Jób. XVI. RÉSZ

Amint a barátok is új pozíciót foglalnak el Jóbbal szemben a második vitamenetben, úgy Jób is más helyzetben van. Hiába hívta ki Istent (13:22), hogy tisztázza magát előtte, válasz nem jött. Még elhagyatottabbnak érzi magát és még nagyobb erővel lesz úrrá rajta az az érzés, hogy Isten ellenségként üldözi. Barátait nem sikerült meggyőznie, sőt azok éppen beszédei alapján látják bizonyítottnak eredeti álláspontjukat. Istenben csalódott, az emberek elhagyták. Mindenétől megfosztva, a jövő reménységét feladva nem marad más számára, mint ártatlanságának öntudata, sőt az annál erősebb lesz benne, minél jobban szenved. Végül éppen ez az érzés az, ami az Istenhez köti. Nem tudja elhinni, hogy Isten örökre félreismerte volna. A barátoktól irgalmatlanul cserben hagyva Istenbe kapaszkodik, akinek egyszer mégis csak el kell ismernie az ő tisztaságát. A jelen nyomorúságát okozó Istentől így fordul a jövő Istenéhez, úgy is mondhatnánk, hogy a tapasztalt Istentől a hitt Istenhez. Jób tehát nem hagyja el Istent, nem válik hitehagyóvá. Ez a hitbeli tusakodás jut fordulóponthoz ebben a beszédben.

A barátok elleni védekezés a beszéd elején és végén szerepel. A beszéd magva a jelenből a jövőbe való átlendülés s annak a reménynek a kifejezése, hogyha a földi boldogságnak vége is van, Isten egyszer majd tanúskodni fog mellette.

Jób. 16,1–6. A megszomorító vigasztalók.

Jób indulatosan utasítja vissza a vigasztalásnak szánt, de csak ingerelni tudó beszédet. A szenvedő helyzetének legcsekélyebb megértése nélkül, elökelő tárgyilagossággal hideg és szép szavakat ismételgetnek az unalomig. „Volnátok csak ti az én helyemben, én is tudnék szép szavakat fonogatni s azok bizonyára több vigaszt tartalmaznának számotokra!”

3: A vers retorikai kérdés. Jelentése: Az Elifázéihoz hasonló üres frázisokat vég nélkül lehet szaporítani, még csak erőlködni sem kell hozzá. Az ellenfél csendes tiltakozására azt kérdezi: avagy beszédemben találtál-e okot arra, hogy így válaszolj? 5: Jób ironikusan barátainak nyelvét használja. Ők azt vélik: a szenvedő bűneinek megvallása és az isteni fenyítés elfogadása által megfordíthatja sorsát. Erősíthetnélek vö. 4:3 skv. Barátai meg voltak győződve, hogy kíméletesen beszéltek Jób bűneiről 11:5. Jób azt mondja: így szeretnélek én is titeket felvidítani, s közben azt képzelni, hogy kíméletes vagyok hozzátok. – 6: Átvezető gondolat. Mivel a barátok beszédei ürességüknél és hatástalanságuknál fogva céltalanok, úgy Jób számára is értelmetlen a beszéd, mert a fájdalom beszéd által nem csillapítható. Mindazonáltal nagy fájdalma egyben kényszeríti is a szólásra.

Jób. 16,7–17. Istentől megbélyegezve, emberektől elhagyatva.

Bár nem várhat enyhülést a beszédtől, kénytelen kimondani, hogy Isten a sok egyéb szenvedés mellé azzal is sújtotta, hogy elidegenítette tőle az övéit, ellene fordította az embereket. Szenvedése miatt ugyanis mindenki bűnösnek tartja. Mivel Isten üldözi őt haragjában, az emberek is dühös gúnyolódással esnek neki. Védtelenül ki van szolgáltatva a legrosszabbnak. Majd az emberektől ismét visszafordul önmagának szemlélésére, éles képekkel ábrázolja Isten kegyetlen módszereit: hogyan lepte meg csendes boldogságában, hogyan zúzott mindent széjjel, hogyan tette halálos fegyvereinek céltáblájává, mint valami ostromlott várfalon hogyan tör rajta rést rés után és hogyan változtatta őt minden emberi méltóságtól megfosztott gyászos alakká. – 7–8: Az értelem és az összhang világossá lesznek, ha figyelembe veszünk egy szójátékot, amelyet az eredeti szövegben az cédáh (gyülekezet) és az céd (tanú) szavak képeznek. Jób gyülekezete, azaz családi közössége megrendült az Istentől jövő súlyos csapások láttán vö. 6:21 úgy, hogy ők sem mernek többé az ő igaz voltában hinni, hiszen még ösztövérsége, azaz lassú sorvadása is ellene valló tanú, vö. Zsolt 109:24. A következőkben azt panaszolja, hogy barátai is ellenség módjára kíméletlenül járnak el vele szemben. – 9: Haragja üldöz engem. Üldöz héberül szátam rokonságban van a szátán szóval. Mintha azt akarná kifejezni, hogy Jób sejteni kezdi szenvedéseinek hátterét vö. 1:9–10; 2:6. – 10: feltátották ellenem szájukat vö. Zsolt 22:8.14. – 13: A szenvedések, amelyekkel Isten Jóbot meglátogatta, olyanok, mint a nyíllövések a vesébe, és az epébe, különösen fájdalmasok és gyógyíthatatlanok. – 14: Jób Isten támadásaival szemben elveszettnek érzi magát, mint a város, amelynek falain két oldalt törnek rést az ostromlók. – 15: A szarvat a porba fúrni a hatalom és a tekintély elvesztését jelenti. A szarv a bibliai képhasználatban a hatalom és a tekintély jelölője vö. 1Sám 2:10; Zsolt 89:18.25 etc. – 17: Jób imádsága tiszta, mert kezeit úgy tudja felemelni Istenhez, hogy azokhoz nem tapad erőszak és jogtalanság vö. Ézs 1:15.

Jób. 16,18–23. Van Isten az égben!

Jób a könyörgés és a reménység karjaival kapaszkodik bele Istenbe, aki tanúja és védelmezője ártatlanságának. A tőle elfordult emberek gúnyolódásával szemben kezd Istenhez fordulni, akiben egyre inkább ismét felismeri egyetlen barátját. A beszéd gomolygó ellentmondásoktól feszül, de ez a belső feszültség jól kifejezi Jób tusakodását, amellyel ártatlanságának örök félreismerése ellen küzd. Istent esdekelve kéri, hogy vállaljon érte saját magánál kezességet, míg majd egyszer kiderül és elismerést nyer ártatlansága. Igaz ugyan, hogy az emberek számára gúny és megvetés tárgya lett, a kegyesek szörnyülködnek rajta, de őt ez nem tántorítja meg. Az igazán kegyes ember az ilyen tapasztalatok súlya alatt csak még jobban ragaszkodik Istenéhez és a maga útjához.

18: A föld nem issza be az ártatlanul kiontott vért vö. Gen 4:10. A föld-beitta vér nem találhat magának megbosszulót. Ha az ártatlanul kiontott vért földdel betakarták, vagyis a gyilkos a nyomokat eltüntette, a vér többé nem tudott bosszúért kiáltani. Jób az erőszak áldozatának tekinti magát és felszólítja a földet, hogy vérét be ne igya s így a vér kiáltása az igazság után el ne némuljon. – 19–21: Jób meg van győződve közeli haláláról s már mindennel leszámolt. Az élet már nem sokat jelent neki, már csak igazságát szeretné biztosítani és ártatlanságát elismertetni. Mivel ezt barátaitól többé nem remélheti, Istenhez fordul, aki jelenleg ugyan ellenségesen viselkedik vele szemben, de Jób azért szíve mélyén érzi, hogy Isten is meg van győződve ártatlanságáról. Ugyanaz az Isten, aki a bajokat ráhozta, a tanúja és bizonysága a magasságban. Eljön az idő, mikor Istennel rendbe fog jönni a viszonya és az Istennel való kapcsolata tisztázódása után az emberek előtt is tisztázni fogja magát. Ezért néz fel Istenhez síró szemmel. – 22: Az igazságos döntés ügyében Istenhez intézett fellebbezés sürgősségét az az utalás indokolja, hogy Jób nemsokára elindul azon az úton, ahonnan nincs visszatérés.

Jób. XVII. RÉSZ - Jób. 17,1–8. Újabb fellebbezés Istenhez.

1: Lelkem meghanyatlott szószerint lelkem agóniában vonaglik, Jób jelenlegi vigasztalan állapotára vonatkozik. Napjaim elfogynak, jobb fordítás: kialvóban vannak. Vár rám a sír szószerint: csak a sírok az enyémek, ti. amelyben gyermekei és reménységei nyugosznak. Esetleges ellenvetésekkel szemben helyzetének vigasztalan leírását magyarázza: maradt-e egyéb a számára barátainak csúfolódásain és ellentmondásain kívül? – 2–3: Jób úgy érzi magát az általános megvetés közepette, mint az adós az adósok börtönében. Kéri Istent, hogy váltsa ki őt onnan, vállaljon kezességet érte. Meghatározott kezességről, zálogról nincs szó. A kezességvállalás barátainak lenne kötelessége, ugyanis belátás híján elmarasztalják őt. A vers képei a magánjogból vannak véve. Ha valaki kezességet vállalt egy emberért, azt a zálog letétbe helyezésén kívül ünnepélyes kézfogással erősítette meg. Itt természetesen nem egy összegnek kifizetéséről, hanem Jób ártatlanságának elismeréséről van szó. – 4: Valószínűleg közmondás. Az értelem az eredeti szövegben szereplő héläq és jaggid szavak fordításától függ. hálaq a. m. szétosztani. Ha rossz értelemben vesszük, fosztogatókra lehet gondolni, akiknek valaki elárulja (jaggid), hogy vagyonos barátja hol tartja kincseit. Ebben az értelmezésben a barátok árulásáról van szó. A másik lehetséges magyarázat: valaki javak kiosztására hív barátokat s közben saját fiait nélkülözni hagyja, azaz barátai előtt nagyzol, miközben saját házában a legnagyobb szegénység uralkodik. Barátai bölcsességüket fitogtatják, de valójában lelki nincstelenek. – 6: Testét a betegség úgy elsorvasztja, hogy csak árnyéka önmagának. – 7–8: Az ártatlan ember szenvedései elszörnyesztik az igazakat s keserűséget támasztanak bennük a gonosz ellen, aki ilyesmitől meg van kímélve. Jób azonban visszautasítja a kísértést, amelyet az ilyen megkeseredés számára jelenthetne, ti. hogy keserűségében az igazak útjáról letérjen. Éppen az ilyen helyzetben kell megmutatni a maga állhatatosságát. Ezzel válaszol a 15:4-ben hangoztatott szemrehányásra, hogy ő megrontja az istenfélelem fundamentumait. Ez a felfogás jobban beleillik az összefüggésbe, mint az igazak és tiszták kifejezéseknek Jób barátaira való vonatkoztatása.

Jób. 17,9–15. Széttoszlott illúziók.

Jób abban a tudatban, hogy helyesen, az istenfélelemmel összhangban válaszolt, azt a kihívó megjegyzést veti oda barátainak, nincs köztük bölcs és hogy az övéhez hasonló emberi sors számára nincs semmi mondanivalójuk. Egyben ismét elutasítja eddigi és ezutáni biztatásaikat, mert még mindig azzal traktálják, hogy sorsa jobbra fordul, mihelyt bűnvallást tesz. Neki már nincs remélni valója, már a sír gondolatával is megbarátkozott, hiszen szörnyű betegsége miatt abban már félig-meddig benne is van. Noha ebben a beszédben emelkedett gondolatokig küzdötte fel magát, újra csak a halál szomorú gondolata vesz erőt rajta. – 11: Kik? A barátokra kell gondolni, akik azzal áltatják, hogy éjszakája hamarosan nappallá fog változni, mintha „a világosság közelebb lenne, mint a sötétség”. De Jób nem táplál illúziókat. – 15b: reménységem helyett a LXX alapján tóbáti, azaz boldogságom olvasandó.

Jób. XVIII. RÉSZ

Sem Jób őszinte vallomása, sem őszinte Istenre hivatkozása és hozzá menekülése nem képes a barátokat áthangolni. Makacsul megmaradnak eddigi véleményük mellett, sőt a „vigasztalás” szándékáról is letesznek, a feddést pedig élesítik. Jób magatartásában egy dühöngő őrült kitörését látják, aki az egész világrendet szeretné felforgatni csak azért, hogy igazát bebizonyítsa. Bildád nem tud újat mondani, csupán megismétli azt a terrorizáló beszédet, amellyel Elifáz akart hatni Jóbra. Csak annyi az új benne, hogy a gonoszok pusztulását Jób sorsának mozzanataival rajzolja meg.

Jób. 18,1–4. Rendreutasítás Jób címére.

Elég a céltalan beszédből, amíg nincs megértés lobogó felháborodással utasítja vissza a bolondság vádját egy őrült részéről, aki haragjában önmagát marcangolja és az egész világot fel akarja borítani. 2: Bildád több személyt szólít meg, nemcsak egyedül Jóbot. Talán a Jóbhoz hasonlóan gondolkozókra gondol? A LXX-ban a felszólítás egyesszámban van.

A beszédnek véget vetni. A héber szövegben egy arab eredetű szó qänäc van, amelynek jelentése: vadászni. Meddig vadásztok szavakra, hogy ti. valami újat tudjatok mondani. Úgy is fel lehet fogni, hogy Jób újra meg újra kibújik érveik alól s ezért kilátástalan a vele való vitatkozás, nem érdemes szavakra vadászni meggyőzése céljából vö. 15:3. – 3: tisztátalanok; a héberben a támáh ige passzívuma áll, a. m. butának, ostobának tartani, vagyis olyannak, aki az istenfélelem bölcsességéből semmit sem képes megérteni. Bildád dühe Jób becsmérlő megjegyzései ellen irányul vö. 16:3–5; 17:3 skv. – 4: Ami rajtad történik, nem egyéb igazságos ítéletnél, de azért a földet nem kell sivár pusztaságnak tartani, ahonnan minél hamarabb távozik az ember, annál jobb. A sziklák még mindig állnak s miattad nem esnek szét a világ eresztékei, nem lazulnak meg Isten igazságos büntető rendelkezései a gonoszokkal szemben. Jób. 18,5–21. A bűnösre elkerülhetetlen megsemmisülés vár.

Dühöngő makacsságod ellenére megáll Isten rendje: a gonoszok szerencséje hirtelen erőszakos véget ér. Leírja, miképpen munkálja Isten minden lehetséges eszközzel ezt a bukást, s hogy miben fog állni ez a bukás.

5–6: A 4b-ben feltett kérdésre itt maga Bildád adja meg a választ az 5. versben; sőt, a bűnösök bűnhődnek! A világosság a tűzhellyel együtt a boldogság jelképe vö. 30:26. A sátoron kívül függő lámpa a biztonság kifejezője ma is a nomád beduin életében. A lámpa és a tűzhely kialvása tehát a bűnös boldogságának megszűnését jelenti. – 7: Magabiztos léptei megrövidülnek, mint a hirtelen sötétben maradt emberé, aki bizonytalanul óvakodva keresgéli az utat. – 7b: rontja meg őt helyett az eredeti szókép csekély megváltoztatásával botlatja el őt értelmet nyerjük. – 8–10: A vadászatból vett képek. Hat különböző szót használ a csapda jelölésére. – A 8. versben bonyolódik helyett a héb. sullah igealak jelentése veendő, a. m. vettetik, hajszoltatik. Saját félelmei hajszolják bele a veszedelembe. – 12–14: Három fokozatban rajzolja meg a boldogság elvesztését: Elveszti életerejét, testét felemészti a betegség, végül elragadja a halál. – 12a: szószerint éhezik az ő ereje ti. a folyamatos betegség következtében – 13 skv.: A leprát a halál elsőszülöttjének nevezték. A kifejezés Jób betegségének lassú, de biztos pusztítására utal. – 14: szószerint kitépetik ti. amiben bízott: a hatalom. – 14b: A félelmek királya nem az alvilág uralkodója, mert ilyent az ÓT nem ismer, hanem maga az alvilág, amely itt megszemélyesítve, mint a borzalmak borzalma jelenik meg. Folyamodik helyett az eredeti alapján odaléptetik olvasandó. Mint ahogy az elítéltet a bitófa alá kényszerítik, aki minden lépésével közelebb kerül a szörnyű véghez. – 15: aki nem az övé h. két lehetőséget is ajánlanak a magyarázók: Beliacal lakik sátorában. A másik: a lilit lakik sátorában. Egy gonosz éjszakai démon neve volt ez. Ezt a változatot ajánlja az igei állítmány nőnemű alakja is, mert a démont nőnemű lénynek képzelték. – 20: A vers helyes fordítása: Az ő napján elszörnyednek a nyugatiak és iszonyat fogja el a keletieket. Vagyis az egész földkerekség elborzad a gonosz sorsán. – 21: Bildád azonban téved abban, hogy Jób nem ismeri, vagy nem ismeri el az Istent. Éppen az Istennel való hadakozása bizonyítja az ellenkezőjét. Az első menetben a reménység hirdetésével fejezik be a barátok beszédeiket, a másodikban az ítélet leírásával.

Jób. XIX. RÉSZ

Bildád csak ismételgette és fokozta Elifáz sértő gondolatait és ezáltal Jóbot még jobban belehajszolta eddigi lelkiállapotába, amelynek szörnyűséges voltát ő maga is egyre mélyebben érzi. Ugyanakkor ártatlanságához még jobban ragaszkodik és ezen az alapon még nagyobb izgalommal fordul Isten felé. Már nemcsak könyörög, hanem a bizonyosságnak olyan magaslatára emelkedik, hogy halála után meg fogja látni megváltóját. Minél jobban erősödik benne a barátaitól való üldözöttség érzése, annál jobban növekszik bizalma Isten iránt. Előző beszédének csúcspontja az a gondolat volt, hogy a kegyes ember a szenvedés által csak annál szilárdabbá válik a maga útjában. Itt heves tusakodásainak gyümölcseképpen az a reménykedés érlelődik meg benne, hogy a földi életben megoldhatatlan ellentétek a halál utáni megigazulásban ki fognak egyenlítődni.

Jób. 19,1–6. Tiltakozás a megbélyegzés ellen.

Jób szóról szóra úgy kezdi válaszát, mint Bildád: Quo usque tandem? Elhárítja a megbélyegző általánosságokat és megismétli azt az állítását, hogy szenvedéseinek oka az Isten.

2b: Kínoztok engem helyett a héber dáka ige piel alakja (a. m. összezúzni, szétmorzsolni) alapján zúztok-törtök fordítandó. Barátai ugyanis mindig ugyanazokat a szavakat „kalapálják”, szinte darabokra akarják törni szavaikkal. – 3: Tízszer. Általánosító szám. Jelentése: számtalanszor, vö. Gen 31:7; Lev 26:26; Num 14:22. – 4: Itt nem, erkölcsi vagy hitbeli tévelygésnek beismeréséről van szó. „Tévedésem velem van” (héb. jálín) kifejezéssel azt akarja mondani, hogy tévedésem csak az én saját tudatomban van, más nem ismerheti, tehát nektek nincs semmi kézzelfogható okotok engem bűnösként megbélyegezni. – 5: Velem szemben adjátok a nagyot s gyalázatomat ellenem szóló bizonyítékul akarjátok felhasználni. – 6: Bevezetője a következő fájdalmas szemlélődésnek, amelyben Jób még egyszer felpanaszolja sorsát. Fenntartom állításomat: igenis Isten bánik velem jogtalanul, ő fordítja el igazságomat.

Jób. 19,7–20. Akit az Isten üldöz, attól az emberek elfordulnak.

Helyzetének szomorú számbavételét azzal kezdi, hogy Isten fordította el az ő igazságát. Panaszait és ártatlanságának hangoztatását semmibe véve szenvedésekkel kerítette körül. Megfosztotta becsületes hírnevétől, boldogságát és reménységét kitépte, őt lobogó haragjában a kínok, rémítések és szorongatások seregével szünet nélkül ostromolja. Mindezeknek következményeképpen érte őt a legfájdalmasabb tapasztalat: barátainak, rokonainak, háznépének és feleségének elidegenedése, elpártolása. Itt áll elhagyatva, még a gyermekektől is gúnyolva, csontig lefogyva, egy ép porcikája sincs már.

A 6a vers felelet a 8:3 kérdésére. Szenvedései igenis azt bizonyítják, – hogy Isten elfordította a jogot. A héb. eivvét jelentése: ferdén, helytelenül kezelni valamit. – 6b: Isten úgy kerítette be a bajok hálójával, mint a vadász a vadat. Isten ellenséges viselkedése ellen hiába kiált segítségért, nem jön felelet. – 7–9: Meg nem érdemelt sorsában olyan emberhez hasonlítja magát, akit megtámadtak és most segítségért kiált, de hiába. Jób szenvedéseinek itt következő leírása élénk és változatos képek segítségével általánosítva mutatja be egy szerencsétlen életét, akire mindenféle csapás zúdult. A képek értelme: Jób helyzetéből nincs kiút. – 9: Tisztességem héb. kábód a. m. súly, azaz igaz voltának, tekintélyének súlya. A másik kép – fejemnek koronája – szintén ezt fejezi ki. Ettől fosztotta meg Isten azáltal, hogy szenvedései miatt mindenki bűnösnek tartja. – 10: Megronta; a héb. nátac ige az épület lebontásának terminus technicusa. Az ige jelen időben áll, mert a lerombolás folyamata még mindig tart vö. 16:14. A mondat második fele: és tönkrementem vagy és mennem kell fordítási változatokkal adható vissza pontosabban. – 11: vö. 13:24. – 12: a 16:24-ben használt kép teljes kifejtése. Az utat feltölteni itt azt jelenti, hogy sáncot emelni. – 15: A házába befogadott idegen, őt a ház gazdáját tartja idegennek, jövevénynek. – 16: Régen csak intett rabszolgájának, most az a mondott szót sem akarja megérteni, könyörgésre kell fognia a dolgot, ha valamit akar. – 17: könyörgésem helyett a héber hánan ige rossz szagúnak lenni jelentése alkalmasabb fordítást ad. – 17b: ágyékom magzatai gyermekeire nem vonatkozhat (vö. 1:18), de helyette megfelelőbbet adni nagyon nehéz, mert az összefüggésbe sem testvérei, sem unokái nem férnek bele. – 18: Még a kis gyermekek is kinevetik mikor esetlenül fel akar tápászkodni. – 20: Leromlott testi állapotának plasztikus ábrázolása. Már csak a foghús ép, de betegségének utolsó stádiumában erre is sor fog kerülni.

Jób. 19,21–27. Jób az élő megváltóra apellál.

Nyomorúságáról mondott szavai saját magát is ellágyítják és ebben a hangulatban még egyszer rá tudja szánni magát, hogy könyörületért barátaihoz forduljon, hogy beléjük kapaszkodhassék, rájuk támaszkodhassék Istennel szemben, aki az ő tulajdonképpeni üldözője. A 6:28 óta nem beszélt így. Fájdalmában eljutott a végső pontig, utolsó kísérlet történik részéről.

21–22: A barátokhoz forduló, tőlük együttérzést könyörgő szavakban a szerző emberi magatartása jut kifejezésre, amelyet a visszafizetési theologia képviselőitől eltérőleg a szenvedő iránt elfoglal. A szerző kötelességének tartja a szenvedőt szomorú sorsa alapján el nem ítélni, sőt inkább megtérést és együttérzést tanúsítani vele szemben vö. 6:14. – 22b: Bibliai nyelven ez a kifejezés rágalmazó bevádolást jelent vö. Dán 3:6; 6:25; illetőleg valakinek minden elképzelhető rosszat okozni vö. Mik 3:3; Zsolt 27:2. – 23–24: Mivel barátaitól már semmit sem várhat először a jövő nemzedékhez fordul s ezért azt kívánja, hogy szavait bárcsak írnák be egy könyvbe, vagy vésnék kőbe, hogy az utókor döntsön ártatlansága felől. De ki teljesítené ezt a kívánságot? Senki! Ez a magáramaradottság döntő módon fordítja aztán Isten felé. Hite itt olyan magasra tör fel, ami egyedülálló a Jób könyvében, sőt az egész ÓT-ban.

25–27: A hitrejutott ember örömteli izgalma lobog a nyelvezetben, a rövid, szaggatottan is sokat mondó szavakban. – 25: De én: va ’ani nem egyszerűen az előzők folytatását jelenti, hanem új és magasabb gondolat bevezetése, amelyet hiábavaló kívánságával szembeállít: Én meghalhatok, de megváltóm él! A gó’él szó jelenti:

a) A legközelebbi férfi rokont, aki köteles volt a kiontott vérért bosszút állni 2Sám 14:11.

b) A legközelebbi férfi rokont, akinek joga volt magához váltani egy elhalt személy birtokát és akinek kötelessége volt utódot támasztani, ha rokona utódok nélkül halt meg Deut 25:5–10; Ruth 2:20; 3:9; 4:4 skv.; Lev 25:25; Num 5:8.

c) Az elnyomottak védőjét Péld 23:10–11 és éppen ezért

d) a legföbb védelmezőt, Istent.

A gá’al gyök és annak jelen idejű melléknévi igeneve Istennel kapcsolatosan használatos:

a) Izráelnek az egyiptomi rabságból való szabadulásának történetében Ex 6:6; 15:13; Zsolt 72:2 etc; és a fogságból való szabadulás történetében Ézs 41:14; 43:1 etc.

b) Egyeseknek az elnyomás alól való szabadulásával kapcsolatban Zsolt 119:154; Péld 23:11; Jer 50:34: a gonosztól való szabadulás esetében Gen 48:16 és a haláltól való szabadulással kapcsolatban Zsolt 69:18; 72:14; 103:4; JSir 3:58; Hós 13:14.

E jelentések közül melyikre gondolhatott Jób? Emberekre nem gondolhatott, hiszen fiai meghaltak, az emberek pedig elhagyták. Jób reménye az, hogy a gó’él be fogja bizonyítani ártatlanságát, megvédi becsületét, helyreállítja hírnevét. A hajj jelző az ÓT nyelvhasználatban esküformulákban Istennel kapcsolatos. Az ’aharón jelentése: aki utánam is lenni fog Ézs 40:6 világosan Istenre vonatkozik. A jáqúm (megáll) a teofániák műkifejezése. Az cal cáfár (por felett) eschatologiai reménységet fejez ki. Tehát Isten az, aki megáll a sír felett és kezébe veszi Jób védelmét.

26: Nagyon nehezen fordítható szöveg, amely minden időben számtalan találgatásra adott okot és alkalmat. A Károli fordítás éppen olyan joggal elfogadható, mint bármely más kombináció. Az cór nem csupán a bőrt jelenti a héberben, hanem az egész testi megjelenést is. Tehát: „miután bőrömet megrágták” (amit a következő párhuzamos gondolat is alátámaszt: „testem nélkül”) kifejezéssel Jób azt akarja mondani, hogy testi létének pusztulása után Istent meg fogja látni. A 13:24 szerint Isten most elrejti orcáját előle és Jób panaszát vonakodik tudomásul venni. Jób reménysége az, hogy ha csak a földi lét után is –, de végül mégis megjelenhet Isten színe előtt. – 27: Isten meglátásával kapcsolatban két dolgot kell kiemelni. Azt a reményt, hogy saját szemeivel fogja Istent meglátni, Jób nem barátaival ellentétben hangsúlyozza, hanem az a jelenlegi nemlátó állapotával szemben. – Hogy ő a kegyelmes Istent fogja meglátni, aki nem lesz többé idegen és ellenséges vö. 13:14. A veséim megemésztettek kifejezés jelölhet emésztő vágyat valami után (Zsolt 84:3), mert a vesék az ÓT-ban a vágyaknak és érzelmeknek székhelyét jelentik vö. Jer 11:20; 17:10; Zsolt 7:10. A 25–27. mondanivalójában mindenképpen hitvallást kell látnunk, melyet Jób barátainak visszafizetési theológiájával szemben mondott. Míg ezek azt állítják, hogy a sorsban az isteni igazságosság valósul meg, Jób tisztán látja a sors igazságtalanságát (az igaz ember szenvedésében és a gonoszok szerencséjében) és a világ jelenlegi folyásában nem is vár változást, de azért hitét az Isten igazságosságában nem adja fel, jobban mondva, azt egy nagy belső lelki küzdelemben visszanyeri. Afelől, hogy Isten nem engedheti meg a gonoszok diadalát, oly mélységesen meg van győződve, hogy a világ elmúlása után olyan isteni kinyilatkoztatást vár, amely a sors minden elnyomottjának szabadulását fogja hozni. Kétségtelen, hogy az örök életben való hit felé tőr utat azzal a kijelentésével, hogy az isteni igazságosság a szenvedő ember sorsát végül is meg fogja oldani. A hogyan kérdésre természetesen még fátyol borul.

Noha Jób itt semmilyen módon nem céloz Krisztusra, ez a néhány sor a hitnek olyan szilárd és állhatatos erejét mutatja, amely az eredeti költemény hátárait messze túlszárnyalja. A keresztyén magyarázók ezért nem alaptalanul látták Jób szavaiban a keresztyén megváltás előképét.

28–29: Nehezen magyarázható szöveg. Jób óva inti barátait attól, hogy őt továbbra is elmarasztalják, különben az a bíró, aki őt igaznak fogja kijelenteni, őket kénytelen lesz elítélni. Mint hamis vádaskodók, akik őt pellengérre állítják, azt vetvén szemére, hogy a csapások gyökere benne van, éppen a visszafizetési dogma értelmében fognak bűnhődni.

Jób. XX. RÉSZ

A három barát közös terv szerint támad és ugyanazt mondja: a gonosz ember jól megérdemelt pusztulását hajtogatja és ezzel akar Jóbra hatni. Ezen a taktikán nem változtat sem az, hogy Jób őszintén feltárta igazát, sem a kérés, sem annak a reménységnek megvallása, hogy halála után meglátja majd az Istent. Cófár sértődötten. válaszol a 19. rész elején mondott rendreutasításra és a fejezet végén hangoztatott fenyegetésre. Hosszú beszédben még egyszer kiszínezi a Jóbra váró szörnyű véget. Beszéde: újabb változatok a régi témára. Jób bizakodásával szemben hangoztatja a gonosz ujjongásának rövid voltát, boldogságának nyomtalan eltünését és az égnek-földnek együttműködését az ő megsemmisítésében. Leírásának érdekessége, hogy a gonoszt olyan előkelő és gazdag embernek tünteti fel, aki vagyonát erőszakos úton szerezte, de akinek ez a szerzemény halálos méreggé változott a szájában, s mindent megemésztő tűzzé sátorában. Jób bűneire célozgat és a barátoknak a harmadik vitamenetben elfoglalt álláspontját készíti elő. De már észre lehet venni, hogy a barátoknak ügye rosszul áll, mert csak ez az egy harci eszköz áll rendelkezésükre.

Jób. 20,1–5. A gonoszok öröme gyászra fordul.

A rendreutasítást sértődötten elhárítja magáról. Feleletül azt a szerinte örök igazságot vágja oda Jóbnak, hogy a gonoszok öröme csak rövid ideig tart s hirtelen véget ér. Ismételt célzás Jób katasztrófájának váratlan voltára.

2–3: Bevezetésében megmagyarázza, hogy miért ragadja meg a szót. Mindamellett helyett azért olvasandó. Izgatott belső indulatok és gondolatok kényszerítik válaszra, különösen a 19:19 és 19:29 állításaival kapcsolatban. – 3b: vö. 32:8.

Jób. 20,6–10. Úgy eltűnnek, mintha nem is lettek volna.

Akármilyen magasra emelkedik is a gonosz, mindörökre megsemmisül dicsősége, szertefoszlik és eltűnik ő maga is. Vagyona másoké lesz s még ereje teljében száll sírba.

6: vö. Zsolt 36:6; 73:9. – 7: Durva kép, amely jól illik Cófár durva egyéniségéhez, de kifejezi a gonosznak nemcsak teljes, de szégyenletes megsemmisülését is. – 9: az ő helye jelenti a rangot, amelyet a gonosz eddig hordozott. – 10: kedvében járnak, ti., hogy azoknak bosszúját csillapítsák.

Jób. 20,11–16. Szájában még az édes méz is keserűvé válik.

Mint ahogy a gyermek az ínyenc falatot élvezettel sokáig forgatja szájában, úgy szeretné a gonosz is a jogtalanul szerzett javait minél tovább megtartani és élvezni, de olyan az, hogy nem tudja megemészteni, mert méreggé válik gyomrában.

14: elváltozik, a héber nähpák igealak jól kifejezi a változás hirtelenségét. – 15: Cófár nyers egyenességére jellemző kitétel.

Jób. 20,17–22. Ebül szerzett vagyon ebül vész el.

A vágyott boldogságot a gonosz nem élvezi a szerzett javait ki kell adnia kezéből jóvátétel fejében. Csillapíthatatlan kapzsiságának és élvhajhászásának az a büntetése, hogy semmit se tud magának megmenteni, minden mások prédájává válik.

17: A tej és méz a bőséges javak kifejezésére szolgálnak vö. Ex 3:8 etc. – 18: A gonosz elveszti szerzett gazdagságát és nem nyer érte semmit cserébe. Sőt! Ő adott a vagyonért cserébe jó lelkiismeretet. – 19: Összezúzta és magára hagyta az alacsony sorsúakat. – 20: Szóról szóra fordítva: Mert nem ismert nyugtot az ő hasában (a has a kapzsiság székhelye), ezért legkedvesebb javait sem tudja megmenteni. – 22: Nemcsak a bűntudat szorongató érzéséről van szó, hanem valóságos ínségről, amely hirtelen jön rá azáltal, hogy az ínségesek keze mind rá támad (szószerinti fordítás), javait széthordják, elégtételül az elkövetett galádságokért.

Jób. 20,23–29. Isten senkinek sem marad adósa.

Isten utol fogja őt érni, büntetését el nem kerülheti, minden összedolgozik a gonosz megsemmisítésében.

23: Isten ugyan nincs említve, de magától értetődik, hogy róla van szó. A verskezdő héb. jehi (a. m. úgy legyen, úgy történjen, Isten tegye, Isten árassza, Isten záporoztassa) óhajtó értelmét a magyar fordítás nem érzékelteti. Kifejezi, hogy az isteni világrendből folyó büntetés mennyire egybeesik Cófár beleegyezésével. – 24: Az isteni igazságszolgáltatásnak sok fegyvere van, tehát lehetetlen előle menekülni: 25: Háromtagú vers, melyben a második tag az elsőnek határozatlan alanyát közelebbről meghatározza. A báráq itt nem a lövedéket jelenti, hanem a sugarat, amely a lövedék kihúzása alkalmával az epéből kilövell vö. 16:13. A menekülőt hátulról találják el. – 26: fúvás nélkül való tűz, azaz nem emberektől gyújtott és szított tűz. – 26b: A nehéz szöveg javasolt jobb fordítása: legelje le a tűz, ami megmenekült A 23: hoz hasonlóan ez is Cófár kívánsága. – 27: Ég és föld gyakran szerepelnek, mint Isten ítéletének tanúi vö. Deut 4:26; 30:19; 31:28.32; Ézs 2:1. Itt is úgy jelennek meg a költői ábrázolásban, mint Isten ítéletének szolgái, akik összefognak, hogy a konok bűnét felderítsék és a büntetést végrehajtsák rajta. – Zárószavak (29. v.) Ez a sors van kiszabva Istentől a gonosz számára. Cófár a gonoszt hallgatólagosan Jóbbal azonosítja. Jób tehát térjen észre, vegye észre, hogy itt róla van szó és időben ismerje fel, hogy a világot igazságos Isten kormányozza.

Jób. XXI. RÉSZ

Az a makacsság, amellyel a három barát újra meg újra Jób elé tárják az istentelen ember végének borzalmait, mutatja, hogy tételeiket megcáfolhatatlan igazságnak tartják. Jób eddigelé e tételek igazsága felöl nem vitatkozott. Most azonban nem hallgathat: véget akar vetni a támadásoknak, tehát belemegy gondolatmenetükbe és kétségbe vonja érvényességüket. A visszafizetési dogmát fölényes biztonsággal támadja, hiszen éppen ennek a könyörtelen hangoztatása erősítette meg benne a maga igazának tudatát. Részletesen cáfolja ezt a tant s a 9:22–24; 10:3; 12:6-ban érintett gondolatokat még alaposabban fejtegeti. Érzi, hogy az isteni igazságosság ellen is kell beszélnie, bár ezt nem szívesen teszi érzékeny lelkiismerete miatt, de kénytelen vele, mert nincs más eszköze a védekezésre.

Jób. 21,1–6. A panasz meghallgatása több, mint a „vigasztalás”.

Könyörög barátainak, hogy hallgassák meg. Amit mondani fog biztosan elveszi kedvüket a további beszédtől és nem fogják többé istentelennek gúnyolni. Hiszen itt rejtélyes dologról, súlyos isteni titokról van szó, melynek komolyságától ő maga is elborzad. Hallgatói is hasonlóképpen fognak járni. Nem emberek ellen panaszkodik ő, hanem az isteni igazságosság kiszámíthatatlansága ellen.

2b: Legyen ez a ti vigasztalástok. Nem vigasztalást kérek tőletek, csak türelmes meghallgatást vö. 15:11; 16:2. – 3: Szenvedjetek el ti., hogy beszélek, mert amit mondok, az különösen kemény lesz számotokra. – Gúnyoljátok h. talcig egyesszámban, a. m. gúnyol, gúnyolhatsz. Cófárnak szól, akinek a 19. részben foglalt beszédre adott válasza különösen bántó volt. De Cófárnak elmegy a kedve a gúnyolódástól: harmadszorra már nem is szólal fel a vitában. – 4: Az első szónoki kérdés, amelyet a barátokhoz intéz azt fejezi ki, hogy panaszát nem emberek, tehát a barátai ellen intézi, tehát semmi okuk emiatt a türelmetlenségre. A második kérdés pedig arra utal, hogy éppen nehéz sorsa miatt tőle nem szabad zokon venni türelmetlenségét. – 5–6: Kezet a száj elé tenni a hallgatás gesztusa vö. 29:9; 40:5. Őt magát is borzadály fogja el, ha arra gondol, amit mondania kell.

Jób. 21,7–11. A gonoszok büntetlensége.

Jób itt azt a megdöbbentő állítást részletezi, hogy az isteni igazságosságot cáfolja a gonoszok boldog élete is. A legorcátlanabb gonoszok virágoznak legjobban, tehát a boldogság és a boldogtalanság nem az ember erkölcsi magatartásának a gyümölcse, ahogy azt barátai állítják. Általában az egész beszéd arra van beállítva, hogy azoknak dogmatikus-pietista felfogását cáfolja. Részletezi a gonoszok boldog életét s a leírásban a saját elveszett boldogságának színeit használja: magas életkor, gazdagság, nagy család, sikeres állattenyésztés. Az ótestamentomi ember ezekben látta Isten áldását.

7: Cófár állításával van szembe állítva vö. 20:5. – 8: A gyermekeitől megfosztott ember az áldások közt azt első helyen a gyermeksereget említi. – 9: Házaikat nem éri Isten fenyítő csapása, mint az övét. – 11: A számos utóddal bővelkedő családot, amellyel Isten a gonoszt megáldotta – vaskosan –, ugrándozó bárányok nyájához hasonlítja.

Jób. 21,12–16. A gonoszoknak minden napja lakodalom.

Folytatja az Istentől elrugaszkodottak szerencséjének leírását. Hosszú és szenvedésmentes élet az osztályrészük, holott nemcsak hogy nem törődnek Istennel, de őt orcátlanul el is utasítják maguktól. Jób azonban sem nem irigyli, sem nem helyesli életmódjukat.

12: Vidám zeneszó mellett tánc és mulatozás az életük. – 13: Fájdalommentes halál zárja le az ilyen ember életét. – Töltik el héberül jeballú a báláh (elavulni) gyökből, jelentése: elviselődik. Úgy használódik el az életük, mint ahogyan a ruha a használatban elkopik. Ellentétben a 15:32; 18:14; 20:11-ben említett hirtelen halállal. – 14–15: A gonoszok életfilozófiája a saját szavaikba van öltöztetve. Ebből az életfelfogásból következik, hogy szerencséjükben elbizakodva szinte félvállról beszélnek Istennel. – 16: A szövegen nincs mit változtatni, amint azt a gondolatnak és kifejezésnek Elifáz részéről történő gúnyos idézése is igazolni fogja vö. 22:18. Jób elhatárolja magát ettől az életmódtól és felfogástól. Tiltakozik az ellen, hogy előző megállapításai alapján azt az állítást tulajdonítsák neki, hogy az ember a maga szerencséjét a saját kezében hordja. – 16b: A gonoszok tanácsa héb. cacat resáím vö. Zsolt 1:1; 14:16. Éppen, mivel Isten tartja ezeknek a szerencsés gonoszoknak a sorsát a kezében, érthetetlen az egész. Mert, ha a barátoknak igazuk van abban, amit Isten tökéletes világkormányzásával kapcsolatban oly gyakran hirdettek, akkor a gonoszok sorsának másképpen kellene kinézni.

Jób. 21,17–21. A barátok állításainak megkérdőjelezése.

Ha valaki meg akarja dönteni állításait, vajjon tud-e ellenük példákat felhozni az életből?

17–18: Ezek a versek tulajdonképpen kérdések. Hányszor alszik ki a gonoszok mécsese? Hányszor lesznek olyanok, mint a polyva? Tehát nem mindig, mint ahogyan a barátok állítják, jön pusztulás a gonoszokra, hanem csak néha-néha. A szövétnek kialszik kifejezés az élet korai végét jelenti vö. Jób 35:5. – 19a: A barátok válaszának idézése. – 19b–21: Jób maga válaszol a közbevetett kérdésre. Micsoda igazság az, amely mással érezteti a bűn büntetését? Fizessen meg neki (magának)! Igyék ő (maga) a Mindenható haragjából! vö. Jer 25:5. Az igaz ember megretten arra a gondolatra, hogy utódai fognak bűnhődni a bűnei miatt, de mit törődik azzal a gonosz, hogy mi lesz holta után a családjával! –21b: Homályos kifejezés, amely csak a vers első sorában kifejezett gondolatot erősíti.

Jób. 21,22–26. Okosabbak akarnak lenni Istennél.

Barátai mereven ragaszkodnak az ellenkező állításokhoz ahelyett, hogy az összes tények figyelembevételével elismernék, hogy az egyik ember a boldogság teljes élvezése közben hal meg, míg a másik egész életében hiába epekedik egy kis öröm után. Noha a halálban mindkettőjük sorsa ugyanaz, ebben az életben egy következetes visszafizetési törvény sem a boldog, sem a boldogtalan ember állapotából be nem bizonyítható.

22: Az előbb megrajzolt boldog állapot láttán, amelyet a gonoszok a magukénak mondhatnak Jób gúnyosan kérdezi: vajon Istent ember taníthat-e bölcsességre? A kérdés iróniája a barátok vaksága ellen irányul, akik azt tanítják, hogy minden egyes gonosz esetében ki lehet mutatni a visszafizető isteni igazságosságot. – 23a: teljes boldogságában; a tám itt nem erkölcsi értelemben, hanem a sálóm (béke és biztonság) szinonimájaképpen áll.

Jób. 21,27–34. Jól tudom a ti gondolataitokat.

A felsorolt érvek alapján tehát Jób megcáfolja barátait, akik kitartanak ama szándékuk mellett, hogy a tények egyoldalú beállításával bűnösnek bélyegezzék őt. Ha azonban a tényeket mindkét oldalról megvilágítjuk, szavaikból csak a tisztátalan szándék és a hamisság marad meg.

27–28: Hol van ama főembernek háza? akinek esetével meg akarják cáfolni? A vers alig utalhat annak a kornak valamelyik közismert nagy emberére, a barátok valószínűleg Jóbra gondoltak (vö. 30:15), ahol Jób maga is fejedelmi pozíciójáról beszél. Jób azt veti szemükre, hogy ezzel az utalással erőszakot követnek el ellene. Jób nagyon is megértette, hogy Bildád a 18. részben, Cófár a 20. részben a hitetlen sorsáról beszélve őreá céloztak. – 29–30: Jób értésére adja barátainak, hogy sorsáról korlátolt ember módjára szűk látókörűen ítélnek. Még nem utaztak a világban, sem másoktól nem hallottak arról, ami a nagyvilágban történik. Ha nem így volna, könnyűszerrel hallhattak volna eseteket arról, hogy a gonoszok még nagy veszedelmek idején is nemegyszer szerencsésen megússzák Isten ítéletét. – 29b: jeleiket nem ismeritek-é? Az ’ót a. m. jel, de fordítható a példa szóval is. – 30: Jób éppen konkrét példákra hivatkozva azt akarja bizonyítani, hogy a gonoszok gyakorta megszabadulnak a veszedelemnek napján. – 33: maga után vonsz h. jobb fordítás: utána vonul minden ember, azaz nyomdokait sokan követik, mint ahogy már előtte is sokan voltak ilyenek. Beszédében maga Jób is az egyoldalúság hibájába esik, ami által ellenfeleinek újabb támpontot nyújt a támadásra. De Isten ellen is vétkezik, amikor igazságosságát támadja, elfelejtvén, hogy itt az emberi értelmet meghaladó rejtélyről van szó.

Jób. XXII. RÉSZ

Jób az előző párbeszédnek új fordulatot adott és ezáltal biztosítja magának a győzelmet. Azokat a rejtélyes tényeket, amelyeket a 21. részben Isten világkormányzásával kapcsolatban említ, barátai sem cáfolni, sem magyarázni nem tudják. Nem adják meg ugyan magukat, ragaszkodnak igazukhoz, sőt Jóbot most már leplezetlen durvasággal, kézzelfogható bűnökkel vádolják. Jób azonban nyugodt lelkiismerettel fogadja a vádakat és bizonyítékokat követel, mire azok lassanként elhallgatnak. Bildád már csak gyenge ismétlésekre szorítkozik, Cófár pedig harmadszorra meg se szólal. Jób nagy nyugalommal tudja summázni a vita eredményeit záróbeszédében.

Elifáz, noha képtelen volt Jóbot megcáfolni, mégse hallgat el. Elméletét nem adja fel annak ellenére, hogy nem képes vele az élet valamennyi jelenségét megmagyarázni. Ő is a jövőtől várja igazolását. Másrészt Jób a gonoszok boldogságát olyan élesen és egyoldalúan tárta fel, hogy az már az Isten világkormányzása tagadásának látszatát keltette. Elifáz fel van háborodva, Jób gondolatai eddigi véleményében megerősítik s szabadjára engedi érzéseit. De már látszanak rajta a kimerülés jelei. Annak ellenére, hogy Jób bűneinek részletes feltárásával látszólag többet mond, mint előző beszédeiben, valójában folyton csak azt ismételgeti, hogy hagyjon fel lázadásával és térjen vissza Istenhez, majd akkor minden jóra fordul. A második menetben használt tónust üti meg, de a megtérésre való biztatással az első beszédre tér vissza. Engesztelékeny záradékkal próbálja bizonyítani Jób iránti barátságát és jószándékát.

Jób. 22,1–10. Jób bűnlajstroma. Érvelésének menete a következő: sorsod

oka Istenben nem kereshető, csak tebenned magadban. Mivel arra gondolni is képtelenség, hogy kegyességed miatt kerültél bajba, kézenfekvő az a következtetés, hogy helyzeted oka bűneidben keresendő. Fel is sorolja azokat a vélt bűnöket, amelyeket Jób nemcsak elkövethetett, hanem amelyeket el kellett követnie. Elifáz gondolkozásmódjának keménysége és igazságtalansága világos: szemrebbenés nélkül vádolja Jóbot olyan bűnökkel, amelyekre annak szerencsétlen állapotából legfeljebb következtetni lehet, de amelyekre bizonyíték nincs.

2: vö. 15:3: Istennek használ-é? A héber szákan jelentése: hasznot hoz valakinek, az okos héb. maszkil az a kegyes ember, aki magának szerez hasznot az által, hogy távol tartja magától Isten büntetését és mindig nyitva van Isten áldására. – 3: Istennek ugyan szívügye, hogy az ember igaz legyen, de nem nyereség. Őt nem a haszon gondolata vezeti az emberekkel való bánásban s azért küld rájuk szenvedéseket, hogy még nagyobb kegyességre sarkallja őket. Elifáz ezt a gondolatot, mint Istenhez méltatlant elutasítja. Ha tehát az ember sorsának oka nem Istenben van, akkor az embernél keresendő. Mivel pedig az istenfélelem nem szerezhet bajt, akkor a szenvedés oka az emberben magában kell, hogy legyen. A szenvedések nagyságából pedig a bűnök nagyságára lehet következtetni. Jóbnak az isteni igazságosság iránti kételyeivel szemben Elifáz az isteni bíró tökéletes igazságosságát akarja bizonyítani azáltal, hogy utal annak önzetlenségére vö. 34:12–15. Az igazságtalanság forrását általában a bíró önző voltában látták. Az okos tehát elismeri az isteni ítélkezés igazságos voltát, meg hajol előtte és ez neki hasznot jelent, mert ezáltal újból kegyelmet talál. Ez indirekt intelem Jób számára, hogy ő is hasonlóképpen cselekedjék. – 5–9: Elifáz Jób helyett végez lelkiismeretvizsgálatot. Kérdésekkel kezdi, de aztán ingerültségében nyílt vádakat vagdos barátja fejéhez. A felsorolt bűnök az uralkodó osztályok bűnei: irgalmatlanság, kapzsiság, hatalommal való visszaélés. – 6: atyádfiaitól, azaz törzsednek tagjaitól. A méltatlanul (hinnám) helyett ok nélkül fordítandó. Az ilyen könyörtelen zálogolás mind az isteni törvénnyel, mind az emberiesség törvényével ellenkezik, vö. Ex 22:25; Deut 24:6.10–13. – 7: vizet sem adtál: a keleti ember szemében óriási bűn. A Korán szerint még a harcoló ellenségét sem szabad az ivóvíztől megfosztani. – 8: az ököljog alapján jutottál vagyonodhoz. – 9: bocsátottad el, azaz elűzted saját házából és forgattad ki vagyonából. – 9b: vö. Zsolt 37:17. A kar az erő képe. Értelme: az özvegyeket javaikból, anyagi megélhetésük biztosítékaiból kiforgatni. – 10a: hirtelen való remegés, vagyis a haláltól való remegés, amely újból megrohanja Jóbot.

Jób. 22,11–20. A gonoszok kitaposott ösvénye.

Elifáz szerint Jób nemcsak Isten igazságos és bölcs intézkedéseit tagadja, hanem a bűnösök ősi ösvényét járja, akiket majd méltán ragad el az ítélet. Az igaz ezzel szemben nem hiába várja, hogy az isteni igazság egyszer minden látszat ellenére ki fog derülni.

11–15: Elifáz a gonosz fő ismertetőjelének és Jób fő bűnének az istenfélelem hiányát tartja. A gonosz nem hiszi el, hogy Isten az égből az embernek minden cselekedetét szemmel tartja vö. Zsolt 14:2; 33:13 skv.; 102:20. – 11: A sötétség és a vízár a szenvedés és nyomorúság képe, amelyben Jób már-már elmerül. – 12b: Elifáz szeretné elképzeltetni az ember felett mennyei magasságban trónoló Isten titokzatos nagyságát és ezért felszólítja Jóbot, hogy emelje fel szemeit a csillagos ég magasságaiba és engedje át magát annak a hatásnak, amelyet ez a látvány létrehoz benne. Szerinte azonban Jób úgy gondolkodik, hogy Isten az égben lakozik, de azzal nem törődik, ami a földön történik vö. 13–14. v. 16–20: Elifáz úgy véli, hogy a gonoszok sorsának emlegetésével Jób rájön, hogy mennyire téves az állítása: Isten igenis nem ad szerencsét a gonoszoknak! Az özönvíztől sújtott embereket tehát ugyanazokkal a fordulatokkal rajzolja meg, amelyeket Jób is használt a 21:14 skv.-ben. A 18. versben ironikusan utánozza Jób állításait vö. 21:16. A 19–20. versben visszautasítja azt az állítást, hogy az igazak az ő sorsának igazságtalanságán megbotránkoznak és elálmélkodnak vö. 17:7. Sőt ellenkezőleg! Az igazak megérik ügyük diadalát, szemlélvén Istennek a gonoszok felett végrehajtott ítéletét! Így akarja Elifáz Jóbnak, saját szavainak gúnyos ismétlése által tudatába vésni, hogy míly semmis a kifogása az isteni sorsintézés ellen. – 16: Célzás az özönvízre. Áradó folyó lett lábuk alatt a föld, tehát elsüllyedtek. – 18 skv.: Csak látszat volt jólétük és az, hogy büntetlenül vétkezhetnek. – 19: vö. 21:5–6. – 20: maradékukat tűz emészti meg, héberül jitrám a. m. amijük megmaradt, maradék birtokaik és vagyonuk. Tehát az igazak végül is igazoltatnak. Jób tehát jól teszi, ha visszatalál erre a vonalra. Aki utoljára nevet, az nevet igazán.

Jób. 22,21–30. Biztos kiút csak a megtérés.

Ezek alapján Elifáz utoljára felszólítja Jóbot, hogy térjen meg. Olyan kívánatos vonásokkal ecseteli a megtérésre biztosan bekövetkező boldogságot, hogy beszéde majdnem elveszti sértő jellegét és egy igazi jó barát intésének színében tűnik fel.

21: Bízd csak azért magadat őreá, hébérül haszkän a. m. jó szomszédságot ápolni, barátkozni valakivel. Légy békességben héb. úselám felsz. mód, a. m. legyen békességed. Ezekből = báhäm, vagyis ezek által, ti. a jó szomszédság és békesség által. – 22: Elifáz Isten tanításának tolmácsa szeretne lenni. – 23: megépíttetel; a kép: ami összedőlt azt újra felépíteni. A régi boldogság visszaállításának képe. – 23b: vö. 11:24. – 24: Nemes érc, héberül bäcär (csak itt és a 25. versben fordul elő) jelenti a bányából felhozott nemes ércet. Porba vetni azaz, mint értéktelen lim-lomot eldobni. – 25: És akkor, vehájáh, következményes mellékmondat, jel. és akkor fog lenni. – 25b: ragyogó ezüstöd, a héb. tócáfót homályos értelmű szó vö. Zsolt 95:4; Num 23:22; 24:8. Valószínű értelme: ezüst rudak halmaza. A megtérés kezdete az Isten iránti bizalom és szeretet, Jób a földi kincsek helyett bízzon Istenben, Isten legyen legfőbb kincse, mert ebben van az igazi boldogság, a kárpótlás azért, amit elvesztett vö. Mt 6:33. – 24: Az ÓT máshol is jellemzi úgy a gonoszt, mint aki Isten helyett a gazdagságba veti bizodalmát vö. Jób 31:34; Zsolt 49:7; 52:9; Péld 11:28. – 26–30: Az ígéretek csúcsa. Ebben a megújult közösségben Isten elé viheti kéréseit és biztos meghallgatást nyer. Mindenben jó szerencsés lesz, a megalázó helyzeteknek lelkileg fölébe kerekedik, sőt imádkozó közbenjárásával másokat is jó útra vezérelhet. – 26: vö. Zsolt 37:4. Az arcot Istenhez emelni, azt jelenti, hogy derűsen, bizalmasan bűntudat és szorongás nélkül Istenhez közelíteni. – 28: sikerül héb. vajjáqom, azaz létre jön, megvalósul. – 28b: szöges ellentétben a 22:11; 19:8-ban mondottakkal. – 29: Nagyon nehezen fordítható vers. A héb. géváh indulatszó jelentéssel bír: nosza!, rajta! Fordítási-kisérlet: „Ha megaláznak azt mondod, nosza! rajta! És a szemét lesütőnek szabadítást ad.” – 30: Az ígéret legfelső foka! Isten másokat is meg fog szabadítani általad, a te kezeidnek tisztaságáért, mert a káromlást, lázadást leraktad; vö. 11:13 skv.; Zsolt 24:4.

Elifáz ezzel szinte túlszárnyalja az előző menetben foglaltakat, visszatér a baráti jóindulat útjára s ezzel el is tűnik a színpadról.