25./ Igen, Atyám..! Dr. Pénzes Tibor kórházi főorvos, presbiter felett 1 Kor. 15,10 és Máté 11,25-30 Pápa 1991.  04. 13 (Egy év múlva exhumálták, Csopakon temették el.)

 Gyászoló Gyülekezet! Drága Testvérek!

Mintha az ég is siratná őt s mintha könnyeket hullatna a tragédia és a fájdalom fölött. Bizonyos vagyok benne, hogy Isten ereje mindig erőtlenség által ér el a céljához. Ebben a hitben imádkoztunk délelőtt a templomban a drága Leánnyal. Ebben a hitben mertem vállalni a búcsúztató beszédet.

Az emberiség örök kérdése az élet és a halál. Mindenkor, mindenütt ez a legnagyobb kérdés. Hitünk szerint erre örök érvényű feleletet az Anyaszentegyház könyvében, a Bibliában találunk. Életünkben és halálunkban ott találunk vigasztalást és reménységet. A Bibliában találunk útmutatást az életre és a halálra nézve. Most is ezt keressük, mint minden te-metés alkalmával.

Az életre nézve hangzik az apostoli ige az Isten kegyelméről:„Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok, és az ő hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló." Érvényes igének ítélem Dr. Pénzes Tibor egész életére. Négy pontban kívánom megmutatni Isten kegyelmét az ő életében, hogy erősödjék az a mi életünkben is.

Nyilvánvalóvá tette Isten az ő életében, hogy minden időben lehetek becsületes magyar ember, az Isten kegyelme által. Mert ő az volt. Két évszám van a fejfára vésve: 1926 - 1991. E két évszám között mennyi minden történt, hányszor volt sorsfordulat e hazában. Ezeket nem kívánom még csak vázolni sem.

Voltak idők, amikor a nagy költő sorai voltak érvényesek: ,,Perc-emberkék dáridója tart" ott. De, Dr. Pénzes Tibor soha nem volt közöttük.

Voltak idők, amikor különféle széljárások uralták a Duna-Tisza táját. S az emberek tízezrei, százezrei hajlongtak mindig a szél járásának engedve.

A Biblia ezt úgy mondja: „szélingatta nádszálak." Nyugodt szívvel mondom: Dr. Pénzes Tibor nem volt szélingatta nádszál. Néha talán magányos tölgy volt, de megmaradt mindvégig becsületes magyar embernek. Nos, tanítson az Ő élete mindnyájunkat arra, hogy minden változások között tudjunk megmaradni becsületes magyar embernek.

Az Ő élete tanít arra is, hogy Isten kegyelme által minden időben lehetek hivatásom kiváló művelője. Az orvosi hivatást választotta. S hogy milyen orvos volt, arról hitelesebben vall majd tanítványa és utóda. De vall arról a jelen lévő leghíresebb magyar szemésztől a debreceni Szemklinika küldöttségéig, sok-sok pápai betegén át a lelkipásztor is.

1972-ben hazánkban megfogalmazták az orvosi pálya tükörét. Dr. Hetényi Géza híres professzor ezeket írta: „A jó orvos szakmai bizonysággal rendelkezik. Műveltsége széles legyen. Bölcs legyen és megértő. És mindenekfelett: Érző ember. Nagy szerepet kapjon életében az általános emberi problémák iránti érzékenység..."

Mondjam Testvérek? Mintha csak róla rajzolták volna meg ezeket a szükséges erényeket. Tanít bennünket arra, hogy választott hivatásom és szakmám kiváló művelője lehetek Isten kegyelme által minden időben. Példája volt annak, hogy a kiművelt emberfő mennyire fontos ebben a magyar hazában. Legutóbbi két irodalomtörténeti előadása - nyugodt szívvel mondom - magántanári székfoglalónak is beillett volna bármelyik egyetemen.

De tanít bennünket Dr. Pénzes Tibor élete arra is, hogy Isten kegyelme által minden időben vállalhatom Isten népével a közösséget, minden időben oda tartozhatom a Jézus Krisztus kicsiny nyájához. Legutóbb 20 éven át volt hűséges, áldozatkész, templomos presbitere gyülekezetünknek.

Nem csak akkor járt templomba és vett részt a gyülekezet életében, amikor azért elismerés járt, hanem akkor vállalta az Istennépével való közösséget, amikor az elismerés helyett hátra tétel, a jutalmazás helyett prémiumelvonás, a kitüntetés helyett idő előtti nyugdíjba tétel járt mindazért, hogy valaki hitvalló református keresztyén presbiternek vallotta magát. És hogy mennyire hittel tartozott Ő az anyaszentegyház közösségéhez, azt is hadd mondom el egy mondattal.

Nem akkor volt előttem legnagyobb Pénzes doktor - ahogy Ő hívta magát -, amikor újra meg újra példamutatóan részt vett a gyülekezet életében.

Nem akkor, amikor fehér asztal mellett őszinte szívvel elismerő szavakat mondott a lelkészről, és megbecsülésre hívta fel a gyülekezetet, a teológiát, a főiskolát végzett lelkészek iránt. (Hányszor emlegette, ugyanannyit tanultatok, mint az orvosok.)

Nem akkor volt legnagyobb, amikor egy-egy kérdésben alázattal megvallotta, hogy én nem vagyok teológus. Nem akkor volt legnagyobb, amikor alázattal beült főorvos társa mellé a templompadba.

Hanem akkor, amikor újra meg újra beállt a kegyelemre szoruló bűnösök sorába és jött az úrasztalához, hogy magához vegye az Úr Jézus Krisztus megtöretett testének és kiontott vérének szent jegyeit. Számomra valami végzetszerű és megnyugvást adó van abban, és én magam előtt mindig azt a Pénzes Tibort fogom látni, aki húsvét vasárnapján kezemből vette a kelyhet: „Ez az én vérem, az újszövetség vére, amely kiontatik számotokra bűnök bocsánatára." Bizonyos vagyok benne, hogy Ő befejezve földi zarándokútját, hazament s a mennyei gyülekezetben énekli a Mózes énekét.

S ezek után, az élet tanítása után mit üzen a halálra nézve Jézus Krisztus? Nincs rá lehetőség, pedig fontos lenne, hogy elmondjam: az a szakasz, amit felolvastunk Máté evangéliumából, Jézus Krisztus életének eredménytelennek tűnő munkássága idején hangzott el. A megelőző versekben a legkeményebb szavakat mondja Jézus Korazinra, Bethsaidára, Kapernaumra, amelyekben a legtöbb csodái lettek, s amelyek mégsem fogadták be Őt. Tele eredménytelenséggel a zarándokszolgálatban, s ekkor az Atyánál keresi a megértést és a vigasztalást, és el tudja mondani: „Igen Atyám, így volt kedves Te előtted." Vagy az új fordítás szerint: „Igen Atyám, így láttad ezt jónak", hogy a bölcsek és az értelmesek elől elrejtetted és a kisdedeknek jelented ki. Számomra most lett megdöbbentő, hogy Jézus Krisztus ebben az időben fordul a kisdedek felé, a megfáradtak és a megterheltek felé, és őket hivogatja nagy-nagy szeretettel.

Testvérek, legyen ez tanítás minden temetésen, ezen a temetésen is, a Ti számotokra is drága Gyászolók: Igen, az Anyaszentegyháznak olyan Ura van, nekünk olyan Megváltónk van, aki nem az erőseket, nem a munkabírókat, nem az önmagukban bízókat, hanem a megfáradtakat és a megterhelteket hívja. Ha úgy érzed, hogy te nem vagy más, - ahogy József Attila fogalmazta meg - „csak egy megfáradt ember", akkor gyere úgy, ahogy vagy, az Anyaszentegyház talán egyik legszebb éneke szerint: „A keresztfához megyek, mert máshol nem lelhetek nyugodalmat lelkemnek." Akkor jöjjetek mind ti Gyászolók, mind ti megfáradtak, családban, rokonságban, Pápa városában, és nyugalmat talál-tok a ti lelketeknek, és megtapasztaljátok ti is, hogy a Jézus Krisztus igája könnyű és édes, mert nyil-vánvaló, hogy soha nem mi hordozzuk a keresztet, hanem a kereszt hordoz minket. Legyen számunkra ez is maradandó Dr. Pénzes Tibor életéből és halálából. Így vigasztaljon mindnyájunkat a mi Istenünk.

Ámen.