„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.”Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16
Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik szívem. Zsoltár 28,7
… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti." Karl Barth
A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...
Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .
E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben, a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal
2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó
„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
- Hargita Pál Hirdesd az Isten országát. Temetési beszédek. PRTA Pápa 2006.
15. Íme van hely én nálam. 2Mózes33,21-22. Pápa, 1980. 12.08. Silingi Gyula 32 éves agrármérnök felett
15./ Íme van hely én nálam... 2 Mózes 33,21-22. Pápa, 1980. 12.08. Silingi Gyula 32 éves agrármérnök felett
„Íme van hely én nálam, állj a kősziklára. A kőszikla hasadékába állítalak és kezemmel betakarlak téged, amíg elvonulok, így szól az Úr." 2 Mózes 33,21- 22
Gyászoló Kedves Testvérek!
Felvidéki testvéreink énekeskönyvében van egy halottas ének, amely ez a fájdalmas felkiáltással kezdődik:
„Kit sirassunk boldog Isten; vagy magunkon sírjunk?"
Hiszem, hogy megértitek mindnyájan, miért hangolódott rá szívem erre a fájdalmas felkiáltásra. Hiszen egy emberként mondhatjuk itt mindnyájan, a koporsóra, a gyászoló kedves Családra, vagy magunkra tekintve: Kit sirassunk boldog Isten; vagy magunkon sírjunk?" Ez a halál ugyanis mindnyájunkat megszegényített. Közös a veszteség, ezért közös a fájdalmunk. Nagy veszteség érte társadalmunkat, amikor fiatal, a termelésben aktívan résztvevő agrármérnök hullt ki a sorból. Egy olyan szakember, aki szerette munkáját és munkatársait, aki kitartó szorgalmával, fáradhatatlan lendületével, szakmai éberségével, és nem utolsósorban udvarias, fegyelmezett, következetes meleg emberi magatartásával fiatalon kivívta felettesei és munkatársai elismerését. 1974-ben ifjú mérnök ki tüntetést kapott; 1978-ban a Gazdaság Kiváló dolgozója lett.
Drága Fiatal Barátunk, munkád elismeréséül jutalmak és kitüntetések között mégis a Pápai Állami Gazdaság Vezetőségének és munkatársaidnak halálod alkalmával megbizonyított hűsége és szeretete a legnagyobb.
Ezért lenget a fagyos téli szél egy hét óta fekete zászlót a Pápai Állami Gazdaság Központi Iroda épületén; ezért állnak most koporsó mellett a Gazdaság Vezetősége, munkatársaid, a kerületek dolgozói. Ezért vannak itt a társszervektől és intézményektől mindazok, akikkel hivatalos és baráti kapcsolatban voltál: hogy ők is szegényebbek lettek, mert személyedben egy kitűnő szakembert, egy kedves kollégát, egy jó munkatársat és jó barátot veszítettek el. S amikor velük is teljes szívvel együtt érzünk, újra hangsúlyozom: ifjú Silingi Gyula testvérünk korai halálával nagy veszteség érte társadalmunkat, hiszen olyan szakmérnököt veszítettünk el, aki a társadalom mérnökképzésre fordított áldozatát ezután tudta volna még bőségesebben kamatoztatni.
Akarta is kamatoztatni, hiszen saját szakterületének tudós doktora is kívánt lenni: egy csaknem kész doktori disszertáció maradt torzón eltávozásával.
De nagy veszteség érte a pápai református gyülekezetet, Jézus Krisztus nyáját is. Milyen szívet melengető volt - és nemcsak a lelkész számára, amikor apa és fiú egymás mellett ülve énekelte az ősi zsoltárt s együtt vették magukhoz Jézus Krisztus áldozatának megszentelt jegyeit. Mennyire vártuk és reméltük, hogy a gyülekezetet kormányzó százados demokratikus testületben, az ősi pápai gyülekezet presbitériumában a hűséges édesapa mellett köszönthetjük őt is. Bizony, ezért szóltak oly búsan egy héten át sok szenvedést látott gyülekezetünk templomának harangjai.
De ki kételkedne abban, hogy a legnagyobb veszteség a drága családot érte!? Tudjuk, tiétek a legégetőbb seb és a legnagyobb a ti fájdalmatok. Hányszor sikoltott fel az apai szív a fiát sirató Dávid királyal: „Szerelmes fiam, édes fiam, bár én haltam volna meg helyetted, édes fiam, szerelmes fiam." (2 Sámuel 18,33) A megtört szívű édesanya és a fiatal özvegy zokogásában a Siralmak prófétájának szava szólal meg: „Mindnyájatokat kérlek, ti járókelők: tekintsétek meg és lássátok meg, ha van-e olyan bánat, mint az én bánatom, amely engem ért, amellyel engem sújtott az Úr, az ő búsult haragjának napján! (Sir 1,12)
S az egész kedves Család szavakban ki nem fejezhető szomorúsága, a Jeruzsálem romjain zokogó próféta jajszava: „Elesett a mi fejünknek koronája, jaj most nekünk..." (Sir 5,16)
Töredékesen és homályosan végiggondolva a társadalom, a gyülekezet és a Család fájdalmát, Árva Bethlen Katának, a nagy szenvedőnek, az első magyar női önéletrajzírónak kívánsága csordul ki szívemből: „Még aki ellenségetek lenne is, annak a lelke is megesik rajtatok." Kívánom, hogy az én Istenem a maga Szent Lelke által emberi reménység felett vigasztalja meg a megsebzett szíveket." (XLI.V. Levele.1733)
Így hoztam számotokra szenvedő Testvérek az örökkévaló Isten élő üzenetét: „Íme, van hely én nálam, állj a kősziklára! A kőszikla hasadékába állítalak és kezemmel betakarlak téged, amíg átvonulok." Benne van az Örökkévaló Isten hívogatása és szeretete. Benne van az együtt érző jóság: Nem találjátok helyeteket? Üres lett a szép lakás és üres a nagy családi ház? Sehol nem talál nyugalmat a szív? - Íme van hely én nálam! Jöjjetek énhozzám! Az hív benneteket, Aki egyedül képes nyugalmat és békességet adni a megszaggatott, megfáradt emberi szívnek.
Nagy szeretetével arra kér benneteket, hogy álljatok a kősziklára! Megértjük, hogy magatok körül csak romhalmazt láttok most. Hiszen ti a télben a tavasztól búcsúztok, és a fagyos földbe reménységeteket temetitek. Aki érezni tud, az átéli veletek együtt, milyen nagy földrengés és pusztulás lett számotokra a szerény, szelíd, kedves, tisztelettudó fiúnak, a fiatal hű férjnek és a boldog fiatal apának az elvesztése. Éppen ezért, hogy a romok maguk alá ne temessenek benneteket élet kedvetekkel és hitetekkel, azért hogy az Úrnak irgalmát örökké énekelhessétek elcsukló hangon is: Álljatok a kősziklára! Jól tudjátok Kedveseim, hogy ez a kőszikla Jézus Krisztus, a mi Megváltónk, „mert nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nekünk megtartatnunk" (Act 4,12), mint a Jézus Krisztus neve! Ő „emberi reménység felett" megerősít benneteket, és megvigasztalja megsebzett szíveteket. Álljatok a Kősziklára! S akkor hitvalló őseitek vigasztalása lesz a ti vigasztalásotok is:
„Azt bünteti kit szeret, másként Ő nem is tehet. Sión ezt hát jól gondold meg, szabj határt bús gyötrelmednek!" Engedjétek azért, hogy az Örökkévaló beállítson benneteket a kőszikla hasadékába, Krisztus golgotái keresztjének egyetlen és tökéletes áldo-zatába, és irgalmas kezével betakarjon benneteket! Isten kifürkészhetetlen akaratában megnyugodva búcsúzzatok.
Pápa, 1980. december 8. Silingi Gyula 32 éves agrármérnök felett
Szabolcska Mihály Uram, maradj velünk!
Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?
Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?
Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?
…tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!
Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!
Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.
A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát.
A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal Oldal tetejére