5. Ádventi életek

2. Erzsébet.

Lukács 1, 5-60

Erzsébet azt jelenti, hogy hű az Isten.

Egyetlen Erzsébet az Újszövetségben. S milyen kedves, hogy asszonyaink és leányaink között oly sok kedves Erzsébetet köszönthettünk az elmúlt hetekben is. Milyen felemelő, hogy nevükben hordozzák, Isten hűségének bizonyosságát! Szívből sajnálom, hogy két lányuk közül az egyik se kapta az Erzsébet nevet. Akkor tudatosan nem gondoltunk még erre. De imádkozni tudunk értük naponként, hogy életükben legyenek Erzsébetek, akiknek “aranymondássá” válik életükben, hogy Hű az Isten!/1 Kor. 10, 13/ Bizonyos vagyok benne, hogy szeretett, református egyházunkban, sokan vagyunk e magyar földön, akiknek életében “aranymondássá” tette Isten, az Erzsébet névben rejlő üzenetet. Ha egy mondatban kellene hitvallásomat, elmondani, bizonyosan a 2 Timótheus 2, 13-at idézném ”Ha hitetlenkedünk, ő hű marad, ő magát meg nem tagadhatja.” Egész ádvent egyetlen nagy örömkiáltás ez: Hű az Isten! Ragadja meg szíved ezt az adventi örömhírt, és mondjad tovább: Hű az Isten!

Ároni családból való

Bizonyos, hogy nevét is tudatosan kapta. Édesapja, vagy édesanyja gondolta úgy, hogy az ő gyermekük nevében hordozza Jahve hűségét. És ebben a hitben is nevelték. Ebben a hitben készítették elő, jövendő életére, anyai hivatására. Adventi csendességünkben adjunk hálát Istenünknek a minket elsőként átölelő, melengető, dédelgető, nevelgető szülői hajlékért. Emlékezzünk az imádságra, amelyre jó anyánk tanított, az életbölcsességre, mit apánktól tanultunk. Emlékezzünk a családra, melyből származtunk, s melynek “levegője” kísér bennünket egész életünkben. A keresztyén család, soha fel nem adható kötelessége, hogy nevelje a Zakariásokat, az Erzsébeteket, az Isten hűségét hordozó életeket, a jövendő nagy küldöttjeinek hordozóit, a Keresztelő Jánosok, az újnak, az átalakulásnak az útkészítői! “De irgalmasságot cselekszem ezer ízigelen, azokkal, akik engem szeretnek, és az én parancsolataimat megtartják.”

Hozzá illő házastársa lesz.

Erzsébet, Zakariásnak, az Abia rendjéből való papnak lett a felesége. Igazi papné lett. Igaz volt az Isten előtt, aki az Úr parancsolatait és rendeléseit komolyan vette. Zakariás benne valóban Istentől való segítőtársat kapott. Néhány szót hadd idézzek, Sajtóosztályunk egyik építő hasznos kiadványából:”A házasságról írt magyar nyelven megjelent könyvek, kivétel nélkül, hangsúlyozzák, hogy a jó házasság egyik fontos feltétele, hogy a házastársak között ne legyen éles világnézeti, illetve életfelfogásbeli ellentét. A különböző életfelfogású emberek házassága a mai újfajta “vegyesházasság”. Ez is lehelet olyan “felemás iga” /2 Korinthus 6, 14 /, mely mindkét fél számára terhes.”(Nem jó az embernek egyedül. Második átdolgozott kiadás 72. lap) Ádventben Isten iránti hálával gondoljunk a “papnékra”, a parókiák asszonyaira, akik csendben sokszor észre sem véve hordozzák hűséggel, férjük és gyülekezetük életét, sorsát. De gondoljunk azokra is, akik a jövendő lelkészek feleségeik lesznek. Leányok, akiket Isten arra készítget, hogy egy Zakariásnak a felesége legyen!

Gyalázatot hordoz az emberek között.

Amíg Izraelben a gyermekáldást, nagyra becsülték, Isten megáldó kegyelmét látták benne, addig az asszony meddőségét gyalázatnak tekintették. Ez nyilván azt jelentette, hogy “lenézték” kicsit megvetették az ilyen asszonyt. Erzsébetnek, hosszú évtizedeken át kellett hordoznia ezt a gyalázatot. Azokhoz kerül különösen közel Erzsébet, akik olyan terhet, keresztet hordoznak, aminek nem ők a szerzőik, és amin nem is tudnak segíteni. Mennyi Erzsébet van közöttünk! Feleségek, akiknek talán már meg is mondta nem is egy orvos: “Asszonyom, magának nem lesz, nem is lehet gyermeke.” Erzsébetek, akik soha nem lesznek édesanyák. Sánták és bénák, akik olyan közlekedési balesetben szenvedtek bénaságot, melyben ők vétlenek, ártatlanok voltak. Legyünk gyöngédek irántuk! Ne siessünk az ítélő szóval! Ne azt kérdezzük, amit a tanítványok is kérdeztek: “ Mester, ki vétkezett, ez e, vagy ennek szülei? ” inkább halljuk meg végérvényesen Megváltónk szavát: “Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei: hanem, hogy nyilvánvalóvá legyek benne az Isten dolgai.” /János 9, 2-3/

Elrejtőzik öt hónapig.

Amikor megbizonyosodott, hogy reá tekintett az Úr, hogy elvette gyalázatát az emberek között, nem fut el a szomszédba, nem kiabálja szét az utcán a boldog hírt: édesanya leszel, hanem elrejtőzik. Van ebben valami hallatlan nagy tanítás! Isten mindig csak azokat tudja igazán használni, akik vállalják ezt az elrejtőzést: öt napig, öt hónapi, ha kell öt esztendőig. Mennyit vétettem én is az Úr ellen, és nem tudtam vállalni az elrejtőzést, Vele való csendet! Ugye tudod testvér, hogy vannak beszédek” amelyeket, nem szabad embernek kibeszélnie”. /2 Korinthus 12, 4/ Vannak drága terhet, amiket, úgy kell hónapokon át szívünkben hordozni, ahogyan hordozta édes teherként ez az Erzsébet, elrejtőzve, csendben, egyedül az Istennel! Micsoda termékeny csend honolt ott Zakariás házában, Erzsébet szívében! A zaj, a lárma, hogy tönkre teszi életünket, kikezdi idegzetünket, és mennyire fel tud tölteni bennünket“ az Istennel való elrejtőzés”. Ádvent napjaiban tudatosan törekedj arra, hogy több legyen életedben, napjaidban a csend, az Úrral való közösség. Nekem naponkénti imádságommá lett Áprily Lajos szép verse. Néhány sorát idézem:

Ne legyek csacska fecskéhez hasonló,
ritkán hallassam hangom, mint a holló.

A közlékenység kútját tömd be bennem,
karthauzi legyek a cella csendben.

Csak bukdácsoló patakok csevegnek,
folyók a torkolatnál csendesednek.”

/Kérés az öregséghez./

Három hónapig Máriával.

Isten lelke felindítja Máriát, Jézus anyját, “ aki nagy sietséggel ment a hegységbe, Júda városába, Zakariás házába.” A hagyomány szerint Ain Karimba, mely Jeruzsálemtől nyugatra két óra járásra feküdt. Mária egyedül nem bírta hordozni a reá mért szolgálat áldott terhét. Isten közösséget adott Máriának. Mily szépen vall erről, Bereczky Albert: “ Isten mindig ad annyi erőt az Ő választottainak, hogy elbírják hordozni, amit rájuk mért. Így adta Máriának, is az Ő rokonát, Erzsébetet. Erzsébet, a Mária sorsához hasonló sorsot hordozott. Mikor öreg az asszony és akkor születik gyermeke azt szégyellni szokták. Erzsébet, leélte az életének leg-javát gyermektelenül és akkor azt mondta neki az angyal: Fiad lesz. A Keresztelő János anyjáról beszélek. És amikor elment Mária, hogy meglátogassa Erzsébetet, ez a látogatás, ez az együttlét csodálatos vigasztalást és erőt jelentett neki. Úgy egészen egyedül nem jó ebben a hideg világban, amelyik úgy tud rágalmazni, úgy tud köpni az arcodba, nem jó egyedül. De néha elég, ha ketten vannak. Ez a két nő, az öregedő Erzsébet és a fiatal Mária. Ott állnak az újszövetség kapujában és békességet intenek feléd. (1947. Igehirdető 11. szám) Vannak életek, akiket szinte messziről elkerülnek még a családtagok is, mert csak úgy taszít a belőlük áradó gőg, önzés, vagy keménység és keserűség. És vannak életek talán nem is gazdagok, nem is előkelőek, hanem megterheltek és kereszthordozók, akikkel olyan jó együtt lenni, akikhez úgy vonzódnak öntudatlanul is az emberek. Ádvent csendjében testvérem, vizsgáld meg szívedet, életedet, hogy te melyik vagy ezek közül?

Erzsébet, az újszövetség első hitvallója.

A róla szóló tudósítás sejtetni engedi, hogy nem tántorodott meg, hitében. Nyilván “a szívnek rejtett embere” volt mindig, a “szelíd és csendes lélek romlatlanságában”. Olyan amilyennek Péter apostol később a keresztyén asszonyokat szeretné látni/ 1 Péter 3, 1-6/ Mária látogatásakor kilép ebből, a rejtőzöttségből és gyönyörű hitvallást tesz. Elmondja a római katolikus “Üdvözlégy”nek az elejét, amit mi is boldogan hiszünk és vallunk: “Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse”. A folytatás már nem tartozik Erzsébet hitvallásához, a miénkhez sem.

Elmondja azt is, hogy boldog az, aki hitt; mert beteljesednek azok, amiket az Úr néki mondott. Tehát vall a hívő élek boldogságáról! Milyen szégyen is az, amikor a hívők sem boldogok, amikor kesernyés, fanyar boldogtalanságban élik napjaikat. Nem sugárzik a szemük, az arcuk. Szótlanul is nem kiáltja egész életük: az Erzsébet hitvallását: “Boldog az, aki hitt! ” És felérkezünk a csúcsra. Figyelj csak, Erzsébet első az újszövetségben, aki Úrnak nevezik Jézust. “Az én Uramnak anyja jön énhozzám?” Az én Uram, ... Ismerjük a feltámadás történetéből is, hogy a legmegindítóbb hitvallás Tamás, amikor ajkára fagy a hitetlenség, amikor szíve megtelik az élő Jézus bizonyosságával: “ Én Uram, és én Istenem! ”

Ádvent van, és a keresztyén Anyaszentegyház közösségével Jézus Krisztus eljövetelének ünnepére készülünk, de vigyázz, nehogy “kisjézuskát” várjál, angyalhajjal és csillagszóróval! Mert akkor teneked a Karácsony, csak múló hangulat lesz, sok kiadással teli családi ünnep, de akkor semmit sem értesz meg abból, ami történt, amiért megnyílt az ég, ami az Isten nagy örömhíre, minden embernek! Csak akkor igazi az advent és a Karácsony, az ünnepes és a hétköznapi keresztyén élet, ha Erzsébet hitvallása él a szívünkben és szól ajkunkon: A Mária Fia, az Embernek Fia, az Ember Jézus Krisztus az én Uram! Áldott legyen érte az Isten.

Ámen

/Adásztevel/