás levelének 18-20. fejezetére. Ez nehézséget okoz a mű születési időpontjának meghatározásában. Quasten szerint inkább közös forrásról, mint a Barnabás levél-től való függésről beszélhetünk. Nehézzé teszi a kronológiai meghatározást, hogy nem egységes műről, hanem már korábban létező szövegek gyűjteményéről van inkább szó. Belső bizonyítéknak számít az időpont meghatározásában a zsidósággal való szembenállás, amely miatt nem helyezhetjük az apostolok korába. A zsinagógai szokások elhagyása már megkezdődött. Az a tény, hogy gyűjteményről van szó, már egy bizonyos stabilizációs időszakot tételez fel. Ugyanakkor nem lehet messze még az apostolok kora, hiszen a liturgia egyszerű, nincs nyoma egyetemes hitvallási formulának vagy újszövetségi kánonnak. Mindezek alapján valószínű, hogy l00 és 150 között írták, mégpedig Szíriában. A keresztény ókorban akkora tekintélynek örvendett, hogy sokan az újszövetségi könyvekkel azonos jelentőséget tulajdonítottak neki. Mintául szolgált a későbbi liturgikus és egyházfegyelmi iratok számára. Elterjedtségét bizonyítja az is, hogy találkozunk latin, kopt, szír, arab, etióp és grúz fordításokkal is.¹¹

Ex antíquo opúsculo «Doctrína duódecim Apostolórum» nuncupáto: III/375-376

 

Noha az apostoli atyák között szokták felsorolni ezt a művet, műfajilag az apokrif apokalipszisek közé tartozik. A szerző két személytől nyeri a kinyilatkoztatásokat: az első egy idős matróna, a második egy angyal, aki pásztor képében jelenik meg Rómá-ban. A műben csak egy olyan kijelentés van (4,3), amelyből következtetni lehet a keletkezés időpontjára: a szerző két példányban kapja meg a kinyilatkoztatások szövegét és ezt továbbítania kell Kelemen-nek. Ő pedig nem lehet más, mint a Korintusiakhoz írt levél szerzője. A 96 körüli időpont azonban ellene mond a Muratori-töredék kijelentésének, amely szerint I. Piusz idejében, vagyis 140 és 150 körül született meg a könyv. Az ellentmondás azonban megoldható, ha föltételezzük, hogy több részben írták, és a legrégebbi rész már Clemens Romanus idején létrejött. Nem fogadható el viszont Órigenész véleménye, hogy Hermász ugyanaz a személy, akit Szent Pál említ a Rómaiakhoz írt levélben. Az író sok mindent elmond a magánéletéről. Fiatal korában rabszolgaként került Rómába. A műben szereplő gyakori hebraizmusok arról árulkodnak, hogy vagy zsidó származású vagy zsidó tanítói voltak. A falusi élet képei jelennek meg a könyvben, ami nem meglepő, hiszen a Rómából Cumae-ba vezető út melletti földjének megműveléséből él. Azon bánkódik, hogy gyermekei az üldözések idején elhagyták hitüket.

A könyv 5 látomásból, 12 parancsból és 10 parabolából áll. Ez a beosztás a szerzőtől származik. Mivel azonban a parancsok és a parabolák is apokaliptikusok, a belső szerkezet alapján inkább két főrészre és befejezésre oszthatjuk. Az első négy visio az Egyházat megjelenítő matrónától származik, aki a negyedik látomásra ifjú menyasszonnyá változik. Az első látomásban bűnbánatra serkenti Hermászt, a másodikban átad neki egy köriratot másolás céljából, a harmadikban pedig egy épülő torony képével szemlélteti az Egyházat. Mivel mindegyik kő nem alkalmas építőanyagnak, a megtérésre nem hajlandó bűnösöket ki kell zárni az egyházból. Sietni kell a bűnbánattal, mert kevés az idő. A negyedik látomás egy félelmetes sárkány képével érzékelteti a közelgő üldözéseket. A második főrészbe átvezet 5. látomásban jelenik meg pásztor képében egy angyal azzal a céllal, hogy parancsaival és paraboláival új életet adjon az egyháznak bűnbánatra szólító küldetése révén. A 12 parancs röviden összefoglalja a keresztény erkölcsöt. A parancsok és az egész rész végén biztatást és ígéretet találunk. Az elgyöngülőket azzal biztatja, hogy a komolyan törekvőknek megadatik a kitartás kegyelme és örök életük lesz. Valójában az első öt parabola is parancsokat tartalmaz. Az ötödik például a külsődleges böjtölés ellen szól. Nevezetes a nyolcadik parabola, amely fűzfához hasonlítja az egyházat, amelynek ágai újra kisarjadhatnak. A kilencedik valószínűleg későbbi betoldás, bizonyos értelemben a toronyról szóló hasonlat korrigálása. Új elem, hogy a torony építése késedelmet szenved, azért, hogy sok bűnös megtérhessen és beépülhessen a toronyba. A tizedik parabola alkotja a befejező részt, amelyben Hermász arra kap utasítást, hogy tisztítsa meg saját családját és mindenkit bűnbánatra hívjon.

Dogmatikai szempontból legfontosabbak a bűnbánatról szóló kijelentések. Ezeknek lényege, hogy van megtérés a keresztség után. Tévedés lenne azt hinni, hogy ez Hermász újítása. Éppen az eredeti tanítás védelmében lép fel azok ellen, akik ezt tagadták. A bűnbánat lehetősége mindenfajta bűnös előtt nyitva áll. A megtérésnek gyorsnak kell lenni, hiszen kevés az idő. A bűnbánat célja a teljes metavnoia. Ez nemcsak megtisztulást jelent, hanem a Szentlélek keresztségi kiáradásához hasonló pozitívumot. Az egyház mint intézmény szükséges üdvösségünkhöz.

Hermász krisztológiai nézetei sok gondot okoztak már a kutatóknak. Se a Logosz szót, sem pedig a Jézus Krisztus kifejezést nem használja. A 9. parabola elején pedig a Szentlelket (to; pneu'ma to; a{gion) azonosítja Isten Fiával. Quasten szerint e mögött az áll, hogy a szerző a Megváltót emberi természete szerint Isten fogadott fiának tekinti.

Az Egyházat Hermász a legelső teremtménynek tekinti. Aző kedvéért jött létre a többi teremtmény. A torony képében megjelenő győzedelmes egyház sziklára, vagyis Isten Fiára épül.

A keresztséget olyan elengedhetetlennek tartja az üdvösséghez, hogy szerinte az apostolok és a tanítók leereszkedtek az alvilágba, hogy megkereszteljék a Krisztus előtti korban élő igazakat.

A dogmatikainál még fontosabb Hermász etikai mondanivalója. Figyelemreeméltó, hogy már itt megtalálható a megkülönböztetés a parancsok és az opera supererogatoria között. Ezek közé sorolja a böjtölést, a celibátust és a vértanúságot. Számos kortárs keresztény szerzővel ellentétben a házastárs halála után megengedi az újabb házasságot. Házasságtörés esetén megengedi a bűnös elbocsátását, de az ártatlan fél nem házasodhat újra, sőt vissza kell fogadnia a bűnöst, ha megtér. Hét erényt sorol fel, amelyeket hét női alak személyesít meg. Ez a kép gyakran megjelenik a későbbi keresztény műalkotásokon.

A keresztény ókorban olyan nagyra becsülték Hermászt, hogy még Ireneusz, Tertullianus és Órigenész is a sugalmazott könyvek közé sorolta a könyvet. Jeromos szerint a latinul beszélő Nyugat viszont alig ismeri. A Muratori-töredék magánolvasmányként ajánlja csak. A szöveget őrző kódexek közül a Codex Sinaiticus a IV. században készült, de a műnek csak az első negyedét tartalmazza. A keleti elterjedtséget bizonyítja, hogy etióp, kopt és perzsa fordításai is maradtak fenn.¹²

 

Apokrifok

Az Újszövetség keveset árul el Jézus gyermekkoráról, Mária életéről és az apostolok missziós útjairól. Nem csoda, hogy nagy volt az igény az építő célzatú elbeszélések iránt. Ugyanakkor az eretnekek is igyekeztek tanításukat evangéliumi ízű történetekkel alátámasztani. Ez a két tényező serkentette apokrif evangéliumok, apokalipszisek, apostoli levelek és apostolok cselekedeteinek létrejöttét. Az apokrif kifejezés eredetileg nem jelentette azt, hogy valami hamis dologról van szó. Jeromos beszámolója szerint némelyiket kifejezetten sugalmazottnak vélték. Túl szentnek tartották őket ahhoz, hogy mindenki tudjon róluk. Ezért kellett elrejteni őket a nagyközönség elöl, és csak a bennfentesek tudhattak róluk. Íróiknak viszont szükségük volt nagy nevekre, ezért apostolok vagy jámbor tanítványok műveiként tüntették fel őket. Azzal arányosan változott a szó jelentése a hamis, elvetendő irányába, ahogyan kiderült, hogy valójában nem apostoloktól vagy apostoltanítványoktól származnak. Sokszor még a felületes olvasó is láthatja, hogy gyöngébb minőségű művekről van szó, mint a kánoni iratok. Az állítólagos csodák bővelkednek abszurditásokban. A kutató számára mégis fontosak, hiszen ha áttételesen is, értékes információt szolgáltatnak a korai egyház életéről. A művészetben annyira tovább élnek a leírt események, hogy a középkori üvegablakok képeit, a misztériumjátékokat, a moralitásokat és Dantét sem érthetjük meg nélkülük.¹³

Már az ószövetségi könyvek köré rakódott apokrif irodalom. Ezdrás III.könyve keresztény folytatásra talált Ezdrás IV. könyvében. A Jeruzsálem pusztulása körüli idők tanújaként nagymértékben befolyásolta a keresztény eszkatológiát. Hasonlóan keletkeztek az ószövetségi igaz embernek, Hénokhnak a nevéhez fűződő könyvek. Az első században keresztény szerzők interpolációi nyomán gazdagodott az eredetileg zsidó szerzők által írott Hénokh apokalipszise is. Nevezetes még A tizenkétpátriárkavégrendelete, Ádámapokalipszise, Mózesmennybemenetele és Izajásmennybemenetele. Éppen a sok átírás miatt nagyon nehéz meghatározni keletkezésük pontos időpontját. Némelyikük esetében a keletkezés folyamata akár négy évszázadra is kiterjedhetett. Az átdolgozás talán a legszembetűnőbb Izajásmennybemenetelében, ahol a próféta már föntről szemléli Krisztus életét. De értesülünk belőle Nero ténykedéséről és Péter apostol haláláról is.¹⁴

Az újszövetségi apokrifok egyik csoportja az apokalipszisek. Péter apokalipszisében jelenik meg először a kárhozottak kínzásának motívuma. Perzsa, orfikus és újpitagoreus hatást egyaránt gyaníthatunk e mögött. A rákmaradt töredékekben nincs eretnek gondolat.

Az Oracula sibyllina pogány eredetű jóslatgyűjteményét először zsidó, majd keresztény redaktor dolgozta át.

A János-apokrif már kevésbé ártalmatlan írás, eredetileg a kígyóimádó ofita szekta szent könyve lehetett, majd gnósztikusok dolgozták át.

Nag-Hammadi-ban talált kódex része Pál apokalipszise is, amelyben az apostol útjáról olvashatunk, egészen a 10. égig.

Jakab apokalipsziséből kettőt is találtak 1945-46-ban. Az egyikben Jézus közli Jakabbal, hogy valójában semmilyen szenvedést sem tudtak okozni neki a zsidók. A 72 eget feltáró, doketista iratból kiderül, hogy valójában Jakab a "szenvedő szolga".

A kopt nyelven olvasható Ádám apokalipsziséből értesülünk arról, hogy Ádám eredetileg magasabbrendű volt teremtőjénél, de ettől az állapottól evilág fejedelmének irigysége megfosztotta. Ádámot és Évát szerencsére megvigasztalja három angyal, hogy a sok hányattatás után eljön a gnószisz csillaga és megvédiőket minden ellenségüktől.

Szintén gnosztikus irat a Hív Bölcsesség. A terjedelmes műből megtudjuk, hogy a feltámadás után Jézus még 12 évig tanítványaival maradt, és az igazán nagy misztériumokat csak ekkor nyilatkoztatta ki. A pivsti" sovfia a megvilágosításra törekvő lélek szimbóluma. A művek felsorolásából kiderül, hogy elsősorban azok az apostolok voltak közkedveltek az írók számára, akik tanúi voltak Jézus csodálatos színeváltozásának.¹⁵

Az apokrif evangéliumok közül ismert volt Alexandriai Szent Kelemen számára Az egyiptomiak evangéliuma. Csak töredékek maradtak fenn belőle. Enkratita pogánykeresztények kedvenc olvasmánya volt, amelyben Jézus és Szalome beszélget egymással. Később a szabelliánusok is szívesen olvasták.

Egyiptomi zsidókeresztények szent könyve volt A héberekszerintievangélium, de Szíriában is használták. Meglepő kijelentése, hogy Jézusnak a Szentlélek az anyja.

Csak néhány töredék maradt fenn Péterkérügmájából, hatása azonban nagy volt a későbbi patrisztikus irodalomban, hiszen az egyistenhit apológiája.

Péterevangéliumából megtaláltak egy hosszabb részletet az egyiptomi Akhmim-ban 1886-ban. A doketista hajlamú írás szerzője szerint Jézus valójában így kiáltott fel a kereszten: „Én erőm, én erőm, miért hagytál el engem?” A szerző szerint Jézus ekkor rögtön a mennybe vétetett.

A British Museum evangéliumának egyiptomi szerzője összedolgozta a négy evangéliumot, hogy elkerülje az ismétléseket. Eretnek vonás nincs benne. Jelentős számunkra azért, mert azt bizonyítja, hogy 150 környékén már ismerték Egyiptomban a négy kánoni evangéliumot.

Tamás gyermekségevangéliuma a hellenista regényirodalom hatásáról árulkodik. Benne Jézus agyagból élő madarakat gyárt, és halállal sújtja játszótársait. Eretnek zsidókeresztények olvasmánya volt.

Az ebionitákevangéliuma a II. század végéről. Egyes szám első személyben Máté szólal meg benne, többes számban mind a tizenkét apostol. A pogánykeresztények igényeit nem tartja teljesíthetőnek. Ebben a körben fordíthatta le az Ószövetséget görögre Szümmakhosz 161 és 180 között, aki maga is ebionita volt. Valószínű, hogy ez idő tájt, 185 körül íródott ez az evangélium is.

Óriási hatása volt még a középkori ikonográfiában is Jakab ősevangéliumának, amely lényegében Mária szüzességének legrégibb apológiája. Mária templomban való bemutatásának ünnepe mutatja a liturgiára tett nagy hatását.

Gyanítható, hogy Valentinosz valamelyik tanítványa írta az Igazság evangéliumát, amely Jézus szenvedését doketista módon értelmezi. A feltámadás számára gnósztikus felébredés. Az elveszett görög eredeti kopt fordítását Nag-Hammadi-ban találták meg. Nem rövid logionokból, hanem hosszabb meditációkból áll az irodalmilag igényes könyv.

Az ugyanitt megtalált Tamásevangéliumának logionjai nagyon hasonlítanak a kánoni evangéliumokéra. Nem tudjuk, hogy milyen körben használták az eredetileg görögül írt művet.

Grandiózus képeivel nagy hatást tett Keleten és Nyugaton a Jézus kereszthalála idején történtek leírásával Nikodémus evangéliuma. Eretnek vonások nincsenek benne. Elbeszélése szerint Jézus betöri a Sátán erődítményének érckapuit, és kivezeti az alvilágban szüntelenül prófétáló ószövetségi igazakat, akik rögtön elmondják ezt Jeruzsálemben.¹⁶

Az apokrif akták egy-egy apostol cselekedeteit mesélik el. Pál cselekedeteiben főszerepet játszik Thekla is, akit Pál térített meg. A kisázsiai montanista mozgalom céljait szolgálhatta a nők egyházi szerepének hangsúlyozásával. A prófétálás az ő feladatuk is, ezt igyekszik alátámasztani Thekla cselekedeteinek párhuzamos leírásával. Beszélő és megkeresztelkedő oroszlánnal is találkozunk benne, Pál szerencséjére és az aréna nézőközönségének lelki üdvére. A rengeteg fantasztikus elem a hellenista regényirodalom hatását mutatja.

János cselekedetei szintén Kisázsiában íródott, és olyan doketista tanokat hirdet, amelyeket az evangélista teljesen elítélt. Jézus gyakori színeváltozásainak nem sok köze van Tábor hegyéhez, annál inkább a pogány istenek metamorfózisaihoz, és a testi valóság tagadására szolgálnak. Úgy véli, hogy maga Jézus tanította az apostoloknak a gnósztikus himnuszokat. A II. Nikaiai Zsinat 787-ben határozottan elítélte a könyvet, mert a képrombolók Jézus testének anyagtalanságát próbálták bizonyítani belőle.¹⁷

Péter cselekedeteinek írója szerint Péter távollétében befészkeli magát Rómá-ba Simon mágus, és hét ember kivételével mindenki elhagyja az igaz hitet. A szerző már sok apokrif művet is ismer, Pétert pedig a pápák közé sorolja, ezért valószínűleg csak a III. század elején írta művét.

Szélsőséges aszketizmust hirdet az Edesszá-ban íródott Tamás cselekedetei. Az apostol indiai tevékenysége tele van mandeus, gnosztikus és manicheus elemekkel és elsősorban házasságok felbontásából áll. A szerző beépítette a híres "gyöngydalt", amely az egyik legszebb ránkmaradt gnósztikus költemény a lélek megváltásáról.

Az apostolok valódi leveleinek gyűjteményeit gyakran megtoldották néhánnyal, elsősorban Szent Pálét. Szent Pál és Seneca levélváltása irodalmilag elég gyöngére sikerült, a többihez hasonlóan.

Az Epistula apostolorum valamennyi apostol nevében íródott és óv Kerinthosztól valamint Simon mágustól. Rejtélyes, hogy miért véli Kéfást és Pétert két külön személynek.

Nemcsak apostolok neve alatt születtek azonban levelek, hanem a III. században már egyenesen Jézustól kapott válaszlevéllel dicsekedett az Edesszában íródott Abgárlevél. A képrombolás idején. éppen azért ragaszkodtak a szírek a képtisztelethez, mert állítólag Jézus hiteles portréja is a birtokukba jutott Abgár királyuk jóvoltából.

Az apokrifok közé soroljuk Kelemen II. levelét a korinthosziakhoz is, amely a feltámadásba vetett hitet igyekezett erősíteni. Lehet, hogy Szótér pápa és a korinthoszi Dionüsziosz püspök levelezésének egy részletéről van szó, de nem kizárt az alexandriai eredet sem.¹⁸