NYOLCADIK RÉSZ

A papoknak a gályákról való megszabadulásokról

A nagy irgalmasságú Isten, aki állhatatos a maga ígéreteiben, meghallá a sok szegényeknek kiáltásokat, és nem engedé, hogy az hamisságnak pálcája mindörökké megnyugodjék az ő ártatlan szolgáinak sorsokon, hanem az Antichristus zsoldosinak dühösségei ellen megszabadítá.

Evégre támasztá fel amaz örök emlékezetre méltó Abdiást, Welcz Györgyöt, ki minden rendes utat és módot elkövetve megszabadulásokban: mindjárt fogságok kezdetében minden országokba Zaffiussal együtt megírá ezeknek állapotjokat, és siralmas sorsokon való könyörületességre felindítá. És minthogy a német főtisztek azzal dicsekednek vala, hogy teljes hatalmok vagyon a foglyokon, őket mindenképpen engesztelni kívánja vala ajándékkal, a sancnak megígérésivel és a tiszteknek sokszor megvendéglésekkel. Generalis Staremberget sokszor hívatá ebédjére, ki által már meg is nyerte vala elbocsáttatásokat, de vévén ezt észre a mellette lévő confessarius jésuita, elijeszté, hogy ne cselekedné, mert a jésuiták szabadulásokat semmiképpen nem akarják, hanemha vallásokat elhagynák. Elmenvén a német tisztek Neapolisból, megtudák a foglyok, hogy ők eladattak Don Antonius Petrus Alvarez a neapolisi vicekirálynak, fejenként ötven aranyon harmincnyolc személyek, noha annyin nem volnának. Írnak azért instantját a vicekirálynak, amelyben mutogatják ártatlanságukat; nevezetesen hogy őket nem a rebellióért, hanem a religióért kínozzák, hogy pedig idehozták, csak azt akarják, hogy ártatlan vérnek büntetését mások nyakába fordítsák, mert ha ők valami büntetésre méltó dolgot cselekedtenek volna, találtak volna Magyarországban kardot, akasztófát stb., amivel megbüntessék. Nem is lehet azt gondolni, hogy a magyar király a spanyolokra s olaszokra szorult volna az ő igazságának kiszolgáltatásában. Ez instantiát, midőn egy juris doctor által beadnák, az ígére a foglyokért nagy summa pénzt; de egyebet nem felele: hanem hogy úgy adták el, hogy soha sem cserélés, sem sanc által meg ne szabadulhassanak. Azután mindazáltal, midőn letevé tisztségét, a soha meg nem szabadulható rabokat, ha azt a summát letette volna az istenfélő Welcz György, amelyet ő kívánt, megszabadította volna; de minthogy a következendő vicekirály Don Ferdinand Gioachimus Marchesius de los Welez kegyelmesebb voltának, és a Ruyter Mihály elérkezésének híre elterjedett vala, nem adá meg.

Az új vicekirály succedálván, nagyobb reménységgel kezdi szabadulásokat munkálodni Welcz György, mert Alvarez nemcsak mint feslettségben élő rossz ember, hanem a jésuitáknak is rabja vala. Melléje veszi azért a Neapolisban lévő angliai Littleton tanácsurat, és a vicekirálynak a rabokért közönségesen nagy summa pénzt ígér; azután csak az öregekért, minden személyért száz aranyat; de azokat sem bocsátá el, mert mindenféle szerzetesek, kivált a jésuiták ijesztik vala Marchesiust. Midőn így fáradozna a rabok szabadításokban az istenfélő Abdias, azonban elérkezék Neapolisba a hatalmas belgáktól segítségre küldött viceadmirál, Johannes de Haan, tizenkettődik napján decembernek 1675-ben. Ki mindjárt Vireth Egyed nevű papja által meglátogatta a praedicatorokat, szép levelével is vigasztalván, és hogy jobb móddal szabadulásokat munkálkodhatná, tíz kérdéseket tőn eléjökbe; a levelet a reá való felelettel és sok más ide tartozó kegyelmes emberek s a foglyok leveleikkel elhagyom, minthogy sokak és hosszak; a kérdések ezek: 1. Fogságtok előtt miért hívattattatok egybe Posonyba? 2. Egybegyűjtetéstek a császár parancsolatjából volt-e, vagy máséból? Ha máséból, kiéből? 3. Mikor lött ez? 4. Mivel vádoltattatok; vagy miért vettettetek a tönlöcbe? 5. Onnan hogy jöttetek e nyomorúságba a gályákra? 6. Vajon a császár kárhoztatott-e titeket a gályákra, vagy másképpen esett az? 7. Pénzen adattattatok-e ide, s ha úgy, egyitek-egyitek mennyin adatott? Mi a neve mindeniteknek, micsoda városban vagy faluban volt pap? 9. A ti atyátokfiai munkálódják-e a ti szabadulástokat? 10. Micsoda eszközt gondoltok legjobbat szabadulástokra és elébbi tisztességteknek visszanyerésére? Ezekre írásban minekutána megfeltenek volna a szegény rabok, mindjárt megyen az admiral egynéhány tisztekkel és Vireth Egyeddel a vicekirályhoz a foglyok szabadulások iránt: aki mindenre ígéri magát (mert talán nem is merte megtagadni) az admirálnak, onnan egyenesen megyen tisztelendő Vireth Egyed a rabokhoz, és megmondá, hogy a vicekirály ígérte, hogy harmadnap alatt kiszabadítja. Azonközbe Siciliába mene az admirál, minthogy a franciákkal való harc már szintén elkövetkezék. Don Ferdinand sem szabadítá el a rabokat.

Írának ez időben a Foederatum-Belgiumi ordók a főadmirál, Ruyter Adorján Mihály, dicsőségre és örök emlékezetre méltó úriembernek, hogy a rabok szabadítására szorgalmatos gondja lenne, kinek máris nagy vala. Írának a szegény foglyok is, hogy őket a vicekirály nemhogy megszabadítaná, sőt ismét kegyetlenül vexálják, mert már ekkor a belgák elmenvén Neapolisból, Siciliában valának. Ez okáért íra mindjárt Ruyter Mihály a vicekirálynak igen hathatós levelet, elküldi emellett az Hammel Bruininxtól Bécsből küldött, papok ártatlanságának megmutogatását is, melyet recommendál Welcz Györgynek, hogy olasz nyelvre fordítván, adnák be a vicekirálynak, fordítja maga és az ott mulató hollandiai tanácsurak, beadják a vicekirálynak; az adja a neapoli tanácsnak, azholott examinálják, és ártatlanoknak találtatván törvény szerint a papok 22. napján januariusnak elvégezik, hogy el kell bocsátani szabadon. Mihelyen kimondták a sententiát, hogy elbocsátják, örömében a hollandiai tanácsúr Vandel Cornelius a gályákra megyen, és hirdeti nekik, hogy kész a szabadság; odamegyen az olasz juris doctor is, kit Welcz fogadott volt meg az ő ügyeknek folytatására, ezeket követi Welcz György az öccsével Filippel, örvend rajta, hogy az Isten készített szabadulásnak útját. Írt vala Neapolisba a siciliai vicekirály is, Marchesius de villa Francha, olyan hathatós és fontos levelet az Ruyter kérésére, mintha mind testvér atyafiai löttenek volna a raboskodó papok.

Mikor így várnák meg kiszabadulásokat, nagy szomorúságra jutának ismét: mert elméne az híre, hogy az hollandiai hajóstábor hazakészül, őket is nem bocsátják ki, hanem egy más szín alatt tartóztatják elsőben; azután a szakállokat, hajokat, melyet már egy időtől fogva nem bántottanak vala, elberetválák, az elébbi terhes munkára, csúfolásokra, vereségekre visszataszíták. Mikor már szabadulások iránt semmi reménységek nem volna, 11. napján februarnak vevék észre a neapolisi tisztek, hogy közelítene a hollandiai classis Neapolishoz, tíz órakor félbehagyaták velek a munkát, a vasból kioldozák, és egy tisztességesebb gályára küldék; későn estve a gályánál lévő főtisztek kényszerítik, hogy sietve menjenek ki, ki is menének, nemkülönben mint az izraeliták Egyiptomból sietve; a parton nagy örömmel elejekbe állának az hollandiai hajóstábornak papjai, Westhowius Todor és Vireth Egyed, sok belga hadi tisztekkel, kiket a viceadmiral küldött vala, hogy az hollandusok hajójokba vinnék. Így az Istentől szabadulásra rendelt határt semmi úton és módon az Isten dicsősége ellenségei el nem fordíthaták.

A belga tisztek által hajókra ültetének, és mentenek mintegy álomban, beszélik, éneklik az Istennek nagyságos dolgait. Míg az hollandiai hajókhoz jutának örömökben, addig éneklik a XLVI-, CXXIV-, CXXV-dik soltárt. Bevitetvén viceadmiral Haan János hajójába kimondhatatlan szeretettel és örömmel, oly nagy ember örömében könnyeket hullat, mint mikor az elmúlt nagy szenvedéseket az jelen való jóval egybenvetjük; hol csókolja ezeket az elromlott szolgáit az Istennek, hol ölelgeti, nem tudván örömének nagyságát, hogy adja elő. „A Jehova felemeli a szegényt a porból, és a szűkölködőt előveszi a ganajból, hogy ültesse a fejedelmek közé, az ő népének fejedelmi közé.” Minekutána vacsoráltanak volna teljes szívekből, nagy örömmel az Istennek velek cselekedett kegyelmességéért és véghetetlen irgalmasságáért közönségesen hálákat adnak. Imádságok előtt éneklék el a CXVI. zsoltárt, és azon az éjszakán abban a hajóban maradának. Másnap 12. február a főadmirál Ruyter Mihály őexcellentiájához vitetnek, aki mely nagy örömmel örvendezett ezen a szabaduláson, mely nagy szeretetét, ritka kegyességét és emberségét mutató hozzájok, kimondani nem lehet: mindeneknek jelenlétekben mondja vala azt: hogy életének minden rendiben sok győzedelmei voltanak ellenségei ellen, de minden victoriáinál nagyobbra becsüli ezt, amellyel a Krisztusnak ártatlan szolgáit az elviselhetetlen tereh alól kiszabadította; örvendeztenek mások is ezen a szabadításon, mindenek kimondhatatlanképpen. A következendő napokban csúfabb öltözetek helyett új tisztességes köntösöket készített Ruyter Mihály őexcellenciája Welcz György fáradsága által.

Számok a dicsősségesen megszabadultaknak volt huszonhat, azokkal együtt, kiket Teátéban hagytanak vala; már a negyvenegyből több nem maradt vala.