ÖTÖDIK RÉSZ

Hallatlan nyomorgattatásokról Leopoldvárában a Krisztus rabságot szenvedő harminckilenc szolgáinak, kik két ízben vitettek oda, nevek azoknak: Kaposi István, Harsányi István, Kálnai Péter, Otrokocsi Foris Ferenc, Jablonczai János, Krasznai Mihály, Huszti Mihály, Szaláczi Mihály, Fileki István, Simon Péter, Komáromi István, Körmöndi György, Alistáli György, Szecsei János, Szomodi János, Ujvári János, Szilvási István, Szentpéteri Márton, Szodai András, Koródi János, Kocsi Bálint, Szentmiklósi János esperes, Nikléczi Sámuel, Nikléczi Baltasár, Gocs Mihály, Masari Dániel, Illyés Gergely, Turóczy András, Leporinus Miklós, Tinkovitz János, Borhidai Miklós, Steller Tamás, Paulovicz Mihály, Masniczi Tóbiás, Simonides János, Földvári János. Voltak még augustanus papok, akik Földvári Jánossal együtt apostatáltak. Ezek közül reformatusok voltak huszonketten, augustanusok tizenheten

Mind a megnevezett személyek június harmadik és hetedik napján Leopoldvárra vitettetvén, az ott való jésuitától, Kelio Miklóstól*, kinél kegyetlenebb, Diocletianus* természetű ember, még a kriméai tatárok között sem termett, és egy svéc báró úrtól mindenképpen ijesztetvén kényszerítetnek azon hittől szakadásra, az svéc báró a maga rossz példáját veti elő, hogy ő is régen augustanus volt, de már mind feleségestől a római hitre állott, de nem akarnak ezek a rossz példáról hímet varrni, sem a vak vezért követni, nehogy a veszedelembe essenek. Azért tömlöcökre küldi őket, és azután hozzájok menvén, ilyen keserves évangéliummal kezdé esmértetni jésuita atyai indulatját: Én ugyan titeket látogatlak kötelességem szerént is, de emellett azt mondom tinéktek, hanemha megtértek, másképpen vasba verettetvén, fekete profonttal tartnak és kevés vízzel, mindenféle nyomorúságok alá vettetvén, életetek keservesebb lészen az halálnál is; azért gondolkozzatok, és resolváljátok magatokat. Kinek felelnek: Eléggé resolváltunk már Kollonicsnak és az érseknek, ezután is csak abban maradunk; ezt hallván, mint egy megdühödött eb felforr, és elmegyen nagy bosszankodva, hogy vasat szerezzen az ártatlan embereknek. Itt előre jegyezd meg, miben állott szenvedések az istenfélő embereknek:

1. A nagy török vasaknak lábokon való hordozásokban.
2. A minden alávaló tisztátalan dologra való hajtatásban.
3. Az éhezésben, szomjúhozásban s mindennémű szükségben.
4. A tömlöcnek sok nyughatatlanságiban.
5. A római vallás ceremóniára való kényszerítésben.
6. A kegyetlen megverettetésekben.
7. A mindenektől való megfosztatásban.
8. A tőlök mindeneknek eltiltatásokban.
9. A sok próbákban és ijesztgetésekben.
10. A sok káromoltatás és csúfoltatásban.
11. A tömlöcnek szennyében.

Kezdjük hát mi is beszédünket, azhol a sok ártatlan rabok nyomorúsága kezdődött.

1. Vasba vereti másnap a kegyetlen...

...Kelio az ártatlan embereket, mégpedig amint a török pogány rabokat szokták vala, mind a két lábokat, vagy egyik lábokat fél kézzel egybe; nem kedvez semmit az öregembereknek, sőt azon kezdi a nyomorgatást mindenkor, mintha sem az Isten nem volna az égben, aki parancsolja az öregek tiszteletét, vagy benne semmi emberi indulatok nem volnának. Mikor vasba vereti őket, sokat fenyegetődzik, csúfolja őket, hányja szemekre, hogy vakmerők, fenyegeti, hogy Leopoldvárából soha ki nem szabadulnak, mert az éppen purgatórium, melyre monda egy őközülök: De hátha purgatóriumban jó reménységgel lehetünk szabadulásunk iránt, mert a purgatóriumból, amint ti tartjátok, lészen megszabadulás. Erre mondá: De bizony pokol hát, azhonnan nincsen váltság. Csudálkozik vala erősen a papok ostobaságokon, hogy inkább szenvednék a vasat, mintsem a pap uraknak engedni; erre az ő ostoba csudálkozására mondanák a foglyok: Inkább szeretjük, hogy testünk légyen kötve, mint lelkünk; mert így lelkünket megnyerjük, de úgy mind a kettőt elvesztenők. Mikor panaszkodnának a szegény rabok, hogy ők ártatlanok, ne veresse őket olyan pogány módra a vasakba, azt felelé: Kétképpen vagytok rebellisek, ecclesiastice és politice, ha a király ellen nem vétettek is, amint elhiszem, hogy sok közületek még rosszat sem gondolt, nemhogy cselekedett volna a király ellen, de valóba rebellisek vagytok a római ekklésia ellen; mert elhagytátok azt, amelyért mindenféle büntetést megérdemletek duplásan. Mikor a magok ártatlanságokat hoznák elő, akkor, mint valami Jupiter mennykövét, úgy fordította vala elejekbe: Hát ti hamissággal vádoljátok a király bíráit? Erre mondának: Az a sententia, amellyel minket sententiáztak, tartozik a rebellisekre, mi pedig tagadjuk, hogy azok volnánk; ti sem probáljátok meg, ha vér csepeg is szemetekből soha.

2. Dologra hajtások

Mint a dolgok, amelyekre hajtották, sokak és sokfélék voltanak, úgy pallérjok is istentelenek. A tömlöcet újonnan ásatták vélek, pervátát tisztították a caniculás meleg holnapban; melynek nehéz és csömörös illatja nemcsak a jésuiták orrát (nálok volt kamaraszék), hanem az egész várat is eldögleltette; sáncot ástanak a vár körül, meszet kevertek s hordottak; mikor egyéb dolgot nékik nem adhattak, búzát, zabot, árpát rostáltak, portól és féregtől porlották. A templomnak és parochiának sáros udvarát fövénnyel és kővel meghordották. A vár körül töltést hordottak; mikor egyéb dolgot nekik nem adhattak, akkor ismét elhányatták, néha még a régi töltéseket is, melyeket azelőtt sok költéssel csináltattak volt, csak éppen adhatnának dolgot a raboknak; néha szoros helyeken a magas földbástyákba földet hordanak vala targoncákkal; azholott lábakon lévő nehéz vas miatt nyakra-főre lehullanának. Az egész vár utcáit vélek sepretik vala télben-nyárban, kivált vasárnaponként, télben az hótól; s ki tudná mind előszámlálni, aminemű kegyetlenségekkel terhelik vala ezeket az Istennek érdemes szolgáit, hogy inkább az Istentől elszakaszthatnák. Mikor ezeket így nyomorgatták, akkor a cégéres vétkekért való rabok jól nyugodtanak a tömlöcben, s ha vagy egyszer kivitettek is dologra, máshoz nem, hanem a commendánshoz, s akkor is jól tartattak; de ezek a legalábbvaló embernek dolgára is reáhajtattak étlen és szomjúan. Ha az idejét nézed ez nyomorúságnak, nem volt ennek bizonyos ideje, hanem volt itt nyár, tél, meleg, hideg, eső, hó, fagy, mindenkor hajtották magoknak nagy gyötrelmekre, akik nézték, azoknak is nem kevés szánakozásokra; sőt mikor szélvészes, zűrzavaros, esős, havas idő volt, akkor hajtották inkább mezítelenek lévén, hogy inkább erőt vegyenek rajtok. Gyakorta virradtáig még hajnalban a munkára kihajtották; estve pedig setétben bocsátották vissza, még akkor is, hanemha a jésuiták engedelméből mentek a tömlöcbe elhagyván a munkát, visszaverettettek; sokszor megvolt, hogy ami kevés földforma profontot és zavaros vizet adtak is, azt sem hagyták, hogy nyugalommal elköltsék. Kéri vala egyszer ezt a sátán hopmesterét, Keliót, Szentmiklósi János hetvenesztendősnél idősb öreg esperesti ember, ne bánjék olyan kegyetlenül vele, másképpen lehetetlen, hogy meg ne haljon, de azt felelte reá: Hát te vén! neked kedvezzek-e én? Ha meghalsz, akkor sem kedvezek; kivonatlak a váron kívül a ganéjdombra, hogy ott a kutyák egyenek meg. Másoknak is ezt sokszor mondotta; de az irgalmas Isten nem engedte, hogy egynek is halálán örülhessen ez irgalmatlan ember.
Ami a pallérokat illeti, azok elsőben voltanak a katonák, napjában heten, akiket a kegyetlenségre fenyegetéssel, fizetéssel, néha pedig veréssel is annyira reákészítettek, hogy vizes csomóba kötött istrángokkal, kivont fegyverekkel, puskákkal, pálcákkal néha a vérek kifolyásáig verték, és puskavégelték; mind azhonnan, mind azhova hordották a földet elállították a pallérokat, hogy megállani soha ne lehessen a szegény raboknak, nyárban árnyékba, télben tűzhez nem bocsátották, még mikor ettek is; hanem künn keserves könnyhullatással kellett áztatni és rágni a kemény, fekete, fagyos profontot. De még a katonáknak is ezek az hitetlen emberek nem hisznek, hanem megfizetnek egy Károly nevű pallérnak, ki a sáncot felfogadta volt, hogy dolgoztassa, amint legjobban tudja, és kínozza őket teljes hatalommal; nem is mulatta el a kegyetlen ember azt, amivel tudta, hogy kedvet talál a jésuiták előtt természete szerént maga is gyűlölvén az evangéliusokat, azhonnan néki nagy summa pénze gyűlt; mert amit pénzen kellett volna dolgoztatni, ezekkel vitte végben; de ezek is az ő állhatatosságok mellől a Krisztus szolgái el nem állnak. Végre a katonák megunják a kegyetlenséget, még Károly is le kezde benne hagyni; azért Kollonics maga rendelé melléjek Bene Jánost, a leopoldvári oskolamestert, aki igen barbarus, a természettől is megjegyeztetett, sánta, kegyetlen ember vala, ki még ártatlan vérekben is megfertéztette kegyetlen kezeit. Ez egyedül a más két rendbeli pallérokat felülmúlja ezzel, hogy a betegeknek és az erőtlen öregeknek éppen semmit nem kedvezett: Nikléczi Sámuelt, hogy az elromlott öregember a targoncát az hegyre nem taszíthatta, egyberontotta, nem nézvén semmi tagját, kegyetlenül.
Nem volt egész ott való fogságban több nyugodalmok, hanem decembernek 3. napjától fogva januáriusnak 4. napjáig nem levén otthon a kegyetlen Kelio. Azon napon kínálni kezdé Kollonics a reversionálissal, de nem subscribálák; azért minden terhes és unalmas munkára hajtatni kezdének oly kegyetlenséggel, hogy magok is a vigyázó katonák átkozni kezdék a jésuitákat a pokoli kegyetlenségekért. Mikor valami új tömlöcnek ásására kihajtanák őket a jésuiták, monda Harsányi István nékik: Ímé, az Isten a szent angyalok és tielőttetek is protestálok, hogy kegyetlenebbül cselekesztek mivelünk ti, mint a pogány persecutorok az apostolokkal; mert az apostolok tömlöcben ugyan voltanak, de magoknak tömlöcet ásni nem kényszeríttettek, mi pedig a szent apostoloknak valóságos tanítványai, tömlöcet is kénytelenítettünk magunknak ásni, azért, hogy az Istennek széke előtt legyetek magatok menthetetlenek, mintha ezt nem ti cselekedtétek volna velünk, én vágom a csákányt elsőben a földbe, hogy ez a föld tegyen bizonyságot ellenetek. Nevetik ezt a jésuiták, és ezt felelik reá: Annál serényebben dolgozzatok hát, mennél nagyobb okotok van reá. Ennyi sok nyomorúságok között csak az Istenben való bizalommal erősíthették meg magokat; azért dolgok között is a Szent Dávid zsoltárit énekeldegelvén vigasztalták magokat, noha ezt igén nehezen hallgatták az üldözök.

3. Következik a harmadik: éhezések, szomjúhozások, mezítelenségek

Víznél és valami alávaló profontnál egyebet tartásokra semmit nem adtak, még ezt is mérve. Minden három napra négy fontos profontot rendeltenek, de ezt is sokszor nagy instántiával, és utána való járással nyerik meg; gyakorta pedig a rendelt időre meg nem adják, hanem minden héten, hol egy-, hol kétnapi rendelt kenyereket elvonták. Semmit efelett se venni, se adni nekik nem szabad volt. Megparancsolták a katonáknak, hogyha valamit akarnak hozatni a piacról, jó szívvel elmenjenek, de amit vesznek, tartsák magoknak; ha valaki ismét találna nekik adni valamit, mint Kocsi Bálintnak a tömlöcbe vetett volt be egy asszony, egy kevés vajat és hagymát, melyet akkor vettek észre, mikor ette, oda is bement az őriző, és kivette a szájából. Simon Jánosnak, mikor dolgoztak egynéhány fő hagymát adott egy szegény ember, melyet az ablakról észrevettek a jésuiták, ezért kegyetlenül mind őtet, mind aki adta, megverették. Így az ablakból meglátták, mikor egy szegény asszony mellettek elmenvén, egy kis sült húst és egy kevés kenyeret vetett a targoncájokba, ezért az asszonyt megfogván a kemény téli napon, szintén két óráig a tisztátalan személyek pellengérjekben csapatván, úgy tartották. Szomjúságot nagyot szenvedtek, kivált a tömlöcben, mert a rest katonákkal sok könyörgések után sem hozathattak sokszor. Mezítelenséget olyat szenvedtek, hogy a pogányok kezében is úgy nem lött volna; mert jó köntösökből kifosztatván azután ami megmaradott, azt a szenny és a vas megvette, és nem lévén szabad megújítani, hanem mezítláb és fél mezítelen testtel kénytelenítettek hidegben, melegben dolgozni.
De talán azt mondod: hiszen Kelio magára vállalta volt, hogy Galbócról, amit küldenek a rabok számára, és az ő pénzekből is veszen, kezekhez szolgáltatja? Úgy vagyon, s tudja azt az Isten s az ő lelkeismereti, és tanúbizonyságot teszen arról, miképpen szolgáltatta kezekhez, vagy a katonáknak, vagy más cégéres latroknak adatta, ami eledelt küldöttek; a pénzből pedig akármennyit küldöttek, de huszonöt-huszonöt pénznél többet kézhez nem adott, annak sem vehették hasznát, mert a jésuita megtiltotta, hogy senki semmit a piacról ne merészeljen számokra vásárolni; melyet, ha valaki általhágott, keservesen megadta az árát; a több pénzt a rabok hóhérának, sánta Bene Jánosnak adta, vagy magánál tartotta. Csodálatos gondviselését látták az Istennek ilyen nagy szükségekben, noha az ellenség az életnek minden útját teljes tehetségéből igyekezi vala elfogni, megemlékezék az Isten az ő fogoly szolgáiról, és négy holnapoknak ilyen nyomorúságban eltöltések után utat mutata, miképpen vehetnék kezekhez jóakaróiktól nekik küldött pénzecskéjeket, s miképpen pénzekkel is élhetnének; mert a pénzes dolgosok és jobbágyok a sáncon vélek vagy mellettek kezdének dolgozni; ezek a nekik jóakarójoktól küldött pénzt alattomban megadják vala, ételt vásárlanak vala, s mikor másképpen kezekhez nem adhatták, olyan helyre tették le, azhol tudták, hogy megtalálják; és minthogy az ilyen dolgosok igen sokan voltanak, nem könnyen vehették észre mind, ki mit csinál; másképpen, ha a katonák észrevették, a szájokból is kirángatták a falatot. Sokszor a gyermekek vagy asszonyok elvitték az eledelt és a pénzt, és mintha egyebet keresnének, bevetették a targoncákba, vagy levetették az út mellé, azhol járnak vala, és dolgokra mentek; így támasztott Isten Abdiási lelkű embereket nékik is. Sőt még a katonák is észrevévén ártatlanságokat, alattomban szánni kezdették sokan, és jóakaróikká lévén, mint az Illyés hollója sokszor kenyeret, sajtot és italt is, kivált éjszaka vittenek köntösek alatt, s beadták nékik; melyet mikor megtudtak a jésuiták, keservesen megadták az irgalmasságnak az árát. A német officérek is, kivált az olaszok, mikor látnák vasárnapon dolgozni ez ártatlan praedicatorokat, a templomból jövén, ezt mondják vala: csuda, amit cselekesznek ezekkel a praedicatorokkal, bizony ha egyebért nem is, de ez embereknek ártatlanságokért elveszti Isten ezt a várat.

4. A tömlöcben való szenvedések

A tömlöcben való keserves szenvedéseket nincs penna, amely jól leírhassa: 1. Ez nem utolsó volt, hogy a cégeres latrokkal, átkozódó, káromkodó, istentelen emberekkel együtt tartatnak vala; azholott azoknak káromló nyelvek miatt Istennek sem szolgálhatnak vala, amint kívánnák. 2. Kígyók és varas békák s egyéb csúszó-mászó állatok, ártalmas bogarak miatt soha nyugodalmak nem volt; a sok embereknek a szemétben bűzhödött testekből felmenő nehéz gőzölgés sokszor kicsinyben múlt, hogy el nem dögleltette, és amiatt meg nem fúltanak. 3. Ez valóban nagy nyomorúság és szívekig beható inség volt, hogy nyárban a kemény melegekben olyan szoros tömlöcekben rekesztetnek vala a föld alá, hogy lélegzetet is a sokaság miatt alig vehetnének, és gyakorta a nagy meleg büdösség miatt el is ájulnának, s mégsem nyerhették meg, hogy a szabad aerre kivigyék csak egy fertály óráig is, mint jára az öreg Nikleczi Sámuel is, aki kicsinyben múlék el, hogy meg nem hala. Télben pedig a föld színén való fogságban, melynek fedele az ég volt, tartatnak vala, és hidegséggel csak meg nem öletnek vala, azholott a melegedésnek okáért egymás hátára feküttenek, némelyek pedig a szemétbe bújtanak; így amit az oktalan állatokkal szoktanak cselekedni, azt is megtagadták ezektől. Akik az ablakhoz közel feküttenek, sokszor puskaporral azoknak oldalokat, szakállokat, bajokat felsütötték az embertelen s arra megbérlett őrizők, sokszor a természet dolgára is ki nem eresztették őket, hanemha elsőben megfizettek.
A fogságnak öt helyei valának, amelyekben néha együtt, néha különösen tartatnak vala. Az első a vár oldalába vala, egy nagy, régi, romlott omladólag álló ház minden fedél nélkül, melyen patak foly vala keresztül, s mikor esős idő vala, akkor egészen sárban, fertőben, sertések módjára kellett heverni. Sok instantiával nyerték meg, hogy valami fövenyet hordhassanak belé, ez büdös volt a sártól, szeméttől és sok békáktól. A második fogházak tisztán deszkából volt csinálva, amelyben szinten januariusnak közepéig tartattak négy augustanus atyafiak, kik azért reszketettek vala külön, mert ígéretet tettenek vala, hogy subscribálnak, de vévén észre szegények, hogy a subscriptio magával hozza az hittől szakadást is, megfordíták szándékjokat, s végig állhatatosan a többivel együtt megmaradának, azért a deszka nyári házban kellett a téli dérnek keménységét szenvedni. A várnak dél felen való oldalán volt a tömlöc, melyben négy reformatus atyafiak tartatván sokféleképpen ijesztgettetnek néha, hogy csak ők maradtak, a többi a római hitre állottak sat., szüntelen füsttel kínoztatnak vala, annyira, hogy már hajuk, szakállok s ruhájok büdös volna tőle, s mind el is festődött volna. Negyedik helyre napkelet felől való várda mellett egyedül rekesztett vala Ujvári János református pap, azholott nemcsak a jésuiták, s mások által szüntelen kísértetik és ijesztetik vala, hogy hóhér kezébe adják nemsokára, és megszepegtetik, hanem éhséggel szomjúsággal szintén meg is ületett; a szemét kifüstölték volt, úgyhogy igen rosszul látott, azért is volt, hogy mikor osztán a gályákra vitetnék a többivel vezettetni kellett, estve semmit nem látván. Az ötödik helyen Steller Tamás mezítelen fegyverrel őriztetett egyedül. Azért osztja vala így meg Kelio őket, hogy inkább egymást ne vigasztalhatnák, s könnyebben megejthetné őket.

5. A római vallás ceremóniáira való erőltetések

Olyan kegyetlenséggel erőltetnek vala arra, hogy azt még a keresztyénségnek megeskütt ellensége is, a pogány nem cselekedte volna nagyobb irgalmatlansággal. Ritka mise múlt el, hogy hajoknál fogva ne vontatnának oda, ritkán vitték beteghez a venerábilet, hogy keservesen meg ne siratták volna a papok, mert Kelio jól tudván, hogy ők azt a tiszteletet nem szeretik, a katonáknak megparancsolja vala, hogy reáhajták erővel is; azok azért néha oly kegyetlenül megdöfölték a puskákkal, hogy csaknem mind egyberomlottanak. A templomban a magok ünnepjeken s vasárnapon félbehagyatván velek a dolgot, elhurcoltattanak; és minthogy feltették volt magokban, hogy akármi kegyetlenségeket elszenvedik inkább, mintsem önként olyan Isten előtt utálatos, babonás isteni tiszteletre elmenjenek, azért, mikor a tömlöcben voltanak, ha vették észre, hogy a templomba akarják hajtani, ki nem mentenek a katonák kérésére, hanem be kellett a tömlöcbe menni sokszor a tiszteknek is, és úgy verték s hurcolták ki onnan; sokszor a puskavégelések miatt a földre lehullván, az hajoknál fogva huzattak a templomig. Mikor látnák az elnyomorodott emberek, hogy el kell veszniek e miatt a sok verések miatt, azután öszvebeszélenek, minthogy a templomba menni, és ott az Isten igéjét hallgatni nem vétkes dolog, menjenek el ugyan, ha kényszerítik, de semmiképpen az ő isteni tiszteletekben, mineműek a térdeplések, ott való imádások, vallástételek, ne részesüljenek; hanemha ugyancsak erőltetik, elsőben protestálván, azután ha Istennek is úgy tetszik, haljanak meg ott örömestebb jó lelkiesmérettel, mintsem ez tilalmas dolgot lelkek esméreti ellen véghezvigyék.

Elmentenek azért a templom pitvaráig ezután verés nélkül, de azon túl semmiképpen nem vihették; sokszor akarták az oltárig húzni őket, de nem tehették; gyakorta az egész templomban létek nem egyéb volt, hanem veszekedés, verekedés és az ő nyomorgatások; többire a több munkások csodára állottanak, s szánakozva szemlélték, mit mívelnek vélek. Sokszor protestálnak az Isten az angyalok és az emberek előtt is, hogy nékik nem kell az ő isteni tiszteletek, s ezzel a cselekedetekkel is annál inkább-inkább meggyűlöltetik magokat. De hozok erre elő nevezetes példákat: amely napon elsőben a templomba kényszerítette Kelio őket, a tömlöchez mégyen reggel, és izeni, hogy a papoknak ezután templomba kell járniok. Kinek felelének: Mi, ha a magunk templomainktól elrekesztettünk, nem szükség, hogy idegen templomba járjunk; másképpen is az Isten templomát magunkkal hordozzuk, melyet ha megfertéztetünk, az Isten méltán megbüntet minket. Eljővén azonban az a Szveciából elszökött, hiteszegett báró parancsolja, hogy menjenek a templomba; nem akar egy is a tömlöcből kimenni, bemégyen azért maga a tömlöcbe, kérdi, ki nem akar elmenni? Kocsi Bálint monda: ő sem akar menni. Mindjárt azért leveré báró a földre, s a katonák által kivonatván, a templomba berugdostatá, döfölteté, ott parancsolja, hogy álljon térdre, nem cselekszi, ott ismét a földre leveri, azért, hogy szót nem fogadott volna, Kelio kivágatja a vasból, s kétszerte nagyobb s terhesebb vasba vereti; így bánék Leporinus Miklóssal is az embertelen báró azon a napon.

Tizenötödik napján júliusnak 1674 a templom pitvarába vitetnek. Izeni a jésuita a katonáknak, hogy hajtsák az oltárhoz, igyekeznek, de semmire sem mehetnek. Kijő haraggal Kelio, kiragadja az alabárdot az egyiknek a kezéből, s mutatja, hogy kell vélek bánni, mondta néki Steller Tamás: Nem vassal, hanem az Isten beszédével győzd meg a mi lelkeinket, jésuita! Kinek monda: Majd az is lészen. Eléáll azonban két fekete olasz officiér: verni kezdi az egyik Másniczi Tóbiást, a másik Paulovitz Mihályt, és elhurcolák éppen az oltárig; ott felkiálta Paulovitz: Isten előtt s tielőttetek is, kik ide gyűltetek, ha ezerszer is hurcoltok is, soha a ti cselekedetekben nem részesülök; ezen erőszakos cselekedeteket szükség, hogy a király is megtudja. De az ilyen protestatiókra csak így szoktak felelni: „Hiszen néktek sem Istentek, sem királyotok.” Ignác ünnepén a templomba kényszeríttetvén menni, vették észre, hogy ha valaha, most megveti a jésuita magát, azért eltökélik, hogy a templomba be ne menjenek; megállnak azért külön, mintegy harminc lépésnyire. Kimégyen egy öreg Zeuler Ádám nevű jésuita, hogy menjenek be szépen, mert másképpen, amint észreveszi, keményen fognak vélek bánni. Kinek felelések: Arra nem mehetünk, a mi vallásonkkal ellenkezik. Kijő azonban Kelio, verni kezdi, és monda: Ördög vagyon bennetek, s azt így hajtják ki. Látván hogy semmire nem mehet, több katonát kér a commendanstól, kik eljövén, addig vereti s veri maga is az egész sokaság láttára, hogy a pálcák is mind kiromlának kezekből. Azután a Zeuler Ádám jésuita kérésére elhagyá a többit; hanem Szilvási Istvánt és Turóczi Andrást, erőtlen öregembereket, megfogatván a templomba behuzatja, kik ott feküttek, míg elvégezték cultusokat, azután a több atyafiak vették fel, és úgy vitték vissza a tömlöcbe, kik úgy egyberontattak volt, hogy mindaddig is, míg egyik a gályákon, a másik kiszabadulása után Helveciában meghalt, szüntelen emlegették ezt.

Alig lehet kimondani amiket szenvedtenek a venerabilének betegekhez hordoztatásának miatta, olyan veréseket vittenek rajtok véghez ezek a Bálámok, hogy a szamárt is bolond emberhez illő dolog lett volna úgy megverni, sokszor elájultanak, néha azt gondolták, hogy talán életek is elfogy, mikor a tömlöcből kimentenek ennek meggondolása miatt, úgy remélték, hogy vissza se mennek többször. Emiatt Masári Dánielt és Korodi Jánost addig verette vala, míg a földre letagaltatván a dárdának nyele elromlék, Harsányi Istvánt, Alistali Györgyöt mezítelen fegyverrel míg megsebesítenék, Kocsi Bálintot tüzes fáklyával ugyan szikrázott széjjel a hátán, úgy megvereté. Más alkalmatossággal Szilvási Istvánt és Harsányi Istvánt kosztperddel addig vereté, míg elromlék a koszperd, elájula Harsányi István, és két óránál tovább feküvék holt számban. A balgatag zelota tisztek ezt mondják vala: Ti kutyák, miért nem adjátok meg a tisztességet az itt általmenő Istennek? De ezek tudják vala, hogy az Izrael Istene nem szokott egy szegletből másba menni. Itt nem hallgatom el azt, amely történt februariusban 1675-ben; akkor, hogy jobb alkalmatosságuk légyen a kegyetlenkedésre, a Kelio házától fogva a beteg házáig jó reggel a tömlöcből kihajtatván, készíttetik vélek az utat, mert a hó olvadván, vizes vala az út, akkor kiáltja a sánta Bene János oskolamester: Álljatok térdre és imádjátok az Istent. Felelének a rabok: Nem engedi lelkünk isméreti, te imádd ezt, mi imádjuk az Istennek jobbján ülő Krisztust. Nem disputál sokáig Bene János, hanem egy arra régen elkészült ostoba katonával nekiugrik, és minden kímélés nélkül veri rendre őket: Illyés Gergelynek, ki hetvenesztendősnél idősb vala, betöri a fejét igen kegyetlenül, szintén akkor ott mégyen el a colonellus secretariusa, ki monda a kegyetlen oskolamesternek: Hát teneked, sánta eb, ki adta ezt a hatalmat, hogy ilyen végetlenül kínozzad az ártatlan embereket, nem látod-e, hogy eléggé elnyomorodtak már azok? Monda a secretariusnak: Miért nem imádják ők az Istent? Felele erre Paulovitz: Imádjad te ezt a te Istenedet, mi imádjuk a mi igaz Istenünket. E szókra, mint egy megdühödött eb, Paulovitzre ugrék, szökék, és a karját letöré, melyből igen erősen folyván a vér, monda a mesternek: Menj el, és mondd meg Keliónak, ne mondja ezután, hogy nem véres az ő áldozatja, mert ma Pilátus módjára ártatlan vérrel megelegyíté. Ekkor valának a várban rimaszombati emberek, kik ezeket keservesen hallák, de szemeket sem merik vala reáfordítani. Személyesen mindenkinek e casusban való megverettetését előszámlálni igen sokra menne.

6. A kegyetlen megverettetésekben

Verést felette sokat szenvedtek, minthogy minden rossz embernek csúfságul kitétettek vala. A commendans lábával rugdossa, tapodja vala, a kapitányok pálcákkal verik vala, a káplárok láncsákkal, a muskatélyosok muskátélyokkal rontják vala, törik vala egybe; keresik is vala szüntelen erre az alkalmatosságot. Szentpéteri Mártont azért, hogy a feleségének, melyet hozzá nem bocsátottak vala, írt volt holmi szükséges dolgokról, hogy küldjen, az utca közepin levonatván, addig vereti hat katonákkal, amíg a vére kifolyna, azután különrekeszteti a többitől. Steller Tamásnak küldött a barátja egy levelet, melyet elfogatván, a commendans magához hívatja, és Keliónak is jelenlétében nem elég, hogy megfogatván hét ember által törökösen megvereti, hanem maga is keményen megrugdossa, és hajánál fogva a földhöz veré irgalmatlanul, s a többitől is elszakasztá különös tömlöcbe zárván.

7. A megfosztatásokról

Megfosztatnak vala mindennap, mert ha pénzekkel valami szükségeket akarták tenni, a katonák ugyan ajánlották magokat, hogy hoznak, s hoztak is, de magok elemésztették, s ők keservesen nézték; hanem némelyekben volt annyi isteni félelem, hogy híven szolgáltak nekik, de ezek is siralmas jutalmát vették Keliótól. Efelett Posonyban kezdették meg az ő megfosztatásokat, Triestben végezték el. Még Nagyszombatban a köntösökből kifosztatnak. Leopoldvárában pedig a reformatusok egyenként (mert azokat inkább szeretik vala kínozni), a német officérek elejikbe a tömlöcből világosabb házba kivitetnek, és annak a színe alatt, hogy olyan vasfüvet keresnek nálok, mellyel a békó kinyílhatnék, minden köntösökből levetkeztetnek; erszényekben a köntösöknek minden ráncában szorgalmatosan megkeresik a vasfüvet; de elveszik az ezüst- és aranypénzt, nem volt olyan folt, varrás köpönyeken, pokrócokon, ingeken, lábravalójokon, csizmájokon, amelyet lefejtvén a békot nyitó fűért meg ne keresték volna az ezüstpénzt. Olyan hallatlan fosztás volt ez, hogy soha a tatár sem cselekedett így a rabjával. Itt elvették minden könyörgéses és énekeskönyveket is. Isteni gondviselésből lött; hogy mégis azután egy zsoltároskönyv, Gerard* elmélkedési, egy görög testamentum, Vendelinusnak az hitszakadás ellen való orvosságról írt könyve kezekbe jutottanak, melyekkel igen titkon éltenek. Nagy summa pénzt praedálának el őtőlek, mert egy sem jött vala üresen el a maga ekklésiájától, tudván, hogy nem lakadalomba hívják. Azután, hogy valami mentséget keressenek őmagoknak, mindennek visszaadnak benne, de egynek sem többet két forintnál, némelyeknek pedig csak egyet. De ennek is mi haszna? Azután öt nappal ismét examenre vonatnak a reformatusok, előkérik a visszaadott pénzt, levetkeztetik, szorgalmasan megkeresik; de emellett kényszerítik lelkekre, mellyel az utolsó napon az ítéletben meg akarnak állani, hogy vallják meg, ha a falba nem rejtették-e el? Mert ha meg nem vallanák, igen kegyetlenül megverettetnének. Elunván sok hallatlan vexáltatásokat, mondának: a ti kezetekbe vagyunk, keressetek meg teténktől fogva talpunkig, amit találtok vegyétek el, a tömlöc hasadékait is vizsgáljátok meg, s amit kaptok, légyen tiétek, mert mi magunkat eltökéllettük a Krisztusért, s ebben semmi gyönyörűségünk nincsen. Ekkor egy vicestrásamester, ki mindenkor engedelmes vala a rabokhoz, megköveté őket, neki ne tulajdonítsanak semmit, mert megparancsolta a kapitány, hogy egy fillért se hagyjon nálok, annak pedig Kollonics fejére parancsolta. Ennek a praedának egy részéből építették a leopoldvári templomban a nagy oltárt; más részét elosztották a katonáknak, amint Keliótól ezt kitanulták azután.

8. Másoktól eltiltatnak

Hogy pedig inkább meghódoltassák őket, megtiltatnak, hogy senkivel ne beszéljenek, senkit hozzájok nem bocsátnak vala. Atyjok, anyjok, feleségek, gyermekek, atyafiak, patrónusok, jóakaróik messzünnen sok fáradsággal és költéssel eljőnek vala a szomszédba, Galgócra, de onnan sok könnyhullatással sem nyerték meg, hogy láthassák magok kedveseket. De talán azt mondod: hiszen Szent Márton napjától fogva megnyerték a commendánstól, hogy a parochiánál láthassák kedveseiket? Mi hasznok volt benne? Ezáltal a commendans a jésuiták mindenekből kifosztották őket, kereskedést indítottanak, mert mind a commendansnak, mind a jésuitáknak nagy ajándék mellett, mégsem beszélhettek egymással, hanem a jésuitától vagy attól a sánta lelkű és lábú Bene Jánostól izengettek egymásnak, vagy ha együvé bocsátották fél óráig vagy kevesebbig, mellettek voltak, akik minden szóra vigyáztak. Ebbéli szolgálatjából sok pénzt gyűjtött a sánta Bene. 9. A próbákról és ijesztésekről.

Ez Istenhez ragaszkodott embereknek hittől szakadásokkal akarván Kelio magának hírt és nevet szerezni a püspökök előtt, nem mulat el e végnek elérésére semmi utat és módot, mindenképpen ijeszti s nyomorgatja vala őket. Sokszor esküszik azon, hogy egyet sem bocsát ki, míg pápistává nem tészi, Leopoldvárából; sokszor azon, hogy ha közülek valamelyik meghal, el nem temetteti, hanem a ganéjdombra kivonatja az ebnek. De számlálom elé némely nemeit ijesztéseinek és próbáinak. Augusztusnak 26. napján 1674-ben egy Ploss Maximilián nevű káplár által mind kihívattatnak a colonellus háza eleibe; azholott leültetnek a porba, onnan Kubinyi István és Kelio eleibe behívattatnak egyenkint, kik kérdéssel examináltattak, igaz lelkekesméretik és száz pálcáknak ígéretek alatt. Csak azok közül hozok némelyeket elő, amelyekre Harsányi István examináltatott:

1. Kit tudna, hogy a rebelliseknek pénzt adott volna? mennyit? és vajon nem adott-e ő maga? Felele: ha rám gyanutok vagyon, azt tudjátok meg mástól, mert valamiképpen az embernek maga mellett tett tanubizonysága erőtelen, úgy kegyellenség maga ellen vallatni; de hogy fenyegetni kezdék a pálcákkal, monda: én nem tudom, hogy senki adott volna, magam pedig felejtettem azt, csak a házam szükségére lett volna elegendő.

2. Ki adott a tömlöcbe pennát, papirosat? Felele: tegnap megtalálátok a papirosat, az írót is, s meg is adta az árát, már nem szükség, hogy kérdezzétek. 3. Ki az oka, vajon nem te-e, hogy a foglyok a templomba menni nem akarnak? Felele: nem szükség, hogy engem arról kérdezzetek; mert mindenik meg tudja az a jót választani a rossztól; ők az Isten beszédéből megtaníttatván, a setétség munkáiban részesülni nem akarnak; látják, hogy úgy akarjátok őket a hitszakadásba ejteni, de ha már életek s mindenek kezetekben vagyon, ezt az egyet nem akarják megengedni néktek, hogy lelkekesméreteken uralkodjatok. Leporinus Miklóstól kérdik ezt is: ki mos nékik? Felele: Magatok látjátok, hogy ami folt még nyakunkban vagyon s a ti praedálástok után megakadott, tizenkét órakor, mikor nyugodnunk kellene és ennünk, akkor mártjuk a vízbe. Mások kérdeznek egyéb haszontalan dologról.
Mikor Kocsi Bálint a templomba hurcoltatott volna, akkor estve hozzá megyen Kelio, és kérdezi ezekre: miért nem akarna a templomba jőni? És bevonatatván a sok verés után is, miért nem akartad tisztelni a sacramentumot? Kocsi Bálint monda: mert nem engedi vallásom. Káromkodni kezd Kelio: micsoda vallásod, talán az, amely azt tanítja, hogy az Isten oka a bűnnek; a Krisztus nem egyenlő Isten az atyával, a Krisztus kétségbeesett? Kérdi Kocsi Bálint: Hol tanítja azokat a káromkodásokat az én vallásom? A Calvinus institutiójában, úgymond. Felele: Calvinus azt nem tanítja, hanem a csak reáfogott káromlás; kisebbnek mondja a Krisztust közbenjárói tisztére nézve, mikor szolgai formát vett volt fel magára. Monda a jésuita: Semmiképpen nem kisebb. Kérdi Kocsi Bálint: Hát mire való a Krisztusnak ama könyörgése: „Atyám, dicsőíts meg engemet azzal a dicsőséggel, mely volt tenálad e világ teremtése előtt.” Jésuita monda: Az a Krisztus emberi természetére illik. Kocsi Bálint: Hiszem, nem volt az e világ előtt. Az a dicsőség pedig a világ előtt volt. Az elsőt és utolsót pedig nemhogy állatná Calvinus, de szentebbül ahhoz nálánál senki sem szólott. Egy vasárnapon keservesen egyberontottanak vala a nyomorult rab papok, és csak alighogy meg nem ölettek vala, hogy a templomba nem mentenek a misére; azután, midőn a tömlöcben sok könnyhullatásokkal és fájdalmakkal panaszolkodának, ott terem Kelio, kinek hányják vala szemére, hogy ezt a hóhérlással való térítést nem a Krisztustól tanulta, sem nem az apostoloktól; de nem szégyenllé magát így mentegetni: „A Krisztus is Saulust meg akarván téríteni, a paripáról nyakra-főre letaszította. Az apostolok pedig, hogy az ige praedicállásával fundálták az ecclésiát, attól volt, mert katonáik nem voltak; de a jésuitáknak elég vagyon, kik által a vakmerőket engedelmességre hajtják, aztán minthogy ti önkényt jó gyümölcset nem teremtek, illő, hogy diófa módjára rudaljanak titeket a gyümölcstermésre.” Esett vala a szó a törvénynek betöltéséről, amelyben Otrokocsi Ferenc úgy megszorította vala, hogy azt mondá végre: Ha háromszáz esztendeig soha egy jésuita sem könyörög is, mégsem vétkezik véle, és el sem kárhozik egy is; mert a pápától vagyon a jésuitáknak olyan indulgentiájok, mellyel a könyörgés alól kivétettenek. A lutheranusoknak mondja vala, hogy csak a reformatusokra nézve nem tisztelik a keresztet és a képeket. A reformatusok pedig csak azért nem tisztelik, hogy inkább a tudatlan község előtt híresíthessék, hogy a pápisták bálványimádók; akkor átkozódni kezde, ezt mondván: Vesszen ördögbe a keresztfa, nem azt imádom én; hanem a keresztben imádom a megfeszíttetett Krisztust. Erre monda Harsányi István: Nemcsak az a bálványimádó, aki a fát, füvet, követ magát imádja, hanem az is, aki az Isten parancsolatja ellen a láthatatlan Istent látható képben tiszteli, és a megholt szenteket imádja; de éppen a pogány Porfirius ezzel menti vala magát régen a keresztyének előtt: „Ne gondold te a pogányt olyan bolondnak, hogy azt a darab ezüstet, melyet Demeter megönt (Csel. XIX: 24. 35.) Diána vagy Jupiter képének, tartsa ő Istenének; hanem amit az jegyez, az a valóságos Jupiter Isten.” Minden bizonnyal ígéri vala az üdvösséget azoknak, akik a római hitre állanak, melyre mondanak vala a rabok: Úgy cselekeszel, mint az ördög, akinek semmije nem lévén, a világ birodalmát ígéri vala a Krisztusnak: te kételkedel üdvösségedről, s nekünk bizonnyal ígéred. Monda ő: Nincs üdvösség más vallásban. Felelének erre: Ne ítéld a más szolgáit, másképpen a te szájad bizonysága az, hogy meglehet az, hogy sok pápisták, sőt pápák is legyenek pokolban, így a római vallásban is elkárhozhatik hát az ember; erre monda: Nem az hit ennek az oka, mert hitek ezeknek jó volt, hanem a cselekedetek: de erre felelének: a jó fa rossz gyümölcsöt nem terem.

Eljő egykor Kelio a nagyszombati jésuitákkal, és monda a sáncon dolgozó papoknak, foglyoknak: boldogok az irgalmasok; de ti boldogok nem vagytok, mert magatokat nem szánjátok. Harsányi István felele: Bizony ti inkább nem vagytok, mert ez nyomorúságot ti kovácsoltátok. Kelio mond: De csak dolgozzatok serényen, mert az Istentől erre rendeltettek. Felelének a rabok: Nem ment a meg tégedet, mert más vége volt Istennek ebben, s más vagyon a minket nyomorgatónak, mint Pilatus, Herodes, Kajafás azzal meg nem menti magát, hogy az Isten elrendelte volt a Krisztus halálát.

Kollonics ment vala Leopoldvárába, és felszentelvén az oltárt, melyet a foglyok pénzekből építettenek vala, mikor jőne ki a templomból, látja őket az ajtóban állani, monda Kocsi Bálintnak, ki pápai professor vala: Te is a megjegyeztetett cégéresek közül való vagy. Ezt pedig azért mondá, mert éppen ebben az útjában el akarta vala a pápai oskolát venni, de sem arte, sem Marte nem lehete, hanem megszégyenítetvén a kegyetlen tyrannus, még a mérgét nem fútta vala ki: báró Zicsi Istvánt küldötte vala, hogy szép szín alatt kéreddzék az oskolába, de be nem bocsáták, mert a posonyi templomot ezelőtt így vették vala el, melybe mihelyt belément vala egy úriember, monda mindjárt: ez minden hozzátartozóival a pápistáké; kitaszigálák ugyanakkor az asszonyok, de azután citálák a posonyiakat Nagyszombatba, azholott király ellen való vétekkel vádolták, templomokat elvevék: magokat rabságra rekeszték, úgyhogy fejeket is nagy summán váltanák meg: ettől félvén, a pápaiak is be nem bocsátták, sőt megmondák, mikor az ágyúkat az oskolának szegeztette vala, hogy ők fegyveres kézzel is oltalmazzák; márkába szakada azért minden ügyekezete. Leopoldvárában ismét erőltetni kezdé a szegény papokat a subscriptióra, de semmire nem mehetvén sok fenyegetődzése után is mikor elmenne, ezt mondja vala: tudom, mit csinálok.

Eljött vala ezeknek megtéríttetésekre Sámbár Mátyás* is, kinél akkor Magyarországban híresebb térítő teológus jésuita nem vala; ez a Sámbár az, aki ellen Matkó Vásárhelyi István Fövényen épült ház romlása nevű könyvét és a bányász csákányát írta; ismét akinek disputatióban két első fogait kivonatta volna, mert ez felfuvalkodván azzal, hogy néhány együgyűebb atyafiakat levén, ő nagy sophisticus csalárd beszédű ember a disputálás közben, szóval elnyomott és meggyőzött volna, kihívja Matkót is olyan conditióval, hogy amelyik meggyőzettetik, feje vesszen el; reááll az is, tudván, miben áll az ő mestersége; bírák rendeltetvén, hozzáfognak a discursushoz, csakhamar elfogatik Sámbárnak a nyelve; azért adják a bírák a hajdúk kezébe, hogy elvigyék, és amely sententiát maga kívánt magának, exequálják; megnyeri nagy instantiájával a győzedelmes fél, hogy maradjon meg élete, csak éppen a közelebb lakó kovácstól hozattatván egy kovácsfogót, örök emlékezetre huzattassék ki első két foga, így meggyaláztatván dolgára bocsáták. Egyben ez hívatja őket, amint akkor dolgoznak vala vaskarókkal, kapákkal, targoncákkal, lapátokkal a piacra, hol csalárdul köszönti őket: „Adjon Isten nektek azt a kegyelmét, melyet ennek előtte hatszáz esztendőkkel a magyaroknak adott az ő megtérésekre.” Melyre jóllehet kész vala a felelet: hogy nincs szükségek reá, senki nem felele; mert jól tudják vala, hogy az olyat Kelio notabénébe teszi, és sokkal inkább kínozza aztán; onnan tovább mégyen, és kezd beszéleni az ecclésia méltóságáról, szentségéről etc., keresvén az alkalmatosságot, hogy akadhasson beléjek. Midőn a megszentelésről kezdene beszélni, kérdi: Kik a ti szenteitek? Mert akik a kalendariumban fölírattak, azok mind a miénk, a pápa számlálta a szentek közé. Mondának erre: nincs nekünk olyan szenteink, kiket emberek tettek volna szentekké; hanem az ecclésiának minden igaz tagjait szenteknek tartjuk, kik az Isten lelke által megszenteltettek. Mutassátok meg hát; úgymond, a ti szenteiket? Felelnek: megmutatják azok magokat az ő hitekből folyó jó cselekedetekkel s szent életek által. A római anyaszentegyház csudaira hozza elő Márk. 16: 17. Ezek a csudák követik, az én nevemben ördögöket űznek; mikor ezt mondaná Sámbár, igen megörüle Kelio, hogy a negyvenesztendős professor theologiae azt az argumentumot hozza elő, amelyet már ő is sokszor forgatott a papoknak. Felelének Sámbárnak: nem szükség, hogy nekik a csudákat hányja, mert ha kényszerítenék, amennyi jésuita Európában vagyon, egy csudát nem tudna cselekedni; s mi haszna, hogy Chinában, Japániában igazítják őket a csudákért? Hiszen nyilván vagyon az, hogy a csudák az ecclésia fundáltatására s a Krisztus tudományának megerősítésére tartoztanak, hiszen arról már a maga idejében Augustinus azt mondotta, hogy „maga a csuda, aki már csudát kíván látni”. De ha csudát mutathatnának is, az Antichristus is jelekkel és csudákkal csalja el az embereket. Azután arról kezde szólani, miképpen ellenkeznének a reformatusok a lutheranusokkal? Erre felelének: nyilván vagynak az ellenkezések közöttetek, noha egy fő által mondjátok magatokat igazgattatni. Ezek után kezdé dicsérni a maga buzgó indulatját, ki hogy egy lelket megnyerhessen, kész volna hatvan mérföldre nagy veszedelmével is elmenni.

Ottan-ottan ijesztetnek vala, kivált a gályákkal. Egykor Forgács Ádám is ott jelen levén, kihajtják szemet hordani a papokat, hogy lássa ő is; ott némelyek szegénygetik, mások csúfolják. Steller Tamást, Leporinus Miklóst, holmi pápista pápai nemesemberek által ijesztik, hogy majd a gályákra viszik; azok elbúcsúznak a többitől, és az Isten nevében kérik, hogy ha valami hazug hírt költenek az ő apostasiájokról, ne hidjék; mert ők az Isten kegyelme által mindvégig megmaradnak állhatatosan, de nem vitték el. Ilyenformán mind Kelio, mint a colonellus sokszor izent, és ijesztett.

Kelio hívatja Kocsi Bálintot, és kérdi tőle, miért nem hiszi a transsubstantiót, az ostyának a Krisztus tulajdon testévé való létét? Monda Kocsi Bálint: A többi között azért sem hiszem; mert hallom a mise alkalmatosságával olvastatni egy ily könyörgésteket: „Isten! aki e csudálatos sacramentumban a te szent fiad szenvedése emlékezetét hagytad, légy kegyelmes.” Ha csak emlékezetét hagyta, nincsen hát jelen, mert emlékezni valamiről elmúlt dolgot jelent. Kelio a szentek segítségül való hívását akarván próbálni, monda neki Kocsi Bálint: Hogy hívják azt segítségül, akiben nem hittenek?

Azt akarja vala próbálni, hogy az ecclésia látható. Erre monda Kocsi: Úgy vallod az apostoli hitnek formájában: hiszen a közönséges anyaszentegyházat; innen ilyen erősséget formálok:

Amit hisznek, nem láttatik az Sid. 11: 1.
Az ecclésiát hiszik, azért nem láttatik.

Itt mikor mindenképpen fordította volna, hogy megfejtse, jobban belékeveri vala magát, mint a madár a lépbe, azért a gályákkal való fenyegetődzésre fordula, s kifejté magát mindjárt. Mely fenyegetésére mondá Kocsi Bálint: Ez szép pribékség, nem elég hogy a török és tatár, mint a barmot, úgy hajtja az ártatlanokat rabságra országunkból, hanem már ti is complárkodjatok az ártatlanoknak vérekből.

10. A káromoltatások és csúfoltatásokról

A káromoltatásoknak és csúfoltatásoknak semmi rendi, sem módja nem vala, teli torokkal rebelliseknek, hitetlen ebeknek, eretnekeknek, töröknél alább valóknak, minden reformatusokkal együtt pokol fiainak nevezi vala; de a káromkodó praedicatióban ezt is sokszor mondja vala, hogy nem tanította más senki a reformatusok vallását; hanem Judás Iskáriotes.

11. A szennyről, mocsokról

Nem volt szabad, hogy senki is nékik mosson, hanem magok délben belemártják vala a vízbe egyetmásocskájokat; de a sem száradhatván meg, ismét elporosodott s mocskolódott jobban. Egy szegény fogoly szabónak a felesége és leánya egy ideig mostanak ugyan, de ezeket is rajtaérvén, egy hétig a tömlöcbe veték, azután a hóhérral a tisztátalan személyek pellengérjekre vereték, és azhol a szegény rabok dolgoztak egy nap estig, ott tarták.

Ezeket és több kegyetlenségeket vitte Kelio véghez; melyért nemcsak másoktól hallotta az emberek előtt való bal hírét, hanem lelkétől is ezért annyira vádoltaték, hogy ez kegyetlenségének fedezgetésére palástot kezde keresni; ugyanis 1675. 15. napján februáriusnak a tömlöchez küldé holmi oskolából való gyermekeket, és a tömlöcből elvitet minden ásót, csákányt, kapát, targoncát; csudálják magokban a szegény rabok, mire való ez, és minthogy szabadulások iránt már sokaktól hallottak vala, elhitetik magokkal, hogy most egyátaljában megszabadulnak; mikor így kételkednének hívatja Kelio magához; mennek örömmel, azt gondolják, hogy nem mennek vissza talán a tömlöcbe, mézes beszédekkel kezd nekik szólni, azonközben kezdi azon is kérni őket, hogy adjanak recognitiót neki arról, hogy ő jó volt hozzájok; elbámulnak erre a kérésére a kegyetlen embernek, mit akar azzal? Kételkednek, gondolkodnak úgy, talán reversionalis helyett való lenne az; nem akarnak, mondják néki: adjon ő is recognitiót sok kegyetlenségéről; így veszekednek, disputálódnak két óráig is, végre monda Kelio: Lássátok, ha nem cselekeszitek, én is, ami pénzetek s egyebetek a kezemben vagyon, kezetekhez nem szolgáltatom; ezután pedig senkit hozzátok úgy sem bocsátok, mint eddig, jóakaratók közül; szenvedéstek pedig elhidjétek, hogy leszen. Ezek után gondolkodni kezdének a szegény, nyomorult emberek, talán jobb volna, ha valami recognitiót adnának, mintsem ennek utánna magokat engedjék veretni dühösebben a szabados dologért; írának azért egy recognitiót, amelyben szorgalmatosan feljegyzék, mit mikor szolgáltatott kezekhez, s kinek adták azt ugyan, a reformatusok külön, s a lutheranusok is külön; a lutheranusoké ez vala: Mi alább megírt augustanus papok keresztyén hitünk szerint teszünk arról bizonyságot, hogy a tisztelendő Kelio Miklós dispensatiójából a mi fogságunk idején vettünk kezünkhöz valami ruhákat, s némelyikünk ételt is. Jóakaratjával egyebekben is éltünk, melyről bizonyságot teszünk az ellen, ha valaki vakmerőül vádolná. Nem akarják vala feltenni, hogy az ő dispensátiójából, de azt mondja vala: eddig az én jóakaratom által lött, ha kinek jóakaratjával éltetek, de ezután nem engedem, ha fel nem teszitek; azt sem akarják vala feltenni: „Jóakaratjával egybekben is éltünk.” De ígéretével s fenyegetődzésével reáhajtá, s magok is a mint circumscribálták, véteknek nem tartották.

Nem változtatja a szerecsen fekete bőrit, Kelio sem kegyetlenségét, mert mézes beszédi helyett majd mérges beszédeket, veréseket szenvednek ismét. Ugyanis, amíg a parochiában a recognitio dolgával bajlódtanak, azalatt visszahordatta a tömlöchez a dologhoz való eszközöket, s mindjárt dologra hajtotta őket még nagyobb kegyetlenséggel; abban az órában kezdé sollicitálni a rimaszombati nótárius, hogy hadd szólhasson Harsányi Istvánnal, a papjokkal, egy aranyat ajándékoz a sánta mesternek, mégsem nyeri meg. Azután negyednappal mene be egy galgóci asszony, egy kevés kenyeret vivén a foglyoknak, ezt a pellengérbe megcsapatják az hóhérral. Tekintetes Szentpéteri Mártontól is vesz recognitiót, akin hatszáz pálcánál többet veretett vala. Kaposi Istvántól is, akit egyberontatott vala, kiknek életek is alig marada meg a sok vereség miatt.

Kitetszik ezekből, hogy haszontalan szépítik s palástolják a nagyszombati jésuiták a Kelio istentelenségét s pogányhoz illő kegyetlenségét ezzel a recognitióval: mind azért, hogy itt őtet nemigen igazítják, mind azért, mert ezt ő erővel vette az elkénytelenedett foglyoktól.

A régi üldöző pogányoknak szokások szerént üldözéseknek palástolásokra, hogy az halálos sententiát kimondották az ártatlan papokra, kerestek holmi színt s hazug festéket, amineműek közül némelyeket feljegyzek, hogy ne csaljanak meg másokat vele:

1. Rebellisek voltak?
Felelet: Nem bizonyítják meg még eddig, ha azok voltak, miért hagyják ki a reversalisból, csak subscribáljanak.

2. Égetők voltak, és sok veszedelemnek okai?
Felelet: Posonyban ezzel nem vádolák; tudományokhoz s vallásokhoz sem fér.

3. Sokan subscribáltak, kétszázharminchatan, ezek megvallották magok vétkeket; ha ezek vétkesek voltak, a többi is?
Felelet: Kettőnél több reformatus nem subscribált; akik subscribáltak félelem miatt cselekedték, hogy külsőképpen vallást tettenek, nem is volt ez az ő félelmetességek Isten előtt vétek nélkül, mert másokat megbotránkoztattak; de azután bűneiket sokan megbánták, és megtértek, mint Origines a régi atyák közül az üldözésben áldozék ugyan bálványoknak, s élete megmarada, de azután bűneit megsiratta, s az hívek befogadák; így Szent Péter is; így járának ezek a boldogtalan emberek is.

4. Sokak a citatióra nem compareáltanak, hanem elfutottak, mert tudták vétkeket?
Felelet: Amely faluknak a budai basa parancsolt, azokból nem compareáltak, mert megírta a bíróknak, hogy nyársba vonatja őket, ha megengedi, hogy elmenjenek. A német generálok is sok helyekről nem engedték meg, hogy megjelenjenek. Némelyek pedig elfutottak, cselekedték azért, mert a báránynak az oroszlánnal és a farkassal kell vala perlekedni. Hát talán azok is a citátio előtt futottak el? akik ezelőtt már két esztendőktől fogva ecclésiájokból kiűzetvén keserves könnyhullatásokkal eszik vala bujdosásoknak kenyerét 1671-től fogva?

5. Tizenkét praedicátorok megalkudtanak a törökkel ötezer tallérba, hogy őket oltalmazza?
Felelet: Nagyszombati jésuiták műhelyekben kovácsolt szemtelen hazugság. Posonyban miért nem vetették szemekre, miért nem nevezték ki, kik voltanak. Ezeknek és ezekhez hasonló hamisságoknak árnyékában akarák kigyomlálni Magyarországból a Krisztus igéje szerént való vallást.