ZSIDKHOZ IRT LEVL 01 - 03
Czegle Imre
A ZSIDKHOZ RT LEVL MAGYARZATA
rta: Czegle Imre lelksz
Bevezets:
A levl szerzõje.
A hagyomny szerint a levelet Pl apostol rta, klnsen a keleti õsegyhz õrizte s polta e hagyomnyt. Van alapja egy ilyen rtkelsnek, mert a levl sok fogalma, a kifejezs mdja, rvelse, tartalma rokon a pli levelekvel. A hasonlsg ellenre sem fogadjuk el a Pl apostol szerzõsgvel kapcsolatos hagyomnyt. A levl stlusa (a szerzõ az jszvetsg ri kztt a legszebb grg nyelven rt), szkincse, theologiai rendszernek legfontosabb gondolatai, mint pl. Jzus a mennyi fõpap, halla kiengesztelõ ldozat, az szvetsg rtkelse stb. klnbznek a Pl apostoltl. – Helyesen llaptja meg O. Michel (i. m. 11 o.), hogy e levl tekintlye nem trtneti, hanem theologiai, azaz nem azrt lett a knon rsze, mert bizonythatan az apostoli kor egyik vagy msik nagy szemlyisge rta, hanem azrt mert zenete legyõztt, mert theologiai mondanivalja minden ellenvetst meggyõztt. – sszefoglalva megllapthatjuk, hogy a levl szerzõjt nvszerint nem ismerjk, de az õsegyhz egy nagytekintlyû elljrja, iskolzott ember, aki ismeri a pli theologit, sõt lehet, hogy az apostol munkatrsi krnek egyik tagja.
A levl keletkezsi ideje.
A levl nem tartalmaz dtumot, rsnak idejt hozzvetõlegesen azok az adatok s tnyek jelzik, melyeket maga a levl nyjt. Az a gylekezet, amelyhez a levl rdott, ldzs elõtt ll (12:4), az elsõ lelkeseds ideje elmlt (10:25), az erõs s szilrd hit helyett az aggodalom, lanyhasg, sõt bizonytalansg rzkelhetõ, sokakat fenyeget az elbuks. A gylekezetnek szksge van az intõ szra. A levl rsnak ideje 70–90-es vek valamelyikben lehetett.
A levl irodalmi jellege vagy mûfaja.
Korn feltûnt, hogy a Zsidkhoz rt levl formailag is klnbzik a pli levelektõl. Nincs cmzse, a szerzõ sem nevezi meg magt, tmja egysges, nem emlkeztet egy levlre, inkbb theologiai rtekezsnek, intõbeszdnek (13:22) vagy mûvsziesen felptett prdikcinak mondhat. Szerintnk e bibliai knyv levl. Az rt egy tvoli gylekezet gondja kszteti rsra s azzal a cllal r, hogy rsa eljusson a „szent atyafiakhoz” (3:1). A levl nagyon sokfle lehet, annak formjt, jellegt a tartalom s nem utols sorban az r egynisge hatrozza meg.
A levl olvasi.
Az a gylekezet, amelyhez a levl rdott (cme „Pros Hebraios” ksõbb kerlt a levl lre), nagyobb rszben pognyokbl, kisebb rszben zsidkbl lett keresztynekbõl llott. A felirata inkbb szrmazst, semmint nyelvi vagy fldrajzi jelentst hordoz. Olyan zsidkra utal, akik keresztynek. Az egyik kzirat a levl kzbestõjeknt Timtheust emlti. Ez s a levl 13:24 utalsa erõsti azt a feltevst, hogy rja Itlibl, taln Rmbl kldi keletre levelt, egy ottani gylekezetnek, amelynek korbbanõmaga is tagja volt (13:19).
A levl clja.
A levl rjt egy veszly felismerse ksztette rsra. A veszly a gylekezeten bell jelentkezett, amelynek lnyege az, hogy a kt fajbl (pogny, zsid) szrmaz keresztynkbõl ll gylekezetben a bkessg felborult. A szerzõ clja az, hogy rsval a bkessget helyrelltsa. A zsidkbl lett keresztyneket ugyanis nagyon erõs szlak ktttk az szvetsghez. A vlasztott np helyett az ekklzsit elfogadni, a trvny rgi rtelmt s gyakorlatt feladni, a kultuszt s annak szp rendjt (az ldozatot) elfeledni s mindennek j rtelmt s jelentst Jzus Krisztusban megtallni, nem ment knnyen, ttovzs vagy ppen bizonytalankods nlkl. A levl minden fontos krdse az testamentum fell jvõ keresztyn ember krdse, aki a mltbl hozott s szentnek vallott hitvallst knytelen sszevetni Isten Jzus Krisztusban megjelent j s tkletes kijelentsvel. Az rtkels sorn az derl ki, hogy br a kt szvetsg szerves egysget alkot s az j nem teszi feleslegess a rgi lnyegt, mgis Jzus Krisztus felõl nzve a rgit s annak minden rendjt (trvny, szvetsg, kultusz, ldozat, papsg), a szerzõ e kt szvetsg kztt – a belsõ egysg ellenre – lnyeges klnbsget lt. Mert ami a rgiben eltakarva vagy ppen homlyosan volt rzkelhetõ, az lett vilgosan lthatv az jban. Az r vgsõ megllaptst a 13:7–15-ben summzza: Egyedl s kizrlag Jzus Krisztus az ember menedke, dvõssge, akirt a rginek minden rendjt el kell hagyni, de rdemes is elhagyni.
A levl tartalmi felosztsa.
1:1–2:4 Jzus az Isten Fia;
2:5–2:18 Jzus az Ember Fia;
3:1–4:13 Jzus apostoli szolglata;
4:14–10:18 Jzus az igazi fõpap;
10:19–13:25 Intsek a hitben val jrsra s hûsgre.
Irodalom.
KOREN Pl: A Zsidkhoz rt levl magyarzata. Gyoma. 1896. SCHLATTER, Adolf: Erluterung zum N. T. Bd. 3. Stuttgart. 1928. 4. Aufl. ROBINSON, Theodore H.: The Epistle to the Hebrews. New York–London. 1933. SCHNEIDER, J.: Das Hebrerbrief. Leipzig. 1938. STRATHMANN, Herman: Der Brief an die Hebrer. Gttingen, 1949. MICHEL, Otto: Der Brief an die Hebrer. Gttingen. 1949. DAVIDSON, A. B.: The Epistle to the Hebrews Grand Rapids. 1950. MANSON, William: The Epistle to the Hebrews. London. 1951. DODS, Marcus: The Epistle to the Hebrews London. 1951. WESTCOTT, Brooke Foss: The Epistle to the Hebrews. Grand Rapids. 1951. SPICQ, C.: L’pitre aux Hebreux. Vol. 1–2. Paris. 1953. HRING, Jean: L’pitre aux Hebreux. Paris. 1954. MAKSAY Albert: A Zsidkhoz rt levl 3–7. fejezetnek magyarzata. Ref. Szemle. 1955. 22–35 o. KLVIN Jnos: A Zsidkhoz rt levl magyarzata. Bp. 1965.
Zsid. I. RSZ
Az elsõ rsz kt szakaszra oszthat (1–4 s 5–14). Az 1–4 v., mely az egsz levl bevezetsnek is tekinthetõ, nagyon tmren Jzus Krisztus dvtrtneti jelentõsgt foglalja ssze. A fejezet msodik (5–14 v.) szakasznak tmja: Jzus Krisztus s az angyalok.
Zsid. 1,1–4. Jzus Krisztus Isten tkletes kijelentse.
Az elsõ, nagy gonddal szerkesztett sszetett mondat cselekvõ alanya az Isten (ho theos). A hatrozott nvelõ arra mutat, hogy akirõl itt sz van, nem egy az istenek kztt, hanem az egyetlen igaz Isten. Istennek hangja van, beszlt. „Kijelents ott van, ahol Isten beszl: A mltat az jellemzi, hogy Isten szava hangzott benne, aki azrt beszlt, hogy megrtesse akaratt. Nem hallgatott s vrt, hogy majd vletlenl talljk meg õt. Nem rtelmetlen jelekben kzlte akaratt. Az ember fel gy is megtette az elsõ lpst, hogy a beszdet vlasztotta akarata kijelentsl. Kegyelmnek s szeretetnek jele ez. Nem volt idõ, amelyben Isten ne beszlt volna. Kijelentst a mltban „sokszor” (polymers) s „sokflekppen” (polytrops) adta. A „sokszor” nemcsak arra mutat, hogy beszde a mlt egszre kiterjedõ, hanem arra is, hogy az rsz-szerint val volt. A pedaggus mdjn jrt el. Figyelembe vette npe szksgt s azt is, hogy mikor mit s mennyit kpes befogadni s megrteni. Jelenti e sz tovbb azt is, hogy Isten egy alkalommal nem mindent mondott – el. Beszde tovbb „sokflekppen” hangzott. Ez a mltban elhangzott kijelents klsõ formjra utal (lom, lts, angyal). Nem egyhang volt az, hanem vltozatos. De jelentheti ez a kifejezs azt a mdot is, ahogy Isten a prftk ltal az atykhoz szlott (prfcia, trvny, esemny stb.). Isten a prftk ltal szlott. A prftk szolgk, akik engedelmeskedtek Isten elhv akaratnak s akik kijelentse tolmcsoli voltak. E sz az emberek hossz sorra mutat, akik brahmtl kezdve Isten kijelentsnek orgnumai voltak. Nemcsak szavuk volt isteni, hanem õk maguk is, mint emberek Isten emberei voltak. Isten nem keveseknek, hanem sokaknak szlt: az atyknak, azaz az egsz zsid npnek.
Az dvtrtnetnek van egy dntõ pontja, mely lezrja a rgi korszakot. E dntõ jelentõsgû esemny Isten Finak, Jzus Krisztusnak fldn val megjelense. Benne s vele vget r a „hajdan” s egy j kor, a messisi idõ kzeltett el. A levl rja az les szembelltssal (hajdan – most, atyknak – neknk, prftk ltal – Fia ltal) azt igyekszik kimutatni, hogy a Jzus Krisztusnak adott kijelents fellmlja a rgit. A hajdan adott kijelents sokflesge csak ltszlagos gazdagsg, inkbb az elgtelensg s tkletlensg jele (Klvin). Jzus nem egy jobb vagy fejlettebb kijelents hordozja, szemben a prftkkal, hanem benne Isten tkletes s rk kijelentse lttt testet. Õ Isten utols szava az emberekhez. s amire az emberek elgtelenek voltak, azt hozta el a Fi: az dvõssg teljessgt. Az Atyhoz val pratlan viszonya emeli õt a prftk fl. Az ltala adott kijelents nem teszi feleslegess a rgit. Mindkt helyrõl ugyanazon sz hallatszik, csak ez utbbiban annyival tisztbban, rthetõbben, amennyivel kzelebb ll a Fi az Atyhoz s amennyivel alkalmasabb volt az õ beszdnek tovbbmondsra, mint a prftk. – Kicsoda a Fi? Erre a krdsre gy felel a levl rja, hogy rmutat arra a viszonyra, mely a Fi s az Atya, a Fi s a vilg, a Fi s az ember kztt fennll. gy felel, hogy elmondja, amit Krisztus az emberrt s a vilgrt tett. A Fi rks s a teremtsben val rsztvtele jogn a vilgmindensg Ura. Isten tette (ethken) õt rkss. Nevben, fisgban van jogcmnek magyarzata (Gal 4:7; Zsolt 2:8). Ez azt jelenti, hogy minden az v s mindenen õ uralkodik. Birtoklsa azon a fundamentlis tnyen alapszik, hogy a vilgot Isten ltala teremtette, akinek ez az elhatrozsa szeretetrõl beszl, hiszen mr a teremtskor tadott mindent Krisztusnak, aki az rks, hiszen mindennek lte az Õ teremtõ munkjnak a kvetkezmnye. A 3. v. Krisztus szemlynek jelentõsgt mg fokozottabban emeli ki, Õ lnyeg-egysgben van az Atyval, „Isten dicsõsgnek visszatkrzõdse”. Mint ahogy a tkrben megjelenõ kp utal a tkr elõtti trgyra, gy mutat a visszfny magra a vilgt forrsra. Ez azt jelenti, hogy a kt szemly elvlaszthatatlan szoros egysgben van. Isten dicsõs gben Krisztus dicsõsge ismerhetõ fel s fordtva. Benne az Atya jelenik meg az ember szmra felfoghat mdon. Ezrt t õ Istenhez. Krisztusban Isten lnye s termszete jelentetett ki. Õ nemcsak prfta s kvet; hanem maga az Isten az ember szmra felismerhetõ s elviselhetõ formban (Robinson). Az Atya s a Fi kztti viszony termszett rja krl a mondat msik rsze is: Jzus Krisztus az Isten „szemlynek kpmsa” (charaktr ts hypostases autou). A „charaktr” sz tulajdonkppen a fmre, kõre vagy brmely ms trgyra bevgott, bemetszett rst, jelt, brt vagy kpet jelent. Jelenti tovbb azokat a testi vagy szellemi ismertetõ jeleket, amelyeket egy trgy vagy szemly magn visel s amelyeknek alapjn azok felismerhetõk vagy azonosthatk. Jzus Krisztus Isten lnyege a fldi-emberi valsgba bemetszve. Isten nmaga lnyegnek ismertetõ jegyeit Fira rta r, emberi testben metszette ki oly vilgosan s lesen, hogyha valaki re nz, lehetetlen, hogy meg ne lssa az Atyt. Jzus Krisztusnak a vilghoz val klnleges s egyedlll viszonyt hangslyozza e kijelents: „hatalmas szavval fenntartja a vilgot”. Krisztus kozmikus jelentõsge nemcsak abban van, hogy rsztvett Isten vilgteremtõ munkjban, hanem szemlynek kivlsga abban is megmutatkozik, hogy a vilgmindensget fenntartja. Õ hordozza azt s oltalmazza a sztesstõl. Vilgmegtart munkjt hatalmas szavval vgzi. „Hatalmas szavn” rtennk kell igehirdetst, amit testben mondott el e fldn, de azt a beszdet is, amit mint megdicsõlt r szl hozznk (2:3; 12:25 stb.). A megtarts eszkze ma is az õ szava, mely az igehirdetsben hangzik. Isten ezzel az ismerettel az igehirdetõk felelõssgt akarja breszteni s nvelni. – A kvetkezõ mondat azt rja le, amit a Fi e fldn testben munklt az emberrt: „aki minket bûneinktõl megtiszttott”. Az r Jzus fldi munkjbl csak egyet emel ki: vltsghallnak esemnyt, a kereszthallt. Ezt egy vonalba lltja vilgteremtõ s vilgmegtart munkjval. A vltsghall clja a bûnbocsnat, a teremts eredeti rendjnek helyrelltsa. – A Fi hûsgt azzal koronzta meg Isten, hogy feltmasztotta a hallbl s maghoz emelte a mennybe. Krisztus rszt vesz Isten vilg feletti urasgban, helye trnjnak kzvetlen kzelben van. Az angyalok llanak Isten elõtt, a Fi ellenben a hatalom s mltsg helyn l. Feltehetõ, hogy azok kztt; akikhez e levl rdott, voltak olyanok, akik tlrtkeltk az angyalok szolglatt. sszehasonltottk azokat Jzussal s az angyalokat nagyobbaknak s hatalmasabbaknak vltk. Szksgesnek ltszott teht ez eltvelyedssel kapcsolatban tisztzni Jzus s az angyalok viszonyt. Tantsa ez: a Fi hatalma nagyobb az angyaloknl, teht felettk ll. A nv az a mrce, mely megmri a Fi s az angyalok jelentõsgt. „Isten mondott nhny dolgot Krisztus felõl, amit nem mondott az angyalok fell”. Krisztus rklte nevt, ezzel szemben az angyal nv szolgl viszonyra utal. A Fi az Atya jobbjn lõ, vilg felett uralkod Krisztus, megdicsõlse ltal lpett birtokba, elfoglalta rksgt” (keklronomken), ezltal kivlbb s hatalmasabb lett az angyaloknl, akiknek ilyen gret soha sem adatott.
Zsid. 1,5–16. Jzus Krisztus s az angyalok.
Az elõzõ rsz azzal a megllaptssal zrul, hogy a Fi nemcsak a prftk fltt ll, hanem az angyalok fõlõtt is. Az 5–14. v.-ben e megllapts helyessgt s igazsgt igazolja az T alapjn. E rsz ht testmentumi idzetet tartalmaz, amely Krisztus jelentõsgt hrom oldalrl mutatja meg: Õ az elsõszltt Fi (5–6), isteni hatalommal uralkod kirly, aki az gnek s fldnek teremtõ Ura (7–9), s mint ilyen a teremtett vilg felett ll (10–14).
Az 5. v. kt idzetet tartalmaz. Az elsõ a Zsolt 2:7: „Fiam vagy te, ma szltelek tged.” E zsoltr egy gretet tartalmaz: Isten a felkent kirly mellett ll, akit finak tekint s aki uralkodni fog nagy hatalommal a fld minden npe felett. E zsoltrt korn a Dvid hzbl szrmaz Messisra vonatkoztattk. (Michel szerint a „ma” jelentse ez: a messisi dvkor teljessge. A „szltelek” pedig a Messis hivatalba lpst jelenti, s utal Istennek rktõl elvgzett akaratra, mellyel Fit mindenek fl emelte.) Isten Dvidot s utdait Fira tekintettel vlasztja ki s a nekik adott greteket is Fira tekintettel adja, akiben az majd mind megvalsul. Ezrt Jzus az gretek rtelme s jelentse. Isten õrette hordozza el Dvidot s magvt, akiknek jelentõsge majdnem csak annyi, hogy szzadokon keresztl bren tartjk a Messis eljvetele felõli remnysget. Az idzet vgsõ kvetkeztetse ez: az angyaloknak nincs a Jzushoz hasonl gretk, rluk nem mondta Isten, hogy õk fiak. Az 5. v. msik idzett a szerzõ a 2Sm 7:14-bõl veszi: „n neki Atyja leszek s õ nkem Fiam”. A 2Sm 7:1–16-ban arrl van sz, miszerint Dvid kirly elhatrozza, hogy templomot pt az rnak. Ntn prfta hozza Isten parancst: a templomot ne õ ptse fel. Dvid megvigasztalsra ugyanakkor tolmcsolja Isten grett: „lland lszen a te hzad s a te orszgod…” (16), s „n leszek neki Atyja…” (14). E szavakat az õskeresztyn gylekezet is a Messisra vonatkoztatja (Mt 22:42–45; 9:27; Mk 10:47; Lk 18:38–39 stb.). Dvid magva Krisztust reprezentlja. A fi nv teljes joggal õt illeti meg, hiszen messisi fisga rk fisgn alapszik (Dods).
A 6. v. idzetvel kapcsolatban vits, hogy az r az õt mely helyre utal (Deut 32:43 vagy Zsolt 97:7). Az idzet megrtse s fordtsa is sok nehzsget okoz, mert aszerint, hogy a „palin” szt a „legei” vagy az „eisagag”-hez kapcsoljuk, vltozik a mondat rtelme. A mondat Krisztust minden magyarzat s jelzõ nlkl elsõszlttnek mondja. Br igaz, hogy õt nem lehet elgondolni „testvrek” nlkl, akikrt eljtt e vilgra s akikrt meg is halt, itt a „prototokos” Isten szeretetnek klns hangslyozsra szolgl. Az T Krisztus megdicsõlst gyakran az intronisatiohoz hasonltja (v. 2:5–11; Mt 28:18–20; Jel 4:5; 1Tim 3:16 stb.). Isten a mennyei gylekezet elõtt elismeri Fit, bemutatja a mennyei hatalmassgoknak, amit trnralps kvet.
A 7–12 v. hrom idzetet tartalmaznak, egyet az angyalokrl (7. v.), kettõt Krisztusrl (8–9 v. s 10–12 v.) Az idzetek clja annak igazolsa, hogy az angyalok lnyegben szolgk s vltozandk, Krisztus ellenben r s vltozhatatlan.
A 7. v. a Zsolt 104:4-t idzi. Az angyaloknak nincs lland ltformjuk, szolgk õk s megjelensk formja teljesen Isten akarattl fgg (v. Br 6:11; zs 6:2; Gen 18:2 stb.). Hatalmuk Jzus Krisztushoz hasonltva semmi, hiszen hatalmuk klcsnztt hatalom, amely mindig Istenre s a vele egytt uralkod Krisztusra mutat.
A 8–9. v. idzete (Zsolt 45:7–8.) gy rja le Krisztust, mint akinek a mennyben trnja s rkkval birodalma van. Krisztus Isten s mint ilyen a vilg Ura. A trnon lõ kirly megrdemelte felemeltetst, hiszen fldi lete megmutatta, hogy szerette az igazsgot s gyûllte a gonoszsgot. s mert mindenben engedelmes volt az Atya akarathoz, maga mell emelte s kente fel gy, mint ahogy a kirlyokat s papokat kezket olajjal megkenve iktattk be kirlyi ill. papi tisztkbe s mltsgukba (Lev 8:12; Num 3:3; 1Sm 10:1; ApCsel 4:27 stb.). Isten e tettvel kiemelte Jzust az embervilgbl s embertrsai fl emelte.
A 10–12. v. a Zsolt 102:26–27 mondatt idzi. E zsoltr a fogsg idejn rdott s egy sokat szenvedett hvõ imdsgt tartalmazza. Benne az a hit s prfcia nyilatkozik meg, hogy Isten dicsõsgvel vissza fog trni nphez, knyrl a Sionon s npt megvltja. Az g s fld a Fi keznek munkja. Õ mint Isten elõbb volt, mint a fld, azrt felette is ll annak. A teremtett vilg, mint ruha megavul (zs 50:9), elvsz, de Jzust e vltozs nem rinti, sõt a teremtsen bell minden vltozs keze munkjnak kvetkezmnye.
A 13. v. a Zsolt 110:1 idzete. E zsoltrt korn a Messisra vonatkoztattk. Jzus Krisztus Isten jobbjn l, egyenrang vele. Helyt nem nhatalman foglalta el. Isten emelte maghoz s osztotta meg vele dicsõsgt s uralmt. Az angyalok Isten elõtt szolglatra kszen llnak. Jzus felli tovbbi grete: kirlysg vrja õt, uralkodni fog. Most mg van ellensge, de eljn az idõ, amikor Isten a lzadkat Fia lba al veti zsmolyul. (A gyõzõ a csattvesztett kirly nyakra tette lbt.) Az utols idõk esemnyei teljess teszik a Fi hatalmt, melyhez sem az emberek, sem az angyalok hatalma nem mrhetõ.
A 14. v. az angyalok felli bibliai szemllet locus classicusa (Barth K. Kirchl. Dogmatik III./3. 582 o.). A megllapts egyik hangslyos szava ez: valamennyi, mind. Brmilyen nagy klnbsg legyen az angyalok kztt rangban vagy mltsgban, abban mind megegyeznek, hogy szolgk, „szolgl lelkek”, akik „szolglatra kldettek”. Szolglatuk clja az ember, azok, akiket Isten az dvssgre elrendelt, sõt angyalai szolglatval gy veszi krl õket, hogy az dvssget el is nyerjk. Az angyalok mindig tban vannak az emberrt. Az dvssg (stria) nem llapot, hanem gret: A bûntõl val teljes s tkletes szabaduls a remnysg trgya. Exegetika tveds lenne – mondja Barth Kroly – ha ennek a mondatnak lnyeges lltst abban tallnnk meg, hogy az angyalok lelkek. A mondat clja az, hogy az angyaloknak a „leitourgika” jelzõvel s az „apostellomena” igenvvel egy hatrozott jelleget s tevkenysget tulajdontson. A „szolgl” s „kldtt” szavak mutatnak arra a klnbsgre, de arra a pozitv viszonyra is, mely az angyalok s Jzus Krisztus kztt fennll. Hivatsuk s kldetsk teszi e megfoghatatlan lnyeket angyalokk. Nincs sz e mondatban kt klnbzõ szolglatrl. Egy az Isten szne elõtt val imdkozs (leitourgia), amibõl kvetkezne a msik: a diaknia. Nem lehet elkpzelni egy tisztn liturgikus, azaz Isten fel fordul ltet s cselekedetet sem az angyalok, sem az emberek vilgban, amely ne venn fel e vilgban az emberrt vgzett szolglat formjt.
Zsid. II. RSZ
Zsid. 2,1–4. „Ezrt a hallottakra mg jobban kell figyelnnk.”
E versek intse az elõzõ fejezet elmleti fejtegetshez csatlakoz gyakorlati kvetelmny, mely ber magatartsra figyelmeztet. Az alkalmazott szavak egy kpet villantanak fel: „Prosech” gyelni, figyelni, az rtelmet felcsigzni, sõt „prosechein naun” jelenti a vilgi irodalomban „a hajt a kiktõbe vezetni”. „Pararre” = elmellõz, mellette elcsszik, elsodor. A kp jelentse ez: az Isten beszdre, Jzus Krisztus igjre nem figyelõ ember olyan, mint az a haj, mely a kiktõ helyett a pusztulsba rohan (Luther). E kppel arra utal a szerzõ, hogy az let veszlyekkel van tele, melyek nemcsak az emberen kvl lteznek, benne is ott lappanganak. Mily veszlyes rvnyeket tud kavarni az ember gonosz szve! Az ember szmra e helyzetben legfontosabb Isten Igje. Aki Krisztus beszdnek ignye all kivonja magt, veszedelembe kerl. Krisztustl szakad el, aki elszakad az Igtõl. A veszlyek kztt lõ ember szmra van segtsg: Jzus Krisztus. Megment s megszabadt gy, hogy mellnk ll. Adja Igjt, amellyel eligazt. A figyelmezsnek, vigyzsnak llandnak kell lenni. A veszlynek nincsenek meghatrozott ri. A vigyzs elmulasztsnak kvetkezmnyeirõl beszl a 2. v., mely elõszr az embernek a trvnnyel szembeni mulasztsa kvetkezmnyeirõl szl, hogy annl erõteljesebben rmutathasson az utols idõben, Jzus Krisztus ltal mondott Igvel szembeni mulasztsunk kvetkezmnyeire. A trvnyt (logos) Isten adta az angyalok kzvettsvel, benne az õ akarata kzelt el nphez, amely erõs, azaz a trvny tekintlyt nem az angyalok biztostjk, Isten annak ereje. Az angyalok csupn jelei annak, hogy tõlk nagyobb s hatalmasabb cselekszik. A trvnynek nmagban van ereje, illetve abban a jogrendben, amely mgtte ll. Benne van a felelõssgre von hatalom is. A vilgi trvnyek fltt vgrehajt hatalom mûkdik. Isten trvnynek nincs ilyen segtõszervre szksge. A trvnynek e lnyeges rtelme annak megszegsben, thgsban mutatkozik meg, az engedetlensget ugyanis nyomon kveti a bntets. A bibliai bntets ideje s mrtke Isten dntsben van. Kvetkeztets: hogyha az angyalok kzvettsvel adott beszdnek (a trvnynek) ilyen nagy tekintlye van, mennyivel nagyobb annak a beszdnek tekintlye s hatalma, amit Isten Fia, Jzus Krisztus ltal szlott. A 3. v. legfontosabb szava az dvssg (stria), amely megtartatst, megmentst s bûnbõl val szabadulst jelent. Az dvssg hatalmas s nagy, mert szerzõje Jzus Krisztus, aki nagy rat fizetett rte s mert a bûn s hall nagy s erõs hatalmbl szabadt ki. Az dvssggel lehet nem trõdni! El lehet hanyagolni. Nemcsak a nagy bûn jelent pusztulst, veszlyben vagyunk ha kznysek vagyunk. Az dvssget elõszr Jzus Krisztus hirdette, vele kezdõdtt. Jogos a krds: a trvny alatt lõk nem nyertek dvssget? A trvnyt is Krisztus adta – mondja Klvin – de szemlye benne annyira homlyban volt, hogy a leglesebb szem is csak ftyol alatt lthatta õt. Az T trvnye „erõtelen s haszontalan” (7:18), az ember nyomorsgt nem szntette meg, sõt inkbb nyilvnvalv tette azt. Az dvssg s Jzus beszde a legszorosabb kapcsolatban van. Az dvssg elnyersnek s birtoklsnak lehetõsge az õ beszde hirdetsvel szletik. Levelnk az dvssget az Ige viszonyban szemlli, ezzel annak eschatologikus jellegt hzza al. Ma csak a hirdetett Igben valsg az, kijelentetett, mondatott, de mg nem rzkelt valsg. Az dvssgnek trtnete van, mely az igehirdets trtnetvel prhuzamos. Az igehirdets az a hatalmas eszkz Isten kezben, amely ltal az dvssget minden idõben munklja. Az Ige eredetisgt s tisztasgt az thagyomnyozs biztostja Az apostolok nemcsak meghallottk Jzus beszdt, hanem tovbb is mondottk. Az Ige hallgati egyttal hirdetõi is annak. Az „ebebaith” jelentse ebben az sszefggsben az, hogy az igehirdets hihetõsge s eredmnyessge nem a tovbbmond szemlyben, hanem magban az Igben van. Az Ige bizonytja meg nmagt igaznak s gyõz meg. – Isten az Ige hallgatjt s tovbbmondjt nem hagyja egyedl (4. v.). Nem trsat ad neki, hanem maga trsul hozz. Az emberi bizonysgttellel egytt halad ill. egytt trtnik az Isten bizonyttele (synepimarty-ountos part. praesens!). Az igehirdets mindig trtns s termszett e szavak jelzik: jel, csoda s erõ. dvzenete s csodatette minden idõben egyv tartoznak. Hogy mikor s milyen mrtkben esemny az igehirdets, az sohasem az Ige hirdetõjtõl fgg, hanem Isten Lelke munkjtl s az õ akarattl.
Zsid. 2,5–9. Isten mindent Jzus al rendelt.
A 2:5 v.-sel j rszt kezd az r, melynek tmja ez: Jzus az Ember Fia. A levl rja szksgkppen fordul az ember fel ama megllaptsa utn, hogy Isten nem angyaloknak vetette al a jvendõ vilgot. Nem felel azzal az egy szval, amit vrnnk, hogy ti. Jzus Krisztus az eljvendõ vilg Ura, hanem ehelyett felel egy idzettel (Zsolt 8:5–7). A zsoltr-idzet rtelmt ebben az sszefggsben abban ltjuk, hogy Jzusrl s az õ eljvendõ vilg feletti uralmrl nem lehet az ember nlkl beszlni. Az j korszakban Jzus s az ember sszetartoznak, elvlaszthatatlanok egymstl. Az j korszakban az embert, hivatst, lte rtelmt csak Jzussal egytt lehet megrteni. A Zsolt 8. azrt is alkalmas volt az r szndka szmra, mert plasztikusan szemllteti azt a viszonyt, amely Jzust az emberhez kapcsolja. Nem egy szval vagy fogalommal felel az r a felvetett krdsre, hanem egy trtnettel, hiszen a Zsolt 8. az ember trtnetnek vzlatos ismertetse. A teremtett vilgban ugyan kicsiny, ennek ellenre Isten benne klnleges helyet s mltsgot biztostott szmra, s gazdagon megldotta õt. Az ember klnleges viszonyt s e viszony termszett kt sz trja fel, amely szerint Isten megemlkezik az emberrõl s felkeresi õt (6. v.). E szavak azt jelzik, hogy Isten az emberrõl nem feledkezik el. A teremtett nagy vilgban az embernek gondviselõje van: a teremtõ Isten. Az ember klnleges helyzetre mutat tovbb az is, hogy Isten õt felkeresi s megltogatja. Igaz ez a sz mind hrom jelentsben: felkeresi s megltogatja, mint orvos a beteget, mint jbart az ismerõst s mint tlõ r a bûnst.
Klnleges helyzete van az embernek e vilgban is („mindent lba al vetettl…”). Az embernek hatalom adatott. E hatalom a termszet vilgn bell nagy s totlis. Az ember helye az egsz vilg mindensg hatalmi s fokozati elrendezsben alig valamivel az angyalok alatt jelltetett ki. Az idzett Zsolt azonban nemcsak errõl tud, hanem arrl is, hogy ez a hatalom ma mr a maga teljessgben nem lthat, az ember hatalma megtrt hatalom. A levl rja e zsoltr szavaiban felismeri az ember jelen szitucijt, amit a most s egykor kztt a „mg nem” szitucijnak lehet nevezni. A Zsolt bemutatja az ember mltsgt, a levl rja ltja gyengesgt. E kt lts kztt ellentt van. Az r nem foglalkozik azzal, hogy mi az oka az ember jelen gyengesgnek, nem beszl a bûnesetrõl, sem az ember eltvelyedsnek hossz s kanyargs tjrl. A mltat ismeri, õ a jvendõ fel tekint s a jelen nyomaszt gytrõ krdseinek megoldst kutatja. A gytrõ krdsek megolddnak szmra mihelyt tekintete Jzusra esik. Az idzett zsoltr-szavak ltal lert ember-trtnet mell, egy msik trtnetet illeszt, mely Krisztus-trtnet („Azt azonban ltjuk, hogy Jzus…”). A kt trtnet nem fggetlen egymstl, Jzus szemlyben egy trtnett lesz, melyben az ember jelen gytrõ krdse is megolddik, hiszen Jzus sorsa az ember sorsa. Istennek az ember felõli eredeti elgondolst, hivatst Jzus Krisztus valstotta meg a maga szemlyben azltal, hogy emberr lett (9 v.), amely ltal, mint egy „msodik dm”, egy j emberi generci kezdete lett. Jzus mltsga nem klsõsgeken nyugodott, hanem azon a belsõ kszsgen, amellyel Istennek az ember felõl elvgezett akaratt a magv tette s annak megvalstsrt lett is kszsggel odaadta. Szenvedse s halla „Isten kegyelme ltal” val szenveds s hall volt, ami azt jelenti, hogy Isten volt az, aki az elsõ lpst megtette az, ember megmentsrt. Fia ltal maga is rszt vllalt a vltsg munkban. Kegyelme az, hogy a Fia halla „mindenkirt” elszenvedett hall lehetett. Mindenkirt (hyper pantos), azaz minden emberrt s minden egyes emberrt. Hallnak univerzlis, ugyanakkor perszonlis jellege s jelentõsge van.
Zsid. 2,10–18. Mirt engedte Isten, hogy Fia szenvedjen?
Mirt vllalta Jzus a szenveds tjt (11–14a)? Jzus mûvnek haszna (14b–18). Az elõzõ rsz azzal a gondolattal zrul, hogy Jzus Isten kegyelme ltal mindenkirt megzlelte a hallt (9 v.). Jzus szenvedse nincs-e ellenttben Isten mltsgval s dicsõsgvel? A felelet az, hogy mindaz, ami Jzussal trtnt, Istennek, az Atynak tudtval, hozzjrulsval, sõt terve szerint trtnt. A kereszt nem vet rnykot Istenre, amely gy mutatja meg õt, mint aki nem szemllõje az esemnyeknek, hanem irnytja azoknak Ez vrhat is volt tõle, ez illett (prepei!) hozz. gy kellett ennek lennie azrt is, mert Isten mr a teremtskor nyilvnvalv tett nhny dolgot: 1. tkleteset alkotott, az embert is annak formlta. Nem mondott le arrl a tervrõl sem, hogy az eredeti teremtskori llapotot helyre ne lltsa. 2. A vilgmindensg ltala s rte lett. Ebbõl kvetkezik, hogy azok, akik tõle lettek, rte is kell hogy ljenek. 3. Blcs vgzse szerint az eredeti teremtett llapotot Jzus Krisztus vltsghallban lltotta helyre. – Isten eljrst igazolja tovbb az is, hogy elõtte az ember nem azonos a teremtett vilg sok ezernyi dolga kzl a legbecsesebbel sem. Elõtte az emberek: fiak. Terve az, hogy sok fiakat vezessen dicsõsgre. A szabadts feladatt vgzi el Jzus, „aki dvssgnk fejedelme” vagy ms fordts szerint „dvssgnk elkezdõje”. Õ nyitotta meg az eddig jrhatatlan utat a dicsõsg fel, õ a szerzõje az dvssgnek, azaz nlkle nincs dvssg (Rm 8:29–30; 2Kor 3:18). Jzus tja szenvedsen keresztl vezetett, amely munkjnak szerves rsze volt. Benne az Atya irnti tkletes engedelmessge mutatkozik meg. A „szenvedsek ltal” vezette clhoz kifejezs legmlyebb mondanivaljt abban ltjuk, hogy az ember szmra Jzus szemlye titknak megrtsre az egyetlen lehetsges hely a szenvedsek helye. Mert a szenvedsben mutatkozott meg a legkzzelfoghatbb mdon az, amit enlkl mindig tagadni lehetne, hogy ti. õ valban hsbl s vrbõl val ember volt. A szenvedsben szemlynek titka nem mint tan, hanem mint tevkenysg dokumentldik, mert mint ember szenved s hal meg s mint Isten Fia gyõzi le a hallt feltmadsa ltal.
Mirt vllalta Jzus a szenvedst? A 11. v. felel erre a krdsre. Azrt vllalta, mert kzssget s rokonsgot vllal az emberrel. Ha klnbzõ mdon br, de az õ s az ember lte mgtt ugyanaz az Isten ll. Klnbsg van Jzus s az ember kztt s ezt a klnbsget szvegnk is rzkelteti: „nem szgyenli õket atyafiaknak nevezni”. Minden oka meglett volna, hogy elforduljon az embertõl s szgyellje õket, de nem tette, vllalta a „knos” rokonsgot. A klnbsgre utal az is, hogy Jzus a megszentelõ, az ember a megszentelt, azaz õ brja, az ember nlklzi a szentsget. Jzus nem arra nz, ami elvlaszt, hanem arra, a mi sszekapcsol s ami kzs. Akik pedig egy atytl szrmaznak, azok atyafiak, testvrek. Meggondolkoztat az is, hogy a levl rja nem a T-bl vagy Jzus letbõl hoz fel pldkat annak igazolsra hogy Jzus az ember testvre. Teszi ezt azrt, hogy senki se gondolhassa, hogy õ az atyafiakkal val testvri kzssget a velk val egyttls sorn, az esemnyek knyszertõ ereje miatt vllalta. Mielõtt testet lttt volna, mr lt benne az emberek irnt rzett testvri szeretetet s eljvetele utn csak az lett nyilvnval, ami korbban megvolt s amiben sokan remnykedtek s hittek. Jzus vllalta a testvri kzssget az emberekkel. Isten elõtt (12. v.) s e vilgban (13. v.). Isten elõtt az emberekkel val atyafisgt az igehirdetsben, gylekezetben s imdsgban bizonytja meg. Testvri szeretett ebben a vilgban pedig azzal bizonytja meg, hogy az emberek kztt, azokkal egytt lve Istenben bzott. Azrt is jtt, hogy letben dokumentlja ezt. Mert bzni azt jelenti, hogy „Istenhez ragaszkodni, vezetsnek engedelmeskedni s jsgban bizonyos maradni. De testvrnk lett gy is, hogy mellnk llt: „me itt vagyok n s a gyermekek, akiket Isten nkem adott.” (zs 8:18). Az T-ban, ahol e mondat elõszr elhangzott, a prfta gy tekintette magt s vit, mint jeleket e vilgban. A hvõ keresztyn ember hivatsa e vilgban az, hogy jel legyen, tlmutasson nmagn. Jele legyen a tiszta nzetlen szeretetnek, megbzhatsgnak, hûsgnek s jsgnak. Ilyen az ember csak Jzus Krisztus ltal lehet. Jzus nemcsak mondotta, hogy testvrnk lesz, hanem nyilvnval mdon meg is bizonytotta: emberr lett. Nem egy klnleges emberfeletti ember volt õ, hanem mindenben hasonlatos hozznk. Ebbõl pedig az is kvetkezik, hogy az emberi termszettel a hallt is vlasztotta. Szmra is ezzel kikerlhetetlen sors lett a hall. Az õ halla – br mindenben hasonlt az ember hallhoz – mgis egszen ms. Az õ halla ugyanis a hall mgtt ll hatalmat, az rdgt semmistette meg. A hall rettenetessge nem a meghals tnyben van vagy annak klsõ ksrõ jelensgeiben, a fjdalomban, amivel az jr, vagy abban a vesztesgben, ami mindig velejrja. A hall azrt rettenetes, mert bizonyos jele annak, hogy Isten a bûnt gyûlli s megtli. A hall Isten tletnek jele, annak jele, hogy az ember nem tartozik Istenhez, hanem az õrdghz, akinek a hall is, mint letrombol, pusztt hatalom szolgl. Persze a hall nem Isten akarata s tudta nlkl, hanem engedlyvel vgzi ezt a hhr-szolglatot. Jzus halla azrt nagy esemny, mert halla megsemmistette, illetve megerõtlentette az rdg hatalmt. Jzus azrt halt meg, hogy az ember ljen. Ha meghalunk, gy halunk meg, mint akik feltmadunk. Jzus halla mr most nagy jttemny szmunkra, mert megszabadt a hall flelmtõl (15. v.), hiszen az õ halla vilgos bizonytka annak, hogy nincs a hallnak vgsõ hatalma rajtunk. – Kinek a javt szolglja Jzus halla? Az emberekt s nem az angyalokt (16. v.). Jzus kldetsnek clja nem az angyalok, hanem az ember, brahm magva, azaz minden ember. Van ennek a kifejezsnek egy mlyebb rtelme is. Az ti., hogy Jzus hallnak hasznban csak az rszesl, aki brahm magvbl val, azaz aki abban hasonlt brahmhoz, ami re jellemzõ volt. brahm a hitnek s engedelmessgnek pldakpe. Jzus azokat veszi gondjaiba, akik brahm pldja szerint hisznek s engedelmeskednek. Abbl pedig, hogy Jzus az embereken akar segteni, kvetkezik, hogy „hasonlnak kellett lennie az atyafiakhoz…” (17. v.). A szerzõ az inkarnci csodjt s titkt egy jabb szempont szerint ksrli megrteni s megrtetni. A megkzelts lehetõsge csak ugyanazon szinten s letformk kztt lehetsges. „Hasonlnak lenni” jelenti az emberi lthez val ktttsget is. Ez objektv felttel mellett van egy szubjektv felttel is, ez pedig az „hogy knyrlõ legyen s hû fõpap…” (17. v.). Jzus azrt lett ember, hogy knyrlõ legyen. Knyrlett is csak emberi testben tudta megbizonytani. Knyrlõ volt, azaz legyõzte azokat a korltokat, amelyek az emberektõl elvlasztottk. S tkletes fõpap, akinek szolglata abban ll, hogy legyõzze a bûnt, eltvoltsa azt az akadlyt, amely elzrta az ember Isten fel vezetõ tjt. A fõpap helyzett e kifejezs hatrozza meg: Isten elõtt a nprt! A kisrtsekben egyedl Jzus az Istentõl adott segtsg s oltalom: Õ meggyõzte a kisrtseket. Ez a gyõzelem nemcsak szmra jelentõs, hanem fõpapi, azaz az emberrt vgzett szolglata szmra is. Csak az tud segteni, aki ismeri a szksget. Jzus kvetse prbval jr. Aki utna megy, az szenved s megksrtik. Nem kmli meg a szenvedstõl vit. Nem kikerlni a prbt, hanem megllni abban, ez Jzus tjnak tantsa.
Zsid. III. RSZ
gy ltjuk, hogy a levl rja a 3. verssel olyan szakaszt kezd el, amelyben az elsõ kt rsz elvi jelentõsgû lltsainak (Jzus az Isten Fia – Jzus az Ember Fia) gyakorlati kvetkezmnyeirõl szl. Jzust a kvetkezõ rszekben gy mutatja be, mint akinek szemlye kettõs termszetben ktfle, illetve kettõs szolglata gykerezik: õ egyfelõl, apostol; msfelõl fõpap. Jzus apostoli szolglatval s ezzel sszefggõ krdsekkel foglalkozik a 3:1–4:13; mg a 4:14–10:18 hosszabb szakasz fõtmja az õ fõpapi tiszte.
Zsid. 3,1–6. Jzus mint apostol j hzat pt.
Akikhez a levl rja beszl, azok szentek, atyafiak s mennyei elhvs rszesei. A keresztyn embernek kettõs termszete van Ura termszetnek hasonlsgra: szent, mert nem e vilghoz tartozik, msfelõl atyafi, akit teste s vre mindenestõl e fldi vilghoz kti. A keresztyn embert csak trekvsnek, clkitûzsnek s akarata elsznsnak komolysgra tekintettel lehet szentnek mondani. Nem kultikus rtelemben tiszta. Szent, mert Krisztus szent, akihez tartoznak vallja s ismeri magt. Aki gylekezetben l, azt nemcsak Urhoz ktik erõs szlak, hanem embertrsaihoz is. Az „atyafi” sz nemcsak az egy testbõl s vrbõl val szrmazsra utal, hanem arra a felelõssgre is, mely bennnk egymsrt l. Mindkt fogalom Krisztusra utal, aki szerzõje s megvalstja mindegyiknek. A gylekezet tagjai tovbb „mennyei elhvs rszesei”. Az ember keresztynn ltelnek oka s alapja embersgn kvl van. A mennybõl hangzik egy hvs. Isten az, aki hv s megszlt. Az ember csak rszestrs lehet ebben. Az r megszltsval Jzusra akarja fordtani figyelmnket: „tekintsetek… Jzusra…” A grg ige (katanosate) jelentsben a belsõ megismers tnye a fontos. Szabadon gy is fordthatnk: „rtstek meg Jzust mint apostolt s mint fõpapot”. A gylekezetben Jzus igaz s helyes megismerse elengedhetetlenl szksges. Õ a kzpont. Az õskeresztyn gylekezet bizonysgttele szerint (homologia) Jzus apostol s fõpap. E hitvallsszerû kijelentssel az r a levl kt fõtmjt jelenti be, hiszen a 3–10. fejezet gondolatai e kt tma krl rendezõdnek el.
Jzusrl, mint apostolrl az egsz T-ban csak itt van sz. rtelme nyilvnvalan ez: Jzus Istennek egyetlen; senki mssal ssze nem hasonlthat kvete, kldttje, kijelentsnek hordozja., Hangslyozzuk, hogy e bizonysgttel nem azt lltja Jzusrl, hogy a fldi lete folyamn apostol s fõpap volt. A mlt csak e hitvalls megerõstsre s megokolsra szolgltat rveket s tnyeket, hogy a bizonysgtevõ hitt a jelenre vallja mg. Jzus, mint apostol Isten gyt kpviseli az emberek elõtt, mint fõpap az emberek gyt Isten elõtt (Bengel, idzi Michel im. 94 o.). Azt is fontosnak tartjuk hangslyozni, hogy Jzus szemlyben s munkjban meg lehet ugyan klnbztetni apostolsgval s fõpapsgval kapcsolatos munkjt, de egymstl elvlasztani nem. Õ apostol s fõpap. Jzus mint apostol hû (pistos) volt kldõjhez, Istenhez. A ksrtsek kztt szilrdan megllt. Nem a vletlen vetette õt felsznre, õt Isten rendelte (poisanti aor. part.). Mgtte Isten terve, elgondolsa, akarata ll. – Az T nagy alakjra, Mzesre val clzs alkalmat ad a szerzõnek Jzus s Mzes szemlynek s munkjnak sszehasonltsra (3–6. v.). Sokan azt lltjk, hogy e krds felvetsnek magyarzata az olvask adott helyzetben keresendõ, akik elõtt Mzes igen nagy tekintlynek rvendhetett. A zsid keresztynek kzl tbben taln Mzes mltsgt s munkjt nagyobbnak tartottk, mint a gyalzat fjn meghalt Jzust. Mi lehet az igazsg? A szerzõ egy hasonlattal vilgtja meg a krdst: Jzus gy viszonylik Mzeshez, mint ahogy a hz ptõje viszonylik maghoz a hzhoz (Michael). sszehasonltja õket dicsõsgkre s tisztessgkre nzve. Valjban Mzesnek nincs hza, õ a hzhoz tartozik. Jzus ellenben a hz, az jtestamentumi dvgylekezet fltt ll, sõt birtokosa is annak az Atyhoz val pratlan kapcsolata rvn. Mzes szolga (therapn), aki ugyan nknt vetette magt al ura akaratnak, de Jzus Fi s mint ilyen tevkenykedik abban. A leglnyegesebb klnbsget e nehezen lefordthat szavakban foglalja ssze: Mzes „bizonysga a prdikland dolgoknak”, õ csak tanja az elmondandnak. Arra a kijelentsre trtnik itt utals, amit Jzus hoz s ami az Õ szemlyben valsult meg, lttt testet az utols idõben. Õ nemcsak tan, hanem az, akirõl bizonysgot tesznek, nemcsak a kijelents hordozja, hanem maga a kijelents. A dntõ esemny nem Mzes, hanem Jzus szemlyhez kapcsoldik. Az intõ szval kezdõdõ szakasz intssel fejezõdik be. E megllapts: „az õ hza mi vagyunk” felttelhez kttt, csak akkor mondhatjk el magukrl az olvask, ha „a bizodalmat s a remnysg dicsekedst mindvgig megtartjk”. A „bizodalom” (parrsia) a hit lnyeges rsze, rendthetetlen kitarts s ragaszkods az a megismert igazsghoz, rhagyatkozs Jzusra. A msik felttel: a remnysg dicsekedse. A keresztyn embert az a remnysg lteti, hogy Krisztus vissza fog jnni. Ez a remnysg oly hatrozott, erõs s biztos, hogy dicsekedsre sztnzi. Azzal bizonythatjuk meg, hogy Urunk hznak rszei vagyunk, ha azzal a bizonyossggal megynk a jvendõ fel, hogy az gret a valsggal egyenlõ. „Mindvgig” az egsz let folyamn. Knnyû elindulni, nehezebb s frasztbb a mutatott trl soha le nem trõ halads a clig.
Zsid. 3,7–11. Jzus apostoli szolglata ma trtnik.
Az r e mondatokkal egy kpet vzol fel, gy ahogy azt a Zsolt 95:7–11-ben olvashatjuk. A zsoltridzet mltat megidzõ kpsort pldnak s hasonlatnak tartjuk. Clja vele az, hogy egy j igazsgot szemlltessen, vilgostson meg. Az idzet funkcija az, hogy megrtesse, hogyan van jelen Krisztus hza npvel, hogyan cselekszik vi letben. gy cselekszik gylekezetvel, mint ahogyan az Atya cselekedett vlasztott npvel: beszl hozzjuk s keznek munkjt letk esemnyeiben rejti el. Nem tvednk, ha a 6. v. utn a 7. v. alanyul Jzusra gondolunk. Õ beszl, nem nma rknt ll gylekezete fltt kznysen s rdektelenl. Hiszen apostoli szolglatnak az az rtelme, hogy zenetet hoz, amit el kell minden idõben mondania. A levl rja azonban nem ll itt meg, nyilvnval az a theolgiai felismerse, hogy Jzus feltmadott s dicsõsges testben, mint apostol hza npnek szolgl. Apostoli szolglatnak legismertebb megnyilatkozsa a beszd. Ez a beszd csak gy s akkor az õ beszde, ha a „Szentllek mondja”, vagy mskppen, ha az Isten Lelke megbizonytja. Nem lehet hallani Jzus szavt a Llek bizonysga nlkl. Krisztus szava s a Llek munkja sszetartoznk s elvlaszthatatlanok. Szava „ma” hangzik, õt nem temette el a trtnelem. Az jszvetsg gylekezetnek lete e fldn vndorls. Az t nem fldi jkkal megrakott kerten, hanem pusztasgokon keresztl vezet. Neki is van hatrozott szndka vndorl npe felõl. A gylekezet Ura egytt l npvel. „Keznek munkival s cselekedeteivel” a htkznapok s nnepek minden esemnye mgtt ott ll. A vndorl sereg tjnak clja: a nyugalom. Az egsz vilgra is vrakozik a megbkls tkletes nyugalma, melynek elõkpe a szombatnapi nyugalom (Gen 2:2). Az utols idõben az jszvetsg gylekezete Istennel kerl kzssgbe s rszesedik nyugalmban. Luther „tevkeny nyugalomnak” nevezi ezt az llapotot, melyben a tkletessgre jutott gylekezet Istent imdja s dicsri. Isten az embernek megadta azt a szabadsgot, hogy bezrja szvt beszde elõtt. rvnyes ez a Krisztus urasga alatt lõ np szmra is. A szv megkemnytse eltvelyedssel jr egytt. Ha a jelzseket nem veszi szre, melyek az r szndka szerinti utat mutatjk, elveszti cljt s gy rtelmetlen s cltalan lesz vndorlsa is. Aki pedig eltvedt, nem jut el a nyugalomba.
Zsid. 3,12–19. Jzus apostoli szolglata ints.
A zsoltridzethez csatlakoz intst, mint Krisztus intst rtelmezzk. Az szvetsgi beszd jra rtelmezsrõl van sz. A Krisztus ismeretre eljutott s a felknlt dvõssget elfogad ember a gylekezetben sincs biztonsgban. j lett is veszlyek veszik krl. Ebben a helyzetben nem annyira az õt krlvevõ ellensgre kell figyelnie, mint inkbb szvre. A szv – az rs szerint – az emberi szemlyisg legbensõbb aspektusa, az a kzponti irnyt hely, ahol rtelem, szellem, llek pratlan mdon egytt munklkodik. A szv klnbzteti meg az embert minden ms lõlnytõl. Ha a szvet Isten irnti bizalom, hla s odaads, a hozztartozs ismerete s rzse uralja, akkor hvõ szvvel van dolgunk. Ellenkezõ esetben „gonosz” vagy „hitetlen” szvvel. Ez utbbinak kvetkezmnye az eless, elszakads Istentõl. A szv egyik vagy msik llapota nem tekinthetõ vglegesnek vagy llandnak. Jzus Krisztust megismerni, hitre eljutni kvnatos llapot, de sohasem szabad azt elveszthetetlennek s megmsthatatlannak tekinteni. Maga a vigyzsra val felhvs tnye arra figyelmeztet, hogy az dvssg nincs sszeforrva az emberrel. A keresztyn embernek Istennel val kapcsolatt a bûn igyekszik sztszaktani. A bûn – mint valami szemlyes valsg – gy vgzi rombol munkjt, hogy megcsal s rszed. A bûn csalrd, azaz olyan valamit gr, amit nem tud megadni (Gen 3:13; Rm 7:11). Az r nemcsak felhvja a figyelmet a veszlyre, hanem a bûn csalrd munkja ellen hathats eszkzknt ajnlja az intst (13. v.). A gylekezetben mindenki felelõs mindenkirt. A gylekezet a lelkigondozs lland helye (Schneider), ahol az egyetemes papsg elve rvnyesl. Az intst abban az ismeretben kell vgezni, hogy a rendelkezsre ll idõ nem vgtelen, a „m”-nak vge lesz. Azrt is vigyznunk kell egymsra, mert a bûn ltal rszedett ember „megkemnyedik”. Arra a pszicholgiai folyamatra gondol az r, amely szerint a becsapott ember a legritkbban tallja meg tragikus sorsnak okt nmagban. Msokat vdol vagy ppen magt Istent okolja elessrt. Az nigazolssal, msok hibztatsval pedig falat emel maga s Isten kz. Az ints gyakorlsval bizonythatjuk mg tovbb, hogy Krisztus trsai (metochoi tou Christou) vagyunk. A lelkigondozs olyan feladat, amelynek vgzse ltal Krisztus munkatrsai lehetnk. Persze jelenti ez azt is, hogy csak a vele vgzett munka nevezhetõ lelkigondozsnak. Munkatrsak gy lehetnk, ha a hitben, melyre keresztyn letnk kezdetn jutottunk, szilrdan s llhatatosan megmaradunk. A „ma” sz utal a Jzus letvel s munkjval elkezdõdõ korszakra, az utols idõre. Az idzett szvetsgi ige rvnyes ma is, nem betûje szerint, de lnyege s a benne foglalt zenet igazsga szerint. Mai zenete: az jszvetsg npe hitetlensgvel elszaktja magt Urtl. Isten kvetelmnye s ignye ma sem vltozott. A hit mint engedelmessg ma is dntõ kvetelmny marad (Michel). Msfelõl e szavak arra is figyelmeztetnek, hogy az esemnyek alakulsa (a trtnelem) nem fggetlen az ember cselekedettõl, nem kiszolgltatott szenvedõ alanya annak, hanem aktv formlja.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
