Péld. XXV. RÉSZ

Péld. 25,1–28. Önfegyelem, becsület, megbocsátás.

1. Ezékiás Júda királya volt a Kr. e. 8. sz. végén. Korának legnagyobb alakja Ézsaiás próféta. Uralkodása mozgalmas időszakra esett. Kr. e. 722-ben elesik Samária, az északi országrész fővárosa; népét az asszírok fogságba hurcolják (2Kir 17:1–6), állandóan fenyegetik Júda országát is, több hadjáratot vezetnek ellene és kirabolják. Ostromzár alá veszik Jeruzsálemet is (2Kir 18–19). Fenyegeti az ország szellemi életét a külföldi befolyás.

Ebben a fenyegetett légkörben érthető, hogy igyekeznek összegyűjteni, megőrizni a múlt szellemi örökségét. Ezékiás kora különben is a lelki újjászületés ideje (2Kir 18:1–3). A 2Krón 30:26 egyenesen Salamonéhoz hasonlítja Ezékiás idejét.

Címiratunk a 25–29 fejezetekre vonatkozik. Ld. még a Bev. 1–3 pontját. „Ezékiás emberei”: udvari bölcsei, írnokai. Egy ilyet említ az Ézs 37:1–2 és 2Kir 18:18. Ezékiás is mond (vagy idéz) közmondást (2Kir 19:3).

2. Egy szellemes paradoxonban két különböző tárgyú mondás van egyesítve. Isten lényegénél fogva kikutathatatlan (30:4; Deut 29:28; Jób 11:7–9; Zsolt 77:14; Ézs 55:8–9). Dicsősége: kikutathatatlan nagysága.

A király föladata az igazság kiderítése (1Kir 3:16–28). A királyok egyúttal a legfőbb bírák is voltak. Dicsősége abban van, ha ezt jól teljesíteni tudja.

3. A királyok szándékukat természetesen titokban tartják. Egyedül Isten, aki ismeri a föld mélységét és az ég magasságát, lát bele a magas politikába, sőt irányítani is tudja azt (21:1).

4–5. Az ezüst csak salakmentesen alkalmas arra, hogy edény legyen belőle, így az államapparátus is csak akkor töltheti be hivatását, ha tisztakezű emberek munkálkodnak benne.

6–7. Ld. Lk 14:7–11. Vajon az élet különböző területein e szerint a szabály szerint viselkedünk? Mint vezetők, előrehozzuk az arra érdemeseket, ha szerényen hátul állanak?

8–10. Óv az elhamarkodott pereskedéstől. Ne igyekezzünk mindent hivatalos útra terelni, mert kiderülhet, hogy nincs igazunk. Jó először ellenfelünkkel tisztázni a dolgot. Ha mégis belekeveredtünk valamibe, akkor ne viselkedjünk tisztességtelenűl. Aki leleplezésekkel, följelentgetéssel, bizalmas dolgok föltárásával igyekszik ártani ellenfelének, az megvetésre méltó ember. Nem vonatkozik ez természetesen arra az esetre, amikor az igazság kiderítése érdekében valamit őszintén el kell mondanunk (24:26).

11. A bölcs beszédet, tisztességes magatartást több helyen nevezi könyvünk gyümölcsnek (12:14; 13:2; 18:20). Még fokozni kívánja a hatást, amikor aranyalmához hasonlítja. A jókor mondott szóra használja ezt a hasonlatot, mivel lehet igaz dolgot rosszkor is mondani. Bizonytalan annak a szónak az értelme; amit fordításunk „tányér”-nak mond. Lehet, hogy egy ezüst ötvösmunkáról van szó, amelyen a gyümölcsök aranyból voltak kiformálva. A szó lehet gyógyító (12:25; 16:24), lehet a közösség megmentője (11:14). Az ilyen bölcs beszéd az igazsággal jár együtt (10:20–21).

12. Aki bölcs, az tudja, hogy van még tanulnivalója (9:9; 13:10; 19:20). Az ilyen ember tudja, hogy díszére szolgál a tanítás meghallgatása, értékhez jut általa. Persze bölcs intelemről van szó. 13. Nyári hőség idején Palesztinában – üdítő, hűvös szél a havasok felől. Palesztina északi határánál havasok emelkednek. Az ország egyébként sivatagok és a Földközi-tenger közé ékelődik. A követ jelentőségére ld. 13:17.

14. Ti. aki ígérget egy ajándékot és nem adja meg. Palesztinában felhő és szél törvényszerűen esőt hoznak.

15. Türelmes, bölcs beszéddel el lehet olyasmit érni, ami másképp lehetetlen.

16–17. A méz: ld. 24:13. Bármely élvezeti cikk túlzott fogyasztása káros következményekkel jár. „Ha találtál”: Vö. Bír 14:8–9; 1Sám 14:25–30 ha alkalmad van arra, hogy korlátlanul fogyassz. Ezt a lehetőséget a gazdasági jólét is adhatja. Áll ez a szellemi dolgokra is. Más idejével visszaélni, az is lopás.

18. „Pöröly (esetleg buzogány), kard és éles nyíl” mind halálos sebeket ütő fegyverek. Élet (14:35) és halál van a tanú kezében. Ezért a legszigorúbb büntetés sújtja a hamis tanút (Deut 19:18–19). Vö. 6:19. 19. Aki hitszegő módon viselkedik, az végzetesen egyedül marad akkor, ha bajba kerül, hiszen elszakadt az Úrtól, akiben reménysége lehetne. Isten azzal fizet neki, amivel vétkezett: rá nem lehetett számítani és a bajban neki sincs senkije, akire számíthatna.

20. Ez a vers a tapintatról szól (Préd 3:1–8; Róm 12:15). Nem külsőleges fölvidítással lehet valakinek a bánatát elűzni, az inkább csak ront a dolgon. A jó szóval az alapbajon kell segíteni, ld. 12:25.

21–22. A 20:22 megtiltja a bosszút, az Úrra kell bízni az igazságtételt. Belsőnkben is tisztának kell lennünk (24:17–18) és még a kárörömmel sem szabad megtoldanunk Isten ítéletét. Ezzel az igével a csúcsra érkeztünk: egyenesen jót kell tennünk az ellenséggel. Nem mondhatjuk azt: „Utolérte az Isten büntetése, úgy kell neki!” – hanem segítenünk kell rajta.

„Parazsat gyűjtesz a fejére”: többféleképpen magyarázzák. Egyik szerint a régi Izraelben, amikor a tűzgyújtás még komoly gond volt, a szegény emberek mentek parazsat kérni, s ha kaptak, valami edényben a fejükön vitték haza. Eszerint a jótétemény további hangsúlyozása lenne ez a kifejezés. Egy egyiptomi szöveg szerint a vezeklőnek kellett parázzsal telt edényt a fején tartania. Asszíriában az egyik szörnyű büntetés volt, ha valakinek forró aszfaltot csurgattak a fejére. Erről lehet itt szó: Az ellenségnek lelki kínt, megszégyenülést okoz, hogy rossz helyett jóval fizetnek neki s ez – remélhetőleg – megváltoztatja. Természetesen valódi jócselekedetet kíván a 21. vers nem azzal a hátsó gondolattal, hogy ezzel megszégyenítjük az ellenséget.

Aki így tud cselekedni, Isten jutalmára számíthat (a megfizetésről Jézus is szól: Mt 6:4.6). E versek kijelentéséhez az ÚSz-nek sincs sok hozzátenni valója: Mt 5:44; Róm 12:20. Az ÚSz többlete azonban, hogy Krisztus a saját testében, saját kínjával váltotta valóra ezt a tanítást, győzte meg a gonoszt.

23. „Kárhoztató”: haragos arcot. A titkos rágalmazó összeveszíti az embereket.

24. Ld. 21:9.

25. A belső és a külső állapot kapcsolata: ld. 4:20–27. A gyógyító szó: 12:25. A követ jelentősége: 13:17.

26. Kelet, ahol ez a mondás létrejött, víztelen. Sok falunak vagy városnak egyetlen forrása volt, léte ehhez volt kötve. Aki a sivatagban vándorolt, úgy ment oázistól oázisig, hogy szigorúan beosztott vízkészlete elfogyott, mire elérte a következő forrást. Katasztrófa, ha a víz ihatatlan, mérgezett, súlyos megpróbáltatás, ha alig iható, zavaros. Az igazak ebben a világban az isteni erők forrásai. Ha ők meginognak, ha a gonoszok is meglátják, hogy ezek az erők nem hatnak az életükben, másokat is magukkal rántanak: olyanokat, akiknek az ő példájuk nyomán kellett volna megtérniük.

27. A méz: ld. 24:13. Szellemi síkon is vigyáznunk kell magunkra és óvakodni a túlzásoktól (16–17 v.). 28. Védtelen az olyan ember, akiből hiányzik az önuralom. Könnyen lesz indulatai rabjává és nehezen védekezik külső támadások ellen is. Gyengeségét könnyen kihasználják mások.

Péld. XXVI. RÉSZ

Péld. 26,1–12. A balgaságról.

Azokról a bolondokról van itt szó, akik számításon kívül hagyják Istent (1:22). Az 1Sám 12:17–18 mutatja, hogy milyen szokatlan volt aratás idején az eső. „Dicsőség”: tekintély, vezető állás, gazdagság. Ez nincs a helyén a bolondnál, mert csak ártani tud vele. Aki hozzájuttatja, ezáltal azt okozza, hogy megnöveli ártalmasságának a hatóerejét (1.8.). Egy veszedelmes fegyvert, az átkot, maga Isten veszi el tőle: nem teljesíti (2). Egyébként az átok hatóerő: 30:10; 24:24–25; Num 23:8. A felelősség hordozására a bolond nem alkalmas, úgy kell irányítani (3 ld. 10:13–14).

A 4–5 vers mesteri ellentét-párban fogalmazza meg a bolondokkal szemben követendő magatartást. Le ne süllyedj hozzájuk! Próbáld meg józan érveléssel cáfolni kijelentésüket. Viszont ne vedd komolyan őket: érezzék meg, hogy fölöttük vagy. Olyan választ adj nekik, amilyet megérdemelnek; értelmi szintjüknek megfelelőt. Válaszodban legyen figyelmeztetés a számukra, hogy hagyják el a bolondságot. Aki valahova küldöncöt küld, az megtoldja saját lábait annak a lábaival. Aki bolondot küld, az viszont olyan, mintha levágná a lábát. Még inkább ront az ügyön (6). A küldött fontossága: ld. 13:17 (10:26; 25:13). Hiába van a bénának lába, nem tudja használni, hiába idézi a bolond a bölcs mondást, nem tudja megfelelően alkalmazni (7). Ahogy véletlenül kerül a tövis az orrabukó részeg kezébe, ugyanúgy a példabeszéd a bolond szájába (9). Egyik sincs a helyén, inkább káros. Aki ilyen bolondot fölfogad, olyan mint az, aki szándékosan okoz kárt (10). A legnagyobb baj az, hogy jónak gondolja, amit csinál és ezért nincs remény rá, hogy abbahagyja (11–12). A kigyógyulás egyetlen módja a bolond számára (12b), ha rájön a bolondságára. Amikor már nem bölcs a maga szemében, akkor már van felőle remény.

Péld. 26,13–16. A lustaságról.

A lustának is az a baja, hogy azt hiszi, mindent jól csinál. A 13. vers a 22:13 a 14a a 6:9 és 24:33 a 15 a 19:24 gondolatának ismétlése.

Péld. 26,17. A fontoskodás.

A fontoskodó, minden lében kanál embereknek szól ez a figyelmeztetés, hogy ne tegyék ki magukat szükségtelenül bajnak.

Péld. 26,18–28. A veszedelmes nyelv.

Mint ahogy tűzzel, fegyverrel veszedelmes dolog játszani, úgy bajt okozhat az emberek bizalmával való „játék” is (18–19). Két olyan bűnnel foglalkozik további szakaszunk, amit beszéddel lehet elkövetni. Egyik a rágalmazás; ezáltal veszekedést lehet kelteni. A másik a hízelgés, amivel a rossz szándékot leplezik el. A belerejtett figyelmeztetés is kétirányú: akár másokról hallunk rosszat, akár a szemünkbe mondanak jót, vigyázzunk. Az emberi természet olyan, hogy mindkettőt szívesen fogadja (22.25.). Győzzük le természetünket és igyekezzünk fölismerni a beszélő rejtett szándékát. – Veszedelmes bűn ez, mert alig-alig lehet leleplezni. Az Úr azonban itt is őrködik az erkölcsi renden, s a bűnösök elveszik büntetésüket (26–27). Itt is és az élet minden területén azzal bünteti a bűnöst, amiben vétkezett. (27 vö. 28:10; Zsolt 7:16–17; 9:16). A 22. v. = 18:8.

Péld. XXVII. RÉSZ

Péld. 27,1–27. Vegyes intelmek.

1–2. Önmagunk túlértékelésének egyik formája, hogy túl biztosak vagyunk a holnapban. Mintha másképp nem is történhetnék, mint ahogy mi elterveztük. Vö. Lk 12:16–21; Jak 4:13–16. Ugyancsak a mértéket téveszti el, aki magát dicséri. A saját eredményeit túl nagynak látja. Vö. 2Kor 10:12–13.

3. Nem könnyű türelmesnek lenni. A fizikai súlyt könnyebb cipelni, mint a lelkit.

4. A féltékenység a szenvedély legveszedelmesebb formája. Vö. 6:34–35.

5–6. Az őszinteség ér mindig a legtöbbet. Még a rossz-szándékú is, mert tanulni lehet belőle. Hát még ha a baráttól jön! Az a szeretet, amelyik nem nyilatkozik meg tényekben, nem ér semmit. Ha a szeretet túl elnéző, vagy gyáva az intésben, nem szolgál javunkra. Aki másnak jót akar, nem hízeleg, aki magának jót akar, nem hallgatja a hízelgőt.

7–8. Lélektani megfigyelések.

9. Az olajjal való kenekedés, illatosítás a kellemes közérzet elérésének egyik előfeltétele volt.

10. Három különálló mondás van együvé véve a magasrendű barátságról: a) légy mindig hűséges barát. b) Viszont amikor te vagy bajban, igyekezz arra, hogy ne terheld barátaidat. c) A barát nagy értékéről.

11. Ld. 23:15–16.

12. Ld. 22:3.

13. Ld. 20:16.

14. A túlbuzgó dicséret, hálálkodás, alázatoskodó üdvözlés mindig gyanús. Rendszerint nem őszinte. Az emberek ezt fölismerik és érdeme szerint értékelik („átokul tulajdonítják”). „Korán”: nem a napszakot jelenti, hanem a buzgóság kifejezésére szolgál.

15–16. A 15. vers = 19:13. Ahogy a szelet nem lehet bezárni, az olajat megmarkolni, ugyanúgy nem lehet a veszekedő élettársat (a mondás a veszekedő férfira is áll!) elrejteni, sem korlátozni, vagyis, ha valaki veszekedő természetű, azt nem lehet érveléssel meggyőzni. A baj a jellemben gyökerezik. 17. Vö.: 13:20 „Tekintetét”: az eredeti szövegben használt szó jelentheti: személyét. A társaság helyes megválasztása fontos.

18. A régi kor más társadalmi viszonyai tükröződnek a mondáson. Ma nem urat és szolgát; hanem vezetőt és beosztottat mondanánk. A szolgálat hűséges ellátása jutalmat hoz. Sőt így is megszívlelendő a vezetőknek: a hűséges szolgálatot megilleti a jutalom.
19. Ha az ember a szívét – mai szóval: lelke mélyét = megvizsgálja, megismerheti saját igazi természetét. Fontos az önvizsgálat, mert sokszor magunk sem tudjuk, mi van bennünk.
20. „Seol, pusztulás helye”: ld. 30:15–16. „A szem”: a vágy székhelye (Jób 31:1; Préd 1:8; 4:8; 1Jn 2:16). Vagyis: az emberi telhetetlenségnek nincs határa.
21. „Olvasztó-tégely, kemence”: eszközök a fémek tisztításához. Igaz, hogy nem kell mindig az emberek véleményével törődni, hiszen a gonoszok azt ítélik el, ami jó (29:27); nem is szabad az emberek véleményével törődni, ha Isten vezetésével járunk. Azonban az is igaz, hogy hamis, gőgös magatartás az, ha nem adunk mások véleményére. Segít a jobb életre, a helyes viselkedésmód megtalálására, ha figyelünk arra, hogyan vélekednek az emberek a cselekedeteinkről. Senki sem tökéletes.
22. Ld. 9:7–12 és 23:9.
23–27. Három dologra int: szorgalomra, körültekintő munkavégzésre, okos gazdálkodásra. A háttér: a korabeli palesztinai mezőgazdaság. Az állatokat gondozni kell, időben gondoskodni a téli takarmányról, akkor jut a háznépnek is. A 24. vers értelme: minden nemzedéknek meg kell dolgozni az eredményért, nem lehet a múltból élni.

Péld. XXVIII. RÉSZ

Péld. 28,1–28. Intések, figyelmeztetések.

1. Nálunk hatalmasabb erőnek vagyunk kitéve. A világon senki nem érezheti magát biztonságban. Aki nem tudja, hogy Isten kezében vannak ezek az erők, vagy aki gonoszsága miatt nem érzi magát Isten oltalmában, s ráadásul még lelkiismeretfurdalás is gyötri, annak félelmek között telik az élete. Az oroszlán azért érzi magát biztonságban, mert nincs nála erősebb. Ugyanígy az igaznál sincs erősebb, mert Isten oltalmában él. A belső békesség a legnagyobb biztonság (vö. Lev 26:36).
2. Első felére jó példa az északi országrész története. Második felét ld. 14:34.
3. Arról a rettenetes erejű felhőszakadásról van szó, amelyik lemossa Palesztinában a sok helyt elég vékony termőföldet. ld. 30:21–23.
4. „Tanítás”. Ld. 4:1–5. Ki-ki a saját magatartása szerint ítéli meg mások viselkedését (29:27).
5. Isten akaratának megértése nem értelmi kérdés (1:7; 9:1kk.; 29:7; 1Kor 2:14–15). Aki az Úr mellett döntött, annak csodálatosan megnyílik, meggazdagodik az értelme is (Kol 2:2–3).
6. A régi társadalmak vezető elemei a gazdagok voltak. Többet tudtak áldozni a közért és több idejük volt közügyek intézésére. A derék asszony férje is azért válik ismertté és megbecsültté, mert felesége tehermentesíti (ld. 31:23). Az a gazdag azonban, aki visszaél helyzetével, árt a közösségnek, végeredményben tehát értéktelenebb, mint a becsületes szegény.
A gazdagság kellemesebb, mint a szegénység. A becsületes szegénynek mégis jobb, mert az igazság útja visz az életre (15:24).
7. Ld. 10:1 és 17:21 magy.
8. Ld. 13:20–25. Az ószövetségi korban a kamat és az uzsora jóformán egybeesett; kölcsönt csak a szorult helyzetben levők vettek föl, s a kölcsönadók ezt igyekeztek kihasználni (Neh 5:1–5). A mai idők pénzgazdálkodása és méltányos kamatai ismeretlenek voltak. Ezért ítéli el versünk a kamatot az uzsorával együtt. Ez a kijelentés tehát megfenyegeti azokat, akik bármiféleképpen kihasználják más szorult helyzetét.
9. Ld. 15:8–9.
10. Ld. 26:27.
11. A gazdag hajlandó azt hinni, hogy gazdagsága mindenre képesíti. A bölcsesség azonban isteni adomány, s elég a gazdagnak egy szegény, de bölcs emberrel szembekerülnie, hogy hiányossága kiderüljön.
12. Ld. 29:2.
13–14. Az egész Ó- és ÚSz kijelentéséhez csatlakozik itt a bölcsességirodalom (Zsolt 32; Jób 31:33–34; Jer 2:35; 1Jn 1:8–10). Az él bölcsen – önmaga számára is jól –, aki Isten előtt bűnbánatban megtisztul és aki fél, ti. fél bűnt elkövetni. „Aki megkeményíti szívét”: aki nem törődik Isten parancsával, aki nem fél bűnt cselekedni (Ex 7:13; Zsolt 95:8).
15–16. Ártó erők áradnak az Isten törvénye által nem korlátozott emberből. Ez leginkább akkor nyilvánvaló, ha hatalma is van gonoszsága kiéléséhez. Legveszedelmesebb az ilyen ember felelős, vezető helyen. Az utolsó félvers az isteni igazságszolgáltatásra utal.
17–18. Isten néz, lát és igazságot szolgáltat. Ezt nem lehet föltartóztatni. Bölcs az, aki ezzel számol (28:1; 13:21; Ez 35:6).
19. Ld. 12:11. 20–22. Siettetni a gazdagságot törvénytelen eszközökkel lehet, de nem okos dolog ez, mert nincs rajta áldás (13:11). „Nem tudja”: nem tud az isteni igazságszolgáltatásról. „Személyválogatás”: ld. 24:23. Már egy egész kis vesztegetés elindíthat a gonoszság útján.
23. Sok mondás int a beszédben való óvatosságra (13:3; 18:21). Ezek azonban nem a bátorság és őszinteség hiányát ajánlják. A 16:20–23-hoz odatartozik a baráti feddés is. Pillanatnyilag talán kellemetlen, de a „szeretet és igazság szövetsége” (Lamparter) utólag feltétlenül hálássá teszi az okos embert. Légy hálás az őszinte szóért.
24. Sok gyermek azt hiszi, hogy szülei vagyona megilleti őt és elveszi javaikat, amikor azok még életben vannak. Hány szülőnek alig jut valami, pedig a gyermekeinek jól megy a dolga. Ez közönséges rablás.
25. Ld. 10:15–16. Aki a vagyonban bízik, mindenáron azt hajszolja, elveszít egy nagy értéket: az emberek szeretetét.
26. A bölcsesség tehát nem a „saját szív” tulajdonsága, hanem valami, amit úgy kapunk, amit tanulni és Istentől kérni kell.
27. Ld. 19:17.
28. Ld. 29:2.

Péld. XXIX. RÉSZ

Péld. 29,1–27. Vegyes mondások.

1. Ld. 10:17 és 13:18.

2. Az igazak, bölcsek jelenléte a társadalomban építő hatású (11:9–14); minél inkább érvényre jutnak (28:12), annál inkább díszére, javára vannak a társadalomnak. A bűnösök uralma olyan állapotokat teremt, hogy ajánlatos elrejtőzni (28:12.28).

3. A bölcsesség és a paráznaság szembeállítása ld. 2:16–19.
4. Az ideális királyról ld. 16:10–15.
5. A hízelgés mindig csapda: Akár úgy, hogy a hízelgő elvakít, miközben valami rosszat tervez, valamit el akar érni; akár úgy, hogy nem ismerem föl hibáimat és rossz felé fejlődik jellemem.
6–8. A gonosz árt önmagának is – mert magára vonja a büntetést – és a közösségnek is. Az igaz maga is örvendezik – mert áldást nyer –, de áldásos a közösségre is.
9. Akár elveszti a balga a pert (felháborodik), akár megnyeri (nevet), a bölcs embernek mindenképpen kellemetlen az ilyen ügy.
10. Kétféle indulat. Vö. 1:11 és Róm 12:17.
11. Nagy művészet a türelem, amellyel a bölcs uralkodik magán, sőt a bolond kitörését is sikerül lecsillapítania.
12. A gonosz mindenképpen vonzza a gonoszt, hát még akkor, ha vezető helyen van. Felülről lefelé gyorsan romlik a közösség.

13. Ld. 22:2.
14. Ld. 16:10–15.
15. Ld. 1:2–6; 13:18.24.
16. Ld. 29:2.
17. Ld. 1:2–6; 13:18.24.
18. „Látomás”: Istentől származó, isteni tekintélyű prófétai szó (Ézs 1:1; 2Krón 32:32; Ez 13:16). „Tanítás”: 4:1–5. Itt valószínűleg az isteni „törvény” értelmében áll a szó.
19. és 21. Vannak az életnek területei, ahol szükség van a szigorra.
20. Aki meggondolatlanul beszél, rosszabb a bolondnál. Azon legalább a hallgatás segít (17:28).
22. Ld. 14:17a.
23. Ld. 15:31–33.
24. Ld. 1:10–19.
25–26. Aki fél az emberektől, azt rákényszeríthetik a bűnre. Aki bízik az Úrban, az nem fél az emberektől.
27. Ld. 27:21.

Péld. XXX. RÉSZ

Péld. 30,1–14. Agur mondásai.

1. Agur és Jáke személye ismeretlen. Ezek a nevek sem máshol az ÓSz-ben, sem az eddig talált biblián kívüli héber nyelvemlékekben nem fordulnak elő. Szerepelnek azonban arab föliratokban. Több kutató arra következtet, hogy az eredeti szövegben „a prófécia” (hammasszá’) helyett „Masszából valót” (hammasszá’i)-t kell olvasni (a két szó között csak egy jelentéktelen kis betű – a jod – a különbség, ez a betű egy másoló hibája folytán maradhatott el). Masszá’ Izmael fiának, tehát az egyik arab törzsnek a neve (Gen 25:14; 1Krón 1:30). Ezt a kis gyűjteményt tehát az araboktól vették volna át az izraeliták. A szakasz úgy kezdődik, mint egy prófécia (Num 24:3.15; 2Sám 23:1. A férfiú sugallata, aki…) „Sugallat”: nem saját bölcsességét mondja, hanem azt, amit természetfölötti úton kapott. Küzdött, elfáradt, s akkor rájött, hogy az Isten hatalmasabb nála. Úgy érezte: vége. Amikor idáig jutott, akkor megtelt a lelke Isten beszédével, ami nemcsak neki adott fölüdülést, hanem alkalmas a továbbadásra. 2–3. Jelentős, hogy épp a bölcsességirodalomban találhatók ezek a megállapítások. (Bev. Izraelben elfoglalt szerep.) Az emberi értelem erőfeszítése nem alkalmas rá, hogy elérje az igazi bölcsességet, megértse az Istent (Jób 38). „Az igazi bölcsesség soha nem tekinti egyenértékűnek azt, amit az emberek saját erejükkel sajátíthatnak el, azzal, amit Isten kívánt kinyilatkoztatni” (Edgar Jones).

4. Meg is indokolja, miért. Az ember sokat kikutathat ennek a világnak a törvényeiből, föl is használhatja őket, de nem lehet ura vagy alkotója azoknak. Az alkotást megismerheti, az alkotót nem. Végtelenül nagynak, rejtélyesnek, kikutathatatlannak találta az ókori ember a világot; mi a természettudományok révén sokkal többet ismerünk belőle, ezért még inkább nagynak, rejtélyesnek és kikutathatatlannak érezzük, és elfog a megdöbbenés az előtt, aki alkotta.

5–6. Isten azonban megszólal, kijelenti magát. Így vetkőzzük le mégis tudatlanságunkat (Zsolt 73:16–17.22–23). Amit megértünk kijelentéséből: Isten jósága. Figyelmeztetés: aki megpróbál hozzátenni szavaihoz, az bölcsebbnek hiszi magát nála és így szembekerül vele.

7–9. A saját korlátainak, Isten nagyságának, kijelentésének, jóságának megismerése után alázatos imádság következik. „Mielőtt meghalok”: a földi élet idejének körülírása. A gazdagság hamis függetlenségi érzetet adhat, a szegénység pedig rákényszerítheti az embert olyasmire, amit másképp nem tenne meg.

10. A szolga ura kénye-kedvére volt kiszolgáltatva. Csúnya dolog megrágalmazni, mert nem védekezhet. Jogos átkát azonban meghallgatja Isten, teljesedésbe megy, így bűnhődik az, aki gonoszt tett vele (Róm 12:9).

11–14. Valószínűleg egy csonka szám-mondás. Bevezetése úgy hangozhatott, mint a 6:16; csak más számokkal: „E három dolgot gyűlöli az Úr és négy dolog utálatos az ő lelkének”. A nemzetség: egy bizonyos emberfajta. Ez az értelme: „Vannak olyanok, akik…” Nem kell négy külön nemzetségre-emberfajtára gondolnunk. A teljes elfajultságra mutat a 11. vers. A 12. általános emberi tulajdonságra utal – saját magát mindenki elfogultan látja –, de közelebbről talán azokra gondol, akik megelégedtek a külső kultikus tisztasággal (Ézs 1:10–17; Mik 3:9–12; Mt 15:1–20).

Péld. 30,15–33. Szám-mondások.

Valószínűleg a rejtvényekből keletkeztek (ld. Bev. Bölcs emberek – népi bölcsesség). Ezen túl azonban az emberi elme egyik ősi próbálkozása arra, hogy a jelenségek mögé hatoljon. Ha több dologban sikerült fölismerni a közöset, a jelenségek egy részét meghódította a rendszerező értelem. Ne becsüljük le ezeket a rendszereket. A mi szemünkben akármilyen kezdetlegeseknek látszanak is, a maguk korában óriási jelentőségük volt.

Formájuk: az első sor kiemeli a közöset (18.21.24.29.) és megmondja a közös vonással bíró jelenségek számát. A nagy probléma: Hogyan formálják a számot gondolatritmussá? A számsor két egymás melletti számát veszik, a kisebbik áll az első félsorban, a nagyobbik a másodikban. Rendszerint a második a fölsorolás tényleges száma. A költői szabadság egyik ősi formája! Ezután jön maga a fölsorolás.

15a. Külön mondás. Hasonló tartalmánál fogva olvadt össze a következővel. A telhetetlen, tolakodó, másokra rátapadó, másokat kihasználó embert a magyar nyelv is hasonlítja a vérszívó piócához. Két lánya van: költői metafora. Mást se tud, csak elvenni, adni nem.

15b–16. A Seol, a halottak birodalma végül minden halandót elnyel. Máshol is a telhetetlenség jelképe (1:12; 27:20). Palesztinában száraz és meleg az éghajlat; a föld minden esőt szomjasan elnyel. A négy kép közül három – az alvilág, a föld, a tűz – az első hallásra érthető, világos. Az egész mondás különös mondanivalója abban van, hogy közéjük sorolja a gyermektelen asszonyt. Lélektani igazság: ha az élet valamelyik területén kínzó hiányérzet lappang, jelentkezhet az élet más területeit elbontó (anyagi, érvényesülésbeli) kielégíthetetlenségben.

17. Temetetlenül maradva vadállatok prédájává válni a legszörnyűbb végzetnek számított (1Kir 14:11; Jer 16:4). Hosszú élet után az ősök mellé temettetni a legnagyobb áldás (Gen 25:8; 1Kir 11:21). Aki életében eldobja magától szüleit, az halálakor nem kerül hozzájuk.

18–19. A természeti törvények ismerete nyomán eltompult az az érzékünk, hogy csodálattal nézzünk a természeti jelenségekre. De kevésbé csodálatosak maguk a törvények? A jelenséget megmagyarázzuk: a víz felhajtóereje tartja fönn a hajót. De mivel magyarázzuk magát a törvényt? Isten egyik legcsodálatosabb törvénye férfi és nő egymásra találása. Éljünk vele olyan szentül, mint az Ő ajándékával illik!

20. Önálló mondás. Három oknál fogva került az előző (18–19) mögé: a) A bennük szereplő közös szó az „út”. b) A hajó, a sas, a kígyó nem hagy nyomot. Ugyanígy a parázna a tett elkövetése után úgy tesz, mintha nem történt volna semmi. c) Tartalmilag csatlakozik – de nem azonos! – a 19d-hez.

Nemcsak Isten által rendelt magasztos utak vannak. Lehet az Őáltala adott csodálatos utat (19d) pervertálni, görbe úttá változtatni. Lehet a rosszban annyira megkeményedni, hogy a bűnös azt mondja: semmi rosszat nem követtem el.

21–23. A 21. vers erőteljes képei ezt mondják: tűrhetetlen következményekkel jár. A mondás nem a fennálló rend konzerválására törekszik, hanem egy nagyon helyes lélektani megfigyelést tartalmaz. Aki megalázott helyzetből kerül uralkodó pozícióba, hajlamos arra, hogy minden elszenvedett keserűségéért elégtételt vegyen. Aki nem alkalmas a felelősség hordozására, azt korlátok közé kell szorítani (22b). Ézsaiásnál (3:5–6.13) prófétai fenyegetés a meg nem felelők uralma.

24–28. Nincs összefüggés a testi erő és a jelentőség között. Figyelmeztetés: többet ésszel, mint erővel (Préd 9:15–18; 10:7). A szervezettség, a cselekvés közben követett rend (hangyák, ld. még 6:6–8; sáskák) ragadja meg a bölcset. Tovább húzhatjuk a vonalat a belső rendezettség, lelkierő felé. Bátorítás a gyöngének. Tanítás: ne a látszat szerint ítéljünk.

29–31. Három magától értetődő példa az állatvilágból – ezek mind szépen járnak – így a király is népe élén.

32–33. Állandó önkritika és ellenőrzés! A hallgatás a legjobb eszköz a harag elkerülésére. Akár bolondságot csinált valaki, akár fölé emelkedik másnak – és így kihívja az irigységet –, akár valamit tervez (nem okvetlenül gonosz tervről van szó, ugyanezt a szót sokszor használja könyvünk jó értelemben 2:11; 3:21; 5:2) legjobb eszköz a hallgatás. A 33. versben kétszeres szójáték van: az „orr” és a „harag” az eredetiben ugyanannak a szónak más alakja. A „köpül”, „nyomkod”, „ingerel” ugyanaz a szó. Az elindított folyamatot nem lehet visszacsinálni. Idejében kell elhallgatni.

Péld. XXXI. RÉSZ

Péld. 31,1–9. Lemuél mondásai.

1–2. Lemuél király mondja itt el azt, amit anyjától tanult. Ki volt, nem tudjuk. Valamelyik szomszéd néptől vették át ezt a szakaszt. Az eredeti szövegen idegen (arám) nyelvi hatás mutatható ki. A héber szöveg így is fordítható: Lemuél, Masszá’ királya. Masszá’ pedig egy arab törzs neve. A bölcsességtanítók szokása volt – más népeknél is – valamely tanítást a nagyobb nyomaték kedvéért úgy előadni, mint amit ők is szüleiktől tanultak (4:1–5). „Fogadalmaim gyermeke”: a gyermekért (1Sám 1), vagy annak gyógyulásáért, szabadulásáért tett fogadalom. Vagyis a szülői aggodalom, felelősség kifejezése. A háromszoros kérdés (Mit?) ugyancsak: felelősséggel fontolgatja a mondanivalót.

A 3–5 a vezetésben való felelősségre int. A paráznaság és szeszes ital rombol, mégpedig – a vezető helyen levő ember személyén keresztül – többszörösen rombol. „Adjatok részegítő italt” értelme bizonyára: Hagyd a részegítő italt azokra. Keserű szociális realizmus húzódik meg a megjegyzés mögött. E versek alapján alakult ki a későbbi zsidóságban az a szokás, hogy a kivégzés előtt kábítószeres bort adtak az elítéltnek (Mk 15:23). A bor pozitív értékelése: Zsolt 104:15.

A 8–9 ismét a felelősséget hangsúlyozza. Észre kell venni a kicsiket, elnyomottakat, hogy rend legyen a társadalomban. A vezető azért van magasan, hogy szócsöve lehessen, sőt védője azoknak, akik alul vannak. A „néma”: aki félénkségből, pénz, vagy hatalom híján nem tudja magát megvédeni. A törvény (Deut 10:18; 24:19; vö. Ruth 2:1–9) a próféták (Ám 2:6–7; 4:1; 5:15; Ézs 20:1–2) és a bölcsességirodalom (14:31; 22:9.16.22–23 stb.) egyaránt szót emel ez ügyben.

Péld. 31,10–31. A derék asszony.

Könyvünk utolsó huszonkét verse akrosztikus költemény. Ez azt jelenti, hogy az egymás után következő versek a héber ábécé egymásután következő betűivel kezdődnek. A héber ábécé 22 betűből áll. Ez az „Arany ABC” házasság előtt álló fiatal lányoknak szól. A gyakorlati oktatást otthon kapták az anyjuktól. A bölcs az általános szabályokat foglalta össze a számukra. Mai értelmezésénél szem előtt kell tartanunk, hogy a megírása óta eltelt évezredek alatt átalakult a világ. Nem valósítható meg minden rendelkezése szó szerint, hiszen pl. a kézműipar helyét átvette a gyáripar. A benne levő irányelvek, teológiai gondolatok azonban ma is érvényesek. A házasságot férfi és nő együtt alkotják, nemcsak az egyik, vagy csak a másik. Nincs benne uralkodó és rabszolga. Ezen belül azonban megoszlanak a feladatok. Az egész pedig akkor jó, ha az Úr öleli körül.

10. A teremtéskor Isten volt az, aki „hozzáillő segítőtárs”-ról gondoskodott az ember számára; ugyanez játszódik le kicsiben újra minden házasságkötésnél. A bevezető kérdés nem valóságos kérdés, hanem költői eszköz a stílus élénkítésére és egyúttal annak a nyomatékos kifejezésére: A jó asszony nem „találás” dolga („lutri”), hanem ajándék. A szóválasztás azonban előhívja tudatunkban a „keresés” szót: Nem lehet elsietni, hanem felelős előkészületet igényel. Mivel megfizethetetlen, nem is anyagi kérdés. Az „ára” szó mögött ott sejlik az a régi szokás, hogy a vőlegénynek fizetnie kellett a menyasszonyért (Gen 34:12; Ex 22:16). Ha viszont ilyen drága, a kereséshez hozzátartozik a „kérés” – imádság – is. A „derekasság” az eredeti szövegben az erőt és a vagyont is jelenti.

11. Biztos alap, ha van az életnek olyan területe, ahol nyugodtan meg lehet támaszkodni. Nélkülözhetetlen a bizalomnak ez a pontja. Állandó személyes felügyelet nélkül is előre mennek a dolgok.

12. Ennek a versnek az alanya már nem a férfi, hanem a nő. A magyar fordításból ez nem tűnik ki, de az eredetiben világos: Az asszony az, aki csak olyat tesz, ami férjének (a családnak!) előnyére és nem hátrányára válik. Ez pedig nemcsak jó szándék kérdése. A következő versek az anyagiakról szólnak. Épp a mi bonyolultabb viszonyaink között ehhez már a jóakaraton és szorgalmon kívül meggondolás, számolni tudás kell. Erre hívják föl a figyelmet az alábbi versek, amelyek az asszony szorgalmán kívül az anyagi dolgokban való ügyességét is dicsérik. Ennek hiánya a kölcsönös szeretet ellenére is lehet sok feszültség forrása a házasságban. Persze nem az anyagi a minden. Az asszonynak tudnia kell, mi a jó és nem rossz: sokszor épp az tehermentesíti a férfit, vagyis az jó, ha az asszony anyagi dolgokban lemondó tud lenni.

13–14. A szorgalmas asszonyról rajzolnak szép képet. Régen a család sokkal inkább önellátó volt. Ruházattal, fehérneművel aszerint volt ellátva, hogy mennyit szőttek, fontak. Az a fontos, hogy amit csinál, azt „jókedvű ujjakkal” teszi. Megtalálja a munkát: „keres” gyapjút és lent, „messziről meghozza” az eledelt. Találékony is e tekintetben. Gondoljunk arra, hogy a kereskedelmi hajózás milyen merész vállalkozás volt az akkori technikai viszonyok mellett, másrészt milyen hallatlan fejlődést eredményezett, amikor megindult az árucsere távoli vidékek között. Salamon gazdagságának egyik alapja épp a kereskedelmi flotta volt (1Kir 9:26–29). A szorgalmas asszony mindent megtesz családja életének változatossá és széppé tételére.

15. A napi tevékenység még ma is ezzel kezdődik Keleten: az asszonyok megőrlik az árpát vagy búzát, és megsütik belőle az aznapra szükséges kenyeret. Minden napra frissen sütik, apró kerek lepénynek formálják (Bibl. Lex: kenyér). Ahol nagy a háznép, korán kell kelni, hogy minden rendben menjen. Versünk tehát szintén az asszony szorgalmát hangsúlyozza. Az egész szakasz azonban semmiképpen nem úgy beszél róla, mint a férfi rabszolgájáról (ld. a következő vers). Azt végzi szorgalmasan, ami a családi munkamegosztásból rá hárul. Más társadalomban más a munkamegosztás is („dolgozó nő!”). 16. Az asszony részt vesz a tervezgetésben, a gyarapodásban pedig része van az ő szorgalmas munkájának is. Egyenrangú!

17. A vers jelentése: nekigyürkőzik a munkának. Munkához vagy gyalogláshoz kötötték föl a ruhát, hogy ne akadályozza őket (Ex 12:11).

18. Aki megízleli, hogy hasznos a munka, az még szorgalmasabb lesz.

19–22. és 24–25. A szorgalom és előrelátás következménye: a család idejében fölkészül a teherpróbára. Nincs kapkodás, aggodalom. Sőt tudnak a szépségre is adni (patyolat, karmazsin, bíborgyapjú). Természetesen az egész írás fényében kell látnunk ezt a szakaszt is. Az első az Isten gondviselésébe vetett bizalom (Mt 6:24kk.), viszont a hit és szorgalom nem zárják ki egymást, hanem együtt járnak (2Thessz 3:6–12).

A család virágzásához azzal is hozzájárul a bölcs asszony, hogy piacra is termel. Nemcsak a megtermeléshez, hanem az értékesítéshez is ért. A köztudatban a hívő gondolkodásban összekeverik a jó anyagi érzék és az anyagiasság fogalmát. Pedig az elsőt a Biblia ajánlja. Az a kérdés, minek a szolgálatába állítjuk anyagi érzékünket. A 20. és 24. vers egymás mellé állítva két fontos tanítást közöl: a) okos anyagi gazdálkodást – de nem önzésre, hanem a segítésre! b) A házasság nem lehet kettős önzés, mindig kifelé is kell irányulnia, mások segítésére, szolgálatára.

23. Az egyenrangúságon belül megoszlanak a házasságban a feladatok. Az asszony inkább benne él a családban, annak dobogó szíve – ezt fejezik ki azok a versek, amelyek az ő feladatairól szólnak. A férfi feladatait nem részletezi szakaszunk. Ő az a kettő közül, aki inkább kifelé él, mintegy kívülről veszi körül a családot, úgy gondoskodik róla; és ő az, aki a nagyobb közösséggel összeköti, részt vesz a közügyekben. A vének voltak a bibliai korban a közügyek irányítói. Tanácskozásaikat a városkapu belső oldalán levő kis téren tartották, ahol különben az egész közélet lezajlott. Közöttük ülni, közöttük ismert lenni = megbecsült vezető lenni. Az a férfi éri ezt el, akit derék felesége tehermentesít a családon belüli gondoktól (11–12. v.). Az egészséges társadalom alapja az egészséges család.

25a. A legszebb dísz nem a külső cifraság, hanem a becsületes, szorgalmas munkával, szép családi élettel kivívott tekintély. 26–27. A külső családépítő tulajdonságok (szorgalom, gondosság, anyagi érzék) után most a belsők kerülnek sorra. Jókor, jó fogalmazásban mondja el intését (jót is lehet rosszkor, rosszul mondani), tanítása szeretetteljes (ugyanaz a szó áll az eredetiben, amelyik Isten szövetségi hűségét, kegyelmét jelzi). Felügyel: nem engedi szabadjára azokat, akiknek nevelésre van szüksége. Nem fejetlen a ház. Ez meglátszik gyermekein (28a). Ezek is olyan tulajdonságok, amikhez nem elég a jó szándék, tanulgatni is kell őket.

28–31. A Biblia nem embertelen. Bár egyedül Istené a dicsőség, nem fukarkodik a jó elismerésével és megdicsérésével. (Pl. Róm 1:8; 1Kor 1:5–7; Fil 1:5; 4:10.18; Mt 25:21.23.) Sok küzdelemért, fáradságért hogy meg tud jutalmazni egy dicsérő szó! Az ilyen asszony híre túlmegy – sőt: hadd menjen túl – a család határain. Dicsérje az egész közösség (a kapu: ld. 23. vers).

A külső szépség csábíthat halálos útra (6:25–26), a belső a kiegyensúlyozott életet, az emberileg várható legnagyobb boldogságot adja meg. A külső ráadásul mulandó (hiábavaló = pára az eredetiben). A derék asszony ajándék (10. vers). Derekasságának alapja: az Úr félelme (kifejezés magy. ld. 1:7). Így foglalja a keretbe hit ezt a gyakorlati kérdésekkel foglalkozó szakaszt.

A Péld többször óv a rossz asszony csábítása ellen (2:16kk.; 5; 6:25kk.; 7; 22:14; 29:3), elmondja, hogy milyen teher a veszekedős (25:24; 27:15), de a legnagyobb ajándéknak tekinti a jót (18:22; 19:14). Megbecsüli, mint nevelőt (1:8–9; 10:1; 17:25) és mint egyenrangú segítőtársat (31:10kk.). Szakaszunk az eszményi háziasszonyt és családanyát rajzolja meg, a feleségről, mint szerelmi társról és az iránta kötelező hűségről az 5:15kk. emlékezik meg.