XXI. ÚRNAPJA

 

54. kérdés: Mit hiszel az egyetemes keresztyén Anyaszentegyházról?

 

Felelet: Hiszem, hogy Isten fia a világ kezdetétől fogva a világ végezetéig az egész emberi nemzetségből Szentlelke és Igéje által magának az igaz hitben megegyező, örökéletre elválasztott sereget gyűjt, azt oltalmazza és megtartja; és hiszem, hogy ennek a seregnek én is élő tagja vagyok és mind-örökké az maradok.

 

A felelet kezdete tehát: Hiszem, hogy Isten fia a világ kezdetétől fogva a világ végezetéig az egész emberi nemzetségből Szentlelke és Igéje által magának az igaz hitben meg-egyező, örökéletre elválasztott sereget gyűjt. Vagyis az egyházat Jézus Krisztus gyűjti a világ kezdetétől a világ végezetéig. Ez azt jelenti, hogy az Úr Jézus születése előtt is voltak Istenben hívő emberek, akik lelkileg az egyházhoz tartoztak (tanultunk Ábrahám, Izsák, Jákob történetéről), Ábrahám is a hívők atyja volt, és Isten anyaszentegyházában volt benne, még akkor is, ha akkor nem tudták, hogy lesz keresztyén egyház. Az első karácsonyt megelőző időkben is élt Jézus az Atyánál, és Szentlelke által gyűjtötte az Ő seregét. Most is gyűjti és a világ végezetéig gyűjteni fogja.

 

Honnan látjuk, hogy a világ végezetéig megmarad az egyház? Már beszéltünk erről. Gondoljátok el, hogy az Úr Jézus feltámadása óta mennyi minden történt a világon. Megbukott a Római Birodalom, aztán a Német-római Birodalom, a közelebbi időkben megbuktak a nagy diktatúrák. Milyen erősnek látszott a Hitler hadereje, milyen erősnek látszott a Sztálin hadserege! Az Istent tagadó Szovjetuniónak mindene volt: fegyvere, ágyúja, felszerelése, titkosrendőrsége, kémhálózata, és mégis megbukott. Az egyháznak nem volt semmije sem, csak Krisztusa, csak Istene, csak hite volt, és az Egyház megmaradt. Ki gyűjtötte nehéz időkben is és ki őrizte meg az egyházat? A kérdésre a felelet így folytatódik: Jézus Krisztus örökéletre elválasztott sereget gyűjt, azt oltalmazza és megtartja. A történelemből, a saját életünkből látjuk mi öregebbek, hogy Isten oltalmazta és megtartotta az egyházat. Egy fél évszázad alatt az ateizmus világában a hivatalos állam el akarta törölni. A kommunista ideológia azt állította, hogy az egyház meg fog semmisülni. Elvették tőle az iskolákat, a tanítás és a szeretetszolgálat lehetőségét. Igyekeztek mindenképpen megnyomorítani, úgy is, hogy kevesebb lelkipásztor legyen, de az egyház mégis megmaradt, és ezek a nagy világhatalmak elvesztek, összedűltek, eltűntek. A világban sok minden fog még történni, sok különböző politikai hatalom lesz, de mindegyik változik és végül is eltűnik, felbomlik, csak az egyház az, ami a világ végezetéig megmarad. Hogyan gyűjti Isten az anyaszentegyházat? Szentlelke és Igéje által. Ezt is lemérhetjük a mindennapi életben. Hogy lettetek ti egyháztagok, keresztyének? Hogy kereszteltek meg benneteket? Valamikor az Úr Jézus meghagyta: „Tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentlélek Istennek nevében. Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek, és ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,18–20). Azóta hány emberi parancs megsemmisült, de ez megmaradt, mert ez mennyei parancs volt, és Isten Szentlelkével gondoskodott róla, hogy ennek a parancsnak engedelmeskedjenek az emberek. Ennek a parancsnak engedelmeskedve kereszteltek meg benneteket is. Jöttök templomba, Káté-órára, s ha a Szentlélek megérinti a szíveteket, erős hitetek lesz. Ti is benne vagytok ebben a sereggyűjtésben. Vasárnaponként mennek templomba az emberek. Isten gyűjti őket a Szentlélek által. Az Igét hallgatni mennek, s ott erősödnek. Ez a kettő Isten nagy ajándéka: az Ige és a Szentlélek. Ezáltal lesz az egyház népe igaz hitben megegyező, örökéletre elválasztott sereg.

 

Mindenki üdvözül-e, aki az egyházban van? Nem. Mert az egyházban vannak olyanok is, akik formálisan vannak csak benne, akik csak azért fizetik az egyházi adót, hogy esetleg helyük legyen a református temetőben. Vannak, akik káromkodnak, istentelenek, és csak formálisan keresztyének. Istent becsapni nem lehet. Az Úr Jézus ezzel kapcsolatosan mondta a már idézett, tengerbe vetett gyalom példázatát, azt, hogy minden halat összefog a halászháló, de amikor a partra vonják, akkor kiválogatják a halakat. Ilyen az anyaszentegyház is, mindenféle hal van benne, van olyan is, aki komolyan hisz, olyan is, aki nem hisz komolyan. Isten kegyelme mindenkit hív, mindenkit bekerít a kegyelem hálójába, de ez nem azt jelenti, hogy aki be van írva az anyakönyvbe, és be van írva az egyházfenntartók névsorába, az most már hivatalból üdvözülni fog. Ki fog tehát üdvözülni? Ki fog bejutni az örökéletbe? Ki hova jut a nagy válogatáskor? Azt mi, emberek itt a földön soha nem tudhatjuk. Következtethetünk jelekből, azonban lehet, hogy valakire rámondjuk, hogy ez hitetlen ember, és kiderül egy hónap múlva vagy egy év múlva vagy tíz év múlva, hogy megtért, megváltozott, és nagyon komoly hite van, vagy hogy akkor is hitt, amikor mi hitetlennek minősítettük. Lehet, hogy valakire azt mondjuk, hogy ez igazán kegyes hívő ember, s aztán kiderül, hogy az egész csak hazugság és képmutatás volt. Mi, emberek ezt nem tudjuk megállapítani. A Szentírásban úgy van írva, hogy az ember azt látja, ami a szeme előtt van, Isten azt látja, ami a szívben van. Ezért beszélünk látható és láthatatlan egyházról. Melyik a látható egyház? A látható egyház azoknak a névsorából, azokból az emberekből áll, akik be vannak írva az egyházi nyilvántartásokba, ezeket látjuk, de ezek nem üdvözülnek mind. Melyik a láthatatlan egyház? A láthatatlan egyházba azok tartoznak, akik a látható egyházban is benne vannak, de valóban hisznek, valóban a Jézus Krisztuséi. Ezek számunkra láthatatlanok, ezeknek csak Isten látja igazán a szívüket, mi csak következtethetünk rájuk, de nem feltétlen érvénnyel. Melyik tehát a nagyobb: a látható vagy a láthatatlan egyház? Nyilván a látható egyház a nagyobb. Mert a látható egyházban mindenki benne van, a láthatatlanban pedig azok vannak benne, akik benne vannak a láthatóban is, de akik csakugyan hisznek. Ezeket Isten látja egyedül, hogy igaz hitben megegyező, elválasztott seregéhez tartoznak. Miért elválasztott sereg ez? Azért, mert az egyháznak a görög neve ekklésia, s ez magyarul azt jelenti: elhívottak, kihívottak közössége. Ezeket elhívja Isten a bűnből, a halálból. Ezek engedelmeskednek Isten elhívásának, és így lesznek az ő közösségének a tagjai.

 

Vajon csak a reformátusok üdvözülnek-e? Nem. Vallási soviniszták lennénk, ha azt mondanánk, hogy csak azok üdvözülnek, akik a mi egyházunkban vannak, hiszen minden egyházban lehetnek olyanok, akik Jézus Krisztusban igazán hisznek. Akkor miért van szükség a sokfajta egyházra? És mi miért ragaszkodunk a mi egyházunkhoz?

 

Képzeljetek el egy hegyet, amelyre különböző utak vezetnek. Van jó út, van olyan út, amely szakadékon megy át, van olyan út, amely nagy kerülőkön vezet, van olyan út, amelyen nem lehet rendesen feljutni, csak nagyon nagy kínlódások árán. De mindegyik út a hegyre megy. A nagy kitérőkkel vezető út is és a jó egyenes út is a hegyre megy. Ehhez hasonlóan minden keresztyén egyház Jézus Krisztushoz igyekszik. Csak mindegyik még valamit hozzátesz. A római katolikus egyház azt mondja: Igen, Jézus Krisztus, Ő a megváltó, de amellett ott van Szűz Mária, ott van a szentek tisztelete, a lelkipásztornak kell meggyónni a bűneinket, hogy Isten megbocsássa, és ott vannak az érdemszerző jócselekedetek. A baptisták azt állítják: Igen, Jézus Krisztus a legfontosabb, de amellett nélkülözhetetlen az, hogy az emberek felnőtt korukban legyenek megkeresztelve. A szombatisták azt állítják: Igen, Jézus Krisztus nagyon fontos, de feltétlenül döntő dolog, hogy ne együnk disznóhúst, és tartsuk meg a szombatot. És mindegyik azt mondja, hogy ezek nélkül a hozzáadások nélkül nincs üdvösség.

 

Így az üdvösség feltételeként Jézus Krisztus mellé minden egyház még valamit odatesz, vagy a szombatot, vagy a felnőtt keresztséget, vagy a jehovisták szervezetét, vagy a szenteket, vagy valami mást. Egyedül a református és az evangélikus egyház az, amelyik Jézus Krisztus mellé nem tesz semmit. Mi hangsúlyt helyezünk arra, hogy csak azt higgyük, ami a Szentírásban van. Akik kerülő utakon mennek, azokról nem mondjuk, hogy nem üdvözülnek, ha Jézus Krisztusban hisznek, mert azt csak Isten tudja igazán, ki üdvözül. Azokat is elfogadjuk keresztyéneknek. Mindenkinek tisztelni kell a meggyőződését, mert abban nőtt fel. De ugyanakkor, amikor elismerjük mások hitét, szeretnünk kell a magunkét, és tisztában kell lennünk vele. A mások hitét tisztelni, amit az ökumenikus mozgalom is szolgál, nem azt jelenti, hogy a magunk hitét megtagadjuk, hanem azt, hogy legyünk tisztában a magunk egyháza tiszta tanításával, és őrizzük meg azt a hitet, azt az utat, amelyet Jézus Krisztus mutatott, s amelyért szenvedtek az őseink.

 

Amikor a hegyre megyek, tudom, hogy mindenki a hegyre igyekszik, de ha én tudok egy jó utat, akkor én tiszta udvariasságból nem fogok egy rossz úton menni, hanem a jó úton, és a jó úton viszem majd a gyermekemet is és a társamat is.

 

Jó útnak tartjuk református hitünket, mert a Szentíráson, Jézus Krisztus tanításán alapszik, és mi csak azt hisszük, amit Jézus Krisztus mondott, és mást vagy annak ellenkezőjét nem fogadunk el.

 

Tehát: a különböző keresztyén tanítások az Istenhez vezető utat és vele együtt az üdvösség elnyerését keresik. Ez csak Jézus Krisztus által lehetséges („Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanem ha énáltalam.” Jn 14,6).

 

Sok vallás tanítása nem elégszik meg a Krisztusban adott megváltással, hanem mint kötelező feltételt még egy vagy több dolgot hozzátesz és ezzel kerülő utakra vezeti az embereket, meggyengítve Krisztus egyedül üdvösségszerző hatalmát.

 

 Rajzoljuk le az üdvözülés útját a különböző egyházakban:

 

Az 54. kérdés felelete így fejeződik be: Hiszem, hogy ennek a seregnek én is élő tagja vagyok s mindörökké az maradok. Kik az egyház élő tagjai? Vajon azok, akik a földön élnek? S azok halott tagjai, akik meghaltak? Nem. Akik meghaltak, azok is élnek Istennél. Az egyház élő tagjai azok, akik valóban megélik a hitüket, templomba járnak, imádkoznak, énekelnek, szeretik egymást, adakoznak, fenntartják az egyházat, segítik a szegényeket, szeretet árad belőlük, Krisztus szerint élők, Krisztust követni akarók. S kik az egyház halott tagjai? Azok, akik mindezzel nem törődnek. Akiknek nem járja át a lelkét az evangélium, akiknek a lelke halott. Hova mennek vasárnap az egyház élő tagjai? A templomba. És hova mennek az egyház halott tagjai? A kocsmába.

 

A legnagyobb dolog, ha el tudjuk mondani: Én is ennek a Jézus Krisztus által gyűjtött, védelmezett és megtartott egyháznak élő tagja vagyok. Az egész konfirmáció ezért van, hogy ennek a seregnek élő tagjai legyetek, hogy szívetekből szeressétek az Istent, az Úr Jézust, az embereket, és próbáljatok ebben a világban, ahol annyi nyomorúság, gyűlölet, bánat van, örömben és Isten szeretetében élni. Egy sereg nem úgy győz, hogy csak a sereg vezére harcol. Az egyház sem úgy győz, hogy csak a lelkipásztor prédikál. Mindenkinek szolgálni kell benne Jézust. Nektek is. Amikor konfirmálni fogtok, felesküdtök, hogy ennek a seregnek hűséges tagjai lesztek. Isten segítsen meg benneteket, hogy azok is maradjatok, és szolgáljátok benne az Úr Jézust.

 

55. kérdés: Mit értesz a szentek közösségén?

 

Felelet: Először azt, hogy a hívők egyenként és együttesen mind tagok az Úr Krisztusban, s minden ő javaiban és ajándékaiban részesek. Másodszor, hogy mindenki kötelességének kell ismerje, hogy ajándékaival a többi tagok javára és üdvösségére készséggel és örömmel szolgáljon.

 

Régebben a szentek egyességét mondták. Először azt mondja a Káté, hogy egyenként és együttesen mind tagok vagyunk az Úr Krisztusban, s minden ő javaiban és ajándékaiban részesek. Ezért mindenkit testvérünknek kell néznünk. Mindenkiért meghalt Jézus Krisztus, mindenkit szeretett, és ezért nekünk is mindenkit szeretnünk kell, és nem szabad egyik embernek lenéznie a másikat, sőt mindenki kötelességének kell ismerje, hogy ajándékaival a többi tagok javára és üdvösségére készséggel és örömmel szolgáljon. Tehát a szentek közössége nem azt jelenti, hogy Szent Józsefnek, Szent Péternek vagy Szűz Máriának, Szent Bonifáciusnak a közössége, hanem azoknak a közössége, akikért meghalt Jézus Krisztus, akik megbánták a bűneiket, Istenhez tértek, és még akkor is, ha bűnösek, igyekeznek tiszta életet élni, életüket Istennek szentelni, mert Ő megbocsátott nekik, és elhívta őket szép, igaz szolgálatra, keresztyéni életre az emberek között. Kegyelemből vagyunk szentek. Megszentel Isten. Pál apostol a sok bűnnel terhelt korinthusi gyülekezetet így szólítja meg: Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek. Ez azt jelenti, hogy mi Jézus Krisztusban vagyunk megszenteltek, Ő volt a tökéletes, a szent, az igaz, de hogyha mi hiszünk benne, akkor Őáltala bennünket is úgy néz Isten, minthogyha nem vétkeztünk volna, nekünk is megbocsát Isten, s az Ő szentségét reánk hullatja. Ez bennünket hálára és alázatra kell hogy indítson és arra, hogy teljes erővel igyekezzünk a Krisztus szerinti életre, kötelességünknek érezzük, hogy a többi tagok javára és üdvösségére örömmel és készséggel szolgáljunk. Ezért nagy tévedés az, amikor a magukat megtértnek valló emberek a többieket lenézik, és csak magukkal törődnek. Az igazán megtért keresztyén ember Isten dicsőségére másokat szolgál szeretetben.

 

Isten sok ajándékot ad nekünk. Van, akinek a vigasztalás ajándékát adja, van, akinek jó eszet ad, és lesz belőle orvos vagy ügyvéd vagy lelkipásztor vagy politikus, de akkor se felejtse el, hogy a többi tagok javára kell szolgálnia. Isten arra tanít bennünket, hogy egymást felemeljük, segítsük és az egész népünket Istenhez vigyük közelebb, mert ez is reánk bízatott, és mindezt készséggel és örömmel tegyük. Isten nem olyan keresztyén egyháztagokat akar, akik minden munkától húzózkodnak, és akik nagy nehezen segítenek embertársaikon, hanem olyanokat, akik örülnek annak, ha jót tehetnek, ha segíthetnek valakin. A szentek közössége a láthatatlan egyház, azoknak a közössége, akik komolyan követik Jézus Krisztust, neki adták az életüket, és ez látszik is a mindennapi forgolódásukon.

 

56. kérdés: Mit hiszel a bűnöknek bocsánatáról?

 

Felelet: Hiszem, hogy Isten Krisztus elégtételéért minden bűnömről és bűnös természetemről, mely ellen egész életemben harcolnom kell, soha többé meg nem emlékezik, hanem engem Krisztus igazságával kegyelméből megajándékoz, hogy soha többé kárhozatba ne jussak.

 

Vajon miért bocsát meg nekünk Isten? Mert megérdemeltük? Nem. Mert olyan jók vagyunk? Nem. Mert megbántuk a bűneinket? Nem. Biztos, hogy bűnbánat nélkül nincs bocsánat. De a bűnbánat matematikai kifejezéssel élve még csak szükséges, de nem elégséges feltétele a bocsánatnak. Jézus Krisztusért bocsát meg Isten, mert ő szenvedett a mi bűneinkért, meghalt érettünk a keresztfán. Ha megbánjuk a mi bűneinket, és Jézus Krisztusért kérjük, hogy Isten bocsásson meg, akkor soha többé nem emlékezik a mi bűneinkről, mintha nem is lettek volna. Ez az érem egyik oldala. Emlékeztek a tékozló fiú történetére, aki az apjának minden vagyonából a ráeső részt mind eltékozolta? S mikor visszatért, az édesapja nem hányt a szemére semmit sem, csak elébe futott, átölelte, és azt mondta: Vágjátok le a hízott tulkot, és húzzatok sarut a lábára és gyűrűt az ujjára, mert az én fiam meghalt, és feltámadott, elveszett, és megtaláltatott. Ez a szemrehányás nélküli nagy szeretet vár bennünket Istennél. De van az éremnek egy másik oldala is. A Káté azt mondja, hogy minden bűnömről és bűnös természetemről, mely ellen egész életemben harcolnom kell, soha többé meg nem emlékezik. Vagyis egész életemben harcolnom kell a bűneim ellen. Isten látja a szívemet, és nincs számomra teljes bocsánat, hogyha bűnbánatom csak formális vagy képmutatás, és nem akarok harcolni a bűneim ellen. Az ember egy különös helyzetben van, amiről azt mondta Luther Márton: simul iustus et peccator, egyszerre igaz és bűnös. Vagyis Isten igaznak néz, Isten megbocsát, elfelejti a mi bűneinket, de nekünk tudnunk kell, hogy bűnösök vagyunk, és minden erőnkkel kell harcolnunk a bűneink ellen. Isten megajándékoz Krisztus igazságával kegyelméből, hogy ne jussak kárhozatba, de elvárja tőlem, hálából mindent kövessek el azért, hogy úgy éljek, ahogyan ő mondja. Ha igazán a Jézus Krisztusé vagyok, akkor nem csak azért kell harcolnom a bűneim ellen, mert Isten ezt elvárja tőlem, hanem kell hogy fájjanak a bűneim, és saját magam belső akaratából és fájdalmából kell hogy megszülessen bennem a bűneim ellen való küzdelem. Itt van a különbség a katolikus egyház és a református egyház gyakorlata között. A római katolikus hit szerint a papnak kell meggyónni a bűneinket, és ő bocsát meg az Isten nevében. Nálunk Istennek kell elmondani bűneinket és Jézus Krisztusnak, és Jézus Krisztusért Isten megbocsát. Persze, ha valaki nem tud magától megszabadulni a bűneitől, és szükségét érzi annak, hogy a lelkipásztornak is elmondja, akkor el lehet mondani, és együtt lehet imádkozni, hogy a jó Isten bocsássa meg azokat. Lehet a lelki vívódásokban keresni valakit, aki segít bennünket, hogy Isten közelébe jussunk imádságunk által. De mindig tudnunk kell, hogy Isten, ha őszinte szívvel hozzá térünk, nekünk Jézus Krisztusért bocsát meg.