Józsué VI. RÉSZ

Józs. 6,1. Jerikó felkészült az ostromra.

E vers értelemszerűen az 5:13 versével függ össze. Megállapítja a fennálló helyzetet. Jerikó vezetői, mivel tudják, hogy a benyomuló izráeliták nem kerülhetik el kulcsponti fekvésű városukat, megteszik a szükséges előkészületeket az ellenség fogadására: a városkaput lezárják, a falakra őrséget állítanak, se ki, se be nem engednek senkit. Fallal körülvett város elfoglalásának négy fő stratégiai módozata volt ismeretes az ókorban: 1. Váratlan rajtaütéssel lehetett a leggyorsabban sikert elérni – ezt a lehetőséget a jerikóiak felkészülése kizárta. 2. Csel, vagy árulás révén jutottak be az ostromlók a városba (Józs 8:3–23; Bír 1:22–26). – Vannak magyarázók, akik szerint Ráháb vörös fonala a fal gyenge pontját jelezte volna az izráelitáknak, – e magyarázat azonban szubjektív feltevésen alapul csupán. 3. A falak megmászásához, vagy lerombolásához tapasztalt emberekre és ostromfelszerelésre lett volna szükség – Józsué egyikkel sem rendelkezett. 4. Végül az ostromlók megkísérelhették azt is, hogy kiéheztetéssel kényszerítsék megadásra a védőket. A kiéheztetés hosszú időt vett igénybe, és csak akkor volt sikeres, ha az ostromlók élelmezése biztosítható volt, az ostromlottak pedig nem kaphattak külső segítséget.

Ha ezek mellett figyelembe vesszük még az ismeretlentől való félelem romboló lélektani hatását (Deut 1:28 „égigérő” falai), megállapíthatjuk, hogy Józsuénak nem volt esélye arra, hogy pusztai népével el tudja foglalni Jerikót. – A könyv szerzője éppen ezt a helyzetet kívánja szemléltetni.

Jerikó régészeti feltárása során kiderült, hogy helyén már a Kr. e. V. évezredben lakott település volt. J. Garstang (1929–36) kettős fallal körülvett város nyomaira bukkant. A belső fal vastagsága mintegy 3,5 m, a külsőé 1,5 m, egymástól mért távolságuk 3,6 m. Garstang ezt a várost azonosította a Józsué-korabeli Jerikóval. K. Kenyon később (1952–57) arra a megállapításra jutott, hogy ez a kettős falrendszer a Kr. e. XVI. szd.-ból való, a Kr. e. XIII. szd.-ban elpusztult város maradványait az erózió erősen megrongálta, ebben az időben a Tell-esz-Szultánon csak kisebb erődítmény állott. Feltételezhető, hogy: 1. Józsué a XIII. sz.-i települést pusztította el és az elbeszélés később kötődött a XVI. sz.-i romokhoz. 2. A XVI. sz.-ban egy rokon népcsoport pusztította el a várost, a hagyomány később e győzelmet is Józsué nevével kapcsolta össze.

Józs. 6,2–7. Józsué megkapja és továbbítja az ÚR parancsát.

Miután Józsué levette saruját, az ÚR angyala átadta neki az ÚR üzenetét. (A bevezető formula ugyanaz, mint amelyet 3:5–6.9-ben Józsué parancsa továbbadásánál találtunk). Izráel serege számára kilátástalannak tűnhetett a város elfoglalása, de az ÚR ismét cselekszik, és otrom nélkül kezükre adja Jerikót. Nekik csak az ÚR parancsát kell végrehajtaniuk.

A papoknak személyesen, a népnek pedig a szokásos módon hírnökök útján adja tovább Józsué az ÚR angyala közvetítésével kapott parancsot. A 3. fejezetben felismerhető hármas tagozódást itt is megtaláljuk. A háromszori szövegismétlés közti különbségek oka is ugyanaz, mint a fenti helynél volt. Józs. 6,8–14. Hatszor körüljárják Jerikót.

Jerikó ostroma ünnepélyes módon megy végbe. Szembetűnő a szövetségláda kiemelt szerepe, a hetes szám ismétlődése (tizennégyszer!), és a nép fegyelmezett magatartása. A láda ebben a történetben is azt jelzi, hogy az ÚR népe között van. A hetes a teljesség, tökéletesség száma. Istennek szentelt számnak tekintették. Néhány példa: a hét napjai, hétnapos ünnepek, a pap és oltár felszentelésének hétnapos időszakai, hétszeri meghintés a vérrel, a hétágú mécstartó, az ÚR hét szeme, a hét bőséges és hét szűk esztendő, Námán hétszeri fürdése a Jordánban… stb. A hat nap alatt Józsué serege csendben marad. Nem kiáltoznak a jerikóiak felé hetvenkedő, gúnyos szavakat, mint más népek szokták tenni (1Sám 17:10.16.42–47; 2Kir 18:19–35), gyalázkodásukat (Józs 10:21) sem viszonozzák. A parancs szerint csendben, ünnepi rendben vonulnak az ÚR ládája után.

Józs. 6,15–21. Héräm sújtja Jerikót.

A héräm fogalom rövid magyarázatát 1955-ben megjelent bibliafordításunk jegyzetei között Józs 2:10-nél megtalálhatjuk. A gyök eredeti jelentése: kizár, körülzár, – azaz a profán használatból kizár és az istenség számára átad. Jerikót az ÚR győzi le és igényt tart rá, hogy mindenestől az övé legyen. A héräm végrehajtásának megszegése súlyos következményeket von maga után (Józs 7:1; 1Sám 15:19–23).

A hetedik napon a hetedik forduló végén úgy történt, amint Isten megígérte: a kürtöket megfújták, a nép hatalmas harci kiáltásba tört ki, a város kőfala pedig leomlott. Ebben az újabb csodában is az a fontos, hogy Isten cselekedett és nem lényeges, hogy milyen úton-módon vitte véghez tettét. (Vö.3:14–17 magyarázatával.)

Józs. 6,22–25. Miért maradhat életben Ráháb?

Ráháb és családja mentesült a héräm végrehajtása alól, úgy, amint a kémek megesküdtek neki (2:12–21). Izráel kiválasztása nem egyedüli kiváltság; Isten a választott népen kívül élőket is szövetségébe fogadhat. Izráel népi tudatában újra meg újra előbukkan az a gondolat, hogy kiválasztottságuknál fogva különbek a föld többi népeinél, akiket előbb-utóbb utol fog érni Isten megsemmisítő ítélete. Ezzel az elbizakodottsággal szemben egyre keményebben hangzott a próféták tanítása – de Izráel népe nem tudta megszívlelni a feddést. A kiválasztottság hamis értelmezéséből eredő népi váradalmak tartalmát a próféták polemizálásából (pl. Ám 5:18), Eszter könyvéből, az apokrif apokaliptikus iratokból – és a qumráni szekta irataiból ismerhetjük meg. A prófétai tanítás vonala onnan kiindulva, hogy az elsőszülöttet jog szerint megillető áldás Ézsau helyett Jákóbé lett (Gen 27), végigvezet az Ószövetség könyvein, és Jézus példázataiban kicsúcsosodva (pl. Lk 15:11–32) a pogányok apostola, Pál theologiájának fő tételévé válik (Róm 11:11).

Számunkra is azt tanítja Ráháb története, hogy gyökeresen és következetesen szakítsunk az „egyházon kívül nincs üdvösség” tételéből következő gondolkodással és magatartással. Vegyük szó szerint komolyan, hogy az ÚRé a föld teljessége. Öröljünk annak, hogy az anyaszentegyház tagjaiként Isten munkatársai lehetünk, de vegyük tudomásul, hogy Isten rajtunk kívül másokat is felhasználhat tervei véghezvitelében.

Józs. 6,26–27. Átok a romok felett.

A régészek az ószövetségi Jerikót a mai Érika falutól kb. 2 km-nyire északra fekvő Tell-esz-Szultánnal azonosították. Megállapították, hogy igen régi település volt, amely a Kr. e. második évezredben többször is elpusztult. Eltérő a kutatók véleménye abban a tekintetben, hogy Józsué honfoglalásának korával hogyan függ össze a település elpusztításának időpontja. Van, aki 1300-ra, van, aki 1500-ra, és van, aki 1800 körülre teszi a város lerombolásának időpontját, de döntő bizonyíték egyelőre még nincs. Reméljük, hogy újabb kutatások során a ma még nyitott kérdések tisztázódni fognak, mert a domb egy része még feltáratlan. Szándékosan hagyták érintetlenül, hogy a későbbi kutatómunkát ne tegyék lehetetlenné.

Jerikó füstölgő romjai felett átkot mondatott Józsué. A régészeti adatok két ponton is kapcsolódnak az átokhoz. Bizonyítják, hogy a lerombolás után hosszú ideig lakatlan volt Jerikó, és azt is, hogy csecsemőknek az épület alapjába temetése az időtájt Palesztínában elterjedt gyakorlat volt. Több helyen is találtak cserépkorsóba tett gyermekcsontvázat a fundamentum kövei közt. A csontvázak nem természetes halállal meghalt, hanem építési áldozatként megölt, vagy elevenen eltemetett gyermekek maradványai. (Hasonló építési áldozatról szól Kőmíves Kelemen balladája is.) Az átok szövegének a régészeti adatokkal való találkozása Józsué könyve forrásainak történeti értéke mellett tanúskodik. Jerikó elestének híre hamar elterjedt. Egyszerre ismertté vált Józsué az ország népei előtt. Izráel után a többi népnek is meg kellett tudni, hogy Józsué az ÚR szolgája, aki azért hatalmas, mert az ÚR vele van.

Józs. VII. RÉSZ

Józs. 7,1. Ákán bűne felgerjeszti az ÚR haragját.

Az ÚR tökéletes engedelmességet kíván népétől. Egy ember egy bűne is a szövetség megszegését jelenti. A titokban elkövetett bűn sem marad rejtve. A bűn következményei nemcsak a vétkest magát sújtják, családjára és környezetére is kihatással vannak. Isten nagy tetteinek megvalósulását is hátráltathatja az emberi engedetlenség.

Józs. 7,2–5. Vereség Ajnál.

Aj Jerikótól északnyugatra, mintegy 16 km távol feküdt. A régészek a mai et-Tell nevű dombbal azonosítják. Bétél (mai neve Bétin) régebbi neve Luz volt (Gen 28:19). Bét Áven nevű település helyét a régészek még nem tudták megállapítani. Lehetséges, hogy nem lakott település, hanem egy puszta neve volt (18:22), sőt vannak, akik úgy vélik, hogy a Bét Áven (Rontás háza) a Bétél (Isten háza) név eltorzításából ered. Igaz, hogy Ámós a két nevet szójátékban kapcsolja össze (Ám 5:5), és Hóseás a bételi szenthelyre zarándoklást „Bét Ávenbe felmenésnek” nevezi (Hós 4:15); a szójáték azonban nem jelenti azt, hogy Bét Áven mint egy terület vagy település neve nem létezhetett volna.

A kiküldött kémek nem tartják szükségesnek, hogy az egész hadnép felmenjen Aj megostromlására, mivel becslésük szerint Aj lakói kevesen vannak, az odavezető út pedig fárasztó. (Jerikó 250 m-rel a tenger szintje alatt, Aj mintegy 800 m-re felette fekszik, így a 16 km-nyi útra több mint 1000 méter szintkülönbség esik.)

Aj védői a támadókat nyílt harcban megfutamították. A számszerű veszteség nem volt nagy ugyan, de a nép magabiztosságának egyszerre vége lett, hangulatuk az ellenkező végletbe csapott át, úrrá lett rajtuk a félelem (2:9–11).

Józs. 7,6–9. Józsué imádsága.

Egésznapos gyász után Józsué kétségbeesett, perlekedő hangú, imádságban fordul Isten felé. Szinte számonkéri Istentől, hogy miért maradt el a megígért segítség. Ha a kánaániak meghallják, hogy Izráel nem verhetetlen, felbátorodnak és összefogva kipusztíthatják őket. Jellemző az utolsó érv: ha Izráelt kiirtják, mi lesz Isten nevével? A nagy próbák idején Mózes végső érve is ez volt (Ex 32:12; Num 14:13–16; Deut 9:28; 32:26–27). Józsué nem a hadiszerencse pillanatnyi változása miatt esett kétségbe, hanem azért, mert a kanaániták nem rettegnek Izráeltől, sőt Izráel fél tőlük. Az a rettegés, amely eddig az ellenséget szorongatta – Isten ígérete szerint –, most egyszerre Izráel népét bénítja meg. Mi lehet a változás oka?

Józs. 7,10–15. Isten válasza.

A tétlen gyász helyett cselekvésre szólítja fel az ÚR Józsuét. A szövetség tudatos megszegése miatt héräm sújtja Izráelt. Ez a vereség oka, és amíg a héräm köztük marad, addig győzelemre nem számíthatnak. Egy ember bűnét Isten az egész nép bűnének tekinti. Általánosítva többes számban sorolja fel az elkövetett vétek részleteit. Az ötször ismételt vegam hangsúlyozza, hogy nem véletlen vétségről van szó. Erre a bűnre a nebáláh jelző illik legjobban. A „bölcsesség” Isten szövetségének jó rendjében való megmaradás. Ezzel szemben viszont „bolondság” az, ha valaki Isten kijelentett akaratáról megfeledkezik, vagy az általa kijelölt korlátokat semmibe veszi és áthágja. Ilyen bolondság, ha valaki megfeledkezik arról, hogy az élet minden értéke Isten ajándéka (Zsolt 49:11–14), ha a próféta a maga elgondolása szerint cselekszik és szól (Jer 29:23), vagy ha valaki úgy véli, hogy nincs Isten (Zsolt 14:1). A héräm eltávolításához három dolog szükséges: 1. A nép szentelje meg magát. A Jordán partján Isten csodájának megtapasztalására készítették fel magukat, most Isten ítéletére készülnek. 2. Meg kell állapítani a vétkes személyét. Ebben Isten fog segíteni a sorsvetés által (Urim és Tummim Deut 33:8). 3. A vétkest minden tulajdonával együtt héräm-mé kell tenni.

Józs. 7,16–18. A sorsvetés.

Nem tudjuk pontosan, hogy a sorsolás milyen módon jelölte meg a bűnöst és az ártatlant. A bűnös kiválasztása a legnagyobb egységtől az egyre kisebb egységekben át érkezett el a személy megjelöléséig. E versekből előttünk áll a nép tagozódása: törzs, nemzetség, nagycsalád (bét- áb, a qeré alapján), férfi (aki nem csak legényember, hanem családos is lehet).

Józs. 7,19–23. Beismerő vallomás.

Ákán nem is próbál tagadni, bevallja, hogy mit vett el a hérämmel sújtott dolgokból és hová rejtette el a holmit. A babiloni köpeny különösen díszes ruhadarab lehetett. Az ezüst súlya 3,27 kg, az aranyé 818,5 g (1 sekel = 16,37 g). A fémek viszonylagos értéke az ókorban a mainál magasabb volt. Ákán „zsákmánya” igen nagy értéket képviselt. A bűnjeleket az ÚR ládája elé szórják az egész nép szeme láttára.

Józs. 7,24–26. A héräm végrehajtása.

Ákánt családjával, minden tulajdonával és a bűnjelekkel együtt kivitték a táborból, hogy végrehajtsák rajta az ítéletet (7:15). Izráelben nem volt hóhér, a halálos ítéletet a közösség hajtotta végre a személytelen jellegű megkövezés útján. A hullákat és a holmit tűzzel megégették, utána emlékeztető kőhalmot hordtak össze a kivégzés helyén. A 25 vers szójátéka nem szolgáltat alapot arra, hogy az elbeszélést mondának tekintsük. A szójáték a héber nyelv sajátos lehetőségeit aknázza ki, a történetet érdekessé teszi, a tanulságot pedig jól a hallgatók emlékezetébe vési.

Miután Ákánon végrehajtották a hérämet, megszűnt az ÚR hangját előidéző ok. A táboron kívül végrehajtott ítélet a bűnért való áldozat szertartásával mutat hasonlóságot (Lev 4:2–21; 16:27; Ez 43:21; Zsid 13:11–13). Ákánt terheli az Isten ellen elkövetett bűn gyalázata, a nép pedig mentesül a szövetség megszegésének következményeitől. Cselekedetével Izráel népét szerencsétlenségbe sodorta, most ő válik szerencsétlenné, hogy a népről a szerencsétlenséget elfordítsa.

Józs. VIII. RÉSZ

Józs. 8,1–2. Az ÚR parancsot ad Aj elfoglalására.

A héräm eltávolítása helyreállította az ÚR és a népe közötti szövetségi viszonyt. Bátran folytathatják tovább a harcot, Isten kezükbe adja ellenségeiket. Ajt is chérämmé kell tenni lakóival együtt, de a zsákmányt a nép megtarthatja magának. (Józs 8:2; Deut 14:16; Num 31:7.9). Az első támadás alkalmával az emberek tanácsa szerint cselekedett Józsué (7:3), most Istentől kap eligazítást. Az előző vereségből Józsué is a nép is tanulhatott: a saját elgondolásuk szerint, a maguk erejével nem győzhetnek.

Et-Tell környéke pontosan megfelel a következő versekben olvasható tájleírásnak. Völgyekkel tagolt dombos vidék veszi körül. Ideális terep rejtett csapatmozdulatok végrehajtására. A várostól nyugatra, szó szerint „a város mögött”. Az égtájakat a felkelő nappal szembefordulva határozták meg (Gen 13:14; 28:14; Bír 18:12).

Józs. 8,3–13. Józsué felvonultatja csapatait.

E szakasz ugyanazt az eseményt két párhuzamos forrás alapján kétszer egymás után mondja el (3–9 vers, ill. 10–13). Itt is láthatjuk, hogy a szerző változtatás nélkül dolgozza fel forrásanyagát. Összegezzük először azt, ami mindkét forrás alapján egyértelműen áll előttünk: a sereg zöme észak felől közeledik, egy kisebb csapat pedig titokban Ajtól nyugatra rejtőzködik el, hogy a megfelelő időpontban a várost felgyújtsa és az ellenséget hátbatámadja. A különbségek: az első forrás 30 000, a második 5000 harcos elrejtőzéséről szól. (Az utóbbi adat a reálisabb). A 9 és 13 vers utolsó mondata csupán két mássalhangzóval tér el egymástól (vajjálän-vajjéläk, illetve betók há’ám – betók há’émäq) ez a kis eltérés azonban egészen más jelentést eredményez. A 9 vers szerinti szöveg rendkívüli állítást nem tartalmaz. A 13 vers szövege különösebb. Miért ment Józsué éjszaka a völgybe? Személyesen akarta kikémlelni a terepet? Az Úr seregének vezérével szeretett volna találkozni (5:13)? Vagy magányosan kívánt imádkozni? – Egyik feltételezés sem valószínű. A mondat frappáns értelmét akkor kapjuk meg, ha a 10:9-hez hasonlóan az egész seregre vonatkoztatjuk „Józsué (serege) még ugyanezen az éjszakán a völgy közepére vonult”. Így kerekedik ki előttünk a cselekmény: Az ÚR parancsa után Józsué seregszemlét tart, majd az egész hadnépet felvonultatja Al ellen. Egy kisebb csapat külön megbízatást kap: rejtőzzenek el a város közelében nyugat felől. A derékhad északról közelíti meg Ajt és még ugyanazon az éjszakán a szokásos csatatér közepére vonul. A sietség azért indokolt, hogy ne maradjon idő az elrejtőzött csapat felfedezésére.

Józs. 8,14–23. A csel sikerül.

Józsué mindent az ÚR parancsa szerint tett. Isten is beváltotta ígéretét. Aj serege az elbizakodottságtól elvakulva futott bele az elkészített kelepcébe. Még Bétél harcosai is Izráel üldözésére siettek. Józsué dárdájának felemelése volt a jeladás. A leshelyen rejtőzködők berontottak a védtelenül maradt városba és felgyújtották azt. Ugyanakkor a színleg menekülő sereg is támadást indított. Valószínű, hogy Józsué valamelyik magaslat tetejéről szemlélte és irányította a csatát, ahonnan ő maga is áttekinthette a harcteret, jelzését pedig a leshelyen rejtőzködők is láthatták. A felemelt dárdának ugyanakkor szimbolikus jelentése is van: az ÚR hadakozik népéért. Józsué kinyújtott dárdája mintha Mózes pálcája lenne. Ajt ugyanúgy az ÚR keze győzi le, mint a fáraó seregét (Ex 14:14; 16:27).

Józs. 8,24–29. Romhalom örökké.

Józsué serege a várost lakosaival együtt hérämmé tette. A romhalom intő jel a későbbi nemzedékek számára. Az elbizakodottság kudarcot szül. Isten népe nem függetlenítheti magát Ura akaratától és segítségétől.

Aj királya, mint egész népének megszemélyesítője, gyalázatos véget ért. Az akasztás, mint kivégzési mód, Izráelben nem volt szokásos. A 10:26-hoz hasonlóan itt is a már megölt király holttestét akasztják fel (Deut 21:22). Ez a felakasztás látható módon hirdeti Isten átkának és ítéletének beteljesedését. Hasonlóan ír Pál Krisztus kereszthaláláról (2Kor 5:14; Róm 5:12.21; Gal 3:13).

Józs. 8,30–31. Égőáldozat és békeáldozat.

Az Ébál-hegyi jelenet a Józs 24:1–28 rövidebb változata (vö. Deut 11:29; 27:1–26). Az ősi kultuszhely a Garizimon volt. A samaritánusok gyakorlatában így is maradt fenn. A kanonikus könyvekbe a zsidó-samaritánus ellentét miatt került a Garizim neve helyére a ma olvasható Ébál. Ezt az elbeszélést a könyv szerzője azért kapcsolta Ákán és Aj történetéhez, hogy olvasói jól megérthessék: van lehetőség a megújulásra! Ha a hűtlenné vált nép kiirtja maga körül a gonoszt, akkor az ÚR ismét velük lakozik, megújítja velük szövetségét. – Ezen a helyen ígérte meg az ÚR Ábrámnak: „A te magodnak adom ezt a földet” (Gen 12:17). A vidék kanaánita őslakossága az ’él-berít, vagy Ba’al-berít nevű istent tisztelte (Bír 8:33; 9:4.46).

Az égőáldozatnak szánt állatot (‘óláh) – bőre és vére kivételével – teljesen megégették az oltáron. A békeáldozatnak (selámim) csak a kövérét égették el, a húsát az áldozati lakomán megették. Ez a közös étkezés az ÚR és népe közötti szövetség megerősítését jelentette. A sálóm fogalmához kapcsolódik az is, hogy az oltárt ép (selómót) kövekből kell felépíteni. A kő eredeti – teremtett – formájának megváltoztatása profanizálást jelent.

Józs. 8,32–35. Áldás és átok.

Az Ébál és Garizim közötti völgy természetes amfiteátrumot alkot. A lejtőkön letelepedett sokaság a szertartást jól láthatta és hallhatta. A törvény másolata (LXX: „deuteronomium”) nem a teljes Deut könyve, hanem csak egy része annak; talán az 5–26., vagy a 12–26. fejezetek. Az ókorban szokás volt, hogy az ország törvényét kőre írva állították közszemlére (pl. Hammurabi kódexe). Egyiptomban meszelt kövek felületére is szoktak írni – az ottani éghajlati viszonyok közt ez a módszer eléggé tartós is –; a palesztínai nedvesebb éghajlat következtében azonban a meszelés hamar málladozni kezd és az írás olvashatatlanná válik.

Ugyanilyen szertartásról olvashatunk a Jósiás király reformjáról szóló beszámolóban (2Kir 23:1–3), és a fogságból való visszatérés idejéből (Neh 8:1–12). A qumráni közösség szabályzata is hasonlóképpen írja le a szövetség évenkénti megújítását.

Józs. IX. RÉSZ

Józs. 9,1–2. Szövetkezés Izráel ellen.

Izráel sorozatos győzelmei hírére a kanaániták összeszövetkeznek, hogy együttes erővel léphessenek fel Józsué serege ellen. Nem sikerült a teljes összhang biztosítása, a déli országrész és az északi terület királyai külön-külön szervezték meg az ellenállást.

Józs. 9,3–15. A gibeóniak ravasz terve.

Izráel jól megtanulhatta, hogy csak az ÚR jelenléte biztosítja számukra a győzelmet. A harctéren aratott győzelmeik után most mégis vereséget szenvednek a diplomácia mezején. Isten kifejezett tilalma ellenére (Ex 23:32; 34:10–17; Deut 20:10–16) szövetséget kötnek az ügyesen színészkedő gibeóniakkal. Ez a történet az ókori ember fortélyosságának jellegzetes példája. A Bibliában több hasonló történetet is találunk, amelyek szintén azt mondják el, hogy ravasz ügyeskedéssel hogyan tudott valaki nehéz helyzetéből kimenekülni, vagy valamilyen előnyt biztosítani magának (Gen 27:1–29; 30:36–43; 38:14–26; Lk 16:1–8).

Józsué és a vezető emberek két hibát követtek el: 1. A „kézzelfogható tények” alapján döntöttek, az ÚR parancsának megkérdezése nélkül. 2. Megfelelő kikötések nélkül tettek esküt. (A 2:20-ban a kémek esküvése példa az óvatos meggondoltságra).

Józs. 9,16–21. A meggondolatlan eskü is kötelez!

Mire a csel kiderült, már késő volt, az esküt nem lehetett visszavonni. A vezető emberek azzal próbálták lecsendesíteni a nép jogos felháborodását, hogy Gibeón, Kefirá, Beérót és Kirjat-Jeárim lakosait rabszolgaságba vetették. Kényszermegoldás volt ez, és igen nagy veszélyt rejtett magában. Az idegen népek kiirtását éppen azért parancsolta meg Isten, hogy a pogány vallások hatása ne rontsa meg Izráel erkölcsi és kultikus életét (Ex 23:32–33; 34:11–16; Deut 18:9–14; 20:16–18). A gibeóniakat életben hagyták, ráadásul a kultuszi hely szolgáivá tették őket, így a pogány szokások eltanulásának veszélye még nagyobb lett. Ez a meggondolatlanság következménye: az ember az egyik hibáját egy másik, talán még nagyobb hibával próbálja elpalástolni.

Józs. 9,22–27. A gibeóniak indoka. Ráháb nem csak azért állt Izráel oldalára, mert az életét féltette, hanem azért, mert Izráel Istenét élő ÚRnak ismerte meg (2:11). A gibeóniak szavaiból az élő ÚR melletti vallástétel hiányzik. További sorsuk is azt mutatja, hogy nem olvadtak bele Isten népébe. A kultuszhely szolgái lettek, de szívük mélyén nem szolgálták az Urat. Szolgai feladataikat előbb a gibeóni szentélynél látták el (1Kir 2:4–5), később valószínűleg a jeruzsálemi templom szolgái lettek.

Gibeón fekvését a régészek pontosan azonosítani tudták a helyszínen talált óhéber feliratú boroskorsók alapján. Megtalálták a város víztárolóját, amely a Kr. e. XI–XII. sz. táján épült. A mintegy 24 m mélyen fekvő forrást a város közepével lépcső kötötte össze. Egy másik, 44 m hosszú lépcsős alagutat is találtak, amely a X. században készült, és a város alatti sziklás talajon keresztül a domb aljánál levő ciszternáig vezetett. Így ostrom idején is biztosítva volt a város vízellátása.

Józs. X. RÉSZ

Józs. 10,1–5. Megtorló hadjárat Gibeón ellen.

A kanaáni városállamok között hamar elterjedt a hír, hogy a gibeóniak a hódító izraelitákkal szövetséget kötöttek. Gibeón jelentős város volt, átpártolását nem lehetett büntetlenül hagyni. Nehogy más városok is szövetségre lépjenek Izráellel, Jeruzsálem királya szövetkezik Hebrón, Jarmut, Lákis és Eglón királyával, hogy példaadó bosszút álljanak Gibeónon. Hebrón Jeruzsálemtől 35 km-re délre fekszik. Lákis, Eglón és Jarmut pedig mintegy 50 km-nyire délnyugat felé.

Józs. 10,6–10. Józsué rajtaütésszerű támadása.

A szorongatott gibeóniaknak sikerült Józsuét értesíteniök. Másnap hajnalra meg is érkezett a felmentő sereg. Nem kis teljesítmény volt a több mint 35 km-es távolságot a nehéz hegyi terepen megtenni, – de megérte. A hátbatámadott ostromlók a meglepetéstől annyira megzavarodtak, hogy fejvesztett menekülésbe kezdtek. Józsué nem elégedett meg az ellenség megfutamításával, azonnal üldözőbe vette a menekülőket. Izráel serege kelet felől érkezett, a vert hadak nyugat felé menekültek.

Józs. 10,11–15. Az ég seregei is Izráelt segítik.

Az elbeszélés itt is hangsúlyozza, hogy a győzelem nem Józsué és Izráel műve. Az ÚR maga avatkozott a harcba, jégesőt zúdítva a menekülő ellenségre.
Józsué könyvének írója egy régi gyűjteményből: a Jásár könyvéből vett idézettel szemlélteti, hogy az ÚR milyen példa nélkül álló tetteket visz végbe Izráelért harcolva. Az idézethez fűzött kiegészítés (13b) a leírt eseményt csillagászati csodaként állítja elénk. E szerint a nap déltől számítva egy napig nem nyugodott le. (A holdról a kiegészítés nem szól.)
Ha csak magát a Jásár könyvéből vett szakaszt vizsgáljuk, abból nemcsak a nap, hanem a hold megállására is magyarázatot találunk. A pogány népek mindkét égitestet istenként tisztelték. Ha népük harcba keveredett, isteneik is harcoltak értük. Most tehetetlenül kell végignézniök népük pusztulását, mert az ÚR, Izráel Istene, az egyetlen élő és hatalmas Isten.

Józs. 10,16–27. Az öt király szégyenteljes vége.

Józsué még a királyok megtalálásának hírére sem engedi abbahagyni a menekülők üldözését. Lehetőleg meg akarja akadályozni, hogy a megerősített városokba jussanak. Amikor már nem volt kit üldözniök, akkor ítélkeztek az öt király felett. Előbb a sereg vezérei a legyőzöttek nyakára tették a lábukat, majd megölték őket és fákra akasztották holttesteiket (8:29).

Józs. 10,28–39. A déli városok ostroma.

Józsué nem hagyott időt a kanaániaknak a közös védekezés megszervezésére. Sorra ostrom alá vette az útjába kerülő városokat. Makkéda fekvését nem ismerjük. A júdai hegyvidék nyugati szélén Azéka közelében lehetett. Tőle délre kereshetjük Libnát is.

Lákist a régészeknek sikerült megtalálni, sőt az is megállapítható, hogy Kr. e. 1200–1250 táján felégették. Lákis ostroma nem ment olyan könnyen mint az előbbi városok esetében, csak a második napon sikerült bevenniök. Közben Gezer királya az ostromlott város segítségére sietett. Lákison nem tudott segíteni, sőt seregével együtt maga is elpusztult. A két város elég messze esik egymástól (kb. 40 km), együttműködésükről azonban az Amarna-levelekben is találunk adatot. Feltételezhető, hogy a gibeóni csata menekültjei közül néhányan Gezerben találtak menedéket, és ők is csatlakoztak a Lákis felmentésére induló sereghez. Eglón feltárása is tanúsítja, hogy a várost ezidőtájt felégették. A Hebrón ostromáról szóló leírás nem állítja, hogy egy nap alatt vették be a várost. Hebrón királyának megölését már a 23 és 26 vers elmondta.
Debir feltárása során is kiderült, hogy Lákishoz és Eglónhoz hasonlóan, ezt a várost is felégették.

Józs. 10,40–43. A hadjárat eredményeinek összefoglalása.

A déli hadjárat gyors és sikeres volt. A gyorsaságra azért volt szükség, hogy az ellenségnek ne maradjon ideje szervezkedésre. A sikert bizonyítja, hogy Jeruzsálem kivételével a déli országrész valamennyi jelentősebb erődítménye elesett. A sikeres hadjárat után Józsué serege visszatért a gilgáli táborba. Vannak, akik a beszámoló adatait fenntartással fogadják és úgy vélik, hogy Izráelnek nem voltak ilyen sikeres villámhadjáratai, hanem csak fokozatosan, lépésről lépésre szállta meg az országot, úgy mint a Bírák könyvében olvashatjuk. Valójában pedig nincs értelmi ellentét a két leírás között: másról beszél az egyik és másról a másik. Más dolog egy ország katonai erejét megsemmisíteni és ismét más az ország területét ténylegesen birtokba venni. (A magyar történelemből is ismerünk hasonló példát: a mohácsi csatában a magyar sereg csaknem teljesen megsemmisült, a törökök azonban csak később fokozatosan szállták meg az ország egy részét). Józsué itt leírt sikeres hadjárata tette lehetővé azt, hogy később a törzsek a nekik jutó területeket elfoglalják és benépesítsék. Nem felejthetjük el, hogy az ÚR segítette győzelemre Józsué seregét.

Józs. XI. RÉSZ

Józs. 11,1–5. Jábin szövetséget szervez Izráel ellen.

Az ország középső és déli területeit már meghódította Józsué, észak felé azonban csak az Ébálig nyomult előre. Hácór királya a környékbeli királyokat szövetségbe tömöríti Izráel ellen. A szövetséges seregek a Méróm forrásvizénél gyülekeznek Hácortól délnyugatra mintegy 12 km-nyire. A 12:18–24 alapján kiegészíthetjük Jábin szövetségeseinek névsorát. A sereg nagyságáról számszerű adatunk nincs. Igen sokan voltak és még félelmetesebbé tette őket a sok ló és harci kocsi, a korabali hadviselés csatadöntő „nehéz” fegyverneme.

Józs. 11,6–9. Az ÚR népének nincs szüksége lovakra és hadi szekerekre.

Az ellenfél félelmetes, de az ÚR bátorítása erősebb. Józsué váratlan támadása a hadi szekerek alkalmazását lehetetlenné teszi, a fő erősségétől megfosztott ellenség meghátrál. A menekülőket észak felé egészen Szidonig (kb. 60 km), északkelet felé pedig a Hermón hegységig üldözik. Az ÚR parancsának engedelmeskedve a lovakat megbénítják és a kocsikat elégetik. Nincs szükségük ezekre a harci eszközökre, hiszen az ÚR harcol értük.

Józs. 11,10–15. Galilea városainak elfoglalása.

Józsué idejében Hácór városa 74 hektár területet foglalt el. A felsőváros 10 hektár kiterjedésű dombon feküdt, ettől északra volt a döngölt földsánccal körülvett alsóváros. Becslések szerint az egész városnak 40 000 lakosa volt. A régészek bizonyítottnak tekintik, hogy a XIII. század közepe táján a várost lerombolták és felperzselték. Ez az idő éppen egybeesik a honfoglalás korával. A déli hadjárathoz hasonlóan az ellenség seregének megsemmisítése után városaikat is sorra elfoglalta Józsué. Hácórt elpusztították, a többi városokból csak lakóikat írtották ki (Deut 20:16–17).

Józs. 11,16–23. Visszatekintés Józsué hadjárataira.

Történeti távlatból foglalja össze e szakasz Józusé hódító hadjáratait. (A 21 versben Júda és Izráel említése mutatja, hogy az Író az ország kettészakadása utáni időben él.) A történelmi eseményeket sajátos theologiai megvilágításba helyezi. Nem tekinti lényegesnek, hogy Józsué harcai hány évig tartottak, ismételten hangsúlyozza viszont, hogy minden az ÚR terve és ígérete szerint történt. Kanaán lakói (a gibeóniak kivételével) keményen ellenálltak. Józsué azonban az ÚR segítségével minden ellenállást letört, még a rettegett, óriásnövésű anákokat is kipusztította. (Num 13:33–34), Izráel népe most már félelem nélkül birtokba veheti az Ígéret Földjét.

Józs. XII. RÉSZ

Józs. 12,1–6. Mózes legyőzött ellenfelei.

A Jordántól keletre eső terület meghódítása Mózes életében történt (Num 21:21–35; Deut 2:26; 3:22). Mózes ki is osztotta két és fél törzsnek birtokul. Ha a keleti és nyugati országrész területét összehasonlítjuk, aránytalannak tűnik a törzsek közti felosztás, a két és fél törzsnek jutó terület kiterjedése nem sokkal kisebb a kilenc és fél törzsnek jutó résznél. A törzsek közti felosztás azonban nem a terület nagyságát vette alapul, hanem a föld termékenységét. A keleti vidék a Jordántól nyugatra eső területhez hasonlítva terméketlenebb, viszonylag kevesebb ember megélhetését tudja biztosítani. Ezért igazságos, hogy a terméketlen földből nagyobb kiterjedésű terület jut egy törzsre.

Józs. 12,7–24. Józsué legyőzött ellenfelei.

Józsué eredményes csatáinak tömör összefoglalását olvashatjuk e szakaszban. Minden külön megjegyzés nélkül számlálja végig a legyőzött királyokat. Ez a lapidáris stílus a fáraók győzelmi sztéléinek feliarataira emlékeztet. A felsorolás az előző fejezetek sorrendjét követi. Jerikó és Aj királya után a déli, majd az északi hadjárat során legyőzött királyok következnek. Józsué a Földközi-tenger partvidéke kivételével a Kopaszhegytől a Libanonig minden számottevő kanaáni haderőt legyőzött. Általában a legyőzött királyok városait is elfoglalta – csak Jeruzsálemről és Gezerről tudjuk, hogy későbbi időben kerültek izráeli kézre (2Sám 5:6–7; 1Kir 9:16).
Az ÚR segítette Józsué harcát, Ő győzte le sorra a királyokat, megmutatva, hogy a megígért országot népének adta.