6./ Nem állítják többé félre tanítódat!
Ne sírj többé, Sion népe, amely Jeruzsálemben laksz! Bizonyosan megkegyelmez az Úr, ha hozzá kiáltasz. Mihelyt meghallja, válaszol neked. És bár szűkösen adott kenyeret, és kimérte a vizet az Úr, nem állítják többé félre tanítódat, hanem saját szemeddel láthatod tanítódat. Saját füleddel hallhatod a mögötted hangzó szót: Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek le! Ézsaiás 30, 19-20
Gyászoló Kedves Testvérek!
Egy erdélyi pedagógus dinasztiának, a történelem vihara által Dunántúlra sodort tagját temetjük. Azt, aki Erdély leghíresebb tanintézetében, a tatárok által 1658-ban feldúlt gyulafehérvári Bethlen kollégium örökébe lépett Nagyenyedi Református Kollégiumban végezte tanulmányát. Ott tanult édesapja és apósa is.
Milyen boldogan vett részt tavaly az 50 éves képzős találkozón, amikor így mondott áldást az ősi Alma Materre: Kérjük a Mindenhatót, hogy áldja meg ősi iskolánkat azzal az áldással, hogy sokáig álljon fenn.
Valóban, utoljára búcsúzott az ősi falaktól. S most tőle veszünk búcsút és reá mondunk áldást. Az Ő élete, családja, apósának – ki nekem szomszédos lelkésztársam volt egy időben – élete és családja újra ás újra eszembe juttatta Erdély nagy költőjének és pedagógusának, Áprily Lajosnak egyik versét. Mintha csak róluk, Sükösd Sándorról, az erdélyi papról és Kelemen Jenőről, az erdélyi magyar tanítóról írta volna. Had szólaljon meg koporsójánál:
A fák:
Pusztán futunk. Néztél-e hátra,
messze-maradó kerti fákra?
Sokat ültettünk és szerettünk,
gyümölcséből egynek sem ettünk.
Álmodtunk róla csodaszépet,
dédelgettük a csemetéket.
Álltunk viráguk dísze mellett -
dobbantott a sors: menni kellett.
A Maros mellől útrakeltünk,
hegy alatt elmaradt a kertünk.
Kolozsvárt elmaradt a Hója,
másnak hull majd anyám diója.
A besztercei szilva kékje
más asztalának lesz az éke,
másé vajkörte, pónyik-alma,
mienk a sors gyümölcs-tilalma.
Nem tudom én, sok fánk kié lesz,
de legyen a termése édes.
Cukor-ize és ért zamatja
áldását mindig dúsan adja.
Ragyogó őszökön nevetve
hívja új népét új szüretre.
Míg mi futunk és úgy tününk el
gyümölcse-vesztett életünkkel.
1939.febr
Kelemen Jenő számára is dobbantott a sors. 1928-ban szerzett oklevelet a nagyenyedi tanítóképzőben. Attól kezdve különböző erdélyi kis falvak tanítója volt 1946-ig. Onnan átjöttek Tápiószőlősre, majd 1947-ben Mezőlakra. Olyan időben kezdte meg tanítói működését, melyről a nagy magyar költő-próféta Ady Endre így irt:
Szélvész verte, szép, magyar szívekre vár itt/ Egy sötét ország, melynek páriáit Nem mentheti már, csak szélvész-roham. (A magyar tanítóhoz)
S ebben a „szélvész-roham”-ban bizony „ az Élet alágyűrtje” volt a magyar tanító. Igaz volt reájuk az ézsaiási szó Szűkösen adott kenyeret és kimérte a vizet az Úr... De ebben a sorsban, Kelemen Jenő is csaknem húsz évig Erdélyben, és több mint húsz évig Dunántúlon „szép, nagy szívvel” nevelte a magyar nép gyermekeit írásra, becsületre, hazaszeretetre. Életének és 40 éves tanítói munkájának két nagy tanítása hangzik felénk koporsója mellett: a munkaszeretet és a családszeretet. Munkaszeretete közismert és elismert volt. Számára az élet nem szórakozás, nem élvezet volt, nem is meddő siránkozás, hanem kötelességteljesítés. Példája volt annak a kálvinista kegyességnek, mely tudja, hogy a munka is Istentisztelet. Nem büntetés, hanem áldott feladat, mely Isten munkatársává avat bennünket. Kelemen Jenő életével tett bizonyságot arról, hogy megértette Megváltóját, aki így tanította őt is: Az én Atyám mindez ideig munkálkodik, én is munkálkodom. Hűséggel forgolódott az iskolában, a gyermekszívek kertjében hűséggel ültette a nemes fákat, hogy azok jó gyümölcsöt teremjenek családnak, társadalomnak. Nemzedékeket nevelt, valóban elmondhatja:
„Álmodtunk róla csodaszépet, dédelgettük a csemetéket.” Van valami ösztönös jelentése annak is, hogy az Ő munkaszerető, szorgalmas szíve olyan nagy szeretettel fordult a méhek szorgalmas társadalmához. Utolsó útját is kedves méhei érdekében tette, mikor legyőzte őt a halál , s nem érhette meg már az akácvirágzást.
Testvérek, e koporsóban nyugvó tanító testvérünk példája emlékeztessen minket a prófétai szóra: .. nem állítják többé félre tanítódat, hanem saját szemeddel láthatod tanítódat. Saját füleddel hallhatod a mögötted hangzó szót: Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek le! Mindnyájunknak van feladatuk, hivatásunk, küldetésünk e földön. Hordozzuk a munkaterhét, mint Jézus Krisztus jó vitéze. Oltsunk a vadócba rózsát, hogy szebb legyen a föld, az élet !
Alázattal, szerényen, de elmondhatjuk reá, amit Megváltónkról jegyzett fel az evangélista: Szerette az övéit e világon, mindvégig szerette őket. Szerette az övéit. Szerette kis családját. Hitvestársát, aki 44 megpróbált esztendőn át volt hűséges segítőtársa. Gyermekit és unokáit, kiket hűséggel nevelt, testvéreit, kiket ritkán láthatott.
De az övéi voltak az erdélyi falvak gyermekei, a mezőlaki és a tapolcafői gyermekek is. Az övéi volt a magyar nép, melynek fiait szeretettel nevelte a becsület, hűség, hazaszeret útján.
Testvérek! Minden életben annyi érték van, amennyit át tud venni Isten örök szeretetéből. Kelemen Jenő testvérünk szívét áttüzesítette Isten szeretete, és ezzel a szeretettel tudta szeretni az övéit.
Most amikor a hirtelen jött halál véget vetett nyugalmának és a ti nyugalmatoknak is, halljátok meg az isteni vigasztalás szavát: Ne sírj többé, Sion népe, amely Jeruzsálemben laksz! Bizonyosan megkegyelmez az ÚR, ha hozzá kiáltasz. Mihelyt meghallja, válaszol neked. És bár szűkösen adott kenyeret, és kimérte a vizet az Úr, nem állítják többé félre tanítódat, hanem saját szemeddel láthatod tanítódat. Saját füleddel hallhatod a mögötted hangzó szót: Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek le!
Így búcsúzzatok tőle kedves felesége, fia, leánya, menye, veje, unokái, marosvásárhelyi nővére és családja, kolozsvári és fehérvárcsurgói sógornői és azok családjai, közeli távoli rokonok, volt munkatársai, volt tanítványai, volt presbiter társai, ősi pápai gyülekezet. Isten legyen veletek, legyen velünk. Ámen.
Kelemen Jenő felett Pápa 1979. május 21.