105. kérdés: Mit követel Isten a hatodik parancsolatban?

 

Felelet: Hogy felebarátomat sem gondolatommal, sem beszédemmel, sem magaviseletemmel, annál kevésbé cselekedetemmel vagy magam, vagy mások által bosszúsággal ne illessem, ne gyűlöljem, meg ne sértsem, vagy meg ne öljem; sőt minden bosszúvágyat magamból kiirtsak; magam rontására ne törjek, önmagamat könnyelműen veszedelembe ne ejtsem. A közhatalom kezében pedig azért van fegyver, hogy a vérontást megelőzze.

 

A hatodik parancsolat: Ne ölj. Az életet az Isten adta, s csak Ő veheti el. Ezért Isten parancsa ellen vétkezik az, aki megöli embertársát. A dolog azonban nem ilyen egyszerű, mert ölni nemcsak fegyverrel vagy késsel lehet: szóval is. Tönkre lehet tenni veszekedéssel, hamissággal is embertársunk életét úgy, hogy végül öngyilkos lesz, és akkor tulajdonképpen én öltem meg, mert én sodortam öngyilkosságba. Meg lehet valakinek ölni a becsületét egy hamis váddal, a boldogságát egy pletykával. Képzeljünk el egy fiatal házaspárt, akik szeretik egymást. Valaki elkezdi terjeszteni róluk, hogy a feleség megcsalja a férjét, a férj elhiszi, bánatában elkezd részegeskedni, egyszer részegen felbiztatva jön haza, és megöli féltékenységében a feleségét. Ki az igazi gyilkos? A férj? Nem, hanem az, aki elindította a pletykát. Ezért jól vigyázzunk a beszédünkre, hogy mit indítunk el, mi lesz belőle, bánat, fájdalom, gyűlölet, halál vagy pedig életszeretet, jóság és öröm.

 

Isten előtt nem csak az számít, amit elkövettem, hanem az is számít, amit a szívemben érzek. Máté evangéliuma 5,21. versétől olvassuk az igét: „Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert aki öl, méltó az ítéletre. Én pedig azt mondom nektek, hogy mindaz, aki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: aki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre: aki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére.”

 

A hatodik parancsolattal kapcsolatosan felvetődik a katonaság kérdése is. A közhatalom kezében pedig azért van fegyver, hogy a vérontást megelőzze, mondja a Káté. Vajon a rendőrök, amikor rendet tartanak és fegyvert viselnek, vétkeznek-e? Vajon szabad-e a keresztyén embernek fegyvert viselnie?

 

A háború rettenetes dolog. Az emberek kivetkőznek emberségükből, elállatiasodnak, szadisták lesznek. Ártatlanok szenvednek, emberek milliói pusztulnak el. Minden erőnkkel harcolnunk kell és imádkoznunk azért, hogy ne legyen sohasem háború. De az életben vannak kényszerhelyzetek. A török világban, amikor a törökök rátörtek a magyarokra, felégették a falvakat, elvitték rabságba a gyermekeket, akkor a férfiaknak mi volt a kötelességük? Az, hogy azt mondják: nem fogunk fegyvert és elszaladjanak, vagy az, hogy megvédjék a kisgyermeküket, hogy ne tegye egész életére rabszolgává a török? Ha egy rablógyilkos betör a házatokba, és elkezdi gyilkolni a szüleidet, a testvéredet, akkor neked mi a kötelességed? Az, hogy azt mondd: jaj, én keresztyén ember vagyok, és nem szabad senkinek sem rosszat tennem, és félrevonulsz, nem csinálsz semmit, vagy elmenekülsz? Nem, akkor az a kötelességed, hogy odamenj, és leüssed a betörőt, és megmentsed édesanyádat vagy a feleségedet, a gyermekeidet és testvéreidet, hogy ne tudják megölni őket. Mert ha nem véded meg őket, akkor a halálukért te is felelős vagy. Az élet sokkal bonyolultabb, mint ahogyan azt kívülről gondolnánk.

 

Ezért írja a Káté, hogy a közhatalom kezében pedig azért van fegyver, hogy a vérontást megelőzze. Nem azért, hogy elkövesse a vérontást, hanem, hogy megelőzze. Ha sokan nem is szeretik a rendőröket, akkor is a rendőrségnek fontos feladata van: megelőzni a rablógyilkosságokat, a lopásokat. Nagy szerepe van a hadseregnek is, de csak akkor, ha nem megtámadtatnak vele egy másik országot, hanem ha igazán önvédelemből védi az övéit. Ezért nem lehet kimondani azt, hogy fegyvert viselni bűn, és keresztyén ember nem viselhet fegyvert. Látjuk az Ószövetségből, hogy amikor a különböző pogány királyok Lótot fogságba vitték, Ábrahám összegyűjtötte a vitézeit, utánuk ment, megszabadította Lótot, a fogságba elhurcolt asszonyokat és gyermekeket, és jól tette, mert ez volt a kötelessége. Az Úr Jézus tanítványai is fegyvert viseltek, Péternél kard volt, amivel levágta a főpap szolgájának a fülét. Igaz, az Úr Jézus azt mondta neki: Tedd el a kardodat, Péter, mert aki fegyvert fog, fegyver által vész el. Ezzel egy nagy igazságot és figyelmeztetést is mondott, de mégis megengedte, hogy Péter karddal járjon. Az Apostolok Cselekedeteiben olvasunk a cézáreai pogány századosról, Kornéliuszról, aki magához hívatta Pétert, és megkeresztelkedett ő és az egész házanépe, de nem olvassuk azt, hogy lemondott volna a katonáskodásról. Amikor Keresztelő Jánoshoz kijöttek az emberek megkeresztelkedni a bűnöknek bocsánatára, akkor kijöttek hozzá a vitézek is. Ezt olvassuk a Lukács evangéliuma 3,14. versében: „És megkérdék őt a vitézek mondván: Hát mi mit cselekedjünk? És monda nékik: Senkit se háborítsatok, se ne patvarkodjatok, és elégedjetek meg a zsoldotokkal.” Nem mondta, hogy hagyjátok ott a katonaságot. Mikor Jézus meggyógyította a százados beteg szolgáját Kapernaumban, látva a százados hitét, azt mondta: „Bizony mondom néktek, hogy Izraelben sem találtam ilyen nagy hitet.” De nem mondta a századosnak, hogy azonnal hagyja ott a katonaságot (Mt 8,5–13).

 

Látjuk tehát, hogy a Szentírás nem tiltja a katonáskodást, Jézus sem tiltotta. Azonban, ha valaki fegyvert fog, akkor tudja meg, Isten előtt felelős azért, hogyan bánik azzal a fegyverrel, támad-e, vagy véd ártatlanokat, mert Isten aszerint fogja megítélni, amint cselekedett.

 

106. kérdés: Ez a parancsolat csak a gyilkosságról szól?

 

Felelet: Nem csak, hanem amikor Isten a gyilkosságot tiltja, ugyanakkor arra tanít, hogy ő a gyilkosságnak már a gyökerét gyűlöli, mint az irigységet, gyűlölséget, a haragot és a bosszúvágyat, s minden ilyent titkos gyilkosságnak tart.

 

Tehát amikor Isten a gyilkosságot tiltja, akkor már annak a gyökerét is elítéli, az irigységet, a gyűlöletet, a haragot, a bosszút, és mindezeket titkos gyilkosságnak tartja. Mert ha ezekkel van eltelve a lelkünk, s azt kívánjuk, hogy a másik haljon meg, s csak azért nem merjük végbevinni a gyilkosságot, mert félünk a világi törvénytől, akkor már lélekben gyilkosok vagyunk, mert Isten előtt az is számít, hogy mit érzünk a szívünk mélyén.

 

Van még egy gyilkosság, ami elterjedt a mai társadalomban, ez a művi abortusz, az, amikor megfogan a gyermek az édesanya szíve alatt, és azt a gyermeket megölik, elveszik. Azt mondják, még akkor öntudatlan, de nem: amikor ezt végzik, a gyermek már ki van fejlődve. A magzat 12 hetes korában szokták ezt a műtétet elvégezni. Akkor már megvan minden testrésze. Egy megdöbbentő film erről szól, a Néma sikoly. 1964-ben tudtak először ultrahangokkal lefilmezni egy ilyen gyermekelvételt. A kicsi az anyaméhben éppen szopta az ujját. Amikor a műszert az anya testébe bevezették, a gyermek szívdobogása 60-ról 200-ra emelkedett. Félt. Megpróbált menekülni, rémülten húzódott fel az anyja szíve felé. Azután a műszer leszakította a fejét, a kezét, a lábát, és vége volt. (Jó lenne megszerezni ezt a filmet a kolozsvári Katekétikai Központból és videón megnézni.)

 

J. Gutzviller Ember, Isten, világ című könyvében írt erről a kérdésről, hallgassátok meg. A címe: Egy magzat naplója.

 

Október 5.

 

Ma kezdődött meg az életem. Apám és anyám még nem is tudják. Kisebb vagyok ugyan a gombostű fejénél, de mégis önálló lény vagyok. S már minden testi és lelki adottságom meg van határozva. Például a szemem olyan lesz, mint az apámé, a hajam pedig szőke és göndör, mint az anyámé. Már az is el van döntve, hogy lány leszek.

 

Október l9.

 

Az első vér- és nyirokedényfalak sejtjei és első ütőereim keletkezőben vannak. Mivel egyes szerveim még nem fejlődtek ki teljesen, édesanyám segíti vérével az én vérkeringésemet. Ha majd megszülettem, akkor az első hónapokban már csak a tejére lesz szükségem.

 

Október 23.

 

Már kinyílt a szám is. Egy év múlva, amikor kedves szüleim ágyacskám fölé hajolnak, majd rájuk mosolygok. Az első szavam biztos az „anyám” lesz…

 

Utóirat: Az a vélekedés, hogy én még nem vagyok önálló ember, hanem csupán anyám testének egy része, egyszerűen nevetséges! Hiszen még a vércsoportom is egészen más, mint az anyámé.

 

Október 25.

 

Ma elkezdett dobogni a szívem. Szünet nélkül végzi majd szolgálatát életem végéig, anélkül hogy valaha is pihenne. Milyen csoda ez!

 

November 2.

 

Karom és lábam elkezdtek nőni. Igaz ugyan, hogy amíg teljesen kifejlődnek, annyira, hogy jól használhassam ezeket a végtagjaimat, még születésem után is jó darab időnek kell eltelnie…

 

November 12.

 

Most sarjadnak már kezemen az ujjaim. Ezekkel a kezekkel hódítom meg a világot, s jó barátként nyújtom kezemet embertársaim felé.

 

November 20.

 

Édesanyám csak ma tudta meg egész bizonyosan az orvosnál, hogy engem a szíve alatt hord. Milyen nagyon örülhet!

 

November 25.

 

Már látható rajtam, hogy lány leszek! Szüleim biztosan azon tanakodnak, hogy mi legyen a nevem. De szeretném már én is tudni!

 

November 28.

 

Szerveim már teljesen kifejlődtek. Egészen nagy vagyok már.

 

December 10.

 

Hajam és szemöldököm is elkezdett nőni. Mennyire örül majd anyám szőke kislányának!

 

December 13.

 

Hamarosan látok majd! Szemeimet már csak egy gyenge varrat tartja zárva.

 

Fények, színek, virágok – milyen pompás lesz! De legjobban mégis annak örülök, hogy láthatom anyámat! Csak ne tartana olyan sokáig! Még több mint hat hónapig.

 

December 24.

 

A szívem teljesen kifejlődött. Állítólag vannak kisbabák, akik valami szervi szívbajjal jönnek a világra. A doktor bácsiknak rettentő fáradságukba kerül, hogy az ilyen kisbabákat operációval megmentsék. Hála az Istennek, az én szívem rendben van. Egészséges, erős gyermek leszek. Mindenki örül majd nekem.

 

December 28.

 

Édesanyám ma megöl.

 

Ha megfigyelitek, a magzat éppen háromhónapos volt. Az az idő ez, amikor el szokták venni. Addigra már ennyire ki van fejlődve.

 

 

Adja Isten, hogy amikor majd a nem tudom hányadik gyermek jelentkezik, és az asszonyok különböző tanácsokkal jönnek, akkor jusson eszetekbe ez a napló, a szív alatt hordott kicsi élet álma, és sohase úgy fejeződjön be a történet, mint itt, hogy: Édesanyám megölt, hanem úgy, hogy: Édesanyám igazi anya volt és világra hozott, s cserébe a szülői élet minden hittel és szeretettel hordozott fáradságáért, ragyogja majd be életeteket a szívből jövő, hálás gyermekmosoly.

 

107. kérdés: Elég-e hát, ha így senkit meg nem ölünk?

 

Felelet: Nem elég, mert mikor Isten az irigységet, gyűlölséget és haragot kárhoztatja, ezzel azt is kívánja, hogy a mi felebarátunkat úgy szeressük, mint magunkat, hogy iránta türelemmel, békességgel, szelídséggel, könyörületességgel és szívességgel viseltessünk, kárát tőlünk telhetőleg róla elhárítsuk, és ellenségeinkkel is jót tegyünk.

 

Jézus azt mondja Máté evangéliuma 5,43. és következő verseiben: „Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket.” 46. vers: „Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, micsoda jutalmát veszitek? Avagy a vámszedők is nem ugyanazt cselekszik-é? És ha csak a ti atyátokfiait köszöntitek, mit cselekesztek másoknál többet? Nemde a vámszedők is nem azonképpen cselekesznek-é?” Ha csak azokat szeretjük, akik bennünket szeretnek, akkor még mindig csak üzletelünk. Adok egy kis szeretetet, hogy kapjak egy kis szeretetet, adok békességet, hogy kapjak békességet, segítek valakit, hogy az is segítsen rajtam. Ez még nem krisztusi élet, ez még csak üzlet, legfeljebb egy jóindulatú üzlet. Az igazi Krisztus szerinti élet az, amikor jót teszek, és nem várom, hogy visszafizessék. Nem elég nem ölni, hanem védeni és segíteni kell az életet.