Csel. XXV. RÉSZ

Csel. 25,1–5. Fesztusz Jeruzsálemben.

Az új helytartó hivatalba lépésével újra napirendre került Pál ügye. Fesztusz más embertípust testesít meg, mint Félix. A zsidók az új helytartót ki akarták használni. Általa szerették volna elérni azt, amit az előző esetben nem tudtak. Szerették volna, ha sikerül tőle egy olyan ígéretet nyerniük, amelynek értelmében Pál ügyét Jeruzsálemben tárgyalhatják. Fesztusz tisztelgő látogatását felhasználják arra, hogy a maguk oldalára állítsák Róma új helytartóját. A főpapok említése azért jogos a szövegben, mert az előző, a hivatalból lelépő főpapok is megtartották a főpapi címet. A prótoi a legelőkelőbb, legtekintélyesebb része Izráelnek. Gyilkos szándékuk újra feléled. Ugyanazt tervezik Fesztusz hivatalba lépése után is, mint amit az előző helytartó uralkodása alatt szerettek volna megvalósítani. Pált a törvényes eljárás megkerülésével akarják megölni. A gonosz indulatok ellen nem jó orvosság az idő múlása, csak a megfelelő alkalom kell, és máris jelentkeznek. Megújítják a Pál ellen szóló feljelentést és cselvetést. A politikai hatóság segítségével akarják elérni céljukat. Fesztusz a törvényesség keretei között marad. Udvariasan elutasítja, ami kérésükből jogtalan, ami azonban jogos, azzal kész foglalkozni. Óvatosan fogalmaz, semmiféle hamis reménységre nem ad alapot. Elképzelhető, hogy Jeruzsálemben tudomására jutott, hogy miért került el onnan Pál. Minden felelősségteljes új hivatali tisztviselő tájékozódik a hivatal átvételével rá váró ügyekről. Fesztusz bár új ember, de nem naiv. A hivatalba lépés alkalma szokás szerint az ajándékozás alkalma is, a kegy gyakorlása szokásos ilyenkor, hogy az új helytartó megnyerje a provincia lakóinak jóindulatát. Erre Fesztusz is törekszik, azonban nem emberélet feláldozása árán. A tisztelgő látogatás alkalmával józan marad. Meg nem engedett eszközök igénybevételével nem keresi a provincia lakóinak kegyeit. Tud igent mondani arra, ami jogos, de tud nemet is mondani arra, amiről úgy érzékeli, hogy jogtalan, még akkor is, ha nagyon szépen van csomagolva. A látszat nem téveszti meg. A törvényesség látszata mögött ez esetben is gonosz indulat a motiváció. A jogosnak látszó kérés jogtalan gaztett végrehajtásához segítené a kérés előadóit. Ezt nem teljesíti Fesztusz.

Csel. 25,6–12. Pál kihallgatása Fesztusz előtt: a császárhoz fellebbez.

A bírósági tárgyalást Lukács röviden summázza. Tartalma már az előző részletből ismert. A jeruzsálemiek vádja a régi, bizonyíték nélkül. Pál egyenként visszautasítja a vádakat, sem a törvény (ApCsel 21:21), sem a templom (ApCsel 21:28), sem a császár ellen nem vétett. Ez új mozzanat az eddigiekhez képest. Ellenfelei egyre inkább politikai síkra igyekeztek terelni Pál ügyét, hogy így eredményes legyen az ellene való szervezkedésük. A kaisara epikaloumai nem fellebbezést jelent egy alacsonyabb bírói fórumtól egy magasabbhoz, hanem a római polgárjog egyik részletének érvényesítését, mely szerint a római polgár a helyi hatóságok bármelyike előtt bejelenthette azt az igényét, hogy az illetékes helyi hatóság helyett Rómában, a császári bíróság előtt szeretné folytatni perét. Pál Jeruzsálem helyett Rómát választja. Kész Jézusért a halált is vállalni, viszont nem akar igazságtalan cselvetés áldozatává válni. Elsősorban nem az életét védi, hanem a jogosság, törvényesség érvényesüléséért harcol. Tudatában van annak, hogy a helytartó hatásköre behatárolt. Azt is látja, hogy Fesztusz – bár az ügy intézésében lendületes – a tárgyalás folytatásában nem akar merev lenni és így felvetette kérdés formájában Pálnak ellenfelei javaslatát is, Pál azonban a helytartó kellő határozottságáról nincs meggyőződve. Nem tudja biztosan, hogy mire számíthat részéről, nem kerítik-e ellenfelei hatásuk alá. Pál mindenesetre jobban ismeri a helyzetet, mint az új, tapasztalatlan helytartó, ezért él azzal a jogával, amely minden római polgárnak lehetősége. Fesztusz végül – tanácskozásuk eredményeként – Pál kérését határozatként mondja ki.

Csel. 25,13–22. Agrippa király látogatása Fesztusznál.

Marcus Julius Agrippa (vagy II. Agrippa) I. Agrippa fia, II. Heródes dédunokája. Apja halála után (ApCsel 12:23) Klaudiusz udvarában nevelkedett. Ő az utolsó izráeli király a Heródes-dinasztiából. Palesztinának csak egy kis részén uralkodott, Galilea és Pérea tartozott hozzá. Királyságát kizárólag Rómának köszönhette. A császár kegyeltje. Jóindulatú, de gyengekezű ember. Testvére, Bereniké (Veronika) feslett életű nő, aki egy ideig a kegyes zsidó asszony szerepét is játszani igyekezett. Agrippa három leánytestvére közül ő volt a legidősebb. Meglepő, hogy a király keresi fel testvérével a helytartót, és ez nem fordítva történik. Ez a királyság Róma kegyeinek függvénye, így érthető, hogy a helytartó jóindulatát igyekszik biztosítani. Fesztusz előkelő vendégeinek, a királyi testvérpárnak – miután már néhány napig élvezték vendégszeretetét – Pál ügyéről is beszámol, hangsúlyozva saját, a római jognak megfelelő eljárását és utalva a feljelentők korrupcióra csábító ajánlatára. A maga javára szépíti a történetet. A zsidó eljárással szemben a római gyakorlatot tartja korrektnek, mint ahogyan valóban az is az. A személyiség jogának tiszteletben tartását hangsúlyozza. Róma jogállam és a törvényes eljárást vitás ügyekben minden polgára számára biztosítja. Ez esetben is ezt tette. Az előző részletek alapján nyilvánvalóvá vált, hogy Róma biztosította a védelmet Pálnak vádlóival szemben, de a vádakat nem tudták bizonyítani. Az apostol vádlóit nem a tények, hanem az indulatok mozgatták. Fesztusz azt látja, hogy a politikai vádak Pál ellen nem állják meg a helyüket, a vallási témához viszont nem ért, így nem is tud hozzászólni. A vita témája Jézus, akiről Pál azt állítja, hogy él, jóllehet meghalt. Ezért gondolt voltaképpen arra, hogy szakértők döntsenek az ügyben. Pál viszont – éppen azért, mert tudja, hogy az ún. szakértők részéről nem várhatja az igazság kiderítését – nem számíthat tárgyilagos ítéletre, hanem csak erőszakos halálra, így semmiképpen nem akar Jeruzsálembe menni. Fesztusz többször hangsúlyozza Agrippa király előtt, hogy ő nem tartotta ítéletre méltónak Pált. Semmi olyan politikai vád nem bizonyult rá, amely alapja lehetett volna az ítéletnek. Pál kérésének tett eleget, amikor a császár döntéséig őrizetben tartotta. Pál viszont tudta, hogy a jelenlegi szituációban egyedül római őrizetben tudhatja biztonságban az életét. Isten népe gyilkos szándékával szemben a római katonák őrizete jelenti számára az élet feltételét. Római ember számára a Pál körüli vita, az egész ügy teljesen érthetetlen és idegen. A sebastos „tiszteletre” – „imádatra méltó”, a latin „Augustus”-nak felel meg, a magyar „Őszentsége” címmel azonos. A felség az imperátorok címe Augustus Octavianus óta csakúgy, mint a kyrios. A tárgyalás célja csak az, hogy Fesztusz adatot nyerjen, amellyel meg tudja okolni Pál fogságát: Véleménye szerint ugyanis Pál ügye nem bírósági ügy. Intézkedésében Isten gondviselő kegyelme lesz valósággá Pál számára. Agrippa királyt rendkívül érdekli ez a nem mindennapi, különös eset. Isten Krisztus által adott kijelentése teljesedik be az apostolok bizonyságtételére vonatkozóan, királyok és helytartók előtt is meg kell szólalnia az evangéliumnak (Mt 10:18k.).

Csel. 25,23–27. Fesztusz üdvözli a vendégeket és megnyitja a rendhagyó ülést.

Ez az utolsó tárgyalásról szóló híradás, amit Lukács Pál feltűnő részletességgel előadott peréből közöl. Voltaképpen ez nem bírósági tárgyalás, jóllehet a helytartó „kihallgatásnak” nevezi (ApCsel 25:26), a bírósági ügyek tárgyalótermében vannak jelen (25:23), Pál bilincsben van (26:29), de a kihallgatás után nem hoznak sem felmentő, sem elítélő határozatot, az ugyanis már megszületett korábban, Pál kérésének megfelelően. Ezt az egész rendezvényt sokkal inkább a királyi testvérpár kedvéért szervezték meg, másrészt a helytartónak volt szüksége arra, amint említette is, hogy legalább egy-két szempontot nyerjen ahhoz a híradáshoz, amit a fogollyal együtt a császárnak el kellett küldenie. Az eddigi tárgyalás alapján elmarasztaló, terhelő bizonyítéka ugyanis nincs Pál személyéről. Az apostol lehetőséget kap a király és helytartó előtti bizonyságtételre, és ő világossá teszi, hogy annak az ügynek, amit képvisel, világra szóló jelentősége van, minden ember számára sorsdöntő. A végén II. Agrippa király azonosul a helytartó véleményével. Pál ellen nincs terhelő bizonyíték (vö. Lk 23:7kk.). Lukács részletes és gondos híradásával megerősíti, hogy Isten ígéretei beteljesednek, az evangélium egyre szélesebb körben válik ismertté. Az üdvösség készen van minden ember számára. Vannak, akik ezért még az életüket is kockára teszik. Vannak, akik elutasítják, mert ragaszkodnak a megszokott életstílusukhoz. Vannak, akik vallási fanatizmusból még az evangélium hirdetőjét is meg akarják ölni. A világ egy része közönyös Krisztussal szemben, mert Isten tetteit bolondságnak tartja, másik része elutasítja, mert számára botránkoztató az emberben és emberek által munkálkodó Krisztus, a harmadik rész viszont hisz benne és boldogan él általa, örömmel, olykor láncok között is szabadon. Agrippa király, Berenikével együtt külsőleg is kifejezésre juttatja előkelő voltát. Katonai és civil hatóságok tagjai tartoznak kíséretükhöz. Fesztusz parancsára – miután a király és kísérete bevonult a tárgyalóterembe – elővezetik Pált. Fesztusz ismerteti az eddig történteket Pál ügyében. 1. A nagytanács kérése helyett, hogy ti. ítélje el (ApCsel 25:15), Fesztusz itt az egész nép Pál halálát követelő igényéről szól (vö. ApCsel 22:32; 21:36). 2. Annak megvilágítására, hogy a zsidók semmi halálra méltó dolgot nem hoztak fel Pál ellen (vö. 25:18), arról beszél, hogy az apostol ártatlan (vö. 23:29; 26:31). 3. Ebben az összefüggésben a. császár megnevezése a sebastos „a Felség”. A kyrios itt abszolút értelemben használatos, arra utal, hogy már Domitianus óta használják az uralkodóra vonatkoztatva hivatalos címként, amelyhez a theos is társul. Fesztusz abban. a reménységben nyitja meg az ülést, hogy Agrippa segítségével megkapja a kísérőlevélhez szükséges adatot.

Csel. XXVI. RÉSZ

Csel. 26,1–32. Pál Agrippa és Fesztusz előtt.

Védőbeszédei közül, amelyekről Lukács gondosan beszámolt, ez az utolsó. Kisebb eltérésektől eltekintve, ami a lényeget illeti, Pál védőbeszédeiben ugyanazokat a gondolatokat találjuk. Pál nem egy előre kidolgozott beszédet olvas fel, hanem egy témáról úgy tesz bizonyságot, amint a Lélek által adatik neki, mindig az adott helyzetre való tekintettel. Ezt érzékelteti a következő beszédben Lukács.

1–3. Örömmel szól Izráel királya előtt.

A szólásra Agrippa király úgy buzdítja Pált, hogy rendkívül óvatosan fogalmaz. Az epitrepetai nem teszi egyértelművé az alanyt. Arról van szó, hogy Fesztusz tartja kezében a tárgyalás menetét, de a szó megadását udvariasan átengedi Agrippának. Pál a szónokok megszokott gesztusával kezdi beszédét, bilincsei ellenére szabadon. Jobb kezével egy katonához volt bilincselve, ennek ellenére a karját szabadon mozgathatja, mert a „custodia militaris” esetében ez a lánc elég hosszú és könnyű, a foglyot nem akadályozza abban, hogy a kezét használja. Alkalmazkodik a retorika szabályaihoz. Agrippa király Izráel törvényeit, szokásait rendkívül jól ismeri. A Talmudban néhány róla szóló történet is ezt bizonyítja. Pál úgy értékeli helyzetét, hogy ez az Izráel királya előtt való bizonyságtétel alkalma. Nem vádol senkit, pedig igazságtalanság történt vele. Nem türelmetlenkedik, pedig már két éve húzódik elintézetlenül az ügye.

4–11. Pál életének első szakasza. Farizeusként ismert.

Múltja közös népével, az atyák Istenét tiszteli és szolgálja. A biósis a klasszikus görögben nem fordul elő, a bioó származéka: „életfolytatás”. A thréskeia elsősorban a kultikus kegyességet jelenti. Pál farizeusi, istenfélő élete ismert Jeruzsálemben. A szent iratokhoz, a törvényhez ragaszkodott. A zsidók ezt tanúsíthatják, ha akarják. Vagyis nem arról van szó, hogy ezt nem tudják, hanem arról, hogy erről nem akarnak tudni. Pál köztudottan a legszigorúbb kegyességi irányzathoz tartozott. A dódekaphylon: a tizenkét törzs (Jak 1:1). Bár Izráel 12 törzse közül csak kettő tért vissza a fogságból, Izráelben az a reménység élt, hogy a 12 törzsből álló Izráel egyszer helyreáll. Pál szüntelenül imádkozik népéért és mindent megtesz azért, hogy Izráellel ne csak a múltja, hanem a jövője is közös legyen. Az atyáknak adott ígéret (ApCsel 7:2; 3:25; 13:32k.) beteljesedett. A Messiásról szóló prófécia, a halálból való feltámadás valóság lett. Isten hatalma elég ahhoz, hogy a halál erejét megtörje. Pál előadásában retorikai tanulmányait hasznosítja. Mondanivalójára, éppen arra, amit a legfontosabbnak tart, egy retorikai kérdéssel hívja fel hallgatói figyelmét: „Miért tartjátok hihetetlennek, hogy Isten halottakat támaszt fel?” (8. v.). A halottak feltámasztásának ígéretes jele Jézus feltámasztása. A Messiás az első, akit Isten feltámasztott a halottak közül (ApCsel 2:24). Meg kellett halnia népe és a népek bűneiért, de most népe és a népek világossága, üdvössége, élete (18. v.; vö. 13:34). Hirdetni kell az ígéretes jövőt, a halottakat feltámasztó Istent. Pál azt a pontot emeli ki az előző beszédéből, ami a zsidókat megbotránkoztatta és halálos gyűlöletet ébresztett bennük a maga személye ellen. Az, hogy a Messiásnak meg kell halnia (vö. ApCsel 17:3; 1Kor 1:23; Gal 5:11), botránkoztató, mint ahogyan az is, hogy az üdvösség a pogányoknak ugyanúgy megadatik, mint Izráelnek (ApCsel 2:39; 3:25; 9:15; 10:34k.; 13:47; 15:17; 17:30k.; 20:21; 22:15.21; 26:17k.). Aki ezt hirdeti, azt némelyek szerint el kell némítani. Ezt Pál egykor maga is így gondolta, mint buzgó farizeus. Elhatározta, hogy harcol a názáreti Jézus és mindazok ellen, akik őt követik. A legszigorúbban lépett fel velük szemben, kegyetlenül bánt Krisztus követőivel. Jézus nevének káromlására kényszerítette őket. Halálos ítéletüket megszavazta a nagytanács tagjaival együtt. Hivatalos megbízólevéllel indult el Damaszkusz felé. Pál olyan személyisége volt népének, akinek a tevékenységét jól ismerték a városban, különösen azok, akik a nagytanács tagjai voltak. Krisztus követőinek sok szenvedést okozott vallási fanatizmusból, az atyái hitéért való rajongásból. Pál farizeusi múltja a Jézus ellen való harcban jutott el csúcspontjára, illetve a keresztyénség felszámolására igyekvő törekvésében (ApCsel 8:3; 9:1; 22:4–5).

12–18. Pál életének döntő fordulata. A dicsőség Krisztusa apostollá tette.

Pál megtérésének elbeszélései közül ez a legrövidebb, csak lényegtelen eltérés van közte és az előzőek között (vö. ApCsel 9:1–18; 22:4–16). Közös a Napnál is világosabb, vakítóbb fény megemlítése, melynek hatására mindnyájan a földre estek (ApCsel 9:4.7k.; 22:7). A dialógus mindhárom elbeszélésben hangsúlyos az Úr és Pál között, viszont csak itt szól arról, hogy ez héber, illetve arám nyelven történt. A skléron soi pros kentra laktizein jól ismert görög közmondás. A földművelésben járatlan ökröket ösztökével irányították, ha nem a helyes barázdában haladtak, s ez a hegyes, botra erősített szerszám megszúrta őket. Ezzel a részlettel Pál azt hangsúlyozza, hogy munkássága mögött a kiválasztó, megtartó Úr áll. Itt nem említi meg az emberi eszközt, aki által Isten szolgálatának helyét meghatározta. Az nyilvánvaló, hogy küldetését, megbízatását végső soron Istentől kapta. A körülmény részletezése helyett a küldetés tartalmának ismertetésére teszi Pál bizonyságtételében a hangsúlyt. A kijelentés nagysága miatti emberi gyengeség mutatkozott meg az ő esetében is, mint Ezékiel prófétánál (Ez 2:1). „Én jelentem meg neked” (9:17), mint a feltámadás után az apostoloknak (vö. 1Kor 15:5kk.; Lk 24:34; ApCsel 13:31). A dicsőség Krisztusa azért jelent meg Pálnak, hogy szolgájává tegye, a húsvéti esemény, Krisztus feltámadásának hírnökévé (Lk 1:2; 1Kor 4:1). Pál a damaszkuszi úton éli át azt, amit a tanítványok Jézus feltámadása után 40 napig tapasztaltak. Az Úr kijelentését, Krisztus feltámadását kell hirdetnie, Istennek a halál, az ellenség, a Sátán feletti győzelmét. Azt, amit a továbbiakban is kijelentésként kap az Úrtól. Az Úr irányítása alatt marad, vezetésére figyelve teljesíti szolgálatát. Az Úr oltalmazó erejét ígéri. Népével és a népekkel szemben az ő segítségére számíthat. Küldetése univerzális. Megbízatása nemcsak népéhez, hanem a népekhez is szól (Ézs 42:7.16; 35:5; 61:1). Ahogyan Jézus (Lk 4:18; 7:21k.), úgy Pál is arra rendeltetett, hogy a vakságot megszüntesse, világosságra juttassa a sötétségben lévőket, a Sátán hatalma alól az Úrhoz, a világosság Atyjához juttassa a megkötözött embereket (Lk 22:53; Kol 1:13; Ef 6:12; Jak 1:17). Isten fénye, világossága az üdvösség, mely a bűnbocsánat által lesz az ember örökségévé (Kol 1:12). Az üdvösség útja a hit útja. Az ember a Jézus Krisztusban való hit által szabadul meg a Sátán ereje alól (ApCsel 13:39; 10:43; 14:9). Isten a prófétai ígéretet teljesíti be munkája által. Üdvözítő tervébe a népek is beletartoznak. Elkezdődött a köztűk való munkálkodás ideje. Pál Isten munkájának, Krisztus erejének hatása alá került, nem a jeruzsálemi templomban, hanem a damaszkuszi úton.

19–23. Nem voltam engedetlen a mennyei látomás iránt.

A keresztyén misszió alapja Isten munkája (ApCsel 4:19; 5:29–32). Anélkül lehetetlen volt a mennyei parancsnak ellenállni, hogy hűtlenség ne terhelje, Isten ellenségévé ne legyen. A megbízó szó annyira világos volt, hogy az engedetlenségre nem lenne mentség. A munkaterületet is az Úr jelölte ki. Izráelnek és a pogányoknak, kicsinyeknek és nagyoknak hirdetnie kellett a megtérést (vö. ApCsel 17:30). Ahogyan a Gal 1:15-ben, úgy itt is megemlíti Pál missziói munkája első lépéseit megtérése után. Az itt közölt lista szerint Damaszkusz, Jeruzsálem, Palesztina és a pogányok vidéke szerepel. Ez azt jelenti, hogy az apostol Palesztina területén is munkálkodott, a zsidók körében intenzív missziói munkát végzett, mielőtt a népek köréhez fordult. Lukács ábrázolása szerint először Pál is zsidó misszionárius volt (ApCsel 26:20.17; 22:18; 9:15.20kk.). Ő maga is úgy számol be munkájáról a Róm 15:19-ben, hogy Jeruzsálemből kiindulva hirdette az igét. Elképzelhető, hogy ugyanazt az utat járta meg, amit Péter is. A zsidóknak ugyanúgy döntő változásra, megtérésre van szükségük, mint a pogányoknak, csak a Sátán őket másképpen tartja fogságában. Munkája során Isten sokszor megszabadította az ellenség kezéből, tapasztalta ígéreteinek beteljesedését (17. v.). Az ő munkájáról tesz bizonyságot Pál kicsik és nagyok, gyermekek és felnőttek, egyszerű emberek és nagy tekintélyű előkelők előtt egyaránt. Új életre indította azokat, akik megtértek (vö. Lk 3:9). A megtérés az új élet első aktusa. Az Istenhez való odafordulást a neki tetsző élet követi. Pál a teljes evangéliumot hirdeti. Megtapasztalta és bizonyítja, hogy Isten nem a múlt mozdíthatatlan bálványa, hanem a jelen munkálkodó, élő Ura, aki az atyáknak adott szót valósággá teszi. Igehirdetésének tartalma az Íráshoz kötött. A reménység alapja Krisztus, aki a feltámadás hírnöke (1Kor 15), visszajövetele pedig a számadás napja mindenki számára. Itt Péter igehirdetésének gondolatai jelentkeznek. Péter és Pál ugyanattól az Úrtól kapta az elhívást és a kijelentést. Krisztus szenvedése, halála és, feltámadása az igehirdetés tartalma. Jézus az első, aki feltámadt a halottak közül. Isten a halálból való életet általa tette láthatóvá. Üdvösséget ígér és jelent minden népnek.

24–32. Pál mellett nyilatkozik Izráel királya és a római helytartó egyaránt.

„…halálra vagy fogságra méltó dolgot nem tesz ez az ember.” A mainé hiperbolikus kifejezés. Nem a gúny, hanem a megdöbbenés hangja szólal meg benne. Jelzi, hogy római ember számára Pál teljesen érthetetlen (ApCsel 25:19). Az alétheias kai sóphrosynés rémata „valóságnak és józanságnak beszédei” (gen. qual.). Nem a fantázia, hanem a valóság világába tartozó dolgokról van szó. Ezek nem annak az embernek a dolgai, aki belezavarodott a tudományba, hanem azé, aki világosságot nyert a természeti világ dolgain túl lévő valóságok felfogására. Nem a zavart, hanem a megvilágosodott értelem dolgai: tények, amelyek ugyan azért mert hihetetlennek tűnnek, valóságok. Palesztina fővárosa, Jeruzsálem volt azon események színhelye, amelyek Krisztussal kapcsolatosak és amelyekről Pál szólt. Agrippára hatással van Pál beszéde, de igyekszik függetleníteni magát tőle. Az en ologó me peitheis Christianon poiésai-t rendkívül nehéz pontosan lefordítani. Számos javaslatot találunk erre az írásmagyarázatokban: „meggyőzni (arról), hogy (már) egy kissé keresztyénné (is) tettél”. Agrippa beszéde homályos. Elutasítani nem akarja Pált, de helyeselni sem kíván neki. Nem talál kivetnivalót benne, de nem óhajt a hatása alá sem kerülni. Pál azon a ponton kapcsolódik Agrippa mondatához, ahol lehet. Teljes szívből kívánja, hogy ne csak megérintse a keresztyénség, hanem a jelenlevőkkel együtt azzá legyen, az Izráel tradíciói alapján élő király lépjen a hit útjára. Pál annak a reménységének ad kifejezést, hogy számukra, mindnyájuk számára eljön az az óra, amikor hitre jutnak. Pál kissé humoros megjegyzésével zárja bizonyságtételét: aki a láncok között szabad, annak a halálba vezető úton is biztosan olyan Ura van, aki legyőzte a halált és él. Bizonyságtételében nyoma sincs a keserűségnek, a kiábrándultságnak, a csüggedésnek. Pál a legnagyobb ellenségen, a halálon diadalmaskodó, győztes Úr szolgája. Bizonyságtételét áthatja a feltámadott Úrban való hit, a feltámadásról való meggyőződés, az értelmes életre szóló indíttatás. A záró tanácskozáson Agrippa, Bereniké és Fesztusz közösen állapítja meg, hogy Pál ok nélkül van fogságban, nem csinált semmi törvénybe ütköző dolgot. Palesztina királya és Róma képviselője tökéletesen egyetért abban, hogy Pál ártatlan, és ezt közösen állapítják meg.

Csel. XXVII. RÉSZ

Csel. 27,1–44. Útban Róma felé.

Lukács művének utolsó nagy egysége a 27–28. rész. Pere folytatódik, de a következő tárgyalás már Rómában lesz. Pál többször szállt hajóra. A 2Kor 11:25 szerint háromszor szenvedett hajótörést. Ezt a hajóutat, amely a leghosszabb és a legizgalmasabb, Lukács azért ismerteti egészen részletesen, mert ilyen jellegű híradást még eddig az ApCsel-ben nem közölt; másrészt azt szemlélteti vele, hogy Isten milyen csodálatosan vezette Pált Rómába. Az apostol szavaiban és tetteiben a hajóút során és Rómában is nyilvánvalóvá válik Isten dicsősége és apostolságának hitelessége. Hite feltétel nélküli Ura iránt, akitől elhívását nyerte. Reménysége a rendkívüli körülmények között is szilárd marad, tudja, hogy Isten a viharos tengernek is ura. Szabadítása oly módon is megnyilvánul, hogy a körülmények ellenére is megtartja és kimenti belőlük az embert. Alázata és szeretete vonzóvá teszi útitársai körében, jelenléte áldást jelent környezetének. Lukács szemtanúként számol be a Rómába vezető életveszélyes útról. Nem könnyű eljutni a célig. A természet erői azonban ugyanúgy nem akadályozhatják meg Isten tervének megvalósulását, mint ahogyan az emberi gyűlölet sem. Isten ereje nagyobb, mint a fékevesztett elemek hatalma. Nincs olyan erő, amely függetleníthetné magát attól az Úrtól, akinek Pál a szolgálatában áll, a megváltó Úr Jézustól.

1–8. Az út első szakasza.

Megszületett a helytartó döntése: Pált Rómába küldi. Iulius centúrió veszi át a foglyokat, aki a Cézáreában lévő öt cohors egyikéhez tartozik. A cohors Augusta tagjai különleges császári megbízatásokat teljesítettek. A császári provinciákba üzeneteket vittek, felülvizsgálták az egyes tisztviselőket és foglyokat szállítottak. A foglyok többnyire halálra ítélt bűnözők voltak, akiket azért küldtek Rómába, hogy a vadállatok elé vetve szórakoztassák a cirkusz közönségét. Egy teher- és személyszállító adramittiumi hajón indultak Rómába. Adramittium Troásztól délkeleti irányban feküdt: Mízia egyik kikötője. Élénk forgalmú város Pergamumtól 65 km-re. Északi irányban a tenger, másfelől a Kaikos-folyó határolja. Ma az Égei-tenger partján lévő város neve Edirmid. Pál útitársai között van a Thesszalonikából származó Arisztarkhosz is, aki Efézusban veszélyes helyzetbe került (ApCsel 19:29). Troászban másokkal együtt várt Pálra (ApCsel 20:4), vele együtt ment fel Jeruzsálembe és úgy látszik, két évig Palesztinában maradt (ApCsel 24:27). Munkatársai közül valaki Pál mellett van majdnem mindig, időnként többen is. Rómába Lukács és Arisztarkhosz kíséri el. Filemon levele és a Kol 4:10 a synaichmalótos „fogolytárs”, „rabtárs” meghatározással illeti. Szidónban (Mt 11:21) kereskedelmi ügyet kellett elintézni. Ez egy régi föníciai város Tírusztól északra (35 km-re). Héberül Cidon, egyiptomi nyelven Siduna, azaz halászváros. Nevével már az Amarna-levelekben találkozunk. Az Ószövetség legrégebbi irataiban is szerepel. Kr. e. 678-ban az asszír Aszarhadon elpusztította, de újra felvirágzott. Jézus korában jelentős város; hallgatói között voltak szidoniak is (Lk 6:17). A keresztyénség hamar elterjedt lakosai körében. Ma Saida. Már nem olyan jelentős, mint a bibliai korban, azonban mivel a Libánon lábánál fekszik, síksága szép, termékeny, s így elég sokan látogatják. Pál itt töltheti a várakozási időt. Meglátogathatja barátait egy őr kíséretében, akihez oda volt bilincselve. A „barát” kifejezésen Lukács a keresztyéneket érti (vö. ApCsel 24:23). Krisztus azokat, akik követték, egy nagy család tagjaiként fogta össze. A köztük lévő bensőséges közösség, testvéri kapcsolat jelölésére azon fogalmakat használja, amelyek e világban a legszorosabb emberi kötelékek kifejezésére szolgálnak. A centúrió törvényes keretek között a rábízott fogoly javára érvényesíti hatalmát, emberséges (philanthrópos). Útjukat az ellenszél miatt nem folytathatják tervük szerint. A nyár végén már északnyugati irányból fut a szél, így nem tudnak kimenni Ciprus alatt a nyílt tengerre. A kis-ázsiai Cilicia és Pamfília tartományának partjai mellett hajóznak tovább, a lykiai Miráig. Mira a tengertől 3 km-re volt. Az újszövetségi korban igen fontos gabonakereskedelmi kikötő. Az Alexandria–Mira–Kréta hajóút hajózásra alkalmas időben 11–14 napig tartott, az Alexandria–Puteoli pedig 50–70 napig. Egyiptom–Mira és Mira–Róma között élénk volt a hajóforgalom. Mira a császárkor óta lendült fel. Ma Dembra a neve. Itt a hajó utasai egy Itáliába induló alexandriai hajóra szállnak át. Lukács érzékelteti, hogy továbbra is ott vannak Pál mellett, és az eseményekről a szemtanú hitelességével számol be. Maga is átélte Pállal együtt a hajóutat. Továbbra is a partok közelében maradtak, így is csak nehezen jutottak el Knidoszig. Knidosz Kária tartományának tengerparti városa a Kósz és Rodosz között lévő félszigeten. Kis-Ázsia legnyugatibb pontja. A bradypleooyntes „késlekedve, lassan hajóznak, csekély hajóutat tesznek meg” kifejezés jellemző az útra. Normális időben a hajó óránként nagy terhelés esetén is megtett 9 km-t, itt nagy nehezen csak 3 km-t tudott megtenni. Kedvező szél esetén az út Mirából Rodoszba vezetett volna, és onnan előre déli irányba, Kréta alatt halad el. Ciprusból még kedvezőbb, közvetlenebb útvonalon is lehetett haladni Krétáig. Itt, a nehezen megközelített Knidosz közeléből, mivel kikötni nem tudtak a szél miatt, elhajóztak Kréta alatt Szalmóne közelébe. Szalmóne Kréta szigetének északi csúcsán található. Nagy fáradtsággal, igen nehezen tudtak csak elhaladni mellette. Úgy jutottak el a sziget déli részére, a Szépkikötőbe, Lázea városának közelébe. A kikötő neve Kololomonia. Lázea helyét csak a régi romok jelzik, a kikötő viszont ma is megvan (Limenes Kali). Az alexandriai tengerészek híresek voltak az ókorban. Iulius a rábízott foglyokkal együtt nem külön hajóval utazik, így Pál útitársai minden további nélkül vele egy hajón utazhatnak. Az út küzdelmes, Kréta „Szépkikötő” nevű helységében szakítják meg.

9–26. A tengeri viharban.

Pál tanácsa ellenére folytatják a hajóutat. A hajózásra alkalmas időnek vége. Pál a zsidó naptár szerint határozza meg az időt. Az őszi nagy engesztelő áldozat napja Tisri (szept.–okt.) 10-e, a lombsátor ünnepe előtti 5. nap (3Móz 16:29; 23:26–32). Az ókori hajós szeptember közepétől kezdve nem szállt tengerre: november 1-jétől március 10-ig szünetelt a hajózás. Pál nem mint meteorológus, nem is mint a hajózásban jártas szakember szól hozzá a kérdéshez, hanem mint próféta, a neki adott világosság alapján. Tanácsával mint Isten szolgája akar segíteni. Pálnak itt ez az első tanácsa. Isten szolgája az Úr kijelentése alapján többet lát a bekövetkező eseményekből, mint a szakemberek. A prófétai küldetés alapján, a neki adott világosság birtokában nem hallgathatja el azt a szót, amit az Úr bízott rá. Közvetítenie kell azt az üzenetet, amit Istentől kapott. Isten követei nemcsak arra kaptak felhatalmazást, hogy megtérésre szólítsanak, hanem arra is, hogy az élet különböző eseményei, olykor életveszélyes körülmények között konkrét, világos útmutatást adjanak, a „legfőbb szakértőtől” vett útmutatást közvetítsék. A „megigazító” szó mellett az „igazító” szó hirdetésére is felhatalmazást nyertek. Krisztus követői küldetéséhez tartozik az útmutatást jelentő hiteles üzenet közlése is. Az Úr szolgáinak van mondanivalója az élet veszélyes szituációit illetően, nem maguktól, hanem az Úr megvilágosító kegyelme által. Az Úr követőinek közéleti felelőssége nyilvánul meg Pál tanácsában. Az ő Ura az a szabadító, aki az ellenség hatalma alól úgy szabadította meg az embert, hogy az életét veszélyeztető csapdák kikerülésére figyelmezteti, az élet útjára vezeti. Pál világossá teszi, hogy a hajózás, az út folytatása életveszélyes. A százados viszont Pál intő, figyelmeztető szava helyett inkább hitt a kormányosnak és a hajótulajdonosnak. Ez alapjában véve természetes, hiszen a kormányos a szakember. Az azonban nyilvánvaló, hogy az élet racionális tényezői mellett számolnia kell minden embernek az irracionális tényezőkkel is. A szakértők sem kapcsolhatják ki az élet eseményeinek alakításából a legfőbb Szakértőt. A prófétai szó a reális veszély elkerülését akarja megakadályozni, ez azonban csak akkor sikerül, ha figyelnek rá, ha hisznek benne. Még egy dolog befolyásolja a hajó vezérkarát, az, hogy a kikötő nem volt telelésre alkalmas. A többség tehát úgy döntött; hogy folytatni kell az utat, hátha sikerül eljutniuk Főnixbe. Főnix Kréta szigetének déli partvidékén fekvő kikötőváros volt. A többség döntése alapján folytatódik tehát a tengeri út. A többség hangja azonban nem Isten hangja. A többség Pál tanácsát elveti, a figyelmeztető szóra nem hallgat. A kijelentés hitelességén azonban semmit nem változtat, hogy a többségnek mi a véleménye róla, hogy a többség elfogadja vagy éppen elveti. Jézus keresztre feszítését, Barabbás szabadon bocsátását a többség szavazta meg. A prófétai szó hitelessége akkor is érvényes, ha az emberek többsége nem hallgat rá. Eletet, szabadulást, veszélyes helyzetek elkerülését azonban csak azoknak jelent, akik elfogadják, érvényesítik, eszerint járnak el. Isten útmutatását el lehet utasítani, azonban amikor az ember ezt teszi, maga látja kárát. Nem a többség véleménye, hanem Isten útmutatása a döntő az események alakulását illetően. A többség döntése alapján a hajóút legközelebbi állomására igyekeznek. Mivel déli szél kezdett fújni, úgy gondolták, megvalósíthatják tervüket. Főnix mindössze egynapi hajóútra volt normális körülmények között Kréta Szépkikötőjétől. Az enyhe déli szél után hatalmas északkeleti orkán támadt. Az eurakylos első fele a görög Euros („délkeleti szél”), a másik latin (Aquilos) északi szél”. Az Eurost népies használatban azonban a keleti széljelölésére használták. Összetételként az „Eurakviló” a vihart támasztó északkeleti szél neve. Olyan veszedelmes vihart kavaró szélről van szó, mint amilyen Amerikában a tájfun. Ez kivitte a part közeléből a hajót a nyílt tengerre, a továbbiakban így már nem a kormányos, hanem a vihar irányította a hajót. A teljes pusztulás fenyegette az utasokkal együtt. A vihar teljes erőből tombolt. A szembeszéllel egyáltalán nem tudtak haladni. Ez a helyes iránytól eltérítette őket Klauda szigete felé. Klauda vagy más olvasás szerint Kauda egy kis sziget Krétától délnyugatra. 40 km-re van Kréta nyugati részétől. Ma Gozzonak nevezik. Mikor Klauda alá futottak, csak nehezen tudták megtartani a mentőcsónakokat. Arra aligha gondoltak, hogy itt kössenek ki. Tovább sodródtak és nagyon féltek, hogy a Szirtisz-tengeröböl zátonyaira futnak. Szirtisz az észak-afrikai partvidék egyetlen óriási nagy öble, melynek szélessége a cirénei hegységtől a numidiai partokig csaknem 1000 km. Partja sehol nem alkalmas a hajózásra, mert sekély vizű, homokos és zátonyos. Az ókori hajósok, ha csak lehetett, messze elkerülték. A hajósok a horgonyt leeresztették és úgy sodródtak tovább. A horgony érzékeli az észak-afrikai Nagy Szirtisz-öbölben képződött zátonyokat. A hajósok a maguk módján igyekeznek minden óvintézkedést megtenni. A védelmi intézkedések elvégzése után is teljesen reménytelen a helyzet. Az ember tehetetlen a természet féktelen erőivel. A vihar nem szűnik továbbra sem. A hajóterhet így kidobálták, majd harmadnap a hajó felszerelését is. Ezután sem lett könnyebb a helyzet. Sem a Nap, sem a csillagok nem voltak láthatóak a vihar miatt több napon át. Már teljesen reménytelennek látták azt, hogy életben maradjanak. Az égbolt sötétsége a sír sötétségére emlékeztette a hajó utasait. Enni sem tudtak a reménytelen helyzet miatt. Miután sokat éheztek, és a helyzet egyáltalán nem változott, Pál a kétségbeesett utasokat az Úr ígérete alapján bátorítja. Az Úr kijelentése alapján szól hozzájuk. Emlékezteti őket korábbi tanácsára, amelyre ha hallgatnak, elkerülik ezt a sok szenvedést, félelmet jelentő utat. Az Úr azonban nemcsak abban mutatja meg hatalmát, hogy az emberekkel elkerülteti a veszedelem útját, hanem abban is, hogy a reménytelen helyzetben megtart és kiszabadít abból. Isten angyala Isten küldötte, a zsidó és pogány hallgatóknak egyaránt ismert fogalom. Isten részéről a bátorító szó ismétlődik: „Ne félj, Pál”. Az Úr, aki egykor tanítványait a viharos Tiberias-tengeren megmentette, Pált is megmenti azokkal együtt, akik a hajón vannak. Az Úr szolgájának jelenléte áldást jelent környezete számára. Isten kijelentése reménységet ajándékoz a reménytelen helyzetben, szabadulást ígér a viharzó tenger hullámai közül. Megismétli az apostol küldetésére vonatkozó kijelentését. Az életükért aggódó embereknek életük megtartatását ígérte. Az Úr a vihar ellenére megőrzi a hajó népét. A felelőtlen lépés következménye bár keserves, de nem halálos. Isten engedelmes szolgájának jelenléte áldás és oltalom környezetének (Pál), engedetlen szolgája viszont veszedelmet hoz környezetére (Jónás). Az Úr megerősíti Pálnak tett régebbi ígéretét és megmutatja a következő lépést (ApCsel 23:11). Pál hisz Isten szavának és hitre szólít. Senki nem vész el, csak a hajó. Egy szigetre kell kivetődniük. Az apostol Isten kijelentésére épít. Bizonyságot tesz arról, hogy az Úr szavára lehet számítani.

27–44. Pál és társai megmenekülnek.

Az elbeszélés tovább folytatódik. Klauda szigete mellett voltak utoljára szárazföld közelében. Azóta 324 óra telt el, azaz 13 és fél nap. Kréta és Szicília között az Adriai-tengeren csak Málta szigete van. A hajó jó irányban haladt annak ellenére, hogy a hajósok egyáltalán nem tudtak sem tájékozódni, sem irányítani a vihar miatt. A hajósok észlelik, hogy szárazföldhöz közelednek. Isten emberi eszközök munkáját használja fel szabadításában: azokat is, akik semmit sem tudnak róla. Adriának nevezték az egész Földközi-tengert az ókorban. Euchonto hémeran genesthai: „azon imádkoztak, hogy nappal legyen”; „kívánva kívánták, hogy nappal legyen”. Az életveszélyes helyzetben a hajósok csupán a maguk életének megmentésére gondolnak. Meg akarnak szökni. Az egész hajó népének megmeneküléséhez azonban szükség van a hajósok további munkájára. Pál megakadályoztatja önző tervük megvalósítását. Tanácsával, bátorító szavával és jó példájával szinte világít a hajó utasai között. A sótéria „megmenekülés”, csak itt és a Zsid 11:7-ben szerepel ilyen értelemben. A katonák gondoskodnak arról, hogy a hajósok a hajón maradjanak. Isten a hajó utasait együtt segíti; az emberi eszközök aktivitását várja. Pál – miután biztos volt abban, hogy senki nem vész el – étkezésre buzdítja a hajó népét. A szomorkodó, aggódó, halálos veszedelemben lévő embereknek nem esik jól az étel sem. Az életükért azonban már nem kell aggódniuk. Pál buzdítja őket: azon igyekezzenek, hogy újra összeszedjék magukat, megerősödjenek. Isten elhatározta, hogy megmenti életüket, ezért nekik is arra kell törekedniük, hogy a lehetőséggel tudjanak élni. Pál hálaadással vette a kenyeret, ahogyan szokta. Zsidó és keresztyén körökben egyaránt természetes volt az étkezés előtti hálaadás. Pál jó példája pozitív hatással van társaira. Nekibátorodtak és ők is enni kezdtek. Mintegy 276 ember volt a hajón. Az apostol reménységet ébreszt a reménytelen emberekben, így kedvet kapnak az evésre. Mikor újra reménységük van az életre, megindulnak az életfunkcióik. Az ember lelkiállapota fizikai állapotát is meghatározza. A félelem lebénítja az embert, a reménység felszabadítja és megsokszorozza életerejét. Miután ettek és jóllaktak, a gabonát a tengerbe szórták. Így könnyítettek a hajón. A szárazföldet igyekeztek megközelíteni. Mikor azonban a földnyelvhez értek és ráfuttatták a hajót, annak orra befúródva mozdíthatatlanná vált. A hajósok manővere nem sikerült. Nem tudják megmenteni a hajót. A katonák – mikor ezt látták – a foglyokat meg akarták ölni, nehogy megszökjenek. A százados azonban ezt nem engedélyezi Pál miatt, hiszen ő is fogolyként utazott a hajón. A százados nem ad helyet az embertelen indítványnak. A hajó tehát tönkrement, de utasai életben maradtak. Isten ígérete beteljesedett, sok apró mozzanat által juttatja előbbre ígéretei beteljesedését.

Csel. XXVIII. RÉSZ

Csel. 28,1–10. Málta szigetén.

A 28. rész első fele (1–16) az utolsó olyan jellegű tudósítás, melyben Lukács a többes szám 1. személyű formulát használja (Wir-Bericht). Lukács Málta szigetén még szemtanúként vesz részt az eseményekben (28:2kk..7kk.). Az ellenséges elemekkel szemben a sziget lakói részéről igen barátságos gesztusokban van részük. Három hónapig tartózkodnak a szigeten. Málta Szicíliától délre fekszik, a Földközi-tenger egyik kis szigete. Az ókorban közigazgatásilag Szicíliához tartozott. Több kikötővel rendelkezett, lakói föníciai eredetűek voltak, a pun nyelvet beszélték, de sokan értettek görögül is. Korábban Karthágó birtokában volt. Kormányzó állt a sziget élén. Lukács beszámolójának eredetiségét ókori feliratok is megerősítették.

1–6. Az első epizód. A vipera nem árthat Pálnak.

November közepe lehetett, amikor Pálék a szigetre kerültek. A bennszülöttek a segítségre szoruló embert látják a hajótörés után a szigetre került emberekben, és emberséges körülményeket igyekeznek teremteni számukra. A hideg, esős idő meglehetősen lehűtötte a levegőt, 12 fokra süllyedt a hőmérséklet. Pál nem nézi tétlenül a többieket. Részt vesz a munkában. Egy jó nagy tűz melege a legnagyobb jótett a tengerből megmenekült emberek számára, amely mellett megszáradhatnak és felmelegedhetnek. Pál a szigeten éppen olyan otthonosan mozog, mint a hajón. Segít a tűzrakásban, jóllehet jelentős ember, hiszen Isten követe. Málta szigetén három szimpatikus emberi vonása mutatkozik meg: 1. Aktív, vállalja a közösséget azokkal, akik a szükséghelyzeten enyhíteni akarnak. 2. Az elméleti ember jó gyakorlati érzékkel rendelkezik. Azt teszi, amire az adott szituációban szükség van. 3. A világméretű feladatokkal megbízott ember a legkisebb szolgálatokat sem veti meg. A szöveg következő részletének értelmezése nem egységes. Némelyek szerint a vipera csak rátekeredett Pál kezére, mások szerint megmarta. A szövegösszefüggés az utóbbit igazolja. A bennszülöttek a gyors hatást várják. A kígyó mérge azonnal hat. A sors kezét látják a történtekben, és Pál múltjára következtetnek ez esemény alapján. Következtetésük nem igazolódik. Pál annak ellenére sem lett a mérges vad áldozata, hogy az megmarta. A hagyomány szerint azóta nincs a szigeten vipera, mióta Pál lerázta kezéről a tűzbe. Jézus ígérete beteljesedett (Mk 16:18). A kígyó nem árthat Pálnak. Isten ereje oltalom. A bennszülöttek túlértékelik az Isten oltalma alatt lévő embert (vö. ApCsel 14:11–12). A csoda elbeszélése itt is követi a műfajnak megfelelő keretet. Az 1–2. v. a csoda bevezetése. 3. v. Az expozíció, a kígyómarás. 4. v. A feszültség fokozása, az eset magyarázata. Arra várnak, hogy Pál befejezi az életét. 5. v. Az esemény centruma: Pál a kígyót egy egyszerű gesztussal lerázza, és az a tűzbe esik. A kígyó megsemmisül, mert az megmarta az embert. A kígyómarta ember számára van szabadulás, lehetőség az életre. A csoda mindenki szeme láttára történt. Pálnak a kígyómarás nem ártott. 6. v. A csoda záradéka, az esemény értékelése. Mikor semmi baja nem lett az apostolnak, az esemény szemtanúi megváltoztatták véleményüket. Az értékelésük azonban nem állja meg a helyét, mint ahogyan az előző esetben sem. Mivel Pál a méreg ellen védelmet élvez, úgy gondolják, hogy halhatatlan. Itt nem szól arról Lukács, hogy az apostol itt is, mint ahogyan az ApCsel 14:14k.-ben is, szembeszállt a pogány vélekedéssel. Éppen azért nem szól, mert az már ez esetben természetes. Pál minden bizonnyal itt is eloszlatta a tévhitet. Ez az esemény azt erősíti meg, hogy Pál esetében is beteljesedett Jézus ígérete (Lk 10:19; vö. Mk 16:18).

7–10. A második epizód. Pál meggyógyítja Publiusz atyját és a sziget betegeit.

Az esemény középpontjába újra Pál kerül. A történet színhelye egy falusi birtok, melyen Pált a sziget elöljárója kísérőivel együtt vendégül látta. Pál a szigeten nagy szabadságot élvezett. Publiusz a sziget legmagasabb rangú tisztviselője, első embere. Ez a megnevezés hivatalos cím. Publiusz a Poplios latin, római változata. Keleten általában 3 nap volt a szokásos vendéglátás bevett időtartama. Az első és második esemény között az összefüggés nyilvánvaló. Publiuszban felébredt a reménység, hogy Pál tud segíteni rajta, és csodálatos módon meggyógyítja a halál közelében lévő súlyos beteg apját. Lukács azt nem jelzi, hogy ez lett volna a meghívás oka. Pál itt is, mint ahogyan egykor Mestere Péter házában a vendéglátó Péter anyósát, meggyógyítja a sziget első emberének apját (vö. Lk 4:38k.). A gyógyítás nem orvosi eljárással, hanem imádság és kézrátétel által történik. Pál egyedül megy be a beteghez. A beteg állapota súlyos. A dysanterion „hasmenés, bélhurut, vérhas”. A régebbi görög formája „dysenteria” (att.). A pyretoi, vagyis a fogalom többes száma volt az orvosi gyakorlatban használatos, mint ahogyan itt is láthatjuk. A vérhas csak nehezen és lassan gyógyul, nagyon súlyos betegség. Isten kegyelme, az ő ereje azonban súlyos esetekben is segíthet. Pál imádság és kézrátétel által gyógyít. Isten erejét veszi és adja át. Orvosolja a bajt, közvetíti a gyógyító erőt. Nem Pál szerzője, hanem csak közvetítője annak a csodának, amelynek tanúi lesznek. Kézrátételével Istennek ajánlja a beteget, a beteg életét és az Úr erejét nyeri el az általa. Miután ez megtörtént, a többi beteg szigetlakó is felbuzdult. Pált felkeresték, és az meggyógyította őket. Lukács summáriumban adja csupán a hírt a további gyógyításokról, mint ahogyan azt az eddigiek során is több esetben tette. Nem részletezi az egyes gyógyítási történeteket. Pál apostoli tisztének hitelességét jelzi, hogy Jézus ígérete, amit a tizenkettőnek adott, általa is beteljesedik (Jn 14:12kk.). A timé a honorárium jelölésére szolgál. A sziget lakói erkölcsi és anyagi megbecsülésben részesítették Pálékat. Gondoskodtak arról, amire szükségük volt az út folytatásához. – Publiusz a hagyomány szerint Málta szigetének első püspöke, majd Dionüszosz halála után athéni püspök volt, később mártírhalált halt.

Csel. 28,11–16. Máltától Rómáig.

A téli kényszerpihenő után kora tavasszal indulnak útnak Pálék. Ez római útjuk utolsó szakasza, amely minden baj nélkül megy végbe. Három hónapot, a novembert, decembert és januárt töltötték Málta szigetén. Februárban folytatják útjukat. Újra egy Alexandriából való hajóra szálltak, de ez – mint a Földközi-tenger kikötővárosainak sok hajója – a dioszkuroszoknak volt szentélve. Ezek Isis, a tengeri utak védelmezője mellett szintén ilyen funkciót töltöttek be. A dioskouroi Zeus ikerfiai, Castor és Pollux. Az állatövben az Ikrek csillagzattal azonosak. Egykor a hajósok úgy gondolták, hogy ők azok a tüzes jelenségek, amelyek a viharok alkalmával megmutatkoznak. Tengeri isteneknek tartották és imádták őket, mint ahogyan némelyek ma Miklóst és Kelement. Egy pár napos szirakúzai és egyhetes puteoli útmegszakítás után érkeznek meg Rómába. Szirakúza Szicília keleti partjának legjelentősebb kikötővárosa, Kr. e. 743-ban a korinthusi görögök alapították. A Kr. e.-i 5. században főváros lett. Az athéniek 414-ben, később a karthágóiak is eredménytelenül ostromolták. A rómaiak 212-ben, kétévi ostrom után tudták elfoglalni. Lakossága a város fénykorában 1 000 000 volt. Szicília legjelentősebb városában mindössze három napot töltöttek, a hajósok ugyanis kedvező szélre vártak. Útjukat ezután Itália partvidékén folytatják tovább, mintegy 350 km-en át. A kedvező déli szél segítette őket, hogy ne húzódjon el az út. Puteoliban álltak meg legközelebb, az Itália nyugati partján fekvő híres kikötővárosban. A várost szintén görögök alapították. A keleti népek szívesen keresték fel a Nápolytól délre fekvő híres kikötőt. A görögöktől a 2. pun háborúban, Kr. e. 194-ben foglalták el a rómaiak, így római tengeri kolóniává lett. Klaudiusz a kiépítésére igen nagy gondot fordított. A zsidóság is kedvelte. Pálék megérkezésekor már vannak keresztyének a városban. Kérték is őket – éppen a tavaszi nagy ünnepre, a húsvétra való tekintettel –, hogy egy hétig maradjanak a köreikben. Így Pálék 59-ben a húsvéti ünnepeket Puteoliban töltötték. Innen a hajó utasai rendszerint gyalog folytatták útjukat. Róma kb. 5 napi út, 200 km. Mikor a testvérek meghallották Pálék érkezésének hírét, megszervezik az illendő fogadást. A figyelmesség, a szeretet jele így is megmutatkozik az apostol iránt: Vannak, akik a hosszabb, vannak, akik a rövidebb utat tudják vállalni. Az Appius Fórum Rómától 65 km-re; a Tres Tabernae 49 km-re van. Ez a testvéri áldozat abban mutatkozott meg, hogy a római gyülekezet tagjai Pál elé mentek. Ez a második jelzés arról, hogy a keresztyénség hamarabb eljutott a világnak erre a részére, mint Pál. Ez jelzés azonban arról is, hogy az akkor ismert világ centrumában megjelentek az új világ hírnökei, ott volt Krisztus egyháza. Az evangélium a világ centrumában úgy jelent meg, hogy hírnökeinek személye ismeretlen maradt. A missziói munkának vannak világszerte ismert nagy egyéniségei, de vannak névtelen, csendben, egy-egy kis területen munkálkodó egyének is. Az evangélium szívtől szívig, baráttól barátig, személyes beszélgetésekben is terjedhet. A lényeg az, hogy ki-ki úgy vállalja annak terjesztését, ahogyan az Úr rábízta. Nem is tudjuk pontosan, hogyan alakult meg a római gyülekezet. Minden bizonnyal Jeruzsálemben az ünnepi alkalmakon megforduló zsidók, akik keresztyénekké lettek, váltak az Úr hírnökeivé, másrészt a Rómában megforduló egyének, akik már Krisztus követői voltak, lettek a hit útjának bizonyságtevői. Mindenesetre nem a 12 közül valaki, nem is a hetes kör tagjai, nem a pogányok apostola alapította ezt a gyülekezetet. Mielőtt a pogányok apostola Rómába érkezik, ott már vannak keresztyének, vannak, akik szeretettel fogadják a népek apostolát, várják őt. Az Appius Fórumtól, illetve a Tres Tabernae-től Pál már a római keresztyénekkel együtt folytatja útját. A Fórum Appia a Via Appia mentén levő piac. Appius Claudius Caecus alapította Kr. e. 312-ben. Jelentős kereskedelmi központtá fejlődött: A Via Appia Rómától dél felé vezetett. A Tres Tabernae három kocsma, vendéglő. Postai megállóhely, valamint szálláshely Rómától délkeletre, a Via Appia mentén. Pál az előtte járó, munkálkodó Isten tetteinek jeleivel találkozik, neki hálás a testvérek szeretetéért. Rómában az apostol engedélyt kap arra, hogy a praetorium környékén privát lakásban legyen azzal a katonával, aki őrizte. A római hatóság inkább barátot lát Pálban, mint ellenséget. Meggyőződését ugyan nem értik, de emberségét becsülik.

Csel. 28,17–31. Pál Rómában.

Pál eddigi munkamódszere szerint jár el: Izráel gyülekezetével veszi fel először a kapcsolatot. Nincs abban a helyzetben, hogy ő keresse fel a zsinagógát, mint ahogyan Ázsia és Európa más városaiban, így hát magához hívatja népe vezetőit (Lk 1:47). Beszámol helyzetéről: nem az apró mozzanatokat ismerteti, hanem a lényeget mondja el. A to éthnos mou Izráelt nem mint Isten népét (17. v.), hanem mint faji kategóriát határozza meg, amelyhez ő is tartozik. A római zsinagóga tagjai nem kaptak értesítést Jeruzsálemből Pál dolgairól. Egy előre meghatározott napon keresik fel Pált. Elég nagy lakást bérelt, költségeiről főként a helyi keresztyének gondoskodtak. Látogatóit itt fogadhatta és alkalomadtán el is tudta helyezni. Az esetitcento-tól függ a két partícipium (ApCsel 11:4; 18:26). A diamartyromenos a keresztyén igehirdetés kifejezője az ApCsel-ben (vö. ApCsel 2:40; 8:25; 10:42; 18:5; 20:21.24; 23:11). A peithón (ApCsel 13:43; 18:4; 19:8.26), az igehirdető megismétlődő fáradozása azért, hogy hallgatói az igehirdetés igazságáról meggyőződjenek. A basileia tou theou az igehirdetés átfogó, összefoglaló tartalma (vö. ApCsel 9:8; 20:25 itt éppen úgy, mint a 8:12-ben és 28:31-ben, a Jézus-eseményt jelenti). Pál őszinte odaadással fárad népéért, nem sajnálva idejét és erejét. Izráel számára az Írás alapján világítja meg, hogy Jézus a megígért Messiás. A názáreti Jézus az, akire a zsidók vártak. A törvény és a próféták egyaránt őt hirdetik. Az Ószövetség Krisztusbizonyságok sorozata. Ahogyan Pál az Areopagoszon tette, úgy itt is alkalmazkodik hallgatóihoz. Az Írás népének az Írás alapján hirdeti Krisztust (vö. Lk 24:27). Az Írás Krisztushoz vezet, rá mutat. A názáreti Jézus Isten országa megteremtője, benne és általa van jelen a világban az Úr királysága. Ez az ország lelki, és jelen körülmények között láthatatlanul ható, az életet átformáló, megújító erejével van jelen (ld. Mt 13). Pál bizonyságtétele Rómában nem maradt hatástalan, mint ahogyan Athénben a népek fiainak körében sem (ApCsel 17:34). Pál bizonyságtételének Izráel körében is van eredménye. Tapasztalata Rómában is az, mint ami bárhol Izráel fiai esetében. Az apostol Rómában sem érte el azt, hogy hallgatói közül valamennyien higgyenek Krisztusnak. Az evangélium szavát csak némelyek fogadják hittel a jelenlévők közül. Krisztus személye így némelyeknek áldást, másoknak ítéletet jelent. Az élet, az üdvösség lehetősége mindenki számára készen van. Az üdvösséghez vezető utat Isten kinyitotta, de csak azok részesülnek benne, akik rálépnek erre az útra (Lk 2:34–35). Pál igehirdetése nyomán az történik, ami az üdvtörténet előző korszakában is sorozatosan lejátszódott. Voltak, akik hittel fogadták Isten követeinek szavát és éltek általa, de voltak olyanok is, akik elutasították, vitatkoztak rajta, és így ítéletté lett számukra. Az elutasított kegyelem következménye az ítélet. Izráel azonban mint tipikus valóság nem fogadja be Krisztust. A kalós jelentése: „helyesen”, „találóan” (Mk 6:7; Mt 15:7) szólt a Szentlélek a próféta által (Ézs 6:9 LXX; Mt 13:14.15; Jn 12:40). Az ígéret népe vakká lett Isten ígéreteinek beteljesedése iránt, visszaélt a neki adott lehetőséggel, ezért Isten ítélete teljesedik be rajta. Engedetlensége miatt az üdvtörténet vonala nem szakad meg, a pogányok viszik tovább. Az Ige közöttük hirdettetik és ők fogadják be. Az Izráel részéről visszautasított üzenet a népek fiainak szól (Ézs 40:5; Lk 3:6). Pál elvi általánosságban jelenti be itt a következő időszak programját a mögötte lévő Kijelentés és a Kijelentést igazoló tapasztalat nyomán. Az ismétlődik meg Rómában, amit már korábban ismételten tapasztalt Izráel körében: A nép nem becsülte meg Isten követeit, elutasította Isten szavát. Nem azért nem tudott ez a nép az Úr akaratáról, mert nem volt kijelentés, hanem azért, mert a próféták szavát nem vette figyelembe, elzárkózott előle. Pál érzékelteti és megfogalmazza Rómában azt a nagy teológiai fordulatot, ami az apostolok munkájának vége felé nyilvánvalóvá lett: az üdvtörténet vonalát a történelem utolsó nagy korszakában nem Izráel viszi tovább, hanem a lelki Izráel, nem az ószövetségi nép, hanem az újszövetséges nép; nem azok, akiknek a kezében voltak a szent iratok, hanem azok, akiknek a szívük megnyílt az Úr megtérésre szólító szavára: Krisztus egyháza. Pál Izráel megtérését csak a vég, Krisztus dicsőséges visszajövetele eseményei „misztériumának” tartja, és ekkorra várja (Róm 9–11). Az egyházhoz a jövőben elsősorban a népek fiaiból való keresztyének tartoznak. A 29. v. a legrégebbi kéziratokban nem található, az előző részlet gondolatát ismétli. A misthóma saját költségén fenntartott lakás. A római keresztyének és a többi gyülekezet tagjai segítették Pált. A per további alakulásáról nincs szó, mert az ApCsel koncepciója szempontjából már nem lényeges. A mű céljának megfelelően szemléltette azt, hogy az apostolok nüssziói munkája nyomán megalakult egyház hogyan teljesítette Jézus parancsát. Jeruzsálemmel kezdve szemléltette a missziói munkát, Júdea és Samária tartományain át a föld végső határáig. Krisztus új messiási gyülekezete elkezdte és végezte küldetését Izráel és a népek körében. Pál eljutott Rómába, és az akkor ismert világ centrumában munkálkodik. A parrésia az ApCsel-ben három mozzanatot egyesít: a beszéd nyilvánosan, nyíltan, meghatalmazás alapján szól. Itt az első kettőre esik a hangsúly. Külső tényezők nem akadályozzák Pál igehirdetését. A két év említése arra utal, hogy ezután megszűnt ez a helyzet. Pál első római fogsága könnyű volt. A következő idő eseményeiről Lukács nem szól, így az nem hozható összefüggésbe a későbbi levelek eseményeivel (ld. Pásztori levelek). A könyv teljesítette célkitűzését. Minden hipotézist, amely a könyvet befejezetlennek tartja, el kell utasítanunk. Az evangélium (Krisztus parancsa és útmutatása szerint) eljutott a Római Birodalom centrumába is. A keresztyénség világot átfogó céljának megvalósítása biztosítva van. Ehhez képest már nem az a döntő kérdés, hogy egy engedelmes szolgának, Pálnak a sorsa a továbbiakban hogyan alakul. Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv nem sorsregény, hanem üdvtörténeti tudósítás és üzenet. Pál Rómában olyan jellegű munkát végzett, mint korábban Efézusban. Nem ő ment városról városra – mint ahogyan azt korábban tette –, hanem őt keresik fel mindazok, akik az evangélium iránt érdeklődnek. Az evangélium terjesztésének módja az apostoli korban sem csak az, hogy nagy sokaság előtt tesz bizonyságot az Úr szolgája, hanem az is (és ez nem kevésbé jelentős), hogy azokkal foglalkozik, akik őt felkeresik. Isten országát hirdetni és tanítani akkor is lehet, ha kis létszámú a hallgatóság. Pál Rómában nem zsinagógában, hanem saját bérelt lakásán hirdeti az igét és tanítja az élet tudományát. A megváltás jogán Krisztusé az egész teremtett világ. Ahogyan egykor a tengerpart és a hegyoldal, valamint a magánház lett Jézus tanításának színhelyévé, úgy az ő hűséges követének bérelt lakása is az evangélium hirdetésének színhelyévé, missziói centrummá lett. Az ún. szent hely mit sem ér, ha nincs jelen benne Krisztus, a bérelt szállás missziói központtá lesz és az élet tudományának székhelyévé, ha az Úr hívó szava szólal meg benne: az egészséges, hitre nevelő, keresztyén úton eligazító, Isten dicsőségét és az emberek javát szolgáló tudomány. Pál missziói munkája és tanítói módszere modell a későbbi nemzedékek elhívott szolgái számára is. A mű záró mondata örömhír: Pál minden akadályoztatás nélkül hirdetheti Isten országát és taníthatott Jézus Krisztusról. Lukács tudósítása itt éri el csúcspontját, műve pedig a végét. Arról a felszabadító és reménységet ajándékozó tényről tesz bizonyságot, hogy az egyház történetét az az Úr irányítja, akié minden hatalom mennyen és földön. Az egyház hajója ugyan viharzó tengeren halad előre, de célba ér, mert a kormányrúd mellett az ül, aki szeleknek és viharoknak, népének és népeknek, az egyháznak és a világnak egyaránt Ura. Kaput nyit és kaput zár, lehetőséget ajándékoz és megfoszt attól. Az evangélium, a megfeszített és feltámasztott názáreti Jézusról szóló hír hangzik a világ középpontjában: Rómában.