DÁNIEL KÖNYVÉNEK MAGYARÁZATA

Írta: Dr. Bartha Tibor professzor

Bevezetés

A könyv tartalma, műfaja.

Dán két nagy részre oszlik. Az alsó hat rész hat elbeszélést tartalmaz Dánielnek és barátainak az élményeiről Nabukadneccar, Belsazar, Dárius és Kyros uralkodása idején. A 7–12. részek álmokat és látomásokat tartalmaznak: a 7. rész Dániel álmát írja le a 4 állatról; a 8. rész Dániel látomását a kosról és a kecskebakról; a 9. Dániel imáját és Gábrielnek Dánielhez intézett szavait tartalmazza; a 10–12. részek pedig a történelem alakulását írják le Kyros uralkodásától, meghúzva a vonalat az eszkatonig. A két nagy rész közül az elsőben Dánielről egyes szám 3. személyben esik szó, kivéve a 3. részt, ahol nem fordul elő Dániel neve. A 7–12. részekben viszont Dániel egyes szám 1. személyben beszéli el látomásait és álmait. A 7–12. részek csak a bevezető versekben szólnak Dánielről 3. személyben (7:1; 8:1; 10:1). A két nagy rész közt műfaji különbség is mutatkozik, amennyiben az 1–6. részek „haggadaszerű”, a 7–12. részek „apokaliptikus” elemeket tartalmaznak. A Dán műfaja egészében véve apokalipszis, és mint ilyen, egyedülálló az Ószövetségben. Viszont éppen egyedülálló volta miatt a Dán formatörténeti kategorizálása nem célszerű (más, kánonon kívüli apokalipszisekkel való összehasonlítása a műfaj meghatározása szempontjából azért nem vezet eredményre, mert ezek későbbiek).

Dániel személye.

A Dániel név előfordul a Dán-on kívül is a Bibliában (Ez 14:14; 14:20; 28:3; Ezsd 8:2), és a Biblián kívül is (ugariti Aqhat eposz; a Jubileumok könyve 4:20 szerint Dániel Enok nagybátyja és apósa). Az Ez-ben való előfordulása miatt tételezték fel, hogy Dániel a 6. században élt. Csakhogy az Ez-ben Dániel neve Noéval és Jóbbal együtt van megemlítve, olyan összefüggésben, hogy ez a három ember az ősidők nagy alakja volt – és nem Ezékiel kortársa. Ez persze nem zárja ki egy Dániel nevű történeti személy létezését (az Ezsd 8:2 mutatja, hogy a Dániel név mint személynév használatos volt az exilium után), csupán annyit jelent, hogy az Ez nem bizonyítja a Dániel személyének a történetiségét. A Dániel alakját azonban a Dán szerzőjével azonosítani nem lehet (lásd alább).

A könyv keletkezésének kora.

A Dán-nak a 6. századból való származtatása ellen szólnak a következő érvek: 1. Perzsa és görög kölcsönszavak használata. 2. A könyv szerzőjének az exilium koráról való hiányos ismerete: a) Jojákimot nem deportálták (vö. 1:2), b) Belsazar nem Nabukadneccarnak, hanem Nabonidusnak, az utolsó babiloni királynak volt a fia, c) Belsazar soha nem volt király, d) Dárius Kyros utódja volt és nem elődje. 3. A Jahve név kerülése, az apokaliptika műfaji sajátosságainak a megléte is arra mutat, hogy a Dán később íródott, mint pl. az Ez. 4. A helye a héber kánonban: nem a korábban kanonikus érvényt szerzett prófétai könyvek között kanonizáltatott. – Az arám nyelv használatából nem vonható le következtetés sem a könyv szereztetésének idejére, sem helyére.

A Dán-ból azonban egészen pontosan meghatározható a könyv keletkezési ideje. A Dán szerzője IV. Antiochus Epiphanes korában élt (aki 175–183-ig uralkodott). A szerző tud a jeruzsálemi templomnak egy Zeus-oltár beállítása által való megszentségtelenítéséről (187) és a támid-áldozat betiltásáról (8:12k.; 9:27; 11:31; 11:38k.). Viszont nem találunk egyértelmű utalást a templom újrafelszentelésére, ami 184 decemberében volt, sem pedig IV. Antiochus Epiphanes-nek a 183-ban bekövetkezett halálára, amelyet a szerző csupán vár és remél, és amelyről a 11:40kk.-ben a tényleges eseménytől eltérően beszél. A Dán tehát 187 és 184 között íródott.

A könyv nyelve.

Az 1:1–2:4a és a 8–12. részek héberül, a 2:4b–7 részek arámul íródtak. A kétnyelvűséggel kapcsolatban a legkülönbözőbb elméleteket állították fel: 1. Fordításelmélet: a) az eredeti héber volt, ennek egy része elveszett és arám szöveggel pótolták, b) az eredeti arám volt, ennek egyes részeit héberre fordították. 2. Maga a szerző használta mindkét nyelvet, a) aki később a héber nyelvet találta megfelelőbbnek, b) aki bizonyos részeket, mint ahogy az Esdrás-Nehémiás könyveiben is láthatjuk, az arám „hivatalos nyelven” kívánt közölni. 3. Egy régebbi könyv – Dán 1–6. (7.) – már megvolt arám nyelven, a szerző ehhez héberül írta hozzá a 8–12. részeket, és az 1:12:4a-t lefordította. Egyik elmélet sem bizonyítható. A nyelvváltásnak a Dán-ban valószínűleg tartalmi okai vannak: a 2:4-ben a babiloni bölcsek szólalnak meg, akiknek a bölcsességére Dánielt tanították, és Dániel a babiloni bölcsektől megtanult arám nyelven beszél. A 8. részben viszont a szöveg Izráelt érintő tárgya indokolja, hogy Dániel újra héberül beszél.

A könyv szerzője, keletkezésének helye.

A Dán szerzőjének személyére nézve csak hipotézisekre vagyunk utalva. Valószínűnek látszik, hogy a Dán írója a chaszidim-mozgalom tagja volt – ha nem tartozott is e mozgalom zélóta szárnyához. A Dán – ha szerzője forrásokat használt is – egy szerző munkája, egységes (Rowley, Bentzen, Ploeger). A mű szereztetési helye minden valószínűség szerint Palesztina.

A könyv helye a kánonban.

A héber kánonban nem a nebiim, hanem a ketubim csoportban találjuk a Dán-t. A görög kánon (a LXX) viszont a próféták közé sorolja a könyvet. A Kr. u.-i első században egyébként még nem volt egyértelműen meghatározva a helye. Az evangéliumok szerint és Josephus szerint Dániel próféta volt (Mt 24:15; Contra Apionem I, 40; Antiquitates X, 267kk.).

A zsidó irodalom nagyon korán idézi a Dán-t. Qumranban ismerték. Találunk rá utalást a Sybillinák III, 338kk.-ben, az 1Makk 2:59 k-ben.

A LXX Dán-fordítása sok problémát okozott a kutatóknak. A LXX Dán 4–6. részei nem annyira a héber szöveg fordítása, mint inkább átdolgozása. Ezenkívül vannak a LXX Dán-ban haggadaszerű (LXX Dán 3:24–45: Azarjas imája; 3:51–90: a három megmentett himnusza a tüzes kemencében) és midrásszerű (Zsuzsanna története, Bel és a sárkány története) betoldások. A LXX-szöveg a héber szövegtől való eltérése miatt a Theodotion-fordítás mellett háttérbe került. Az újabb LXX-kiadások az eredeti LXX-szöveget és a Theodotion-fordítást is közlik (amely utóbbiba szintén belekerültek a bővítések).

Irodalom.

Aage Bentzen: Daniel, Tübingen 1952 (Handbuch zum Alten Testament); James Barr: Daniel (Peake’s Commentary on the Bible, Edinburgh 1962); Norman Porfeous: Daniel, London 1965; Otto Ploeger: Das Buch Daniel, Gütersloh 1965 (Kommentar zum Alten Testament XVIII).

Dán. I. RÉSZ

Dán. 1,1–2. Történeti bevezetés.

Hasonló formulákat találunk az 1Kir 14:25; 2Kir 18:1; 18:9; 18:13-ban. Jojákim 609–598-ig volt Júda királya. A Jer 25:1-ből tudjuk (vö. Jer 46:2), hogy Jojákim 3. uralkodási évében Nabukadneccar még nem volt király. Jojákim deportálásáról nincs szó az 2Kir 24-ben, ami a Dán szerint viszont bekövetkezett. A Dán időmeghatározása valószínűleg a 2Krón 36:5–8 és a 2Kir 24:1 kombinációjából keletkezett. A hármas szám szerepet játszik Jojákim és fia, Jojákin uralkodásának a leírásában az 2Kir 24-ben is és a Dán-ben is. Érdekes, hogy a Dán nem szól Jojákin és Cedékiás uralkodásáról, Júda utolsó királyairól. Nyilvánvalóan súlyt helyez a Dán szerzője arra, hogy Dánielről úgy beszéljen, mint aki a legelső deportálás alkalmával került Babilonba.

A Sinear földje Babilont jelenti. Babilonnak a gyakoribb nevei: ’äräc kaszdim (Ez 12:13) vagy ’äräc babel (Jer 51:29). A Sinear földje elnevezés a Gen 11:2-ben és Zak 5:11-ben fordul elő. Éppen a két hely ad felvilágosítást arra nézve, hogy milyen véleménnyel van a Dán Bábelről: a Gen-ben a keveredésnek, az istenkáromlásnak a helye Sinear földje, a Zak-ban pedig a bűné és a tisztátalanságé.

Dán. 1,3–7. Zsidó ifjak Nabukadneccar udvarában.

A hódító a meghódított ország nemeseinek a családjából ifjakat rendelt udvarába, ahol azok oktatásban részesültek. Ennek az intézkedésnek a célja az volt, hogy a meghódított ország ifjaiból olyan vezető réteget neveljenek, amely réteg adottságainál és képzésénél fogva képes magas hivatalok betöltésére és nem ellenséges érzületű a hódító birodalommal szemben sem.

Aspenaz, az udvari hivatalnokok vezetője (szó szerint az „eunuchok”-é, de ez a kifejezés terminus technicusszá vált az udvari hivatalnokok megjelölésére) kiválaszt néhányat az izráeliták közöl. (Izráel alatt itt a választott nép értendő. Az „Izráel fiai” kifejezés – 3. vers – azonos jelentésű a „Júda fiai” kifejezéssel. Már Jeremiás is használja felváltva a két kifejezést.) A kiválasztott ifjaknak három szempontból kellett megfelelniük: származásra, külsőre és értelemre. Nem volt viszont feltétel, hogy jó katonák legyenek. Régebben a katonának való alkalmasság is szerepet játszott (lásd 1Sám 16:18; 2Sám 14:25), de a perzsa korban az udvari hivatalnokok nem vettek részt a hadviselésben. A kiválasztott újakat a kaldeusok nyelvére és tudományára oktatták. A Dán valószínűleg arra a nyelvre gondol, amelyet Nabukadneccar udvarában használtak, és ezzel együtt a babiloni mágusok misztikus tanaira (vö. 2:4).

A négy, Júda országából származó ifjú új nevet kap. Mind a négynek theophoros neve volt. (Dániel: Isten ítélt; Hananja: Jahve kegyelmes; Misael: ki tartozik Istenhez?; Azarjah: Jahve segített.) Az ifjak új nevei babiloni istenneveket tartalmazó nevek, a névadás pecsételte meg az ifjaknak a babiloni kultúrkörbe és vallási világba való bevonását. A névváltoztatás, az új név adása fejezi ki a szolgaságot, a függőséget. Mattanjah Nabukadneccartól új nevet kap (Cedékiás, 2Kir 24:17), Eljakimot pedig a fáraó nevezi el Jojákimnak (2Krón 36:4). Ez a két uralkodó ugyan héber neveket kapott, viszont magában a névváltoztatás tényében jutott kifejezésre a függőségük a babiloni, illetve egyiptomi uralkodótól. – Dániel számára nem jelentette a névváltoztatás azt, hogy mindenestől behódolt a babiloni vallásnak és kultúrának. A Dán sokszor Dániel nevét használja babiloni neve helyett, mintegy dokumentálva, hogy Dániel megmaradt atyái hitében.

Dán. 1,8–16. Dániel és társai kitartanak atyáik hitében.

A 7. és 17. vers közé iktatott történet, amely megszakítja az elbeszélés menetét, azt bizonyítja, hogy Dániel és társai Nabukadneccar udvarában, az őket ért idegen hatások, sőt parancsok ellenére is, amelyek őket hitük és vallásuk vonatkozásában asszimilálni igyekeztek, az ószövetségi kijelentés alapján álltak és maradtak.

Az, hogy a júdabeli ifjak a „király asztaláról” ehettek, sőt kellett enniök, nem csupán kitüntetés volt. Jelentette egyúttal azt is, hogy az ószövetségi törvény szerint tisztátalan ételt kellett enniök, sőt kapcsolatot jelentett a babiloni bálványimádó kultusszal is. Dánielék a tisztátalan étel evését megtagadták, és ez elsősorban azt jelentette, hogy nem kívántak részt venni a pogány bálványimádók kultuszában.

Isten azzal jutalmazza engedelmességüket, hogy csodát tesz: az izráeli ifjak éppen olyan jóltápláltan néznek ki, mint a húst evő és bort ivó társaik. A történet fő mondanivalója nem a „böjtölés” propagálása, hanem annak demonstrálása, hogy Isten nem hagyja el azokat, akik neki engedelmeskednek.

Dán. 1,17–21. Dániel és társai a királyi udvarban tanulnak.

Dánielék a megszabott kiképzési idő után a számonkérő vizsgán kitűnnek a többiek közül. Dániel az álomfejtéshez is ért. Még a babiloni királyi udvar bölcsénél is többet tud (hartummim: a Gen-ben és az Ex-ban ez a szó az egyiptomi titkos tudományok ismerőire van alkalmazva, anélkül hogy közelebbről meg lenne magyarázva, hogy miben is állt a tudományuk; assáfím: akkád eredetű szó, jelentése feltehetőleg: „exorcisták”).

A 21. vers nem áll ellentétben a 10:1-gyel. A hájáh ebben az esetben annyit jelent, hogy „marad”. Dániel Nabukadneccar szolgálatában marad Kyros uralkodása első esztendejéig, Kr. e. 538-ig.

Dán. II. RÉSZ

A fejezet a 7. fejezettel mutat kapcsolatot – és így utal a Dán egységére, ezen belül pedig a két fő rész (1–6; 7–12) egységes voltára.

Dán. 2,1–13. Nabukadneccar álmot lát.

A Dán szerzője éppen úgy, mint az első fejezet elején, pontosan meghatározza a történés időpontját. Nabukadneccar második esztendejét azonban nehéz összeegyeztetni az 1:5; 1:18 időmeghatározásaival. Lehetne viszont arra gondolni, hogy Nabukadneccar álomlátása még a hároméves kiképzési periódus lejárta előtt történt. Így érthető, hogy nem ismerte (a 2. részben!) Nabukadneccar Dánielt – hiszen, ha az uralkodó álomlátása uralkodásának 2. évében történt, ez egy évvel hamarabb volt, mint ahogy a Dánielék vizsgáztatására sor került (1:18).

Nabukadneccar álma megfejtésére összehívja tudósait (2:2). Az 1:20-ból ismert két kifejezés itt is előfordul. A kaszdim szó összefoglaló jelentéssel bír: mindenfajta tudóst, álomfejtőt, jövendőmondót összehívtak. A király nagy jelentőséget tulajdonít álmának, nyugtalan miatta. Az udvari tudósok készek megfejteni az álmot, ha a király előbb beszámol róla. Nabukadneccar azonban erre nem hajlandó: „Minden szükséges dolgot elmondtam!” (2:5). Azon kívánja lemérni tudósai hozzáértését, hogy képesek az álmot kitalálni – ha nem, nyilván csak a levegőbe beszélnek. A jövendőmondók szerint azonban ez túlhaladja az emberi tudomány határát, erre csak az istenek (2:11 pluralis, hiszen pogányok mondják!) képesek.

Az uralkodó haragjában ki akarja végeztetni tudósait. Ez a sors várna Dánielre és társaira is. Az ókori keleten nem volt ritka egy – bármi okból is haragvó – király hasonló elhatározása.

Dán. 2,14–24. Dániel közbelépése, imája.

A királyi testőrség volt megbízva azzal, hogy Nabukadneccar utasítását végrehajtsa. A testőrség kapitánya, Ariók, egy magas rangú udvari hivatalnok, maga veszi kezébe az ügyet a parancs fontosságára való tekintettel: Dánielnek sikerül kieszközölni haladékot Arióknál – haladékot, amelyet a király a tudósainak nem adott meg. A 2:16 szerint Dániel nem csupán Ariókkal tárgyal az ügyben, hanem magával a királlyal is. Dániel a kapott időt imádkozással tölti, társaival együtt, és Isten meghallgatja imáját, Dániel látomásban vesz tudomást Nabukadneccar álmáról.

Ezt követően Dániel hálaimát mond. Imája és a zsoltárok között számos formai és tartalmi hasonlóságot lehet megállapítani (vö. 2:21; Zsolt 78:5; 2:22; Zsolt 104:2). Imájában, amelyben hálaadó részek himnikus részekkel keverednek, Dániel Istenben a világ urát áldja azért, hogy hatalmasan és felelősen (bölcsen) uralkodik a történelmen (20–21. versek). Aki az Isten hatalmas voltának megtapasztalója, isteni bölcsesség birtokosa is egyben (21–23. versek). A hatalmas és bölcs Isten Izráel Istene. Ő mutatta meg hatalmát Dánielék életében is azáltal, hogy a király álmát és annak értelmét megjelentette vízióban Dánielnek (23. vers). Dániel imája előremutat a Dán következő részeire (2:21; 7:25; 2:22; 5:12; 5:16).

Dán. 2,25–30. Dániel vállalkozik a király álma megmagyarázására.

Dániel a király előtt lényegileg azt mondja el, amit imájában; Nabukadneccar előtt tesz bizonyságot Isten hatalmáról és bölcsességéről. Beszédében védelmébe veszi a babiloni tudósokat, jövendőmondókat: ezeknek csupán a maguk eszközei – emberi eszközök – álltak rendelkezésre az álom megfejtésére, ez pedig nem elégséges. Az ember a maga tudományával Isten titkaihoz nem képes hozzáférkőzni. Hogy Dániel a király álmát képes megfejteni, ez éppen olyan kevéssé a Dániel érdeme, amilyen kevéssé hibáztathatók a király bölcsei kudarcukért. Isten az, aki kijelenti titkait az embernek. Nabukadneccarnak azért jelent meg egy isteni látomás, mert Isten neki, mint egy nagy birodalom fejének, tudtára kívánta adni sorsának és birodalma sorsának alakulását.

Dán. 2,31–35. Nabukadneccar álma.

A király álmában egy emberi alak szobrát látta. A szobor többféle anyagból készült – Keleten nem volt ritka pl. az arany és az elefántcsont együttes felhasználása szobrok készítésére. Az alak fejétől lefelé egyre értéktelenebb anyagból készült: arany, ezüst, réz (bronz), vas és agyag (illetve már kiégetett agyag, cserép). Úgy képzelhető el, hogy a hatalmasnak mondott szobor megállt az agyagon, hogy a cserép valamilyen fémmel volt körülvéve. A szobor a világot nem mint kozmoszt ábrázolja, hanem mint egy világbirodalom formájában létrejövő világrendet.

A szobrot egy kő töri szét. A kő – a szobrot alkotó anyagokkal szemben – nem emberi kéz által létrehozott vagy formált valami. Az ugyan nincs megemlítve, hogy ki dobja, milyen erő mozgatja a követ, viszont a kő nem véletlenül vágódott a szobornak. Ez látszik onnan is, hogy a szobrot a kő a legvédtelenebb, leggyengébb pontján találja el. A kődobás után a hatalmas és félelmet gerjesztő szobor semmivé lesz, el is tűnik. A szobor képe helyett egy másik kép jelenik meg: a heggyé növekedett kő képe. Ez a kép azonban már nem félelmetes (vagy nem csak félelmetes).

Dán. 2,36–45. Az álom magyarázata.

A magyarázat természetesen kimerítőbb, mint maga az álom leírása. Viszont a magyarázaton belül az álomkép eleje és vége kerül részletesebben leírásra, a közéjük eső birodalmak éppen hogy csak meg vannak említve.

Az egymást követő birodalmak nyilvánvalóan valóságos, valamikor létező birodalmakat jelentenek. Ezt maga a Dán adja tudtul, amikor a látomásban látott szobor arany fejét Nabukadneccarral azonosítja. Problematikusabb a többi birodalom pontos meghatározása. Mindenesetre biztosra vehető, hogy ha az első birodalom egy, a történelemben tényleg létezett birodalmat jelent, a többi birodalom az azt követő korszakokat írja le. A magyarázók legnagyobb része a negyedik birodalmat (vas) a göröggel azonosítja. A 42–43. vers egészen pontosan leírja a diadochok korát. Így az arany a babiloni, az ezüst a méd, a bronz a perzsa, a vas a görög, a vas-cserép pedig a szeleukida-ptolemeida birodalmat jelenti.

A méd birodalmat tekinti tehát a Dán – ha az előbbi feltevések megfelelnek a könyv intenciójának – a babiloni birodalom utódjának. Csakhogy a méd birodalom nem Nabukadneccar birodalmának utódja volt, hanem időben vele párhuzamosan létezett. A méd birodalom az asszír birodalom utódja volt (Kr. e. 612-re esett az asszír fővárosnak, Ninivének a médek által való lerombolása). A méd birodalom 550-ben inkorporálódott a perzsa királyságba, amikor Kyros legyőzte Astyages méd fejedelmet. Kyros aztán 539-től Babilon felett is uralkodik.

A perzsa birodalomról (bronz) és a görög birodalomról (vas) az álom magyarázata éppen hogy csak megemlékezik. Részletesebben esik szó a ptolemeida, illetve szeleukida birodalomról. Nagy Sándor halála után a birodalom megoszlott. Az északi rész a szeleukidák, a déli a ptolemeidák uralma alá került. Palesztina először a ptolemeidák uralma alatt állt, de kb. Kr. e. 200-tól szeleukida fennhatóság alá került. A Nagy Sándor birodalmának megoszlásáról számol be a 41. vers. A lábujjakról (42. vers) az álom leírásában nem esik szó, csak itt, az álom magyarázatánál. A cserép és a vas „emberi mag által” összekeveredik, ez utalás a ptolemeida és szeleukida királyi családok tagjainak összeházasodására (43. vers). De a vas nem egyesül a cseréppel (ua.) – vagyis valószínűleg a vas reprezentálja a szeleukida, a cserép a ptolemeida birodalmat.

A fenti korszakokat követi majd az Isten birodalmának a korszaka. A 44. vers ezt úgy írja le, mint egy történeti korszakot. Viszont ez abban fog különbözni az előtte levő birodalmaktól, hogy örökké tartó lesz.

46–49. Nabukadneccar reakciója az álomfejtésre.

A király minden további kérdés vagy kételkedés nélkül elfogadja Dániel álomfejtését, benne valóban Izráel Istenének az útmutatását látja. Dániel előtt borul le ugyan, de természetesen Dániel Istenének szól a dicsőítés és az áldozat. A király hitvallása (47. vers) Dániel hálaimájával (2:20–23) cseng egybe. Nabukadneccar gazdagon megjutalmazza Dánielt, és Dániel kérésére annak társait is.

Dán. III. RÉSZ

Ez a rész Dániel három társának Istenükhöz való hűségét dokumentálja. Hasonló történettel találkozunk a 2Makk 7-ben. A Dán 3-ban a hitvallóknak immanens megmentetés az osztályrészük Isten által, míg a 2Makk 7-ben a hét testvér az individuális feltámadásban reménykedhet. A Dán 3 és 6 összefüggése nyilvánvaló.

Dán. 3,1–7. Nabukadneccar parancsa bálványimádásra.

Az 1. vers – kivált az utána következőkkel összehasonlítva – meglepően szűkszavú. Nem tudjuk meg, hogy a szobor Nabukadneccart ábrázolta-e, vagy pedig egy pogány istent. Talán éppen az álomban látott kép hatására, szobrot emeltet, de ezt mint istent tisztelteti az egész birodalmával.

Hogy a bálvány tiszteletét elrendelje, összehívatja birodalma elöljáróit. Az egyes hivatalok nevének értelmezése bizonytalan, a tisztségek nevei valószínűleg iráni eredetűek. Amilyen részletesen felsorolja a Dán az egyes hivatalokat, éppen olyan részletesen leírja azokat a zeneszerszámokat is, amelyek hangjára a szobor előtt kultuszi tiszteletet kellett Nabukadneccar birodalmának lerónia. A zeneszerszámok nevei nagyrészt görög eredetűek. A túlzó részletességű felsorolás ellentétben áll az 1. vers szűkszavúságával, és nem hiányzik belőle némi irónia, hogy érzékeltesse: sok hűhó – semmiért. Azokra, akik nem hajlandók a szobor imádására, a kemencébe vettetés büntetése vár. A „kemence” azonban Izráel számára a megtisztulást és szabadulást is jelenthette (Ézs 48:10; Deut 4:20).

Dán. 3,8–18. Sidrák, Misák és Abednego megtagadják a bálvány tiszteletét.

„Káldeusok”, nyilván a 2k. versekben felsorolt vezetők közül, beárulják Nabukadneccarnak, hogy a három izráelita (Dániel nem szerepel a 3. részben) nem vesz részt a bálványkép kultuszában. Feljelentésük indítóoka nyilvánvaló a 12. versből: irigylik Sidráktól, Misáktól és Abednegótól a Nabukadneccar által rájuk bízott hatalmat. Gúnyosan utalnak is rá, hogy a király méltatlanokra pazarolta bizalmát, mert ezek nem tisztelik a babiloni isteneket, speciálisan pedig azt a szobrot, amelyet a király emeltetett és amelynek a tiszteletét (hogy egyszeri alkalomról volt-e szó, vagy rendszeres kultuszi alkalmakon kellett-e imádni a bálványt, nem derül ki a szövegből) kötelezővé tette. A vád lényege természetesen az, hogy a király utasítását nem hajlandók a zsidók végrehajtani. A vádaskodók tudják, hogy ezzel fogják legjobban Nabukadneccar haragját a zsidók ellen felszítani.

Nabukadneccar úgy reagál az intrikálásra, ahogy a király főemberei remélték. Mindenesetre betartja a hivatalos formákat: kihallgatásra rendeli Sidrákot, Misákot és Abednegót, és meggyőződik róla, hogy csakugyan igaz-e, amit róluk állítanak. Megvan rá a lehetőségük, hogy kultikus tiszteletben részesítsék a bálványt. Erre azonban a király előtt sem hajlandók. Mindnyájan nyilvánvalóan elismerték Nabukadneccart királyuknak – ezért is kaphattak magas tisztségeket –, de bálványimádásra Nabukadneccar sem tudta őket rávenni. Bíznak ugyan Isten szabadításában, de állhatatosságuk nem attól függ, hogy Isten megmenti-e őket a király kezéből, vagy sem.

Dán. 3,19–30. A három férfi a tüzes kemencében; megmentésük, Nabukadneccar dicsőíti Istent.

A büntetést végrehajtják Sidrákon, Misákon és Ahednegón. Már az izzó kemencébe való bevettetésükkor megmutatkozik, hogy Nabukadneccarnak nincs hatalma felettük: a hóhérok elpusztulnak ott a kemence előtt (22. vers). Nabukadneccar viszont a megkötözött foglyokat szabadon látja mozogni a kemencében. Sőt, egy negyedik alakot is lát a király. A bar ’älahin kifejezés a héber benéj ’älohim kifejezésnek felel meg. Jelentése: isteni lény, Isten által feladattal felruházott valaki. A szabadon mozgó foglyoknak és az isteni lénynek a látása csak Nabukadneccarnak adatott meg, a tanácsosainak azonban nem (24k. versek). A látvány meggyőzi a királyt az izráeliták Istenének hatalmáról, Sidrákot, Misákot és Abednegót pedig visszahelyezi eredeti tisztségükbe. Nabukadneccar ugyan nem rendeli el Jahve tiszteletét, de büntetést helyez kilátásba azok számára, akik Jahvénak immár mindenki előtt nyilvánvaló hatalmát kétségbe vonják.

Dán. IV. RÉSZ

A 4. és 5. fejezet szorosan összetartozik. A 4. fejezet ezenkívül az Ez 31:3–14-gyel mutat rokonságot. A 4. fejezethez tartozik tartalmilag a 3:31–33 is (ezek a versek a LXX-ból hiányoznak).

Dán. 3,3:31–4:6. Nabukadneccar álmot lát, amelyet Dánielen kívül senki nem tud megfejteni.

A szakasz úgy kezdődik, mint egy antik levél, amelyben meg van nevezve a feladó és a címzett, tartalmaz áldáskívánást és megadja a levél tartalmát (31–32. versek). Ezután egy rövid himnusz következik (vö. Zsolt 145:13). Ez is a levél egy eleme (vö. 2Kor 1:3kk.; Ef 1:3kk.; 1Pt 1:3kk.).

A király az álmot hatalma teljességében kapta. A hatalom és béke adta nyugalmat azonban az álom megzavarta (vö. 2:1). A király a babiloni jövendőmondók kudarcáról maga számol be – mindenesetre most nincs büntetés kiszabva az álomfejtőkre tehetetlenségük miatt: csakúgy, mint a 2. fejezetben, Dánielre hárul az álom megfejtése, viszont az álmot ezúttal a király mondja el, nem Dánielnek kell kitalálni.

Dán. 3,7–15. Az égigérő fának és Isten küldöttének a látomása.

A fa motívumának megvannak a régi keleti paralleljei. Az ószövetségben nem ismeretlen. Az Ez 31:3kk.-ben Asszíria van összehasonlítva a libanoni cédrussal, Ez 17:22kk.-ben a fa Izráelt reprezentálja. Az igaz ember is (Zsolt 1:2) és a gonosz ember is (Zsolt 37:35) hasonlítható fához. Az idilli képben (9. vers) hirtelen jelenik meg az (Úr) küldött(e) – a 10. versben egy személyről van szó, a vav = vav explicativum: „egy küldött, mégpedig egy szent”. A Küldött (LXX: angelos, Aquila és Symmachos: egrégoros) egy közösség nevében beszél, amely közösségnek Isten áll az élén (14. vers). A virágzó, és minden vonatkozásban egészséges fa megcsonkíttatik és vasba veretik, de csak egy meghatározott időre (7 idő: 7 év, 13. vers). A fa képe antropomorf a 13. versben – máris utal Nabukadneccarra. Hogy a „fa szíve” ki lesz-e cserélve, vagy csak elváltozik, az a 13. versből nem derül ki.

Dán. 3,16–24. Dániel megmagyarázza a király álmát.

Dániel, aki nagy respektussal van a király iránt, megrémül az álomtól és fél a magyarázatát tudtul adni, de a király felszólítására mégis megmagyarázza.

Nabukadneccar sorsának irányítója maga Isten (21. vers). Nabukadneccar az álom szerint meg fog betegedni (és nem állattá változik). A betegség, amire gondolni lehet, valószínűleg az insania zoanthropica. A 24. vers nem a cselekedetek által való megigazulás gondolatát tartalmazza. A 23. vers világosan megmondja, hogy Nabukadneccaron, illetve birodalmán Isten büntetése teljesedik be, amely addig tart, amíg Nabukadneccar fel nem ismeri, hogy Isten a világ Ura. A büntetés időtartama korlátozott (4:13; 4:20..22). A 4:31kk. inkább arra enged következtetni, hogy éppen a büntetés, illetve a betegségből való gyógyulás érte el Nabukadneccarnál a kívánt hatást.

Dán. 3,25–30. Az álom beteljesedik Nabukadneccaron.

Az álom és a beteljesedése között egy év telik el. Nabukadneccar, ha talán nem feledkezett is el az álomról, mindenesetre nem törődik vele. Hatalmas birodalmára gondolva büszkeség tölti el. A beteljesedés éppen olyan tragikus, mint amilyennek megjövendöltetett. Nabukadneccar még külsejében is állatokhoz vált hasonlóvá, amennyiben a haja és a körmei elhanyagolt állapotukban állatra emlékeztettek. – A történészek Nabukadneccar idejében nem tudnak kimutatni egy hétéves időszakot, amelyben a királyon ilyen betegség uralkodott volna. A Dán szerzője valószínűleg az utolsó babiloni király, Nabonidus életéből vette a betegség történetét és applikálta Nabukadneccarra.

Dán. 3,31–34. Nabukadneccar felgyógyul.

Ez a fejezet is, mint a 2. és 3., Nabukadneccar Isten-dicsőítésével végződik. A király megtapasztalta Isten mindenható voltát és óv a túlzott emberi magabiztosságtól, kevélységtől (34. vers).

Dán. V. RÉSZ

A Dán nem említi a Nabukadneccar után következő babiloni uralkodókat (Avil-Marduk 562–560; Neriglissar 560–556; Labasi-Marduk 556; Nabonidus 556–539), hanem Belsazárral, Nabonidus fiával folytatja a történetet, akit tévesen Nabukadneccar fiaként említ. Belsazár soha nem volt király, bár Babilonban vezető szerepe volt.

Dán. 5,1–12. Belsazár lakomája, írás jelenik meg a falon.

Hasonló ünnepség leírását találjuk az Eszter 1-ben. Borozás közben és valószínűleg a bor hatása alatt Belsazár előhozatta azokat a kultuszi edényeket, amelyeket a Dán 1:2 szerint Nabukadneccar tulajdonított el a jeruzsálemi templomból. Ez kettős blaszfémiát jelentett: már maga az, hogy a Jahve-kultusz edényei a babiloni istenek szolgálatára használtattak, megszentségtelenítette azokat, most pedig a kultuszi használatból profán használatba állíttattak.

Az emberi ujj írása a falon emlékeztet Isten ujjára, amely az Izráel számára kötelező törvényt írta (Ex 31:18). Az írás a gyertya bizonytalan világításánál jelent meg, sőt a király a kéz csontjait is látta. Belsazár éppen úgy megrémült a látomástól, ahogy Nabukadneccar az álmoktól, amelyeket látott. Magas jutalmat ígér az írás megfejtőjének: a bíborruha magas kitüntetésnek számított (Eszt 8:15). József Egyiptomban aranyláncot kap (Gen 41:42). Hogy a „harmadik” cím mit jelentett, nem lehet pontosan megállapítani (7. vers: talti; 16. és 29. versek: taltá’). Vagy a 6:3-ban szereplő főhelytartó címre utal, vagy pedig a babiloni salsu megfelelője (héber salis), és királyi adjutánst jelent.

Az udvari tudósok éppúgy képtelenek a látomás megfejtésére, mint Nahukadneccar álmai esetében. Belsazárnak az anyakirálynő szolgál jó tanáccsal. Az anyakirálynőnek Izráelben is, és az egész Keleten igen kiterjedt jogai voltak. Ebben az esetben is hallgat rá a király.

Dán. 5,13–30. Az írás és magyarázata.

Belsazár elismétli Dánielnek, amit az anyakirálynőtől felőle hallott, persze a 11b kihagyásával, mintegy leplezve, hogy miért nem ismerte, vagy miért nem emlékezett Dánielre, akit pedig „apja”, Nabukadneccar kitüntetett. A kitűzött jutalmat is megígéri (16. vers, vö. 7. vers). Dániel ezt visszautasítja. Ezzel nem áll ellentétben az, hogy a 29. vers szerint mégis bíborba öltöztették, mert csupán ráerőltették a jutalmat. Ez pedig azáltal, hogy Dániel visszautasította, el is vesztette értékét. Egyébként a 30. vers, amely szerint Belsazár még azon az éjszakán meg is halt, azt a feltételezést engedi meg, hogy a Dán talán nem is számol azzal, hogy Dániel a főhelytartói tisztet Belsazár alatt gyakorolta is.

Dániel Belsazárhoz intézett beszédében párhuzamot von Nabukadneccar és Belsazár uralkodása között. Nabukadneccar hatalmas uralkodó volt, aki hatalmát Istentől kapta, és aki ugyan sokszor visszaélt ezzel, nem ismerve el urának Istent, de akit Isten büntetése istenfélelemre tanított. Belsazárnak szemére veti, hogy minderről tudott, mégsem volt engedelmes Isten iránt. Dániel Belsazár – nyilván legnagyobb – bűnéül a jeruzsálemi templomi edények kettős megszentségtelenítését hozza fel, és ezzel indokolja az írás megjelenését a falon.

A 25. versben olvashatjuk a felírást: Mené’ mené’ teqél ufarszín. Általánossá vált az a felfogás, hogy ezek pénzegységeket (súlyokat) jelentenek. A mina (vö. Ez 45:12) jelentené a legnagyobb pénzegységet. A következő szó a héber sekel megfelelője (a sekel a minának ötvened vagy hatvanad része). A parszin kifejezés a päräsz duális formája. Felfogható úgy, hogy egy félminát jelent, dualisban tehát 2 félmináról – 1 mináról van szó. Az Elephantine-szövegekből azonban kivehető a szónak egy másik jelentése is: „darab”, „rész”. Így a duális forma, amely pluralis értelemben is vehető, „részek”-et jelentene.

A felírás a 25. vers szerint négy szóból áll, Dániel a következő versekben azonban csak három szót magyaráz. A 25. vers felirata így fordítható: „Megméretett: mina, sekel, részek”. Szokták a „mina, sekel, részek”-ből álló – és csökkenő értékeket megadó – skálát úgy értelmezni, hogy ez a babiloni uralkodók egyre csökkenő értékét mutatta. Ez a magyarázat azért nem helyes, mert mind a három mérték a 26kk. versekben Belsazárra van vonatkoztatva. Dániel a nem vokalizált szubsztantívumokat igei (participiális) értelemben használja, ez adja aztán a rejtvény magyarázatát. A 28. vers nyilvánvalóan utalást tartalmaz a perzsákra. Belsazár Dániel magyarázatát minden további nélkül elfogadja. A király reakciójáról nem számol be a Dán, de éppen ez mutatja, hogy a király mintegy megnyugodott Isten ítéletében.