Csel. XXI. RÉSZ

Csel. 21,1–14. Milétosztól Cézáreáig.

Pál a legrövidebb úton igyekszik társaival együtt Jeruzsálembe. Lukács arról nem szól, hogy rajta kívül, illetve Trofimosz és Arisztarkhosz mellett kik vannak még Pál kíséretében. Lukács újra szemtanúként számol be az eseményekről. Útjuk Kis-Ázsia déli partján Ciprustól balra vezetett. Igen jól haladtak, az első nap eljutottak Kószba, a Kis-Ázsia délnyugati partján lévő szigetre, mely Knidosztól északnyugatra fekszik. Kósz híres volt Aszklépiosznak, az orvosok istenségének állított szenthelyéről. Hippokratésznek, a neves ókori orvosnak ez volt a szülőföldje. Ma Koo a neve. Innen a második nap jutottak el Rodoszba. A sziget területe 1448 km2. Területe helyenként sziklás, többnyire azonban termékeny föld. Legmagasabb hegysége az Atabyrium (1240 m), partviszonyai kedvezőek, ezért élénk kereskedelem színhelyévé lett. Éghajlata egészséges, barátságos. Nincs olyan nap, hogy a Nap sugarai ne lennének láthatóak. Hajóépítésre alkalmas faanyaga, bor, füge és ízletes hal a legnevezetesebb termékei. Vespasianus római császár szabadságától megfosztotta, de szónoki iskolája és szobrászati iskolája még ezután is virágzott. Innen a következő nap Patarába, Lícia jelentős tengeri városába érkeztek, amely a tartomány legdélibb részén feküdt. A hajó eddig a part mentén haladt. A meglehetősen nagy távolságot egészen rövid idő alatt tették meg. Ciprus mellett úgy hajóztak el, hogy a szigetet csak a hajóból látták. Tíruszig sehol sem időztek. Tírusz, a görög tyros, a héber zor néven ismeretes, jelentése „szikla”. Fönícia legnevezetesebb várósa. Kr. e. a 14. században már a Tel-el Amarna-levelekben is említik. Kr. e. 1100 óta a föníciai városszövetség fővárosa. A Földközi-tenger fontos kereskedelmi központja. Ma Sur a helység neve. A hajó árut szállított Tíruszba. Nem megy tovább, így várniuk kell addig, amíg útirányuknak megfelelő hajót kapnak. Tírúszban István vértanúhalála után hamarosan gyülekezet támadt (ApCsel 11:19). Valószínűleg Pálék már találkoztak velük. Ez a gyülekezet az István vértanúhalála miatt támadt üldözés következtében, a hellénista testvérek evangéliumi munkája eredményeként alakult: Pálék gyülekezeti látogatásaik során találkozhattak velük (ApCsel 11:19; 15:3). A Szentlélek világossága által nyilvánvaló előttük Pál további útja, nehéz sorsa. Éppen ezért óvják Pált Jeruzsálemtől. A kijelentést nem jól alkalmazzák, helytelen következtetést vonnak le abból. Pál tudatosan vállalja az Úr útját, akkor sem riad vissza, ha az fogságra vezet. Nem az ún. „józan ész” diktálja Pál életének menetét. Hét nap után a szeretet és ragaszkodás jeleként lekísérik a hajóhoz. A búcsúzás imádsággá, a hajóállomás istentiszteleti hellyé lesz. A búcsú pillanatában már nem „értelmes” tanácsával, hanem imádságával áll a tíruszi gyülekezet Pál mellett. A gyülekezet megérti, hogy a nehéz, de elkerülhetetlen út előtt az az egyetlen lehetőség, hogy az ember erőt kér, mint Krisztus a kereszt előtt. A gyülekezet tagjai között gyermekek is vannak. A gyülekezet az Úr ígérete szerint jó reménységgel van irántuk, köreibe fogadja és itt tartja őket. A gyülekezetben bensőséges, családias légkörében nevelődnek. Ptolemaiszban kevés időt töltenek, mindössze egy napot. Pál azonban ezt is a testvérek köszöntésére használja fel. Sehol nem kerüli el azokat – ahol csak erre lehetőség nyílik –, akikkel közös hit kapcsolja egybe. Ismeretlen helyen is ismerős, ha élnek ott keresztyének. Így éli meg az egyház egységét. Innen Cézáreába mennek. Cézárea Ptoilemaisztól kb. 40–50 km-re van. Fülöp állandó jelzőjévé lett az „evangélista” meghatározás, így különböztették meg az apostoltól. Nem a tizenkettőhöz, hanem a hetes kör tagjaihoz tartozott (ApCsel 6:5; 8:40). Négy lányával együtt szolgálta az Urat. Úgy látszik, Fülöp háza a cézáreai misszió középpontjává lett. Családjával együtt az Úr szolgálatába állt. Lukács az evangéliumban is írja, hogy Jézus környezetéhez néhány olyan asszony is tartozott, akik neki szolgáltak (Lk 8:1–3). Az Ószövetség bizonyságtétele szerint is nemzedékről nemzedékre voltak prófétanők (Mirjam 2Móz 15:20kk.; Debóra Bír 5; Hulda 2Kir 22:14kk.; Anna Lk 2:36). Az Úr beteljesítette Jóel próféciáját, kitöltötte Lelkét minden emberre. Az újszövetségi kor rendje szerint az ő népe körében az a rend, hogy mindenki a Lélek ajándékának jellege és mértéke szerint teljesítse küldetését: azt a szolgálatot végezze az egyházban, amelyre kegyelmi ajándékot kapott, attól függetlenül, hogy melyik nemhez tartozik. Fülöp leányai a prófétálás kegyelmi ajándékát kapták, tehát ennek megfelelően végezték a bizonyságtétel szolgálatát. Az ószövetségi prófécia szerint Isten nőknek is adta a prófétaság lelkét, a szolgálatra hívó és kötelező erőt. Pálék olyan családban voltak, melynek tagjai nemcsak testvéreik, hanem szolgatársaik. Fülöp leányainak munkásságáról Eusebius, a nagy historikus is tud és szól. Krisztusban nemcsak az Úr és a szolga között lévő különbség szűnt meg, hanem a nemek között érvényben lévő értékbeli különbség is. A teremtésbeli, alkati különbség Krisztus új rendje szerint nem jelent értékrendi különbséget. A szolgálatra való alkalmasság kérdését nem az dönti el, hogy valaki férfi-e vagy nő, hanem az, hogy Isten prófétaságra, szolgálatra elkötelező lelkét megkapta-e vagy sem. Fülöp leányai az ősegyház szolgálatában álltak, mert megbízást kaptak rá. Fülöp otthona nyitva van Krisztus követői előtt. A vendégszeretetet az ősegyházban is gyakorolták. Fülöp később Cézáreából Kis-Ázsiába telepedett át leányaival együtt. Közülük kettő a hagyomány szerint Hierapoliszban van eltemetve. Miközben Fülöp Pált családjával együtt vendégül látta, Agabosz, még az előző eseményekből ismert próféta (ApCsel 11:28) megérkezett Júdeából. Ő volt az, aki a Kiaudiusz császár korában bekövetkezett éhséget megjövendölte. Az ószövetségi prófétákhoz hasonló a megbízatása (1Kir 22:11; Ézs 20:2; Jer 13:1; 27:1; 32:7). Itt prófétai jel által jövendöli meg Pál jeruzsálemi fogságát. A prófétai jel magyarázata is az Ószövetségből ismert módon történik. Az ünnepélyes mondatok a Jézus szenvedését jövendölő próféciákra emlékeztetnek (Mk 10:33 par.). Az Újszövetségben a fügefa megátkozása ítéletes prófétai jelként szerepel (Mt 21:19), és ennek ellentéteként Jézus bethániai megkenetése (Mk 14:8). Különben Jézus a képes beszédet, a példázatos tanítást kedvelte. Prófétai jelt adott népének messiási munkája kezdetén a templom megtisztításával (Jn 2:13kk.). A kötelék a bilincs szimbóluma (Jn 21:18). Agabosz értelmezi a prófétai jelet, megmagyarázza annak jelentését. Nemcsak tette, hanem szavai által is hirdeti Pál jövőjét, a jeruzsálemi eseményeket. Pált – éppen úgy, mint Jézust – Izráel fiai szolgáltatták ki a pogányoknak. Pál előtt nem titok az, hogy nehéz helyzet előtt áll, azonban mint egykor Mestere (Lk 9:51) ő is céltudatosan vállalja, mert biztos abban, hogy ez az Úr akarata. Környezete el akarja téríteni a nehéz úttól (Mt 16:22). A testvérek féltik az apostolt. Tudják, hogy szüksége van a gyülekezeteknek, az egyháznak a hűséges, jó munkásokra. Tudják, hogy kulcsfontosságú egy tehetséges és elhívott szolga személye az egyház élete szempontjából. Szeretik az apostolt, féltik az egyházat, meg akarják menteni az életét. Szeretnék, ha a szenvedés útját kikerülné. Gondolkodásuk tiszteletre méltó, azonban az Isten gondolata ez esetben más. A testvérek ezt nem vették számításba. Pál azonban nemcsak tud az Úr akaratáról, hanem akkor is készséggel vállalja, ha az élete odaadásával jár (Lk 22:42). Amikor a nehéz út Isten útja, nem lehet más után nézni. Pál élete során volt olyan eset is, amikor Isten vezetésére figyelve ki kellett térnie az ellenség csapdájából (ApCsel 9:23–30). Az apostol az Úr akarata szerint vállalja lépéseit, akár szenvedés, akár a bizonyságtétel további folytatását jelentse az. Az egyház hűséges szolgái nemcsak szavaikkal, hanem a szenvedés útjának készséges vállalásával is bizonyságot tesznek az Úr Jézusról. A kérdés tehát nem az, hogyan kerülhetjük el a szenvedést – bár emberileg gondolkodva ez a természetes –, hanem az, hogy mi az Úr akarata. Ha az Úr akarata az, hogy az ő szolgája úgy tegyen bizonyságot Uráról, hogy kész érte még a szenvedés útját is vállalni, akkor ezt az utat kell vállalni, mert az adott helyzetben ez az Úr igénye és az engedelmesség útja. Ezt persze nem könnyű sem megérteni, sem megtenni. Az embertől magától ez nem is telik ki, azonban a Szentlélek késszé tesz rá. A gyülekezet tagjai nem akarják a gyakorlatban érvényesíteni azt, amit elméletben tudnak. Pál kész tovább tanítani a testvéreket. A nehéz leckét is meg kell tanulni Krisztus iskolájában. Az ő követőinek életükkel és halálukkal is az Urat kell szolgálniuk. Erre ő készít fél, ő tanít meg. Ez Pál esetében is így történt. Erről ad számot, és erre neveli a testvéreket. Bizonyságtétele után megbékélve együtt vállalják az Úr akaratát.

Csel. 21,15–26. Pál Jeruzsálemben.

A könyv utolsó nagy egysége kezdődik el ezzel a perikópával, amely aztán a könyv végéig tart. E nagy egység eseményei közösen hirdetik: „Isten igéje nincs bilincsbe verve” (2Tim 2:10). Cézáreából gyalog megy át Pál társaival és néhány cézáreai tanítvánnyal Jeruzsálembe. Ez az utolsó olyan útja, amit szabad emberként tesz meg – legalábbis a római fogság előtt. A két város közötti távolság kb. 100 km. Jeruzsálemben az egyik régi tanítvány, a hellénista körhöz tartozó Mnason látja vendégül őket. Ciprusi származású, mint Barnabás (ApCsel 4:36; 11:20; 15:39), neve gyakori görög név. Az, hogy régi tanítvány, azt jelenti, hogy a keresztyénség terjedésének kezdetén már csatlakozott az Úr követőinek táborához. Arról nem szól Lukács, hogy István köréhez tartozott-e, azonban minden további nélkül befogadja a Pál kíséretében lévő körülmetéletlen testvéreket, így ez nagyon valószínű. Mindenesetre nem köti az a tradíció, amelytől minden embert megszabadított Krisztus. Mnason gondolkodásmódja korszerű, haladó. A házában összegyűlt hellénistákkal fogadja Pált. Az apostolt környezetével együtt vendégül látják. A tizenkettőről szó sincs. A gyülekezet vezetését Jakab végzi (ApCsel 12:17). Az apostoli korszak után Jeruzsálemben az apostolok utáni kor kezdődött el, amelynek vezető egyénisége Jakab. Pál a népek világában ugyanezt a funkciót töltötte be. Péter az apostoli zsinat után már nem tartózkodik Jeruzsálemben. János már a zsinaton sem volt jelen (a 15. rész őt nem említi). Jakabbal és a vénekkel ünnepélyes, hivatalos keretek között találkozik Pál. A testvéreket az ünnepélyes fogadás után köszöntötte és beszámolt arról a szolgálatról is, amelyet Isten általuk a pogányok között végzett. A gyülekezetek adományainak átadásáról nem esik szó. Ez valószínűleg előbb és minden feltűnés nélkül történhetett meg (Mt 6:2–5). A diakonia átfogó jelentést kap Pál szóhasználatában: a Krisztus követségében járó és munkálkodó élet tartalmát jelenti. Tényekről számol be. A gyülekezet örömmel veszi tudomásul, hogy Isten kezében sok hasznos eszköz van, akikkel az evangéliumot hirdetteti. Istent magasztalják az evangélium hirdetőiért és az eredményes munkáért. A jeruzsálemi gyülekezet is gyarapodásról számol be. Valószínűleg Jakab beszél, de Lukács nem nevezi meg. Izráelben is terjed a keresztyénség. Erős a zsidókeresztyén gyülekezet. Izráel hívő tagjai továbbra is Izráel vallásos rendje szerint élnek és ezt várják el Izráel minden tagjától is. Pált ezért kedvezőtlen színben tüntetik fel a róla Jeruzsálembe érkezett hírek (a törvényhez való viszonyát illetően). A híresztelések szerint Pál a diaszpórában élő zsidókat pogány életmódra ösztönzi. A híresztelések alapja az, hogy a keresztyénné lett pogányokat és zsidókat egyaránt szabaddá tette a törvénytől. Arról szó sincs, hogy Izráel gyermekeinek a körülmetélést megtiltotta volna. Mi a helyzet tehát? Mivel Pál gyanús lett a jeruzsálemi zsidókeresztyének szemében, Jakab olyan javaslattal áll elő, amely alkalmasnak látszik arra, hogy a híreszteléseket megcáfolja. Azt ajánlják, hogy azzal a négy férfival együtt tisztuljon meg a templomban, akiknek ugyanúgy nazireusi fogadalma volt, mint neki (ld. ApCsel 18:18). Minden külföldről jött zsidó tisztátalannak számított. A fogadalmat a templomban kellett teljesíteni. Égőáldozat: egyéves hím bárányból; bűnért való áldozat: ugyancsak egyéves juh feláldozásával, majd egy kost és egy kosár finomlisztből készült kalácsot, egy olajos lepényt a hozzávaló étel- és italáldozattal együtt kellett bemutatni. Az áldozat bemutatása után a pap megnyírta azokat, akik a fogadalmat tették. A zsidókból lett keresztyének a törvény előírásaihoz a jeruzsálemi apostoli zsinat határozata után is ragaszkodtak és azt csak a pogányokból lett keresztyénekre tartották érvényesnek. Pál a jeruzsálemi testvérek tanácsa szerint vállalja ezt a megtisztulást a templomban. Az apostol kész zsidóknak zsidóvá lenni. Nem akarja botránkoztatni a hitben gyengébb testvéreket. A krisztusi szabadság tartalma a szeretet. Pál ezt érvényesíti Jeruzsálemben. Kész a kompromisszumra a gyülekezet békéjéért, egységéért, a tévhit megszüntetéséért. Az apostol ugyan jogosan emlékeztethette volna őket a jeruzsálemi apostoli gyűlés határozatára, azonban nem ezt teszi, hanem elfogadja Jakab ajánlatát. A jeruzsálemi gyülekezeti vezetés el akarta kerülni a konfliktust a páli missziói egyházzal. A palesztinai zsidókeresztyének egy része nem tudott megbékélni Pál tanításával. Jakab a maga javaslatával azt akarja elérni, hogy az ellenséges tábor lecsillapodjék. Javaslatának teljesítésétől azt várja, hogy kifogják a szelet az ellenség hajójának vitorlájából, vagyis elnémítják Pál ellenfeleit. A tradíció kötelékéből nehéz kiszabadulni, pedig Krisztus szabadságra hívja el mindkét nép tagjait. A törvény korszaka Izráel számára éppen úgy lezárult, mint ahogyan a népek fiai számára. Az üdvösség útja mindkét népfaj számára ugyanaz: a Krisztusba vetett hit.

Csel. 21,27–40. Pál elfogatása.

Pál ellen a diaszpóra-zsidóság tagjai közül való hellénisták indítják el a nyílt támadást. Főként az efézusiak Pál ellenfelei. Nem zsidókeresztyének: a könyv sem őket, sem Jakabot nem említi. De nem is Izráel bennszülött tagjairól van szó. Az efézusiak igyekeznek a tömeget koholt vád alapján Pál ellen hangolni, ami – tekintettel a Pálról alkotott jeruzsálemi közvéleményre – egyáltalán nem nehéz. Trofimoszt ismerik. A templomba nem szabad pogányoknak bemenni, még rómaiaknak sem. Aki pogányokat visz be, arra halálbüntetés vár. A templomban törnek Pálra, de a templomon kívül akarják megölni (2Krón 24:20k.; Mt 23:35). A fanatizált tömeget nem érdekli az igazság. A római hatóság azonban közbeszól. A templomteret lépcső kötötte össze az Arx Antoniával, amely a templom északnyugati sarkán feküdt. Ebben tartózkodik egy tribunus cohorsával és lovas szakaszával. Az állami hatóság megakadályozta a fanatikus vallási őrületből fakadó gyilkosságot. Isten csodálatosan közbelép. Akiket sem az Isten méltósága, sem a templom szentsége nem volt képes megfékezni a dühöngéstől, lecsillapítja a pogány hatalomtól való félelem. Megmenti Pált. Igaz, hogy megkötözteti az apostolt, de ez ahhoz képest, hogy a zsidók azonnal meg akarták ölni, humánus dolognak számít. Bilincsbe vereti; de az ügy kivizsgálása nélkül semmiféle súlyos ítéletet nem hoz. A nép dühöngésének lecsillapítására is ez volt a leghatásosabb módszer. Pálnak a római hatalom bilincsébe kellett kerülnie ahhoz, hogy megszabaduljon népe ütlegelésétől azelőtt, mielőtt agyonverték volna. A szándékuk ugyanis az volt, hogy megölik, mellőzve mindenféle törvényes eljárást. Isten népét sátáni indulatok motiválják. Elég néhány hangadó, lázító, és a nép a tömegpszichózis hatása alá kerülve elveszti józan ítélőképességét. A római hatóság az ellenséges indulatú lármából nem tudta megérteni, hogy voltaképpen miről is van szó. Annyit értettek meg az esztelen tömeg kiáltozásából, hogy azok meg akarták ölni Pált. Ők viszont ezt azzal akadályozták meg, hogy az apostolt kimentették a kezeik közül. Közben világossá válik előttük, hogy nem azzal a lázítóval van dolguk, aki a napokban szökött meg. A tömegőrület számukra teljesen érthetetlen. Az ezredes arra a felkelésre utal, amelyről Iosephus Bellum Iudaicum a II 13:4-ben számol be. Egy egyiptomi álpróféta fegyveres felkelést szervezett. Az volt a célja, hogy a rómaiak uralmát megdöntse és maga vegye át a hatalmat, Palesztina fölött. Félix a felkelést leverte, vezérük azonban elmenekült. Pál, helyzete tisztázása után, engedélyt kap a szólásra. Nem saját életének mentése a legfőbb gondja, hanem a népé. Azokat szeretné az élet útjára vezetni, akik a halálát akarták. Hiszen a templomban és a templomon kívül megmutatkozó tetteikből egyaránt az látszik, hogy szükségük van a Szabadítóra. Aki az ember életére tör, akármilyen szép vallásos jelszóval is, elveszett ember. Pál ismert gesztussal jelzi a népnek, hogy hozzájuk szól: nyelvükön szólalt meg. Az igazság megvilágítása igen fontos dolog. Nem szabad hagyni, hogy a hazugság vakító fényének hatása alatt maradjon a megtévesztett nép.

Csel. XXII. RÉSZ

Csel. 22,1–30. Pál beszéde Jeruzsálem népéhez.

A közös nyelv, amelyen megszólal, és múltja, amelyet megvilágít, kapcsolatot teremt közte és hallgatói között. Hallgatóinak megszólítása a 7:2-vel azonos, bár itt nincs jelen a nagytanács. Pál beszédének megszólítása azt a méltóságot hangsúlyozza, amit népe Istenétől kapott, és arra a lehetőségre tekint, ami nyitott előttük. Isten örökbe fogadta ezt a népet, felemelte őket magához, várja, hogy ez tudatosuljon bennük. Beszéde ennek az eszköze. Az, hogy Pál zsidó nyelven szólalt meg, fokozta az iránta tanúsított figyelmet, és biztosította a nyugalmat.

1–5. Pál múltja.

Gyermekéveit Jeruzsálemben töltötte, itt nőtt fel. A szigorú farizeusi irányzat képviselője lett. Múltja éppen olyan, mint bármelyik zsidó rabbié. Kiváló írástudók nevelték (ApCsel 5:34). Neveltetése határozta meg életét. Életének konkrét adatai bizonyítják, hogy a keresztyénség esküdt ellensége volt. Isten azonban útjába állt és lezárta életének ezt a szakaszát. Pál beszéde első egységében hangsúlyozta, hogy ő azzal a néppel, akikhez beszél, egy, velük azonos. Ő is zsidó, mint ahogyan ők, és ezt soha nem is felejtette el (vö. 2Kor 11:22; Fil 3:4–5). Nem hallgatja el azonban azt sem, ami különbséget jelent közte és népe között.

6–21. Jelene.

A különbség közte és népe fiai között: megtérése. Megtérése ismert, azonban a szituáció új, és új a hallgatósága is. Megtérése váratlanul, kiszámíthatatlanul, kívülről és felülről jövő hatásra történt. A dicsőség Krisztusa megjelent neki és megszólította. Az elbeszélés első verziójából hiányzik az idő meghatározás, itt a történet valóságjellegét húzza alá megemlítésével Lukács. Pál felsorolja azokat a jelenségeket, amelyek bizonyítják, hogy őt isteni erő változtatta meg. Több csodát megemlít, amik megerősítik, hogy megtérése Isten munkája volt. Nem éjszakai álomról van szó, hanem történeti eseményről: Pál érzéki észrevétele külső inger hatására történt, világos nappal. Éjszaka gyakran megtörténik, hogy fényességek villannak fel, amelyek a föld melegségének kigőzölgéséből keletkeznek, de itt nappalról van szó. Déltájban történt a dolog, és nemcsak egy hirtelen fénysugár villant fel előtte, hanem „nagy világosság sugározta körül”, úgyhogy a földre esett. A másik csoda az, hogy az égből szózat hallatszott. Jézus megszólítja azt, aki követőit üldözi, azonosítva önmagát velük. Jézus nevét a nazóraios jelzővel illeti, amelyet sem a 9:5-ben, sem a 26:15-ben nem találunk. Tekintettel azonban arra, hogy itt Izráel meg nem tért tagjaihoz szól, akik már földi életében is így emlegették Jézust, ezzel a meghatározással viszi közelebb hozzájuk. A 9. résztől eltérően itt arról van szó, hogy kísérői a fényt ugyan látták, de a szózatot nem hallották. A harmadik csoda éppen az, hogy környezetének tagjai nem részesülnek abban az élményben, amelyben Saul részesült. Az elbeszélés mindhárom formája arra utal, hogy vannak tanúi az eseménynek, de a Krisztussal való találkozás mindenki más számára megközelíthetetlen titok. Pál a vakító fény hatására elveszti látását, vezetésre szorul. A továbbiakban nem a maga látása, hanem az Úr vezetése szerint kell járnia. Isten útmutatását részben közvetlenül, részben emberi eszköz által kapta. „Mit cselekedjem, Uram?” Ez a kérdés annak a jele, hogy Saul felismerte a mennyei hangban annak a szavát, aki a megígért Messiás, az Úr Krisztus. Az az Úr szól hozzá, akinek követőit Jeruzsálemben börtönbe vetette, és Damaszkuszban is ez volt a célja velük. Azonban Jézusban felismerte a Krisztust. Az Úr iránti tisztelet és alázat engedelmesség re kész lelkülettel párosul a damaszkuszi úton. Az Úr útmutatása világos, konkrét parancs. Damaszkuszba kell mennie, de nem azért, amiért oda készült. A tanítványok felszámolására készülő Saul Jézus tanítványától kapja meg a további útmutatást. Jézus emberi eszközöket használ fel kijelentése közvetítésében. Sault közvetlenül szólítja meg a dicsőség Krisztusa, de jelzi, hogy közvetve fogja vele közölni további akaratát. Isten Szentlelke a Krisztus megváltó munkája utáni korszákban emberi eszközök által ad kijelentést. Saul egyik kulcsfigurája lesz a Krisztus által egyszer s mindenkorra érvényes üzenet hirdetésének. Isten az embert nem kikapcsolja tervéből, hanem bekapcsolja az ő üdvözítő akarata kivitelező munkájába. Pál a dicsőség Krisztusának rendhagyó módon lett apostola: az elhívó szó közvetlenül tőle jött, tartalmát Anániás konkretizálta. Az Úr megbízatását Anániás úgy teljesítette, hogy Saul látását visszanyerte és küldetésére nézve útmutatást kapott. Eszerint küldetése minden emberhez szól. Megkeresztelkedése Isten parancsára történt. A keresztség a legrégebbi kortól kezdve hozzátartozik a keresztyén egyházba való felvételhez. Nem tudunk olyan korszakáról az egyháznak, amelyben a keresztséget mint felvételi aktust ne gyakorolták volna. Pál Damaszkuszból egy rövid időre felment Jeruzsálembe (ApCsel 9:26kk.), ahol Jézustól közvetlenül is megkapja küldetése tartalmának megerősítését (Gal 1:17). A jeruzsálemi templomban Pál az istentiszteleten részt vett és a dicsőség Krisztusa útmutatását nyerte el. Jézus elküldő szava arról tájékoztatja, hogy Jeruzsálemet sürgősen hagyja el. Az Úr messze, a népekhez küldi. Pálnak az elhívó és elküldő Úr szavával szemben van ellenérve. Úgy gondolja, hogy azok körében kell bizonyságot tennie, akik ismerték korábbi felfogását a názáreti Jézusról. Az Úr azonban másképpen látja a dolgot: ő tudja igazán felmérni a helyzetet, ő ismeri az emberi szíveket. Ő tudja azt, mikor és meddig van értelme a róla szóló bizonyságtételnek, kinek meddig tart még a kegyelmi idő; hol van értelme és hol nincs hirdetni az evangéliumot. Ő látja, hogy mi a következménye a jóhír közlésének. Az Úr védelmezi követeit a hallgatók részéről megnyilvánuló ellenséges indulatoktól. Az értelmetlen munkától megkímélte Pált. Nem Jeruzsálem, hanem a népek világa küldetésének színtere. Pálnak meg kellett tanulnia saját koncepcióját az Úr akaratának alárendelni. Isten akaratának felismerése a vele való párbeszédben, az imádságban történik, a vele való közösségben. Az apostol előtt világossá vált, hogy a dicsőség Krisztusa a népek fiaihoz küldte.

22–30. A fogság.

Pált a várba viszik. Mint ahogyan az eddigiek során többször (ld. ApCsel 7:53; 17:32), úgy itt is a hallgatók szakítják meg Pál beszédét. Ez esetben addig csendben hallgatták az apostolt, amíg a népekhez szóló küldetését nem említette. A pogányokhoz szóló küldetés váltotta ki belőlük a felháborodást. Megismétlődik a 21:21-ben megrajzolt szituáció: Pál életveszélyes helyzetbe került. A vad indulat és türelmetlenség jelei mutatkoznak. Az ordítozó, dühöngő tömeg az apostol megkövezésére készül. A katonáktól való félelem miatt kövek helyett port szórnak a levegőbe. Pál küldetésén botránkoznak meg azok, akik az előző nemzedékek kitaposott útját akarják járni. Csupán neveltetésük alapján tartoznak Isten népéhez, nem értik annak az útját, aki a kijelentés alapján áll. A római hatóság Pált őrizetbe veszi. Az ezredes tiszta képet akar, elrendeli vallatását. Ezzel újra feszült helyzet adódik. Az ilyen vallatás korbáccsal történt. Az előkészületek elvégzése után Pál római jogára hivatkozik. Nem azért, mert érvényesülni akar, hanem azért, mert szolgálni szeretne. Tovább kell még hirdetnie az evangéliumot. Küldetése szempontjait tartja szeme előtt, óvja az életét, egyébként sem erős fizikumát. Az egész szituáció mutatja, hogy milyen sokat jelentett a római polgárjog. Az ezredes azonnal felfüggeszti rendelkezését. Klaudiusz uralkodása idején nagy üzérkedés folyt a római polgárjog adományozásával. Az üzérkedést Klaudiusz felesége folytatta. Pál szüleitől örökölte jogi helyzetét. Tárzusz lakóinak volt ilyen kiváltsága. Pál szülei mint tárzuszi lakosok részesültek benne. Pál kihallgatásának módját megváltoztatja jogi helyzete. A római hatóság tisztán akar látni az apostol ügyében. Annyit látnak már, hogy vallási ügyről van szó, de az titok előttük, hogy miért dühöngenek ennyire ellene. Kihallgatását a nagytanács jelenlétében folytatják. Lukács vázlatosan, a lényegre törekedve örökítette meg Pál életének ezt a jelenetét, ahogy – nyilván magától Páltól – megtudta.

Csel. XXIII. RÉSZ

Csel. 23,1–11. Pál a nagytanács előtt.

Az apostol is az elé a testület elé került, amely előtt a Megváltó állt kereszthalála előtti éjszakáján, és amely később a Mester apostolait is maga elé idézte (4:7kk.; 5:27kk.). Pált jelen esetben a római hatóság állította eléjük és meg is mentette őt tőlük. A római hatóság az igazságot akarja tudni, erről szeretne a főpapok és az egész nagytanács jelenlétében tiszta képet alkotni. A kihallgatást úgy rendezik meg, hogy szembesítik egymással az ellenfeleket. Pál bátran, félelem nélkül áll bírái elé, mert Isten előtt jó lelkiismerettel él. A „jó lelkiismeret” az apostoli kor utáni irodalom kedvelt kifejezése (1Tim 1:5.19; 3:9; 2Tim 1:3; 1Pt 3:16.21; Zsid 9:14; 13:18). A keresztyén embert nem terheli élete hitetlen idejében elkövetett vétke. A főpap akkor Anániás (Nedebaios fia, akit a szikáriusok öltek meg Kr. u. 66-ban), mellette álltak a jelen lévő szolgák. A főpap képmutatásnak tartja Pál beszédét és szolgái által azonnal intézkedik. Hogy a főpap tölti be az elnöki tisztet a tárgyaláson, azt Pál természetesnek tartotta és itt is ezt feltételezte. Anániás elvileg 47/48 óta főpap volt, azonban 52-ben a Júdeában kirobbant zavargások miatt a szíriai helytartó Rómába küldte, helyesebben a lázongás miatt megkötözve oda vitette. Innen csak később került vissza. Az ifjabb Agrippa közbenjárására sikerült az ügyét Rómában kedvezően elintézni. Így viszont Rómával került szoros kapcsolatba. Ez a továbbiakban rányomta a bélyeget főpapi tevékenységére, így érthető a szikáriusok ellenszenve, amelyet iránta tanúsítottak. Anániás viszont így lett előbb Klaudiusz, majd Néró kegyeltje. Általában hatalmi úton intézkedett. Pált – ahogyan Jézust is – a szolgák, a templomőrség tagjai közül ütötte meg valaki (Jn 18:22k.; vö. ApCsel 5:22.26). A főpap nem a jogrend, hanem az önkényeskedés jegyében jár el. Sem az isteni, sem a humánus rendre nincs tekintettel. Isten népének vezetője barbár módon jár el hivatali tisztében. Az apostol nem hagyja szó nélkül ezt a jogilag is képtelen eljárást. A typtein… ho theos: átokformula Izráelben (5Móz 28:22; Bill II. 766). Pál a nagytanács tagjait arra eszmélteti, hogy az ilyen eljárást, amit ebben az esetben a parancsot adó személy elkövetett, Isten ítélete követi. A „kimeszelt fal” erősen elmarasztaló kifejezés: szépnek látszik, de utálatos, a képmutatás jelölésére használatos (Mt 23:27). Pál régen elkerült Jeruzsálemből. A főpap intézkedése pedig egyáltalán nem főpapi lelkületről beszél. Anániás pénzen szerezte meg magának a főpapi tisztet: Albinus helytartót megvesztegetéssel sikerült az ügynek megnyernie. A kihallgatást a római hatóság végzi, így az elnöki szék a római tisztviselőt illeti meg. A főpap nincs kiemelt helyen, öltözetét pedig csak liturgikus alkalmakon használja. Pál nem gondolta, hogy a főpaptól ilyen intézkedés származhat. Mikor megtudja, hogy vele került szembe, bocsánatot kér. A főpap személyét Isten törvénye védi (2Móz 22:27), Pál eszerint jár el. Amit mondott, jogos és helyes. Az apostol érzékelteti, hogy azt, aki így jár el, nem lehet Isten főpapjának tekinteni még akkor sem, ha egyébként az. Beszéde nem sokáig tart, mert hirtelen egy ügyes fordulattal rátapint arra a pontra, amely a nagytanács farizeusi és sadduceusi táborát egymással szembeállítja (Mt 10:16). Alkalmazza a divide et impera elvét. Származását és neveltetését illetően a farizeusok közé tartozik. Hitének tartalma is közelebb van a farizeusokéhoz, mint a farizeusoké és a sadduceusoké egymáshoz – annak ellenére, hogy egy tábor tagjaiként, együtt léptek fel vele szemben. Azt a reménységet hirdette, melynek beteljesedésére nézve jelt adott Isten Jézus feltámasztása által (1Kor 15:23). A feltámadás elvi lehetősége is a botránkozás köve volt a sadduceusok szemében (ApCsel 4:1). A farizeusok azt vallották, hogy a halottakra feltámadás vár: Tudnak a szellemi lényekről, az angyalokról és a démonokról egyaránt. A sadduceusok ezeket tagadták. Azt elismerik viszont, hogy a világot Isten kormányozza, és így mindenkinek meglesz a megérdemelt jutalma. Persze az kérdés marad, hogy ez mikor és hogyan következik be. Ha a reménységünk csak erre a világra korlátozódik, igen nyomorult, szánalmas emberek vagyunk. Isten kitágítja előttünk a földi horizontot. A feltámadás kérdésének érintése után nem is Pál és a nagytanács áll szemben egymással, hanem a nagytanács tagjainak két csoportja. A farizeusok egyre kevésbé biztosak abban, hogy Pál ítéletre méltó. Pál mellé állnak és a sadduceusokkal a továbbiakban már nem az apostol, hanem ők vitatkoznak. Támadják a sadduceusok szűk látókörű, racionalista szemléletét. A nagy kavarodásból az ezredes parancsára kiviszik Pált, mert ő mint a Római Birodalom képviselője felelős a fogoly biztonságáért. Az ezredes az isteni gondviselés eszköze, aki katonái által újra kivétette Pált a halál torkából. Parancsára a katonák megakadályozzák a súlyosabb zavargást és a Pál gyűlöletéből eredő gyilkosságot. Az Úr megmentő, szabadító munkáját nemcsak azok által végzi, akik neki tudatosan engedelmeskednek, hanem azok által is, akik róla semmit sem tudnak. A világi hatalom rendeltetése a jog, az igazságos rend biztosítása, a gonoszok megfékezése. Az ezredes hivatását teljesíti, amikor katonáival kivéteti Pált az ellene támadók kezei közül. Az Úr jelét adja annak, hogy Pál mellett van és célja van még itt e földi életben az apostollal. Megerősíti a kilátástalannak látszó helyzetben, a nehéz körülmények között, amikor a közelmúltban másodszor is átélte, hogy szinte egy hajszálon múlt az élete. Az Úr mellé áll és szól hozzá. Szava megerősíti Pált. Tharsei: „légy bátor, bízzál”. Krisztus megjelenése új lendületet, békességet és biztonságot ad az apostolnak. Az Úr szava nemcsak arról nyugtatja meg, hogy helyes az az út, amelyre lépett, hanem arról is, hogy biztos kezekben van az élete akkor is, ha ez most a börtönt jelenti. Pál távlatot kap a bátorító szó mellé. Az Úr ígérete szerint nemcsak azt biztosítja neki, hogy életben maradjon, hanem azt is, hogy Rómába jusson az evangéliummal. Rómában is bizonyságot kell tennie. Az Úr nehéz helyzetben nem hagyta bizonytalanságban az evangélium hűséges munkását. Az éjszaka csendje a kijelentés alkalma, mint ahogyan korábban is (ApCsel 16:9; 18:9; 27:23). Azt az ígéretet, amit már korábban kapott Pál, az Úr megismétli vö. ApCsel 9:16; 19:21). Pál útja Isten akarata szerint alakul. Életét az a „kell” határozza meg, amely fölötte van minden emberi elhatározásnak, akár Izráel hivatalosai, akár Róma legyen az. Izráel hivatalosai és Róma képviselői nem tudatosan, Pál felismerve és engedelmességre kész lélekkel hangolódik Isten üdvözítő akaratára, az Úr döntésére. Isten akarata az események mozgatórugója. Az ő ígérete szerint Izráel vallási centruma után az akkor ismert világ politikai centrumában is bizonyságot fog tenni az apostol. Isten tervét senki sem akadályozhatja meg. Az életveszélyes helyzetben lévő Pál jövőbeli ígéretet, útmutatást kap. Azt mondja az Úr, ami szükséges, hasznos: annyit mond, amennyi elég. Az Írástól független kijelentése nem teszi feleslegessé a hitet. Megmutatja a célt, de nem szól a célhoz vezető út lehetőségeiről. A célhoz vezető úton az Isten iránt való feltétlen bizalomra van szükség. Isten szava Pálnak nemcsak életet jelent, hanem reménységet is további munkájára nézve.

Csel. 23,12–15. Összeesküvés Pál ellen.

A systrophé „zendülés”, „csoportosulás”, „csődület”. Itt az „összeesküvés” értelmében szerepel (a synómosia és az enedra szinonímája). Izráel ultrapietista, a törvény betűjéhez mereven ragaszkodó fanatikus tagjai az apostol ellen szervezkednek. A böjt legszigorúbb formáját vállalják magukra addig, amíg tervüket végre nem hajtják. Szándékuk sziklaszilárd és gyors intézkedést kíván. A szikáriusok közül vállalkozik valaki a gyilkosságra. Tervük végrehajtásához arra volt szükség, hogy valamiképpen a várból kihozassák Pált. Ehhez kérnek főpapi segítséget. A pro tou eggisai „mielőtt ideér”. Az összeesküvők szándéka tetté lesz, így a nagytanács nem vonható felelősségre, a gyilkosság nem őt terheli. Több mint negyven férfi súlyos esküvel kötelezi magát, hogy Pált mindenféle törvényes eljárás kikerülésével elteszi láb alól. Nyilván a sadduceusok teszik az ajánlatot, azonban az különös, hogy a nagytanács tagjai nem tiltakoznak ez ellen. A farizeusok mégiscsak képesek szövetkezni azzal az irányzattal, amellyel egyébként egyáltalán nem vállaltak semmiféle közösséget. A gyilkosságra vállalkozók nyilván a zélóta szikáriusok köréből kerültek ki. Ezek nem szimpatizáltak ugyan a Róma-barát sadduceusokkal, azonban a Pál elleni gyűlölet összehozta őket (vö. Lk 23:12). Tervükkel a főpaphoz és a vénekhez fordulnak (ApCsel 4:23). Tájékoztatják őket tervükről és segítségüket kérik. A cél az, hogy Pált sikerüljön kihozni a várból, a katonai őrség védelme alól. Hazugság, képmutatás leple alá rejtik gyilkos szándékukat. Isten népe és annak legfőbb testülete sátáni módszerrel dolgozik. Ez a nép szájával Úrnak mondja az Istent, de terve, szándéka azonos az ellenséggel, azzal, aki a hazugság fegyvereivel dolgozik és embergyilkos (Jn 8:44). A nagytanács tekintélyére van szükség ahhoz, hogy Pál közelébe tudjanak kerülni. A gyilkos terv készen van. Arra számítanak, hogy ha a rómaiak kiengedik az apostolt az Antonius-várból, kíséretéül csak néhány katonát adnak. A nagy létszámú összeesküvő gárda így végre tudja hajtani tervét. A főpap és a testület tagjainak életéből az istenfélelem és a humánum egyaránt hiányzik. Minden emberi érzésből kivetkőztek, akik egy ember alattomos meggyilkolásához segítséget nyújtanak. Az istentelenség akkor is az, ha közben az Úr nevét emlegetik. Az embertelenség az istentelenség gyümölcse. A kegyes látszat megtartásával leplezett gyilkos terv azonban lelepleződik.

Csel. 23,16–22. Pál unokaöccse jelenti az összeesküvők tervét.

„Ember tervez, Isten végez.” Ézs 8:10-ben találjuk ennek a gondolatnak a gyökerét. Isten emberi eszközök által menti meg Pált, így végzi gondviselő munkáját. Az istentelen kegyesek tervét keresztezi az Úr. Megmutatja, hogy hűséges szolgájának élete az ő gondviselő hatalma alatt van. Az emberek minden gyilkos törekvése hiábavaló. Neki drága szolgáinak az élete (Lk 21:18). A titkos terv egy ifjú által lepleződik le. – Pál nővére jóval idősebb volt, mint ő. Nála nevelkedett Pál 8–9 éves korától kezdve Jeruzsálemben. Rokonsága ismerős a farizeusi körökben. Pál fogsága egészen könnyű, minden további nélkül fogadhatja látogatóját (Mt 11:2; 25:36). Nincs katonához bilincselve, unokaöccse közölheti vele a titkos hírt. Arra is van lehetősége, hogy az ifjút az ezredeshez eljuttassa. A cselvetés híre tehát eljutott az illetékesekhez. A gyilkos terv nem maradt titok azok előtt, akik megakadályozhatják végrehajtását. Isten munkája nem zárja ki, hanem egyenesen igényli az ember aktivitását. A kínálkozó emberi segítség mögött Isten mentő szeretete van. Jézus Krisztus Atyja nem fatalistává, hanem leleményes munkatárssá teszi a rá figyelő embert. Az ezredes figyelembe veszi az ifjú híradását és titoktartást kér tőle. Látja, hogy Pál semmi halálra méltó dolgot nem tett, mindent elkövet tehát, hogy ne legyen a vallási fanatizmus áldozatává: a Birodalom becsületes polgárának életét védi. Azonnal intézkedik, megakadályozza a gyilkos terv végrehajtását.

Csel. 23,23–35. Pált Cézáreába kísérik.

Az ezredes idejében és célszerűen intézkedik: éjszaka, Pál biztonságát őrző, kísérettel küldi a legközelebbi felettes hatóságához. Olyan kíséretről gondoskodik, amely garantálja, hogy az apostolnak az úton semmi bántódása nem lesz. Antonius Félix 52/53-ban lépett Klaudiusz kegyenceként hivatalba. Uralkodása idejére esett a szikáriusok és zélóták fegyveres felkelése Palesztinában. A lázadást leverte. A kísérő levél, amit Félixnek küld, ismerteti a helytartóval Pál ügyét. Ebből kiderült, hogy a fogoly nézete szerint állami, jogi szempontból egyáltalán nem vétkes (ApCsel 18:15), az ellene szóló vád vallási természetű. Liziász ezredes levelével Pál helyzetét igyekezett megkönnyíteni, és a helytartó tisztánlátását elősegíteni. Tárgyilagosan tájékoztatta hivatali főnökét. Arra törekedett, hogy biztosítsa Pál számára a jóindulatú bánásmódot. Jeruzsálemből a legközelebbi út Cézáreába hegyes vidéken át vezet. Este 9 körül a kíséret készen volt az indulásra. Isten gondoskodik Pál biztonságáról és védelméről. Római katonák védik az apostol életét. Az Úr a hadsereget, az államrendet polgárai védelmére, a jogosság és igazság biztosítására rendelte. Isten követét népével szemben a római hatóság által kell megvédenie. Isten népe a tradíciót tette az élő Isten helyére, és a maga önkényes koncepciójától nem tudott szabadulni, így Isten nevére hivatkozva lett Isten ellenségévé. A szabadító Urat elutasította, követeit pedig el akarta némítani. Nem az érdekelte, hogy kicsoda Jézus, hanem az, hogy hogyan lehet megakadályozni a Jézusról szóló bizonyságtételt, sem az eszközökben, sem a módszerekben nem válogatva. Isten népe, ha elveszti az élő Istennel való közösséget, veszedelmes és félelmetes ellenségévé lesz Krisztus követőinek. Isten azonban azok által húzza keresztül az ilyen terveket, akik őt ugyan nem ismerik, de a nekik adott küldetést betöltik. Antipatrisz 60 km-re van Jeruzsálemtől, Lidda és Cézárea között fekszik (40 km-re Cézáreától). A Sáron-fennsík délkeleti részén, a régi Jeruzsálem és Cézárea közti hadi útvonalon épült. Nagy Heródes építtette Afek helyére és apja tiszteletére nevezte el Antipatrisznak. A gyalogosok innen fordultak vissza, tovább nem volt szükség a kíséretükre. Félix a szokásnak megfelelően átveszi a foglyot és Heródes palotájába záratja. A palotát Nagy Heródesről nevezték el. A kísérőlevélben lévő tájékoztatás értelmében nem közönséges börtönbe, nyilvános fogdába (custodia publica), hanem katonai fogságba (custodia militaris), könnyű fogságba került Pál. Ugyanabban a palotában őrizték, ahol a prokurátor lakott. A kihallgatást elhalasztja Pál esetében, ugyanis vádlói jelenlétében akarja lefolytatni. Pál nem így tervezte, de Isten így indította el Róma felé. Az Úr ígérete teljesítését a politikai hatóságok rendeltetésszerű intézkedései által kezdte meg.

Csel. XXIV. RÉSZ

Csel. 24,1–9. Pál Félix előtt.

A nagytanács gyorsan intézkedik. Pál Cézáreába való megérkezése után 5 nap múlva a zsidó delegáció is ott van. A delegáció tagjai Anániás főpap vezetésével Cézáreába folytatják a Pál ellen indított akciót. A szanhedrin laikus része közül a helytartóhoz mennek a nép előkelői. Nekik igen nagy a politikai befolyásuk. A vádat Félix előtt görög nyelven kell elmondani. A főpap akkor sem beszélne görögül, ha egyébként ismerné ezt a nyelvet. Tertullusz neve itáliai származására utal, a rómaiaknál is gyakori ez a név. A rétór a római és izráeli jog szerint az ügyvéd címe, aki a törvényszék előtt ügyfelét képviseli. Tertullusz pénzen vett ügyvéd. Emphanizein tini kata tinos: „feljelentést tenni valaki ellen”. Tertullusz beszédére jellemző, hogy Félixet meg akarja nyerni, csak így lehet reményük arra, hogy ügyüket tetszésük szerint intézi el. Félixet olyan dicséretekkel illeti, amelyek a legnagyobb elismerést jelentik egy helytartó számára. A helytartó elsőrendű kötelessége volt, hogy provinciájában a békét biztosítsa. Uralkodása idején Izráelben a szikáriusok mozgalma miatt sok zavargás támadt (ApCsel 21:38) és sok „rablót” – így nevezi a felkelésben résztvevőket – keresztre feszíttetett Izráel fiai közül. A diorthómata „a helyzet javítása”, „újítások”, „üdvös változás”, „rendezett körülmény”. Izráel szempontjából ez nem mondható el (Tacitus Hit 5:9): a zsidók egyáltalán nem voltak hálásak intézkedéseiért (Ios. Antiq. XX, 8, 10). A té sé epieikeia a hízelgés folytatása: „a tőled megszokott méltányosság szerint”. Félixnek nem volt erős oldala a humanitás. Tertullusz beszédében nem az a feltűnő, hogy captatio benevolentiae-val kezdődik, hiszen ebben a kor szokását követi, hanem az, hogy ezt túlságosan hosszúra nyújtja, mintha így akarná pótolni vádpontjai hitelességének hiányait. A vád előadásában olyan kifejezéseket használ, amelyek Pál ellen hangolhatják a helytartót. A loimos („pestis”) szónoki metafora (vö. 1Sám 25:25 LXX). Csúfnév a romlást, pusztítást, káros tevékenységet folytató ember jelölésére. A prótostatés „főcinkos”, „bandavezér”, a nyugtalanság, békétlenség szervezője, előidézője. Politikusokra szokták alkalmazni. Csak itt fordul elő az Újszövetségben. Nazóraios: itt szerepel egyedül úgy, hogy nem Jézusra, hanem a keresztyénekre vonatkozik. Irányzat, szekta – negatív csengésű fogalom. Ez a keresztyének legrégibb neve a zsidók körében. Lehet a nacar-ból képzett szó: nácórá jelentése: „próféta, himnuszéneklő”. Felfogható gentiliciumnak, helységnévből képzett és valahonnan való származást jelentő melléknévnek. Akik Jézust ezzel a névvel illetik, azok tudják, hogy Názáretben nevelkedett. Róla nevezik így, mint követőit, a keresztyéneket is. Pál ellen a vád lázítás és templomgyalázás. A 7–8. verset a legrégebbi kéziratok nem tartalmazzák. Tertullusz úgy állítja be a dolgot, hogy Liziász ezredes beavatkozása miatt vált az egyébként Izráelre tartozó ügyből római bírósági ügy. Azt várja, hogy Félix megérti a célzást és visszaadja Pált a nagytanácsnak. Képviselőjük arra törekszik, hogy az ügyet mindenképp adják vissza a zsidóknak, hiszen az ítélkezés joga szerinte őket illeti meg. Azonban arra is gondol, hogy ha ez mégsem történne meg, akkor szolgáltasson Pál ellen elég politikailag terhelő vádat. A rómaiak szemében nincs ellenszenvesebb és gyűlöletesebb bűn, mintha valakire rásütik a lázító bélyegét. Pál meghasonlást támaszt, szakadást idéz elő mondásaival a földkerekségén lévő valamennyi zsidó között. Igyekszik úgy feltüntetni az apostolt, mintha a zélóták soraihoz tartozna, akik köréből az utóbbi idők politikai vezéregyéniségei kerültek ki. Ezek szabadságukért harcoltak Róma ellen, és elég sok gondot okoztak a helytartóknak. Tertullusz közben nemcsak Pált feketíti be kellőképpen a helytartó előtt, hanem Liziász ezredest is egy bizonyos mértékig. Hiszen, ha Liziász nem avatkozik be, akkor nem került volna a helytartó elé az ügy. Ravaszul azon mesterkedik, hogy Liziász hitelét, megbízhatóságát rontsa felettes hatósága előtt. Nyíltan nem meri vádolni, csak úgy, hogy ne legyen feltűnő.

Csel. 24,10–23. Pál védőbeszéde Félix előtt.

Pál is a szokásnak megfelelően kezdi beszédét, amikor a helytartó megadja neki a szót. A vádlott nem szólhat külön engedély nélkül. Beszédét a tárgyilagosság jellemzi. Az igazság dekoráció nélkül is vonzó. A helytartókat 2–3 év után általában leváltották, Félix pedig ekkor már kb. 5–6 évet töltött el tisztében. Kr. u. 52/53-ban kapta megbízatását, így már igen jártas a rá tartozó ügyekben, ismeri a helyzetet. Pál az ellene felhozott vádakat hamisnak nyilvánítja. Visszautasítja a lázítás vádját. Rövid időt töltött Jeruzsálemben, ennyi idő alatt képtelenség lett volna felkelést szervezni. Mint kegyes zsidó zarándok érkezett a szent városba, ahogyan azt korábban is megtette. A tizenkét napba a Jeruzsálembe való megérkezés és a védőbeszéd napja nincs beleszámítva: 1. Találkozás Jakabbal (21:18kk.). 2–6. A nazireusi áldozás napjai (21:27). 7. A nagytanács előtt (22:30–23:1kk.). 8. Az összeesküvés, Pált útnak indítják Cézáreába (23:12kk.; 23:31). 9. Megérkezés Cézáreába (23:32). 13. A tárgyalás napja. Visszautasítja a szektásság vádját. Nem új, nem „religio licita” hirdetője, hanem csak a helyesen értelmezett prófétai üzenet képviselője. A prófétai üzenet egy része eljutott a beteljesedés stádiumába – erre figyelmeztet, így szolgálja az atyák Istenét. Hisz a Szentírásban adott kijelentésnek. A Bibliát törvényre és prófétákra bontva említi. Miután megvallotta a Szentírás iránti tiszteletét, mint amely a hit forrása és éltetője, útmutatást ad a jelenre nézve. Megvallja azt a reménységét is, amely a halottak feltámadására vonatkozik. Ennek szintén Isten kijelentése a forrása. Az atyák hagyományait azokkal együtt tiszteli, akik vele együtt hisznek a feltámadásban. Krisztus szava mindenkit életre szólít a halálból, némelyeket kárhozatra, másokat életre, attól függően, hogy hittek vagy nem hittek az Isten Fiában (Jn 5:29). A helyes és szent élet folytatására semmi sem sarkall jobban, mint hogy Isten előtt egykor minden ember meg fog állni, mégpedig akkor, amikor Krisztus a halottakat feltámasztja. Pál arra törekedett, hogy ebben a tudatban Istennek tetsző életet éljen és az igazságot szolgálja az emberek között. Visszautasítja a templom megszentségtelenítésének a vádját. Többévi távolléte után az istenfélelem és a népe iránt való szeretet hozta vissza Jeruzsálembe. Erről tények szólnak (Róm 15:25; 1Kor 16:1–4; 2Kor 8–9). Jeruzsálemi napjai a templom és törvény iránti tiszteletéről beszélnek. Miután ünnepélyesen megtisztult a törvény előírásainak megfelelően, a templomban találták. A templomot nem fertőzte meg, ennek éppen megtisztulása a bizonysága. Mivel templomi megtisztulásának intézése kötötte le az idejét, emberekkel alig találkozott a városban. Képtelenség az ellene felhozott politikai vád is. Azok, akik alaptalanul vádolták, a tárgyaláson már nem is jelentek meg. Azok, akik híresztelések alapján vádolják, nem ismerik a tényeket. Azok, akik ezen a tárgyaláson jelen vannak, akkor zúdultak fel ellene, amikor a halottak feltámadásáról kezdett el beszélni. Néhány kis-ázsiai zsidó bosszúja indította el azt a folyamatot, amelyet a nagytanács ellene folytat. A helytartó nem ítéli el Pált, de szabadon sem bocsátja. Az anaballesthai „elhalaszt”, a jogi nyelvben pedig „elnapol” jelentéssel bír. Az elnapolási határozatot jelzi a helytartó. A Liziász elleni sanda célzással sem sikerült a helytartót az ezredes ellen hangolni és a bizalmatlanság magvát elhinteni. Az ügy elnapolásához ugyanis hozzáfűzi a helytartó, hogy legközelebb Liziász jelenlétében hallgatja meg őket. Pál ugyan őrizetben marad, de még jobb körülmények között: az anesis – custodia liberior, „könnyű védőőrizet”. Az övéi elsősorban nem rokonságát, hanem hittestvéreit, a keresztyéneket jelenti. A gyülekezet tagjai tarthatják vele a kapcsolatot. Lukács is érintkezett vele. Félix – jóllehet Pálról és az ügyről keveset tudott – átlátta, hogy az apostolt nem terhelik azok a súlyos vádak, amelyeket vádlói ellene felhoztak. Volt már tapasztalata azokról, akik viszont a foglyot vádolják. Ismerte a papok viselkedését és jellemét. Gyakorlatilag a helytartó ezen a tárgyaláson Pál mellett és vádlóival szemben döntött akkor is, ha nem engedte szabadon. Elgondolkodtató, hogy a történet – előzményeit ismerve – hogyan folytatódott volna akkor, ha az apostolt szabadon bocsátja.

Csel. 24,24–27. Pál és Félix.

Félix közben más tartományban volt. Amikor hazaérkezett, baráti beszélgetésre hívta Pált. Félix harmadik felesége, Drusilla is jelen volt. Iosephus (Ant. XX 141kk.) ismerteti feleségül vétele botrányos történetét. Drusilla, I. Agrippa (ApCsel 12:1kk.) leánya, II. Agrippa és Bereniké testvére Kr. u. 37-ben született. Első jegyessége Antiochus Epiphanes kommagenei fejedelemmel felbomlott. Első férjétől, az emezai Aziros királytól elvált és ezután ment hozzá Félixhez. Az apostoli kor utáni tematika Pál igehirdetésének tartalma. Az evangélium hirdetéséhez, a Krisztus megváltó munkájáról szóló bizonyságtételhez hozzátartozik annak következménye is: a tiszta életre való felhívás és annak tudatosítása, hogy az eljövendő ítéletben mindenkinek számot kell adni arról, hogy hogyan élt, mit tett földi életében. Az élet Isten ajándéka, akár tudomásul veszi az ember, akár nem. Neki tartozunk vele elszámolni. Az új élet lehetőségét Krisztus készítette el. A Krisztussal való találkozást el lehet halasztani, de nem lehet kikerülni. Aki elutasítja feltétel nélküli bocsánatát, annak el kell fogadnia mulasztásának következményét, az ítéletet. Az ember szabadon választhat a krisztusi életstílus és a bűnös életmód között, de mindkettőnek vállalnia kell a következményét. Minden ember jelenlegi életformája meghatározza jövőjét is. Krisztusnál kész a kegyelem mindenkinek. A mellette való döntés az ítélet elkerülésének módja. Félix és felesége életét tekintve érthető az igehirdetés hatása. Az életstíluson pedig lehetne változtatni akkor is, ha az élet egy része már az ember mögött van. Persze nem könnyű, de nem lehetetlen és feltétlenül szükséges, ha az ember el akarja kerülni az ítéletet, nem veti meg a Krisztusban adott lehetőséget. Félix és Pál története emlékeztet Heródes Antipás és Keresztelő János történetére (Mk 6:20). A foglyok pénz ellenében való szabadon bocsátását a Lex Iulia megtiltotta, azonban mégis előfordult. Félix a „kollektá”-ról hallhatott, vagy Pál jó körülmények között lévő családjától várt ilyen ajánlatot. Az apostol azonban megvesztegetés útján nem akar szabadulni. Kész mindent megtenni szabadulásáért, ami legális, de semmi olyat nem tesz, amit a törvény tilt. A cél nem szentesíti az evangéliumhoz nem méltó eszközök használatát. Tud aktív és passzív is lenni, ha arra van szükség. Türelmesen vár Isten ígéretének teljesedésére. Félix Pált a „custodia militaris”-ban, szigorúbb fogságban adja át hivatali utódjának. „Nagylelkű”, de nem nagyjelentőségű gesztussal búcsúzott Izráeltől. Pál ártatlanságáról ugyan meg volt győződve, azonban korrupt módon pénzt várt volna azért, hogy azt kihirdesse és az apostolt szabadon bocsássa. Hivatali ideje végén a zsidók kedvében akart járni, így fogságban hagyta Pált. Az igazságszolgáltatásban ez esetben a pénz és az emberek kegyeinek keresése határozta meg. Mindkettő nagy kísértés, melyek veszélyeztetik az igazságszolgáltatást. Porciusz Fesztusz 55/56-ban vette át tisztségét (Ios. Ant. XX 182kk.) és 62-ben halt meg. Néró idejében lett Palesztina prokurátora.