=2JEREMIÁS KÖNYVÉNEK MAGYARÁZATA

Írta: Dr. Kürti László professzor

Bevezetés

Jeremiás élete.

Jeremiás az 1:1 tanúsága szerint papi családból származott. Apját Hilkiásnak hívták, de nem azonos azzal a főpappal, akinek az idejében a törvénykönyvet a jeruzsálemi templom helyreállítási munkálatai során megtalálták (2Kir 22). Szülőfaluja, Anatót, benjaminita területen feküdt. Valószínűleg e körülményben keresendő Jeremiás északi országrész iránti mély érdeklődésének magyarázata (3:11–18). Prófétai elhívását Jósiás király uralkodásának 13. esztendejében, vagyis Kr. e. 627-ben nyerte el (1:1; 25:3). Születésének évére csak következtetni tudunk. Miután elhívása idején fiatal ember volt (lásd 1:4–10 magyarázatát), valószínűleg Kr. e. 650 táján született. Nem ismerjük halálának a pontos idejét sem. Könyvének 44. fejezetében utoljára Egyiptomban elhangzott igehirdetéséről hallunk. Ha feltételezzük, hogy az ott leírt esemény Jeruzsálem eleste után néhány évvel játszódott le, akkor Jeremiás halálának évét legkorábban Kr. e. 585-re tehetjük. Azt jelenti ez, hogy Jeremiás több mint négy évtizeden át hirdette, ezernyi megpróbáltatást elszenvedve, Isten reá bízott igéjét.

Családjáról is maradt ránk néhány feljegyzés. A 12:6-ból megtudjuk, hogy igehirdetése miatt legközelebbi hozzátartozói is ellene fordultak, azokkal éreztek együtt, akik meg akarták ölni (11:18–23). Az ítéletes próféciák beteljesedésének láttán később ez a gyűlölet talán enyhült. Mindenesetre, Jeruzsálem ostroma idején unokaöccse, Hanameél felkeresi és mint legközelebbi rokonának felajánlja anatóti mezejét megvételre.

Jeremiás prófétai működésében három periódus különböztethető meg: 1. Elhívásától a deuteronomiumi szellemű reformációig (622–608); 2. a Jójákim király uralkodása alatti tevékenysége (608–597); 3. Sedékiás király uralkodása idején és a Jeruzsálem elestét követő években végzett prófétai szolgálata. Valószínűnek látszik, de nem bizonyítható, hogy Jeremiás, elhívása után egy ideig szülőfalujában hirdette az Istentől rábízott üzenetet. A 2–6. fejezetekben összegyűjtött próféciákat, amelyek működésének az alsó periódusából származnak, viszont már „Jeruzsálemhez” (4:14; 5:1), illetve „Júda és Jeruzsálem férfiaihoz” (4:3.5) intézi. Arra mutat ez, hogy próféciáit – míg csak ki nem tiltották a templomból, Jer 36:5 – leginkább a jeruzsálemi szenthelyen ünnepekre egybesereglett gyülekezetnek mondotta el (Jer 7). Kb. a jóslási reformáció kezdetétől Jósiás király haláláig (622–609) nem hallunk Jeremiásról. Ennek legvalószínűbb magyarázata az lehet, hogy a jósiási reformációban annak a megtérésnek és megújulásnak az elkezdődését ismerte fel, amelyet korai próféciáiban követett. A 11:1kk.-ből (lásd a perikópa magyarázatát!) egyesek arra következtetnek, hogy a deuteronómiumi szellemű reformáció eszméinek a terjesztésében Jeremiás maga is részt vett. Mindenesetre tény, hogy 22:15–16-ban a próféta a legnagyobb elismeréssel szól Jósiásról és uralkodásáról.

A második periódusból származó, biztosan datálható első jeremiási próféciát 22:10–12-ben olvassuk, a nép által kedvelt, de Nekó fáraó által királyságától megfosztott és fogságra hurcolt fiatal Sallumról szól. A durva lelkű, zsarnoki természetű Jójákim uralkodása idején Jeremiásnak nemcsak a szinkretista kultusz újjáéledését kellett látnia (7:30; 8:2), hanem azt is, hogy a jósiási reformáció eszméi hogyan torzulnak el. Egyes papi és kultuszprófétai körök a jeruzsálemi templom sérthetetlenségét (7:4) kezdték hirdetni és az Isten törvényének való engedelmesség helyett, az áldozatok sokaságának bemutatásában bizakodtak (7:21). Ilyen körülmények között Jeremiás számára nem maradt más hátra, minthogy a templomban egybesereglett gyülekezet előtt felemelje tiltakozó szavát (Jer 7. és 26. fejezet). Rámutat arra, hogy Isten a jeruzsálemi szenthelyet is Siló sorsára juttathatja, ha nem következik cselekedetekkel való megtérés. Ez az igehirdetése csaknem az életébe került (Jer 26:11). A 19. részben leírt szimbolikus cselekmény után a templomőrség parancsnoka kalodába záratja (20:1kk.) és valószínűleg ekkor tiltja ki a templomból is (36:5). Jeremiás mélyen elítéli Jójákim fényűzését (22:13kk.), amely egyet jelent a nép sanyargatásával. Talán érthető, ha nem is menthető, hogy Jójákim olthatatlanul gyűlölte Jeremiást. A 36. fejezetben leírt események során bizonyára megölette volna a prófétát, ha barátai el nem rejtik. Jeremiás számára Kr. e. 605-ig különösen nagy kísértést jelentett ítéletes igéinek be nem teljesedése, ami honfitársai gúnyolódásainak tette ki (20:8). Jórészt e második periódusból származhatnak „vallomásai”, amelyekben belső vívódásait tárja Isten elé (12:1kk.; 15:10kk.; 16:1kk.; 20:7kk.). Amikor 598-ban a babiloni sereg megszállja Jeruzsálemet, az országot pedig felperzseli, Jeremiás nem az elégtétel, hanem sokkal inkább a mélységes fájdalom hangján szól erről (13:20; 22:28–30).

Az események menete a Kr. előtti hetedik század végétől egyre inkább igazolni látszott Jeremiás ítéletes jövendöléseit. Ez kétségtelenül a próféta tekintélyének a megnövekedését eredményezte. Sedékiás már kész Jeremiást meghallgatni, sőt többször fordul hozzá útmutatásért (21:1; 37:3; 38:14). A próféta ebben az időben, a megtérésre és engedelmességre hívó szó hirdetése mellett, újra meg újra a Nebukadneccar előtti meghódolás szükségességét hangsúlyozza. Nebukadneccarban Isten szolgáját látja, akinek Isten egy időre hatalmat adott a népek felett (27:6–11). Ezért óv az ellene való szövetkezéstől. Az 597-ben Babilóniába deportáltakat arra inti: „Igyekezzetek a városnak jólétén, amelybe fogságra küldöttelek titeket”. Nyomatékosan óvja őket a hamis próféták hitegető beszédeitől. Jeruzsálem 588-as ostroma idején Jeremiás szenvedéseinek újabb fejezete kezdődött el. Miután az Istentől nyert kijelentés alapján bizonyos volt abban, hogy a várost végül is elfoglalják a babilóniak (37:10), ismételten a meghódolást sürgette (37:1; 38:17). Ezzel magára vonta a háborús párt haragját. Amikor az egyiptomi sereg közeledtének hírére a káldeusok egy időre felfüggesztik Jeruzsálem ostromát és Jeremiás, megragadva a lehetőséget, egy családi ügy elintézésére Anatótba akar menni, letartóztatják és hazaárulás vádjával bebörtönzik. Bár Sedékiás az immár idős próféta kérésére enyhített a fogvatartás körülményein (37:21; 38:28), Jeremiás egészen a város elestéig őrizetben maradt. Az ostrom után saját döntéséből Gedáliás helytartóhoz csatlakozik, aki 39:9-ből láthatóan a babilóniaiakhoz való viszony dolgában a Jeremiáséhoz hasonló nézetet vallott (Jer 27:11). Gedáliás meggyilkoltatása után (41. rész) a babilóniaiak bosszújától félő csoport Jeremiást is magával viszi Egyiptomba, bár a próféta, az Úrtól vett kijelentés alapján, nyomatékosan az országban való maradásra kéri őket (42:11). Az utolsó, amit hallunk róla, az Egyiptomban élő zsidókkal folytatott küzdelme a Jahve-kultusz tisztaságáért (44. rész). Élete végén ugyanolyan kilátástalannak tűnő küzdelmet folytat honfitársaival, mint pályája kezdetén. Hűsége, amellyel a rábízott küldetést végig betöltötte, mégsem volt hiábavaló: az általa hirdetett igék évezredeken keresztül formálták Isten népe egymás után következő generációinak gondolkodását, életét.

Jeremiás kora.

Jeremiás az ókori Kelet történetének egyik legmozgalmasabb szakaszában élt. A nyolcadik század közepe óta hegemóniát gyakorló asszír birodalom hanyatlásnak indul. Éppen Jeremiás születése idején (kb. 650) évekig (652–648) véres testvérháború dúl az utolsó nagy asszír király, Asszurbanipal és testvére, Samas-sum-ukin között, amely ugyan Asszurbanipal győzelmével végződik, de a birodalom legyengülését vonja maga után. Az Elám elleni sikeres hadjárat után (639) semmit nem tudunk Asszurbanipalról. Valószínűleg építészeti terveknek szentelte idejét. Ez az eredetileg papnak nevelt uralkodó Ninivében nagy „könyvtárat” gyűjtetett egybe (kiégetett agyagra írt ékírásos szövegekből). Halálának évét a napfényre került újabb dokumentumok alapján Kr. e. 633–32-re tehetjük. Halála után belső harcok és külső támadások emésztették az asszír birodalom erejét. Közvetlen utóda csak rövid ideig uralkodott, és valószínűleg erőszakos halállal halt meg. Utána a hadsereg fővezére próbálta megszerezni a trónt magának, de Asszurbanipal másik fiától, Szin-sar-iskun-tól vereséget szenvedett. A birodalom bukását azonban Szin-sar-iskun sem tudta feltartóztatni. Kr. e. 626-ban Nabopolasszár, a káldeusok vezére vereséget mért az asszír seregre és Babilon trónjára lépett mint az újbabiloni birodalom megalapítója. Kr. e. 612-ben elesik Ninive. Az asszír seregek maradványai Assur-uballit vezetésével Háránban igyekeztek magukat tartani. Kr. e. 610-ben a babilóniak és szövetségeseik ezt az utolsó erődítményt is bevették. Nekó fáraó 609-ben kísérletet tett arra, hogy Assur-uballitot visszasegítse Háránba, de próbálkozása sikertelen maradt. E hadjárat során ütközött meg Megiddónál Jósiás seregével. Az ütközetben Jósiás életét vesztette. Nekó Sallum helyett Jósiás másik fiát, Eljákimot tette királlyá, Jójákimra változtatva nevét. De Júda mindössze négy évig élt Egyiptomtól függőségben. Az újbabiloni birodalom magának igyekezett megszerezni a fennhatóságot Szíria és Palesztina felett is. Az akkor még trónörökös Nebukadneccar seregei és Nekó fáraó seregei Kr. e. 605-ben Karkemisznél ütköztek meg. Az egyiptomi sereg súlyos vereséget szenvedett és ettől kezdve Júda Babilónia befolyási körébe került. Az 588-ban Egyiptom trónjára került Hofra fáraó ugyan Babilon-ellenes összeesküvések szervezésével még megpróbál beleavatkozni a dolgok menetébe, de a Jeruzsálem felmentésére küldött serege vereséget szenved.

Júdában, amikor Jeremiás született (Kr. e. 650), még Manassé uralkodott, aki, mint Asszíria vazallusa, kénytelen volt Jeruzsálemben bevezetni az asszír csillagistenek kultuszát. Manassét fia, Ámon követte a trónon, akit azonban rövid uralkodás után meggyilkoltak. Így került a királyi székbe Kr. e. 640-ben Jósiás mint akkor még nyolcéves gyermek. Ez a tiszta jellemű, vallásos gondolkodású király 31 éven át uralkodott Jeruzsálemben. A világpolitikai helyzet gyökeres megváltozása, az asszír függőségtől való megszabadulás lehetővé tette számára az idegen vallási kultuszok felszámolását. Sőt miután Asszíria Asszurbanipal halála után nem tudta ellenőrzése alatt tartani a volt észak-izráeli királyság területén alakított provinciáit sem, Jósiás ezekre is kiterjeszti fennhatóságát és ott is vallási reformot hajt végre. Valószínűleg a dávidi királyság helyreállításának eszménye lebegett a szeme előtt. Uralkodásának vallási szempontból legnagyobb kihatású eseménye az a kultuszreform, amelyet a Kr. e. 622-ben, a jeruzsálemi templom helyreállítási munkálatai során megtalált törvénykönyv alapján hajt végre. Ennek során nemcsak a kultuszt centralizálta jeruzsálemi központtal, hanem a deuteronomiumi törvény szellemében szociális reformokat is foganatosított (Jer 22:16). Megiddónál elszenvedett veresége és halála súlyos következményekkel járt az általa bevezetett reformokra is. Jójákim (608–598) sem vallási, sem szociális téren nem követte atyja nyomdokait. Mértéktelen fényűzésével elviselhetetlen terheket rótt a szegényebb néprétegekre (Jer 22:13–14). Vallási vonatkozásban uralkodása idején Júda visszatért a szinkretizmushoz, Jeremiás intelmeit Jójákim durva cinizmussal semmibe vette (Jer 36). A Jeruzsálem 598-as meghódolása után Nebukadneccar által királlyá tett Sedékiás jó szándékú, de gyenge jellemű és határozatlan uralkodó volt, aki végül is a háborús párt játékszerévé válik (Jer 38:5). Az utolsó politikai vezető, akivel Jeremiásnak Jeruzsálem eleste után dolga van, Gedáliás, tiszta jellemű, népe javát kereső, egyenes gondolkodású ember, aki másról sem tud feltételezni aljasságot (Jer 40:16), sajnos csakhamar merénylet áldozatává válik.

Jeremiás könyvének felépítése.

Jeremiás próféciái először szóban hangzottak el. Írásba foglalásuk kezdetéről és körülményeiről a 36. rész ad felvilágosítást. Ebből kitűnik, hogy Kr. e. 605-ben maga Jeremiás gondoskodott addig elhangzott próféciáinak az írásba foglalásáról. Amikor a Báruk által elkészített tekercset Jójákim elégette, Jeremiás egy másik tekercset készíttetett, amelybe még további próféciákat is beleíratott (36:32). Ebben az ún. „őstekercsben” a 36:2 szerint Júda, Izráel és bizonyos idegen népek elleni próféciák voltak. Az „őstekercs” tartalmát rekonstruálni ma már lehetetlen. De bizonyára nem tévedés, ha feltételezzük, hogy az ebben foglalt próféciák a mai Jeremiás könyv 1–25. fejezetében keresendők. Nem tartoztak hozzá az 1–25 mai állagából az elbeszélő jellegű részek és az ún. „vallomások” (11:18–23; 12:1–6; 15:10–21; 17:14–18; 18:18–23; 20:7–18).

Jeremiás próféciáinak egy másik gyűjteménye az idegen népek elleni jövendöléseket foglalhatta magában. Ennek a bevezetését a 25:15–29-ben találjuk, míg tartalmát a 46–49. fejezetek képezték. Ehhez csatolták hozzá később a fogság korából származó, nem jeremiási eredetű, Babilon elleni próféciákat tartalmazó 50–51. fejezeteket. A LXX a 46–49. részt a 25:29 után hozza.

A 26–35. részek is már a mai Jeremiás könyvbe való felvételük előtt önálló gyűjteményt képezhettek, amely részben Jeremiás elszórt próféciáit (pl. 30–31. rész), a prófétának az 597-ben száműzetésbe került júdaiakkal való levélváltását (29. rész) és részben a prófétának a visszaemlékezéseit foglalta magában.

A 36–45. fejezetek szintén önálló egységet alkotnak Jeremiás könyvén belül. Ez a „Bárok emlékiratai” néven emlegetett elbeszélés-gyűjtemény Jeremiás szenvedés-történetét örökíti meg. Írója Báruk, Jeremiás hűséges társa, aki egy személyesen neki szóló próféciával zárja be az elbeszéléseket. A későbbi hagyományozás során az eredetileg a 25:15–29 után álló idegen népek elleni próféciákat, kiegészítve az 50–51. fejezettel, Báruk emlékiratai mögé helyezték, majd az így előállott könyv végére illesztették 2Kir 23–24-ból a Jeruzsálem elestéről szóló híradást.

Ez nagy vonalakban Jeremiás könyvének a szerkezete. Részletesebb vizsgálat során természetesen nyilvánvalóvá válik, hogy még számos kisebb egységet, vagy gyűjteményt lehet benne megkülönböztetni.

Jeremiás theológiája.

A bevezetés keretei között hasznos egészen röviden utalni Jeremiás theológiájának főbb vonásaira is. Jeremiás igehirdetésének kezdettől fogva legjellemzőbb mozzanata népe bűnének feltárása és a megtérésre hívás. Működésének kezdetén főleg vallási hűtlenségben látja Júda vétkét. Szemléletén Hóseás próféta befolyása érződik, akinek próféciáit jól ismerhette. Hóseáshoz hasonlóan házasságtörésnek, paráznaságnak nevezi Júda Jahvétól való elpártolását (3:6kk.). A későbbiek során azonban a Jahve tisztelete tisztaságának követelése mellett igehirdetésének másik sarkalatos pontjává válik a felebarát iránti szeretet követelményeinek a hangsúlyozása. Jer 7:5–11-ből nyilvánvaló, hogy a felebarát szeretetére vonatkozó parancsolatok teljesítése nélkül nincs Isten előtt kedves istentisztelet.

Benjámin, amelynek területén Anatót, Jeremiás szülőfaluja feküdt, a Rákhel törzsekhez tartozott és így sajátosan izráeli hagyományok ápolója volt. Innen magyarázható, hogy Jeremiás theológiai gondolkodásában döntő szerepet a pusztai vándorlás és a Sinainál történt szövetségkötés tradíciói játszottak. Később, Jeruzsálembe kerülve, megismerkedik a dávidi szövetség hagyományával és a Sion-tradícióval is. Ezek azonban nem kapnak központi helyet igehirdetésében. Míg Ésaiás a Messiásról, az ideális Dávid-sarjról jövendöl, ha nemzedékének elesett állapotáról Istennek a jövőben elvégzendő munkájára akarja irányítani a figyelmet, addig Jeremiás az újszövetség ígéretének és az új Sinai-eseménynek a fogalmi körében beszél Isten megújító munkájáról (31:31–34).

Korának turbulens történelmi eseményei között a Jahve teremtő hatalmáról szóló zsoltárokból értette meg, hogy Isten minden népnek teremtője és így szabados Ura is (27:5). Ezért tudja felismerni egy idegen nép királyában, Nebukadneccarban, „Isten szolgáját” (27:6), akaratának végrehajtóját. Jeremiást elhívásakor Isten népek és országok fölé rendelte, hogy irtson és plántáljon, romboljon és építsen. Idegen népek elleni jövendöléseit az a bizonyosság hatja át, hogy Jahve velük is ítéletet és kegyelmet cselekszik, fogságra adja, szétszórja, de végül is kegyelmesen egybegyűjti őket (48:47; 49:6; 49:39). A Jeremiás igehirdetésére figyelő egyház látókörének a világ végső határáig kell kitágulnia, keresve az Isten által rábízott szolgálat alkalmait.

Irodalom.

Dr. Pálfy Miklós: Jeremiás próféta könyvének magyarázata, Budapest, 1965. – Wilhelm Rudolph: Jeremia, HAT, Tübingen, 1947. – Artur Weiser: Das Buch Jeremia, ATD, Göttingen, 1966.