1 Kor. XIII. RÉSZ

A „szeretethimnusz” magyarázata nehezebb, mint amilyennek látszik. Annyi bizonyos, hogy nem mástól vett át Pál összefüggő hagyományanyagot, amikor ezt a szárnyaló költeményt alkotta, hanem az adott korinthusi helyzetben szükséges mondanivaló ihlette meg. Nevezetesen az, hogy semmiféle kegyelmi ajándék sem hasznos szeretet nélkül. Ha valakitől írás közben átvett valamilyen gondolatot, az csak maga Jézus lehetett (vö. a 2. v.-et Mk 11:23k.-vel, ahol Jézus a hegyeket mozgató hitről tanított). Sőt, azt mondhatjuk, Jézus szeretetparancsát fejti ki Pál e fejezetben. A fejezet műfaja ún. „enkomion”, ami valakinek a dicsérete volt az antik korban úgy, hogy előbb személyéről, aztán tevékenységéről, végül megbecsüléséről szóltak. Így, a szeretetről szólva Pál leírja az 1–3-ban: ki a szeretet? (felelete: aki nélkül semmilyen karizma sem ér semmit), aztán leírja: mit tesz a szeretet (4–7), végül mi a szeretet dicsősége: az, hogy sohasem múlik el, mindig szükség van és lesz rá (8. és 13. versek). A 9–12. versek exkurzust adnak metaforaként.

1 Kor. 13,1–3.

E három versben öt ízben találjuk a „ha” kötőszót egy-egy feltételes mondat elején. Háromszor fordul elő a „szeretetem pedig nincs” kifejezés. Kétszer pedig a „semmi vagyok”, illetve „semmi hasznom abból” végkövetkeztetés szolgálja a mondanivaló döbbenetes hatását. Az itt szereplő „én” nemcsak az apostol, hanem egy típus, aki szeretet nélkül próbálna naggyá lenni a gyülekezetben vagy Isten előtt. Mintha a 12. fejezet sorrendjéhez képest fordítottan szólna néhány kiemelt lelki ajándékról azért, hogy bebizonyítsa: még, ezek is értéktelenek szeretet nélkül. Első a nyelv, akár emberi, akár angyali (2Kor 12:4 szól az angyali beszédről). Szeretet nélkül a nyelveken szólás, de minden más beszéd is csupán hang, zaj, tartalom nélkül. Példaként a pogány, sőt extázist gyakorló szertartásoknál használt tompa hangú fémdarabra (chalkos) és a két darabból álló, összeüthető gongra (cintányér) utal, amit a harcban is használtak (az alaladzó ige harci kiáltás volt). Ezek csupán hangulatot teremtenek, esetleg bódulatot, extázist produkálnak, de nincs üzenetük, mondanivalójuk. A másik lehetőség a prófécia valamilyen magas foka volna. Láttuk az előző fejezetben, hogy a próféták a titkokat értették meg. De mit érne minden titokba belelátni szeretet nélkül? Megkérdezhetjük: a szeretet titkába betekinthetünk-e, ha bennünk nincs szeretet? Ez lehetetlen – adja meg az apostol a választ. Hát az a hit, mely hegyeket képes „áthelyezni” (methistanai)? Ha van bennem ilyen, szeretet pedig nincs, akkor „semmi vagyok”. A 3. vers olyan embert mutat be, aki vagyonát (hüparchonta) apránként, morzsánként adja oda másoknak eledelül (psómisó). Olyanra gondoljunk, akinél nemcsak a sajátjáról való lemondás képessége található, hanem még egy életet odaadó szegénygondozása is. Semmit sem fog érni ez szeretet nélkül. Az utolsó példa szövege vitatott. Lehet kaüchésomai-t olvasni, akkor jelentése: dicsekedni. „Ha testemet odaadom (ti. áldozatul), hogy dicsekedjem…”, akkor abból semmi hasznom nincs. Ha a helyes olvasat: „ha tűzre adom testemet”, ez akkor is többértelmű. Lehet ugyanis mártírium vállalása (vö. Dán 3; még keresztyén vértanúk elégetése akkor nem volt), de lehet önkéntes megengedése annak, hogy testünkbe a rabszolgaság bélyegét süssék. Szerintünk Pál erre gondolt, ugyanis ez illik legjobban a szövegösszefüggésbe: valaki apránként jótékonysági céllal feléleti a szegényekkel a vagyonát, végül önmagát is eladja rabszolgának (rabszolgabélyeget süttet magába), hogy saját testének árával is jótékonykodjék. De ez sem ér semmit szeretet nélkül!

1 Kor. 13,4–7.

Miután háromszor, egyes olvasatok szerint kétszer, említi az apostol az agapé-szeretet szót, felsorolja annak 15 (!) ismérvét. Először két pozitívat említ, ezt 8 negatív jellemzés követi (milyen „nem” a szeretet), majd négy pozitív tulajdonsága következik a szeretetnek „mindent” tárgyesettel, végül egy pozitívan negatív zárás: „sohasem” van a végén. A 4. v.-ben a szeretet két pozitív tulajdonsága, hogy hosszan tűr és jóságos. Az előbbi szó (makrothümeó) alig fordult elő a profán görög nyelvben, annál többet a LXX-ban, ahol Istennek azt a tulajdonságát jelezte, hogy ő visszatartja jogos haragját az emberek iránt. A jóságosság Pálnak egy másik levele szerint a Lélek gyümölcse (Gal 5:22). A nyolc negatív tulajdonság közül (persze ezek erkölcsileg mind pozitív jellegűek) az első, hogy a szeretet nem verseng. Látjuk, hogy most a korinthusi viszonyokra alkalmazott finom célzások következnek: ők voltak egymással versengő pártokra szakadva. A következő érdekes szó: perpereüó-dicsekvő retorikai teljesítmény, kevés tartalommal, hangutánzó jelleggel. Az üres, de fennhéjázó beszéd kigúnyolása. Ezután a felfuvalkodottság és a szeretet egymást kizáró voltával találkozunk. A szeretet nem fuvalkodik fel. Az 5. v.-ben az askhémoneó az illetlen, a jómodorral ellenkező (éktelen) magatartást jelöli. Ilyennek tekintette Pál a gyülekezetben az illetlen öltözék viselését, az egymással szembeni per indítását. Aztán azt is megtudjuk, hogy a szeretet nem keresi a maga hasznát. Nem úgy, mint a most tárgyalt nyelveken szólás, mely inkább csak önmagát építi. A következő kifejezés (ou paroksünetai) az ingerlékeny magatartás kifejezésére szolgál. Ha valaki mindig ideges reakciókkal felel a másik fél közeledésére, ott nincs jelen a szeretet mindent megváltoztatni tudó ereje. Az is idegen a szeretettől, hogy felrója a rosszat. Nem vezet „tartozik – követel” rovatot az elszenvedett sérelmekről. Semmilyen igazságtalanságnak nem örül – hiszen azt szeretné megszüntetni minél szélesebb körben –, de tud örülni, ha a valóság és igazság jut érvényre (6). A 7. versből megtudjuk, hogy a szeretet elhordoz (9:12; 1Thessz 3:1.5), illetve elfedez mindent, bizalmat ad az emberek közti kapcsolatban (tehát itt az egymás iránti bizalomról, nem az Isten iránti hitről van szó), reménykedik a másik előnyös változásában, és megmarad a teher alatt (hüpomonia).

1 Kor. 13,8–13.

Pál a himnuszt a szeretet állandóságának, megmaradásának hirdetésével fejezi be. A piptei ige szó szerint elesést jelent, itt a megbukás, érvényét vesztés jelentésével bír. De ilyen a szeretettel nem történhetik meg, mert az örökké érvényes. Ezzel szemben a prófécia egyszer érvénytelenné válik, hiszen mindig az időnek csak egy részletére vonatkozik. Mire betelik, addigra már letelt a további érvénye. A nyelvek megszűnnek, hiszen az a bűn következménye volt (1Móz 11). Az ismeret is érvényét fogja veszíteni, hiszen csak egy részét tartalmazza az igazságnak és nem annak teljességét. Ismereteink és prófétálásunk rész szerinti, hiszen a véges nem fogadhatja be a végtelent (Kálvin), és mi véges emberek vagyunk. Istenről alkotott fogalmainkba az Ő teljessége nem fér bele. De el fog jönni a teljesség. A világtörténelem a végéhez fog érni és eljön a teljesség az istenismeret szempontjából is, és akkor részletismereteinknek sem lesz már értelme. A 11. v. a kiskorúság és nagykorúság példájával világítja meg ezt. A kiskorú beszéde, törekvései és gondolkodása a kiskorú életkori sajátosságainak megfelelő. Ezt a normális fejlődés során a felnőtt elhagyja, „kinövi”. Ez a természetes. Gyengéd célzás ez arra, hogy a korinthusi pártoskodók, elbizakodottak, rendetlen életűek, kegyelmi ajándékaikon versengők még kiskorúak a keresztyénségben, bármennyire is túl jó véleménnyel vannak önmagukról. A 12. v. az ókori, fémből csiszolt, csak homályos (enigmatikus = talányszerű) látványt adó tükörről beszél: Így, tükör által látunk most, ha Isten dolgait vizsgáljuk. De egyszer eljön a teljesség. Akkor úgy ismerünk majd, ahogy minket ismer Isten: vagyis tökéletesen. Ez a keresztyén „ismeretelmélet”, vagy inkább ilyen a keresztyén reménység.

Befejezésül az apostol a „most”-ról, a jelenről szól. Három nagy értéket sorol fel, ezek: hit, remény és szeretet. Mindegyik nagyobb bármely eddig felsorolt karizmánál. A Lélek gyümölcse mindegyik. De a szeretet kiválik a három legnagyobb érték közül, mert „odaát” már sem hitre, sem reménységre nem lesz szükség, ha majd színről színre, közvetlenül látjuk Istent. A szeretetnek viszont ott is és akkor is meglesz a szerepe. Azért nem fogy el, mert mindig szükség lesz rá.