72. kérdés: Tehát a vízzel való külső leöntés maga a bűnök elmosása-e?

 

Felelet: Nem, mert egyedül Jézus Krisztus vére és Szentlélek tisztít meg minket minden bűntől.

 

Az üdvösséget a hithez köti az Úr Jézus. A keresztség nem adja automatikusan az üdvösséget, csak annak a jegye. Ha valaki kap egy színházjegyet, akkor biztosítva van afelől, hogy ha valóban elmegy a színházba, oda beengedik, és neki ott egy szék fenn van tartva. De ha nem megy el az előadásra, hiába van meg a jegye, üresen marad a helye. Így vagyunk a keresztséggel is. A keresztség és az úrvacsora szent jegy. Biztosíték arra nézve, hogy ha csakugyan Jézus Krisztusra hallgatunk, és átadjuk neki az életünket, akkor bejutunk az örökéletbe, de hogyha nem megyünk hozzá, akkor hiába van a jegy nálunk, kívül maradunk az üdvösségen, mint az a színházjegy-tulajdonos, aki nem ment el az előadásra.

 

73. kérdés: Miért nevezi hát Szentlélek a keresztséget újjászületés feredőjének és bűnök elmosatásának?

 

Felelet: Isten nem ok nélkül szól ekképpen. Mert nemcsak arra akar ezzel tanítani minket, hogy miképpen a test szennyét a víz, akképpen a mi bűneinket a Krisztus vére és Lelke mossa le, hanem sokkal inkább arra, hogy ez az isteni zálog és jegy biztosít minket afelől is, hogy mi bűneinktől lelkileg oly bizonnyal megtisztulunk, amiképpen a látható vízzel megmosatunk.

 

Tehát ezzel tanít bennünket Isten, hogy mint a test szennyét a víz, akképpen a mi bűneinket a Krisztus vére és lelke mossa le, és ez jegy, zálog, biztosíték afelől, hogy mi olyan biztosan megtisztulunk Krisztus által a mi bűneinktől, mint ahogy a víz lemossa a test szennyét. (De csak akkor, ha átadjuk magunkat Krisztusnak.)

 

74. kérdés: Meg kell-e keresztelni a kisgyermekeket?

 

Felelet: Meg, mert miután ők is éppúgy Isten szövetségéhez és az Anyaszentegyházhoz tartoznak, mint a felnőttek, s mivel Isten Krisztus vére által a bűnöktől való váltságot és a hitet munkáló Szentlelket nekik is éppúgy ígéri, mint a felnőtteknek: ennélfogva a keresztség mint a szövetség jegye által őket is szükséges beoltani Isten Anyaszentegyházába és megkülönböztetni a hitetlenek gyermekeitől úgy, amint az Ószövetségben is történt a körülmetélkedés által, melynek helyébe Krisztus az Újszövetségben a keresztséget szerezte.

 

Vannak szekták, egyházak, ahol nem keresztelik meg a kisgyermeket, mert azt mondják, hogy az nem tud semmit sem arról, ami vele történik. Majd csak akkor keresztelik meg, amikor felnő, és ő maga is bizonyságot tesz arról, hogy hisz. Ebben, emberileg gondolkozva, van valami logika, azonban az evangélium alapján egészen más a helyzet, mert a keresztség nem az én elhatározásom külső jelképe, hanem Jézus Krisztus értem való szenvedésének és szeretetének a jelképe. Amikor megszülettetek, akkor édesanyátok, édesapátok megcsókolt benneteket. Akkor még nem tudtátok, kicsoda édesanyátok és édesapátok, és nem tudtátok, mit jelent az, hogy megcsókolnak benneteket, de az volt a fontos, hogy ők tudták, szerettek benneteket, és azzal a csókkal elkötelezték magukat, hogy szeretni is fognak és felnevelnek. Aztán mikor majd felnőttetek, megértitek, mit jelent szüleitek szeretete. Éppen így vagyunk a keresztséggel is. Amikor megszülettünk erre a földre, várt a szüleink szeretete, de éppen úgy várt az Úr Jézus szeretete is. A keresztség mennyei csók, az Úr Jézus csókja, üzenete, amivel üzeni, hogy szeret bennünket. Mikor kicsik voltunk, nem tudtuk, mit jelent a szüleink csókja, nem is az volt a fontos, az volt a fontos, hogy szerettek a szüleink. A keresztségben sem az a fontos, hogy mi gyermekként mit tudunk Jézusról, hanem az, hogy Jézus Krisztus meghalt értünk, és szeret bennünket, s annak zálogaként, üzeneteként adja a keresztség sákramentumát.

 

Amikor felnő az ember, akkor megérti, mit jelent a Jézus Krisztus szeretete, mint ahogyan megtapasztalja a szülei szeretetét is.

 

Ha a keresztség az én belső elhatározásom külső jelképe lenne, akkor először értelmesen hitre kellene jutnom és azután kellene megkeresztelkednem. De mert a keresztség Isten megelőző kegyelmének és szeretetének a jelképe, ezért meg kell keresztelni a kisgyermekeket is, mert hiszen Jézus Krisztus a kisgyermekekért is meghalt, őket is szereti, és nekik is örökéletet ígért.

 

Az Ószövetségben az egyházhoz való tartozás jele a körülmetélés volt. A fiúgyermekeket nyolcnapos korukban körülmetélték. Akkor az volt az egyházhoz való tartozás jelképe. A körülmetélés által beiktatták őket Isten anyaszentegyházába. A keresztyén egyház külső jelképe a keresztség. Mi a keresztség által iktatjuk be gyermekeinket a Krisztus egyházába. De miért szól így a keresztség szereztetési Igéje: Aki hiszen és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hiszen, elkárhozik? Ezek szerint először hinni kell, azután megkeresztelkedni. A Szentírásban azonban kétfajta keresztelési parancsot találunk. Az egyik, amiről itt szó volt, a felnőtteknek szólt, mert Jézus Krisztus korában nem voltak a kicsi gyermekek megkeresztelve, és aki már felnőtt, annak először hitre kellett jutni és magának kellett döntenie, hogy meg akar-e keresztelkedni vagy nem. Most is vannak olyanok, akiket nem kereszteltek meg gyermek korukban, mert hitetlenek voltak a szüleik, de ők saját akaratukból be akarnak lépni az egyházba, s akkor felnőtt korban keresztelik meg őket. Van azonban egy másik keresztelési parancs is, ami a gyermekeknek szól a Máté 28,8–20-ig terjedő verseiben: „És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek, és ímé, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Ez már a gyermekek számára szól, itt nem az áll, hogy először hinni kell és azután megkeresztelkedni, hanem az, hogy tegyetek tanítványokká minden népeket. Hogyan? Először megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, azután tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit Krisztus parancsolt. Veletek is ez történt, velünk is, mindnyájunkkal. Először megkereszteltek, azután tanítottak bennünket. A tanítás a konfirmációval fejeződik be, akkor teszünk fogadalmat arról, hogy Jézus Krisztushoz és az anyaszentegyházhoz hűségesek leszünk. A keresztség Jézus értünk való áldozatának és ígéretének külső jelképe. A konfirmáció viszont a mi belső elhatározásunk külső jelképe. A keresztség által elhívott Krisztus, s erre az elhívásra mi a konfirmáció által válaszolunk. Gyökeresen téves az a felfogás, amikor újrakeresztelik azokat, akik már egyszer meg voltak keresztelve. A keresztség egyszeri, egyszer kell megcselekedni valakivel és többször nem, mert Jézus Krisztus ígérete, amit a keresztség kifejez, mindörökké és mindenkire érvényes.

 

Teljesen mellékes dolog, hogy mennyi vízzel vagy hogyan öntjük le a gyermeket, hogy alámerítjük a vízbe, vagy nem merítjük alá, mert ezek mind csak a külső jelhez tartoznak. Egyszer egy keresztelésnél azt mondták a szülők: Tiszteletes úr, tessék több vizet tölteni a fejére, mert már nagyocska a gyermek. Úgy gondolták, minél nagyobb a gyermek, annál több vízre van szüksége, hogy érvényes legyen a keresztség. Nem értették a keresztség lényegét.

 

Az, hogy a keresztség jegy, olyanformán is érthető, mint amikor a pásztor megbélyegzi a birkát, jegyet süt reá. A jegy a bárányon azt jelenti, hogy a nyájhoz tartozik. A körülmetélkedés alkalmával testi volt a jegy, a keresztségben ez lelkivé lett. Azt jelenti, hogy Krisztuséi vagyunk, Krisztushoz tartozunk.

 

Ha életetekben valami nagyon nehéz helyzetbe jutnátok és úgy éreznétek, hogy teljesen el vagytok hagyatva, jusson eszetekbe majd az, hogy meg vagytok keresztelve, a Krisztuséi vagytok, és Krisztus igéjét olvasták felettetek a keresztelésetekkor, ami úgy fejeződik be, hogy és ímé, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ez is a keresztelési ígérethez tartozik, hogy Krisztus veletek van minden napon, a nehéz napokon is, életünk minden nehéz napján is, és velünk marad örökké, mert mi az övéi vagyunk.

 

A kereszteléskor a szülők és a keresztszülők is fogadalmat tesznek: úgy nevelik a megkeresztelt gyermeket, hogy az majd a saját hitéről önként tegyen vallást a konfirmációkor a gyülekezet előtt. Ez történt veletek is. Gondoljatok vissza egy régi fogadalomra, amit szüleitek, keresztszüleitek tettek. Ti nem is tudtatok róla, amikor ők megfogadták Isten színe előtt, hogy hozzásegítenek benneteket ahhoz, hogy konfirmáljatok, és most ez az idő egyre közelebb érkezik hozzátok. Konfirmációkor vissza kell nézni lélekben a keresztelésünkre, s meg kell köszönni Istennek, hogy már öntudatosan fogadalmat tudunk tenni Isten előtt és Jézus Krisztusnak átadhatjuk magunkat. A kereszteléskor a jelen lévő gyülekezet is megfogadja, hogy gyermekei neveléséért mindent megtesz. Azért gondoljatok arra, hogy a keresztség által beiktatódtatok és most a konfirmáció által fogadalmatokon keresztül is beiktatódtok az anyaszentegyház közösségébe. Keresztszülő csak az lehet, aki konfirmált, mert már fogadalmat tett arról, hogy ő valóban követni akarja Jézus Krisztust, nem utasítja vissza a keresztségben kapott kegyelmet, és megfelelő tudása is van arra nézve, hogy a keresztgyermekét milyen irányba vezesse. Akkor, amikor keresztszülők lesztek, erre is gondoljatok, sokat imádkozzatok a keresztgyermekeitekért, és gondoskodjatok róla, hogy olvassanak Bibliát, és járjanak a Krisztus útján, mert a keresztszülők fogadalomtétele felelősségvállalás Isten és a gyülekezet színe előtt a megkeresztelt gyermekért.

 

Felmerül az a kérdés, hogy más vallásúak lehetnek-e keresztszülők. Mindenki, aki Jézus Krisztusban hisz, lehet keresztszülő, de hogy ne hígítsuk fel a hitünket, és biztosítsuk a komoly nevelést a gyermekeinknek, ezért a keresztszülők között kell legalább egy házaspár legyen, aki református, ők lesznek a fő keresztszülők, mert ők tudják igazán, hogy mi a kötelességük a gyermekkel szemben.