XLII. ÚRNAPJA

 

110. kérdés: Mit tilt meg Isten a nyolcadik parancsolatban?

 

 

Felelet: Nemcsak azt a lopást és rablást tiltja meg, melyet a polgári hatóság megbüntet, hanem lopásnak nevezi Isten mindazon gonosz mesterkedéseket és fogásokat is, amelyek által felebarátunk tulajdonát akár erőszakkal, akár hamissággal magunkhoz ragadni szándékszunk, mint például hamis súly és mérték, hitvány áru és hamis pénz, vagy uzsora, vagy bármi más eszköz által, amit Isten megtiltott. Ideszámítandó minden fösvénység és Isten ajándékainak haszontalan tékozlása is.

 

111. kérdés: S mit követel tőled Isten e parancsolatban?

 

Felelet: Hogy felebarátom hasznát tőlem telhetőleg előmozdítsam, vele úgy cselekedjem, amint akarnám, hogy mások cselekedjenek velem, és hűségesen munkálkodjam, hogy a szűkölködők szükségében segíteni tudjak.

 

A nyolcadik parancsolat: Ne lopj. A Káté feleletei nagyon világosak. Most ebből azt emelném ki, hogy legyünk becsületes emberek. Vajon érdemes-e becsületes embernek lenni? Hiszen látjuk, hogy sokszor a tolvaj vagy hazug emberek érvényesülnek. Kétféle értelemben tehetjük fel a kérdést, az emberek előtt való viselkedésünkkel és a saját lelkiismeretünkkel kapcsolatosan.

 

Az emberek között való forgolódásunkban a becsület nélküli élet rövid távon lehet, hogy anyagi hasznot hoz, de hosszú távon ezt is tönkreteszi. Egy olyan kisiparoshoz, aki nem dolgozik jól, aki csal, akiről kiderül, hogy a klienseit meglopja, később nem fognak menni az emberek. A gazdasági életben verseny van, és ma ez a verseny egyre inkább érződik. Olyan üzletbe, ahol hamis súlyt használnak, ahol rájönnek az emberek, hogy becsapják őket (mert lassan rájönnek mindenre), a vevők nem mennek többet, hanem mennek egy másikba. Egy olyan családdal, amelyik tolvaj, nem kötnek társadalmi kapcsolatot az emberek, elkerülik, egyedül marad. Ez még országos, politikai és gazdasági szinten is érvényes. Egy olyan országgal, ahol az alkalmazottak lopnak, sikkasztanak, ahol nincs becsület, ahol nem lehet egy vállalatot felépíteni azért, mert meg fogják lopni munkásai vagy tisztviselői, ahol hazudnak, és nem tartják be az időpontokat, más országok nem kötnek szerződést. Egy olyan országban, ahol a termékből kilopják az értékes anyagot, nem fog gyárat építeni egy külföldi befektető, mert nem bízik a vállalatokban. Óriási dolog a bizalom. Ezt hosszú évek becsületes munkájával lehet kivívni. Az egyháztörténelemből tudjuk, hogy Angliában a reformáció első idejében, az independentizmus korában különböző protestáns felekezetek alakultak. Ebben az időben volt egy felekezet, amelynek az volt a különlegessége, hogy tagjai csak a templomban vették le a kalapjukat, a templomon kívül senki előtt sem tették ezt meg, mert szerintük ez a tiszteletadás csak Istennek járt. Képzeljétek el, hogy nem vették le a kalapjukat a király előtt sem. És mégis egy idő múlva a királyi udvar minden főtisztviselője ebből a szektából került ki, mert a király rájött, hogy ezek nem lopnak, nem sikkasztanak, ezek becsületes emberek. A becsületnek hosszú távon anyagi haszna is van.

 

De az, hogy becsületesek legyünk, nemcsak kifelé, hanem befelé is, saját lelkiismeretünk előtt is fontos. Tegyük fel, hogy ellopsz egy bizonyos összeget, és senki sem tudja, hogy elloptad, de te tudod. Megéri-e neked, hogy te saját magadról tudod: tolvaj vagy? Nem éri meg.

 

Nagyon kell vigyáznunk a becsületünkre. Ezt csak egyszer lehet eljátszani. Amikor az emberek között már elterjedt valakiről, hogy nem becsületes, akkor ezt az elvesztett becsületet nagyon nehéz visszaszerezni. A Káté lopásnak nevezi a fösvénységet is, mert Isten azért ad nekem anyagi javakat, hogy én azzal megajándékozzak, boldoggá tegyek másokat is. Csak az tud igazán örvendező ember lenni, aki örömszerző ember lesz. A fösvény ember nem tud örömszerző ember lenni, mert mindig csak saját magára gondol. Emlékeztek-e még a prémeket ajándékozó emberkék meséjére? Vigyázzatok, hogy ne cseréljétek ki a puha prémeket a gonosz manó tövises köveivel, mert akkor ti sem lesztek boldogok.

 

A lopáshoz tartozik az Isten ajándékainak haszontalan tékozlása is. Amikor eltékozlom, eliszom, elzüllöm, elkártyázom a vagyonomat, amivel a családomra kellene gondot viselnem, ezzel meglopom azokat, akiket rám bízott Isten. Nem tudok rájuk gondot viselni úgy, ahogyan kellene, vagy nem tudok másokat segíteni úgy, ahogy kellene. Figyeljétek meg, milyen az evangéliumi egyensúly. Egyik oldalon a fösvénység, a másik oldalon a tékozlás, a bűn. A kettő között kell élnie a keresztyén embernek, sem fösvénynek, sem tékozlónak nem szabad lenni. A 111. kérdés szerint idetartozik az is, hogy másokat megsegítsek, és felebarátom hasznát tőlem telhetőleg előmozdítsam. Ha az ó ember uralkodik bennünk, az ó ember azt mondja: csak én, mindent nekem! Ha az új ember uralkodik bennünk, az új ember azt mondja: segíts a másikon, Isten is segített rajtad. Ez a másokon való segítés isteni parancs. Azért mondja a Káté a Szentírás szavaival, hogy másokkal úgy cselekedjem, amint akarnám, hogy mások cselekedjenek velem, és hűségesen munkálkodjam, hogy a szűkölködők szükségében segíteni tudjak. A szegények segítése, az anyaszentegyház fenntartása, amely intézményesen gondozza a rászorulókat, fenntartja az iskolákat és az igehirdetést, az Isten akarata. Ezt a segítséget nem szóbelileg, hanem valóságosan kell megadnom. Azt mondja egy közmondás, hogy az embereknek legkésőbb a pénztárcája tér meg Istenhez. Megtérhet a beszéde, de még mindig fösvény marad. Megtérhet a magaviselete is, de még mindig fösvény marad. Legkésőbb a pénztárcája tér meg, amikor csakugyan áldozni tud. Egy régi történet szerint egy gazdálkodó embertől azt kérdezte a lelkipásztor: ha lenne tizenkét hízó disznója, mennyit adna az egyháznak az árvák részére? És ő azt mondta: adnék hatot. Ez nagyon szép, mondta a lelkipásztor. És ha tíz disznója volna, akkor mennyit adna? Hát akkor adnék négyet. És ha hat disznója volna, mennyit adna? Hát akkor adnék kettőt. És ha négy disznója lenne, akkor mennyit adna? Semmit, mondta az ember. Miért? – kérdezte a lelkipásztor. Azért, mert a négy disznó megvan. Négy disznóm van, mondta a gazda. Abból könnyű adni, ami nincs. Abból kell adni, ami van.