III. ÚRNAPJA

6. kérdés: Hát Isten az embert ily gonosszá és fonákká teremtette?

Felelet: Nem; sőt inkább Isten az embert jóvá és a maga hasonlatosságára, azaz valóságos igazságban és szentségben teremtette, azért, hogy az ő teremtő Istenét igazán megismerje, szívből szeresse és örök üdvösségben vele éljen, őt dicsérje és magasztalja.

A Szentírásban azt olvassuk, hogy Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Ez azt jelenti, hogy igazságban és szentségben teremtette, azért, hogy Istent igazán megismerje, szívből szeresse, és örök üdvösségben vele éljen, Őt dicsérje és magasztalja. Ez lett volna az embernek a sorsa: örök öröm Isten mellett.

7. kérdés: Honnan van tehát az emberi természet eme romlottsága?

Felelet: Első szüleinknek, Ádámnak és Évának a paradicsombeli esetéből és engedetlenségéből, minek következtében a mi természetünk úgy megromlott, hogy mindannyian bűnben fogantattunk és születtünk.

(Itt el kell olvasni a bűneset történetét. Bizonyára ismeritek már a vallásórákról: 1Móz 3,1–3.)

Most nézzük meg úgy ezt a történetet, mint nem kicsi gyermekek, hanem mint felnőttek. Isten az embert behelyezte az Éden kertjébe. Éden azt jelenti magyarul, hogy boldogság vagy kert a pusztaságban. Isten szép életet akart adni az embernek, s azt mondta, hogy a kert minden fájáról egyen, csak a jó és gonosz tudás fájáról ne. Ez nem valami gyümölcsfa volt. Kisgyermek korunkban úgy gondoltuk, hogy valami almafáról volt szó. A középkorban úgy is ábrázolták, de ez nem almafa, hanem a jó és gonosz tudásának fája volt. Azt jelentette, hogy az ember az életben mindent tehet, mindenből vehet, mindent megcselekedhet, csak hogy mi a jó és mi a rossz, ezt ne önmagától döntse el, hanem hagyja Istenre, kérje, hogy Isten mondja meg neki. Mert a világot Isten teremtette, és jobban tudja, mint mi, hogy mi a jó és mi a rossz.

Gyermekkoromban a kicsi, 5–6 éves unokatestvérem bement a kamarába és marószódát nyalt, mert azt hitte, hogy az cukor, és azt gondolta, hogy jó. Alig tudtuk megmenteni. Ez történik az emberiséggel is. Bemegyünk Isten nagy kamarájába, és nem hallgatjuk meg, hogy mi a jó és mi a rossz, hanem saját magunk akarunk rendelkezni, aztán tönkretesszük az életünket. Ezt jelenti az, hogy ne egyen az ember a jó és gonosz tudás fájáról.

Ez a történet szimbolikus és valóságos történet is. Nem az első emberrel történt csak meg, hanem velünk is megtörténik újra meg újra. Isten azt mondja, hogy a szeretet jó, a gyűlölet rossz, azért az emberek mégis a gyűlölet mellett foglalnak állást, így születnek a háborúk, a nyomorúságok, és sokszor még azok is belepusztulnak, akik szervezték a háborút. Isten azt mondja, hogy jó a becsület és rossz a becstelenség, de az emberek nem hallgatnak reá, s a végén börtönbe kerülnek. Isten azt mondja, hogy jó a tisztaság, a testi tisztaság is, megőrizni magad, szép házaséletet élni. Az emberek nem hallgatnak reá, aztán felszedik a vérbajt, az AIDS-et, tönkremegy az életük és meghalnak. Isten a Szentírásban megmondja, hogy mi a jó, csak éppen hallgatni kellene reá. Amikor Hitler elindította a II. világháborút, ha leült volna imádkozni s azt mondta volna: Istenem, most elindítom az embereket gyilkolni, mutasd meg nekem, hogy ez jó vagy rossz, vajon ha Istenre figyelt volna, rájött volna-e? Bizonyára rájött volna, mert meg van írva a Tízparancsolatban: Ne ölj – de ő akkor csak arra gondolt: én legyek az Úr, én nyerjem meg a háborút, s lett 35 millió halott, egy csomó árva, özvegy és nyomorult ember. Mit gondoltok, mikor a kommunizmus uralkodott és emberek százezrei haltak meg a lágerekben és börtönökben, ha Sztálin leült volna és magában meggondolta volna, hogy vajon Istennek tetszik-e, amit csinál, bizonyára rájött volna, hogy nem tetszik, mert meg van írva: Szeresd felebarátodat, mint magadat. De akkor nem gondolt erre, Istenre sem gondolt, sőt Isten ellen volt, éppen azért, hogy ne Isten mondja meg, mi a rossz és mi a jó, hanem ő mondja meg, és az ő akarata szerint legyen minden. Így van itt a kísértés a mi életünkben is, itt van a kísértő is, a történetbeli kígyó.

A kígyó a Szentírás jelképes beszédmódja szerint a Sátánt jelenti. Ez a szó a Bibliában többször is előfordul, el egészen a Jelenések könyvéig. Mert a Sátánnak, a bűnnek olyan a természete, mint a kígyónak. Egy érdekes könyv (A zöld pokolban) arról beszél, hogy Németországból elmentek az Amazonas vidékére egy film számára felvételeket készíteni. Egyszer az egyik csónakon elindultak hárman krokodilfejű pillangót fogni, mert nagyon szép krokodilfejű pillangók voltak azon a vidéken. Az egyik vitte a pillangófogó hálót, a másik filmezett, és a harmadik vitt egy puskát magával és evezett. Amikor megláttak a parton egy szép krokodilfejű pillangót, akkor a könyv szerzője kiugrott a csónakból, csendesen odament és a pillangófogó hálót rá akarta borítani, de nem vette észre, hogy az egyik faágon egy óriáskígyó figyelte (mert az pont olyan színt tud felvenni, mint a faág), és amikor ő rácsapta a hálóját a lepkére, az óriáskígyó ráugrott, körültekerőzött rajta és elkezdte szorítani. A szerző leírja, hogy érezte, hogyan roppannak össze a bordái. Csak a bal keze maradt szabadon, azzal elkapta a kígyónak a nyakát, és ő is fojtogatta a kígyót. Érezte, hogy már csak percei vannak hátra, amikor kiugrott a csónakból az, akinél a fegyver volt, és átlőtte a kígyó fejét. Így szabadult meg. A jelenetről képek is voltak, megdöbbentő képek a könyvben.

Ilyen az emberi élet is. Megyünk a magunk lepkéi után, a bűnök, vágyak vagy tervek után, s mikor azt gondoljuk, megvan s elértük, akkor a bűn, amely álcázta magát, ránk ugrik, mint az óriáskígyó, és körülszorít bennünket, hogy elpusztítson. Mit gondoltok, hogyan lehet megmenekülni? Ha példának vesszük az előző történetet, ki az, aki az óriáskígyót lelőtte? Jézus Krisztus. Nélküle mindannyian a Sátán szorításában lennénk. Csak ő tudott megszabadítani bennünket, és ő tud most is megszabadítani a bűnből. Vannak alkoholisták, akiket már úgy szorongat az alkoholizmus, hogy családjukat, saját egészségüket is tönkreteszik, és nem tudnak megszabadulni, szorongatja őket a kígyó. De ezek közül az alkoholisták közül nagyon sokan megszabadultak, mikor elmentek a gyógyító hetekre, evangelizációkra, és Jézus Krisztushoz közel kerültek: megtapasztalták az ő hatalmát. Statisztikák szerint az alkoholizmustól az elvonókúrák által aránylag kevesen tudnak megszabadulni, de sokkal nagyobb a százaléka azoknak, akik Jézus Krisztusban hitre jutottak, hozzá közel kerültek s úgy menekültek meg, mert vannak lelki erők is, amik kihatnak a testünkre, az akaratunkra. Ezek az erők Jézus Krisztustól jönnek.

 

Azt mondja a Káté, hogy az első emberpár bűne következtében a mi természetünk úgy megromlott, hogy mindannyian bűnben fogantatunk és születünk. Ahogyan örököljük szüleinknek vagy nagyszüleinknek a hajszínét, arcát, esetleg a testalkatát, éppen úgy örököljük a lelki tulajdonságait is. Így öröklődött tovább a bűn, ment egyik nemzedékről a másikra. Mikor megszületünk, már bennünk van a bűn. Sokan azt mondják egy-egy kisgyerekre: ártatlan, de nézzétek meg, ez az ártatlan kisgyermek hogy tud toporzékolni, visítani, még arcul üti az édesanyját is, ha nem adják oda azt a játékot, amire éppen vágyik. Nincs igazán ártatlan emberi élet, belénk hullt a gonosz, mindannyiunkban benne van. Megromlott a lelkünk, és nincs semmi reményünk arra, hogy a saját erőnkből megváltozzunk.

8. kérdés: Annyira megromlottunk-e, hogy a jóra egyáltalán alkalmatlanok vagyunk, minden gonoszra pedig hajlandók?

Felelet: Bizonyára úgy van, hacsak Szentlélek újjá nem szül bennünket.

A felelet A Szentírás alapján azt jelenti, hogy önmagunktól, önmagunk erejéből nem tudunk megjavulni. A Rómabeliekhez írt levél 3,10. versétől azt olvassuk: „Amint meg van írva, hogy nincsen csak egy igaz is; nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent. Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek, nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is.” Képzeljetek el egy nyílvesszőt, amely elgörbült, meghajlott. Azzal már többet nem lehet célba lőni, mert mindig letér az útról, és az a nyílvessző magától sohasem fog tudni kiegyenesedni. Valaki kell, aki kiegyenesíti. Így vagyunk mi is, elhajlott nyílvesszők vagyunk, elhajlott, meggörbült életek vagyunk, eltévesztjük sokszor a célt, amerre mennünk kellene. És nem tudunk célba jutni önmagunktól, Isten kell hogy kiegyenesítsen bennünket. A Káté azonban a Szentírás alapján újjászületésről is beszél. Ezért nem szabad véglegesen elkeserednünk és feladnunk a harcot, hanem keresnünk kell az utat mindig Jézus Krisztus felé, hogy ő segítsen meg bennünket.

Az újjászületés azt jelenti, hogy megváltozom, más emberré leszek. (Olvassuk el Jn 3,1–8-at.) Eddig gyűlölködtem, most szeretek, eddig káromkodtam, most imádkozom, eddig a kocsmába jártam, most a templomba járok, eddig másoknak rosszat akartam, most segítek másokon. Mintha egy új ember született volna. Erre a magatartás-változtatásra mondja a Szentírás, hogy újjászületés. Ehhez azonban belső átváltozás kell, amiről későbben fogunk tanulni.