„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.”Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16
Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik szívem. Zsoltár 28,7
… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti." Karl Barth
A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...
Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .
E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben, a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal
2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó
„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
Ólmos, nehéz köd, a föld és az ég
Alaktalan bús szürkeségbe foly;
Fejünk fölött még egy csillag sem ég,
Egy bíztató sugárka sincs sehol.
E földi faj, fényes nyarát leélvén,
A sír felé tart, mert megvénhedett…
Ragyogj le reánk, te áldott, éltető fény,
Megváltó égi szeretet.
A mindenség ezer csodáiból
Hiába int felénk az Alkotó,
Tagadja őt a gőgös földi por,
A percznyi fényében hívalkodó.
Erős anyagból gyúr bálványt magának,
Istennek tartja a vak végzetet…
Oh gyújtsd ki lángját a hit csillagának,
Megváltó égi szeretet.
E nemzedék, mely gőgösen tagad
S túl ez arasznyi léten mit se vár,
Érezve rög-voltát, röghöz tapad,
Önző, irigy, lelketlen és sivár.
A percz övé, mohón üríti kelyhét,
A salakos, de habzó serleget.
Emeld, emeld tisztább légkörbe lelkét,
Megváltó égi szeretet.
A nemzetek közé üszköt dobott
A népirtó viszály véres keze,
Szilaj lánggal félelmetesen lobog
A felszított fajgyűlölet tüze.
Vén századunk, mint a vérben hunyó nap,
Rőt fényt komor viharfelhőkre vet…
Békítsd ki az őrjöngve tombolókat,
Megváltó égi szeretet.
Lábunk előtt kettéhasadt a föld,
Sötéten ásít a rémes torok,
Bősz hangzavar sír, átkoz és üvölt,
Alant a mélység forr és sustorog,
Kél a vörös rém, a mely minden oltárt,
Hitet, hazát romlással fenyeget…
A kénköves pokolnak zárd be torkát,
Megváltó égi szeretet.
Óh égi fény, tekints le ránk, tekints!
Töröld a könnyet, csillapítsd a jajt.
Váltsd meg a bűntől s átoktól megint
Az önmagát emésztő földi fajt.
Ragyogjon fel mindenható világod,
Mint egykor rég, a szent jászol felett,
S az ó helyén teremts új, szebb világot,
Megváltó égi szeretet.
1897
Szabolcska Mihály Uram, maradj velünk!
Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?
Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?
Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?
…tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!
Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!
Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.
A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát.
A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal Oldal tetejére