Csel. XVII. RÉSZ

Csel. 17,1–9. Thesszalonikában.

Pál és társai a Via Egnatia vonalán folytatják útjukat, nyugat felé mennek. Amfipoliszon és Apollónián áthaladva jutnak el Thesszalonikába. Filippitől Amfipolisz 48, tőle Apollónia 47, Apollóniától Thesszalonika 57 km-re van. Thesszalonika a Thermai-öböl mellett, a Kissos-hegy lábánál fekszik. A város helyén eredetileg a meleg gyógyforrásairól elnevezett Therme város állt. Ennek a helyét foglalta el az a város, amelyet Kr. e. 315-ben a makedóniai Philippos veje, Kassandros alapított. Az új várost feleségéről, II. Philippos leányáról, Nagy Sándor testvéréről, Thesszalonikéről nevezte el. A rómaiak Makedónia meghódítása után, a provincia fővárosává tették (Kr. e. 146). Mivel a második polgárháborúban Octavianus és Antonius mellett foglalt állást, szabad várossá lett, saját alkotmánya volt, községi képviseleti szervvel és önálló városi vezetőséggel (politarchai 5–6). Számos zsidó élt a városban, zsinagógájuk is volt. Kr. e. 58-ban itt élt száműzetésben Ciceró. A század elején Szaloniki, ma újra Thesszaloniki néven szerepel. A többes szám első személyű tudósítás itt megszakad, Lukács ugyanis Filippiben maradt. Lukács tudósítása és Pál thesszalonikai munkásságáról szóló beszámolója közt különbség van. A saját nézőpontjuk szerint írnak ugyanarról az eseményről és így hangsúlyeltolódás adódik: nem ugyanazokat a részleteket emeli ki a két bizonyságtevő. Pál a zsinagóga népének mindenütt lehetővé teszi az evangélium meghallását. A dialegomai jelentése „tárgyalni”, „beszélgetni valakivel”, „vitatkozni”, „prédikálni”, „igét hirdetni” (vö. ApCsel 17:17; 18:4.19; 19:8k.; 20:7.9; 24:12.25). Az apostol az Írás alapján tesz bizonyságot Krisztusról. Pál a filippibeli események hatására nem hagyja abba az evangélium hirdetését. Nem bizonytalanodik el küldetésében. Nem a körülmények függvényeként teljesíti küldetését. Tudatában van annak, hogy Krisztus követének lenni nem könnyű. Filippiben megvesszőzték és alighogy megszabadult, az evangéliumot hirdeti Thesszalonikában. Az evangélium az, hogy Krisztus kereszthalála által az új, halálon is győztes életre teremtett lehetőséget minden embernek. – Krisztus útja szenvedésen, halálon át vezetett az életbe. Krisztusnak szenvednie kellett, hogy az ember számára engesztelő áldozattá legyen. A bűn következményét, a halált magára kellett vállalnia azért, hogy az embernek az örök élet kapuját kinyissa. Feltámasztása jelzi a halálból való élet távlatát. Krisztus megváltó munkája döntő fordulatot jelent az emberi nem számára. Jézus az a Krisztus, aki az Atyát kibékítette. Jézus az a Krisztus, akinek feltámadása élet a világnak. A Jézus szenvedésének szükségszerűségéről szóló tanítás a zsidó körökben különösen fontos (Lk 24:32.46). Pál bizonyságtételének Krisztus a tárgya és alanya. Az Írás Krisztusát hirdeti az apostol (Ézs 53:5.6; Dán 9:24), s az Írás Krisztusa szól Pál által. Ő jelenti be királyi igényét Izráelre Izráelnek. Az Írás Krisztusa egyben az élet Krisztusa is. Az evangéliumot Izráel fiai közül néhányan, az istenfélő görögök közül sokan befogadták, s csatlakoztak Pálhoz és Szilászhoz. Az istenfélő görögök azok voltak, akik a közöttük élő zsidók hatására megismerték Izráel Istenét, és vonzódtak hozzá. A bálványok tisztelete helyett az egy, élő, igaz Istenhez fordultak. Isten Izráel népe szétszóratásával előkészítette a népeket az evangélium számára. Az elvakult, gondolkodásában teljesen Isten nélkülivé lett embernek sokkal nehezebb az evangéliumot befogadniuk, mint azoknak, akiknek már valami sejtelmük van az élő Isten dolgairól. A zavaros és homályos gondolkodást megfelelő ismeretek közlésével kell megszüntetni ahhoz, hogy az önmagába zárt ember nyitott legyen Isten dolgai iránt. A gőg, az önteltség és a babona egyaránt akadálya az evangélium befogadásának. Az előkelő asszonyok kategóriáját külön is megemlíti Lukács, mint akik közül nem kevesen voltak, akik követték az evangéliumi tanítást. Az első körben ők különösen fogékonyak voltak az evangéliumi igazságra. Ez azért is hangsúlyos, mert nyilvánvalóvá teszi, hogy sem a műveltség, sem a magas társadalmi pozíció nem akadály Krisztus evangéliumának a befogadásában, sőt áldás lehet az evangélium ügyének segítésében. Az irigység és féltékenység útját állja Pálék munkájának. Az utca dologtalan, munkanélküli népét, néhány gonosz férfit béreltek fel ellenük. A görög városok képéhez hozzátartozik ebben a korban a dologtalanul időző csőcselék. Az ochlopoiein csak itt szerepel: „zavargást előidézni”. Akiket az irigység, féltékenység mozgat, azok nem válogatnak céljuk elérése érdekében sem az eszközökben, sem a módszerekben. Pálékat a nép elé akarták kivinni. A démos és ochlos ekkor már ugyanazt jelenti. A démos az ochlos szinonimája. A Pálék elleni szervezkedés eredménytelen: nem találták meg őket. Az apostol nem tragikus hős, hanem az evangélium szolgája, és mivel még a rábízott munkát nem végezte el, igyekszik elrejtőzni, mint ahogyan Krisztus is tette mindaddig, míg el nem jött az „órája”. Vannak testvérek, akik segítik az evangélium szolgáit, biztosítják számukra a védelmet. Jázon neve elég gyakori, Egyiptomban már Kr. e. 3. században kimutatható, különben a zsidó Josua = Jézus elgörögösített formája. Az evangélium hirdetőinek ő adott szállást. Később a keresztyének is az ő házában gyülekeztek össze. A városban ismert, tekintélyes férfiról van szó. Vendégei miatt őt viszik a hatóság elé. Jázon ezt vállalja. A Pálék ellen irányuló vád politikai természetű. A tömeg fellázításával és a császár parancsának megsértésével vádolják őket. Mindkettő önmagában is súlyos. Rossz hírbe keverik az apostolokat. A hamis rágalmakat egy időre viselniük kellett, és legbölcsebb dolognak látszott az adott helyzetben csendben kitérni előlük. Jázont a bűnösök pártfogolásával vádolják. Labontes to hikanon: satis facere, „kezességet kaptak”. Jázon és a többiek kezességvállalása elég volt a hatóságnak ahhoz, hogy ne csináljon ügyet a vádból. Ellenséges indulatok zavart keltettek, a testvéri szeretet, a szolidaritás és a hatóság józan ítélőképessége által megszűnt a baj.

Csel. 17,10–15. Béreában.

Testvéri segítséggel jut Pál tovább, semmi időt sem veszítve. Bérea, a mai Verria 80 km-re van Thesszalonikától délnyugatra, azonban nem egy tartományrészbe esik vele. Bérea már a harmadik kerületben van (ld. ApCsel 16:11). Elég nagy és népes város. Az események részletezésével Lukács itt sem foglalkozik. Arról sem szól, hogy a thesszalonikai zavargások idején hol tartózkodtak Pálék, arról sem, hogy hogyan jutottak tudomásukra a történtek. Név szerint nem említi azokat sem, akik megszervezték éjszakai útjukat. Nem az emberi kíváncsiságot akarja kielégíteni, hanem az emberek által munkálkodó, szabadító Úrról kíván bizonyságot tenni. Az evangélium szolgáit testvéri szeretet oltalmazta és segítette tovább. Az utazás legalább két napot vett igénybe. Bérea meglehetősen kiesik a forgalomból, mivel a Via Egnatia vonalától délre fekszik; nyugodt és csendes hely. A küzdelem nem bénítja meg Pálék aktivitását, nem zökkenti ki őket a megszokott, gyakorlattá lett munkamenetből. Béreában is a zsinagógába mentek. Pálnak mindenütt van ereje újrakezdeni ugyanazt, annak ellenére, hogy a következményeket már tapasztalatból jó előre ismeri. Tudja, hogy ez az út, ez a módszer a krisztusi. Munkája által Isten Izráelből és a pogányokból új népet támaszt életre. Az elért eredmények újabb küzdelemre indítanak. Megszületett a két nemzetből való harmadik nép Béreában is: az egyház. Az eugenesteroi itt nem a származásra, hanem az ember lelkületére vonatkozik: „nemes lelkű”, „nemes érzületű”, „jó érzésű”. Az Írás minden igehirdetés hiteles mértéke. A hit az Írás további kutatására ösztönöz. Kath’ hémeran „naponként”. Pál naponként találkozott velük az Írásokat kérdezve és vizsgálva arról, amit hirdetett. Anakrinein graphas „megkérdezni az Írásokat”. Pál az Írások alapján hirdette Krisztust, az Írást tekintette bizonyságtétele hitelesítő mérlegének. Az Írás alapján igyekezett Krisztushoz vezetni azokat, akik ismerték Isten kijelentését. Éltek azzal a lehetőséggel, amit az Írás jelent az ember kezében, ezért nem lettek sötét emberi indulatok rabjai. Akinek az Ószövetség igazán zsinórmértéke, nyitott az evangélium iránt és eljut a megismerésére. Közülük sokan hitre jutottak. A város zsidó lakossága pozitívan válaszolt a hirdetett evangéliumra a görög előkelő asszonyokkal és férfiakkal együtt. Megbecsült, köztiszteletben lévő állampolgárokról van szó. Az asszonyok és a férfiak egyaránt tagjaivá lehettek és lettek a gyülekezetnek. Pál munkája hírére azonban a thesszalonikai zsidók Béreában is szervezkednek ellene. Ott is megmozgatták a tömeget és nyugtalanságot idéztek elő. Megzavarták a városban megindult munkát. A testvérek, a fiatal gyülekezet tagjai azonnal Pálra gondolnak és nem engedik, hogy az ellenség kezébe kerüljön. Szilász és Timótheus még a városban marad. A szeretet nemcsak észreveszi, hanem el is hárítja a bajt, lehetetlenné teszi az ártó szándék megvalósítását. Az Istentől való légkörben tőle való tett született. Pálnak Krisztus és az emberek iránt való szeretete indította el az életet Béreában; a béreai testvérek szeretete megmenti Pált a thesszalonikaiak kellemetlenkedéseitől. Az út megválasztásában is leleményesek a testvérek: a tengerhez vezető úton indulnak, az útelágazásnál azonban Athén felé térnek el. Okosak, mint a kígyók, mert Krisztusban és Krisztus által szelídek. Ügyesen tűnnek el az ellenség szeme elől. Az apostolt egészen Athénig kísérik. Pál még azzal bízza meg a testvéreket, hogy munkatársait küldjék sürgősen utána. Lukács neve nincs megemlítve, úgy látszik, ő nem volt olyan fontos pillanatnyilag, hogy ott legyen Pál mellett. Név szerint egyébként csak akkor van szó róla, ha valamilyen fontos ügy intézésében vesz részt. – Apró intézkedések végrehajtása által a nagy ügy előbbre jut. Ha mindenki hűséges a maga részletmunkája elvégzésében, Krisztus egyháza is épül, növekszik.

Csel. 17,16–34. Athénben.

A könyv egyik legvitatottabb részlete a Pál athéni napjairól szóló beszámoló. A szélsőséges kritika szerint a beszéd nem Pálé, a perikópa nem Lukács műve, hanem egy ismeretlen redaktor a könyv keletkezése után néhány évtized múlva, kb. a 2. század elején dolgozta be a Tyanabeli Apollonis, a néphit szerint csodatevő filozófus beszédét ebbe a műbe. A józanabb kritika szerint Pál beszéde Lukács megfogalmazásában, Lukács szerkesztésében van előttünk. Nem közli teljes terjedelmében Pál beszédét, viszont mindazt elmondja, ami lényeges. Nagyszerűen adja vissza az athéni beszéd eredeti hangulatát. A beszéd témája, nyelve és stílusa által közel hozza az olvasóhoz az athéni légkört. A szélsőséges kritika megfeledkezik arról, hogy Pál itt egészen más körülmények között van, mint eddig – itt érinti meg először igazán a pogány világ levegője –; természetes, hogy egészen más módon, más stílusban beszél, mint eddig. Pál, ami igehirdetése formai részét illeti, rendkívül rugalmas, tartalmi téren viszont hűséges eddigi meggyőződéséhez. Igehirdetésének formája hallgatóságához alkalmazkodik, tartalma Istenhez igazodik.

16–21. A zsinagógában és a főtéren.

Athén az attikai kultúra középpontjaként vált híressé. A tudomány, a művészet fellegvára. A római korban lassú hanyatlásnak indult. Kereskedelmi téren Korinthus lett veszélyes versenytársa, tudományos téren pedig Alexandria veszi fel vele a versenyt. A város filozófiai érdeklődése még mindig nagy. A császárkor elején újra virágzásnak indul, azonban ez nem sokáig tart. Hadrianus korában érte el csúcspontját, utána hanyatlik. Az athéniakat minden érdekli, csak semmit sem vesznek komolyan. Különösen érdekli őket az új szellemi irányzatok, új filozófiai tanítások megjelenése, feltűnése. A vitaalkalmakat igen szeretik, a vitát magáért a vitáért folytatják. Az abszolút igazság iránt nincs érzékük. Annak van sikere közöttük, akik a legfrissebb szellemi szenzációval jelentkezik. Amikor Pál Athénbe érkezik, akkor az már alapjában véve egy csendes kis város, kb. 5000 lakossal. Athén ekkor már a nagy múltjából élt. A paroxynó a LXX-ban többször előfordul olyan helyeken, ahol Isten emberek bűne miatt gerjedt haragra. Pált leveri, felháborítja athéni tapasztalata, a bálványokkal tele lévő város. A kateidólos csak itt fordul elő az egész görögségben, „teljesen tele, tömve van bálványokkal”. Képzése szabályszerű, olyan, mint a katadendros vagy katalithos. Pált felháborítja az a sok tétlen ember, aki a nagy múlt örökségéből akar élősködni. Munkájának kettős színhelye van. Tanít Izráel köreiben és a pogányok között is. A zsinagógában szombatonként a zsidókkal és istenfélőkkel találkozik. A dialegomai „beszélget, párbeszédet folytat, vitázik”, ez a tanításnak az a módja, amelyben az a hangsúlyos, hogy a vitapartner is szóhoz juthat. A tanító érzékeli, hogy tanítványai tudják-e követni előadását. A párbeszédes forma kedvelt tanítási módszer volt, amelyből nyilvánvalóvá vált a beszélgető felek között meglévő kapcsolat. Ez a tanítási mód a megnyerő és meggyőző beszéddel akarta a maga oldalára állítani azokat, akik más nézeten voltak. A beszélgetés közvetlenséget feltételez, ami az evangélium tárgyából adódó követelmény. Az agorán hétköznaponként Pál mindazokkal találkozott, akik éppen jelen voltak. Mindenkihez szól, aki kész meghallgatni. Az evangélium minden embernek szól. Lukács csak a 14:8kk.-ben és itt tudósít arról, hogy Pál közvetlenül a pogányokhoz szólt, köztük hirdette Krisztust. Az agora a kereskedelmi, közigazgatási és kulturális élet színhelye. A legtöbb görög városban volt, Athénben a város közepén található. Hallgatóságát nem szervezi, azokhoz szól, akik éppen ott vannak. Epikureista és sztoikus filozófusok ösztönözték tanítása kifejtésére. Lukács ezeket nevezi meg mint a legismertebb filozófiai iskolák képviselőit. Az epikureisták a maguk materializmusával és praktikus ateizmusával egészen távol álltak Pál tanításától. Pált fecsegő embernek, szószátyárnak minősítik. Szerintük az ember fájdalom és félelem nélküli életet akkor élhet, ha legyőzi az életet gúzsba kötő két fő előítéletet, a halálfélelmet és az istenektől való félelmet. A politikától való elfordulást tanították. Az iskola megalapítója Epikuros, akinek jelszava: „élj elrejtőzködve”. Ezzel szemben a sztoikusok a boldogságot csak a belső erény érvényesítésében látták, és az embereknek a sorsba való belenyugvását hirdették. Az élet célja a boldogság, a boldogság eszköze az erény, tehát erényre kell tanítani. Az erény azonos a helyes cselekvéssel. Bölcs az, aki nem rabja a szenvedélynek, hanem az ösztönöket legyőzi. Az iskola tanítása szerint minden, ami van, pusztán test. Két princípiumot azonban mégis elismernek, a mozgatott anyag és a mozgató erő dualizmusát. A logos és a nous mozgatják a világot. Az egységes életerő saját törvényszerűségei szerint alakul át világgá. Az ősanyag a tűz. A tűz nemzette a levegőt, a vizet és a földet. A tűz és levegő a mozgató elemek, a víz és föld a passzívak. A tűz a világfolyás rendjén újra fel fogja szívni a többi elemet, s a világégés katasztrófája az ősállapotba fogja terelni a mindenséget. Tudományos igazságnak csak azt fogadták el, ami közvetlenül meggyőző, kétséget nem tűrő megfigyelésen alapul. A két különböző filozófiai irány képviselői lenézték Pált. A filozófusok azon képviselőivel van dolga, akiket nem az őszinte tanulásvágy mozgat, hanem az üres kíváncsiság. Nem éreznek semmiféle tiszteletet az Isten beszéde iránt, de azért meg akarják hallgatni. Mások nem tartják arra sem érdemesnek az apostolt, hogy meghallgassák. Nyíltan ellenállnak mindenkinek, aki vallásról, Istenről akar beszélni nekik, jóllehet ez az egész világ teljesen ismeretlen számukra. Fölényesen elutasítják Pált: úgy látszik, idegen istenségek hirdetője. A spermologos athéni gúnyos kifejezés, nagyon elterjedt ebben a korban. Elsősorban a magvakat felkapdosó madár (csóka, vetési varjú), tágabb és átvitt értelemben mindenki, aki szajkó módjára sajátjaként adja tovább az innen-onnan összeszedett és át nem gondolt tanításokat. Pál Jézust és a feltámadást hirdette. Krisztus az, aki az embernek új, értelmes életet ad a jelenben és a jövőben. Valamit a filozófusok is mondanak az örök életről s a Lélek halhatatlanságáról, de a Krisztusban adott bűnbocsánatról, az ingyen kegyelemről, amely hit által ragadható meg, semmit nem tudnak. A Lélek általi újjászületésről, amely megváltoztatja az ember bűn által megromlott énjét, újjá alakítja az életét, és végül a feltámadás által romolhatatlan, halhatatlan dicsőséges testtel ajándékozza meg az embert, még semmit sem hallottak. A filozófusok megjegyzése emlékeztet arra a vádra, amivel 450 évvel előbb Szókratészt illették. Areios pagos: 1. Árész, a harci istenség dombja, Athén legrégebbi hagyományokkal megszentelt helye, az Akropolisztól nyugatra. 2. Bírói testület. A régi Athén legrégebbi és legtekintélyesebb bírói szerve, később leszűkül a hatásköre. Pált az Areopagoszra vitték. Nagyszabású vitát kezdeményeznek ily módon azon a helyen, ahol nagyobb néptömeg szokott összegyűlni. Pált ugyan a törvényszék elé vitték, de nem adták át a bíróknak, hanem biztosították számára a nagy nyilvánosságot. Így szabadon kifejthette tanítását azok előtt az athéniek előtt, akik részben a város őslakói közül valók voltak, másrészt bevándorlók. Közös vonásuk volt, hogy semmi mással nem töltötték idejüket, csak azzal, hogy valami újat halljanak, illetve mondjanak. Ennél a népnél kíváncsibb, könnyelműbb és vakmerőbb egy nép sem volt. Ezért volt az, hogy – jóllehet az összes tudomány magas szintű művelője volt – biztos uralmát nem tudta megvalósítani. Hatalma csúcspontján sem volt szabadsága hosszú idejű. Soha nem mérsékelték nyugtalanságukat, így végül magukat és Görögországot is tönkretették. Pál ilyen környezetben szólal meg.

22–31. Pál beszéde.

Három nagy témát vet fel: 1. Isten a teremtő. 2. Az emberiség közös eredete, rendeltetése és célja. 3. Az Üdvözítő és az üdvösség, a bűnbánat és a hit. Bevezetésében igyekszik megnyerni hallgatóságát. A deisidaimón a klasszikusoknál pejoratív értelemben szerepel („babonás”)., azonban jó értelemben is használatos: „vallásos”. Az athéniekre – más görög város lakóival összehasonlítva – érvényes Pál megállapítása. Az athéni vallásosság éppen annyira ismert, mint az athéni kíváncsiság. Rövid bevezetés után Pál ügyes fordulattal jut el beszéde témájához. Az agnóstó theó csak többes számban fordul elő oltárfeliratként. Így azonban a tyanai Apolloniusra vonatkozó adaton kívül több ókori feljegyzés is említést tesz róla.

Isten egy, teremtő, Úr. A világot ő alkotta (poiein = bárá, mint a LXX-ban Ézs 42:5) és differenciálta. A világ tőle függ, ő az ura és gazdája. Nem azokban a pompásan feldíszített templomokban lakik, amelyekre az athéniek olyan büszkék, nem tisztelhető áldozati kultuszuk által. Semmire sem szorul rá, ő ad mindent. Ő a nagy ajándékozó, aki mindenkinek életet ad, annak feltételét és mindazt, amire szükség van. Az élet tőle származik, tőle van az élet továbbplántálása és megmaradása is. Élő és éltető. Ő az ég és föld Ura, mindenek fölött való a hatalma. Ő az egész teremtett világ, az egész univerzum ura.

Isten az emberiség valamennyi népének Ura. Egy egységből, Istentől való az egész emberiség. Az epoiésentől függ az egész mondat, nemcsak a pan ethnos. Pan ethnos… katoikein (acc. cum inf.): „Úgy rendelkezett, hogy az emberiség egytől való összes népe lakjék…”. Az athéniek és minden más nép gőgös, lenéző, más nemzetet semmibe sem vevő vérségi öntudata hazug. Hamis minden kísérlet, amely által egy fajta a maga eredetét természeti vallás útján a többi fajtától függetlenül akarja levezetni. Az emberiség – ami az eredetét illeti – egy, megoszlása és különbözősége ezen a tényen nem változtat. Isten a föld egész felszínét (pan prosópon tés gés, a LXX-beli 1Móz 8:9-ből származó kifejezés) az embernek szánta. A föld egész felszínét alkalmassá tette az emberi élet számára. A népek földrajzi határát és történelmi küldetését ő határozta meg. Hazát és megbízatást adott a népeknek. Népek támadnak és népek tűnnek el a történelem színpadáról. Népek támadnak és velük egy új korszak kezdődik, népek tűnnek el és velük lezárul egy-egy korszak.

Isten hozzátartozik az emberi élethez. Az ember Isten által él akkor is, ha ezt nem tudja. Az emberi lét eredete és életlehetősége akkor is az ő ajándéka, ha ezt valaki vitatja. A költők, ezek a szekuláris próféták valamivel többet tudnak Istenről, mint az átlagember, akkor is, ha különben a népek fiai közé tartoznak. Az ember az a faj, aki Isten családjához tartozik. A népek (sajátos küldetésük mellett) valamennyien közös feladatul és lehetőségként kapják, hogy keressék Istent. Valamennyien próbáltak is ennek eleget tenni. Istenkeresésük jegyében születtek meg a különböző vallások. Az Istent kereső ember azonban legfeljebb csak megsejtett valamit Istenből, de legtöbb esetben csak önmagáig vagy bálványokig jutott el. Isten nem ábrázolható ki. Sem a művészet, sem a tudomány, sem a filozófia, egyáltalán semmiféle emberi erőfeszítés nem elég ahhoz, hogy Istent megragadja. Sem a görög népi vallásosság, sem a felvilágosult görögök filozófiája által nem érhető el. Isten elérhető azonban az ember számára, csak nem úgy, ahogyan az ember gondolja és próbálja. Semmiféle emberi műhöz nem hasonlítható. Nem élettelen, hanem élő, nincs az ember hatalmában; az ember, a népek vannak a mindenható Isten hatalmában. Az ember Istent nem ábrázolhatja ki; Isten formálja, alakítja az embert. A művészet, a tudomány csak utal Istenre, de semmiféle formájában nem azonosítható vele. Az idő fordulóponthoz ért. A fordulat Isten megismerését mindenki számára lehetővé teszi. A tudatlanság idejét Isten elnézi, most azonban lehetővé teszi megismerését és mindenütt, minden nép megtérését várja. A megtérés az Istennel való kapcsolat nyitja. A megtérés az ember egész életirányának megfordítása, az értelem megvilágosodása az emberi értelemmel meg nem érthető felfogására; az érzület fogékonysága a jó, a helyes, az emberséges meglátására, az akarat készsége annak megvalósítására. A megtérés olyan fordulat, amelynek következtében az ember élete középpontjában már nem önmaga, hanem az élet Ura és a másik ember kerül. Az igehirdetés vezet el Isten megismerésére. Megvilágosítja az élő Istenhez vezető utat. Isten megismerésének elmulasztását számon kéri majd a feltámasztott Jézus által, az ítélet napján. Isten előtt minden ember meg fog jelenni egykor, akár tudomást vesz róla, akár nem, akár hisz benne, akár nem. Az igehirdető kötelessége, hogy az emberben tudatosítsa az Istennel szembeni kötelességét. Akitől az ember életét kapta, annak köteles elszámolni vele. Pál világossá teszi, hogy az ember önáltatásával semmire sem jut. Isten elől nem térhet ki, az igazságos bíró előtt meg kell állnia mindenkinek. Az utolsó ítélet tudata nem maradhat kívül az ember tudatán, mert különben önámító; felelőtlen életet él. Aki nem számol az Isten kijelentése alapján megismerhető valósággal, az önmagát csapja be. Az „isteneket” alkotó athénieknek az embereket alkotó és újjáteremtő Istenről szól Pál. Amikor igehirdetése Jézus halálból való feltámasztásáról tett bizonyságot, némelyek kinevették. A feltámadás kezdettől fogva botránkoztatja az embert. Egyrészt, mert teljes egészében túl van a ráció határain, másrészt az egész emberiség számára csak a jövőben következik be. Jézus feltámadásának ténye már messze van, az ember feltámadása még messze van az embertől. Nemcsak térben és időben, hanem elsősorban gondolkozásmódban van távol az ember a feltámadás témájától. Ahol az emberi értelem, az ember által elképzelhető lehetőség minden dolog mértéke, ott az ember nem lépheti túl a maga korlátait. Az ember gőgje megakadályozza Isten megismerését. A szenzációhajszolás útját állja az elmélyülésnek. Krisztus azonban az Isten Fia, akárhogyan vélekedik is róla az önmagával eltelt és a maga ismereteinek hatása alatt élő ember. Uralma az egész földre kiterjed, ítélete elől, amely igazságos, senki sem vonhatja ki magát. Pál beszéde nem volt eredménytelen. Voltak, akik igényelték, hogy legyen folytatása. Nem győződtek ugyan meg annak igazságáról, amit az apostol hirdetett, de nem zárkóznak el mereven előle, szeretnének még hallani róla. – Pál beszédét némelyek félbeszakították, az egyik csoport gúnyolódva – ezek nyilván az epikureus filozófiai irányzathoz tartoznak. Mások udvariasan és némi érdeklődést mutatva az elhangzottak iránt. Mindenesetre Pál a nem egészen veszélymentes szituációból, a meglehetősen nehéz helyzetből szerencsésen megszabadult. A velük való párbeszédnek nem ő vetett véget, hanem hallgatósága. Pál teljesen pogány környezetben elhangzott igehirdetése tisztán, világosan hirdette Istennek a népek számára szóló élet, örök élet lehetőségét, feltételét, és felhívta arra a felelősségre figyelmüket, amely ebből rájuk hárul. Az üdvösségre a megtérés útja vezet, amely Krisztus által nyílt meg minden nép előtt, és általa megy végbe az ítélet az egész lakott föld emberein az ő mércéje szerint. Voltak az athéniak között azonban olyanok is, akik csatlakoztak hozzá. Voltak, akik hitre jutottak. Közülük kiemeli az areopágita Dionüszoszt és egy Damarisz nevű asszonyt. Dioniziosz a görög isten nevéből igen gyakori személynév lett. Az Areopágosz 30 főből álló tanácsának egyik tagja. Athén szellemi elitjéhez tartozott. Damarisz asszonynak az addigi életmódja nem mondható dicsérendőnek, megtérése által lépett az élet útjára. Az athéni nők meglehetősen visszafogottan éltek. Ezért egyáltalán nem valószínű, hogy egy tekintélyes, tisztességes, jó hírű nő az agorán tartózkodott volna. A hitre jutott emberek megkereszteléséről nem szól Lukács, mint ahogyan a 13:12-ben sem. A lényeg az, hogy a hanyatlásnak indult Athénben is lettek keresztyének. Megjelent az új élet irányába mutató, az új életet jelző keresztyén ember, létrejött a Krisztus váltságmunkáját hirdető egyház az Úr gyökeresen új munkáját hirdető újjáteremtésének jeleként.

Csel. XVIII. RÉSZ

Csel. 18,1–17. Korinthusban.

Az akkori Görögország fővárosa Pál munkásságának újabb állomása.

1–4. A város jellemzése.

Athénből érkezett az apostol Korinthusba. A távolság nem nagy, a különbség ellenben óriási volt a két város között. A régi Korinthust, amely Homérosznál még párhuzamosan szerepel az Ephyra névvel, Kr. e. 146-ban C. Mumius elpusztította, ezután száz évig halott volt. Iulíus Caesarhoz fűződik a város újjáépítése, róla nevezték el Laus Iulia Corinthusnak. Gazdag, forgalmas kereskedőváros, két kikötője van: Lekhaibn és Kenkhreai. Kr. e. 27-ben lett Achaia fővárosa. Lakói zsidók és görögök, fényűző életet élő gazdagok és nyomorgó szegények. A világvárosok fény- és árnyoldalait egyaránt bemutatja Korinthus. Görögország piacának is tekintették. Azonban nemcsak híres kereskedelmi centrum, hanem a négy nagy görög nemzeti játék közül a harmadiknak, az ún. isthmia-játékoknak is színhelye volt. Akropolis dombja kiemelkedett a városból, amely részben erődítményként szolgált, részben Aphrodité templomának színhelye. Aphrodité kultusza virágkorát élte ekkor, vagy ezer papnője volt. Ezek szent prostituáltakként estéről estére a város utcáin sétáltak, hogy ott folytassák mesterségüket. Az erkölcstelen és fényűző életstílus érzékeltetése kifejezésére szolgál a vele kapcsolatban született szállóige: „nem mindenki engedhet meg magának egy korinthusi utat”. Ilyen körülmények közé érkezett Pál, amikor Athénből átment Korinthusba. Hamarosan egy pontuszi származású zsidó férfival ismerkedett meg, Akvilával és feleségével, Priszcillával. Pontúsz a római provinciák egyike, a Fekete-tenger partján fekszik. Akviláék Rómából érkeztek, nem sokkal Pál előtt, a Klaudiusz-féle edictum miatt (49–50). Suetoniusnál így találjuk ezt a híres mondatot, amellyel száműzettek a zsidók Rómából: „Iudaeos impulsore Chresto assidue tumultuantes Roma expulit” (Klaudiusz 25). A zsidó rabbik szokása szerint Pálnak is volt mestersége. Ágybetétkészítőtől kezdve szőnyeg- és nemezkészítőnek is gondolták kilikiai származása miatt, mivel Kilikia a nemezkészítés hazája. Pál azonban nem Kilikiában nevelkedett. A sátorkészítéshez értett, ugyanaz a mestersége, mint Akviláéké. Társtalanul megy Korinthusba, de társakra talál, munkalehetőséget kap, megélhetése itt így van biztosítva. Megtalálja a járható utat. Isten sokféleképpen gondoskodik az evangélium hirdetőiről. Korinthusban egy ideig a fizikai munka lett Pál megélhetésének forrása. Az evangélium hirdetését nem foglalkozásnak, hanem hívatásnak tekinti: megélhetését más úton is biztosítani tudja. Áldozatok vállalása árán is vállalja hívatását. Ebben a korban még egyetlen zsinagóga van a városban. A Ioudaious és Hellénas meghatározás itt egészen általános értelemben használatos: nemcsak nyelv, hanem nép; nemcsak vallást, hanem életstílust jelent (Ioudaioi = Izráel, Hellénes = ethné). Szombatonként a zsinagóga népének mindkét részével párbeszédet folytatott. Munkája eredménye hamar jelentkezik. Némelyeket a vita során sikerült jobb belátásra bírnia, meggyőznie, megnyernie az evangéliumnak.

5–8. A vallás a hit útjában áll.

Munkatársai megérkezése (17:14kk.; 1Thessz 3:1.6) után a megélhetéséért folytatott munkát lemondta, és naponként (nemcsak szombaton) tanított a zsinagógában. Makedóniából pénzadományt kapott (2Kor 11:9; Fil 4:15k.). Ez a gyülekezeti adomány lehetővé tette, hogy teljes erejét és idejét az evangélium hirdetésére fordítsa. Bizonyságot tett a lehető leghatározottabban arról, hogy Mária fia Isten Fia. Jézus a Krisztus, a megígért Messiás. Ő az ember egyetlen közbenjárója. Ő óvja meg a világot a pusztulástól, ő az új élet ajándékozója. A zsinagóga népének egy része Isten nevében elzárja magát Istentől. Ellenállnak Pál bizonyságtételének, sőt szidalmazzák is, így Pál jelképes gesztusával és szavaival sorsukért saját magukat teszi felelőssé. Az apostol tudatosítja a zsinagóga népében, hogy ő a maga részéről mindent megtett népe megtéréséért; ha nem hallgatnak rá, akkor a saját önfejűségük miatt vesznek el. A jelképes gesztus azt jelenti, hogy a közösséget megtagadta azoktól, akik az evangéliumot elutasították és nem vállal felelősséget értük. Halálod miatt egyedül te vagy bűnös. Krisztus váltságmunkájának visszautasítása ítéletet jelent. Az ítéletet az ember idézi elő, ő a felelős érte. A zsinagógán kívül, a szomszéd házban folyik tovább az igehirdetés. A Justus családnév a Titius nemzetségnév mellett. A Titius eredetileg előkelő katonai és hivatali tisztségeket ellátó nemzetség neve. A nemzetség neve az ismert szabály szerint átszármazott a felszabadított rabszolgákra is. Itt Justus családjának római eredetére utal. A pogány ember istenfélelméről ismert. Az igehirdetési helyről (és az igehirdetőkről) gondoskodik. Kriszpusz azon kevesek közé tartozik, akiket Pál keresztelt meg Gaiusszal és Stephanas házanépével együtt (1Kor 1:14). A zsinagóga vezetője tekintélyes ember, sokan figyelnek rá, döntésének nagy hatása van a többiekre. Mások is hitre jutottak a korinthusiak közül és megkeresztelkedtek. Pál azonban csak az említettek esetében gyakorolta a keresztséget. (A keresztségben részesülnek a családtagok is.) A korinthusi gyülekezet tagjai először zsidó eredetűek, később azonban elenyésző kisebbséggé lett ez a réteg, a pogány eredetű keresztyének lettek túlsúlyban.

9–11. „…nekem sok népem van ebben a várasban”.

Isten bátorító szava ösztönzi Pált további munkára Korinthusban. A kijelentés formája és tartalma egyaránt emlékeztet a prófétáknak adott kijelentésekre (Ézs 43:5). A kijelentés módja titokzatos (ApCsel 9:10; 10:13), tartalma világos. Bátorít, munkára serkent, biztat. Az Úr biztos oltalom és menedék. Az Úr ígérete szerint Pál jó reménységgel tekinthet munkájára. Az Úr látja azokat, akiket Pál még nem lát és tud azokról, akikről Pál még nem tud. Ura kijelentése alapján másfél évig munkálkodott Korinthusban. Az Úr útmutatására, vezetésére figyelve Pál addig munkálkodik egy-egy helyen, amíg a továbblépésre parancsot nem kap. Az Úr Korinthusban másfajta életstílust kíván meghonosítani, mint ami addig jellemző volt a város lakóira. A gyülekezetnek itt különösen nagy szüksége volt arra, hogy határozott vezetője legyen, a gyülekezet ne maradjon megalakulása után 2–3 hét után magára. A pogány környezet és a zsidók ellenségeskedése küzdelmessé tette a keresztyén életet a városban.

12–17. Az engedetlen Izráel a politikai hatóság megnyerése által próbál akadályt gördíteni Pálék munkája elé.

Gallio L. Annaeus L. Annaeus Seneca testvére, spanyol rétor fia – miután L. Junius Gallio adoptálta – felvette a Junius Annaeus Gallio nevet. Egy delphi felirat szerint 51/52-ben már hosszabb idő óta hivatalnokoskodott, amikor a zsinagóga népének egy része igyekszik ügyének megnyerni. A to béma „lépés”, „emelvény”, „bírói szék”, „ítélőszék”. Pál munkáját a világi hatóság által akarták megakadályozni. Az apostol 50-ben mehetett Korinthusba. Galliót úgy akarják a zsidók megnyerni, hogy arra a különbségre próbálják meg felhívni a figyelmét, amely köztük és Pálék „illegális mozgalma” között van. Elhatárolják magukat a keresztyénségtől. Tudatosítani akarják a hatóságban, hogy Pálék nem tartoznak hozzájuk, tehát nincs joguk munkálkodni a Birodalom területén. Arra igyekeznek ösztönözni a hatóságot, hogy indítson ellenük eljárást. A józan politikus azonban anélkül utasítja el őket, hogy Pál is hozzászólna a dologhoz. Nem tartja magát illetékesnek abban, hogy az elé adott üggyel foglalkozzék. Az adikéma a „privát jog” kategóriájába tartozó kihágás, bűntett; a radiourgéma ponéron a „közjogot” sértő, nagymértékű szélhámosság, gonosztett. A zétéma a vallási vagy tudományos élet körébe tartozó dolgok terminus technicusa. A szóban forgó ügy tehát természeténél fogva nem bírósági ügy, nem tartozik az állam hivatalos szervére. Gallió a szituációt azonnal átlátja és nem vállalja, hogy személyes bosszú eszközévé legyen; az apélasen csak itt szerepel az ÚSZ-ben, erős kifejezés az ekballein-hez hasonlóan (Lk 19:45; 20:12.15; ApCsel 7:58; 13:50; 16:37): „kidobta”, „kiűzte”, „kiutasította” – ha másképpen nem ment, liktorok segítségével. A zsinagóga akciója visszájára fordult. A kíváncsiskodó pogányok, akik a vádaskodó zsidók szervezkedésére gyűltek össze, a zsinagógafőn töltik ki bosszújukat. Az antiszemitizmus ekkor igen erős. Szószthenész később keresztyénné lett (1Kor 1:1), Pál mellett találjuk. Az 1Kor 1:1-ben szerepel a neve, tehát Efézusban ott van az apostollal, amikor a gyülekezetnek levelet küldött.

Csel. 18,18–22. Búcsú a korinthusi gyülekezettől, Pál körútja.

A korinthusi gyülekezet vezetésével Pál valószínűleg Szilászt bízta meg, amikor elbúcsúzott tőlük. Az ő nevét ugyanis az ApCsel 18:5 említi utoljára. Ez azt jelenti, hogy a további útjain már nincs jelen az apostol környezetében. Pál meglátogatja azokat a gyülekezeteket, amelyekben korábban munkálkodott. Nemcsak gyülekezetébresztő, hanem gyülekezetépítő munkát is végez. Ha többre nincs lehetősége, akkor néhány napot, esetleg csak néhány órát tölt velük, de az is jó arra, hogy megerősítse őket hitükben. Úti célja ez alkalommal Szíria volt. Szíria Provinciára kell gondolnunk, amelyhez akkor Palesztina tartozott. Pálnak megtérése után ez a harmadik útja Jeruzsálembe. Először Damaszkuszból ment fel a szent városba, hogy megismerkedjék az apostolokkal (ApCsel 9:26kk.), azután az antiókhiai gyülekezet megbízásából a júdaisták zavart keltő tanítása miatt (ApCsel 15), a vitás gyülekezeti kérdések tisztázására, a törvény miatt támadt vita rendezésére. A népek fiaiból lett keresztyének helyzetének tisztázása volt úti célja az első missziói út után. Lukács itt nem említi az újabb, a harmadik jeruzsálemi út okát. Nem tudjuk, hogy konkrétan miért vállalja az apostol ezt a hosszú utat. Minden bizonnyal arról van szó, hogy Pál ezzel akarja jelezni az egyház egységét. Munkája nem független az apostolokétól. A gyülekezetek közötti kapcsolat erősítését fontosnak tartja. Ezt bizonyítja az is, hogy intenzív gyülekezeti látogatást végez. A korinthusi gyülekezet épülő, növekvő. Innen rendezett körülmények között távozik az apostol. Búcsújában a testvéreket a jövőre készíti fel. Priszcillával és Akvilával indul útnak, miután megnyíratta a fejét Kenkreában, mert fogadalma volt. A fogadalom lényege, hogy az, aki fogadást tesz valamilyen veszélyből való megmeneküléséért vagy betegségből való meggyógyulásáért, 30 napon át nem nyíratja le a haját, húst nem eszik, szeszes italt nem iszik és tartózkodik minden tisztátalanságtól. Utána megnyiratkozik és áldozatot mutat be a jeruzsálemi templomban. Pál nyilván hálás volt Istennek a korinthusi eredményes munkáért, a megtapasztalt kegyelemért és szabadításáért. Fogadalma valószínűleg ezzel függött össze. Akvila és Priszcilla Efézusba helyezi át üzletét, így az apostollal együtt mentek el Korinthusból. Pál Efézusban csak annyi ideig tartózkodott, amíg arra a hajóra várnia kellett, amivel tovább utazhatott. Megérkezése után szombat következett. Idejét a zsinagógában hasznosítja – prédikál. E rövid idő alatt is jó benyomást szerzett, kérésüket nem utasítja el, csak elhalasztja teljesítését („ha az Úr akarja”). Ez Jakab leveléből ismert kifejezés, a 4:15-ben találjuk. Pál ismert formulaként használja. Eredetét pogány körökben kell keresnünk. Már Szókratész is tanította. A lezáródóban lévő második missziói út végén mutatkozik meg a harmadik missziói út nagy állomása, centruma. Pál munkásságának egy-egy szakasza úgy záródik le, hogy a befejezés új kezdetet ígér. Efézusból gyorsan elhajózott. Útja nevezetesebb állomása Cézárea, innen ment Jeruzsálembe. Igaz, hogy Lukács ezt így nem említi meg, azonban „a gyülekezet” köszöntéséről van szó, s ezzel Jeruzsálemre utal. Ebben a korban természetes volt az, hogy e mellől a meghatározás mellől elmaradt a jelző. Pál Jeruzsálembe tért vissza mindhárom missziói útja után. Az új gyülekezetek életre keltését a régebbiek látogatásával, építésével folytatja.,

Csel. 18,23. Antiókhiában.

Pál a jeruzsálemi gyülekezetből Antiókhiába ment. Egy darabig ott is időzik. Meghatározatlan időről van szó. Mindenesetre Pál fontosnak tartja az antiókhiai gyülekezet erősítését és a saját maga pihenését, felüdülését olyan környezetben, ahol ennek a feltétele adott. Missziói útja során minden egyes út után ide tér vissza és innen indul el újra. Pál az antiókhiai gyülekezettel különösen szoros kapcsolatban van, hiszen a pogány misszió bázisgyülekezetéről van szó. Innen indul el újra az apostol gyülekezeti látogatásaira. Ezzel a részlettel kezdődik el a harmadik missziói út. Pál úgy törődik a gyülekezetekkel, hogy közben állandóan az élő víz forrásából merít. A könyörgés és hálaadás, a megerősödés együtt jár a gyülekezetek megerősítésével. Kegyességi életével is törődik, hogy a gyülekezetek megerősítésével is törődhessék. Jeruzsálemben hálát ad Istennek, hogy építhesse a gyülekezeteket a különböző tartományokban. Aki az Úr szolgálatában áll, annak az Úrral és a gyülekezettel állandó kapcsolatban kell élnie. Aki „csak” az Úrral akar kapcsolatban lenni, az önző, magának való, értelmetlen életet él, meglopja a gyülekezetet. Aki a gyülekezettel akar kapcsolatban lenni anélkül, hogy Istennel közösségben lenne, megcsalja a gyülekezetet. Az Úrral való közösség megtermékenyíti a gyülekezeti munkát. A gyülekezettel való közösség értelmessé teszi a pásztor Istennel való kapcsolatát. A jó pásztor az élő víz forrásából merít és az élő vízzel Isten veteményeskertjét öntözi. Az a tény, hogy Pál végiglátogatta Galácia vidékét és Frígiát, azt jelenti, hogy 2000 km utat tett meg. E hosszú út eseményeiről Lukács semmit nem mond. Ez a tömör, rövid megjegyzés azonban sokat mond abból a szempontból, hogy érzékelteti az egyház első ideje munkásainak a már meglévő gyülekezetekért végzett odaadó munkájának jelentőségét. Pál a gyülekezetek megtartásáért éppen olyan szívós munkát végez, mint a létrehozásukért. A gyülekezetek gondozása semmivel sem kisebb jelentőségű feladat, mint a megszervezése, létrehozása. Ez a részlet azonban azt is érzékelteti, hogy nem minden eseményt közöl a mű, amelyek ebben az időben történtek, mert nem ez a mű célja. Ezt pedig nagyon fontos tudni Pál élete eseményeinek a megítélése szempontjából. Sokkal több történt annál, mint amennyiről tudósít.

Csel. 18,24–28. Apollós Efézusban.

Apollós tanít, tanul: buzgó lélekkel szolgál az Úrnak. Nevét a kéziratok többféleképpen közlik, azonban megfontolt mérlegelés alapján eredetinek az „Apollós” rövid forma bizonyul. Alexandriából származik, mely a tudomány centrumának számít az ókorban. Híres könyvtárának a zsidók és görögök egyaránt sokat köszönhettek. A korai keresztyénségnek később Alexandria ajándékozott néhány jelentős tanítót, így Alexandriai Kelement, Origenészt, Athanasiust és Cyrillt. Alexandriában tanult a híres zsidó gondolkodó, Philó is. A város légköre hatással volt fiaira. Apollós nem hozott szégyent a tudományok centrumaként ismert szülőföldjére. Művelt ember, jártas az írásokban. Az Ószövetség görög fordításáról van szó. (A dynatos en tini jelentése: „erős valamiben”, „jártas”, „hozzáértő”.) Már a keresztyénségről is hallott. A hé hodos tou kyriou „a keresztyén tanítás”. Apollós nyitott köre tudományos világa és új szellemi áramlatai iránt. Igyekszik haladni korával. Benne azonban nem a művelt, de megközelíthetetlen szobatudós van előttünk, aki csak a maga képzésére és hasznára érdeklődik a tudomány iránt, hanem a lelkes tanító, aki azt, amire eljutott, kész megosztani másokkal. A zeón tó pneumati nemcsak temperamentumára utal, hanem arra is, hogy Isten Lelkének ajándékát kapta. Tehetsége és műveltsége alázattal párosul. A lelkes tanító lelkes tanítvány is. Személyében új ember jelenik meg Pál missziói munkájának területén. Nem olyan személyiségről van szó, aki az apostoltól nyert elhívást és egy ideig mellette dolgozott a munkában. Apollós ún. „szabad misszionárius”, sajátos jelleggel. Pál és tanítványai fontosnak tartják a munka megosztását, az új munkások megjelenését hasznosnak, de úgy, hogy az ne ossza meg az egyházat. Az egyház egységének meg kell maradni a különböző egyházi munkások munkába állása után is. Pál munkatársai is ezen dolgoznak (1Kor 3:5–10; 4:6k.; 16:12; 1Kor 1:11k.; 3:4.21). A gyülekezeti tagok is nevelhetik a gyülekezet tanítóját, ha megtalálják erre a megfelelő alkalmat. Apollós ismerte Jézus életét, igehirdetését, de nem ismerte az új hitet, a Jézus iránt való bizalom megpecsételéseként kiszolgáltatott keresztséget. Jézus tanításáról tudott, de a jézusi gyülekezet megalapításáról még nem. A zsinagógát már elhagyta, de az új gyülekezetig még nem jutott el. Akvila és Priszcilla tanítása kiegészíti Apollós hitbeli tudásának hiányait. A testvérek segítőkészségükkel veszik körül a hűséges munkást: megerősítik szándékában és előkészítik munkája következő részletét. Az ajánló sorok a bizalom és közvetlenség később jelentkező atmoszféráját azonnal megteremtik. Kevés figyelmesség is sok jót eredményez. Apollós nem akart sokáig Efézusban maradni, tovább készült Akhájába. Mielőtt Pál azon gyülekezetek meglátogatása után Efézusba érkezett, melyeket a 2. missziói útja során alapított, Apollós már eltávozott a testvérek bátorító szavaival, melyek megerősítették a további munkára. Akhájában Apollós egyrészt azoknak van segítségükre, akik már hitben vannak, másrészt azok között munkálkodik, akik még nem jutottak hitre. A korinthusi zsinagóga új lehetőséget kapott. A diakatélegchete csak itt szerepel, jelentése: csattanós bizonyítékkal cáfol, nyomós érvekkel cáfolja ellenfelei álláspontját. Nem saját élménye, nem is nagy tekintélyű tanítók tanításai, hanem az Írás alapján tanít. Az Írás minden hiteles bizonyságtétel alapja. Apollós építő és ébresztő munkát végez Korinthusban. A gyülekezet olyan munkást kapott személyében, aki a zsinagógával, a pogány szellemmel szemben is képes a helyes úton megtartani a gyülekezetet. Korinthusban eredményes munkát végzett (1Kor 1:12).