„MAGYAR NYELVJÁRÁSOK”

A DEBRECENI EGYETEM MAGYAR NYELVTUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK

2001. ÉVKÖNYVE DEBRECEN XXXIX, 165–176

Fekete Csaba

Az Öreg graduál Zsoltárkönyvének nyomtatott és kéziratos
hagyománya

Készült az OTKA Régi magyar szövegek nyelvi és művelődéstörténeti magyarázata, kiadása című (T 029 146. sz.) kutatási program keretében. Nyelvi és Művelődéstörténeti Adattár 14.

A graduálok a korai protestantizmus szertartási énekeskönyvei gregorián dallamokkal és magyar szövegekkel. Ezeknek egyik fő része az istentiszteleteken, énekes szertartások alkalmával használatos százötven bibliai prózazsoltár. Ezek szövege többféle forrásból származik. Ismeretes, hogy az Öreg [’nagy’] graduált (Gyulafehérvár, 1636) a szerkesztők, Keserűi Dajka János (1580–1633) és Geleji Katona István (1589–1649) erdélyi püspökök — az (erdélyi) szertartás egységesítésének reményében, a helyileg eltérő gyakorlat problémáinak elhárítására — mintapéldányul szánták, és összehasonlító munkálatra alapozták. A graduál előmunkálatait még Bethlen Gábor szorgalmazta, később pedig kétszáz példányban I. Rákóczi György költségén nyomtatták ki. Külön megemlítendő, hogy a könyv elején lévő ajánlását Rákóczi György vala­mennyi példányban saját kezűleg írta alá, bejegyezve jelmondatát („Non est currentis, neque volentis, sed miserentis Dei”), majd azokat ajándékként a legjelentősebb magyarországi és erdélyi gyülekezeteknek küldette szét, amelyeknek a nevét ugyancsak a saját kezével írta be. Az Öreg graduál zsoltárszövegének Keserűi Dajka János volt a revizora, a Zsoltárok könyvének átjavított szövegét a később megsemmisült Gyulafehérvári graduálba másoltatta. Elhunyta után a munkálatot Geleji Katona fejezte be, akit nyelvtaníróként is ismerünk (vö. Magyar Gramatikatska. Gyulafehérvár, 1645). Ő rendezte sajtó alá és ő felügyelte az Öreg graduál nyomtatását. (Az Öreg graduálra ld. Régi magyarországi nyomtatványok — a továbbiakban RMNyt. — [3. köt.] 1643; általában a graduál hazai könyvműfajára pedig ld. Ferenczi Ilona, Graduale Ecclesiae Hungaricae Epperiensis 1635, Musicalia Danubiana 9., Bp. 1988; kísérő tanulmány 18–24.) Az Öreg graduál a középkori hagyományokból kinőtt (ortodox) református magyar nyelvű gregorián korális leggazdagabb gyűjteménye (RMNyt. III, 44). Más kérdés, hogy ez a liturgikus gyakorlat ekkor sem volt kizárólagos, majd pedig főleg a puritanizmus hatására fokozatosan elenyészett (vö. pl. Csomasz Tóth Kálmán, A református gyülekezeti éneklés. Bp. 1950. 131–58, Uő, Egyházi zeneélet. (Protestáns egyházak): Magyarország zenetörténete. II. 1541–1686. Szerk. Bárdos Kornél. Bp., 1990. 186–99, 202–13; Dobszay László, A magyar egyházzenetörténet forrásai. Bp., 1999. 47–51; Fekete Csaba, Graduál és református istentisztelet. (Liturgiatörténeti áttekintés az Öreg Graduál somorjai példányának kéziratos pótlékai alapján): Egyház és művelődés. Szerk. G. Szabó Botond–Fekete Csaba–Bereczki Lajos. Debrecen, 2000. 207–355; Karasszon Dezső, Synopsis Gradualis. (A gregorián ének és a magyar református istentisztelet): Uo. 137–206).

Az Öreg graduál, illetve az előzményéül szolgáló Gyulafehérvári graduál szövegének megállapításakor a nyomtatott források mellett mintegy negyven, különböző vidékről származó helyi kéziratos graduált dolgoztak föl. Geleji Katona István terjedelmes bevezetője, I. Rákóczi Györgyhöz szóló ajánlólevele tájékoztat a részletekről. A zsoltárok fordításáról azt írja, hogy Keserűi Dajka János „az másfélszáz zsoltárokat, (amint látom a boldog emlékezetű Carolyi Caspar fordítása szerint), mivel az azelőtti graduálokban csak egynéhány zsoltá­rok voltak (azokis nem literaliter, hanem csak periphrastice, azaz bővebbedkén való körüljáró beszéddel, amint a kisebbik Cantionáléban kell lenni) versenként szaggatván a nótával való éneklésre egészlen leírta, s a Graduál írónak eleiben adta” (RMNyt. III, 43). Az 1620-as, 1630-as évek fordulóján, amikor Keserűi Dajka János munkához látott, már négy évtizede megjelent a Vizsolyi Biblia (1590). Csaknem egy évszázaddal korábban pedig Bencédi Székely István bizonyára liturgikus használatra is szánt Zsoltárkönyve (Krakkó, 1548), valamint majd két évtizeddel ez után Heltai Gáspár és körének zsoltárfordítása (Kolozs­vár, 1560). A ránk maradt kéziratos graduálokban viszont nincs meg a teljes Zsoltárkönyv. A kódexek korának latinon alapuló fordításait a héber alapszövegre is figyelő protestánsok, humanista tudósok nem fogadták el kritikátlanul. Valóban kínálkozott tehát az a lehetőség, hogy például a Vizsolyi Biblia szövegét beillesszék a készülő graduálba. A köztudat számára ez ma egészen magától értetődő volna a Károlyi Gáspár (1530 k.–1591) vezetésével szerkesztett fordítás tekintélye és századokon át érvényesülő nyelvi és irodalmi hatása miatt. Ámde a korabeli szertartási gyakorlatban ez sokszor mégsem így történt. (Mindezekről a kérdésekről Ferenczi Ilona tanulmánya tájékoztat: Kísérlet a liturgia egységesítésére az Erdélyi Fejedelemségben (a 17. század első felében). Magyar Egyházzene 1993/1994: 21–30. Ugyanő felsorolja a kéziratos graduálokat is: Graduale Ráday saeculi XVII. Musicalia Danubiana 16. Bp., 1997. Kísérő tanulmány: 12, 84. jegyzet.) Az Öreg graduál Zsoltárkönyvével pontosabban az a helyzet, hogy annak számos zsoltára, a zsoltárok többsége nagy mértékben támaszkodik a Vizsolyi Bibliára, illetve lényegében egyezik vele.

A korai gyakorlatban és hagyományban sokkal több kéziratban terjedt fordításváltozat és a szertartásban szóbeliség útján öröklődött zsoltárvariáns élt egymás mellett, mint amennyiről ma valamelyes ismereteink vagy legalább sejtéseink lehetnek. Szegedi Lajos fordítása eltűnt. Kálmáncsehi Márton 1550–1555 táján létezhetett szertartáskönyve sem ismeretes, a Beythe Istváné sem. A kéziratos graduálokban közel félszáz lehet a Kálmáncsehi fordításából hagyományosan tovább élő zsoltár-
szöveg (vö. Huszár Gál, A Keresztyeni Gy×lekezetben Valo Isteni Dicheretec; függeléke: A Keresztyéni Gyºlekezetben valo Regveli EnekleÐec, mellyeket Primaknac hijnac, az Kalmanczehi Marton MeÐtertxl Magyarrá fordîtatot PÐalmuÐockal egyetembe, Debrecen, 1561; hasonmás: Biblio­theca Hungarica Antiqua XII. Bp. 1983). Szőnyi Etelka például harminchét zsoltárról látta igazolhatónak Kálmáncsehi (Sánta) Márton szerzőségét (XVI. századi énekelt próza: egy filológiai kérdés: ItK. 1989: 264–98).

A zsoltárok variánsait olyan graduálokba másolták, amelyek a későbbi használatban gyakran elkoptak vagy megsemmisültek. 1574-ben Huszár Gál kiadta az egyetlen ránk maradt 16. századi (óprotestáns) nyomtatott graduált (A keresztyeni gywlekezetben valo IÐteni diczeretec es ImadÐagoc, Komjáti, 1574; hasonmása: Bibliotheca Hungarica Antiqua XIII. Bp. 1983; a kiadványnak csak az első része graduál, a második eredeti reformátori (gyülekezeti, nép-) énekeket tartalmaz). Ennek zsoltársorozata ismeretlen forrásból való. Nem egyezik meg szövegük az 1561-ben kinyomtatott Kálmáncsehi Márton-félékkel sem, és csak a zsoltárok felét tartalmazza. Huszár Gál zsoltárszövegeinek hagyománya azonban nem folytatódott a ránk maradt kéziratos graduálokban, nincs nyomuk az Öreg graduálban sem.

A Vizsolyi Biblia és az Öreg graduál Psalteriuma lényegében vagy csak rész­ben egyező, illetve eltérő szövegű zsoltárokat egyaránt tartalmaz. A részbeni egyezésnek (eltérésnek) is vannak különböző fokozatai. Olyan zsoltárok is akad­nak, amelyeknek csak a kezdőverse különbözik, a szöveg többi része tulajdonképpen azonos.

A különféle típusok, noha az áttekintés és az összefüggések feltárása végett törekednünk kell az elkülönítésükre, nem tisztán bukkannak föl. A zsoltárszövegek eltéréseiről helyenként nem dönthetjük el világosan, hogy ma már ismeretlen kéziratos forráshoz való ragaszkodás miatt vagy egyes zsoltárkommentárok hatására vagy a héber forrásnyelv és főként Immanuel Tremellius latin fordításához való nagyobb hűség érdekében jöttek-e létre. Ezenkívül a szertartási használat, tehát a közösségben és felszóval, énekbeszédben (recitálva) elimádkozás miatt megvalósított módosításokkal is számolnuk kell. Ennek érdekében Keserűi Dajka néhol jobb mondatfelépítést vagy más szóalakokat is választott. Geleji Katona az előszóban arra utal, hogy ő nem változtatott az elődjétől örökölt zsol­társzövegen. Ez azonban egyúttal azt is jelenti, hogy bizonyos hibákat sem javított. Ezért hiányzanak néhol versek, vagy maradtak a szövegben az íródeák elhallásából vagy hibás leírásból eredő lapsusok.

A szövegtörténet néhány itt következő szemelvénye elsősorban a Vizsolyi Biblia és az Öreg graduál Zsoltárkönyvére figyel; azokat hasonlítja össze, de a maitól meglehetősen eltérő 17. századi liturgikus gondolkodásnak és az állandóan gyakorolt szertartásban gyökerező szóbeliségnek egyes vonásait szintén szemlélteti. E példák rávilágítanak a nyomtatott, valamint a kéziratos korai protestáns zsoltárszövegek hagyományozódásának bonyolult s ma már nehezen tisz­tázható összefüggéseire.

1. Részben eltérő zsoltárszövegek. Lássuk párhuzamosan a két Zsoltár­könyv szövegét, annak eltéréseit a 6., azaz az első bűnbánati zsoltárban (Domine ne in furore tuo arguas me)!

A zsoltárok számozásában mindkét kiadás a hébert (Biblia Hebraica) követi. A Vulgata szövegére alább a latin incipit utal. Az Öreg graduál, mint általában a liturgikus célra készült zsoltárfordítások, versszámozást nem tartalmaz. A könnyebb tájékozódás és összevetés céljából a Vizsolyi Biblia versszámozását közlöm, az egyes verseken belül pedig a Vizsolyi Biblia és az Öreg graduál szövegét sorokra tördelem.

A : a sorok végén nem egyszerűen interpunkciós funkciójú, hanem egyszersmind a recitálásban a mediatio (= mondatfelező dallamformula helyének) jele. Egyébként az interpunkciós jeleket többnyire betűközzel, de helyenként a szóhoz tapadva szedték a korabeli nyomdászok. Az alábbi idézetek ebben is hűen követik a két nyomtatványt.

Amint látható, a 7. vers kivételével nincsenek lényegi eltérések, csupán a szórendet érintők, és kisebb átfogalmazások. Két zsoltárvers teljesen, illetve részben hiányzik az Öreg graduál szövegéből. A 3. vers hiányát vagy javítatlan hiba vagy valamilyen kéziratos forrásszöveg elvétése okozta. A 9. vers felének kiesése sem tudatos összevonás eredménye, hanem a leíró, a másoló vagy a nyomdász észrevétlenül maradt hibázása. A zsoltár többi részét vagy hozzáigazította Keserűi Dajka János a Vizsolyi Biblia szövegéhez, vagy főként a szóbeli hagyomány jegyében változtatott annak szövegén.

E zsoltár kapcsán is föltehető, hogy Keserűi Dajka különféle szövegeket szintén összehasonlított. Például az Öreg graduálban is — mint a Székely István zsoltárfordításában — nyoszolya és ágy szó van a 6. versben. Ettől eltérőleg a Károlyi-féle fordítás korai kiadásaiban, a Vizsolyi, a Hanaui (1608), az Oppen­heimi (1612) Bibliában mindkétszer az ágy szót olvassuk. Majd csak Tótfalusi Kis Miklós (1685) cseréli ki az ágy szó első előfordulását nyoszolyára.

A különbözések egyéb típusait példázzuk egy másik zsoltárral.
A 9. zsoltárnak (Cofitebor tibi Domine in toto corde meo) több verse (9–10., 12–13., 16–18., 20.) szemlélteti, milyen mértékben változott meg az Öreg gra­du­ál szövege helyenként olyan zsoltárokban is, amelyeknek a legtöbb verse egyébként vagy szó szerint azonos vagy csak alig tér el a két fordításban. Az említett versekben már (némileg) több az eltérő szó vagy grammatikai megoldás, mint az előző példában. Érdekes még, hogy az egyébként teljesen egyező 2. versben a Vizsolyi Biblia örvendezek és örülek szópárja helyett az Öreg graduálban a régi magyar írásbeliségben sokkal gyakoribb örvendez(ek) és vigad(ok) áll, amely forma az ikerszavakra jellemző hangtani felépítést mutatva (magánhangzós, illetve labiális mássalhangzós szókezdet) az orális gyakorlatban formálódhatott ki (ld. M. Nagy, Acta Classica Universitatis Scientiarum Debreceniensis. XXXVI–XXXV [1998–1999]: 72–3). A hosszabb zsoltárokat, a kilencediket is, általában két részre tagolták a liturgikus gyakorlatban. Ezt követi az Öreg graduál is: az első rész lezárásának helyét a kezdő szavakkal jelzett doxológia mutatja a 12. vers után, a második rész (13–20. vers) elején pedig latinul ugyanazon zsoltár folytatódására való utalás is olvasható.

2. Eltérő zsoltárkezdetek. Az Öreg graduálnak a Vizsolyi Bibliával általában azonos szövegű zsoltárai között olyanokat is találunk, amelyeknek szignifi­kánsan csak a kezdő verse tér el a Vizsolyi Biblia szövegétől.

A 60. és a 69. zsoltárárnak az eleje mutatja az ilyen típusú eltérést. Lássuk előbb a 60. (Deus repulisti nos) zsoltár kezdetét:

E zsoltárnak az első verse is csak kisebb mértékben különbözik. Az Öreg graduálban gyakori az Ó Úr Isten megszólítás a Vizsolyi Bibliában olvasható Isten helyett, mint itt is, a vonatkozó névmással bővített mondatban. Az ó indulatszó a latinban, a (régi) magyarban és más nyelvekben az érzelemteli megszólítás bevezetőjeként is állhat, ilyenkor vocativusi funkciójú. Ezért gyakori, hogy megszólításban szerepel, de ez nem szükségszerű. Az ilyen helyzetben az ó indulatszót tartalmazó vagy nélkülöző mondatok tehát váltakozhatnak (vö. Gallasy: TNyt. II/1: 850; A. Molnár: NytudÉrt. 148. sz. 14–5). Az Öreg gra­du­álba betoldott kér igéhez pedig a határozószó szokásos fordulatot alkotva (térj kegyelmesen…) társul, amely bővítés a megszólítással jobban összekapcsolja a mondat felszólító részét. Azt is láthatjuk, hogy az Öreg graduál a Vizsolyi Bib­liában gyakori összetett múlt idejű igealak helyett nem ritkán egyszerű befejezett múltat használ. A többi tíz versben szintén csak olyan különbségek vannak, mint a már bemutatott 2-től 4-ig terjedő versekben. Azt gondolhatnánk, hogy a megfogalmazás magyaross