|
2008.10.23. 09:10
NAPSZÁLLTAKOR
Fáradt napom nyugat felé tért,
Uram, hálát adok a létért;
Bűnös, nagy bűnös volt a szám,
Hogy annyiszor megátkozám.
Okom dehogy volt lázadásra,
Csak hála-, hála-, háladásra.
Kegyelmed annyi jót adott:
Gyümölcsös ágként roskadok.
Adtál, Uram, áldott szülőket,
- Áldom halóporukban őket –
Porló kezük most is vezet,
Hogy megragadjam szent kezed.
Hű nőt is adtál, drága hitvest,
Minőt az ifjú képzelet fest,
Koszorút boldog fejemen
Rózsákbúl font a szerelem.
S víg gyermekajkak házunk csendjét
Ezüst harang gyanánt becsengték,
Idő haladt, s szemünk előtt
Olajvesszőnk mind nagyra nőtt.
Egyszer barnább, másszor fehérebb,
Sosem volt szűke a kenyérnek.
Ki többre vágyik, lelki vak,
Kincs, nagy vagyon hiú javak.
De mégis dússá tett a lelked,
Belém dalok lelkét lehelted,
Zengő, csodás harmóniát,
Kísérni hűn az élten át.
Egem borongott, vagy derengett,
Az eolhárfa egyre zengett;
Nem a világnak szólt dala,
Szívem lett könnyebb általa.
S ha néha tán az úti porban
Keresztemet görnyedve hordtam:
Az összeroskadás előtt
Adtál, Uram te, új erőt.
Az utat most már megfutottam,
Lerázhatom porát nyugodtan;
Új ég és új föld tűn elé ...
Megyek, örök fényed felé.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
