Csel. XV. RÉSZ

Csel. 15,1–35. A jeruzsálemi apostoli gyűlés.

A jeruzsálemi apostoli gyűlésről szóló bizonyságtétel, a 15. rész a könyv szíve. Lukács második könyvének közepén arról az eseményről tudósít, amit „apostoli zsinat” néven említ a szakirodalom. Az apostolok, a vének a gyülekezettel együtt vannak. Az ősegyház életének az egyetemes egyház további életére nézve döntő, rendkívül fontos kérdése tisztázódik itt. A kérdés így fogalmazható meg: egyedül Jézus Krisztus váltságmunkája-e a keresztyén élet alapja, vagy Krisztus váltsága mellett szükség van még az ószövetségi törvény megtartására is? A 15. rész eseménye azonos azzal amiről Pál a Gal 2-ben ír. A lényegi azonosság mellett azonban jelentős eltéréseket találunk a két elbeszélés között. Az eltérések azzal magyarázhatók, hogy:

1. Pál a Gal 2-ben egy sajátos vita keretén belül említi meg ezt az eseménysorozatot és így nem tér ki minden mozzanatára; 2. Lukács nem modern értelemben vett történetíró, történetírása bizonyságtétel, forrásait szabadon használja – a lényeg kiemelésének megfelelően – az apróbb mozzanatok alapján: hosszabb folyamat után szintézist ad. Krisztus által a törvény korszaka lezárult. Zsidó és pogány egyaránt Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára jut. A pogánykeresztyének számára azt a minimális törvénytartási kötelezettséget határozta el a zsinat, aminek megtartása biztosítja a pogány- és zsidókeresztyének asztalközösségét. A népek fiaiból és Izráel fiaiból lévő vegyes gyülekezetek közös étkezése, úrvacsorai közössége és szeretet-vendégsége ily módon lehetséges. A zsidókeresztyének és a pogánykeresztyének közeledését és közösségét segítette elő az apostoli gyűlés határozata. Az egyház missziói centrumaként Jeruzsálem mellé kerül Antiókhia is. A missziói munka súlypontja egyre inkább áttevődik a pogány vidékekre, és a munka további szakaszának vezető egyénisége Pál. Az egyház segítségét skerült megőrizni a Szentlélek vezetésére figyelő testületnek. A zsidókeresztyének vezetői odafigyeltek azokra az eseményekre, amelyek a népek fiai körében történtek; a népek fiainak a képviselői vállalták, hogy azt a minimumot, amit a zsinat határozata megállapított, megtartják. Lukács ez esetben nyilván az antiókhiai tradícióból merített, amely nemcsak a gyülekezet alapítására vonatkozó részleteket örökítette meg (ApCsel 11:19–26.27–30; 12:25), hanem a gyülekezet életével összefüggésben lévő egyéb adatokat is (ApCsel 15:1–4), és a népek fiai között elkezdődött misszióról szóló adatokat (ApCsel 10:1–11:18; 15:5–12a.13–33). A zsinati határozat alapján nyilvánvaló a kontinuitás a jeruzsálemi gyülekezet és a pogány-misszió között. A körülmetélkedés nélküli keresztyénség kapuját Péter nyitotta meg Jézus kijelentése alapján (ApCsel 10:15k.). Itt végül egyetértés született a kétféle típusú missziói munkások között. Nem egymástól függetlenül és nem egymás ellenére munkálkodtak tovább, hanem a közösen vállalt koncepció alapján.

1–5. A gyűlés előzménye.

Júdeai testvérek tanítása Antiókhiában. Júdea nem csupán földrajzi helymeghatározás, hanem gondolkodásmód jelölése is. Olyan testvérekről van szó, akik múltjuk örökségét általános és kötelező érvényű törvénnyé akarták tenni a pogánykeresztyénség között is. Nem véletlen és alkalomszerű látogatásról van itt szó, hanem tudatos és tervszerű júdaizáló tevékenységről (az edidasken imperf. tartós cselekvést jelöl). Nyugtalanság, zavar és vita támadt tanításuk miatt (1Tim 6:4; 2Tim 2:23; Tit 3:9). A személyek megnevezését mellőzi Lukács. Annyi nyilvánvaló, hogy nem hivatalos delegációról van szó. A júdaista testvérek olyan álláspontot képviselnek, amelyen már túllépett az idő, mert elérkezet Krisztus. A Krisztus előtti kor szövetségjegyét akarják érvényessé tenni az új szövetségkötés után, a mózesi törvényt a Krisztus utáni korban. Az a dolog, amit képviselnek, ellenkezik Péter missziói gyakorlatával. Sőt Pál és Barnabás missziói munkájával is. Pál és Barnabás a Krisztusban való szabadságot hirdette a törvényeskedőkkel szemben. Mivel Pál és Barnabás vitája a júdeából érkező testvérekkel nem volt célravezető, a gyülekezet – valószínűleg az egész gyülekezetről van szó – úgy döntött, hogy egy delegációt küld Jeruzsálembe az apostolokhoz és a vénekhez a kérdés tisztázása (ApCsel 10:1–11:18). A nagy jelentőségű tárgyalásra néhány testvérrel együtt ment fel Pál Jeruzsálembe, valószínűleg Titusz is velük volt (Gal 2:1.3). Útjuk Főnicián és Samárián át vezetett. Bár ezeken a részeken eddig még csak zsidókból lett keresztyének volt, a pogányok megtéréséről szóló hírt örömmel fogadták. Eszerint a zavarkeltő jódeaiak csak egy elenyésző kisebbség nézetét terjesztették. Az ünnepélyes kiküldést ünnepélyes fogadtatás követi. Az apostolok és a vények két kategória. Az apostolok szakértőknek számítanak az egész egyházat érintő kérdésekben. A jeruzsálemi ősgyülekezet vezetése viszont az apostolok kezéből – részben megnövekedett munkájuk miatt, másrészt mert elmentek Jeruzsálemből – átkerült a vének kezébe (ld. ApCsel 12). Nyilván arról van szó, hogy ez a testület állandóan Jeruzsálemben tartózkodik, míg az apostolok csak alkalmanként. A gyülekezet tekintélyes tagjai vannak jelen. A missziói eredményekről szólnak Antiókhia küldöttei. Isten a pogányok közt végzett munka gazdája. Ő munkálkodott hatalmasan általuk. A farizeusok közül való hívők azonban ragaszkodnak a körülmetélkedéshez, az ideig valót örökérvényűvé, a korszakhoz kötöttek korszakfölöttivé akarják tenni. A farizeusok köréből való hívők nem veszik tudomásul, hogy a gyertya fényére nincs szükség, ha már süt a Nap.

6–21. Tárgyalás és határozat.

Az apostolok és a vének jelenlétében folyik a tanácskozás, vagyis az apostolok és a jeruzsálemi gyülekezet helyi vezetői egyaránt fontosnak tartják azt a dolgot (logos = dabar), amellyel Pál és Barnabás az antiókhiai gyülekezet követeként Jeruzsálembe érkezett. Figyelemre méltó viszont, hogy Lukács nem azt mondja, hogy összegyűlt az egész gyülekezet, hanem arról tájékoztat, hogy azok voltak együtt, akik a kérdést illetően szakértőnek számítottak, akik illetékesek voltak arra, hogy tárgyszerű, szakszerű döntést hozzanak a dologban, vagyis a gyülekezet hivatalos tanítói és vezetői. Még a kérdésben jártas, megfelelő felkészültséggel rendelkező emberek között sem jön létre azonnal egyetértés. Vita, mégpedig éles vita támadt közöttük. Péter és Jakab bölcs vezetésére és alázatára vall, hogy van elég türelmük és szeretetük azok iránt, akik hozzá akarnak szólni az ügyhöz. A maga meggyőződése mindenkinek fontos és a párbeszéd az úja annak, hogy a téves nézetből helyes nézet legyen; aki másképpen lát, annak a látása megváltozzék. A türelem és szeretet légkörében válik nyilvánvalóvá az ellentét. Amikor már minden szakértőnek számító szóhoz jutott, akkor áll fel Péter. A vita anyagából Lukács voltaképpen csak azt közli, ami végül a megoldáshoz vezetett: Péter javaslatát. Isten kijelentése és ennek alapján saját tapasztalatának ismertetésével szól a kérdéshez. Hozzászólása nagy jelentőségű, mert ő a jeruzsálemi gyülekezet egyik tekintélyes vezetője. A zsidókeresztyén gyülekezet apostola mondja ki a döntő szót a pogánymisszió kérdésében. Isten a pogányoknak ugyanúgy adta a vele való közösség lehetőségét, mint Izráelnek. A törvény alkalmazása nélkül belső tisztaságot teremt a pogányokban. Mondataiban a hellénistal pogánykeresztyéneknek a törvényről való értékítélete, a kor szemlélete jut szóhoz. Isten kijelentése saját élettapasztalatává lett, így még inkább tisztázódott benne a népek felé irányuló misszió kérdése. Isten népének állásfoglalása akkor helyes, ah Isten tetteihez igazodik, nem ragaszkodik a maga elveihez; azokhoz sem, amelyek előző nemzetékek életében érvényesek voltak. Az az új korszak, amely a Szentlélek eljövetelével kezdődött meg, egymás mellé állította Izráelt és a népeket, tekintet nélkül arra, hogy életük előzménye más. Mindkettő számára megnyitotta az üdvösség kapuját. Kegyelme feltétlen és nem személyválogató. A megtartatás útja nem Izráel törvényén át, hanem Krisztusban való hit által nyílik meg a népek számára. Tényekről szól, amelyek Isten indíttatására jöttek létre. Nem hatalmi szóval némítja el az ellenfelet, hanem a meggyőzés fegyverével. A tettek, Isten tettei mindig megelőzik az ember elveit. Rá kell figyelni, hogy aki erre figyelmeztet, felkészít, vezet. Péter nem rejtette el a neki adott világosságot, idejében elmondta a szükséges eligazító szót. A beszéd következő részlete népe fiait eszmélteti arra, hogy veszedelmes dolgot művelnek, ha a pogányokból lett keresztyénekre a törvény igáját akarják rátenni. A törvény igája atyáik számára is elhordozhatatlan tehernek bizonyult, mert a bűn által megromlott ember képtelen annak hordozására. A törvény jó, de az emberi szív romlott: az ember erőtlen a bűn miatt. Krisztus vette magára a törvény igáját, azt elhordozva az ember bűne miatti adósságát élete feláldozásával fizette ki. Az ember számára az ő igáját ajándékozza, ami azt jelenti, hogy az ő érdeméért Isten feltétel nélküli szeretetét, amellyel Atyaként magához öleli a bűn miatt tőle elidegenedett embert, és a továbbiakban a bűnbánat, bűnbocsánat, vagyis a kegyelem rendjét teszi a bűn rendezési módjává. Krisztus által Isten döntő fordulatot hozott az emberiség történetébe. Ezért nem azzal kell foglalkozni, hogy mi volt a múltban, az atyák idején az érvényes rend, hanem azzal, hogy mit ajándékozott az Úr a jelenben és mi a jövő útja. Az Úr Jézus kegyelme által hiszünk, hogy üdvözülünk, megszabadulunk, megtartatunk mi is – vagyis a zsidó származásúak – és ők is –, vagyis a népek fiai közül való keresztyének. Krisztus keresztje mellett nincs szükség mankóra. Az üdvösség útja a feltétel nélküli kegyelem elfogadása feltétel nélküli bizalommal, amelyet Krisztus nyitott ki minden ember előtt. Az ellenfél, a tradícióhoz ragaszkodó réteg Istentől ihletett szóval nevelhető, látóköre szélesíthető. A gyűlésen Isten Szentlelke vagy jelen. A Lélek által megszólaló tanítás nyomán véget ér a vita. Ahol Isten igazsága nyilvánvalóvá, akarata ismeretté válik, ott a vita befejeződik. – Péter javaslata után Barnabást és Pált hallgatták meg. Pál és Barnabás ugyanis az előzőek során nyilván nem ültek csendben. A vita hevessége miatt nem lett világossá mindenki előtt az a munka, amit végeztek és azok a csodák, amelyek általuk történtek. Tények szólnak arról, hogy Isten eltörölte népe és népek között lévő válaszfalat, közli a népek között munkálkodó szolgáin át megtartó erejét (13–14. r.). Isten csodákkal is szentesítette Pálék küldetését, a népek körében végzett missziót. A csodák – ezek a tapasztalatok, amelyekben Isten akarata lett láthatóvá – megerősítik Péter tanítását. Isten tényekkel alakítja népe „elveit”. Ezután szól Jakab, aki Péter beszédéhez kapcsolódik. A Symeón a Simon arámosabb formája; csak itt és 2Pt 1:1-ben fordul elő. Az Úr testvére arámul beszélt. Ószövetségi idézetekkel erősíti meg Péter beszédét. Az írásidézet a LXX-t követi, de egészen szabadon. Keveredik benne Ám 9:11k.; Jer 12:15 és Ézs 45:21; vö. Lk 1:68.78. Az Írás által világítja meg, hogy ami köztünk történik, azt Isten előre megmondta, ezzel tanácsvégzésének határozata valósul meg. A népek is benne vannak Isten „restaurációs” tervében. Jakab ugyanolyan erőteljesen hirdeti a törvénytől való szabadságot mint Péter. Beszéde megerősíti a pogányok elhívását az Írás szava által, azután gyakorlati javaslatát terjeszti elő a jelenlegi konfliktus megoldására nézve. A próféták által Isten Lelke hirdettette azt a jövőt, mikor Isten a pogányokat a zsidókkal együtt ugyanarra a méltóságra emeli, vagyis az ő nevéről nevezteti. Eszerint mindkét nép számára lehetővé teszi, hogy az ő tulajdona legyenek, hozzá tartozzanak. Isten a leomlott falakat újjáépíti, sőt továbblép, és megkeresi azokat is, akik nem tartoztak Isten ószövetséges népéhez. Isten tervében kezdettől fogva ott volt a népek megmentése. A négyes intelem, amely – ha a szövegvariánsokra is tekintettel vagyunk – három egyszerűsödik, lényegét tekintve csak egy: a bálványimádást és kisérő jelenségeit tiltja meg a gyülekezetnek. Ugyanis a bálványimádást a kultikus paráznaság és a bálványáldozati hús evése követte. Óv attól, hogy bármilyen formájában is idegen szellem hatása alá kerüljön a gyülekezet (3Móz 17:7–14; 1Móz 9:4). A pogány életformát is megszünteti az ember életét újjáteremtő erő, Isten kegyelme. Jakab arra utal, hogy a zsinagóga népe iránt türelemre van szükség ahhoz, hogy a régi gyakorlatot elhagyják. Az egyház kétféle tradícióból jövő tagjai között biztosítani kell az egyetértést. Az egység érdekében biztosítani kell azt a türelmi időt, amíg a zsinagóga népe jobban megismeri és él a Krisztusban adott szabadsággal. A különböző tradícióból származó hívőknek szükség vagy egy a Krisztusban adott lehetőségek közti kompromisszumkészségre ahhoz, hogy egymással békességben éljenek.

22–35. A határozat ismertetése.

Az edoxe nem privát döntés (mint Lk 1:3-ban), hanem nyilvános határozathozatal, amelyben az egyházi vezetőkkel együtt a gyülekezet is részt vett. Az apostolok és vének mellett jelen van a gyülekezet. Az apostolok és vének nem akarják kizárni a gyülekezetet a döntés lehetőségéből és felelősségéből. Az egyházkormányzás felelős őrei az Írás alapján úgy világítják meg a vitás kérdést, hogy a helyes döntéssel egyetért a gyülekezet. A hivatalos határozatot gyülekezeti tagok bizonyságtétele közvetíti és erősíti meg. Júdás és Szilász a vezetők köréhez tartozott. Júdás, akit Barsabbásnak hívtak, Szabász fia. Vezető szerepe volt a jeruzsálemi gyülekezetben. Életét is kész volt kockára tenni az Úrért. A jeruzsálemi apostoli gyűlés kedvező határozatát a zsinat megbízásából Pál Barnabás mellett Szilásszal együtt hirdetik ki a pogánykeresztyén gyülekezetekben. Antiókhiában élőszóval is bátorították és erősítették a testvéreket. Küldetése teljesítése után visszament Jeruzsálembe (ApCsel 15:30–34). Szilász a jeruzsálemi gyülekezet vezető köréhez tartozik, annak tekintélyes tagja, római állampolgár (ApCsel 16:37kk.). Olyan keresztyén a prófétai és tanítói karizmával megáldva, aki meggyőződéséért életét is kockára teszi. A jeruzsálemi apostoli zsinat képviseletében Júdással együtt Pál és Barnabás mellett bátorítja és erősíti Antilókhiában a testvéreket. Mikor Júdás egy idő után visszatér Jeruzsálembe, ő nem tartott vele (ApCsel 15:22–34): továbbra is Antiókhiában maradt. Pál maga mellé veszi, és a 2. missziói útjára együtt indultak el (ApCsel 15:40). A 2. missziói út után nincs Pál mellett, de nincs Jeruzsálemben vagy Antiókhiában sem. Valószínűleg önállóan munkálkodott. Később Péter titkára (1Pt 5:12). Életének egyes részleteiről nincsenek adataink. Csendes, hűséges munkás, ott dolgozik, ahol szükség van rá. Pál a 2Kor 1:19-ben és az 1Thessz 1:1-ben is említi. Júdás és Szilász maguk is próféták voltak, vagyis lelki ajándékot kaptak arra – Pálékhoz hasonlóan –, hogy Isten akaratát, kijelentését a jelen szituációra nézve hitelesen hirdessék: vigasztaljanak, intsenek, eligazítsák a vitás kérdésben a gyülekezeteket. Júdás és Szilász értette Isten titkait és helyesen is magyarázta azokat. Az apostoli gyűlés határozatát a Pálék mellé állított tekintélyes, hiteles személye kiküldése erősíti meg. A jeruzsálemi apostoli gyűlés nemcsak határozatával, hanem elhívott, jó munkások kiküldésével is elismeri és magáénak vállalja a népek között folyó „pogány” missziót. A levél kezdete és befejezése alkalmazkodik a címzettekhez: eredeti pogány levélkezdet, Jak 1:1-ben fordul elő így a chairein köszöntés. Ez az egyetlen gyülekezeti körlevél az apostoli korból. Bizonysága annak, hogy a különböző vidékeken élő és különböző nemzetiségű gyülekezetek között az egység megmaradt. Bizonysága annak, hogy Krisztus által a régi korszak lezárult, új kezdődött el. Idejétmúlt a törvény, de nem járható a bálványimádás útja sem. Az új típusú istenfélő életforma hivatalosan is kezdetét veszi. Amit Isten a gyakorlatban már több helyen megvalósított, azt törvényes határozattá emeli a jeruzsálemi apostoli gyűlés. Az egyház egységét veszélyeztető erőket sikerült legyőzni. A prófétai személyiségek jelenléte, beszélgetése erősíti a gyülekezetet. A gyülekezet megtartása és gondozása nem kisebb áldozatot igényel mint életre keltése. Lelkiismeretes pásztorok fáradozásának eredménye a zavart támasztó tanítás tisztázása, a gyülekezet békessége. A különböző nézetekből egy lehet, ha az ellenfelek készek egymással igazságot, és egységet keresve vitázni, beszélgetni, tárgyalni. Pálék fáradsága nem volt hiábavaló. Olyan szinten foglalkoztak a gyülekezet egységét, tanításuk tisztaságát fenyegető tanítással, hogy abból nemcsak saját munkaterületükön lévő gyülekezeteik békessége született meg, hanem egységük is.

Csel. 15,36–41. Pál és Barnabás elválása.

Újabb nagy egység kezdete ez a részlet. A 15:36-tal kezdődik az ún. második missziói út, amely a 18:22-vel fejeződik be. Pál felelősségtudatából szolgálat születik. A gyülekezetek gondozása legalább annyira szívügye, mint életre keltése. Látogatásukat tervezi, tervét Isten újabb missziói úttá bontakoztatja ki. Aki hűségesen él az adott keretek között, további megbízatásokat nyer. A paroxysmos orvosoknál gyakori szó, a lázgörbe tetőpontját jelenti; itt „elkeseredés, rövid ideig tartó heves vita, összecsapás” a jelentése. Pál és Barnabás között Márk személye miatt támadt nézeteltérés. Barnabás ugyanis azt akarta, hogy Márkot is vigyék magukkal az újabb munkára. Pál viszont ellene volt ennek. Nem tartotta helyesnek, mivel Márk nem tartott ki mellettük az előző útjuk során. Pál és Barnabás másképpen ítéli meg Márk szerepét és személyét, és mivel nem jutnak egyetértésre e dolgokban, elválnak egymástól. Barnabás Márkkal indult szülőföldjére, Pál pedig Szilásszal Szíria és Kilikia felé. Két nagy egyéniségnek nem könnyű együtt dolgozni. Pál levelei a bizonyságai annak, hogy a későbbiek során nyoma veszett bennük ennek az ellentétnek (vö. Kol 4:10; 1Kor 9:6). Ugyan külön, de mindketten hasznosan munkálkodtak. Krisztus ügyének szeretete nem engedi elmérgesedni a személyi ellentéteket. Az egyház Ura szolgáinak emberi gyöngeségei alapján hozott döntéseiből is tud jót kihozni. Pál és Barnabás két nagy tehetség, a továbbiakban önállóan dolgoznak, így épitik Krisztus egyházát.

Csel. XVI. RÉSZ

Csel. 16,1–10. Gyülekezeti látogatások és új munkára szóló megbízatás.

Pál gyülekezeti látogatása nemcsak a gyülekezetnek jelent megerősödést, hanem rögtön, munkája kezdetén ő maga is nem vált áldásban részesül. Olyan munkatársat kap Lisztrában, akiről leveleiben később megható szavakkal emlékezik meg (Fil 2:20kk.; 1Kor 4:17; 16:10; Róm 16:21; 1Thessz 1:1; 3:2). Mivel más irányból, Kilikia felől érkeznek, a városokat fordított sorrendben érik el. Először jutnak Derbébe. Lisztrában egy hívő zsidó nő, Euniké (2Tim 1:5) és egy pogány pap fia, Timótheus személyes nyer hűséges, odaadó munkatársakat. A „Timótheus” (istenfélő) jól ismert, gyakori görög tulajdonnév. Timótheus Pál mellett van 2. és 3. missziói útja során. Megbízható, jól használható munkatárs. Különöse Thesszalonikában és Korinthusban dolgozott sokat. A filippibeli gyülekezet szeretetadományát is valószínűleg ő viszi el Pálnak Egy ideig megosztja vele a római fogságot. Később Efézusban munkálkodott, Pál tanácsa szerint. Az egyházi hagyomány is tud róla (Eusebius Hist. eccl. II 45), sőt beszámolója szerint Timótheus Efézus püspöke lett. Pál élete utolsó időszakában is erősen ragaszkodott hozzá. Isten – miközben az ember hűséges a rábízott munka végzésében – jobban megoldja élete kérdéseit, mint ahogyan saját maga akarta. Mivel az anya vallási állapota kötelező a fiúra nézve (vö. Cicero de natura deorum III 18:45), Pál Timótheust körülmetéltette (1Kor 9:19k.). Az apa ekkor valószínűleg már nem élet. Az apostol Timótheus körülmetélésével a felesleges botránkozást és vitákat akarta megelőzni. Pálnak tehát ezzel az volt a célja, hogy Timótheus számára szabaddá tegye a zsidókhoz vezető utat a missziói munka során. Euniké, Temótheus anyja hitetlen férfivel kötött ugyan házasságot, fiát azonban hitben nevelte, bár az a körülmetélkedésben nem részesült. Ezt pótolta Pál, mivel a missziói munka szempontjából szükségesnek tartotta. Pál törődik azokkal a gyülekezetekkel, akik akkor hitre jutottak, amikor köztük hirdette az evangéliumot. Nem hagyta magukra őket, hanem ismételten meglátogatja őket, erősíti hitüket és a hitben járásra tanítja őket. Éppen időszerű kérdéseikkel kapcsolatban ismerteti velük a helyes választ, a Szentlélek vezetése nyomán megszületett apostoli tanítást. Az egyház egységén munkálkodik. Fontos a kapcsolat, az egység a jeruzsálemi és a népek fiaiból alakult egyház között, ezért kompromisszumok árán is kész arra, hogy ezt elősegítse. A több ismeretet a nagyobb szeretet törvényének rendeli alá, azaz a krisztusi szabadságot annak a szeretetnek, amely minden áldozatra kész, hogy minden embert Krisztus számára ne csak megnyerje, hanem meg is tartsa. Az egyház egysége Krisztusban és általa olyan adottság, melyért az egyház első században élő vezető rétege küzdött, akár a 12-es körhöz, a heteshez vagy az ötöshöz tartozott. Az élet tényeire úgy figyeltek oda, hogy a Szentlélek világosságát elkérve és elnyerve hoztak jó döntést ezekkel kapcsolatban és gondoskodtak arról, hogy ez el is jusson a gyülekezetekhez. Az apostoli zsinat döntése úgy lett gyülekezetnevelő erő, hogy erről tájékozatták őket. Az apostoli zsinat határozata eljutott a Jeruzsálemtől távol élő gyülekezetbe is. A tanítás és a továbbtanítás folyik. Pál Frigia és Galácia városait látogatja meg: azokról van szó, melyeket már előzőleg említett. A jeruzsálemi apostoli dekrétumot a gyülekezetek közkincsévé tették. A dogma eredetileg császári ediktum, később használatos apostoli rendelkezések jelölésére is. Ez dokumentálta a júdistákkal szemben a jeruzsálemi és antiókhiai gyülekezet egységét. A summárium a gyülekezetek megerősödéséről számol be, Isten áldását hirdeti. Lukács ábrázolása szerint az apostoli korban a gyülekezetek gyarapodnak, fejlődnek, előbbre jutnak azon az úton, amelyre hit által ráléptek. A következő útszakasz elég sok időt vett igénybe, mivel azonban az eddigiekhez viszonyítva nem jelent újat, ezt nagyvonalúan kezeli Lukács. A helyszint is csak elmosódó foltokban jelöli meg. Frigia Kis-Ázsia belsejében fekszik, pontosan nem is határolható körül. A tartomány városai közül jelentősebb gyülekezet Hierapolisban és Laodiceában van. Frigia a keleti orgiasztikus kultuszok fészke, a montanizmus hazája. Galácia Frigia szomszédságában, tőle keletre terül el Kis-Ázsia belsejében. Miziának hívják Ázsia Provincia északi részét. Bithinia északkeletre fekszik tőle. Nevét lakóiról kapta. Kr. e. 25-ben római provincia lett. Jézus Lelke ugyanaz a hatalom, akit Szentléleknek nevez az Írás. Az Apostolok Cselekedetei hasonlóan a harmadik evangéliumhoz és a páli levelekhez a Lélekről abszolút értelemben szól, azonban az esetek többségében Pállal ellentétben a „Szent” jelzővel illeti, megkülönböztetve a tisztátalan lélektől (vö. Lk 6:18; ApCsel 5:16; 8:7). Abszolút értelemben szerepel viszont a 8:18.29; 11:12 és 28-ban. A tiszta lélekről van szó a 6:3.10; 20:22-ben és a 21:4-ben – jelző nélkül: az Úr ritkán szerepel a Lélek meghatározásaként, ily módon: „az Úr Lelke” vagy „az én lelkem” (ApCsel 5:9; 8:39; 2:17) – ez utóbbi ószövetségi idézet. A Szentlélek Lukács bizonyságtétele szerint ugyanúgy creator et auctor ecclesiai, „az egyház teremtője és szervezője” pünkösdkor (ApCsel 1:5.8; 2:4.17.33.38), mint a „pogányok pünkösdje” alkalmával (ApCsel 10:44kk.; 11:15k.; 15:8). Mindenkinek megígérte Jézus, aki engedelmeskedik Istennek (ApCsel 5:32; vö. Lk 11:13), aki kéri tőle a Szentlelket. Kézrátétellel adja azoknak, akik a keresztségben már korábban részesültek (ApCsel 8:17–19; 9:17; 19:6). A keresztség a Lélek elnyerése nélkül értéktelenné válik (ApCsel 8:15kk.; 19:2), mert befejezetlen, hiányos dolog marad – ahogyan a születés is –, ha a csecsemő születését nem követi a fejlődés, növekedés. A Lélek ajándékozása az ősegyház gyakorlata szerint sem esik egybe minden alkalommal a keresztséggel, viszont az olyan kezdet jó, melynek a folytatódásából függ, hogy következménye ígéretes lesz-e vagy sem. – Ahol a Lélek megjelenik, az öröm (ApCsel 13:52), a bölcsesség (ApCsel 6:3.10) és a hit (ApCsel 6:5; 11:24) mellett a Lélek ajándékának teljességéhez tartozik a különböző kegyelmi ajándékok sora (ApCsel 4:31; vö. Lk 12:12; ApCsel 2:3k.; 10:46; 19:6). A Szentlélek az egyház szervezetét létrehozza és alakítja. A Lélek az igehirdetés mellett az egyházvezetés és -szervezés, az egyházi rend munkálója. Növeli, élteti az egyházat, gondoskodik róla (ApCsel 9:31). A missziói munka mindenekelőtt a Lélek munkája. Ezért megfelelő, alkalmas követek kiválasztásáról gondoskodik (ApCsel 1:2; 8:29; 10:19; 11:12; 20:22), és megakadályozza követeit abban, hogy saját tervüket kövessék. Aki ellenáll a Léleknek, azon Isten ítélete következik be (ApCsel 5:3.9; 8:18k.; vö. Lk 12:10). Pál a Szentlélek vezetése nyomán halad. Itt tiltó erőként jelentkezik a Lélek, de hogy milyen formában, arról nem szól Lukács. Pálék megértették, hogy Isten akadályozza kis-ázsiai munkájukat. Jézus követeinek várni kell. Ahol Isten nem nyit ajtót, ott hiábavaló minden emberi igyekezet. Amíg Isten útmutatást nem ad, csak botladozik az ember. Isten azért hagyja olykor munkásait sötétben botorkálni, hogy ne felejtsék el azt, hogy az evangélium szolgálata az ő munkája. Mindazok kegyelmének eszközei, akik ebben fáradoznak. Végül Troászba, az Égei-tenger partján fekvő kikötővárosba érkeznek meg. Troász a hajó-összeköttetést biztosítja Kis-Ázsia Mízia tengerpartja és Neapolisz Filippi kikötője között. Troásznak ma Eskistambul a neve. Pál útjai során többször is érintette (2Kor 2:12; ApCsel 20:5–12; 2Tim 4:13). Pál látomás (ld. 9:10) útján itt kapott útmutatást. A szolgálati hely kijelölése Isten szuverén joga. A részlet utolsó mozzanatától kezdve a beszámoló többes szám első személyű. Pál munkatársi gárdája bővül: Lukács a következőkben már mint útitárs szólal meg. Valószínűleg azért lépett fel hirtelen és váratlanul, mert Pálnak orvosi segítségre volt szüksége. Elképzelhető, hogy betegsége akadályozta meg a munkavégzésben. A látomás útján nyert kijelentésnek engedelmeskedve halad tovább: nem arra, amerre ő gondolta, hanem arra, amerre az Úr irányította.

Csel. 16,11–40. Filippiben.

Három esemény színhelye Filippi. Lukács az események lényegét közli. Mindhárom – amely Európa földjén az első három – hirdeti az új kontinens népének: „Az evangélium Isten ereje” (Róm 1:16).

11–15. Lídia hitre jut és szolgálatot vállal.

Pálék Troászból egyenesen, vagyis Szamotraké szigetén át, Neapoliszba érkeznek, Szamotraké a Troász-Neapolisz-i út felénél van. Filippi kikötőváros, Neapolisztól 13 km-re délnyugatra a Strymoni-öbölben – ma Kawallának hívják. Filippi teljes neve a római korban Eolonia Augusta Iula Philippi. Keletről nyugat felé haladva a híres via Egnetia első állomása. A régi gazdag bányaváros, Krénides helyén alapította Fülöp makedón király, aki a trákokkal szemben védelmet nyújtott a városnak, s magáról nevezte el. Arany- és ezüstkincse a makedón királyok hatalmának megalapozója és és forrása volt. A rómaiak Kr. e. 168-ban a pydani csata után Makedóniát négy részre osztották. Az első a Strymon és Nestos közötti rész Amphipolis fővárossal. Erre a részre esik Filippi is. Brutus itt elszenvedett veresége után (Kr. e. 42) lett Filippi jelentősebb várossá. Az actiumi csata után (Kr. e. 31) még nagyobb mértékben fejlődik. Octavius ekkor a gyarmati sorban élő és a pártján álló veteránokat jutalomként visszatelepítette Itáliába, és a helyükre Antonius-párti veteránokat telepített Filippibe. A város lakói büszkék voltak itáliai eredetükre és római polgárságukra. Izráel fiaitól erősen elzárkóztak, ezért a városban csak kevés zsidó élt. Augustus császár a város magatartását a ius Italicum megadásával jutalmazta, ami azt jelenti, hogy egyenrangú alkotmánya volt az itáliai területen lévő római kolóniákéval. Élén a stratégoi állottak. Közigazgatási hatóság messzemenő bíráskodási joggal, de pallosjog nélkül; lictorokat (hatósági szolga) is tartanak. Mivel Filippiben nem volt zsinagóga, Pálék szombaton a folyó partjára mentek ki. A folyó neve Angites vagy Gangites, 2 km-re van a várostól, ma Bunartasi. A parton lehetett egy egészen jelentéktelen épület. Kevesen és főleg asszonyok jöttek össze. Pálék leültek köztük: Izráel tanítója ülve tanít. A bíborfestés és a bíborszinű kelmékkel való kereskedés jó üzleti lehetőségeket kínált. Keresett cikk a bíborcsigából nyert festékanyaggal megfestett, gyapjúfonalból készített kelme. Nemcsak a római császorok, hanem az előkelő gazdagok is vásárolták. A „Lídia” név az „onomati” határozó miatt tulajdonnévnek tekintendő, egyébként tartománynév. Thiatira a bíborkereskedés centruma (Jel 1:11; 2:18.24.). Ebből a Lídia tartományában fekvő városból került Lídia Filippibe. Lídia gazdag asszony volt, nagykereskedő, vagyis a legmagasabb társadalmi réteghez tartozott. A jó anyagi körülmények között élő, önálló munkakörrel rendelkező, független asszony típusát képviseli. Istenfélő asszony, aki Filippiben is részt vett az istentiszteleten. Ragaszkodott Izráel Istenéhez, ott volt az istenfélők közösségében. Isten megnyitotta szívét az Ige előtt (Lk 24:45). Isten beszéde észrevétlenül hatol be az ember életébe. A hitre jutás Isten titka. Az evangélium ereje utat nyit magának, megragadja az embert. Férfiak által jutott el az evangélium Európába és egy nő lesz első európai keresztyén. A keresztségben valószínűleg pár nap múlva családjával együtt részesült. Házának tagjai vele tartottak. Miután Lídia szíve megnyílt az evangélium előtt, megnyitja otthonát az evangélium szolgái előtt. Nagyon alázatosan, de igen határozattan kéri, hogy vegyék igénybe szolgálatát. A parebiasato, mint az 1Móz 33:11 és Lk 24:29-ben, a keleti udvariassághoz hozzátartozik. A vendégszeretet különben az élő hit egyik jele. Lídia háza az új gyülekezet központja lett. Házában megalakult az első európai misszió és gyülekezeti centrum. Lídia szorgalmas és energikus nő volt, akinek jól jövedelmező munkaköre volt. Isten egy nagy ügy, a világméretű missziói munka szolgálatába állította. Megkeresztelkedése után szállást és ellátást biztosított az igehirdetőknek. Megtalálta a megfelelő módját annak, ahogy az adott körülmények között elősegítheti az evangélium terjedését, vállalhatja Krisztus szolgálatát. Nem hagyta ott a munkáját, hanem az ebből nyert anyagi javakkal segítette az evangélium szolgáit. Isten szolgáinak gondja az evangélium erőteljes hirdetése; a gyülekezet gondja az evangélium szolgáiról való gondoskodás, mégpedig jó szívvel, örömmel: az első európai keresztyén útmutatása szerint. Mikor Pál a keresztyénség lényegéről tanít, az ismertetőjelek sorába a vendégszeretetet is besorolja (Róm 12:13). Péter is arra buzdítja a gyülekezet tagjait, hogy zúgolódás nélkül legyenek vendégszeretők (1Pt 4:9). A keresztyének házának nyitva kell lennie azok előtt, akik lemondtak az otthonról az evangélium szolgálatáért.

16–18. Az evangélium ereje győz a sötét szellemi lények fölött: a megszállott leány meggyógyul.

Pálék néhány hetet töltöttek Filippiben. A pneuma pythona általában „jóslélek”, majd „hasbeszélők” megjelölésére szolgál. Eredetileg pythonnak nevezték azt a sárkányt, amely a delfibeli jóshely őre; később ez egy jövendőmondó démon neve. A jóslásra felhasznált rabszolgalánnyal Pálék az utcán találkoztak. Amit mond, helytálló (vö. Mk 5:7; 1:24). A sötétség szellemi erői ismerik Istent és harcolnak ellene. A valóságot hirdetik, Pál azonban nem örül a démoni eredetű reklámozásnak. Nem akarja, hogy némelyek esetleg azonosítsák őket a démoni hatás alatt lévő beteggel. Elutasítja az ilyen bizonyságtételt. Jézus ügye nem agitáció tárgya: nem mindegy, honnan fakad a róla szóló beszéd. A sötét szellemi lények is rendkívüli erővel rendelkeznek, azonban ezek leigázzák az ember személyiségét és úgy fejtik ki hatásukat általa. Hatásuk alól a maga erejéből nem szabadulhat meg az ember. Pál a démoni jelenség hatására nemcsak ezért háborodik fel, mert félti az evangélium tisztaságát, hanem azért is, mert félti az embert, akit hatalmában tart a démon. A lány urai jó üzletnek tekintették betegségét. Pál Jézus erejével meggyógyította. A név kimondása annak jelenlétét hirdeti, akit megnevez. A gyógyítás Jézus segítségével történt. Jézus jelenlétét, segítségét ígérte tanítványainak. Ez valósággá lett az apostolok által. Pál a leigázott embert látja a démoni tevékenység mögött. Nem a rabszolgalányt szidja, hanem a démonnak parancsol. Felszabadítja az ember személyiségét. Míg Lídia példája azt mutatja, hogy a társadalom felső szintjének tagjai közül is lettek keresztyének, a hasbeszélő rabszolgalány meggyógyítása azt jelzi, hogy a szabadító Krisztus ereje a kiszolgáltatott, a társadalom alsó rétegeihez tartozó embereknek is szól. Szól azoknak is, akik nem rendelkeznek megfelelő anyagi bázissal ahhoz, hogy független, önálló életet éljenek. A beteg, démoni erők kötelékeiben vergődő ember számára is van szabadulás. Pál a baj gyökerét fedi fel és azt orvosolja. Jézus követeinek van hatalma szembeszállni a démoni erők különböző megnyilvánulásaival. Jézus vállalja a közösséget azokkal, akik nevére az ő szellemében hivatkoznak. Szava tanítványainak Isten erejét közvetíti. Az ő ereje gyógyítja meg az idegileg tönkrement embert. Súlyos tehertől egyetlen pillanat alatt meg lehet szabadulni, ha van, aki kész Isten erejét közvetíteni. A gyógyítási történet nem ér véget azzal, hogy a beteg lány megszabadult. Az exorcizmus bevezetése a következő eseményeknek.

19–24. Pál és Szilász börtönbe kerül.

Azoknak, akik szeretnek hasznot húzni a nyomorúságos helyzetben lévő ember bajából, nem jelent örömet a baj megszüntetése, az ember megszabadulása. A lány urai (az úr és az úrnő) csak annyit vettek észre, csak annyit vettek tudomásul az egész történetből, hogy elvesztették kereseti forrásukat. Anyagi érdekeiket sértette a lány gyógyulása. Mindent elkövettek hát, hogy bosszút álljanak Pálon. Olyan álokot keresnek, amely eredménnyel jár. Politikai térre terelik Pálék ügyét. Általában azok, akiket a kapzsiság, a puszta anyagi haszon határoz meg, az evangéliumot és annak szolgáit gyűlölik, sőt ellenségnek tekintik. Megkeresik a módját, hogy szép színben tüntessék fel önmagukat, és az evangélium követeit lejárassák, a közhangulatot ellenük fordítva. A hazugság fegyvereivel dolgoznak. Itt a törvény őreinek tüntetik fel magukat, mint akik a közrendet és a város békéjét védik Pállal szemben. A „római” nevet állítják szembe velük. A rómaiak minden más néphez közelebb voltak, mint a zsidókhoz. Róma-ellenes és városellenes tevékenységgel vádolják az apostolt és társait, tömeghangulatot szítanak ellenük. A város békéjének megzavarása Pálék ellen olyan vád, amelyet Krisztus ellen is hangoztattak. Az a céljuk, hogy az ítéletet a tömeg fellázításával előzzék meg, és ne kerüljön sor tárgyalásra, az ügy törvényes rendezésére. A céljuk sikerült. Az utcai jelenetre, a nagy lármára a tömeg összeszaladt és ellenük fordult. Szinte minden népnek közös bűne a tudatlanság és felszínesség. Látszat szerint ítélik meg a helyzetet anélkül, hogy igyekeznének azt megismerni. Az ismeretek hiánya könnyelmű, elhamarkodott véleményalkotáshoz vezet az igazság, a tények rovására. Ily módon befolyásolják a törvényes rend őreit. Sikerült is nekik a hatóság intézkedését kikényszeríteni (ld. 12. v.). Ez ugyan a törvényes rend őreire nézve nem mentség, de ez a valóság. A tömeghangulat olyan pszichológiai tény, amelyet a Sátán jól kamatoztat az igazság rovására. A törvényes rend őrei sokszor kerülnek a hazug vádak hatása alá, esetleg a bűnös emberi indulatok, az anyagi vagy egyéb manipuláció kiszolgálóivá lesznek. A tömegdemonstráció hatására törvénytelenül járnak el a hivatal képviselői, a törvényes rend őrei. A megverés előtt mezítelenre vetkőztették az embert, rendszerint letépték a ruháját. Szigorított büntetésként a belső börtönbe zárták őket. Ez a föld alatt volt, nyirkos, nedves, sötét lyuk. A kaloda római büntető eszköz, nehéz faalkotmány lyukakkal. A lábakat szétterpesztették, a kaloda nyílásaiba beledugták, és a nyílást összeszorították. A büntetés tehát igen súlyos volt. Biztosítani akarták, hogy Pálék a börtönből ne tudjanak kiszabadulni. Isten szolgái valóban nagyon nehéz helyzetbe kerültek, azonban az evangélium a nehéz helyzetben, a reménytelennek tűnő körülmények között is Isten ereje. Pál és Szilász a Mester útját járja.

25–34. Az Úr szabadít.

Foglyok közé, börtönbe vitték Pálék az evangéliumot. A külső fogság belső és valóságos szabadsággal párosul. A fájdalmak között imádkoznak, hálazsoltárt énekelnek. Istent dicsőítik (Mt 26:30; Mk 14:26; Zsid 2:12; Kol 3:16). Töretlen hittel viselik a szenvedést, a szabadító Úr iránti bizalmuk nem rendül meg. Az igen szigorú fogságot zúgolódás nélkül viselik. Ennek jele az imádság és az Istent magasztaló nélkül viselik. Ennek jele az imádság és az Istent magasztaló ének. A mindenható Istennel való közösség lehetőségét nem szüntetheti meg sem a bilincs, sem az őrség. Az Úr szolgáit börtönbe lehet zárni, de az Urat a börtönből nem lehet kizárni. Lelke által ad erőt az emberi erőt meghaladó szenvedés elviseléséhez. Jelen van, nem késik szabadításával. Hirtelen nagy földrengés támadt, még a börtön alapjai is megrendültek, az ajtók pedig kinyitlak. Hirtelen, váratlanul lép közbe az Úr. Jóllehet a nagy földrengés hatására a börtön ajtaja elmozdult, itt nemcsak azt történt, hogy kinyílt a börtönajtó, hanem az is, hogy a foglyok megszabadultak bilincseiktől. Az elbeszélés leírása érzékelteti a természetfeletti isteni erő közbelépését. Isten a szabadító. A város más részén nem is volt földrengés. A természet erői Isten rendelkezésére állnak, a maga céljaira használja fel őket. Az Úr beavatkozása révén a foglyok számára megnyílt a szabadulás útja. Az Úr követei áldást jelentenek a többieknek is (1Móz 18:22–33). A csoda egyik része az, hogy a foglyok lehetőséget nyertek a szabadulásra, másik része pedig az, hogy ott maradtak a helyükön – erről Pál is tud. Az őr felelőssége igen nagy, életével fizet a rábízott foglyokért. A sötétben, félelmében nem vette észre, hogy a rábízottak mind a helyükön maradtak. Pál figyeli a börtönőrt. Idejében való kiáltásával akadályozta meg a kétségbeesésből fakadó öngyilkosságot. Az őr megérti, hogy a csoda a két keresztyén misszionáriussal van kapcsolatban és így mint egy magasabb rendű világ képviselőihez fordul hozzájuk. Az Úr követei előtt félelemmel és tisztelettel borul le (ApCsel 10:26.30.) Megkérdezi a foglyoktól, hogy miképpen juthat el ő is arra a szabadságra, amellyel a foglyok rendelkeznek. Kiviszi őket a börtönből és útmutatást kér tőlük. Megdöbbentő a jel és vonzó az Úr szolgáinak magatartása. Pál minden körülményeskedés nélkül hirdeti neki a szabadító üdvösség útját. Az Úr Jézus Krisztusba vetett hit szabadít, üdvözít. Hit által részesülhet az ember az üdvözítő Úr kegyelmében. Az üdvösség útjára a hit ajtaján át léphet az ember. Az Úr Jézus iránti bizalom úgy segít az emberen, hogy nemcsak egy konkrét bajból emeli ki, hanem azokat a bilincseket is lepattintja róla, melyekkel a sötétség szellemi ereje kötözte meg. Kivesz abból a fogságból, ahonnan saját erejéből soha nem tudna kijönni az ember. A Krisztusba vetett hit felszabadít a Sátán ereje alól. Ahol Krisztus jelen van, ott a szabadító van jelen, aki világosságot teremt a sötétségben, kivesz a ellenség erejének kötelékeiből. Pál hirdette az evangéliumot és a börtönár kötöttségei alól felszabadult. Az evangélium úgy szólítja meg az embert, hogy üdvösséget jelent a családtagoknak is. Krisztus minden ember szabadítója.: a szabadításában úgy részesíti az embert, hogy vele együtt azt családja tagjaihoz is eljuttatja. Istennek úgy fontos az egyén, a családfő, hogy általa szeretteinek is felkínálja az üdvösséget. Pál hirdette neki és egész házanépének az Igét. Az evangélium hirdetése és a hitre jutás lehetősége nincs sem helyhez, sem időhöz kötve. A börtön nemcsak az imádkozás és éneklés, hanem az igehirdetés helyévé is lett. A igehirdetésre a körülmények és előkészítették Pál hallgatóit. A börtönőr hálás Isten eszközeinek. Azt teszi, amire az adott körülmények között szükség van. Magához vette Pálékat, és kimosta a sebeiket. A hívó ember Isten iránti hálája szeretetből fakadó nélkülözhetetlen tetté lesz. A börtönőr és hozzátartozói azonnal részesültek a keresztségben. Nyilván nem volt fontos számukra a külső forma. A körülmények adta lehetőségekkel élve és arra figyelve, ami az üdvösség útja Krisztus egyházába, az ő igényének megfelelően nyertek felvételt. Elképzelhető, hogy a megkeresztelkedés a börtön udvarán történt. Ez után van szó ugyanis arról, hogy a hitre jutott őr felvitte őket a lakásába, amely egy emelettel feljebb lévő szolgálati lakás volt. Az asztal terítése az úrvacsorára használt kifejezés (Did 11:9). Az előző eseményekhez szervesen kapcsolóik. Minden bizonnyal arról van szó, hogy az Úr vacsorája egybekapcsolódott egy szeretetvendégséggel. A terített asztal mellett úgy voltak jelen, hogy a szabadító Urat magasztalva fogyasztották az eledelt. A hit tettekben nyilvánul meg. Ha a keresztyén hit nem mutatkozik meg segítőkészségben, az emberek javát jelentő tettekben, akkor az nem igazi hit. Ha a szív megváltozását nem erősíti meg a magatartás megváltozása, akkor sem valódi. A hit nem üres képzelődés, hanem az üdvösség bizonyosságát kísérő örömben konkretizálódik, és a környezetében lévő emberek javát szolgáló tettekben.

35–40. Pál és Szilász szabadon bocsátása.

A hatóság rendelkezése értelmében Pálék szabadok és csendben akarnak szabadulni tőlük. A hatósági csőcselék lecsillapodása után, amikor kikerültek a tömeghangulat alól, esetleg hírt is hallhattak Pálék dolgairól. Emiatt rádöbbentek, hogy helytelenül jártak el: üzennek, hogy Pálék szabadok, elhagyhatják a börtönt és a város. Világos az intézkedésükből, hogy nem akarják folytatni az ügyet, amihez könnyelműen kezdtek hozzá. Reggelre a racionalitás úrrá lett a tömegpszichózis hatása alá került hatósági személyeken. Magukban már lezárták a dolgot, sőt azt is tudják, hogy törvénytelenül jártak el. A saját hibájuk fölött azonban minden további nélkül szeretnének napirendre térni. Igazságtanul jártak el, kegyetlenkedtek az emperekkel, és ezt azzal akarják elintézni, hogy nem folytatják tovább, hanem elküldik őket. Pál azonban, római polgárjogára hivatkozva, ragaszkodik a törvényes rendhez. Jogtalanul verték meg, ugyanis római polgárt bírói eljárás nélkül nem volt szabad bántalmazni. Egy római polgár szabadságát erőszakos módon megsérteni főbenjáró bűn volt. A hatóság iránt támasztott igényével emlékezteti az apostol őket törvénytelen eljárásukra, a törvény képviselőit a törvény megtartására. Egyrészt a hatóság okulására, másrészt a filippibeli hívők védelmére való tekintettel nem vállalja, hogy titkon bocsássák el őket. A hatóság emberei megijedtek, amikor megtudták, hogy római polgárok azok, akikkel szemben törvénytelenséget követtek el. A hibát kénytelenek félelemből valamelyest jóvá tenni. Bocsánatot kérnek Páléktól, ami azért jelentős, mert így dokumentálták, hogy Pálék semmi okot sem szolgáltattak arra, hogy börtönbe vessék őket. Nem Pálék vétke, hanem a tömeghangulat és a hatóság mulasztásának következménye volt a börtön. A hatóság védelme alatt kerülnek ki Pálék a börtönből. A város nyilvánossága előtt így világossá válik, hogy azok a vádak, amelyek alapján a letartóztatásuk történt, teljesen alaptalanok voltak. A missziói munka és munkásai szempontjából lényeges az, hogy tiszta képet állítsanak azok elé, akik a városban nem keresztyének, de ugyanígy fontos ez az éppen csak megalakult gyülekezet szempontjából el. A hatósági embereket – ez kötelessége is Krisztus követőinek – eszméltetni lehet arra, hogy hivatásuk az állam rendjének, a törvényes rendnek az őrzése és az állampolgárok jogainak, életének védelme. Lídiát és a testvéreket nem hagyják el búcsú nélkül. Szükség van arra, hogy őket is tájékoztassák az eseményekről. A tárgyilagos beszámoló, a hiteles információ rendkívül fontos dolog a gyülekezet életében. A testvéreket vigasztalták és bátorították, majd tovább mentek az embereken, démonokon győztes, nehéz körülmények között is megtartó, szabadító evangélium erejével.