XXII. ÚRNAPJA

 

57. kérdés: Miféle vigasztalásod van a testnek feltámadásából?

 

Felelet: Az, hogy nemcsak lelkem vitetik azonnal az élet után Krisztushoz, az ő Fejéhez, hanem testem is Krisztus hatalma által feltámasztatván, lelkemmel ismét egyesül, és Krisztus dicsőséges testéhez hasonlatos lészen.

 

Sokan kérdezik: Hogyha ezt a testet eltemetik, és az elrothad a földben, akkor hogyan fog feltámadni? Elsősorban tudnunk kell, hogy a Szentírás tanítása szerint nem az a test támad fel, amelyet betesznek a koporsóba, hanem egy mennyei test. A Szentírás tanítása szerint a halállal az élet nem szűnik meg, a lelkem azonnal az élet után Krisztushoz vitetik. De a lélek önmagában megfoghatatlan, körülhatárolhatatlan. Az örökéletben is kell hogy legyen megjelenési formánk. Ha nem lenne testünk itt a földön, nem tudnánk beszélni, nem tudnánk megsimogatni egymást, nem tudnánk egymásra nézni, mert nem lenne mivel egymásra néznünk. Az örökéletben is lesz egy formánk, nem csak megfoghatatlan füst, köd leszünk. Az a forma a mennyei test lesz. Hallgassuk meg, mit mond erről a Szentírás (1Kor 15,33): „De mondhatná valaki: Mi módon támadnak fel a halottak, és milyen testtel jönnek ki? Balgatag, amit te vetsz, nem elevenedik meg, hanemha megrothad elébb. És abban, amit elvetsz, nem azt a testet veted el, amely majd kikel, hanem puszta magot, talán a búzáét vagy más egyébét. Az Isten pedig testet ád annak, amint akarta, éspedig mindenféle magnak az ő saját testét.” Az ige ahhoz hasonlítja a temetést, mint amikor elvetjük a búzát. Az elvetett búzaszem nem elevenedik meg rögtön, hanem elrothad, elvész, és abból nő majd ki a búzaszál. Ami kinő belőle, nem olyan lesz, mint a búzaszem, hiszen az kicsi, kemény, sárga valami, s kinő belőle egy zöld szár, valami egészen más, mint amilyen a búzaszem volt. Éppen így lesz a feltámadásban is. A mennyei test is más lesz, mint a földi test. Ugyanaz a lényeg lesz benne, de egészen más alakban. „Vannak mennyei testek és földi testek. De más a mennyeiek dicsősége és más a földieké. Más a Napnak dicsősége és más a Holdnak dicsősége és más a csillagok dicsősége; mert csillag a csillagtól különbözik dicsőségre nézve. Éppen így a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban [látjuk, már bomlik a test, mikor elvetik], feltámasztatik romolhatatlanságban [egy romolhatatlan test fog feltámadni], elvettetik gyalázatosságban, feltámasztatik dicsőségben, elvettetik erőtelenségben, feltámasztatik erőben” (1Kor 15,40–43). És most jól figyeljetek: „Elvettetik érzéki test, feltámasztatik lelki test. Van érzéki test, és van lelki test is.” Mit jelent az, hogy érzéki test? Itt a földön érzéki testben élünk. Ennünk kell, feltámadtak bennünk az életszükségletek, toalettre kell menni, anyagcserénk van, szexuális életet élnek az emberek. Ez az érzéki test, ami megbetegszik, vagy meghal, amit eltemetnek, ami megrothad. S milyen a lelki test? A lelki testet az érzéki test után kapjuk, mert így írja az Ige: „De nem a lelki az első, hanem az érzéki, azután a lelki. Az első ember földből való, földi, a második ember, az Úr, mennyből való. Amilyen ama földi, olyanok a földiek is, és amilyen ama mennyei, olyanok a mennyeiek is. És amiképpen hordtuk a földinek ábrázatját, hordani fogjuk a mennyeinek ábrázatját is” (1Kor 15,46–49). Ezért mondja a Káté, hogy Jézus Krisztus dicsőséges testéhez hasonló lesz a mi mennyei testünk is. Keveset tudunk arról, hogy milyen a mennyei test. De tudjuk azt, hogy milyen nem. Nem betegszik meg. Nincs bezárva a tér dimenziójába. Be volt zárva az ajtó, és Jézus azon keresztül lépett be feltámadása után. Hogyha akarták, megtapogathatták, majd mikor nem is gondolták, eltűnt. Valami egészen más ez, mint a megszokott földi test. Még akkor is keveset tudunk róla, ha le van írva, hogyan találkozott feltámadás után 40 napig a tanítványokkal. Az örökélet annyira felettünk van, hogy azt felfogni tökéletesen nem tudjuk. Képzeljetek el egy síkot, pl. egy papírlapot és egy síklakót, akinek nincs érzéke csak a síkhoz, tudja azt, hogy jobbra, balra, előre, hátra, de fogalma sincs arról, hogy van fent és lent, azt egyáltalán nem tudja megkülönböztetni és észrevenni, erre még a gondolatrendszere is hiányzik, mint a vaknak a látás. Ha én erre a papírlapra ráteszek egy ceruzát a kihegyezett végével, akkor mit tapasztal a síklakó a ceruzából? Egy pontot, ami a síkon, a papíron megjelenik. Azonban a ceruza mennyivel több annál az egy pontnál. Az az egy pont is a ceruzához tartozik, de a ceruza a térben mérhetetlenül több annál a pontnál, amit a síklakó belőle érzékel. Éppen úgy vagyunk az örökélet dolgaival is. Nagyon keveset tudunk felfogni, érzékelni abból, amit Isten akar nekünk ajándékozni. Egyet azonban tudunk: nem ebben az érzéki testben támadunk fel, hanem a lelki testben. Ha valaki nyomorék, sánta, púpos, mozgássérült volt, annak nem kell aggódnia, hogy majd az örökéletben is az lesz. Az örökéletben majd másképpen lesz, a lelki test nem fog betegségeket és fájdalmakat hordozni.

 

Mi a lélek? Van bennünk valami, ami nem anyag. Egyszer egy iskolába bejött egy ellenőr, és vizsgáztatta a gyermekeket. Amikor azok a beszélgetés folyamán azt mondták, hogy az ember testből és lélekből áll, az ellenőr azt mondta: csak teste van az embernek, lélek nincs. Erre a tanár elkezdte kérdezgetni az egyik gyereket, akinek az édesanyja azelőtt két héttel halt meg, az édesanyja felől. A gyermek végül is sírva fakadt. Akkor azt kérdezte a tanító az ellenőrtől: Most ennek a gyermeknek mije fáj, hogy sír? Megvertem talán? Fáj a teste? Az ellenőrnek be kellett ismernie, hogy a lelke fáj. Nemcsak testi fájdalmaink vannak, hanem vannak lelki fájdalmaink is. A bánat, szomorúság, gyász, lelkiismeretfurdalás mind fájdalom. Ha megvágom az ujjamat, akkor a testem fáj, de ha csalódtam valakiben, vagy megbántottak, akkor a lelkem fáj. Ami fáj, az pedig van. Innen is tudjuk, hogy van lelkünk, mert néha fájni szokott. A lélek nem anyag, nem test, valami egészen más. Tulajdonsága a szeretet, a gyűlölet, a bánat, a reménység. Lehet ezt mérni kilóval, hosszmértékkel, űrmértékkel? Nem lehet. Mégis létezik. Valami egészen más, ami azonban itt a földön szorosan egybe van kapcsolva a testünkkel. Lelkiállapotunk függ a testi állapottól, de testi állapotunk is függ a lelkiállapotunktól. Vannak, akik hit által gyógyulnak meg. (De maga az öröm is tud gyógyítani, és a bánat is meg tud betegíteni testileg is.) A test és lélek egy valóság két oldala. Itt a földön a lelkünk kifejezési eszköze, megjelenési formája, földi ruhája a földi testünk. Az örökéletben a lelkünknek egy másik ruhája lesz, a mennyei testünk.

 

58. kérdés: Miféle vigasztalásod van az örökéletről szóló vallástételedből?

 

Felelet: Az, hogy mivel már e mostani életemben is érzem szívemben az örökélet kezdetét, ez élet után oly tökéletes boldogságom lesz, amilyent soha szem nem látott, fül nem hallott, sem emberi szív meg nem gondolt, amelyben Istent mindörökké magasztalom.

 

Az örökélet kezdetét már itt a földön is érzem szívemben – mondja a Káté. Ezt valóban meg is lehet érezni annak, aki közel van Istenhez. Aki szereti Istent, templomba jár, imádkozik, Bibliát olvas, benne van az Isten szeretetének az áramkörében, az tudja, hogy van örökélet, az nem fél úgy a haláltól, mint mások, akik ezt nem tudják. A halál utáni élet titkát már az orvostudomány is boncolni kezdi. Bizonyára hallottatok azoknak a vallomásáról, akiket a klinikai halálból hoztak vissza. Legtöbbjük arra emlékezett, hogy egy sötét folyosón vagy alagúton ment át, aminek a végén erős fényesség vagy fényes alak várta és nagy szeretet. Soknak fájdalmas volt a visszatérés, volt, aki azt állította, hogy látta autóbalesetet szenvedett testét kívülről. Ezek felett a vallomások felett lehet vitatkozni, lehet orvosilag tovább vizsgálni a kérdést. A mi hitünk alapja Jézus Krisztus feltámadása és az ő örökéletről szóló ígérete. Érdemes azonban tudnunk erről a jelenségről is.

 

Persze az örökélet kérdése titőletek messze esik, mert még fiatalok vagytok, s az egész élet előttetek van. Az itteni élet gondja foglal le teljesen, fiatalság, szerelem, pályaválasztás, és ez normális dolog. Mégis gondolnotok kell az örökéletre is, mert egyszer mindenkinek meg kell halni, s egyszer mindenkinek át kell menni vagy az örökéletbe, vagy az örök kárhozatba, vagy a mennyországba, vagy a pokolba. Ezt nem lehet megspórolni. Ezenkívül mindnyájunknak vannak szeretteink, édesanyátok, édesapátok, testvéretek, és soha nem lehet tudni, ki mikor hal meg, kit mikor hív haza Isten, s akkor fel kell hogy legyen készülve a lelketek arra: van örökélet. Örökélet nélkül az egész földi élet értelmetlen és céltalan lenne. Az örökélet adja meg mindennek az értelmét. A Káté és a Szentírás szerint ott tökéletes boldogságunk lesz, amilyent soha szem nem látott, fül nem hallott, sem emberi szív meg nem gondolt. Egyszerűen azért nem gondolt meg soha emberi szív, mert nem tudja elképzelni, milyen lesz az örökélet. Gondoljatok arra, hogy itt a földön csak a földi szépségekből milyen keveset tudunk felfogni. Nem tökéletes a hallásunk. Vannak ultrahangok, amiket mi nem hallunk, de meghallják az állatok, pl. a kutyák, vannak ultraszínek, amiket mi nem látunk, de látják esetleg a méhek. Az egész színskálának mi csak nagyon kis részét látjuk, és az egész hangmezőnek csak egy kis töredékét halljuk. Milyen gyönyörű lehet maga a teremtett világ is, s abból milyen keveset látunk, alig egypár színt és azoknak a keverékeit. Milyen más lesz majd az örökéletben, ahol közel látjuk Isten szeretetét, a teremtett világ minden szépségét és annak a másik, számunkra láthatatlan világnak is a csodáit. Pál apostol írja (valószínűleg magáról) a Korinthusbeliekhez írt II. levél 12. részében: „A dicsekvés azonban nem használ nékem: rátérek azért a látomásokra és az Úrnak kijelentéseire. Ismerek egy embert a Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt (ha testben-é, nem tudom, ha testen kívül-é, nem tudom: az Isten tudja) elragadtatott a harmadik égig. És tudom, hogy az az ember (ha testben-é, ha testen kívül-é, nem tudom: az Isten tudja) elragadtatott a paradicsomba, és hallott kimondhatatlan beszédeket, amelyeket nem szabad embernek kibeszélnie.” Nem sokat mond nekünk Pál apostol a paradicsomról, csak azt, hogy hallott kimondhatatlan beszédeket. De képzeljétek el, hogy ha az egész emberi társadalom vak lenne, s ebben a vak társadalomban valakinek megnyílna a szeme, és látná a naplementét és a virágok színét, vajon el tudná mondani a többieknek, mit látott? Nem tudná elmondani, mert nem ismerné azokat a szavakat, hogy fény, piros, árnyék, kék, zöld. Nem tudna semmit sem elmondani, még azt sem, hogy látott, mert azt a szót sem ismerné, hogy látni, csak azt tudná, hogy olyan dolog történt vele, amit nem tud elmondani. Így volt valahogy Pál is, amikor Isten megengedte, hogy belásson egy pillanatra az örökkévalóságba. Ezért mondja a Káté azt, hogy olyan tökéletes boldogság lesz, amilyet szem nem látott, fül nem hallott, sem emberi szív meg nem gondolt.

 

Mi a földi élet legnagyobb öröme? Képzeljétek el, hogy egy nagyon szép ruhát kapnátok, de minden barátotok és minden barátnőtök elfordulna tőletek, és nem állna veletek szóba. Akkor boldogok lennétek? Nem. Képzeljétek el, kapnátok egy nagy összeget, de az egész faluban vagy városban mindenki gyűlölne benneteket, félrefordulna, és nem szólna hozzátok. Boldogok lennétek? Nem. A boldogsághoz hozzájárul és segíthet a pénz és az anyagi előrehaladás is, de a boldogságnak nem ez a lényege, a boldogságnak a lényege a szeretet. Egy árva gyermeknek lehet nagyon szép ruhája, de ha nincs édesanyja és édesapja, aki szeresse, nem tud igazán boldog lenni. És lehet, hogy egy másik gyermeknek nincs szép ruhája, de igaz szeretet veszi körül otthon, átölelik, megsimogatják, megértik, és imádkoznak érte, és vele vannak, akkor az a gyermek mégis boldog. A boldogság forrása a szeretet. Ha a földön az emberi szeretet tud igazán boldoggá tenni, akkor az örökéletben mennyivel inkább boldoggá tud tenni az Isten látható és közel való szeretete. Ezért mondja a Káté, hogy majd ott Istent mindörökké magasztalom.