Péld. XVIII. RÉSZ

Péld. 18,1–24. Az élet szilárd értékei.

1–2. Két nehéz eset: az önző, aki csak magának él, a közösségről nem vesz tudomást és a bolond, aki bölcsnek hiszi magát. Az egyik önzésből, a másik bolondságból, a jót tartja rossznak és a rosszat jónak. A különcnél gondolnak erre a jelentésre: megsértett barát.

3. Nem mindig nyilvánvaló, de aki a hit szemével nézi a dolgokat, az látja: bűn és büntetés, gonoszság és megszégyenülés Isten rendjében úgy összetartoznak, hogy ahova az egyik megérkezik, odamegy a másik is.

4. Gazdagság, frissesség, kimeríthetetlenség, éltető erő jellemzik a bölcs beszédet. A víztelen Palesztinában ezeknek voltak jelképei a mély víz, buggyanó patak, forrás.

5. Ld. 17:26.

6–8. A bolond – meggondolatlan vagy rosszindulatú – beszéd töméntelen kárt okozhat. Az ügyes formába öltöztetett rágalmazó beszédet örömmel szokták hallgatni és nem téveszti hatását. E mondások célja épp az, hogy fölhívja figyelmünket, kritikával hallgassuk a beszélőt. Saját magára idéz azonban romlást, aki rágalmaz, mert amit tesz, bűn s kihívja maga ellen Isten büntetését (12:13; 13:3). 9. Testvére: ugyanabba a fajtába tartozik. A hanyagság ugyanazt éri el, mint a rombolás.

10–11. Ld. 10:15.

12. Ld. 16:18 magy. A fölfuvalkodás eredménye összetöretés, az alázat eredménye dicsőség. – Isteni dialektika (Fil 2:5–11).

13. Nem illik és nem is okos dolog valakinek a szavába vágni. Mivel nem illik, szidalmat nyerünk. Nem okos, mert esetleg olyasmire válaszolunk, amit az illető nem is akart mondani.

14. Ld. 4:20–27 és 12:25.

15. A tudományban is úgy lehet eredményt elérni, hogy valaki fölismeri annak értékét és törekszik elsajátítására. Ha valaki lusta, vagy azt hiszi, hogy mindent tud és ezért nem tanul, buta marad. Ugyanígy az isteni bölcsesség. Aki belátó, bölcs, az megtesz mindent azért, hogy minél többet megismerjen belőle. Vö. 2:1–5.

16. Nem okvetlenül megvesztegetésre kell gondolnunk, bár itt nagyon könnyű a határt átlépni. Három másik mondással együtt kell nézni versünket: 10:2; 19:6 és Lk 16:9.

17. Ha csak az egyiket hallgatjuk meg két peres fél közül, egyoldalú képet kapunk. Hajlandók vagyunk annak igazat adni, akit először hallgattunk meg. Meg kell hallgatni a másik felet is, rögtön más képet kapunk az ügyről. – És ha mi vagyunk az egyik fél?!

18. Vitás esetekben szokás volt sorsvetéssel dönteni (16:33).

19. A csalódott barátot nehezebb visszaszerezni, mint egy barátot megszerezni. Érthető: hozzáférhetetlenebb, mint egy vár.

20–21. Ld. 12:17 magy., 12:14; 13:2.

22. Természetesen a jó feleségről van szó. Ez pedig nem szerencse, hanem ajándék az Úrtól. Ugyanaz az isteni jóakarat adja, mint az igazi bölcsességet (9:35).

23. A szociális igazságtalanság (gazdagság–szegénység) eltorzítja az emberi lelket. A történelem gazdag példatár.

24. Az igazi barátság többet ér egy rossz testvéri viszonynál.

Péld. XIX. RÉSZ

Péld. 19,1–29. Hasznos és káros dolgok.

1. Két körülírással közelítjük meg a vers értelmét: „Még szegényen is jobb a feddhetetlen”. Így azt a fölfogást helyesbíti, hogy a gazdag értékesebb, mert többel tud hozzájárulni a közösség dolgaihoz. A másik: „Inkább megmaradni szegénynek, de feddhetetlennek”. Ezt viszont a 15:24 gondolata egészíti ki. A vers első fele azonos a 28:6 első felével.

2–3. A „lélek” itt jelentheti: „kívánság”, sőt „buzgalom”. „Vétkezik”: célt téveszt. Ha valamilyen szorgalmas, de meggondolatlan buzgólkodásunk sikertelen marad, nem az Úr a hibás.

4. Ld. 17:17.
5. Ld. 6:16–19.
6–7. Ld. 17:17.
8. A gondolat bővebb kifejtését ld. 2:1–4; 8:1–11.
9. Ld. 6:16–19.
10. Ld. 30:21–23 magy. Balgataghoz a fényűzés: olyan eszköz, amellyel nem tud bánni.
11. A 16:32 az önmagunk legyőzéséhez szükséges erőt hangsúlyozza, ez a vers az okosságot állítja előtérbe. Aki meg tud bocsátani, nemeslelkű. A nemeslelkűség dicsőségére válik.
12. Vigyázzanak a vezetésben levők, hogy jól használják ezt a kezükbe helyezett hatalmat. A képek erőteljesek: a palesztinai ember nem az állatkertből ismerte az oroszlánt. A korai időkben még lehetett vele találkozni (Bír 14:5; 1Kir 13:24). Az év jelentős részében az egyetlen csapadék – a növényzet éltetője – a bőséges harmat. A királyról: 16:10–15.
13–14. A családot az Úr ajándékozza erőnek, támasznak, nyugvópontnak. Minek azt elrontani? Ahol beázik a háztető, nem lehet sokáig kibírni a lakásban. Természetesen a világon minden Istentől jön – könyvünk bőségesen hangsúlyozza – ezzel a fogalmazással csak a jó asszony különleges értékét akarja kiemelni. Ha különös ajándék, külön kell kérni is.
15. A mély, öntudatlan alvás szavát használja. Ha hagyjuk a lustaságot elhatalmasodni, lassanként teljesen megbénít; a végén a lusta saját maga fizet rá.
16. „Parancs”: ld. 4:1–5. Egyébként 15:24.
17. Néha merész képeket használ az Írás, hogy egy-egy tanítást jól az elménkbe véssen. A szegények megsegítése pedig egyik nagy témája. Az adós egy idő múlva fizet. Az Úr is visszafizet annak, aki a szegényt segíti. Ez a hasonlat értelme, nem az, mintha csakugyan leköteleznénk Őt. Aktív segítés-re hív föl, tehát nemcsak arra, hogy ne nyomjuk el a szegényt.
18. Az igazi, szeretet nem kényeztet, hanem okosan büntet. A fegyelmezésre szükség van, anélkül nem lehet helyes irányba terelni a gyermeket. Idejében kell, amíg alakítható. Kapkodásnak itt helye nincs. A magyarázók egy része úgy értelmezi a vers második felét, hogy a fegyelem hiányával is meg lehet ölni a gyermeket, mert rossz ember lesz belőle. A héber szöveg megenged ilyen fordítást: „és odáig ne vigyen lelked”. A versünkkel rokon mondanivalójú 23:13–14-nek valóban ez az értelme. Itt mégis inkább „túlbüntetésről” van szó, amelyik már nem használ, hanem árt. Ez már nem a gyermek érdekében történik. Ilyenkor a gyermek már tárgy, amin a szülő kiélheti szenvedélyeit. Büntetni csak higgadtan szabad.
19. A harag rossz tanácsadó, a hirtelen haragú ember olyan tettekre ragadtatja magát, aminek törvényes következményei vannak. Ha ilyen helyzetből kimentjük, vagyis megússza büntetés nélkül, akkor még jobban vérszemet kap.
20. Ld. 12:15.
21. Az embernek sokféle terve van: gyakran ellentétes elgondolások cikáznak át agyán és mérlegeli, melyik mellett döntsön. Korántsem biztos, hogy egy terv beválik. Az elgondolás és az eredmény közt nagy különbség van. Nem úgy az Úrnál. Nála szó és tett, elgondolás és kézzelfogható eredmény ugyanaz. Az emberi tervek közül tehát az teljesedik be, ami az Ő tanácsával megegyezik.
22. A „hűség” itt az ember és ember közötti tökéletes magatartást fejezi ki, az eredetiben a „szövetségi hűség” szava áll. A vers második feléhez odaértendő: a hazugnál, aki gazdag. Ld. e fejezet első versét. 23. Az Úr az élet és minden jó forrása, ezért aki vele áll kapcsolatban, azé az élet és a jó. Az „Úr félelme” az Istennel való kapcsolat szakkifejezése, ld. 1:7.
24. Az asztal közepén állott a tál, amiből az asztal körül ülők mártogattak (Mt 26:23). Könyvünk többször fordítja a gúny fegyverét a lusta ellen (6:10; 12:27).
25. A „csúfoló”: aki tudatosan utasítja el magától a bölcsességet (ld. 1:20–23); az „együgyű”: a tapasztalatlan, aki még nyitott – a rosszra is és a jóra is – (ld. 1:2–6). Az előbbi már csak büntetést érdemel. Az együgyűnek tanulságul szolgál a csúfolót ért büntetés és a helyes irányba indítja. Az értelmesnek viszont elég csak a lelkére beszélni, mert maga is a jót akarja választani.
26. Évezredes probléma: az elaggott szülők gyámolítása. „Szégyenthozó”: elsősorban saját magára. Ld. 17:21.
27. „Fegyelem” ld. 1:2–6.
28–29. „Beliál” ld. 16:27. „Csúfoló”, „balgatag”: ld. 1:20–33. Aki semmibe veszi a törvényt, kárt okoz embertársainak, de végső fokon saját magának, mert szembekerül a jog védőjével, Istennel.

Péld. XX. RÉSZ

Péld. 20,1–30. Mitől kell óvakodnunk?

1. Csúfolóvá tesz a bor, vagyis az erkölcsi értékek megvetőjévé; lármát, azaz kellemetlenséget, testi kárt (23:29) okoz. Természetesen a mértéktelen borfogyasztásról van szó. (Ld. 21:17; 23:20–21; 31:4–7). 2. Ld. 19:12.
3. A veszekedés sarat fröccsent még az ártatlanokra is. A bölcs ezért igyekezzék elkerülni a veszekedés alkalmait, így őrzi meg méltóságát. Ld. még 17:14.

4. Az ősz a szántás, a nyár az aratás ideje volt a palesztinai mezőgazdaságban. A szántás rendkívül nehéz munka volt. Aki nem végzi a munkát, amikor annak itt az ideje és nem vállalja a munka nehezét, hiába várja (keresi) az eredményt. Ld. 10:5.

5. A vers első fele, mint önálló mondás azt jelentette: életadó mint a víz, ha valaki meggondoltan cselekszik (18:4). A tanács: ugyanolyan adománya a bölcs embernek, mint a papnak a törvény, a prófétának az ige (Jer 18:18). Mély: soha nem hagy cserben a megfontolás. A nem mély víz hamar kiszárad Keleten az esőtlen hőség idején. Amikor kiegészítették a vers második felével, a mély vízben a kikutathatatlanság jelképét látták: a bölcs ember átlát a másik szándékán (Jn 2:24–25).

6. Ezért jó az előző versben ajánlott elővigyázat.

7. Nem kellene a modern embernek is többet fáradoznia azon, hogy ne csak anyagi és szellemi, hanem lelki útravalót is adjon a gyermekeinek?

8. Az ideális király, ld. 16:10–15.

9. A felelet: senki (ld. Jn 1:8).

10. Az éfa: űrmérték. Ld. 11:1 magy. Az egyik mértéket vásárláskor, a másikat eladásnál használták. Szellemi síkon is előfordul: más mértéket használunk, amikor kapunk, vagy elvárunk valamit (jó szót, segítséget), mint amikor adunk. Mt 7:12.

11. A jellemtulajdonságok már gyermekkorban fölismerhetők.

12. Használjuk őket annak törvénye szerint, akitől kaptuk őket.

13. Ld. 6:6–11.

14. Az 5. v. hétköznapi változata.

15. Ld. 3:13–18 magy.

16. Úgy tesz a bölcs, mintha a hitelezőt biztatná: járjon csak el kegyetlenül a kezes ellen; megérdemli, amiért olyan bolond volt, hogy kezességet vállalt. Ezzel a stílusbeli fordulattal teszi nyomatékosabbá az intelmet. Ld. 6:1–5.

17. Könyvünk sehol sem állítja, hogy a gonoszoknak pillanatnyilag nem lehet jobb a helyzetük („ízlik”). De az útjuk vége lesz rossz („de azután”), ezért kell idejében meggondolnunk, melyikre térünk. Vö. 9:13–18. Kenyér helyett kő: Mt 7:9.

18. A világon mindent csak megfontoltan érdemes csinálni (15:22). A vers második fele egy speciális példát említ erre az alapszabályra: a háborút (Lk 14:31). A próféták igehirdetéséből tudjuk, hogy Izrael harcai idején az igazi bölcsességnek nemcsak azt kellett volna mérlegelnie, hogy milyenek az erőviszonyok, hanem, hogy mi az Úr akarata, és aszerint cselekedni (Ézs 30:1; 31:1; 3:1–3; Jer 2:18–19). Az Úr szerinti bölcsesség tehát itt is magasabb szempontok szerint jár el. Az élet is harc: Zsolt 35:1; 56:2–3; 120:7; 140:3.

19. Ld. 11:9–14; közelebbről 11:13.

20. Ld. 13:9. A törvény büntetése halál (Ex 21:7). Ha valaki ezt ki is kerüli, van Isten aki végrehajtja a büntetést.

21. Ld. 13:11. Lehet, hogy az előző vers kiegészítése.

22. Magunkért bosszút állni – ez Isten bírói hatáskörébe való beavatkozást jelentene (Mt 5:44; Róm 12:17–19).

23. Ld. 11:1 és 20:10.

24. Kimondhatatlan biztonságérzet: minden lépésünket az Úr ellenőrzése alatt tehetjük meg. Mindenhatósága erre is kiterjed. Ezzel szemben nagyon kicsi az emberi erő: még bele se láthat az Ő útjába.

25. Szent, vagyis az Úrnak szentelt. Az Istennek tett fogadalom teljesítésére a törvény szigorúan ügyel (Num 30). Ezért veszélyes valamit meggondolatlanul megfogadni és csak azután gondolni arra, hogy vajon tudjuk-e a fogadalmat teljesíteni (Préd 4:17–5:6; Mt 15:5; Mk 7:11).

26. Ld. 16:10–15. A bölcs király teszi ezt, mert tudja, hogy az igazi bölcsesség az Úr akaratának végrehajtása. „Rájuk hajtja a kerekeket”: a harciszekér – a korabeli tank – kerekeivel széttapostatni az ellenséget. Hűség és igazság ld. 3:3–4.

27. Ld. 15:11. A mécses az élet jelképe. „A lehellet”: ugyanaz a szó, mint a Gen 2:7-ben. Öntudatos lelket, életet adott az Úr az embernek.

29. Ld. 16:31; 17:6.

30. A szigorúság, a fegyelem – az önfegyelem is – erkölcsi tisztulást eredményez. Vö. 1Pt 4:1.

Péld. XXI. RÉSZ

Péld. 21,1–31. Helyes magatartás különböző helyzetekben.

1. Egyiptomban, Mezopotámiában fejlett volt az öntözés, de Izraelben is maradtak fönn pl. csatornaalagutak, melyek segítségével a vizet a kívánt helyre vezették. Ahogy az ember a vizet, úgy tudja Isten a király akaratát irányítani. Az önkényuralkodók világában hangzik ez el! Az Úr kézben tartja a politikai eseményeket is! Ld. 16:10–15.

2. Ld. 15:11; 16:2.

3. Ld. 15:8.

4. A bűnösök úgy vélik, hogy mécsesüket – életüket (13:9) a gőgben, vagyis önmaguk megdicsőítésében találják meg. Mások fölé emelik magukat. Amit ők életnek gondolnak, az nem más, mint bűn. A bűn pedig – az itt használt szó jelentése az eredetiben – céltévesztés. Azáltal vesznek el, ami által élni akartak.

5–6. A szorgalmasok tervei helyesek: fokról fokra igyekvő becsületes munkával akarnak eredményt elérni. Aki gyorsan akar meggazdagodni – érdemtelenül – szembe kerül az erkölcsi rend őrével és megbűnhődik. Ld. 12:11; 13:11. „Hazug nyelvvel”: kereskedelmi csalással vagy hamistanúzással. Aki így viselkedik, veszedelmes játékot űz a halállal.

7–8. A gonoszságnak ugyanaz a hatalma söpri el a bűnösöket, amivel ők ártottak másoknak.

9. Ez bizony nem kényelmes még a lapos palesztinai háztetőn sem. Jobb az egyedüllét még a velejáró kényelmetlenséggel is, mint a rossz házasság. (Megismétlődik a vers: 25:24; a gondolat: 21:19.)

10. A gonoszság, mint második természet ld. 4:16–17; a kétféle lelkület: 12:10.

11. Ld. 19:25.

12–13. A cselekvő „Igaz”: Isten (Jób 34:17). A pillanatnyi állapot nem mérvadó (ld. 3:33; 12:7 magy.). Vö. Jak 2:13.

14. Akit valamilyen sérelem miatt perbe fogtak, annak fizetnie kell. Vagy a bírónak fizet, ez elítélendő vesztegetés (15:27; 17:23), vagy a sértettnek (1Sám 25). Vannak azonban esetek, amikor fizetséggel nem lehet lecsillapítani a haragot (6:34–35).

15. A vers első fele ld. 2:9–11; a második ld. 2:14. A bűnösök számára a rossz cselekvése az öröm, de végül ez pusztulásukhoz vezet, mert van törvény. Ezért az is igyekezzék a törvény teljesítésére, aki még nem jutott odáig, hogy belső gyönyörűséget találjon benne.

16. Ld. 15:24. „Az értelem útja”: könyvünkben mindenütt az Isten akaratának teljesítése.

17. Olajjal a lakomák alkalmával kenték magukat. Az állandó mulatozás keresése törvényszerűen elszegényedéshez vezet. A nyomor viszont, vagy bármely kielégítetlenség a mámorban keres enyhülést és így tovább fokozza romlását és ebből a körből nem tud kitörni.

18. A földi életben gyakran szenved az igaz a bűnös helyett; a bűnösnek megy jól a dolga és nem az igaznak, bár fordítva kellene lennie. Isten ítélete helyreállítja a rendet (11:8); a gonoszok vesznek el, az igaz megszabadul. A „váltságdíj” szó itt csak hasonlatként szerepel: váltságdíj az, ami elvész, míg valami más megmarad (13:8 – a pénz elvész, hogy az élet megszabaduljon); az, ami kielégíti a haragot. Az ítélet napján a gonosz vész el, így csillapul Isten haragja, az igaz megmarad. Az ÚSz szerint (2Kor 5:21) Jézus lesz bűnössé és elpusztul, hogy mi igazak legyünk és megmaradjunk.

19. Ld. 9. v. 20. Az olaj – ti. az a finom olaj, amivel a lakomák alkalmával kenték magukat – jólét jele. A bölcs tudja, hogy a szorgalom és takarékosság tesz gazdaggá, ezért gyarapszik, a bolond kezéből kifolyik a pénz. 21. Ld. 15:24. Dicsőség: az emberek előtt elért jutalom.

22. Többet ésszel, mint erővel – de ne feledkezzünk meg közben a bölcsesség teológiai jelentőségéről (ld. Bev.).

23. Ld. 12:17–19 és 13:3.

24. A csúfoló: Ld. 1:20–33. A kevélység itt az isteni és emberi törvények semmibevétele.

25. Ha valaki valamire vágyik, meg is kell érte dolgoznia. A vágynak reálisnak kell lennie; annyit kívánjunk, amennyit munkánkkal el tudunk érni. A betöltetlen vágy kínoz – öl.

26. A gonoszlelkű ember csak kapni akar. Az igaz, aki maga is Isten ajándékából él, az tud adni szüntelenül.

27. Ld. 15:8.

28. „Engedelmes ember” az eredeti szövegben: az, aki odahallgat. Olyasvalaki, aki nem kitalált dolgot mond el, hanem olyat, amit tényleg hallott. Ld. 12:17; 14:5.

29. „Szemtelen képet”: elszánt arcot. A gonosz ki akarja kényszeríteni magának, amit el akar érni. Az egyenes ember ezzel szemben rendben tartja útját (= cselekvésmódját, életvitelét) és ráhagyja magát az Isten áldására, akinek erejéről épp a következő két vers szól.

30–31. Az Úr a leghatalmasabb: akármilyen nagy hatalom a bölcsesség (22. v.), ellene nem használ, hiszen az is tőle származik (8:22). Ezért az igazi bölcsesség: ráhagyni magunkat. Akárhogy fölkészül valaki a háborúra – bármely vállalkozásra – kimenetele Istentől függ. Vö. Ézs 31:13.

Péld. XXII. RÉSZ

Péld. 22,1–16. Bölcs magatartás.

Szakaszunk mondásai néhány téma körül csoportosíthatók.

A vagyonról. A 7. vers egyszerűen megállapít egy sajnálatos tényt. Második felében már intelem is van: óv a kölcsöntől. Az 1. vers megpróbál rávezetni arra, hogy a gazdagságnál nagyobb érték is van (vö. 28:6). A hírnév, kedvesség sokszor jobb segítség, tehát hasznosabb is lehet, mint a gazdagság. Ami van, az Úr akaratából van (2). Ebből azonban nem a dolgok, társadalmi igazságtalanságok megváltoztathatatlansága adódik. Sőt! Szegény és gazdag azonos értékűek. Ez egyenesen kötelezettségeket ró a gazdagra a szegénnyel szemben (vö. 3:27–30). Ezeket pedig érdemes teljesíteni (9), mert az áldást veszti el, aki nem teszi (8–9). Bővebben ld. 11:24–27 magy. Isten biztosítja rendjét és megbünteti az ellenszegülőket (16).

Az előrelátás. Az okos ember meggondolja a következményeket s ezért nem éri baj. A 3. vers még egészen hétköznapi dolgot állapít meg, de természetesen nem a felelősség alól való kibújásra biztat. E rövid mondások a dolgoknak csak egy-egy vonatkozását villantják föl! Igazán előrelátó az, aki nem hagyja ki Istent a számításból, mert aki kihagyja, nehéz úton jár (5 vö. 15:19). Az alázat az Úr félelme (ld. 1:7) vezet el az áldásokhoz; Ő az anyagiak és az örökélet ura (4). Aki csak ezt a világot látja, és ennek megfelelően válogatja meg eszközeit, ingatag talajra épít (8 – a gondolat kifejtése 11:17–21). Vö. Gal 6:7. Vetés-aratás: az ok és okozat szigorú kapcsolatára utal. A tisztaság, az ismeret (ti. az Úr szerinti ismeret) következménye az áldás (12), ezért kell a társadalmat is tisztán tartani (10–11.16.). Ahonnan kiűzik a csúfolót (a kifejezést ld. 1:20–33), megszűnnek jelenlétének romboló következményei is (10). Ugyanez az előrelátás segít a nemi erkölcs tisztaságában is (14 vö. 5:1–6).

A nevelést idejében kell végezni (6 vö. 19:18a), a szigorúság a jó cél érdekében fontos (15 vö. 13:24). A lustaság ellen ismét a gúny fegyverével harcol (13 vö. 6:10; 12:27; 19:24).

Péld. 22.,17kk. A bölcsek szavai.

A 17. verssel új szakasz kezdődik könyvünkben (ld. Bev. – Felosztás). A stílus hirtelen megváltozik. Hosszabb gondolati egységek következnek, újra föltűnik az 1–9 fejezetből ismert „fiam” megszólítás. A 17–21 versek egy külön kis bevezetés a következőkhöz. „A bölcsek szavai” pedig az egykori cím lehetett, ami később belekerült a szövegbe. Ezek alapján megállapították, hogy a 22:17–24:22 külön gyűjtemény, amit az előző nagyobb gyűjteményhez csatoltak. Végül fölfedeztek egy egyiptomi művet – Amen-em-ope bölcsességét – s az feltűnően sok hasonlóságot mutat a Példabeszédek könyvének éppen ezzel a szakaszával. Ezt a gyűjteményt dolgozhatta át egy izraeli bölcs, aki azonban anyagát szabadon kezelte; az átvett anyagot is saját mondanivalója kifejezésére használta föl. Tanításai mögött mindenütt az Úrban való szilárd hit áll. Merített e szakasz összeállítója egy babiloni munkából is, Achikar mondásaiból. 17–21. A következő szakasz bevezetése, a bölcsesség hasznáról: a) Elvezet az Úrban való bizalomra (ld. Bev. – Teológiai jelentőség). b) Megtanít az emberek közötti viselkedésre, a helyes beszédre. A követek jelentőségét ld. 13:17.

A bölcsesség eszerint belső tartást, támaszt ad, mégpedig megbízhatót, mert minden dolgok alapjához, az Úrhoz vezet el. Ennek azonban meg kell nyilatkoznia szavakban is. „Kedves” annak is, aki ebből él és azok számára is, akik a bölcs ember személyén keresztül részesülnek benne.

Péld. 22,22–29. A bölcsesség a gyakorlatlan.

22–23. Rögtön rá is tér a gyakorlatra. Az alacsonysorsú könnyű prédája az erősnek. Nincs hatalma, hogy megvédje magát. Gyöngesége szinte csábít egyeseket a helyzet kihasználására. „A kapu”: a bibliai városokban a jogszolgáltatás, jogi ügyletek lebonyolításának a helye, a közélet színtere. Az alacsonysorsúak ügyének védője maga az Úr. Aki jót akar, nem igyekszik jogtalan előnyökhöz jutni! 24–25. A társaság rossz hatásától óv. A hirtelenharagú terrorizálja környezetét, így esetleg sok mindent elér, de magának állít csapdát, egyrészt mert megutáltatja magát, másrészt mert meggondolatlanságra ragadtatja magát.

26–27. Ld. 6:1–5.

28. Ld. 22:22–23 és 23:10–11.

29. Szövegünkön átdereng az egyiptomi eredet. A „serény” (máhír) az ÓSZ-ben általában az írnokok jelzője (Zsolt 45:2; Ezsd 7:6). Az egyiptomi bölcsességirodalom nagyrészt érvényesülési tanácsokból áll írnokok – tisztviselők – számára. Karrierjük csúcsa az volt, hogy a királyi udvarban nyertek alkalmazást. Amen-em-ope (ld. 17 versnél) így ír: „Az írnok, aki hivatalában ügyes, méltónak találtatik, hogy udvari ember legyen”. E sorokat dolgozta át írónk úgy, hogy általánosan mindenkihez szóljon: a becsületes munka jutalma nem marad el.

Péld. XXIII. RÉSZ

Péld. 23,1–35. A kegyesség: életbölcsesség.

1–3. A Biblia foglalkozik az illendőség kérdésével is (2Thessz 3:7; Tit 2:3; 1Pt 2:12), ezen belül az étel-ital dolgával (Róm 13:13). Szakaszunk arra figyelmeztet, hogy az illem árnyalatait is vegyük tekintetbe; ez az intelem egy speciális helyzetre vonatkozik. Az önfegyelem és mértékletesség nyomatékos ajánlása is benne van, különösen a 2. versben. A körültekintés is fontos. Csalétek az, ami vesztét okozza elfogyasztójának. A király haragját hívhatja ki, ha valaki valamit figyelmetlenül eleszik előle az asztalnál. Esetleg arra utal a szó, hogy a nyájasság mögött hátsó szándék állhat – le akar kenyerezni az, aki vendégül lát. Aki hagyja magát lekötelezni, elveszti belső szabadságát. Ha már visszautasítani nem lehet az ilyen meghívást, vigyázzunk evés közben.

4–5. Nem a szorgalmat, nem is a gazdagságot ítéli el, hanem azt a fölfogást, amely egyetlen célnak tekinti a gazdagságot. A belátó ember abbahagyja a hajszát, mielőtt tönkremenne bele (2Tim 6:9). A sasról szóló kép háromféleképpen érthető: a) Hiába kapkodunk a gazdagság után. b) Kielégíthetetlen a vágy; ha elértünk valamit, nem tudunk neki örülni, mert máris újabb céljaink vannak. c) Mulandó a gazdagság, nem ez az élet igazi alapja (Mt 6:19–21).

6–8. Vigyázat! A kedvesség, bőkezűség takarhat számítást is. „A gonosz szemű ember”: gonosz ember. „Ki fogod hányni”: ti. az undortól és dühtől, amikor megtudod, milyen embernek voltál vendége. „Kedves szavaidat”: amik a hálából fakadtak.

9. Kár a szót pazarolni a bolondra, a hatás csak rossz lehet. Azért meg kell kísérelni mindenkinek a megmentését! Vö. 9:7–12.

10–11. Egy-egy tulajdonos földjét határkő választotta el a másikétól. Volt, aki úgy növelte birtokát, hogy titokban arébb rakta a határkövet. De elképzelhető volt ez „törvényes” úton is. Erőszakkal, törvénycsavarással, a szegények szorult helyzetének kihasználásával (Neh 5:3–5) szerezhette meg valaki mások birtokát. Ilyenkor nem volt már többé szükség az ősi határkőre. Vagyis mindenfajta vagyonfölhalmozás ellen szól igénk. Különösen a védtelenek – árvák, özvegyek – voltak kitéve mások kapzsiságának. Ezért állnak az Úr különös védelme alatt (Ex 22:21–24). A „megváltó” (gó’él) az a legközelebbi férfirokon, aki a család elszegényedése esetén gondoskodik arról, hogy a birtok ne jusson idegen kézre (Lev 25:25–26.48–49). Versünkben az Úrra vonatkozik. Ő azoknak jogvédője, akiknek nincs emberi segítségük, vele kerül szembe, aki a szegényt bántja (22:22–23).

12. Ld. 1:2–6.

13–14. Ld. 19:18.

15–16. Érzelmileg igyekszik hatni a nevelő. „Bölcs”: nemcsak a gyakorlati életbölcsesség tekintetében, hanem istenfélő is (ld. Bev.). „Szív”: az értelem-akarat központja. A „vesék”: a legmélyebb érzések központja (Zsolt 7:10; Jer 17:10).

17–18. Ld. 3:31–35 és 15:24. Az anyagiakhoz kötött remény az anyagiakkal együtt mulandó. Az Úr félelme: 1:7.

19–21. Ld. a 29–35-nél.

22–25. A bölcsesség: számolni a következményekkel, mégpedig hosszabb távon, a földi élet határain is túl; számolni azzal, hogy Isten megáld vagy megbüntet-e valamilyen cselekedetért. Ezért áll párhuzamban az igaz és a bölcs. Amelyik gyermek szülők iránti kötelesség vonatkozásában ezt a bölcsességet követi, az megtesz minden tőle telhetőt, hiszen a szülők tisztelete Isten nyomatékos parancsa (Ex 20:12). Ezért örvendezhetnek szülei. A 25. vers viszont az érzelmi ráhatás kedvéért (vö. 15–16) ismétli a gondolatot: „olyan légy, hogy örüljön atyád…”

A 23. vers a bölcsesség-igazság értékét hangsúlyozza. Olyasmit vásárol az ember, olyasmiért hoz áldozatot, amit értéknek tart. Ha elad valamit, azért teszi, mert nincs szüksége rá, vagy mert az árára nagyobb szüksége van. Az igazság (= megbízhatóság, szilárd kitartás Isten akarata mellett) megéri a velejáró áldozatot. Ennek az áldozatnak egyik fajtája az idős szülők iránti kötelezettség teljesítése. „Bölcsesség, fegyelmezés, belátás” ld. 1:2–6.

26–28. Ld. 5:1–6 és a leselkedésre: 7. r.

29–35. Ha egy modern orvos és egy költő összefog, akkor tudják ilyen találóan és tömören jellemezni a részegeskedést. „Az iszákosság elleni intelem… a halálos komolyságot csípős iróniával vegyíti” (Lamparter). A 31. vers szép képe a pillanat csábító voltát festi. Később jönnek a következmények. A csábító lehetőség halálos veszélyeket rejt (32). Megjegyzendő, hogy nem mindenestől ítéli el a hús- vagy borfogyasztást, hanem mindkettőnél a mértéktelenséget (Bír 9:13; Préd 10:16; Zsolt 104:15). Egyik következmény az elszegényedés (20–21). A részegséggel járó ingerlékenység és felelőtlenség következménye egy csomó kár, ami elkerülhető lett volna. Megbomlik az egészség és az értelem. A végső fokozat a teljes eltompultság. Az ember annyira az ital rabja lesz, hogy a csömörrel és zavaros álmaival nem törődve, fölébredése után újra az italt hajszolja. Az egész ott kezdődött, hogy a bor kívánatosan gyöngyözött a serlegben!

Péld. XXIV. RÉSZ

Péld. 24,1–34. A türelem, békesség és bölcsesség áldásai.

1–2. Ld. 3:31–35. A gonoszok közelléte mérgező.

3–7. Az előző két vers utal arra a kísértésre, hogy az igaz megirigyli a gonosz szerencséjét. Ezek rablott holmival töltik meg házukat (1:13). Erre felel a 3–4 vers. Az igazi építőerő: a bölcsesség. Ez számol olyasmivel is, amit a bolondok figyelmen kívül hagynak: az isteni igazságszolgáltatással. A szilárd ház tehát bölcsességre épül (Mt 7:24–28). A 24:5–6-ot vö. 21:22 és 20:18. A közösség dolgaiban óriási jelentősége van a bölcs tanácsnak (11:14). A bolond nem éri föl ésszel a bölcsességet, ha ő szólal meg, az csak árt, éppen ezért hallgasson ott, ahol a közösség dolgát intézik („kapuban”).

8–9. Azzal igyekszik visszatartani a gonosz gondolkodásmódtól és cselekedetektől, hogy az ilyen ember megbélyegző nevet kap az emberektől. Idekívánkozik kiegészítésül: Mt 5:11–12 és 1Pt 4:14–16. A „vétek”: céltévesztés. „A csúfoló”: ld. 1:20–33.

10–12. A 10. v. szövegét nehéz lefordítani. Kétféleképpen is értelmezik: a) arra biztat, hogy a megpróbáltatások idején maradjunk erősek. b) Nem lehetünk gyengék (ti. a segítésre), amikor másokat szorongatnak, mert nem lesz erőnk akkor sem, amikor magunknak lenne rá szükségünk. Az összefüggést tekintve ez a második magyarázási mód a megfelelőbb.

Isten embere mindenkiért felelős. A Péld tele van olyan igékkel, amelyek a bölcs hallgatást parancsolják. Ezek magyarázatánál hangsúlyoztuk, hogy nem a felelősség alól való kibújásra jogosítanak fel (11:14; 12:23). E versek a „Ne ölj!” parancsolat pozitív megfogalmazása. Nemcsak az a föladatunk, hogy felebarátunkat segítsük, hanem még az is, hogy „kárát tőlünk telhetőleg elhárítsuk” (Heid K 107 kérd). Ments, mégpedig késlekedés nélkül! Vö. Lk 10:25–37; Jak 4:17. Halálba hurcoltakért közbenjárni kockázatos dolog. A Hós 4:2; Zsolt 94:3–6 képletes értelemben a szociális elnyomást ölésnek nevezi, ezen az alapon gondolnak a magyarázók arra is, hogy igénkben az elnyomottakért való síkraszállásról van szó. Inkább így mondhatnám: arról is.

A feladat nehéz, egyszerűbb észre sem venni. Ez a szörnyű kibúvó azonban ellenünk fordul (Mt 25:41kk.). Még önmagunkat is becsaphatjuk, a szívek vizsgálóját (15:11; 16:2) azonban nem. 13–14. Tudnunk kell, hogy a régi ember – különösen a közel-keleti – sokkal édesszájúbb volt, mint a mai európai. Magában fogyasztotta a mézet (Bír 14) és ez közmondásosan finom csemegéje volt. Amikor a mézet említi, olyan dologra hivatkozik, amit mindenki egyöntetűen a legfinomabbnak tartott. Ennek meggondolása után világos a hasonlat: Épp így a bölcsesség a legfőbb a jó léleknek. Miért? Mert a világ élete nem vaktában folyik, irányító értelem van mögötte (3:19; 8:22kk.). Aki bölcs, ezzel az erővel, az Úr akaratával él összhangban. Nem akármilyen bölcsességről van itt szó, hanem az isteni bölcsességről (ld. Bev.). A világ célja felé halad (amikor Isten megfizet, 12 v.) és csak az érezheti magát biztonságban (annak reménye nem vágatik ki), aki beleilleszkedik Isten tervébe (15:24).

15–16. Számtalan változatban visszatérő mondanivalója könyvünknek, hogy az igazak sorsa nem mindig jó és a gonoszoké nem mindig rossz, de végül az igazak járnak jól és a gonoszok bűnhődnek. Micsoda vigasztalás a bajban levő hívőknek: az igazak is elesnek, vagyis érik őket roskasztó megpróbáltatások, nem is ritkán („hétszer” = gyakran), de mindannyiszor fölkelnek! Vö. Jób 5:19; Zsolt 37:24. Ezért kilátástalan a gonoszokra nézve minden támadás az igazak ellen. „Leselkedni”: mint a ragadozó, a kedvező alkalomra várva.

17–18. A 20:22 már figyelmeztetett, hogy mondjunk le a bosszúról. Van annak azonban egy finom, sokszor alig észrevehető formája: a káröröm. Isten olyan nagyfokú tisztaságot követel az övéitől, hogy bírói munkájának ilyen megzavarását is bünteti. Bünteti azzal, hogy szabadon engedi, tehát újra hatalomhoz juttatja ellenségünket, az tovább árthat nekünk. A 18. vers tehát egyszerűen a káröröm büntetéséről szól.

19–20. ld. 3:31–35. Nem érdemes haragudni se a gonoszra, mert sorsa úgyis meg van pecsételve. A „mécses” ld. 13:9.

21–22. Először az Urat, aztán a királyt (törvényes felsőbbséget). Ahogy a kettőt egymás mellé állítja, abból látszik, hogy a kettőt együvé tartozónak tekinti. A királyt Isten adja és a lázadóra ketten együtt sújtanak le. Ez azonban másfelől azt is jelenti, hogy a király csak az Úr törvénye szerint uralkodhat. Csak addig áll az Isten mellé sorolva, addig van annak védelme alatt, addig kötelező iránta az engedelmesség, amíg maga is engedelmeskedik az Úrnak (ld. 16:10–15). Az ókori Keleten az uralkodót istenítették. Átléphetett minden törvényes megkötöttséget és a vallás arra volt jó, hogy hatalmát támogassa. Izraelben is az isteni oldalra sorolták a királyt (Zsolt 2), de ez itt korlátozta őt: a törvény fegyelme alatt állt és a vallás nem engedett néki korlátlan hatalmat (Illés, Ézsaiás, Jeremiás harcai). Sajnos, a középkor a Bibliára hivatkozva inkább a pogány, mint az izraeli fölfogást vette át. – Ezzel a tisztelettel és ezzel a korlátozással terjeszti ki az ÚSZ a királyról szóló tanítást a pogány felsőségre is: Lk 20:25; Róm 13:4.

23a. Még egy rövid kis gyűjtemény (23–34) csatlakozik az előzőekhez „Ezek is a bölcsektől valók” címen (ld. Bev. – Felosztás).

23b–26. Megfélemlített, megvesztegetett vagy egyszerűen egy erkölcsileg züllött társadalomban élő bíróság képe. A régiek még nem ismerték ezt a fogalmat: a hivatalos hatalommal való visszaélés. Nem hamisítjuk meg azonban e versek mondanivalóját, ha ezt is beleértjük. A 24a jogi aktusra, a bírósági ítélethirdetésre utal (17:15). Áldás és átok ószövetségi felfogás szerint hatóerők. A 24b–25-ben kilátásba helyezett büntetés és jutalom tehát több, mint az emberek előtti becsület elvesztése vagy megnyerése, mert Isten meghallgatja az elnyomottak panaszát (30:10). Az őszinte szó – akár bíróság előtt, akár négyszemközt – a gyöngéd barátság tette, még akkor is, ha első hallásra kellemetlen. 27. Először a kenyérkereső foglalkozás, azután a családalapítás, először a hivatás, azután a személyes igények. A „házépítés” mint családalapítás: Ruth 4:11.

28. Ld. 6:19. Itt talán összefüggésben van a következő verssel: akkor se tedd, ha a felebarát azt tette.

29. Ld. 25:21–22.

30–34. A lustaságot könyvünk fáradhatatlanul ostorozza. Itt most az életből vett példával támasztja alá mondanivalóját. Ld. 6:6–11.