„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.”Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16
Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik szívem. Zsoltár 28,7
… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti." Karl Barth
A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...
Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .
E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben, a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal
2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó
„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
- Hargita Pál Hirdesd az Isten országát. Temetési beszédek. PRTA Pápa 2006.
Pál apostol azt írja egy helyen, hogy hitben járunk, nem látásban. (Áldott legyen Isten, hogy hitben járhatunk mi is. Mert a „látás" a koporsó mellett, a temetőkertben fájdalmas és félelmetes. Mit látunk? Azt, hogy az életet elnyelte a halál. Az édesapát, a hitvestársat, egy hűséges, becsületes munkásembert elnyelt közülünk a halál. Többé nem látjuk, nem halljuk.
Áldott a mi Istenünk, hogy Igéjében úgy jön vígasz-talásunkra, bíztatásunkra, hogy ellene mond a mi látásunknak. Fordítva mondja, igen éppen megfordítva. Azt mondja, hogy nem az élet nyeletett el, hanem a halál:
„Elnyeletett a halál diadalra!"
A gyülekezetben való első temetési szolgálatomra éppen úgy készültem, mint a bemutatkozó szolgálatomra. S az első temetési beszédem alapigéjéül tudatosan választottam ezt az alapigét - amelyről tudatosan minden esztendőben legalább egyszer - újra bizonyságot teszek a koporsó mellett -, hogy nyilvánvalóvá tegyem, hogy meghirdessem: mi az élet hírnökei lehetünk.
Hirdetem néktek Atyámfiai, hogy ne szemetek látása szerint ítéljetek, ne látásban járjatok, hanem hitben. Higgyetek a mi igazmondó Istenünk evangéliumában, Aki Jézus Krisztus Keresztjében és feltámadásában azt hirdeti nekünk, hogy beteljesült Ézsaiás próféciája, Isten elvesztette a halált örökre.
Az életet hirdetjük a halálban.
Mi is az élet? Megszámlálhatatlan sokféle feleletet adtak már a kérdésre. Valójában minden ember, a maga életfolytatásával, azzal a móddal, ahogyan feleletet ad reá. Mi a keresztyén emberek feleletét mondjuk, akik közül elénk áll Pál apostol és személyesen így vall: „Nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség". (Fil 1, 21)
Tehát nem azt mondjuk - Pállal -, hogy mi az élet, hanem hogy ki az élet: Krisztus az élet. Mi őbenne találtuk meg az életet. Az az evangélium - amiben hiszünk és amit hirdetünk -, hogy örök életet adott nékünk az Isten, s ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban. (1 Jn 5,11-12)
Az életet hirdetjük néktek a koporsó mellett. Azt az életet, amit Isten Jézus Krisztusban adott. Mert Benne az örökélet reménységét kapjuk meg, azt a reménységet, mely túl lát a koporsón, a halálon.
Ismerek egy csodálatosan szép verset. Arról szól, hogy a misszionárius házaspárnak mindegyik gyermeke meghalt. Most ácsolja az apa a koporsót a legkisebb számára. Bennszülött gyülekezete tagja szánóan kérdi: „Ugye most hazamentek?" A megtört apa csendesen válaszol, hogy nem, mi most sem megyünk haza. Az egyszerű ember nehezen érti ezt a magatartást. Végül ki is mondja: „Akkor más szívetek van, mint nekünk." A válasz megint egyszerű: Nem, mi is olyan emberek vagyunk mint ti. „Egy a szívünk, de más az Istenünk." S a bennszülött elmegy, majd visszajön és ezt kérdezi:
„Mond, ti túllátok a látóhatáron?"
A misszionárius rátekint:
„Igen, túllátunk a látóhatáron!"
S szeme felcsillan: Hisz ez a reménység!
Milyen régen kereste ezt a szót!
Most megtalálta - ilyen drága áron.
Hisz a keresztyén ember reménysége
túllát, mindig túl a látóhatáron!
(Túrmezei Erzsébet: A misszionárius nyelvet )
A diadalt hirdetjük a halálban.
Hát lehet itt diadalról beszélni? Hát végül is nem a hosszan tartó betegség győzött, nem a halál győzött az erős élni akaráson is? Atyámfiai, újra mondom: Hitben járunk, nem látásban. A hit pedig diadalt hirdet. Nem ami diadalmunkat először, hanem az Anyaszentegyház Urának, a mi hűséges Megváltónknak, Jézus Krisztusnak a diadalát. Milyen felségesen énekel erről a keresztyén gyülekezet: „Jézus, ki a sírban valál, általad megholt a halál... (347,1)
Az az Isten igaz kegyelme, hogy ezt a diadalt nékünk adja: „De hála az Istennek, aki a diadalmat adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által." Mit jelent ez? Egyszerűen szólok: Azt, hogy a Jézus Krisztusban nyert vigasztalásban lehet boldogan élni és boldogan meghalni. Ezt tartom az emberi élet legnagyobb tudományának, és a legnagyobb diadalnak, ha Isten, az ő Igéje és Lelke által megtanít boldogan élni és boldogan meghalni. Reménységünk szerint elköltözött Testvérünk életében valami felragyogott ebből a diadalból. Ti ezt jobban tudjátok. Szívemből kívánom, hogy Isten adjon mindnyájunknak győzelmes életet a Jézus Krisztusban! Ezzel a hittel és ezzel a vigasztalással búcsúzzatok.
Fehérvárcsurgó 1951. - Adásztevel 1962. - Pápa 1975.
Szabolcska Mihály Uram, maradj velünk!
Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?
Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?
Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?
…tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!
Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!
Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.
A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát.
A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal Oldal tetejére
AJÁNLOM AZ OLDALT
