XLIV. ÚRNAPJA

 

113. kérdés: Mit tilt a tizedik parancsolat?

 

Felelet: Azt, hogy soha még a legcsekélyebb kívánság vagy gondolat se támadjon fel szívünkben Istennek csak egy parancsolata ellen is, hanem mindenkor teljes szívünkből gyűlöljünk minden bűnt és gyönyörködjünk minden igazságban.

 

A tizedik parancsolat így szól: Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát és semmit, ami a te felebarátodé.

 

A tizedik parancsolat így kezdődik tehát: Ne kívánd. A mások javainak az elkívánásáról van itt szó. Ehhez hozzátartozik az irigység is. Irigylem a másikat, mert van neki háza. És mert irigylem a másikat, hogy háza van, megpróbálok lopni, csalni vagy őt megcsalni, hogy nekem is olyan házam legyen, mint neki. Irigylem a másikat, mert szebb felesége van, és megpróbálom elhódítani a feleségét s elrabolni tőle. Elcsalom a másik szolgáját, szolgálóleányát. Irigylem, hogy a szomszédomnak több állata van, s ha már nekem nem lehet, hát inkább azt kívánom, dögöljön meg a szomszéd kecskéje is. Irigyelek mindent, ami a felebarátomnak van és nekem nincs. Ide lehetne sorolni azt, hogy ne kívánd a televízióját, a vállalkozását, az autóját és így tovább. Ha kívánom mindazt, ami a felebarátomé, akkor nem csak felebarátom ellen vétkezem, de a magam életét is boldogtalanná teszem. Jakab apostol közönséges levele 1,14–15. versében azt olvassuk: „Mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Azután a kívánság megfoganván bűnt szül; a bűn pedig teljességre jutván, halált nemz.” Ez így van: először jön a kívánság. Megkívánom a másik gazdagságát, s megfogan bennem a gondolat, hogy én is olyan gazdag legyek. De mert becsületes úton hirtelen nem tudok olyan gazdag lenni, esetleg lesz belőlem egy tolvaj vagy egy szélhámos. A kívánság miatt megfogant a bűn. Elkövetek egy bűnt, amely eredetileg kívánság volt bennem. Azután a bűn halált nemz, vagyis hozza a szerencsétlenséget. Bekerülök a börtönbe, elvesztem a szabadságomat, a becsületemet. Vagy valakit gyűlölök, szeretném, hogy elpusztuljon. De először nem merem megtenni, csak a kívánság van bennem. Aztán egyszer egy mulatóhelyen berúgok, elvesztem az önkontrollomat, és mivel bennem van a kívánság, nekimegyek a másiknak, és esetleg úgy megütöm, hogy meghal. A kívánság megfogant, bűnt szült, a bűn pedig teljességre jutván, halált nemzett. Ez a sorrend: kívánság, bűn, halál. Tehát, ha el akarom kerülni a bajt, akkor már a kívánságot kerüljem el és fojtsam el magamban.

 

 

Különben sem lehetek boldog ember, ha mindig azt kívánom, ami a másé, ha irigy vagyok. Képzeljétek el, hogy valakinek van egy biciklije, és nagyszerűen tudna járni biciklivel iskolába vagy a munkahelyére, mert jó a bicikli. De a szomszédjának motorbiciklije van, és minden napját megkeseríti az, hogy neki miért nincs és miért van a szomszédjának. Irigyli, s az irigység tönkreteszi a biciklizése perceit. Aztán eljön az idő, hogy ő is tud venni egy motorbiciklit. Igen ám, de a szomszédja már vett egy autót. És akkor nem tud boldogan járni a motorbiciklivel, mert mindig az gyötri, hogy miért van a másiknak autója. Végül neki is sikerül venni egy autót. Igen ám, de a másik közben már egy sokkal modernebb autót vett, és egy szép házat is épített. És akkor nem tud járni békében az autójával, mert az bántja, hogy miért van a másiknak modernebb autója, s miért van már háza is. Az irigység nemcsak megfogan és bűnt szül, hanem tönkreteszi a lelkiállapotunkat is. A háború után, amikor nagyon nagy szegénység volt, mint diákok internátusban laktunk, és nagyon ritkán kaptunk valami húsos ételt. Voltak gyermekek, akik nem tudtak nyugodtan enni, mert mindig a mások tányérját figyelték, hogy nem jutott-e nekik nagyobb darab hús, és ezért voltak boldogtalanok. Mások pedig nyugodtan ettek. A nem irigy embert nem bántja, hogy a másiknak motorbiciklije van, nyugodtan biciklizik, és élvezi a biciklizés perceit, és hogyha neki is motorbiciklije lesz, hálát ad a jó Istennek, és nem irigyli, hogy a másiknak már autója van. Gondolja, majd egyszer lesz nekem is. Boldogan jár a motorbiciklijével, és aztán majd boldogan jár az autójával, és az egész életét boldogságban tölti. Az irigy ember pedig nem tud enni azért, mert a másiknak nagyobb hús jutott, nem tud boldog lenni azért, mert a másikat boldogabbnak látja, és így tönkreteszi a saját életét. Az irigység nemcsak mások ellen való bűn, önmagunk ellen való vétek is.

 

114. kérdés: De vajon megtarthatják tökéletesen e parancsolatokat, akik Istenhez megtértek?

 

Felelet: Nem: mert még a legszentebbek is, ameddig e földön élnek, az engedelmességet csak hogy éppen elkezdték; ámde komoly elhatározással tényleg elkezdtek élni Istennek nemcsak egynémelyik, hanem minden parancsolata szerint.

 

A 113. felelet így fejeződik be: Mindenkor teljes szívünkből gyűlöljünk minden bűnt, és gyönyörködjünk minden igazságban. Vajon meg tudjuk-e ezt tökéletesen valósítani? Emlékeztek még a Káté elejére? Megtarthatod-e tökéletesen mindezeket? Semmiképpen nem – mondja az 5. kérdés –, mert természet szerint hajlandó vagyok Isten és felebarátom gyűlölésére. Bennem van az irigység, a gyűlölködés maga. Bennem van az ó ember. De mi az ember megtérése, vagyis az igazi bűnbánat? Az ó ember megöldöklése és az új ember megelevenítése. Emlékeztek még, mit mondtunk az ó ember megöldökléséről? Nem tudjuk egyszerre megölni, hanem lassanként öldököljük, Isten segítségével, és harcolunk ellene. Azért mondja itt a felelet: nem tudjuk megtartani tökéletesen. Nem: mert még a legszentebbek is, ameddig e földön élnek, az engedelmességet csak hogy éppen elkezdték; ámde komoly elhatározással tényleg elkezdtek élni Istennek nemcsak egynémelyik, hanem minden parancsolata szerint. És ez nagyon fontos. Meglátszik mégis az életünkön, hogy akarunk-e engedelmeskedni, vagy nem akarunk. Szüntelen harc van bennünk, és vagy Isten foglalja el a szívünket, vagy a Sátán. Ezért kell ismét mondanunk: sokat kell imádkoznunk, Szentírást olvasnunk, templomba járnunk, táplálnunk a lelkünket, hogy tudjunk teljes erőnkkel igyekezni azon, hogy betöltsük Isten parancsolatait.

 

 

Emlékeztek még, hogy mi foglalja össze a Tízparancsolatot? Hogy is szól a 4. kérdés? Mit követel tőlünk Isten törvénye? A felelet: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. És a felelet hozzáteszi: E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták. Tehát, ha e két parancsolatot be tudjuk tartani, akkor az egész Tízparancsolatot betartjuk. Mert ha igazán szeretjük Istent, akkor nem imádunk helyette mást, akkor nem csinálunk helyette képeket, szobrokat, és nem azokat, hanem őt imádjuk. Akkor megtartjuk az ünnepeket, járunk a templomba, nem gyalázzuk az ő nevét, ha szeretjük, akkor nem tudjuk őt bántani. És ha szeretjük, akkor engedelmeskedünk neki. Ha szeretjük az embereket, akkor tisztelni fogjuk a szüleinket és szeretjük őket. Nem fogjuk meglopni az embereket, nem leszünk paráznák, nem tesszük tönkre az emberek testét és lelkét, nem csaljuk meg a társunkat. S ha szeretjük az embereket, nem fogunk nekik hazudni, nem mondunk rosszat róluk, nem teszünk hamis tanúbizonyságot. Ha szeretjük az embereket, nem irigykedünk. A hibánk az, hogy nincs bennünk elég szeretet. A Tízparancsolat betöltésének lehetősége tehát nem attól függ, hogy én most hogyan próbálom külön-külön a parancsolatokat betartani, bár erre is igyekeznünk kell, hanem attól, hogyan nő meg bennem a szeretet Isten iránt és az emberek iránt. A Tízparancsolat elsősorban nem tiltás, hanem ösztönzés a nagyobb szeretetre, annak az útját mutatja meg. Nemcsak arról van szó, hogy nem szabad Isten helyett mást imádni, hanem arról van szó, milyen nagyszerű dolog, hogy Isten szeret engem, és én az övé lehetek. Nemcsak arról van szó, hogy ne csináljak képeket, szobrokat Isten helyett, hanem arról van szó, hogy járja át az egész életemet, hogy Isten, a láthatatlan, kiábrázolhatatlan, megfoghatatlan Isten velem van életem minden útján, betegségben, kórházban, vonaton, mindenütt, s milyen jó, hogy nekem helyette nem egy faragott képben kell hinnem. Nem arról van szó, hogy nekem muszáj templomba mennem, hanem arról van szó, hogy mehetek templomba vasárnap, dicsérhetem az Istent, és érezhetem az ő szeretetét. Nem arról van szó, hogy nem szabad nekem káromkodnom, hanem arról van szó, hogy úgy szeretem Istent, hogy nem is tudnék rosszat mondani róla. Nem arról van szó, hogy ne csaljam meg az embereket, ne hazudjak az embereknek, ne pletykáljak az emberekről, ne irigykedjek az emberekre, ne csaljam meg a társamat, hanem arról van szó, hogy lehet szeretni a szüleimet, mint ahogy engem is szeretnek, lehet szeretni igazán, hűségesen a társamat, lehet szeretni az embereket és lehet segíteni rajtuk, és lehet látni, hogy amikor segítek rajtuk, milyen örömet szerzek nekik, és magamnak is örömet szerzek vele, mert tiszta marad a lelkem. Miért nem vagyunk ilyenek? Hiszen ilyen életet is lehetne élni! Mi gátolja ezt meg? Az eredendő bűn, ami bennünk van.

 

115. kérdés: Miért hirdetteti Isten a Tízparancsolatot olyan szigorúan, ha azokat ebben az életben senki sem tarthatja meg?

 

Felelet: Először azért, hogy egész életünkben egyre jobban megismerjük a mi bűnös természetünket, és így egyre jobban kívánjuk bűneink bocsánatát és a Krisztusban való igazságot. Másodszor, hogy Szentlélek kegyelméért könyörögvén, szüntelenül törekedjünk Istennek ábrázatára mindinkább megújulni, míg e földi élet után elérjük a tökéletességet.

 

A Szentírás szerint a Tízparancsolat a törvény, Krisztushoz vezérlő mester. A törvény megmutatja, hogy milyeneknek kellene lennünk, és megmutatja azt is, hogy nem tudunk ilyenek lenni, nem vagyunk ilyenek. Először azért hirdetteti Isten a Tízparancsolatot, hogy egyre jobban megismerjük a mi bűnös természetünket és egyre jobban kívánjuk a Krisztusban adott bocsánatot. Másodszor azért, hogy látva bűnös voltunkat, kérjük az Isten segítségét és törekedjünk megváltozni, hogy e földi élet után elérjük a tökéletességet.

 

A bűnnel való viszonyunkat négy latin mondat foglalja össze a dogmatikában.

 

1) A bűneset előtt az ember „posse peccare et non peccare”, vagyis tudott vétkezni és nem vétkezni. Isten szabadnak teremtette. De az ember ebből a szabad akaratából vétkezett. Hallgatott a Sátánra, és szembefordult Istennel. Emlékeztek a bűneset történetére?

 

2) A bűneset után az ember Krisztus nélkül, Isten segítsége nélkül „non posse non peccare”, azaz nem tud nem vétkezni, vagyis szüntelenül vétkezik. Mert ha nem ismeri Istent, nem ismeri el Istent, és csak az ó ember van benne, és csak a saját dicsőségét keresi, a saját maga önzése szerint él, akkor az egész életének beállítottsága a bűn és az önzés beállítottsága.

 

3) A Krisztusban újjászületett ember, aki Istenhez tér és megismeri az evangéliumot, az „posse non peccare”, azaz tud nem vétkezni. Ez nem azt jelenti, hogy sohasem vétkezik, de már tud nem vétkezni. Benne van az új ember, és így már tud Isten szerint élni is. Még sokszor legyőzi az ó ember, vétekbe esik, de megbánja, újra felkel, újra megy, szüntelenül kéri Isten segítségét, és lassan-lassan mégis jobb lesz. Ezért le kell mérnünk magunkat, a jó cselekedeteinket a beszédmódunkon, az életünkön keresztül, hogy csakugyan javulunk-e egy kicsit. De szüntelenül kell tudnunk magunkról, hogy nem vagyunk tökéletesek, mert ha másképpen nem, akkor sokszor gondolatban vétkezünk.

 

4) Az örökéletben majd az ember „non posse peccare”, azaz nem tud vétkezni. Isten megszabadít az ó embertől, az önzéstől, a gyűlölettől, és az ő közelében a szeretet fog uralkodni bennünk. Ezért mondja a Káté, hogy e földi élet után elérjük a tökéletességet.