Péld. I. RÉSZ Péld. 1,1. A könyv szerzője és címe. Ld. Bevezetés. Péld. 1,2–6. Használati utasítás a könyvhöz.

A bölcsesség: megfelelő eszközöket választani valamilyen cél eléréséhez (technikai és átvitt értelemben egyaránt. Ld. Bevezetés). A könyv célja, hogy eszközt, bölcsességet adjon az élet helyes éléséhez. Az élet ti. nem egyszerű dolog. Helyes folytatásához nem mindig az a megfelelő, ami pillanatnyilag a legkellemesebb. Ezért nincs a bölcsesség fegyelem nélkül. Ez nemcsak önfegyelem, hanem bizonyos tekintély elfogadása: az apáé, anyáé, tanítóé, végső fokon Istené. A fegyelem szó annak a világnak a fülével értendő, amikor az apa (nevelő) kezében még bot volt (13:24). Az élet döntések, választások sorozata: Értelmes az, aki helyesen tud választani. Az értelem szó a 2-ben tulajdonképpen a megkülönböztetés képessége.

Fegyelem és helyes megkülönböztetés által nyeri el az ember a magasabb értékeket: az igazságot, törvényt, egyenességet. Az igazság: a norma, a világban jelenlevő belső rend, a belső hajlandóság ezzel a renddel, normával összhangban állni. A törvény: ennek gyakorlati megjelenése: az Isten és emberek iránti kötelesség betöltése. Egyenesség: mindezt hátsó gondolat nélkül, nemcsak addig, amíg jogszabályok arra kényszerítenek.

Szükségük van tanításra az együgyűeknek, tapasztalatlanoknak, akiket még jóra és rosszra befolyásolni lehet (Zsolt 19:8; 116:6; Péld 1:22.32; 8:5). Ahogy egy szakmát az elődök tapasztalatának átvételével lehet megtanulni, úgy az életbölcsesség is a leszűrt tapasztalatok meghallgatása. Aki okos, még lehet tapasztalatlan. Még a bölcseknek sem szégyen a tanulás; hiszen mindig lehet továbbjutni. Talán úgy is érthetjük a 8-at, hogy aki még nem próbálta meg ezt a fajta bölcsességet, annak is érdemes a könyvet tanulmányoznia. (A bölcsességnek volt az erkölcstől teljesen független jelentése. 2Sám 13:3.) Az Úrtól való bölcsesség biztosabban vezet. Az irányítás (5. v.) talán hajózási szakkifejezés: a kormány kikötése a megfelelő irányba. A 6. versben a bölcsességirodalom műfajai, ld. Bevezetés: Bölcs emberek.

Péld. 1,7–9. Az alapelv.

A 7. a saját korában talán védekezés a papi, prófétai irányvonal ellen: nem valami emberi, tisztán értelemre támaszkodó dolog az, ami következik. Kiindulópontja Jahve félelme (nem is az általánosabb ’älohim szót használja, hanem Izrael Istenének nevét). Szerkesztési alapelv is: a nem teologiai kijelentések ebből a szempontból értelmezendők. Ez a fajta ismeret (párhuzamosan áll a bölcsesség szóval, azonos jelentésű vele) magasabb szempontot ad a jelenségek szemléléséhez. De ez az erő, ez az ismeret: félelem. Vagyis több, mint egy a hatalmunkban álló sok lehetőség közül. A legősibb érzés, amit az ember átélt az istenséggel való találkozásnál, a félelem. Ebből az élményből származik az istenfélelem, az Isten iránti helyes magatartás és az ennek megfelelő gyakorlati élet szakkifejezése. A balgák: nem annyira szellemi, mint inkább erkölcsi fogyatékosságot jelöl; az, aki nem számol életvezetésében Istennel. Istent, az életnek általa adott törvényeit figyelmen kívül hagyni: balgaság. A nevelők elsősorban a szülők voltak. Sok fiatal terhesnek, vagy szégyenletesnek érzi, ha tanítják, pedig az díszére válik („Jólnevelt”). Ékszert a férfiak is hordtak (Gen 38:18; Ex 32:2; Jób 42:11). A tanítás főleg szóban történt, ezért: hallgasd = hallgass rá, kövesd, aszerint élj.

Péld. 1,10–19. Magasabb látókör.

Azért kell a tapasztalatlannak tudatosan kitennie magát a bölcsesség jó befolyásának, mert állandóan hat rá egy másik fajta befolyás. Ez ellen kell magát fölvérteznie, mégpedig úgy, hogy megtanul előbbre látni. A gonosz tett jó következményeivel csábítják (zsákmány, gazdagság), elbukhat, ha csak odáig lát, de megmenekül, ha tudja, hogy ennek az útnak távolabbi következménye bukás. A hívő nem korlátolt, mert nem csinálja ugyanazt, mint mások („Jöjj velünk!”), hanem inkább magasabbról lát. Ezt a gondolatot erősíti meg a bűnös fogalmának kifejezésére használt szó: „az, aki eltéveszti a célt” (ht’). A Seol, az alvilág, az a hely, ahová a meghaltak kerülnek. Előbb-utóbb mindenkit elnyel. Ilyen mohók, veszedelmesek a gonosztevők. De saját magukra nézve is: a madarat sem lehet megfogni, ha a szeme előtt vetik ki a hálót, ők azonban tudatosan rohannak a vesztükbe. Nem fenyegetnek, hanem csalogatnak, de a bölcs meglátja a fenyegető veszélyt.

Péld. 1,20–33. A választás lehetősége.

Nem a beavatottaknak szól ez a bölcsesség, nincsenek intellektuális feltételei. A megszemélyesített bölcsesség (ld. Bevezetés) a forgalmas helyeket keresi fel, hogy mindenkit hívjon. Valóságos utcamissziót végez. A kapuknál és tereken játszódott le a városi közélet. Tehát nemcsak a bűnös csábítás, hanem a bölcsesség szava is (a kapuknál ülő bölcsek, vének, bírák szája által, az apa, anya és nevelők közvetítésével) eljut mindenkihez. Jellemző az emberekre, hogy mégsem követik (Mt 7:14). Pedig a bölcsesség sürgetve hív (Meddig? 22. v.).

Mivel nemcsak a gonoszok csábítása (1:10kk.), hanem a bölcsesség intése is mindenkihez eljut, ezért mindenki felelős a döntésért. Így megérdemelten jön a büntetés azokra, akik rosszul választottak. A 22. v. három kifejezést használ azokra, akik elutasítják. Az együgyűek: tapasztalatlanok, nyitottak (4. v.). Az ő bűnük, hogy szeretik ezt az állapotot, nem hagyják magukat jó irányban befolyásolni. Ha nem hagyják, hogy a bölcsesség szüntesse meg tapasztalatlanságukat és fölvértezze őket, akkor törvényszerűen a gonoszság prédái lesznek. A csúfolók: cinikusok, akik már tudatosan gúnyolják ki azt, ami szent (Ézs 28:14–15; Zsolt 73:8–11). Aki ebben gyönyörködik, annak bűnössége nem vitás. A balgatagok: istentagadók. Életükben számításon kívül hagyják őt (Zsolt 10:4.11; 14:1).

Kincseket tudna adni a bölcsesség, ha követnék (23). Az elhangzott szó azonban hiábavaló volt (24–25), azért ehelyett figyelmeztetni, sőt fenyegetni kénytelen. Minden eszközt megragad arra, hogy megnyerjen. Erőteljes színekkel festi azok pusztulását, akik elutasították, sőt a bölcsesség káröröméről beszél. Akkor majd ő fogja gúnyolni a csúfolókat. A figyelmeztetés csúcsa: rádöbbennek majd a balgák, mi lett volna a helyes, meg is próbálják keresni (mégpedig buzgón, az eredeti szövegben a szógyök a hajnallal van kapcsolatban – már kora reggel keresni), de már késő lesz. (Vö. az Úr nevetésére a Zsolt 2.) Újra hangsúlyozza, hogy az az ismeret, amiről szó van, az Úr félelme (29. vö. 7) és hogy azt – egyelőre – választani lehet.

A 31–33 összefoglalást ad: az istennélküli élet egyenes következménye a végső pusztulás (Az út = életút, Zsolt 1:6), ezért követ el bolondságot, aki magában bízva Istent kihagyja a számításból; ugyanez pozitívan is igaz: a külső bajok között is nyugodt a bölcs, aki túl lát a jelen bajain és tudja, hogy azoknál nagyobb az Isten.

Péld. II. RÉSZ

Ebben a fejezetben már nem a bölcsesség, hanem a tanító beszél. A „fiam” megszólítás nem okvetlenül arra mutat, hogy az apa szól. Egyiptomban és Babilonban is így szólítják meg a bölcsességtanítók tanítványaikat. Az „apám” megszólítás illette valamely közösség vezetőjét ill. tekintélyes emberét (Bír 17:10; 18:19; 1Sám 24:12; 2Kir 2:12; 13:14). Az egész fejezet az eredeti szövegben egyetlen mondat, mégis világosan tagolódik hat részre: a) Ha számodra mindennél értékesebb a bölcsesség (1–4), b) akkor eljutsz az istenismeretre (5–8), c) akkor megismered, ami jó és helyes (9–11), d) azért, hogy megmenekülj a gonosz embertől (12–15) e) azért, hogy megmenekülj a rossz asszonytól (16–19), f) a célból, hogy járj a jó úton, mért a jók megmaradnak a földön, a gonoszok elpusztulnak róla! (20–22). Ezt a szabályos felosztást (4, 4, 3, 4, 4, 3 vers) nemcsak a tartalmi tagolódás, hanem a kötőszók ritmusa is igazolja.

Péld. 2,1–4. A feltétel.

Pénzért sokmindent megcsinál az ember, sokért gyakran még bűnt is elkövet. A bölcsesség akkor lesz a miénk, ha kellőképpen értékeljük s az értékének megfelelően fáradozunk érte. Állandó fokozás vonul végig a verseken: Mondás és parancs (tehát valami, ami kötelező erejű), átvétel és megőrzés (mégpedig elrejtve, ahogy az értékeket szokták!), füllel való figyelés és a szív ráhangolása. A fül a fizikai hallás szerve; már az is egy lépés, ha valaki meghallgatja a bölcsességet. A szívről a Biblia, mint az ember szellemi életének irányítójáról beszél (Bibl. Lex: szív). A szívet ráhajtani a belátásra annyi, mint azt gondolkodásunk és cselekedeteink hajtóerejévé tenni. Aki valamiért kiált, az nagyon vágyik rá, mégpedig olyasmire, ami tőle nem telik, úgy kell kapnia. Az ezüst jelent egyszerűen pénzt is. Aki úgy keresi a bölcsességet, mint ezüstöt, az az élethez szükséges dolgot lát benne. Aki elrejtett kincset talált, az gazdag lett, a szükségesnél jóval többje volt. A fokozás csúcsa tehát: ha minden másnál, az anyagi törekvések legmagasabbjánál is többre tartod.

Péld. 2,5–8. Az első ajándék: istenfélelem. (ld. 1:7)

Aki a bölcsességet keresi, eljut Istenhez a bölcsesség forrásához. Megérteni az istenfélelmet: azt, hogy mi az és milyen követelményekkel jár. Az ismeret ismét nem szellemi teljesítmény, hanem a személyes én-te viszony következménye. A Hós 4:1 és 6:6-ban a hűséggel és szeretettel van együtt. Az igazi életbölcsesség istenfélelemben járni, mert az ilyeneket megőrzi az Úr. El van téve nála számunkra (a 7. vers első szava) a segítség, amiből azok szükség esetén meríthetnek.

Péld. 2,9–11. A második ajándék: helyes magatartás a világban (igazság, törvény, egyenesség ld. 1:3). Aki a fent leírt módon keresi a bölcsességet, azt rövidesen nem külső eszközök fogják kényszeríteni az Isten akarata szerinti életre, hanem belső indítás. A szív: a szellemi élet irányítója; a lélek: maga az ember, a személyiség. Milyen öröm a hívő életben, ha a jó cselekvése már belülről jön! A meggondolás és értelem belső őr-rendszerré alakul.

Péld. 2,12–15. A harmadik ajándék: védelem a gonosz ember ellen.

Ez és a következő ajándék a másodikból következik, ezt juttatja kifejezésre a mondatszerkezet is. Bölcsesség kell a fonák okoskodás átlátásához. Sötét út = bűnös út. Ahol már nem láthat akárki, veszedelmes hely. A 14. ellentéte a 10-nek: a gonoszok odáig süllyednek, hogy a rosszban telik kedvük.

Péld. 2,16–19. A negyedik ajándék: védelem a rossz asszony ellen.

Itt van szükség a bölcsek széles látókörére: szava hízelgő, kellemes a vele való társalgás; a végső következmény azonban a pusztulás. Háza csábító és kellemes, de a halottak birodalmának előszobája, ahonnan nincs visszatérés. A 17. magasrendű fölfogás a házasságról: hűség aziránt, akivel fiatalon együtt indultak, Isten jelenlétében kötött, védelme alatt álló, széttörhetetlen szövetség.

Péld. 2,20–22. Az ötödik ajándék: megmaradás.

Isten a világ ura, ezért csak a jók maradnak meg. A bölcsesség viszont épp arra vezet el, hogy cselekedeteinkben számoljunk az Istennel és kövessük a jót, ezért végsőfokon megmaradásunkat munkálja.

Péld. III. RÉSZ

Péld. 3,1–12. A bölcsesség kincs.

1–2. A szív, vagyis az értelmi központ, mint valami kincseskamra, elraktározza a bölcs parancsolatokat, vagyis a bölcsek kötelező erejű tanításait (ld. még 4:1–5 magy.). Csak úgy van hasznuk, ha meg is tartják őket. Egyik haszna: a hosszú élet (2:21k.; 3:16; 4:10 stb.). A jó és az élet összefüggnek. Aki jól éli az életét, annak élete teljességre jut, nem szakad meg erőszakosan, idő előtt (Deut 30:6.15; Mal 2:5). Éthető: Isten az élet forrása. A Péld írója nem volt úgy az örökéletre beállítva, mint a mai keresztyén, tanítása mégis figyelmeztet; a földi javakat, mint Isten ajándékát és az örökélet előízét tekintsük. A másik haszon: a békesség. Az eredeti szövegben ez sokkal többet jelent a háború hiányánál. A szógyök (slm) a teljességet, hiánytalanságot fejezi ki, a külső és belső harmóniát. Összefoglalva: aki az isteni bölcsesség szerint él, az nem aggódik az életéért és megvan életének gazdag belső tartalma.

3–4. Aki valami nagyon értékes dolgot állandóan magánál akart hordani (pl. a pecsétjét), azt a nyakába kötötte. A régieknél az írásbeliség kevésbé volt elterjedve, az emlékezőtehetségük jobban működött, mint ma. Nagy horderejű dolog volt, ha mégis fölírtak valamit. Ilyenkor táblára vésve vagy karcolva írtak. Szíved táblájára: értelmi, akarati központodba. Hűség és igazság legyenek lényed állandó alkotórészei. A hűség (szövetségi hűség Isten részéről az ember által megtört szövetség helyreállítása, azaz megbocsátó szeretet, irgalom) és igazság (szilárdság, megbízhatóság, hitelre méltóság) a rokon családok (Gen 24:49), apa és fiú (Gen 47:29), általában az emberek (Hós 4:1) egymásközti ideális viszonya, a boldogság egyik forrása (Zsolt 85:11). Gyakran fordulnak elő egymással összekapcsolva; így kiegészítik egymást. A hűség (fordítják szeretetnek is) esetleges lágyságát az igazság keményíti, ennek szigorúságát az enyhíti. A „hűség és igazság” Isten tulajdonsága is (Ex 34:6; Deut 7:9; Zsolt 25:10; 40:11); az embereknél a tökéletes erkölcsi magatartás kifejezésére szolgál.

5–8. A bölcsek is megkülönböztették az igazi bölcsességet, amely az Úrral számol, a csupán emberi bölcsességtől, akárcsak a próféták (Ézs 5:21; 30:1; Jer 9:23–24). Ahol Isten akarata és az én meggondolásom közt ellentét támad, az utóbbinak kell engedni. Egész szív; minden út: az odaadásnak teljesnek kell lennie. A további életúton kiderül, hogy érdemes volt. Néha a gőg keríti hatalmába az embert (7a) és azt gondolja: feltétlenül saját logikája szerint kell cselekedni, rá van kényszerítve, hogy valamit Isten törvénye ellenére tegyen („kegyes csalás”, „elkerülhetetlen szükségszerűség”). De ha a pillanatnyilag ésszerűtlennek látszó istenfélő megoldás győz, testi jóérzésben is kifejezésre jut az így nyert belső harmónia.

9–10. Más területen alkalmazza ugyanazt a meggondolást. A számítás azt mondja, hogy ha elveszek a vagyonból, kevesebb lesz. Az igazság azonban az, hogyha az Úrnak veszek el, mégpedig a legjavából! – még több lesz.

11–12. Az istenfélelemből eredő bölcsesség csúcsa, amikor valaki a rosszat is belső ellenkezés nélkül tudja fogadni. A fegyelmezés és feddés az apa vagy nevelő esetében is jó célra történik, amikor az Úr dorgál, mögötte apai szeretete rejtőzik. Nem kizárólag úgy tekinti tehát a Péld a szenvedést, mint a gonoszság büntetését.

Péld. 3,13–26. A bölcsesség boldogság.

13–18. Általában az embert (nemcsak a tanítványt) mondja boldognak, ha a bölcsességet elérte. Nincs korhoz, állapothoz kötve. Arannyal-ezüsttel mindaz megszerezhető, amit az anyagi világ nyújthat, a bölcsesség ennél magasabbrendű világba emel. Ezért lehet vele értékesebb dolgokat megszerezni, mint azokkal. Kezeiben van a legtöbb, amit az ember kíván, hosszú élet, gazdagság, megbecsülés, igazi ajándéka azonban a békesség (ld. 2. v.) és a teljes élet: mindazon túl, amit az életen értünk, még az, amit az élet fájának ősi szimbóluma fejez ki.

19–20. Hirtelen változik a kép: az ajánlott gyakorlati életbölcsesség azonos azzal a bölcsességgel, amely által Isten a világot olyan nagyszerűen megteremtette, sőt (20b) fönn is tartja. Itt a kiindulópont a 8. fejezetben kidolgozott, majd később az apokrif iratokban továbbfejlesztett megszemélyesítéshez (ld. Bev.): a bölcsesség önálló személy, aki részt vesz a teremtésben. Ugyanaz a bölcsesség segíthet az emberi életet értékesen fölépíteni, berendezni, amelyik Istennek szolgált a világ fölépítésénél, berendezésénél, sőt szolgál a fönntartásánál. Harmóniába kerülünk a körülöttünk levő világgal. „Ilyen kifejezések, mint az ellenséges univerzum, a nagy ismeretlen, a véletlen törvényei, nem félelmetesek, mert Isten, aki fenntartja a mindenséget hatalommal és bölcsességgel, az emberi életnek is irányítója és értelmessé teszi azt”. (Fritsch)

21–26. Akármilyen nagy dolog a bölcsesség, nem ő, hanem az Úr az áldások forrása. A bölcsesség jelentősége, hogy elvezet hozzá. Tőle kapjuk a biztosított életet, nyugodt alvást, a félelmektől való szabadulást és (22. v.) az élet gazdag belső tartalma mellett a kellemes külső kifejeződést.

Péld. 3,27–35. A bölcsesség magatartás-forma.

27–30. Gyakorlati intelmek a felebaráti szeretetre vonatkozólag. Ahelyett, hogy átsiklunk rajtuk azzal, hogy közhelyszerűek vagy kezdetlegesek, érdemes ma is megvizsgálni a segítségükkel gyakorlati keresztyénségünket. A felebarát a Péld-ben egyszerűen „egy másik ember”, már nem egy szűkebb közösség másik tagja, mint a régebbi értelemben (2Sám 13:3; 1Krón 27:33), de még nem is az, ahogy Jézus értelmezte (Lk 10:25–37); bárki, még az ellenség is. Az izraeli törvények és próféták nagy súlyt helyeznek az elesettek fölkarolására. A maga módján, a bölcsességirodalom is tárgyalja a témát (10:15; 13:8; 19:4 stb. és 30:9) nyomatékosan ajánlja a szegény megsegítését (11:24–26; 14:21.31; 19:17; 29:7.14 stb.). A 27–28 tovább árnyalja a témát. Egyenesen jogos tulajdonosa a jótéteménynek az, aki rászorult. A másikat megjáratni, megalázni, ezáltal fontoskodni nem szabad. Ha van mit adni, akkor azonnal. Becsületes nyíltság, békeszeretés a 29–30. témája.

31–35. Az igazat is megkísérti néha az a gondolat, hogy mennyivel többet engedhet meg magának a gonosz, sokszor jobban megy dolga. Innen már egy lépés a módszerátvétel. „Az istenfélelemnek kell meghatároznia azokat az eszközöket, amelyeket valaki céljai elérésére választ” (Gispen). Az ingadozás utálatos az Úrnál, az egyeneseket viszont azzal kárpótolja az esetleges hátrányokért, hogy meghitt közösségébe vonja őket. A szó egy férfi legszűkebb baráti körét jelenti (Jób 19:19), amibe beletartozni kitüntetésnek számított, s amelynek tagjaitól természetesen legtöbbet vártak el. Áldás és átok az ószövetségi fölfogás szerint hatóerők, melyek működése szemmellátható. Így ha ideig-óráig bizonyos értelmű hátrányba is kerül az alázatos, a bölcs a csúfolókkal és balgákkal szemben, megtörténik a kiegyenlítődés (34–35).

Péld. IV. RÉSZ

Péld. 4,1–27. Buzdítás a bölcsesség megszerzésére.

1–5. A fejezet egyetlen nagy költemény. Atyai intelem formájában igyekszik a tanító (író) rábeszélni tanítványait (olvasóit), hogy tanulják meg tőle a bölcsességet. Atya-fiú 2:1; fegyelmezés, belátás 1:2–6. A tanulás nem szégyen. Ezt azzal igyekszik elfogadhatóvá tenni, hogy rámutat, valamikor ő is gyermekként állt az apja előtt s részesült annak tanításában. Apjának szavait idézi a 4. verstől kezdve. Akik most bölcsek, valamikor azok is átestek a tanulási időn.

Az a szó, – amelyik itt és a Péld sok más helyén „tanítás”-sal van fordítva, az eredetiben ugyanaz a szó, mint a törvény. A szógyök jelentése: útbaigazít, tanít. Az ószövetségi törvény nem más, mint útmutatás arra, hogyan maradhat meg valaki az Úrral való szövetségben. Ennek szigorú megtartása az egyén és közösség érdeke volt, hiszen csak így számíthattak az áldásra (Deut 30:19). Ezért segítették elő a megtartását a megtorló intézkedések is. A meg nem tartás a megtorló intézkedéseken kívül a szövetségből való kiesést vonta maga után. Így alakult ki az a kemény, szigorú jelentés, ami a törvény szóhoz kapcsolódik. De hisz a bölcsek tanítása sem egyéb, mint útmutatás a helyes és ezzel együtt az életre vezető útra (1:19.24–33; 2:7.11.18–22 stb. végig az egész könyvön!). Ennek megtartása épp úgy saját érdeke mindenkinek, szinte úgy mondhatnánk, kötelező, ha el akarja nyerni az áldást, ill. elkerülni a veszélyt. Ezért használja a „parancs” szót is. Az élet feltétele: hallgatni (1), de meg is tartani („támaszkodjék hozzá” szíved = értelmi, akarati központod 4. v.), fontos, ezért nem szabad elfelejteni, sem eltérni tőle.

6–9. A bölcsesség: eszköz az élet helyes éléséhez, a belátás: képesség arra, hogy a jót válasszam (ld. Bev: Bölcsesség és 1:2–6 magy.). Előfeltétele (kezdete): értékesnek tartani annyira, hogy az ember hajlandó legyen megvásárolni, azaz valami értéket adni érte, sőt minden értékét érte adni, azaz mindennél többre becsülni. Bármely területen azok válnak ki, akik egész szívvel csinálnak valamit (sport, munka, tudomány, művészet, család). Mt 13:44–46. A bölcsesség megszerzése áldozattal is jár. Ahogy a derék asszony mindennél többet ér (18:22; 19:14; 31:10kk.) és a férjének dicsőségére válik (12:3a), úgy a bölcsesség is megérdemli az érte hozott áldozatot és szeretetet (6.8.), mert megőrzi (6) és fölmagasztalja (8–9) azt, aki hozzá ragaszkodik.

10–19. A bölcsesség útja világos, biztos, a gonoszoké sötét, romlásba vivő. A bölcsességé azonban néha nehezebb; ezért ajánlja a fegyelmet, a ragaszkodást (13), s a gonosz út tudatos kerülését. Ha véletlenségből rátévedne valaki, azonnal hagyja el (15), mert a romlottság hamar válik második természetünkké, életszükségletté (16–17). Keserű irónia a gonoszok ellen: nem a lelkifurdalástól nem tud aludni, hanem ellenkezőleg, akkor ha nem cselekedett rosszat. Az út végét nézi a bölcs: az igazak útja (esetleg a reggeli szürkületben kezdődik?) mindig fényesebb lesz, míg a gonoszoké a sötétben egyre bizonytalanabb és bukással végződik (Mt 7:13–14). Sűrű homály: „Nem a szokásos szó a sötétség kifejezésére, hanem egy, ami a mély sötétséget, a fény teljes hiányát jelenti. A gonoszoknak el kell bukniuk, de ami rosszabb, nem tudják, miért esnek el, mivel nem ismerték föl a gonoszságot, mint olyat, sem nem tudnak a büntetésről, amit szükségszerűen magával hoz.” (Fritsch.) 20–27. A régiek sokat tudtak arról, amit a modern gyógyászat kezd újra fölismerni: a testi egészség (ill. gyógyulás 22) sokban függ a belső rendezettségtől. Az élet boldogsága (szövegünk egyszerűen életnek nevezi), többnyire nem a körülményektől, hanem belsőnktől függ. A szív – ószövetségi fölfogás szerint értelmi, akarati központ – a külső látszattal gyakran ellentétes (1Sám 16:7; Mt 15:19), s ha megfelelő töltéssel bír, életforrás (Jn 7:38). Így tanít már az óegyiptomi Ptahhotep: „A szív az, aki urát hallóvá, vagy nemhallóvá teszi. Élet, üdv és egészség az ember számára a szíve”. Ezért szólít fel arra az író hagy lényünk központjának töltése a bölcsesség legyen (21). Ugyanezért kell minden másnál jobban őrizni (23). Az ókori Keleten a víz igen nagy kincs volt: egy-egy város léte egy-egy forráshoz volt kötve; a forrásokat ezért nagyon gondosan őrizték.

Szakaszunk azonban nem marad általánosságban. A szívet követi valamennyi testrészünk: a fül (20), a szem (21 és 25), a száj (24), a láb (26–27), kéz (27). A bölcsesség (= istenfélelem) nemcsak belső rendezettség, hanem a legapróbb részletekben is megnyilvánuló gyakorlati magatartás.

Péld. V. RÉSZ

Péld. 5,1–6. Miért kell bölcsesség az asszonyi csábítás legyőzéséhez?

Ugyanazért, mint amit már többször megfigyeltünk (1:10–19; 3:31–35; 4:18–19): A bölcs az út végét látja. Pillanatnyilag nagyon sok gyönyörűség jár vele, rendkívül vonzó. A vége: rossz szájíz, kiábrándultság, az erkölcsi rend kérlelhetetlen ítélete Az elrontott út a halálba visz. Az 1–9 fejezet állandóan visszatérő témája ez (2:16kk.; 5; 6:20kk.; 7; 9:13kk.). Arra mutat, hogy a probléma a fejezetek megírása idején égető volt, akárcsak ma. Az intelmek férfiak számára vannak fogalmazva. A bölcsek hallgatósága, a könyvek olvasói férfiak voltak. A kor viszonyai is mások voltak. Más társadalom áll a történetek, intelmek hátterében. Mindkét értelemben a mi helyzetünkre lefordítva kell értelmeznünk az intelmeket.

Péld. 5,7–14. A fegyelem haszna.

„Hallgass rám”, „az én bölcsességem” (1. v.) – nem az isteni bölcsességgel (törvénnyel v. prófétai kijelentéssel – ld. Bev: Izraelben elfoglalt szerepe) szembeni megkülönböztetés, hanem ellenkezőleg: az Istennel nem számoló (3. v.) érveléssel szemben. Egészen gyakorlatias tanács: ne játssz a tűzzel (8). A zabolátlan ösztönélet költséges. „Méltóságodat, esztendőidet”: dolgos évek anyagi és erkölcsi eredményét (ugyanígy: életerő, fáradságos munka). „Bitorlók”: a zabolátlan élet vámszedői. Végül oda a becsület is (14).

Az elcsábított végül elér egy pontot, amelyről visszanézve belátja: Nem érte meg! (11). Mivel azonban a csábítás erős, pillanatnyilag a gyönyörök vonzóak, rendkívüli jelentőségű a fegyelem (12). Rossz tapasztalatokat lehet megtakarítani, ha figyelünk a nálunk bölcsebbekre (13).

Péld. 5,15–20. A jó házasság megóv.

Az ókori Közel-Keleten a víz nagy probléma volt, a szomjúság sokszor kínzó. Az egyes házaknak saját víztartója, ciszternája volt, ahonnan az év nagy részében elláthatták a családot. A saját víztartóból inni a zavartalan nyugalom jele is (Ézs 36:16). A gyönyör, mint ivás, a nő, mint forrás többször előforduló kép (ÉnÉn 4:15; 7:9; 8:2. „Az asszony kút” – mondja az óegyiptomi bölcs). A fenti kísértések ellen legjobb védelem a kiegyensúlyozott házasélet (1Kor 7:1–9), másfelől ezek a bűnök a házasélet melegét és a hűséges hitvest rabolják el, így magukban hordják büntetésüket. Figyelemre méltó, hogy míg kifelé a legszigorúbb vigyázatot ajánlja, a házasságon belüli gyönyörökről elfogulatlan természetességgel beszél, el egészen a bolondos (mámoros) szerelem ajánlásáig.

Péld. 5,21–23. A bűn magában hordja büntetését.

Akár tudomásul veszik a vétkezők, akár nem: az Úr ott van fölöttük, bűneik előtte nem maradnak titokban, elhozza a végső leszámolást. Akik nem vállalták a fegyelmet, a bűnbe egyre jobban belegabalyodnak, megrészegülnek tőle, vagyis nem tudnak többé az okos szóra hallgatni. A végük halál.

Péld. VI. RÉSZ

Az 5. fejezet a házasságtörés veszedelmes anyagi következményeinek leírásával végződött. Ehhez csatlakozik a 6. fejezet eleje. Két olyan esetről szól, melyek szintén anyagi csőddel fenyegetnek: a kezességről (1–5) és lustaságról (6–11). Azután az álnok emberről beszél (12–15), akit szintén utolér a gyors romlás; majd az a hét dolog következik, amit az Úr utál (16–19). Ezek viszont tartalmi párhuzamban állnak (14 és 19) az álnok ember tulajdonságaival. Így ezek a szakaszok asszociátive egy-egy hasonló gondolat kapcsán csatlakoznak egymáshoz, ami a mai logika szerint törés a gondolatmenetben (az 1–19 betoldás sok tudós szerint), de a bibliai korban megszokott szerkesztési elv volt. A 6:20-tól megy tovább az 5. fejezetben megkezdett gondolatmenet.

Péld. 6,1–5. A kezesség veszedelmes dolog.

Ha az adós nem becsületes, vagy szerencsétlenség miatt fizetésképtelen, a kezes megy tönkre. Ezért óv tőle. A könnyelműen kimondott szóba – ígéretbe – mint valami hálóba gabalyodik bele az ember. Ki van szolgáltatva a hitelezőnek és annak, hogy vajon becsületes-é az, akiért kezességet vállalt. (A nem fizető adóst, sőt hozzátartozóit el lehetett adni rabszolgának 2Kir 4:1; Mt 18:25). Ezért sürgős a mindenáron való szabadulás, ha valaki meggondolatlanul megtette. Nem szabad passzívan várni a fejleményekre, hanem cselekedni kell: ne szégyellje magát megalázni, a másiknál sürgetőleg fellépni. A fáradtság sem lehet akadály, mert az idő múlik. Passzív emberek a problémák elől alvásba menekülnek, aztán el is mulasztják az alkalmat. Szemléletes kép: úgy igyekezni a szabaduláson, mint az elfogott vad ficánkol, vagy a madár vergődik.

Igénket természetesen csak az Írás egészében értelmezhetjük. A fentiek nem zárhatják ki a rászoruló felebarát megsegítését (Lk 6:30.34.36 – ahol ismét nem a könnyelmű adásra kapunk parancsot – 1Kor 6:7; ApCsel 17:9); hiszen olyan Istenünk van, aki értünk, fizetésképtelenekért kezességet vállalt (Jób 17:3; Zsolt 119:122; Zsid 7:22).

Péld. 6,6–11. A lustaságról.

Bizonyos állatok bizonyos tulajdonságok megtestesítői a bölcsességirodalomban, nyilván már Salamon is így írt róluk (1Kir 4:33). A hangya a szorgalomé. Kutatók szerint szakaszunk megfigyelései minden részletükben helytállóak a palesztinai hangyafajtára. Útjuk: élet-, cselekvésmódjuk. A hangyákat ösztöneik irányítják, melyeket Isten oltott beléjük. A tudatosan gondolkodó ember hozzájuk mehet bölcsességet tanulni. Megtanulandó: felelősség önmagunk iránt (nincs vezérük, mégis…), helyes, átgondolt életbeosztás (8), gondolás a jövőre (nyáron annyit gyűjtenek, hogy télre is legyen). A 9. a bölcs kérdése, a 10. gúnyosan a lusta szájába adott felelet, a 11-et ismét a bölcs vágja rá. A „csak egy kicsi” veszedelmes, félrevezető szó, törvényszerűen hozza el a szegénységet, amely mint egy rabló viszi el az áldozat vagyonát. – Isten teremtése ezerszínű: Ha valakinek nem a lustaság, hanem az aggodalmaskodás a kísértése, a fényszóró máshova irányul (Mt 6:25–26).

Péld. 6,12–19. A gonoszságról.

12–15. Milyen lelkesedéssel, mennyi ügyességgel igyekszik az álnok ember célja elérésére. Szája, szeme, lába, ujjai részt vesznek gonosz szándékának kivitelezésében. Bizonyára elégedett a sikerrel. A bölcs azonban nem követi, mert tudja, hogy mi lesz a vége. A gonosz bolondsága: nem számol azzal, hogy van isteni igazságszolgáltatás. A kacsintgatás lehet a káröröm jele (Zsolt 35:19) vagy titkos jeladás egy harmadiknak. Az itt jellemzett ember végcélja: veszekedést kelteni.

16–19. A számmondásokhoz tartozik (ld. 30:15kk.). A test egyes részei képviselnek egy-egy rossz tulajdonságot vagy az illető tulajdonsággal bíró embert. A nagyralátó szemek a gőgöt (30:12; Zsolt 18:28; 131:1), ami elsőrenden hívja ki Isten büntetését (Ézs 2:11–17). A hazug nyelv: hazugság, hamistanúzás, hizelgés, rágalmazás. A nyelv bűneire és annak veszedelmes hatalmára számtalan szakasz hívja föl a figyelmet (12:13–35; 21:6; 26:20–28; Préd 10:12; Jak 3:1–12), de ugyanakkor a helyes beszéd gyógyító hatalmára is (12:18; 15:1.4; 25:15). A másokon átgázoló, kíméletlen ember már szóbakerült (1:10kk.), éppúgy, mint az, aki gonosz gondolatokat kovácsol (előző versek). A gonoszra gyorsan futó láb az általános, teljes romlottságra vonatkozik, amikor valaki buzgó a gonosz cselekvésében, mert kedvét leli benne. A 19 annyiban különbözik a 14-től, hogy itt a törvény előtti hamis tanúzásról van szó. – Ezek között sok olyan bűn van, amit a törvény nem büntethet, de elég fenyegetés már ez: utálatos az Úrnak.

20–35. „Tanítás”, „parancsolat” ld. 4:1–5. „Kösd szívedre” ld. 3:3–4. Külön is hangsúlyozza: mindig, ebben nem lehet szünetet tartani. Viszont akkor a bölcsesség is mindig oltalmazólag jelen lesz életedben. Vezetőnk, hogy az élet útján mindig a helyes és ezáltal a biztos irányba menjünk; oltalmazónk, mert Isten ígéreteiben nyugszik az, aki napközben parancsai szerint járt (sok veszély és félelem vette körül a régi embert éjjel, amikor még a nappali élet nem hatolt úgy be a technika segítségével az éjszakába, mint ma. Nem véletlenül lett a sötétség a rossz, a fény a jó jelképe); kísérőnk, akivel reggel meg lehet beszélni a napi föladatokat (22). Szövétnek, sőt fény, hogy ne akármilyen utat, hanem az élet útját válasszuk (23). Fegyelem: lásd 1:2.

A fentiek a parázna (férjes) nő elleni újabb intelem bevezetése. „Ha meggondoljuk, mennyire bőven van ez a vétek, természetében milyen undok, milyen vészthozó a következménye, milyen biztosan elpusztítja belsőnkben a lelki élet minden csíráját, nem csodáljuk, hogy a rá vonatkozó figyelmeztetések állandóan ismétlődnek” (Matthew Henry). A bukás a melengetett vággyal kezdődik (25). A vége a teljes leszegényedés, sőt önmagát veszti el az ember (lélek = személyiség; önmaga), ha hálójába keveredik (26). Meginteni sem lehet a tüzet, mert éget (27–28); ugyanúgy jár a bűnhődés e bűn nyomában (29). Ha valaki azért lop, mert éhes, érthető. A büntetés mégis utoléri, ha rajtakapják – szegény emberről lévén szó, egész vagyona rámehet (30–31). Az azonban nem érthető, egyenesen bolondság, ha valaki férjes asszonnyal kezd, hiszen itt nincs szó szorongató szükségről (32). Rajta ragad a szégyen (33), sőt életével játszik. A törvény halálbüntetést ír elő (Lev 20:10; Num 22:22), arra pedig kevés remény van, hogy a féltékeny férj ajándékért hagyja elsimítani az ügyet (34–35).

Péld. VII. RÉSZ

Péld. 7,1–27. Miért veszedelmes a házasságtörés.

1–5. „Tanítás”, „parancs” ld. 4:1–5. Amit az ember az ujjára köt, az a) mindenki számára látható, b) állandóan vele van, c) vigyáz rá, mert d) értéknek tartja. Sőt, az író célozhat arra a korabeli szokásra, hogy amulettet hordtak az ujjukon, akkor e) védi gazdáját. Ez legyen a bölcsesség az ifjú számára. A szív táblájára írni: lásd 3:3b magy. A „nővérem” megszólítással illették a szerelmest (ÉnÉn 4:9–12; 5:1). A 4–5 tehát ezt jelenti: a bölcsesség legyen a szerelmed; akkor megőriz az idegen asszonytól. Fontos résen lenni: sima a nyelve.

6–23. Gyakorlati példával világítja meg a témáról eddig elmondottakat (2:16–19; 5; 6:20–35), különösképpen a csábító nyelvének simaságát. A történet férfiszereplője együgyű (ld. 1:2–6), nem bölcs, ezért nem tud ellenállni a csábításnak (7).

a) Könnyen találkozhatunk a csábítás alkalmával, hiszen a csábító lesben áll és elénk toppan (7–10). b) A csábítót nyugtalan kielégítetlenség űzi, ezért merészen támad, minden eszközt megragad, szégyentelen. De ezért történhet meg, hogy mire fölocsúdunk, győzött. A parázna nőt meg lehet különböztetni öltözetéről (Gen 38:14), de lehet, hogy a 10b csak az általános magatartásra vonatkozik (10–13).

c) Szíve, szándéka rejtett (10b). Azt mondja, hogy a másik kedvéért jött, pedig igazi szándéka a saját kielégülése (15).

d) Rögtön készen van az elfogadható mesével. A békeáldozatnál az állatnak csak bizonyos részét égették el, ill. adták a papnak, a nagyobb rész megmaradt, amit ünnepélyesen aznap, vagy legkésőbb másnap elfogyasztottak (Lev 7:16). Az asszony azt hazudja a fiatalembernek, azért indult el hazulról, hogy ehhez a lakomához hívja. Rögtön megmagyarázza, miért a férje távolléte alatt történik a meghívás: a fogadalom most telt le. A lakomát nem ülve, hanem heverve fogyasztották, az ágyak előkészítése még ide tartozik (13–17).

e) Hideg szeretetlenséggel beszél a hitveséről („az ember” 19a). Önzés, gonoszság van emögött. Mit várhat tőle más?

f) Kínálkozónak festi az alkalmat. A férj valószínűleg kereskedő, aki üzleti útra indult. Pénzt vitt magával, hamarosan nem tér vissza. Meglepetéstől nem kell tartani. Izraelben már Salamon bevezette a nemzetközi kereskedelmet, így az ő korától kezdve bármelyik, századba helyezhető a történet (18–20). g) Ha valaki nem elég bölcs, hogy idejében fölismerje a rejtett szándékot, késő, mire a szög kibújik a zsákból. Addigra már érzékei ragadják magukkal. Megy, hogy gyönyörűséget szerezzen; valójában azonban a bűnbe, vagyis halála felé siet (21–23).

24–27. A példa után következik az alkalmazás: Ezért kell a tapasztaltabbra idejében hallgatni, a csábításnak ellenállni. (Szülői felelősség a gyermeket idejében előkészíteni!)

Péld. VIII. RÉSZ

Péld. 8,1–11. A bölcsesség hívása.

Az emberiség gondolkozó fele hallatlan erőfeszítéseket tett az igazság megismerésére; a másik fele nem törődik vele, mert az „magas, haszontalan, elméleti”. Pedig a bölcsesség (ld. Bev.) mindenki számára könnyen elérhető, életfontosságú, gyakorlati. Kiált, hogy mindenki hallja (Jn 7:37). A forgalmas helyeken áll, jól láthatólag (2). A városkapuknál (3) kellett elhaladni a városba igyekvő idegeneknek, a városkapu belső oldalán helyet foglaló kis téren pedig a városi közélet zajlott le. Minden embernek szól a fölhívás, az együgyűeknek (ld. 1:2–6 magy.), külön is. Ez a bölcsesség nem maradhat zárt ajtók mögött.

A legtöbb, amit az anyagi világ által nyújtott lehetőségek között el tudunk érni az anyagi biztonság és a luxus (ezüst, arany, gyöngy, drágaság 10–11). Életfontosságú a bölcsesség, mert az ezeken túlmenő értékeket adja, azokat, melyek ezekért meg nem vehetők. Igazság: ami biztos, ami szilárd, amire lehet számítani (ld. 3:3–4). Ezt ismételgeti (= mormolja), hogy egyszersmindenkorra emlékezetébe vésődjék. Az „igazság” kiegészítése: ellentétének, azaz a gonosznak, a romlásba vivőnek (2:22; 3:33) a gyűlölete. „Igaz mondások”: megfelelnek a világban levő belső rendnek, normának, (nincs bennük elferdítettség) „csalárdság, hamisság”: tkp. ami elferdített, kifordított, visszás (7–8). Ezért a legfőbb jó a bölcsesség. Mindezt abból a gyakorlati célból ajándékozza, hogy belátást adjon, vagyis azt a képességet, hogy helyesen válasszunk (9), és a jó választáshoz szükséges fegyelemhez juttasson (10a).

Péld. 8,12–21. A bölcsesség követésének haszna.

A bölcsesség annál lakozik, aki használja az eszét. (Az eredeti szöveg kifejezései jelenthetik az ész használatát jó, vagy rossz értelemben.) Aki okosan meggondolja az életet, az eljut az isteni bölcsességhez, aki megkapta ezt a bölcsességet, megnyílik az értelme. A gőgösséget meg a büszkeséget „mindenki gyűlöli másokban, de nekünk gyűlölnünk kell őket magunkban” (Matthew Henry). A bölcsesség megtanít bennünket arra, hogy a helyes arányban lássuk magunkat Istenhez és az emberekhez viszonyítva. A 14–16 szerint a bölcsesség mindenütt megadja a szükséges tanácsot, fölötte áll az erőnek („enyém”). Természetesen csak úgy kapjuk az áldást, ha nem valami hasznossági elv alapján választjuk a bölcsességet, hanem belsőleg ráhangolódunk (17). Az így nyert áldás magasabbrendű lelki javakból áll, amelyekhez nem minden esetben társulnak anyagi természetűek is. Igazságosság, törvény ld. 1:2–6 magy.

Péld. 8,22–31. A bölcsesség méltósága.

A legtöbb, amit a bölcsesség magasztalására könyvünk elmond. A bölcsesség, Isten megszemélyesített tulajdonsága, az első teremtmény. A szakasz mögött álló világkép: Az ősóceánból emelkednek ki a hegyek, majd a síkságok, rájuk boltozódik az ég a felhőkkel. A források alulról az ősóceánból törnek föl. Láthatóvá válik a partok vonala, majd megjelenik az ember. Tehát egy ősi teremtéstörténet képezi a hátteret. Egyrészt „amikor még nem”-el azt fejezi ki, hogy mindezeknél előbb teremtette Isten, másrészt „amikor”-ral azt, hogy már megvolt, amikor ezek lettek. Szintén teremtmény, de régibb, első. Az elsőszülött pedig legmegbecsültebb, az erő java (Gen 49:3; Deut 21:15–17; Zsolt 78:51). Látta azt az időt, amikor még nem állt ellentétben az ember az Istennel, amikor ő volt az Úr gyönyörűsége, az emberek meg az ő (bölcsesség) gyönyörűsége voltak. Ilyen méltóság hívogatja az embereket. Ld. teljes egészében a 3:19–20 magyarázatát.

Szakaszunknak nagy jelentősége van közvetlen mondanivalóján (az embereket hívó bölcsesség nagy méltósága) túlmenően. Fontos állomás egy teologiai gondolat fejlődésében. Máshol is szó van a bölcsességről; mint a teremtő Isten tulajdonságáról (3:19), máshol is szerepel megszemélyesítve (ld. Bev.), de ez a szakasz adott lökést ahhoz, hogy a bölcsességet mint önálló lényt fogják fel. Ezzel egyúttal előkészítőjévé vált újszövetségi gondolatoknak és kifejezésmódoknak (Jn 1:1–14; Kol 3:15–17; Jel 3:14).

Péld. 8,32–36.

Akarod, hogy életedet ugyanazok a törvények irányítsák, amelyek fönntartják az univerzumot? Akarsz a Teremtő, vagyis az élet és nem a halál uralma alatt állni? Akarsz ebben a fenséges harmóniában élni, akarsz boldog lenni? Válaszd a bölcsességet! Legyen nevelőd (fegyelem! 33) útmutatód, számodra mindennél értékesebb (úgy őrizd az ajtaját, ahogy királynő megjelenésére várnak alattvalói, vagy szerelmese kilépésére az udvarló).