„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.”Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16
Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik szívem. Zsoltár 28,7
… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti." Karl Barth
A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...
Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .
E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben, a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal
2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó
„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
- A Heidelbergi Káté gyakorlati magyarázata Csiha Kálmán Az Isten ösvényein
Tudjuk, hogy a Káté három nagy részre oszlik. Az első rész szól az ember nyomorúságáról, arról, hogy bűnösek vagyunk, és egyszer meg kell halnunk, a második az ember megváltásáról, arról, hogy Jézus Krisztus bűneinkért való szenvedésével nekünk bűnbocsánatot és örökéletet szerzett. A harmadik rész szól a háládatosságról. Ide tartoznak a jó cselekedetekkel kapcsolatos kérdések is.
86. kérdés: Miért kell jót cselekednünk, ha a mi nyomorú-ságunkból minden mi érdemünk nélkül, kegyelemből, Krisztus által váltatunk meg?
Felelet: Azért, mert Krisztus, miután minket az ő vérével megváltott, egyszersmind meg is újít minket az ő Szentlelkével a maga hasonlatosságára, avégre, hogy sok jótéteményéért Isten iránt való hálánkat egész életünkkel megmutassuk és őt dicsőítsük. Ezenkívül azért is, hogy a magunk igaz hite felől annak gyümölcséből bizonyosak legyünk. Végül pedig, hogy a mi istenfélő életünkkel ember-társainkat is megnyerjük a Krisztusnak.
Istennek háromféleképpen lehet engedelmeskedni. Lehet engedelmeskedni félelemből. Nem káromkodom, mert megbüntet az Isten, nem teszek rosszat másoknak, mert meg-büntet Isten, adok a szegénynek, mert ha nem adok, megbüntet Isten. Templomba megyek, mert ha nem járok templomba, megbüntet Isten. De ha mindezt csak félelemből teszem, ha félelemből engedelmeskedem Isten paran-csolatainak, csakolyan vagyok, mint az a rabszolga, aki azért dolgozott, mert ha nem, akkor ütötték. Ha így gondolkozom, akkor még csak rabszolgasorsban élek, és nem vagyok igazán Isten gyermeke, mert igaz, hogy Isten megbüntethet, és Isten sokszor meg is bünteti az embert, de ha csak a büntetéstől való félelemből engedelmeskedem, akkor még nagyon messze vagyok az igazi keresz-tyénségtől.
Lehet Istennek engedelmeskedni érdekből. Megyek a templomba, mert akkor megsegít Isten, imádkozom, mert akkor megsegít Isten, adok a szegényeknek, mert akkor Isten tízszer annyit ad vissza. És valóban igaz, ha megyek a templomba és imádkozom, megsegít Isten, és hogyha adok a szegénynek, Isten sokszor tízszer annyit is visszaad. De ha csak azért megyek a templomba, hogy megsegítsen Isten, és csak azért nem káromkodom, hogy megsegítsen, ha csak azért adok a szegénynek, hogy tízszer annyit adjon nekem vissza, akkor még mindig nem vagyok igazi keresztyén, mert akkor érdekből engedelmes-kedem. Akkor érdekember vagyok, üzletelni akarok Istennel. Adok Istennek egy órát, az istentisztelet óráját egy héten, hogy nekem adjon hét eredményes boldog napot. Adok a koldusnak egy kicsi összeget, hogy kapjak tízszer, százszor annyit vissza. Ez még mindig csak üzlet, nem keresztyénség. Megbánom a bűneimet, hogy Isten megbocsássa nekem és örökéletet adjon, ez is így csak üzlet, és még nem keresztyénség.
De lehet Istennek engedelmeskedni hálából, szeretetből. Megyek a templomba, mert oda-visz a szívem. Szeretem Istent, mert Ő is szeret engem, úrvacsorát veszek, és átélem azt, hogy mennyire szeretett engem Jézus, mikor meghalt az én bűneimért is. Megbánom a bűneimet, nem azért, hogy Isten bocsánata által előnyökhöz jussak, hogy Isten segítsen meg jobban engem, hanem azért, mert fájnak a bűneim, mert fáj, hogy Krisztus akarata ellen cselekszem, és neki fájdalmat okozok. Adok a szegénynek, nem azért, mert ha nem adnék, megbüntetne Isten, nem azért adok, hogy százannyit adjon nekem vissza, hanem mert megsajnálom a koldust, mert visz a szívem, mert arra gondolok, hogy az Úr Jézus adott nekem egészséget, munkát, fizetést, akkor én hogyne adnék annak, aki nyomorultabb nálam, hiszen én milyen nyomorult lennék Krisztus nélkül, és Krisztus még az életét is nekem adta. Nem aranyon vagy ezüstön, hanem az ő drága vérén váltott meg, azt fizette érettem.
Ezért mondja a Káté azt, hogy Krisztus, miután minket az ő vérével megváltott, egyszersmind meg is újít minket az ő Szentlelkével a maga hasonlatosságára. Ez egy belső megújulás, amikor már nem félelemből, nem érdekből, hanem szeretetből és hálából szeretjük Istent, és cselekedjük a jót az ő dicsőségére. Isten iránt való hálánknak egész életünkön kell látszodnia. Ha jót tudtunk cselekedni, akkor gondolhatunk arra, hogy csakugyan követjük Krisztust, de ha csak beszélünk, és soha áldozatot nem hozunk, nem cselekszünk jót, csak rosszat, akkor hazugság, képmutatás az egész keresztyénségünk, és ennél a képmuta-tásnál csúnyább dolog nincs.
Végül azért is kell jót cselekednünk, hogy istenfélő életünkkel embertársainkat is megnyerjük a Krisztusnak, mert kötelességünk másokat is Istenhez vezetni. Amikor az Úr Jézusról és Istenről beszélünk, az emberek, de még a gyermekeink, az unokáink is először bennünket néznek meg. Ha az életünk nem fedi, amit mondunk, sőt egészen másképpen viselkedünk, akkor akadály leszünk számukra az Istenhez vezető úton. Ha egy lelkipásztor mindig arról prédikálna, hogy szép családi életet kell élni, szeretni kell egymást, józan életet kell élni, de naponta részegen húznák ki a sáncból, káromkodna, és verné a feleségét, vajon akkor még hinnének neki az emberek? Tudna mást Istenhez vezetni? Nem tudna. Mindenki a maga környezetében egy kicsit lelkipásztor, és így a maga, a barátai, a családja körében meg a munkahelyén példát kell mutatnia, hogy másokat is Istenhez tudjon vezetni.
Egy munkás, aki hitetlen környezetben nőtt fel, elmondta lelkipásztorának, azon gondolkozott, hogy van-e Isten, és ha van, akkor őneki melyik egyházhoz is kellene tartoznia. A gyárban mellette dolgozott egy jehovista és egy református. Egyszer rosszul érezte magát a gépnél, és hangosan megszólalt: Jaj, de rosszul vagyok. A jehovista szomszédja azt mondta neki: Állj be közénk, és mikor majd az Armagedon eljön, és mi leszünk az urak a világon, akkor nem lesz betegség, és mindig egészséges leszel. A református pedig, amikor meghallotta, hogy rosszul érzi magát, azt mondta: ülj le egy kicsit, én dolgozok a te gépeden is. És végezte helyette a munkát. Mikor a lelkipásztorához eljött ez a munkás, azt mondta: azért jött el a református egyházban konfirmálni, mert meggyőzte az a református munkatársa, aki helyette a gépén dolgozott, szeretetével és a jó cselekedetével, hogy a reformátusoknál van az igaz hit és az igaz szeretet. Így nyerjük meg embertársainkat is a Krisztusnak a jó cselekedeteinkkel, vagy így taszítjuk el Krisztustól őket, ha nem tudunk jót cselekedni.
Azt is kell tudnunk, hogy jó cselekedeteink nem érdemek. A katolikus egyházban beszélnek érdemszerző jó cselekedetekről, sőt még arról is, hogy lelki bank is van, és ha például sokszor mond el valaki egy Mi Atyánkot, akkor abból jut annak is, aki nem mond el egy Mi Atyánkot sem. Mi ilyenekben nem hiszünk. Az Úr Jézus nem tanította ezt. Nincsenek érdemszerző jó cselekedeteink, nincs nekünk érdemünk Isten előtt, amivel mi dicsekedhetünk Isten és az emberek előtt, mert azt mondja Pál apostol: „Ha valamid van, nem azért van-e, hogy Istentől kaptad?” Ha valamink van, amiből tudunk másnak adni, azért van, mert Isten megsegített bennünket, és nekünk adott. Ezért nem a mi érdemünk az, ha másokon segíthetünk, hanem Istentől adott lehetőségünk, az iránta való hálánknak megmutatása, és az Ő dicsőségét szolgálja. A magunk számára pedig jelzi azt, hogy csakugyan a Krisztuséi vagyunk. Már volt szó róla: gyümölcséről lehet megismerni a fát. Éppen így az embert is a cselekedeteiből. Álljunk azért Isten mérlegére: tettünk-e valami jót, nem érdekből, nem félelemből, hanem Isten iránti hálából, jutalmat nem váró, tiszta szeretetből csak az elmúlt héten is?
87. kérdés: Nem üdvözülhetnek-e tehát azok, akik háládatlan és bűnben megátalkodott életükből Istenhez meg nem térnek?
Felelet: Semmiképpen nem, mert mint az Írás mondja: sem a szemérmetlenek, sem a bálványimádók, sem a paráznák, sem a lopók, sem a fösvények, sem a szitkozódók, sem a ragadozók és az ezekhez hasonlók Isten országát örökségül nem bírhatják.
Mi a megtérés? Ez régi magyar kifejezés, úgy is mondhatnánk, hogy megfordulás. Valaki megy egy úton, és egyszer csak rájön arra, hogy az az út nem jó. Valaki elindul Kolozsvárról Marosvásárhelyre, s egyszerre rádöbben, hogy nem keletre megy, hanem valahova délnek vagy északnak. Eltévesztette az utat, ez az út nem fog jó helyre vinni, és akkor megfordul, megtér, és visszamegy azon az úton, amin jött, és a jó irányba indul. Ez a megtérés. Képzeljétek el, hogy én most megyek innen az ajtótól a szekrényig (be kell mutatni valóságosan, ahogy megyünk), s akkor megfordulok, mert rájövök, hogy rossz irányba mentem, nem itt van a kulcs, amit keresek, és elindulok a másik irányba, amerre megfordultam. Ha most én megfordultam az úton, akkor már rögtön a célnál vagyok? Nem. A cél még messze van, csak az irányom változott meg, és a célhoz mindig közelebb fogok érkezni. Előzőleg, mikor rossz irányba mentem, a jó céltól mind távolabbra jutottam, most még messze vagyok, de a jó cél felé igyekszem. Éppen így van a megtérésnél is. Rajzoljuk le:
Amikor megtérek, ez nem azt jelenti, hogy már tökéletes vagyok, hogy már a célnál vagyok, hanem hogy megváltozott az életirányom, hogy most már más irányba megyek, harcolok a bűneimmel, Isten dicsőségét akarom keresni, de azért tudnom kell, hogy én még mindig bűnös vagyok, még mindig messze vagyok a céltól. Isten nekem megbocsátott Jézus Krisztusért, és úgy néz, mintha nem vétkeztem volna, de én magamról kell hogy tudjam: bűnös vagyok. A Sátánnak az a legnagyobb kísér-tése, hogy amikor megtérek Istenhez, elhiteti velem, hogy én most már tökéletes lettem. A Sátán mindent elkövet, hogy ne térjünk Istenhez, de ha mégis hozzá térünk, utánunk nyúl, beképzeltté, dölyfössé, képmutatóvá tesz. Ez az utolsó próbálkozása. Rábír, beszéljek arról, hogy milyen jó vagyok én, hogy megtértem. Lenézet velem másokat, hogy úgy gondoljam, mások rosszabbak és méltatla-nabbak, mint én.
Az igazán megtért embernek annyira fájnak a bűnei, és annyi szeretet és mások iránti segítési vágy van benne, hogy nincs ideje másokat lenézni és magát másoknál különb-nek tartani, hanem igyekszik mindig jót tenni és szeretettel szolgálni másoknak. Az igazán Istenhez tért ember nem azt hangoztatja, hogy ő megtért, nem ő mondja ezt el saját magáról, hanem úgy él, hogy a körülötte élő emberek mondják: Ez csakugyan Isten gyermeke, ebben az emberben csodálatosan sok szeretet van, ez az ember mindenkivel jót tesz, jár a templomba, és a szemében jóság és öröm van. Érdemes azon az úton menni, amin ez az ember jár.
Szabolcska Mihály Uram, maradj velünk!
Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?
Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?
Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?
…tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!
Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!
Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.
A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát.
A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal Oldal tetejére